| Csepeli Szabó Béla Nyugtalan folyó 1. Úgy morajlok fel búsan, boldogan, mint tenger felé tántorgó folyam, melyet titkos törvény űz sorsa medrén, át a városokon, erdőn, árva sztyeppén... Konok vagyok. És kissé nyugtalan tán, de a mindenség suhog lelkem álmán, s ha lázadozva tépem is a partot, mindig tudom, hogy honnan, merre tartok. A mélység szült. Vihar hív... |
Következő