| Csend van, csak a szél súg valamit a fülbe, bámulom a tájat mélán, elmerülve. Levelek reszketnek félve elmúlástól, fatörzs áll konokul, s rettegést palástól. Felhők rohangálnak az ezüstszín égen, köztük kis lyuk tátong, hol kékség volt régen. Néha a Nap fénye behunyorog köztük, nyáron a melegét mind-mind lefölöztük. Vé-alakban vadlúd csapat száll keresztül... A templo... |
Következő