| RUDER JANA: Már és még Néha elvegyülök a szótlanok között, de kezemmel már taszítom a ködöt, amit szemem elé hordott a szél... s a reggeli fénynél, jobban érzékelem, hogy mi az, mi örökre fénytelen. Néha hangosan kiáltok, a sok összegyűrt átok, mit arcomba köp a tegnap, keresi, hogy hol van a szebb nap... s jéghideg valójával összetöri az álmomat. Néha álarchoz nyúlok... |
Következő