| Henrik Heine: Lelkemben tavaszi rét.. |
2022-05-16 11:03:32 |
| Henrik Heine: Lelkemben tavaszi rét.. Lelkemben tavaszi rét lágy kolompja kondul. Dalom, hív a messzeség szállj a dombokon túl! Szállj addig, hol áll a ház violák közt, csöndben. Ha egy rózsát nyílni látsz, mondd neki: köszöntöm. (Képes Géza)... |
| Mentovics Éva: A téli vad sóhaja Megjött a tél, hisz itt a- |
2021-12-10 08:32:38 |
| Mentovics Éva: A téli vad sóhaja Megjött a tél, hisz itt a jel, nem esti szellő ringat el, süvít a szél, a zord rokon, vágtázik bércen, dombokon, s már hófelhőkkel álmodik, mit vad kacajjal ránk borít. Kopár a bükk, az orgona, s a téli szélnek zord foga harapja, nyúzza, tépdesi... s az őz mamáját kérdezi: a holdfény járta réteken még lesz-e néhol élelem? Tudn... |
| Varga Katalin: Távozó.... |
2021-11-19 07:04:16 |
| Varga Katalin: Távozó.... Elszáll a nap. Könnye hull már, drágám. Takard be szíved: fázni fogsz nagyon. Látod a fákat, meghajlott derékkal fenn toporognak mind a dombokon. Ez hát az ősz. A dérütött, magányos. Anyánk, apánk lassuló lépteit áttörhetetlen vadvízként... |
| Hajnali szél . . . |
2021-11-04 13:47:12 |
| Hajnali szél . . . Hajnali szél simogatja arcomat , meglibbenti könnyű , selyem sálamat . Vidám kedvvel , bohókásan lépkedek alvó kicsi házikókba belesek . Lábam alatt megzörrenek a levelek , az út előttem furcsa módon tekereg . Megcsúszom a sok kis apró kavicson , fenyőerdő zöldellik a dombokon . Felhők szállnak ezüstfehér szárnyakon , tarka - barka virág... |
| Szabó Lőrinc: Föld, erdő, isten XXVIII. Pannón ősz Ősz van |
2021-09-07 08:17:24 |
| Szabó Lőrinc: Föld, erdő, isten XXVIII. Pannón ősz Ősz van, a régi, a tavalyi ősz s e furcsa ősz egészen megbüvölt. Tetszik nekem. Szétnézek, látom a roppant hervadást, de nem keserít, és nem bánom, hol végzem utamat. Nem értem a világot; azt hiszem, nincs célja; - mért is volna? - és ami értelmet magam képzelek belé, sose több, mint maga a létezés. Ősz... |
| Őszi szerelmi dal |
2021-09-05 23:02:30 |
| Csepeli Szabó Béla ŐSZI SZERELMI DAL A városszéli dombokon már sírva jár a szél, s meg-meg legyinti homlokom a sok hulló levél. A nyári esték melegét borongás váltja fel, befutja kedvesem szemét és lágyan rám lehel. A hamuba fúlt ég alatt honnan, hová megyünk? Hajunkra szürke köd... |
|
Következő