| Csend |
2024-04-11 20:20:29 |
| József Attila: Csend Riasztó, mint a fölmorajló tenger és mint a végtelen hó, épp olyan. Álarca mélyén bús halál rohan - jaj, üstökömbe kap s én gyáva Ember remegve ejtem lelkemet elébe a szívem hallgatom - kopog-e még? És megunom ez egyhangú zenét p... |
| Juhász Gyula: Anna örök |
2023-09-06 18:51:44 |
| JUHÁSZ GYULA (1883-1937): Anna örök Az évek jöttek, mentek, elmaradtál Emlékeimből lassan, elfakult Arcképed a szívemben, elmosódott A vállaidnak íve, elsuhant A hangod és én nem mentem utánad Az élet egyre mélyebb erdejében. Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,... |
| Weöres Sándor - Holdbeli csónakos |
2023-03-09 00:30:11 |
| Weöres Sándor - Holdbeli csónakos (részlet) Úszom az égen arany csónakon, az éj homályán én uralkodom, az eget-földet végig láthatom, a csillagot tengerbe buktatom. Szállok a sötét légtenger hátán, kuszált felhőbe feszül a csáklyám, ezüst evezőm dalolva csobban,... |
| Juhász Gyula: Anna |
2022-06-26 08:47:07 |
| Kedves Annák! Boldog névnapot! Juhász Gyula: Anna örök Az évek jöttek, mentek, elmaradtál emlékeimből lassan, elfakult arcképed a szívemben, elmosódott a vállaidnak íve, elsuhant a hangod és én nem mentem utánad az élet egyre mélyebb erdejében. Ma már nyugodtan ejte... |
| Kohut Katalin: Ki vagyok én? |
2022-05-17 18:19:14 |
| Kohut Katalin: Ki vagyok én? Annyi minden akartam lenni, s mind csupa nagybetűs hivatás: ének-magyar tanárnő, számviteli szakember, bíró, ügyvéd, jogász... Nem tudtam, hogy szép vagyok, hogy időmértékesen ejtem a szavakat, hogy a hangom csengő és egyedi, elfeledték közölni velem a titkokat is, hogy minden szenvedésem megrendezett végtelen szerepek sokasága volt,... |
| Kohut Katalin: A pók csapdája |
2021-12-05 23:13:35 |
| A pók csapdája Mászik egy nagy pók a falon, arra gondol, úgy becsapom a kövér züm-züm kislegyet, szoros hálót szövögetek. Az lesz az ő temetője, belerepül, s egy-kettőre foglyul ejtem a hasztalan falpiszkítót, s tömöm hasam.... |
| Anna örök |
2021-07-27 05:43:50 |
| Az évek jöttek, mentek, elmaradtál Emlékeimből lassan, elfakult Arcképed a szívemben, elmosódott A vállaidnak íve, elsuhant A hangod és én nem mentem utánad Az élet egyre mélyebb erdejében. Ma már nyugodtan ejtem a neved ki, Ma már nem reszketek tekintetedre, Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból, Hogy ifjúság bolondság, ó, de mégis, Ne hidd szívem, hogy ez hiába vol... |
|
Következő