| Szakáli Anna Szótlanul és hallgatag Szótlanul és hallgatag, ül a vén a Nap alatt. Csendje pokolnyira mélyül, egyre reszket, egyre vénül. Nem hívja már gyermekhang, őrzi magányát a harang, tanuként ha néha kondul, hívó szava elbitangul, máladozó tornya felett... |
Következő