| Messze földnek gyászos börtönéből Jő hozzátok e kicsiny levél, Mint madárdal szabadon csapongva, Bár dalosa szűk fogságban él. Most értem már, oly fájó gyönyörrel Hogy mit hangicsál a rabmadár, Énekével lopva a szabadba Menekűl, és kis fészkére jár. Érzed-é, nő, lelkem suhogását, Mint rejtélyes, zokogó szelet? Érzed-é, ha homlokon csókollak És utánad a két gyermeket? Kedvteléssel... |
Következő