| "Egyedüli reményem" Jaj, hova futhatnék, hol van az én utam, ahol elmehetnék, itthagynám a múltam. Mert fáj az én szívem nagy, sötét erdője, lombsuttogásába bűnbánatom szőve. hajlandoznak a fák, hullnak a levelek, merengek a sárga, zörgő avar felett. Egyre ritkul a lomb, a fa marad végül. Elmennek a bűnök, ha az ember vénül. Átlátszik az erdő, s ott ti... |
Következő