| Várnak reám Mint szárnyaszegett, költöző madárka, vergődve tárja ki csonka szárnyait lelkem, és szállna fájó sebeivel gyógyírt keresni ott - messze innen el - hol eltűnni látta szolgatársait. Saját testem ejtett rabul engem! Vagy a test, melyben lakom, nem én vagyok? Ki emlékek útján múltba léphetek; megkötözötten is szárnyrakelhetek, - mint szellemvilágban az angyal... |
Következő