Tóth Árpád: A fa Oh nézd a furcsa ferde fát, Mint hajlik a patakon át, Oh lehet-e, hogy ne szeresd, Hogy benne társad ne keresd? Már ága között az arany napot Nem tartja, madara elhallgatott, Virága nincs már, sem gyümölcse, Ő mégis áll, az alkony bölcse, Mint a tűnődő, ki ily estelen A végtelen titkába elmerül És testtel is szelíden arra dűl, Amerre lelke vo... |