| Éjszakába a szobában egymagába ég a mécs. Barnás-piros partjai szinte elleállanak a sötétség tengerének, mintha ezt kiálltaná: Van fény! én is fény vagyok fény! Mérhetetlen éjszakával s kicsinységével dacolva megragyogtat asztal sarkot, szürke pókhálót, kilincset. Aztán elfogy és kialszik, láthatatlan maradéka pislákolva átveszi a homályos környezet minden ösztönét... |
Következő