Előző 
 Következő
|
| Árvai Attila: Utoljára |
2018-08-14 20:19:13 |
| Árvai Attila: Utoljára Háncsok között kutatom a napfényt, Csíp a reggel, rám kacsint az élet. Játék ez, csak ennyire ne félnék, Lesz e zsoldja, hirtelen kelésnek?... Fogam közt fényfoszlányok, s morzsolom, Őket, bár rajtam rég nevetnek, Vihogva szólongat a korom, És mulasztják éveim az percek...... |
| Utoljára... |
2018-06-18 19:59:26 |
| Árvai Attila: Utoljára... Háncsok között kutatom a napfényt, Csíp a reggel, rám kacsint az élet. Játék ez, csak ennyire ne félnék, Lesz e zsoldja, hirtelen kelésnek?... Fogam közt fényfoszlányok, s morzsolom, Őket, bár rajtam rég nevetnek, Vihogva szólongat a korom, És mulasztják éveim az percek... Tavasz ropog, surran talpam alatt, Sziszegnek az... |
| Árvai Attila: Utoljára... |
2016-02-19 18:00:42 |
| Árvai Attila: Utoljára... Háncsok között kutatom a napfényt, Csíp a reggel, rám kacsint az élet. Játék ez, csak ennyire ne félnék, Lesz e zsoldja, hirtelen kelésnek?... Fogam közt fényfoszlányok, s m... |
| Utoljára... |
2015-06-03 09:47:58 |
| Árvai Attila: Utoljára... Háncsok között kutatom a napfényt, Csíp a reggel, rám kacsint az élet. Játék ez, csak ennyire ne félnék, Lesz e zsoldja, hirtelen kelésnek?... Fogam közt fényfoszlányok, s morzsolom, Őket, bár rajtam rég nevetnek, Vihogva szólongat a korom, És mulasztják éveim az percek... Tavasz ropog, surran talpam alatt, Sziszegnek az elhízott... |
| Utoljára... |
2015-03-23 06:40:19 |
| Árvai Attila: Utoljára... Háncsok között kutatom a napfényt, Csíp a reggel, rám kacsint az élet. Játék ez, csak ennyire ne félnék, Lesz e zsoldja, hirtelen kelésnek?... Fogam közt fényfoszlányok, s morzsolom, Őket, bár rajtam rég nevetnek, Vihogva szólongat a korom, És mulasztják éveim az percek... Tavasz ropog, surran talpam alatt, Sziszegnek az elhízott... |
| 4-5 |
2012-12-11 19:22:43 |
| 4. A tengeröböl gyönyörű panorámája, a lélekemelő benyomások, melyek bűbájos gyorsasággal változtak, a víztükör, mely az előterén ezüst foszlányokat vetett fel, távolabb pedig sötétzöldbe borult és félhomályba takart láthatárral oly csodálatosan, oly elválhatlanul szőtte össze magát, mint a költő műveiben a valóság az ábránddal, az eszme a képzelődéssel; mindez Kolostory érzése... | |
Előző
Következő
|
|
