| lV. A fogda koszos volt, a leveg ő t fojtogató, sava-nyú b ű z töltötte be. A földön kövér csótány ro-hangászott, Szofit undor fogta el. Lerogyott, te-kintete a vele szemben ül ő n ő re esett. Addig felsem t ű nt neki, hogy nem egyedül van. A másikvele egykorú lehetett, noha elgyötört é... |
Következő