| Sándor Fövényi: Fogadj el Vajon mennyim van még hátra, pár pillanat vagy néhány keserű év, és szükségem lesz-e angyalszárnyra, amivel az égbe érhetnék. Eddig gyalog mentem az úton, lehajtotta fejem a szomorúság, mikor a szél vonyított szíjas fűzfa húron, azt hittem enyém a szabadság. De rab voltam, bár konok, dacos, a világ foglya lettem, annak lehet, csak télen... |
Következő