| Farkas István: Napfényre várva... Mint jégvert, széltől tépett fa, állok sötét magányomba. Idegen emberek mosolyát fújja a szél - mint sivatagi port - arcomba Homlokomra fekete felhői ültek a szívet gyötrő reménytelenségnek. Valami Napfényt, meleg fényt várok már, s egy tisztást, ahol reám szép tavasz vár! Várom, hogy arcod arcomra hajtsd, hog... |
Következő