| Székely János: ZENE ...Végtére elpirult s a házak Mögé bukott az őszi nap. Hazafelé tartottam. Számon Meggyült a keserű iszap. Meggyűltek arcomon az árnyak És ajkamon az undorok. Lelkemből utáltam, hogy élek, S utáltam, hogy ember vagyok. Mert ismét üvöltött az érdek, Ismét szűkölt a rettene... |
Következő