|
2009-02-13 21:57:17, péntek
|
| |
| |
Egy igaz barátnak!
Indulok a hivatalba, lágy tavaszi szellő fújja arcomat,
Egy kis séta jót tesz, kicsit feldobja a hangulatomat.
Amire éppen nem mondanám, hogy rossz lenne sőt,
Mert reggel felébredvén, gondolatomban láttam Őt!
Ő pedig nem más, mint a nekem oly kedves barátom,
Kinek csak szeretettel és tisztelettel adózhatom!
Ő az aki jóban, rosszban mellém áll mindig, ha kell,
S ha netalán kell egy jó tanács, ő készséggel felel!
Amikor rossz a kedvem ő egyből, ott van mellettem,
S ha csak egy kicsit is, de felvidítja szomorú lelkem!
Amikor a bánat, átkozottul mardosta minden napom,
Ki volt ott, aki vigaszt nyújtott, hát az én barátom!
Amikor könnyek között szótlanul teltek a napjaim,
És összegyűltek keservesen fájó, átkos gondjaim,
Ki volt, ki gyengéden átölelve vigaszt nyújtott nekem,
Ő is a barátom volt, kit nem pótolhat semmi sem!
Ha majd egyszer ne adja isten, ő kér, ő hív magához,
Szó nélkül indulok, rohanok az ismerős házhoz!
Kicsi fiam egy pillanat, csak a türelmedet kérem,
Sietek vissza, de valaki magányosan vár engem!
Mikor megérkezek elpanaszolja szomorú bánatát,
Én átölelem, vigasztalom, megsimogatom a hátát,
Tudom, szavaim nem űzik el a nem múló gondokat,
De érezze, hogy mit jelent ő nekem, nagyon sokat!
És mikor majd egyszer, amikor elszálltak a gondok,
Kivirultak, örömtől mosolygósak lettek az arcok,
S kérdezik tőlem ki az a vidám nő ott aki mosolyog?
Fátyolos szemmel csak annyit mondok, aki boldog?
Igen, ... már látom!
Ő, ... az én barátom!
(Francoise)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Barátság |
|
|
|
|
|
Offline
