|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 17
|
|
|
|
|
|
2013-01-30 12:51:18, szerda
|
| |
| |
:) A szőke csaj megy a városban kocsival. Elér a piroshoz. Kiszáll, odarohan az előtte álló teherautóhoz, és bekopog az ablakon.
- Szia, Kata vagyok, és azt akarom mondani, hogy potyog a rakományod.
A sofőr felhúzza az ablakot és megy tovább. Következő pirosnál a szöszi megint odafut, és bekopog. A sofőr most már ingerültebben húzza le az ablakot.
- Szia, Kata vagyok, és azt akarom mondani hogy potyog a rakományod.
Oda se neki! A sofőr megy tovább. Elérnek a harmadik piroshoz, megállnak, szöszi rohan és bekopog.
- Szia, Kata vagyok, és azt aka...
-Szia, Zoli vagyok, és az utat sózom, vaz.ze'! - jó reggelt,szép napot :)
:) OLTÁRI JÓ! Vittem , köszi .. A linkemet elküldenéd..? bocsi , tudom röhej -- de én is szőke vagyok -- Szia . :)
:) Hát?  küldöm,ha addigra nem szőkülök be,majd szólok az asszonynak, :) - Ő fekete (vagy+sem),néha olyan bizonytalan vagyok, mikor,fizetsz ?
http://ebredezes.hu/van-e-alternativaja-a-jele...
"A házasság rózsás iga. Aki belédugja a fejét, véli, hogy rózsákba dugta. Rózsák leperegnek, lekopnak, s az iga marad. Józan szemmel ez tisztán látható, s voltaképpen nem házasodik senki, hanem egy nőt vesz el."
"A világ szemében én csak kép vagyok. Egyiknek színes, másiknak csak árnyék; mindenképp csak annyira fontos, amennyire az ő élete érdekeit szolgálom, mint a citrom vagy a szőnyeg vagy a gyertya vagy egyéb tárgyak, amelyek a boltban megvehetők és használat után elvethetők.
Dicsőség vágya: kép lenni mulandó szemek mulandó tükrében." - / Gárdonyi Géza / :)
(A link forrás: Drábik János irásai - http://ebredezes.hu/drabik-janos/ ) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-01-28 00:16:06, hétfő
|
| |
| |
Barátom, ezt ...Halottátok már az Égfestőkről...
Gondolkodtál-e már azon, hogy miért színes az ég alja.
Nem, nemhalottam róla,hat nem a Naptól, ahogy ezt a felnőttek állítják.
Hanem tudjátok, az úgy van, hogy mikor a Nap már lefeküdni készül, és nagyokat ásítozik, akkor tűnnek elő az Égfestők.
Most azt kérded, kik is azok az Égfestők. Például Te, aki ezt a történetet olvasod, és mindazok, akik elalvás előtt felpillantanak az égre.
Az aznapi mosolyokból, örömökből keverednek ki ezek a csodás színek.
Mielőtt az a sok kis gyerek álomra hajtja fejét, még egy utolsó mosolyt küld a Nap felé. Az ezekből a kis mosolyokból áradó melegség színezi pirosra, narancsra, lilára az Ég alját, és a meséik színezik tovább.
Mikor a gyermekek elalszanak, nem véletlenül borul sötétség az Égre. A mosolyuk tovább élnek a naplementében, az álmok pedig egy-egy gyémántgömbben, a csillagokban foglalnak helyet, és onnan érkeznek vissza a Földre.
Nahát most az egyik ilyen gömbben találtam ezt a mesét is..
Egy régi ház nagy udvarán állt egy nagy fa.
Egy nagy, magas fenyőfa, karjait ölelésre tárva..
A fenyőt sokan kerülték, komornak, mogorvának, távolságtartónak, olyan szúrósnak tartották. Nemigen szerettek vele barátkozni.
Pedig a fenyő lényegeben, legmélyén nem ilyen volt.
A fenyő szép volt. Természetesen szép. Nem láthattál rajta egy oda nem illő részletet sem. A maga szerénységében volt gyönyörű.. A fenyők zöldek. Tudjatok, minek mondják a zöld színt. A Remény színének. Ez a fenyő is mélyzöld színben pompázott.
De amiről még nem beszéltem,pedig gyönyörű ruháját piszkosfehér foltok tarkították, az idők során a fenyő is veszített reményteljességéből. Szerette volna, ha ezt megérti az a sok ember, akik elsétáltak mellette.
Ágait, mint óriáskarokat tárta ölelésre, de senki nem állt meg.
Senki nem ment oda hozzá, hogy egy kis szeretetet adjon a vén fenyőnek.
Hát ezért estek foltok a gyönyörű ruháján. Egy ága már teljesen kopottasan fehér lett.…
Biztos láttatok már idős embert fehér hajjal. Ezeknek a néniknek, bácsiknak a gondok festették hószínre tincseiket. A mindennapi bajok, a hétköznapok apró,cseprő ügyei, és legfőképpen talán a magány.
A fa szerette volna minden örömét, szeretetének melegségét megosztani másokkal, de a legtöbb ember csak a tüskéit látta, a szurkálódásait, és senki nem vette észre, mikor gyantakönnyeket hullatott magányában, amelyek a cserzett törzsön peregtek végig.
Éléskamráját csupán a mókusoknak és a madaraknak tudta megnyitni.
Az elemózsiát tobozokba zárta, így mutatta meg, hogy akinek igazán fontos volt, az közel kerülhetett hozzá, és hogy aki ad, annak önmagából kell adnia, még, ha az oly kevés is.
Egy nap két galamb szállt a fenyő egyik ágára, s összeérintették fejüket.
Szerették egymást.
Ott, azon az ágon, ami azt hirdette, a fenyő milyen egyedül van. Ámde a galambpár is elrepült, szerelmesen kergették egymást a fuvallatokon szállva.
A fenyő egyedül maradt. Ám ha jól megnézte volna az ember, láthatott volna egy új kis zöld hajtás jelent meg az elfeledett, fakó ágon, a galambok akaratlanul is otthagytak a fának egy kis boldogságot. A fa titkon örült. Látott egy kis szeretetet.
Ettől kezdve ezt igyekezet hirdetni.
Szeresd akkor is a másikat, ha az olyanná változik, ami nektek nem megszokott, hogy mert neki akkor is szüksége van egy ölelésre, egy baráti szóra. Egy ölelés életet menthet. Egy ölelés világokat változtat meg.
Azt tudjátok-e, hogy a Nap miért süt. Azt már tudjátok, hogy a kisgyermekek mosolya fest olyan gyönyörű, mozgalmas színeket az égre, alkonyatkor. De azt is tudnotok kell, hogy nélkülük a Nap sem kelhet fel. Reggel, mikor kinyitják szemüket ezek a csöppségek, akkor az első, álmos mosolyaik adnak erőt a Napnak, hogy fel tudjon kelni.
Ezért, még egy utolsó kérésem van hozzátok. Vigyázzatok kérlek a többi gyermekekre, adj Nekik örömet, hogy mosolyogni tudjanak, és ne törjön meg a világnak körforgása. Amíg a gyermekek mosolyognak, a Nap is folytatni tudja útját. Értitek. Nagy feladatok van, és bízom bennetek. Tudom, hogy belőletek még nem veszett ki a szeretet, ezért tudjatok véghezvinni azt, amit mások nem.
A búcsúzó Nap még csókot dobott a vén fenyőnek. A Nap is mosolygott. Titkos szövetségre kelt a fenyővel, a vén fa segített a Napocskának, felnyitotta az emberek szemét, tudatta velük, milyen fontos az öröm, a mosoly, milyen fontosak a gyerekek az Élet örök körforgásában.
A Nap pedig meleget adott az öreg fenyőnek, jókat beszélgettek, így egyikük sem érezte már egyedül magát.
"Van néhány szabály, amit tisztelnünk kell. A barátunk bűnét nem vágjuk a képébe, és tudni kell megbocsátani, nem csak kötelességből megmenteni. Ha pedig beszél hozzád, a szemébe nézel, hogy megígérd, többé nem hagyod el. Ha szégyelli a múltját, te nem hozod szégyenbe, ha ő nem adja el a barátságát, te sem árulod el az övét. Ha legörnyednek a vállai, nem háborgatod. Ha igaz barátra lelsz az életben, mindent megteszel, hogy kiérdemeld. Ha egyszer kinyújtja feléd a jobb kezét, azt a kezet többé nem engeded el."
- / Ezel - Bosszú mindhalálig c. film / :)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-01-27 20:25:55, vasárnap
|
| |
| |
Köszönöm barátom és egy kis ízelítő a délutánra...
Cinegék, ahogyan szóltak hozzám..
Szárnyban panasz
a sárga, kék.
Lengő ágzugok,
cinegék, ahogyan szóltak.
Egy hangkönnycsepp,
repíti a hang húr.
Bokorfent bú, és
bú alul,
de közönyben
ég, föld, a hó,
közönyös világ,
hallgató.
Lét-láthatárnak
szélén megyek.
Cinkék sírnak, vagy
emberek.
Oly emberi
a cinke bú szava.
Szél elrohan, majd
visszafú.
Láthatár-létnek,
fázó hegyén,
hány érzés kihűlt,
elveszett.
Sötét fatörzs,
történelem.
Éltem, nem éltem,
Ismerem.
Gézengúz gaz
Rám-rám sziszeg.
Káráló kórót
ismerek.
Éltem tavaszt,
éltem nyarat,
tél jött, nyakamon
itt maradt.
Cinege sír,
imája jár.
Kihűlt templommá
lett már e Surányi táj.
Hit reményét
jól ismerem,
igává lett az
életem.
Üt, üt a szél.
Az este lenn.
Sötétség, gyáva
névtelen,
meglapul, de
árny, gaz sziszeg,
ily fajta gyomot
ismerek.
Cinege itt,
cinege ott.
Giccsarany pontsor
hit ragyog.
Lét-láthatárán.
Nemlét-határán.
Ijesztő álom
lett már e Surányi tájon.
Volt már, sokszor,
élőn halott,
halotton élő, de
hallgatok.
hiába vers,
hiába nép,
hiába isten
mond mesét.
Folt, cinkeszárny,
szín-pillanat,
az sem marad mi
még marad.
Varjú kárál,
hurkol a szél,
egy-egy hangkönnycsepp
szívhez ér.
Valahol még
velünk, velem,
más volt valóság,
szerelem.
egy Föld iránt,
egy Ég iránt,
mely mégis ad jót,
új irányt,
lélek-tollal
jegyzett dalol
kottáját, amit
meghagyott
vörös Tavasz
történelem..
Képzelt Csillagom
fénye fenn.
üdv...meni..
-
:) meni ez nagyon"frankó"mindjárt ez a vicc jutott eszembe:
- Mit mond Petőfi Sándor, amikor forró vízbe dobja a dalait?
- ???
- FORR A DALOM! :) lophatom egy blog-hoz?
-
nagyon joooo..Jelen időd.
Ezek a
gondolatok bűnökért büntetnek
és kicserélik álmaidat,
hogy míg ölelnéd kedvesed
két karod között
csak puszta űr, marad,
amit láthatsz
káprázat csupán
ennyit, hagytak neked,
legyél, bár
fontos vagy senki
megcsalnak,
ne higgy hát
senkinek...
udv ..meni baratom..
(így született az ötlet,a Szonett... bloghoz) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-01-27 18:21:36, vasárnap
|
| |
| |
ez egy szonettem..
Szonettem egy marionett bábu keserves önéletrajzára.
1.
Születtem régen egy letűnő kor alkonyán,
Egy francia mester párizsi udvarán.
Megálmodott engem, fát vett a kezébe,
Kifaragott reggel, és megfestett estére.
Kiváló művész volt, igen híres ember,
Csak gazdag uraknak dolgozó nagymester.
Kezemben trombita, muzsikusnak szántak,
Lábamon lakkcipő, hogy hódoljak táncnak.
Azt is mester varrta, egy világhírű cipész,
Nem járhat bármiben egy királyi zenész.
Fejemen kalpag, majdnem kész is vagyok.
Hogy mozogni tudjak, aranyzsinórt kapok.
E képen történt, hogy akkor megszülettem,
A királyi hintóval az udvarba mentem.
Aranyban mutatta a király háláját,
Ezzel honorálta mesterem munkáját.
Engem pedig rögvest el is szállásoltak
Fejem alá került bordó bársony pamlag.
Az lett a dolgom, hogy mulatságot adjak,
Rosszkedvben és búban senkit se hagyjak.
Szerettek is engem az udvari népek,
Izgalommal várták, hogy színpadra lépjek.
Táncoltam, mulattam, és jókedvet szórtam,
Abban az időben nagyon boldog voltam.
Az életem immár a magasabbra ívelt.
És ez az elmémmel furcsa dolgot művelt.
Beképzelt lettem, mint egy pökhendi francia,
Az orromat hordtam igen csak magasba.
Azt hittem az élet csak egy boldog nóta,
De tel múlt az idő, és véget ért a móka.
Rám unt a palota, és jó pénzért eladtak,
Bársony pamlag után faládába raktak.
Sötét volt és rideg, akár a koporsó,
Minden napról azt hittem, ez lesz az utolsó.
Mulatságok nélkül éltem itt sokáig,
Körülöttem a por felért már bokáig.
Magányomban éltem, beteg lett a lelkem
Elszállt minden erőm, legyengült a testem.
Múltamba révedtem csodálatos képem,
Elszálltak felettem e fényűző évek.
Sikerek páholyát már messziről néztem,
Imámban a sorstól szebb jövőt kértem.
2.
Kereskedők között alku tárgya voltam,
Megéri az árát, az udvarból hoztam.
Szóltak a nagy szavak ekképpen fölöttem,
Míg én az időmet magányban töltöttem.
De aztán egyszer csak kinyílt a faláda.
És napfény hasított íriszem falába.
Öreg komédiás ki fizetett értem,
S vándor cirkuszában újra kezdtem éltem.
Pórnépnek nyújtottunk olcsó mulatságot,
Adtunk nekik pénzért röpke boldogságot.
Jött is a sok csóró, nincstelen csőcselék,
Szánalmas kis senkik, megvetett töltelék
A palota után ez bizony nagy esés,
Faládához képest viszont nagyon mesés.
És legalább újra csillogott a cipőm,
Táncoltam, mulattam, eljött az én időm.
Lelkem idő közben megbékélt a sorssal,
Jobb, mintha testemet tekernék be gyolccsal.
Eközben szép lassan jártuk a világot,
Európa szertegyújtottunk sok lángot.
Őszinte mosollyal piszkos gyermek arcok,
Szülők arcán az értük vívott harcok.
Utolsó garasért boldog percet vesznek,
Holnapra már úgyis lehet, éhen vesznek.
Alig néhány garas s pír borít egy orcát.
Így tették könnyebbé gyermekeik sorsát.
Igazi szeretet él e szívekben,
Kívülről csőcselék, s nemesek lélekben.
Az udvarban ilyet soha sem láthattam,
Ez a felismerés számomra váratlan.
Ott még a tapsot is súlya szerint mérték.
És a boldogságot aranyakban kérték.
Szívükben a láng már régen kihűlt pernye,
Testük a kapzsiság repedt üres kelyhe.
Látszatra nemesek, s belül semmi érték,
Arany, pénz, drágakő, ez nekik a mérték.
Így teltek éveim, ujjongott a tömeg,
Míg nem egy hajnalon nem kelt fel az öreg.
Elvitte a Halál csendben és kegyesen,
Nem ver az ő szíve többé már hevesen.
Eltemették szépen, s imát mondtak érte,
Ő Lakozzék ezen túl lelkében a béke.
3...
Feloszlott a cirkusz, mindenüket eladták.
A kegyelemdöfést nekem is megadták.
Újabb kereskedő, megint lett egy faláda.
És kerültem megint újra magányom markába.
Nem is olyan soká egy vagonba tettek.
Angliáig onnan bizony ki sem vettek.
Így kerültem távol szép honomtól,
Egy apró kis boltba, nézhettem a polcról.
Volt itt mindenféle csodaszép fabábu,
Mindegyik remekmű, kézzel készült áru.
Ők voltak szerény kis díszes társaságom,
Miközben előttem lebegett egy álom.
Újra Táncolni, mulatni, újra vígan élni,
Boldogságot adni, szebb jövőt remélni.
Hisz azért születtem, hogy mosolyt fakasszak,
Mindenki arcára jókedvet ragasszak.
Lehet tőlem gazdag vagy akár nincstelen,
Ha mulatni kezdek, jókedv lesz hirtelen.
De az élet folyton tréfát űzött vélem,
Mikor forrott volna, lehűtötte vérem.
Ott ültem egy polcon, és vártam a csodát.
Hogy lefújják rólam az unalomnak porát.
Köröttem síri csend és néma szürkeség,
Emésztett a magány, s a puszta üresség.
Hiányzott a móka, a tánc, a kacagás.
A pompa, a zene, a fény és vigadás.
Hiányzott a nemes, a király, az öreg.
A cirkusz, a mester, a csóró, a tömeg.
Hiányzott a jókedv, a taps, a mulatás.
A színpad, a siker, a hintó, az utazás.
Hiába társaság, a sokféle bábu.
Mindegyik hallgatott, mint egy süket ágyú.
Egyikük sem zenélt, és nem is mulatott.
Orcájuk csak magányt és közönyt mutatott.
Kezdett lelkem ismét búskomorrá válni,
Tagjaimba újra zsibbadásba járt hálni.
Így telt el egy újabb magányos esztendő.
Míg egy borús napon betévedt egy vevő.
Megvett a fiának ajándékba engem.
Fabábuk boltjából kisszobába mentem.
Akkor lett a gyermek nyolc esztendős éppen.
Boldogan ujjongva tartott a kezében.
4.
Édesapja mérnök, asztal fölött görnyedt
Tervezett sok gépet, mechanikus szörnyet.
A hivatás nagyúr, ebből nincsen kiút,
Egymagára hagyott egy nyolc éves fiút.
Édesanyja tanár, helyi oskolában,
Nem sokat tud lenni ő sem otthonában.
Így a kisfiúnak végső menedékül,
Egy fabábu maradt lelki fedezékül.
Szeretett is nagyon, sokat becézgetett,
Minden áldott este nekem mesélgetett.
Ezt az életformát megint szokni kellett,
Unalmasnak hatott a sok pompa mellett.
Életem nagy része négy fal között zajlott,
Pedig az én szívem a nagyvilágba hajtott.
Panaszra hál Isten, nincsen okom mégsem,
Mert azért időnként színpadra is léptem.
Oskolába én is sokszor vele mentem.
És egy kopott padon konferált fel engem.
A legjobb barátom műsort hozott mára,
Szeretné azt hinni, nem készült hiába.
Fogadják, őt kérem nagy, nagy tisztelettel.
Marionett bábu díszes viselettel.
Zenés komédia, amit most láthatnak.
A tapssal a műsor végéig várhatnak.
Egyik fiú játszott gitárját pengetve,
Táncra perdítettek tagjaim lengetve.
Himbálództam sután, mint akit görcs rángat,
Néztek is rám bután, hogy ez mi a bánat.
De hát szegény gyermek nem tehetett róla,
Rajtam volt a nyereg, ő nem termett lóra.
Esténként otthon az álmairól beszélt,
Világutazásról, s hajózásról mesélt.
A Santa Maria-an szelné a habokat.
És számolna sorra izgalmas napokat.
Álmai könyvébe képeket ragasztott,
Vitorlát a szigor sehogy sem dagasztott.
Szülei már régen orvosnak akarták,
Álmai hallatán fejüket vakarták.
Ám telt múlt az idő, az évek repültek,
Régiek helyére új képek kerültek.
Oda a sok álom, komoly lett a gyermek,
Játéknak helyébe kerültek nagy tervek.
Eljött már az idő, hogy felnőtté váljon,
Minden gyermek holmit szemétre dobáljon.
Így történt az is, hogy kukába kerültem,
Háztartási szemét bűzével vegyültem.
Szívembe az érzés szálkaként hasított,
Szerettem őt nagyon, s szemétre hajított.
5.
Rozoga szekéren zötykölődtem durván,
Tüzes végzetemet szomorúan tudván.
Szemétégető volt a szekerem célja,
Ha Isten eltört a kerékrúd acélja.
Nagyot döccent akkor a Haláli hintója.
Eldőlt az úton, mint a kivérzett disznó.
Mint útszéli kavics, hevertem a porban.
Így aznap nem álltam Hadész előtt sorban.
Feküdtem ott árván, mint az üres akóban.
Míg nem egy hajnalon észrevett egy apó.
Tarisznyája mélyén hazavitt házába,
S kerültem végül egy vénember pártjába.
Az idő vasfoga kissé már megrágott,
Testemen a festék rendesen megvásott.
De az öregember végigmért szemével,
S átfestette testem két dolgos kezével.
A lyukas helyére szép új cipőt kaptam,
Onnantól egy régi szekrénytetőn laktam.
Kopottas bútorok körbe a szobában,
Pókok szaladgáltak a padlónak porában.
Megfeslett vásznakon repedezett olaj,
Régi kakukk óra az egyetlen zsivaj.
Öreg kandallóban fahasáb sercegett,
Szekrény rostjai közt apró szú percegett.
Itt élt a vénember régóta magányban,
Gyermek szó nem hangzott rég már a lakásban.
Szomorúan gondolt gyönyörű múltjukra,
Mielőtt még mentek utolsó útjukra.
E képen szakadt ki fájdalma belőle,
Mert az óta nem bírt szabadulni tőle.
Kín keserves sorsot szánt az élet nékem,
Nélkülük mit sem ér szánalmas kis létem.
Elragadta őket a kegyetlen Halál,
De engem kaszája valahogy nem talál.
Pedig biz a vágyom utánuk már régen,
S nevetve játszanánk a mennyei réten.
Rekedt sirámait minden nap hallgattam,
Miközben egy komód tetején lakhattam.
Sajnáltam szegényt, hogy ily sivár a lelke,
Búnak és bánatnak több hektáros telke.
Így követték egymást lassan az évszakok,
Hiányoztak nékem a régmúlt szép napok
Mígnem egy alkonyon álom jött szemére,
S hajnalra a Halál ölelte keblére.
Porból vétetett és porrá lett a teste,
Mire észrevették eltelt három este.
Nem volt túl hosszú a temetési menet,
De most már végre a családjával lehet.
6.
Ami ezután jött, nem hiányzott nékem,
Az új tulajdonos nem bánt velem szépen.
Nem fogok bajlódni a sok-sok vacakkal,
Padlásra az összes ősrégi kacattal.
Sötét zugba rejtve a sok régi holmit,
Nem akart a házban látni semmi bóvlit.
Félhomály és büdös, dohszagú levegő,
A tetőn meg folyton becsurgott az eső.
Szívemre csúf jövő vetette árnyait,
Lelkemben búbánat bontotta szárnyait.
Magányos fülembe nem szólt a víg nóta,
Színpadon sem jártam már nagyon régóta.
Hiányzott az öreg, aranykezű ember,
Csak gazdag uraknak dolgozó nagymester.
Hiányzott az udvar az összes népével,
Francia nemesek pökhendi képével.
Hiányzott a cirkusz, sok derűs gyermek arc,
És születik arcán az értük vívott harc.
Hiányzott nékem az álmodozó gyermek,
S az oskola padon töltött suta percek.
Hiányzott az öreg szürke sivár lelke,
Búnak és bánatnak több hektáros telke.
Hiányzott az összes boldog perc és óra,
Mulatás, kacagás és a sok jó móka.
Így teltek éveim múltamon merengve,
Fejemben megfakult fényképek kerengve.
Rég elmúlt szép idők, letűnt kor népei,
Buta kis fabábu gyönyörű képei.
Lelkem a múltamnak fogságában rekedt,
A keményfa szívem szálkás lett és repedt.
Testemet a tetőn becsurgó víz marta,
Festett szép ruhámra kézjegyeit varrta.
Itt a vég azt hiszem, lassan meg is halok,
Nem jöhetnek rám már ennél nagyobb bajok.
De a sors egy napon feldúlta a rendet,
Tompa motorzúgás törte meg a csendet.
Süvítő levegő, majd egy nagy dörrenés,
Ablaktábla roppant, hatalmas csörrenés.
Megindult a talaj, és az ég felzengett,
Testem a pokoli lángok közt fetrengett.
Hatalmas robajjal szakadt rám a tető,
Villámgyorsan szállt el belőlem az erő.
7.
Lángtenger hullámzott mindenhol köröttem,
Halálnak pallosa lebegett fölöttem.
Fél karom leszakadt, a testem megégett.
Szívemből az érzés cafatokat tépett.
Lelkem is kormos lett abban a nagy füstben,
Majdnem ott pusztultam a pokoli üstben.
Mikor végre ismét felnyitottam szemem,
Nem tudtam többé már mozdítani kezem.
Mindenhol romhalmaz, csupa füst és pernye,
Ránk borult Istennek a negyedik kelyhe
Odafenn az égen szürke füst gomolygott,
Amerre csak néztem sebesült támolygott.
Az utakon körbe, minden felé holtak,
Alig pár órája még boldogok voltak.
Beton padka mellett kormos arcú gyermek,
Felette egy asszony siratott egy lelket.
Romok közt egy kislány szüleire várva,
Lehet nem is tudta pár órája árva.
Bombázások alatt egy pincében laktam,
S keserő érzések tucatjait kaptam.
Síró gyermek arcok, jajgató sérültek,
Ezzel a helyzettel sehogy sem békültek.
Félelem hajtotta igába a népet,
Háború ecsetje festett szürke képet.
Mikor a szirénák elhallgattak végre,
Kidugták fejüket, s felnéztek az égre.
Kezüket kulcsolva magukban motyogtak,
Miközben odafenn füstfelhők tolongtak
Mikor lesz már vége ennek a rémségnek.
Mikor lesz már béke az összes népségnek.
Így múlt el felettem négy teljes esztendő,
Míg végül elvonult az összes füstfelhő.
Béke szele fújta őket el az égről,
S szedte le majd' minden béklyóját a népről.
Sötét rabságomból kikerültem végre,
Szegény kis családnál leltem menedékre.
8.
Egyszerű emberek, koldulásból éltek,
Házfalak tövében pokrócon zenéltek.
Apának kezében kopott harmonika,
Sírt belőle búsan nyomor rapszódia.
Eközben a fia táncoltatott engem,
Rojtos zsinóromon egykedvűen lengtem.
Durva élet rájuk ily szerepet osztott.
Cipőjük lyukas volt, ruhájuk meg koszlott.
Kiraktak egy régi, megrogyott cilindert,
Melybe néha-néha fél penny csilingelt.
Épp hogy tellett ebből, ebédre is szinte,
Nem volt ez már elég nadrágra és ingre.
Mindenható Uram, ki vagy a mennyekben,
Fuldoklik a világ pokoli szennyekben.
Meddig kell még élnünk, mint a kivert kutya.
Segíts rajtunk, kérlek mindenségnek Ura!
Tarts meg minket, kérlek sziklaerős hitben,
Mert hát ezen kívül más egyebünk nincsen.
Köszönjük Tenéked, hogy ma is itt vagyunk,
És minden fájdalmat ajtón kívül hagyunk.
Köszönjük Néked, hogy szeretetben élünk,
És a lelkünk mélyén megtartod reményünk.
Köszönöm Tenéked ezt a szép családot,
Legyen a te neved mindörökké áldott.
E-képpen mondta bús imáját az apa,
Miközben kisfiát altatta az anya.
Szenvedéstől megtört, kiábrándult világ,
Lelkemben elhervadt a boldogságvirág.
Jöttek meleg nyarak, és pokoli telek,
Róttuk az utcákat, mint a lelenc gyerek.
Idővel a helyzet javulni látszott,
Nemsokára mi is ledobtuk a láncot.
Az ócska cilinder a padlásra került,
Mikor a családra szebb jövőkép vetült.
Úgy látszott, imájuk meghallgatást talált,
S ezzel a szívemből kiűzték a halált.
Hálásak voltak, hogy segítettem nekik,
Néhány penny árán testem széppé teszik.
Keményfából kaptam gyönyörű új kezet,
S benne új hangszerként vadonatúj rezet.
A csiszolóvászon gyengéden simított,
Testemen új festék vakítón virított.
Aztán egy szép napon értem jött egy férfi,
Hogy egy köteg pénzre tudjanak cserélni.
Mire szentül hittem, hogy hálájuk jele,
Nem volt egyéb csupán fondorlatos csere.
Megszépült énemért több pennyt kaphattak,
Lelkemnek legmélyén nagyon felzaklattak.
9.
Vitrines szekrénybe ültettek be engem,
Üvegajtó mögül bús szemekkel lestem.
Köröttem mindenhol marionett bábuk,
Voltak, akik ültek, s kiknek lógott lábuk.
Legtöbbjük francia, már ahogy én néztem,
De egyik sem felelt, hiába is kértem.
Marionett gyűjtő lett új szállásadóm,
Magány zátonyára futott lélekhajóm.
Szép új ruhát énrám hiába festettek,
Ha közönség elől mélyen elrejtettek.
Ha börtönbe zárnak, akár egy rossz pipa,
Annyit ér kezemben a néma trombita.
A sok honfitársat látva magam körül,
Szívem azért mégis egy kicsikét örült.
Lelkem mélyén néha hangzott még a nóta,
Melyben egy szebb jövő reménye a kódja.
Úgy látszik pálcát tört felettem a rút sors,
Mert ez a helyzet csak orrom alá tört bors.
De az éltet addig éri meg csak élni,
Amíg a lelkedben képes vagy remélni.
Feladni nem más, mint veszteni a harcot,
Nem szabad hagyni, hogy elvegyék a kardot.
Ha már a szabadság reménye is meghal,
Lassan az őrület mindenestül felfal.
Így hát én remélek, ameddig csak lehet,
Hiszen az élet még mindent széppé tehet.
Hiszem, hogy egyszer még vígan szól a nóta,
Melyben a boldogság lesz a záró kódja.
Hiszem, hogy én ennél többre rendeltettem,
Kijutok majd innen, erősnek kell lennem.
Ezeken merengve évekig sínylődtem,
Míg egy tolvaj által új helyre vetődtem.
Azt hittem, hogy végre pártfogol az Isten,
De mint az kiderült, jó szerencsém nincsen.
Éltemnek tengerén lettem hajótörött,
Magánynak szigetén a sorsom partra lökött.
10.
Koordináták szerint német földre léptem,
Egy újabb műgyűjtő vitrinéből néztem.
Szikrája is kihunyt ekkor a reménynek,
Pokolnak bugyrában álmaim enyésznek.
Mikor már azt hittem, utolért végzetem,
Kiderült, hogy ismét színpadra léphetem.
Minden évben egyszer fesztiválra mentünk,
Társaimmal együtt víg nótába kezdtünk.
Ügyesen jódliztam francia létemre,
Bár azért ügyelnem kellett a léptemre.
Öltözékem kissé furcsa szemmel nézték,
Német föld népének nem ez volt a mérték.
Nevető arcokról az mindig kiderült.
Hogy azért a móka igen jól sikerült.
Lelkemben a remény ismét szárnyat bontott,
Szívemre boldogság selyemfátyla omlott.
Ezen szép bálokért, érdemes volt élni,
De a sorsom ezért túl, sokat mert kérni.
Hat napos fesztivál, aztán magánzárka,
Az év többi napján lakat alá zárva.
De ahhoz elég volt, hogy bánat ne marjon,
Szívemnek legmélyén ismét remény lakjon.
Ezen kívül bőven volt időm merengni,
Furcsa felismerés kezdett el derengni.
Annyira el voltam foglalva magammal,
Nem tudtam sok mindent felfogni agyammal.
Több mint száz esztendő elmúlt már felettem,
Kenyeremnek javát már régen megettem.
Változott a világ, s benne minden ember,
Az álom megfoszlott, mint az öreg kender.
Más volt már a módi abban a világban,
Shakespeare-i drámákat játszottak színházban.
Marionett bábuk egyszerű zenéje,
Nem hatott oly mélyen emberek lelkére.
Az ingertől nyüzsgő újkornak hajnalán,
Jobb érzés belépni egy mozinak ajtaján.
Szabadtéri cirkusz múlt emléke az is,
Kőfalak közt ért már mindenkit katarzis.
Lett automobil lovas szekér helyett,
Elmúlt már az idő ósdi dolgok felett.
Így az én dicsfényem ereje is apadt,
Lelkem a búbánat mocsarában ragadt.
Érzéseim akár a tengernek vad árja,
Lelkemet hol öröm, hol búbánat járta.
Emlékeim között önmagam kerestem,
Miközben az évek eljártak felettem.
Aztán egy rút napon Földre szállt a Sátán,
Hozta a szenvedés minden terhét hátán.
11.
Harcba szállt egymással ismét ég és pokol.
Nemzetségek között megint a harc honol.
Zúg az ég, zeng a föld, fegyver búsan ropog,
Harcmezőn a halál szélsebesen robog.
Jajveszékel, siralom, füst rejti a napot,
Újkor történelme vérrel kezd új lapot.
Csillagot az égen vér festi vörösre,
Mit a fekete pók lehozna örökre.
Dávidnak csillaga áldozati bárány,
Európa fején korona az ármány.
Vitrinemből néztem, mi zajlott köröttem,
Miközben a halál lebegett fölöttem.
Hangos kopogtatás, halkan nyílott ajtó,
Majd egy nagy dörrenés, és koppant a padló.
Bőrkabátos tisztek léptek be a házba,
Műtárgyakat látva, jöttek is nagy lázba.
Gazdánkat ott hagyták foglyul a halálnak,
Zsákokba dobáltak, mindent, mit találtak.
Mikor végre kinyílt a szövetzsák szája,
Rájöttem, hogy lelkem ismét magány várja.
Egy sötét pincének legmélyébe zártak,
Ettől kezdve én rám borús évek vártak.
Réges,régi tárgyak mindenhol köröttem,
Így szállt el ki tudja, hogy hány év fölöttem.
Sötét volt a pince, akár csak a korom,
Azt hittem, hogy élve ért halotti torom.
Aztán egy szép napon kinyílt a vasajtó,
De ez a szerencse nem volt egy szakajtó.
Mert akik jöttek, nem szabadságot hoztak...
Összeszedtek mindent, amit mások loptak.
Becsüshöz vittek, hogy megtudják, mit érek,
hiszen az újkorban mások az értékek.
Kiderült, hogy bizony nagy ritkaság vagyok,
nagy értékű műtárgy e titulust kapok.
Testemet kibélelt dobozba fektették,
Lelkemben új remény szikráját keltették.
12.
De ez a kis szikra amily gyorsan pattant,
Üvegketrecemen zár oly hamar kattant.
Elismert szakértők ítéltek felettem,
Anyagi értékek döntöttek helyettem.
Múzeumba vittek múlt emléke gyanánt,
Hogy faljon az idő, mint majom a banánt...
Itt ülök én most már több is, mint tíz éve,
Bámuló szemeknek igen csak kitéve.
Szűkös egy kis cella, ami azt illeti,
Előttem egy tábla, amely ezt hirdeti:
Marionett bábu még a barokk korból,
Nagyon valószínű, hogy francia honból.
Amit tudnak rólam, mindössze csak ennyi,
Pontosan még azt se, hogy a korom mennyi.
Nem tudhatják mindazt, amit én megéltem,
hiszen eddig erről sohasem meséltem.
Van időm bőven a múltról számot vetni,
Emlékeim képét sorba rendezgetni.
Láttam sok-sok embert és élet helyzetet,
Szegényt és gazdagot, felnőttet, s gyermeket.
Sok dőzsölő nemest, s megannyi éhezőt,
Vénséges öreget, magányban létezőt.
Romok között árvát, szüleit keresve,
Vad háborúk miatt sokakat elesve.
Világutazásról álmodozó kamaszt,
Akinek a szigor vitorlát nem dagaszt.
Sok gazdag gyűjtőt és szegény koldulót,
Esti Imájában Istenhez fordulót.
Múzeumban bambán múltat keresőket,
Minden féle furcsa álmot kergetőket.
De igazán boldog embert még nem láttam,
Pedig már több is, mint száz évet megjártam.
Rájöttem arra, hogy az ember furcsa lény,
Akkor se boldog, ha élte csupa fény.
Ha megvan mindene, akkor sincs semmije,
Szerető családban nincs neki senkije.
Nekem meg nem jutott se pénz, se szép család,
Még sem mondhatom azt, hogy az élet galád.
Van sok-sok emlékem, csodálatos képek,
Melyekkel nap, mint nap nyugovóra térek.
Szomorú napokon ezek közt kutatok,
S gondolatban ismét nagyokat mulatok.
Hogy mit hoz a jövő, azon nem fáj fejem,
hiszen az újkorban meg van már a helyem.
Igaz, hogy ez élet egy kicsit unalmas,
Emellett azonban rendkívül nyugalmas.
Újfajta színpadom kicsit más, mint régen,
Én mulatok rajtuk, mint e bamba közönségen.
(forrás:menahem_gyözö - http://hu.netlog.com/menahem_gyozo)
( / - kedves meni,ebből az írásodból bátorkodtam egy kis blog bejegyzést "csinálni" a TVN:HU : http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=3... nincs kifogásod ellene hagynám,nézd meg,írj választ,köszönöm:Jóska :) /
/ - kedves barátom ,nagyon köszönöm a segítséget,de búcsúznom ,kell,mert holnaptól mar nincs villanyom és nem tudom mikor tudok megint szerezni,igy hat csak annyit mondok ,köszönöm...udv...meni.. /
/ - várunk vissza,remélem megoldódnak a dolgok,ne add fel,tudod 'csak-pozitívan" / ) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-01-26 09:35:39, szombat
|
| |
| |
,,Áldottak legyetek magyarok, Attila népének örökösei! Félszázados tanulmányaim meggyőztek arról, hogy a hunok feltétlenül a magyarok ősei voltak, s így a mai magyarság az ősi szkíta népek leszármazottja. Így a magyarságnak a történelme a ma élő összes nemzetek egyik legősibb történelme. Kutatásaim során a hunokat olyan nemzetnek ismertem meg, amelynek dicsősége a mai szomorú világot is beragyogja. Attila a világtörténelem egyik legnagyobb hőse, aki mint minden igaz hős, lovagias és nagylelkű is volt, amit Róma alól történt visszavonulásával a legcsodálatosabb módon bizonyított be."
Nem sok idő múlva egy nagy titok, mely az egész Magyar múltról fellebbenti a fátylat a Világszeme (napvilág) elé tárul....
,,Nem sok idő múlva egy nagy titok, mely az egész magyar múltról fellebbenti a fátylat, a Világszeme elé tárul.... És a Világ megszégyenül!Elismeréssel tekint majd a megcsonkított, szétzúzott magyar népre. A hideg szívű politikusok gaztettei nyilvánosságra jutnak: tönkrezúztak egy népet, mely szellemileg sokkal magasabb szinten állt, mint azt a Világ gondolta. Az őseredet tudata megvilágosítja, felemeli, megtisztítja majd a lelkeket. Mélyreható irányításokat nyer, hazát növeszt és kiteljesedik a szellem! Öntudat elvesztésével elpusztul az erkölcs is, de az öntudat visszaszerzésével megteremtődik újra a tiszta élet is.
Fölemelt fővel fogtok járni a Világ színe előtt, mert az Igazság világossága Fényt ad minden homlokra... Legyen szívetekben a Jézusi szeretet békéje és éljetek a nagy események várásával és reményével. Emelje fel szíveteket a szomorúságból az a biztos tudat, hogy jó helyen vagytok, jó föld, Szent Föld az, amelyen éltek! Az ősök őrködnek a határokon, az ősi bérceken és óvják, védik népeteket.
Az Isten karja vezérel benneteket!"
,,Mi, magyarok, Túr nemzetsége vagyunk. Istent keresők, tökéletességre igyekvők: a nagy világosság, az örök fényforrás: Napunk felé tekintők. Fel, fel tehát a magasságba! Lelketek sorsdöntő pillanatában napbíró tekintettel, sasokként szárnyaljatok!
Ti pedig, akiknek értelme immár megvilágosodott - ne tétlenkedjetek, hanem menjetek el mindenfelé, ahol magyarok élnek. Tudásotokból adjatok mindenkinek. Istenünkért, országunkért, népünkért éljetek és munkálkodjatok mindenkor és minden időben. Így lesz egész életetek és halálotok is áldott."
Szükségünk van a megújulásra valóban. De ennek ,,a megújulásnak alapja csak szent hagyományaink ismerete, vallásos kegyelettel való ápolása és igaz történelmünk tudatosítása lehet"
- szögezte le Badiny Jós Ferenc professzor.
Ez a felemelkedés, vagy ha úgy tetszik az ébredés. Nem ma kezdődött, de nem is 2012 december 21.-én. Hanem 1999. augusztus 11-i teljes napfogyatkozás utáni pillanatban indult. Akkor született meg az új nap. Azóta munkálkodik.
Ezt éli meg minden olyan ember aki lelkében Magyar, ezt érzi, és ezen elámul. A változáson ami benne belül a lelkében zajlik, és azt kérdezi: hogyan jutottam idáig, és miért most? Mert most ébreszti, rázza fel az Úr a Magyart, hogy a dolgára hívja újra.
S újra életre hívott lelketekből hamarosan felröppen a régóta várva-várt égi madár!
forrás: - https://www.facebook.com/groups/szakraliskorona/ (- Julius Radics
,,ÁLDOTTAK LEGYETEK MAGYAROK, ATTILA NÉPÉNEK ÖRÖKÖSEI!") |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-01-15 13:54:46, kedd
|
| |
| |
"Egy festőt egyszer arra kértek, rajzolja le a békességet.
A feladat egyszerűnek látszott,
s ő nyomban neki is látott.
Rajzolt tengert, széltől mentesen,
rajta egy hajót, mely állt csöndesen.
Utasa mind lusta álomba merült...
s a kép összegyűrve a szemétre került.
Nem békesség volt a papíron,
hanem szélcsend és unalom.
Aztán újabb rajzba kezdett,
s egy szundító öreg bácsit festett.
De békességet nem ábrázolt ez sem,
nekiállt hát, hogy tovább keressen.
Rajzolt virágot, csöndes téli tájat,
békésen legelésző birkanyájat...
A papírkosár lassan tele lett,
s közben be is esteledett.
Ám az este sem volt békés,
messziről hallatszott a mennydörgés.
Vihar közeledett, az ég rengett,
a festő az ablaknál töprengett.
Nézte a szélben sodródó leveleket,
a villámokat, mik átjárták az eget.
A ház előtti tölgy recsegve hajlongott,
kövér esőcseppek verték az ablakot.
A festő nem tudta, tovább hogyan legyen,
Istent kérte hát, hogy csodát tegyen.
Tekintete ekkor ismét a fára esett,
s ott meglátta, amit egész nap keresett.
A fa egyik vastag benső ágán,
úgy a fának szíve táján,
a viharról szinte mit sem sejtve,
ült egy madár, fejét szárnya alá rejtve.
Nyugodtan aludt, miközben zengett az ég.
Ez hát az igazi békesség.
"Uram, te megmutattad békességedet!"
- szólt a festő, és nem tévedett.
Csodálatos isteni békesség ez,
mit a viharban alvó madár jelképez.
A világ legyen bármily nyugtalan,
ha szívünkben Isten békessége van.
Ő minden gondot vállára vesz,
s bennünket szabaddá, békéssé tesz.
Az Ő békessége tökéletes,
minden félelemtől mentes."
Sék Gusztáv
(forrás:https://www.facebook.com/groups/tisztaforras/) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-01-15 01:58:08, kedd
|
| |
| |
1919-ben amikor az influenzajárvány megölt 40 millió embert, volt egy orvos (valószínű USA-ban),aki sok farmert meglátogatott, hogy megpróbáljon segíteni, hogy a járvány ne terjedjen tovább.
Egyszer egy családhoz érkezett, és csodálkozott, hogy mindenki egészséges. A feleség közölte, hogy egy edényben hámozatlan hagymát tartanak a szobában. Az orvos nem akarta elhinni, és kérte, hogy megvizsgálhassa a hagymát mikroszkóppal.
A hagymában megtalálta az influenza vírust. Szemmel láthatóan a hagyma bevonzotta a mikrobát így tartva a családot egészségesen.
A cikk írója hallott egy történetet a fodrászától. Néhány éve az alkalmazottai és sok kuncsaftja is influenzások voltak. A következő évben több edényben hagymát helyezett el, különböző helyre a fodrász helyiségben. Meglepetésére senki sem betegedett meg az alkalmazottai közül.
Egy másik eset: Egy illetőnek tüdőgyulladása volt. A hagyma mindkét végét levágta majd az egyik végét felszúrta egy villára majd a villa nyelét beleállította egy vázába és a beteg paciens mellé helyezte éjszakára. Reggelre a hagyma fekete lett a mikrobáktól. A cikk írója is kipróbálta ilyen esetben a hagymát és utána jobban érezte magát.
A megmaradt szeletelt nyers hagyma MÉRGEZŐ!!! Vagy süssük le azonnal vagy dobjuk ki. !!!! A szendvicsbe rakott hagyma is másnapra veszélyessé válik..... A fenti cikk szerint a megmaradt hagyma bevonzza a mikrobákat még egy éjszaka is ,és másnap elkészítve nagyon mérgező lehet .A mikrobák toxinjai gyomorrontást,- epegyulladást és ételmérgezést okozhatnak. A romlott majonézes hagymás krumpli nem a majonéztől romlott meg, hanem a hagymától !!!
Az ötlet annyira egyszerű és olcsó,hogy semmi akadálya annak,hogy kipróbáljuk odahaza.
A következő a leírt krónika.
1919-ben a nagy gripa világjárvány idején ,mint tudjuk 40 millió ember esett áldozatul és voltak családok ahol nem ütötte fel a fejét a kórokozó.Egy orvos arról számolt be,hogy azok a családok ahol nem jelentkezett a vírus,mindegyik családnál megtalálható volt egy kiskosárban/minden szobában/pár fej vöröshagyma,bármi okból.
Mivel eredményesnek bizonyult, elvitték a hagymákat laboratóriumi vizsgára, és azt az eredményt kapták,hogy különböző bacilusok és virusok vannak benne.
Lezárható tehát ,hogy a hagyma egy fajta légtisztító,csali a mikroorganizmusoknak ,mivel magába szívja a kórokozót és így az embereket menti meg tőle.
Említést tesznek még egy fodrász szalonról is,hogy rengeteg beteg ügyfelük volt,de az alkalmazottak közül senki sem betegedett meg. A sarokban mint egy csendélet a tálon ott voltak dekoratívnak a hagymák.
Feltételezhetjük,hogy erről nem fognak írni az újságok,és hogy egy orvos sem fogja ajánlani,
Legkevésbé fogja felkínálni a gyógyszerész,mert annyira hatásos, és olcsó/nem hoz senkinek pénzt.
Vannak kik jobban szeretik a védő oltást ..,ám legyen....nálunk meg mindegyik szobába jut 1-1 kosár hagymával.
ÉN EZT KIPRÓBÁLOM!!! MAJDNEM INGYEN VAN !!!
  |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-01-15 01:35:34, kedd
|
| |
| |
Ma már így írná meg Arany János!
Este van, este van: elpihen a világ!
Tévé előtt gunnyaszt mind az egész család.
Villog a képernyő, rombolja az elmét,
Sokan ebben lelik életük értelmét.
Csapong a hülyeség, az eget sodorván:
Horror, krimi, thriller az összes csatornán.
Frankenstein, Dracula, örülnek a kölykök,
A mama kedvence: nyafka Golden Girlök.
Véres-vajas kenyér a temető falán,
Batman, ET-kukac jönnek egymás után.
Reggeltől estelig örömüket lelik
Ahogy a gengszterek egymást ütik-verik.
Étkezés helyett is a Supermant nézik
S míg a ,,dolgukat", bilin ülve végzik
A képernyő elől el nem mozdulnának,
Napfényt, fákat, mezőt, talán nem is látnak.
Háziasszony nem főz, nincs helye panasznak,
Wrigley gumit rágnak, rája kólát isznak.
Zúg a rock-popzene, ártalmas a fülnek,
Hónapról hónapra egyre csak hülyülnek.
Gyereket nevelni? Eszükbe sem szökik,
Sokkal egyszerűbb, ha tévé elé lökik.
Ott aztán fejlődik, egyre okosodnak,
Sokan nem hogy írni, de olvasni sem tudnak.
Tévé előtt hasal, a kiszolgált kutya,
Évek óta nézi, azért olyan buta.
Haza jön a gazda, munkából fáradtan,
Felbont egy üveg sört, s tévé elé huppan.
Üveges szemekkel bámulja a krimit,
Éppen egy kispapnak szúrják ki a szemit.
Autók nyikorognak, robbannak a házak,
Kéjelegve nézi, amint torkot vágnak.
Emberevő cápa, kisgyereket fal fel,
Akit fürdés közben, szüleitől mart el.
Élvezi a család, Hasfelmetsző Jacket,
S hogy kell beváltani, fedezetlen csekket.
Bankot kirabolni, csupán egy pillanat,
Tisztviselőt, rendőrt, lövik mint a nyulat.
Spriccel, folyik a vér, a padló is síkos,
Ilyenkor a tévét kikapcsolni tilos!
Egyik gyerek titkon, apja zsebébe nyúlt,
Hátha talál benne almát, netán kisnyúlt.
Egyiket sem leli: helyettük a halál:
Csőre töltve nehéz belga pisztolyt talál.
Fegyver nélkül járni életveszély máma,
Hálával gondolnak ,,Nagy Amerikára"!
Hogy ez hová vezet, leírni is félek,
Ettől ,,nemesedik" a gyermeki lélek!
Pisztoly, bicska, bomba és egy rozsdás bökő,
Így ragyog előttünk ,,egy új és egy szebb jövő"!
(forrás:https://www.facebook.com/magyar.rovasirasleletek)
  |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-01-10 23:58:58, csütörtök
|
| |
| |
Politizáló szabadkőművesség
Alcím:
Jászi Oszkár és a Martinovics Páholy államellenes tevékenysége 1906-1912 - Levéltári forrásokon alapuló hiteles feldolgozás KAPHATÓ, RENDELHETŐ!!!
Kiadó:
Nagy Magyarország Könyvek
Kateg.:
Közélet, Politika, politikus, Történelem, Újdonság, Világkormány, Világpolitika
Leírás: RAFFAY ERNŐ szerző (Borjád, 1948.) történész, politikus. Pécsett érettségizett 1968-ban. 1977-ben végzett a szegedi József Attila Tudományegyetemen, történelem-Kelet-Európa története szakon. 1977-1993 között a JATE történészoktatója volt: gyakornok, tanársegéd, adjunktus, 1989-től docens. 1981-ben doktorált, 1987-ben kandidált. Társalgási szinten beszél angolul és románul. A rendszerváltás alatt és után országgyűlési képviselő és az Antall-kormányban a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára volt.
Kutatási területe a 19 - 20. századi magyar történelem és a balkáni népek története. Szűkebb kutatási területe: magyar - román kapcsolatok, valamint Erdély és a trianoni békediktátum.
*
Raffay Ernő szabadkőműves témakörben megjelenő ezen harmadik, talán az eddigi leginkább érdekfeszítő kötete jelent meg 2012 decemberében. A szerző - folytatva korábbi gyakorlatát - egyedülálló levéltári kutatásaival nemcsak a magyarországi titkos társaság szándékait és célrendszerét tárja fel, hanem új megvilágításba helyezi a 20. század első két évtizede Magyarországának történetét. Nem túlzás azt állítani, hogy munkája teljesen átrajzolja a Trianont megelőző időszakról kialakult képet.
A Politizáló szabadkőművesség című új kötetből megismerhetjük a magyarországi szabadkőművesség radikalizálódásának következő állomását, a Jászi Oszkár nevével fémjelzett Martinovics páholy létrejöttét és tevékenységét, s hosszú oldalakon át olvashatjuk ama súlyos állítás bizonyítékait, mely szerint: a baloldali radikálisok célja nem volt más, mint a magyar keresztény nemzetállam megdöntése.
A könyv nemcsak az eszme- és politikatörténeti folyamatokat mutatja be, hanem a radikális vonal elfogadott és meghatározó személyiségeit is, akik politikai szerephez Károlyi Mihály kormányában, illetve az azt követő kommunista diktatúrában jutottak.
Feltárul szemünk előtt, hogy a Tanácsköztársaság szellemi előkészítése éveken keresztül folyt, az nem ,,a semmiből ugrott elő" 1919. március 21-én. A titkos társaság a tevékenységével akarva - akaratlanul is hozzájárult a vörösterrorhoz és bizony a Magyar Királyság széthullásához is...
*
A kötetben foglaltak az alábbi TARTALOM szerint követhetők nyomon:
ELŐSZÓ
• A MARTINOVICS PÁHOLY LÉTREJÖTTÉNEK ELŐZMÉNYEI. (A Demokratia páholy megalakulása és tevékenysége (1889 - 1903). Jászi Oszkár és elvbarátai a Demokratia páholyban (1906). A Demokratia páholy bomlásának kezdete (1907.);
• A BALOLDALI RADIKALIZMUS ÉLCSAPATA: ( A Martinovics páholy megalapítása. ,,A liberalizmus vizeiről a szélső radikalizmushoz és szocializmushoz". Jászi Oszkár majdnem a csúcson. Jászi Oszkár a proletárforradalom szószólója.);
• AZ ERKÖLCSTELENSÉG OLTÁRRA VITELE;
VÉGSZÓ - BIBLIOGRÁFIA - NÉVMUTATÓ
*
A ,,POLITIZÁLÓ SZABADKŐMŰVESSÉG" című ezen kiadványt azoknak az olvasóinknak ajánljuk, akik nyomon szeretnék követni azt a folyamatot, amelyben Jászi Oszkár és elvbarátai belépnek a szabadkőműves szervezetbe, megalakítják 1908 elején a radikális műhelyüket, a Martinovics páholyt és e társaság szabadkőművesi tevékenységét 1906 - tól 1912 - ig, ,,a radikális, ateista szabadkőművesi célrendszert, amely magában foglalja a politizálást, az egyházellenes küzdelmet, az oktatásügyet", a társadalomtörténeti és nemzetiséggel kapcsolatos vonatkozásokat, a keresztény magyar állam gyöngítését...
*
Raffay Ernő első magyarországi szabadkőművességgel foglalkozó könyve, a ,,Szabadkőművesek Trianon előtt" 2010-ben jelent meg. Az 1749-es kezdetektől 1886-ig, a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy létrejöttéig mutatja be a titkos szervezet történetét, emellett külön foglalkozik az országgyűlés 1910 - 1911. évi szabadkőműves-vitájával.
*
A 2011 - ben megjelent ,,Harcoló szabadkőművesség - Küzdelem a katolikus egyház ellen" a társaságban megindult radikalizálódási folyamat kezdeti szakaszát mutatja be, nevezetesen a nagyváradi László király páholy tevékenységét 1896-tól 1908-ig. Ekkor vált célrendszerük fontos elemévé a katolikus egyház elleni küzdelem.
*
Ajánlott még:
Román véderő Magyarország ellen.
Balkáni birodalom.
Szabadkőművesek Trianon előtt.
Visszatér a Délvidék 1941.
Tűzzel-vassal a hazáért.
Vörösterror Szolnokon.
Nem (csak) Erdély volt a tét.
Mária román királynő párizsi követsége-1919.
Harcoló szabadkőművesség - Küzdelem a Katolikus Egyház ellen.
Eltévedt hősök.
Sárréti sasok.
Küzdelem a kommunizmus ellen.
Molnár Tamás 3 könyve együtt kedvezőbben
A magyarországi szabadkőművesség története
További ajánlott Drábik János művek:
Világbéke vs. világháború
Kié a magyar állam?
A kiválasztottak
A sötét újkor
Korszakváltás
Örvénylés
A magyarok harmadik útja - 1956
Az emberközpontú világrend
Világzsákutca
Orwellia
Világdemokratúra
Uzsoracivilizáció I.
Uzsoracivilizáció II.
Uzsoracivilizáció III.
Tudatmódosítás
A pénz diktatúrája
Magyar Menedék Könyvesház
(forrás:http://www.magyarmenedek.com/products/7980/Politizalo_szabadkomuvesseg_-_ Raffay_Erno.htm) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-01-08 14:36:15, kedd
|
| |
| |
105 Éve Született
Szentegyedi és czegei gróf Wass Albert (Válaszút, 1908. január 8. - Astor, Florida, 1998. február 17.) erdélyi magyar író és költő.
Magyarországon csak halála után fedezték fel Wass Albertet, mint az erdélyi magyar irodalom nagy alakját. Ő a magyar irodalom ellentmondásos figurája, a hivatalos irodalomtörténet mintha tudomást sem venne róla, miközben vannak, akik a legnagyobbak között emlegetik, és masszív, politikai felhangoktól sem mentes kultusz alakult ki körülötte mind Erdélyben, mind Magyarországon.
(forrás:http://hu.wikipedia.org/wiki/Wass_Albert - http://wassalbert.linkpark.hu/)
Üzenet haza
Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.
Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentom Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.
És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
a s víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.
Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.
Wass Albert
Bajorerdő, 1948.
A vádlott neve Wass Albert
Az utóbbi években egyre többet halljuk Wass Albert nevét. Könyveitől roskadoznak a könyvesboltok polcai; előadásokat, beszélgetéseket szerveznek tiszteletére, mégis nem is olyan régen, a rendszerváltás szinte alig ismertük. Minek köszönhető ez a hosszú titkolózás személyével kapcsolatban?
Vajon minek köszönhetjük azt, hogy bár 1908-ban született, és 1927-ben megjelent első kötetétől egészen 1998-as haláláig töretlenül ontotta jobbnál jobb műveit, mégis csak az utóbbi időben vált ismertté a magyar közönség előtt? Több oka is van a fentieknek. Kezdjük először az egyértelműbbel, azzal, ami igazából magától értetődik. '89-ig volt Magyarországon egy rendszer, amit szocializmusnak neveznek, Romániában ez idő alatt Ceauşescu diktatúrája. Wass Albert születésénél fogva magyar ember, erdélyi gróf. Már ez sem szép dolog a fentiek szemében, de ez még nem lenne olyan nagy baj. Hazafisága a probléma. Nemzeti öntudata írásaiban oly' erővel tör elő, melyet kommunista rendszer nem tűrhet meg. Mégis,hogy jutott el eddig, hogy egy rendszer ne tűrje meg? Az első világháborút követően családja elveszíti a még Szent László által adományozott birtokainak jelentős részét. Az ekkor még gyerek Albert előtt a tanulási lehetőségek beszűkülnek, így az érettségi kalandos letétele után Debrecenben, Németországban, majd Franciaországban tanul tovább. '32-ben hazatér, hogy otthon segítsen a föld körüli munkákban, és '35- ben családi nyomásra feleségül veszi unokatestvérét. Tőle hat fia születik, de az egyik, Csaba 3 évesen meghal. A II. bécsi döntésnek köszönhetően Magyarország visszakapja Erdélyt, mely következtében a magyar sereg bevonul többek között a Mezőség területére is. Mivel Vasasszentgotthárd - a Wass család birtoka - közvetlenül az új határ mentén helyezkedett el, a magyar sereg vezetősége a Wass udvarházban kerül elszállásolásra. Ekkor történik az a kritikus pillanat, melynek következtében - román közbenjárásra - mind Albertet, mind apját, Endrét halálra ítélik, ugyanis a magyar sereg foglyul ejt néhány román embert, valamint két zsidó lányt, és mivel később azok szökni próbálnak, lelövik őket. A románok által lefolytatott koncepciós perben a vád a Wassok ellen az volt, hogy ők bujtották fel a katonákat a foglyok megölésére. Állították ezt annak ellenére, hogy nincs rá semmiféle szemtanú. Ezen felül több forrásból bebizonyosodott a két férfi ártatlansága, valamint felháborodásuk a magyar katonák tettére (már a bebörtönzésnél). Többek között az USA-ban is kivizsgálták az ügyet, de nem találtak semmit, ami bűnösségüket igazolná. A per koncepciós mivoltát több tény is alátámasztja; például az, hogy kevesebb, mint három hét alatt lefolyt a tárgyalás, és ezalatt 63 embert ítéltek halálra. Wass Albert nem is tudott erről a perről, mivel ekkor már Németországban volt, ahova családjával menekült ki az utolsó vonattal, ami még sikeresen elhagyta az országot a II. világháború végén. Az erdélyi időszakban is termékeny volt, ám Németországban mondhatni még inkább. Egyes irodalomtörténészek szerint ebben az időben írta legjobb műveit. Itt jelenik meg például az Adjátok vissza a hegyeimet című műve, melyet német nyelven irodalmi Nobel-díjra is jelöltek. Szintén kiemelkedő műve - olvasói egyik kedvence -, A funtineli boszorkány is itt íródott. Ezen mű különlegessége, hogy egy román lányról szól, többnyire román környezetben. Erről a regényéről írja a román Ion Coja professzor, hogy talán a legszebb mű, mely a havasi románságot bemutatja. A professzor cikkében boncolgatja Wass Albert bűnösségének kérdését, és arra a következtetésre jut, hogy nem követhetett el ilyen bűnt egy olyan ember, aki enynyire látja, érzi és megérti az embert, az ottani románságot. ,,...állítom, hogy személyisége összhangban van művei nagyságával." - állítja mindezt egy román gondolkodó a szélsőjobboldalinak, antiszemitának és még ki tudja mi mindennek bélyegzett íróról. Miért lett hát akkor személye ekkora ellenség Románia szemében? Miért van az, hogy bár már Romániában sincs diktatúra, sőt már az EU tagja, a halálos ítélet mégis még most is él? Németországból az USA-ba költözik az '50-es években, hogy onnan folytassa a lobbit az elszakadt Erdélyért, a magyarságért. Teszi ezt oly' sikeresen, hogy egy idő után az Egyesült Államok beszünteti a legnagyobb kedvezmény elve szerinti támogatást Románia irányába. Ekkor ,,figyel fel" rá Ceauşescu, és ekkor válik igazán ellenséggé számukra. Wass Albert levelezéséből kiderül, hogy ezek után kétszer is megpróbálja a román titkosrendőrség, a Securitate eltenni láb alól. Ebből az egyik alkalommal az FBI figyelmezteti, hogy merénylet készül ellene. Amerikai kint léte alatt többet tett az erdélyi magyarságért, mint a szocialista Magyarország - mondja egy irodalomtörténész . Ez volt az, ami miatt Románia megpróbálta félretenni, és ez volt az, ami miatt a magyar rendszer is mellőzte akkor (és most is). Tette mindezt Wass annak ellenére, hogy kint is rengeteg csalódás érte. Egyik ilyen: csalódása az amerikai magyarokban. Irodalmi folyóiratot indított magyar nyelven - Amerikai Magyar Szépműves Céh néven - a magyarokért, Erdélyért, de ennek annak ellenére sem lett több mint 700 előfizetője az évek során, hogy megközelítőleg 1,5 millió magyar élt ekkoriban ott. Művei amellett, hogy páratlan erővel harcolnak a magyarságért, hogy sugárzik belőlük a hazaszeretet, irodalmi értékekben is bővelkednek. Bepillantást nyújtanak az egyszerű erdélyi parasztember, valamint a nemesség életébe is; annak minden jellegzetességébe, a lelkük legmélyébe. Tökéletesen feltérképezik az ember motivációit, értékrendszerét, félelmeit, örömeit. Megmutatják mind a korábbi hierarchikus felépítésű rendszert, mind a ,,szocializmus" jellegzetességeit, hibáit. Olyan erőt képviselnek, amit még most sem lát szívesen a politika. Bár elméletileg lecseréltük a korábbi rendszert, mégis hasonló vonásokat mutat napjainké is. Márkus Béla irodalomtörténész mondja Wass Albert és a mai rendszer összefüggéséről, hogy ,,nem az életművétől félnek, hanem attól a példától, amelyik ebből a munkásságból, ebből az életműből az olvasás lévén árad". Nem érdeke a rendszernek, hogy csupa hazaszeretettől duzzadó polgárt kelljen vezérelnie... Medvigy Endre irodalomtörténész is hasonlóképpen gondolkozik e témában: ,,Ez a manipulált világ minden eszménynek a kigyomlálásán fáradozik. Tehát nem mindenkinek áll szándékában az, hogy a magyarság ismét öntudatára találjon, ismét felemelje a fejét. Sokaknak jó az, hogy ha öntudatától megfosztott munkaerőként itt kóválygunk a Kárpát-medencében." Világos, hogy mit képvisel Wass Albert, és miért kellemetlen ez országunk mai veze tőinek. Ezzel át is léptünk a második tényre, mely oka annak, hogy az írót még mindig rejtegetik egyes körök, és hogy nem ismerik el munkásságát. Hogy lehet, hogy ekkora irodalmi egyéniség nem szerepel a nemzeti alaptantervben? Hogy gimnáziumokban nem tanítják? Az ország több pontján kezdeményeztek civil szer- vezetek szoborállítást az írónak, de sajnos előfordult, hogy ezt egyesek megakadályozták. Ilyen volt a budapesti szoborállítási kezdeményezés, melyet a fővárosi önkormányzat nem engedélyezett annak ellenére sem, hogy az általa javasolt történészekből álló független szakértői csoport is a felállítás mellett döntött. Ez már Wass halála után történt, 2004-ben, de azért sikerült életében is még egy utolsót rúgni belé, amikor is a magyar állam a rendszerváltás után jó ideig nem adta meg neki a magyar állampolgárságot. 1997 júniusában végül megkapta, de azért az okirat aljára nem felejtették el odaírni, hogy ,,csak a kiállítástól számított egy(!!!) évig érvényes". Szégyen. A kortárs irodalom, és talán nem erős feltételezés, hogy a 20. század legnagyobb magyarjáról beszélünk, aki a rengeteg megpróbáltatás ellenére végig hű maradt hazájához, aki egész életét tette fel egy nemes célra. Amit Ceauşescu 20 év alatt nem tudott elérni bérgyilkosaival, azt elérték a külföldön élő magyarok, és a szülőhaza: élete végére letetették vele a fegyvert. De reménye megmaradt ekkor is: ,,(...)a könyvek megmaradnak, a folyóiratok megmaradnak, s a nyomtatott betű szívós erejével továbbra is harcolnak Erdély magyarjaiért, ahogy lehet..."
Karácsonyfa (forrás:http://feszek.pte.hu/ujsag.php?tipus=cikk&cikk=2519&rovat=920& ;szam=83&evfolyam=12)
|
|
| |
|
1 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 17
|
|
|
|
2013. Január
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
17 db bejegyzés |
| e év: |
130 db bejegyzés |
| Összes: |
361 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 118
- e Hét: 673
- e Hónap: 854
- e Év: 6870
|
|
|
Online
