|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 19
|
|
|
|
|
|
2016-07-06 08:17:34, szerda
|
| |
| |
Sírj, sírj azokért,
Akik buzgók az Úrért,
Fejüket feltartják,
És szívük hideg.
Hangjukat hallatják
Utcákon, tereken át,
Fennszóval kiáltanak.
De eltörik a megrepedt nádat,
A pislogó gyertyabelet
Kioltják.
Sírj, sírj ne a taposottért,
(Mert az ő sírásuk felhat az égig,
És az Úr megtartja mind.)
Hanem sírj, sírj a taposókért.
Mert amikor jő az Úr,
A völgyek énekelnek,
És tapsolnak a hegyek,
Fények ragyognak mindenütt,
Akkor nyílik meg szemük,
Kietlen pusztán
Elhagyatva, elhamvadva.
A kioltott gyertyabél szaga
Keserűn hat orrukba,
Lábukat felsérti egyre
Az összetört nád...
Fa, szalma, tarló,
És fű nem fakad,
Elszállnak a madarak.
Sírj, sírj azokért,
Akik kietlen pusztát hagynak
Az Úr nevében.
Evangeline Paterson |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Ismertető jelük: A szeretet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-06 08:16:21, szerda
|
| |
| |
Nézzük meg még egyszer azokat a bibliai részeket, amelyek világosan megadják a keresztyének ismertetőjelét: "Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást. (Jn 13,34-35)
Hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek: hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. (Jn 17,21)
Mi más következtetést vonhatnánk le, mint azt, hogy amint az irgalmas szamaritánus szerette a sebesült embert, úgy kell nekünk is szeretni minden embert mint felebarátunkat, mint önmagunkat. A másik, hogy úgy kell szeretnünk minden keresztyén testvérünket, hogy a világ láthassa. Ez azt jelenti, hogy szeretnünk kell testvéreinket akkor is, ha kisebb-nagyobb nézetkülönbségek vannak köztünk. Szeretnünk kell testvéreinket akkor is, ha annak ára van, és akkor is, ha rendkívüli érzelmi feszültség nyomaszt. Úgy kell szeretnünk egymást, hogy láthassa a világ. Röviden, Isten szentségét és szeretetét kell a gyakorlatba átvinni és bemutatni, mert ennek hiányában megszomorítjuk a Szentlelket.
A szeretet - és az egység, amely ezt tanúsítja - az a jel, amelyet Krisztus a keresztyéneknek adott, hogy viseljék a világ előtt. Csak e jel láttán ismeri fel a világ, hogy valóban keresztyének vagyunk, és hogy Jézust az Atya küldte.
Francis A. Schaeffer |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Ismertető jelük: A szeretet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-06 08:15:35, szerda
|
| |
| |
Az az elv, amiről beszélünk, egyetemes érvényű, bármely helyen és időben alkalmazható. Hadd illusztráljam még egy példával ugyanennek az elvnek egy másik megvalósulását.
Éveken keresztül vártam egy olyan esetre, amikor hívő keresztyének két csoportja, akiknek jó okuk van arra, hogy ne lássanak reményt az együttmunkálkodásra, elváljanak egymástól anélkül, hogy keserű dolgokat vágnának egymás fejéhez. Szerettem volna látni két közösséget, akik továbbra is tudnak szeretetet mutatni egymás iránt a világ előtt egy olyan helyzetben is, amikor már úgy tűnik, hogy szervezeti egység nem tartható fenn közöttük. Elméletben természetesen minden helyi gyülekezet a társadalom egészét kell, hogy szolgálja. De el kell ismernünk, hogy a gyakorlatban bizonyos helyeken ez nagyon nehézzé válhat. A társadalom különböző rétegeinek eltérőek az igényei.
Egy ilyen természetű probléma támadt az Amerikai Egyesült Államokban egy nagyvárosi gyülekezetben. Sok szélsőségesen modern ember is járt ebbe a gyülekezetbe, akiknek a beállítottsága öltözködésükben is megnyilvánult. A lelkész fokozatosan arra a következtetésre jutott, hogy képtelen a két különböző csoportnak egyszerre szolgálni és prédikálni. Van, aki képes erre, de ő személy szerint úgy találta, hogy lehetetlen a teljes gyülekezethez szólni egyszerre: a tisztes polgárokhoz és a "hosszú hajú" keresztyénekhez, illetve azokhoz a szélsőségesekhez, akiket az utóbbiak magukkal hoztak.
A látható szeretetnek ezt a példáját, amelyet az alábbiakban elmondok, ne vegyük magától értetődőnek. A mi generációnkban a szeretet hiánya könnyen fájdalmat okozhat mindkét irányban. Egy középosztálybeli könnyen válik sznobbá, és könnyen lesz szeretetlen a "hosszú hajú" keresztyénekkel, és ugyanez fordítva is igaz.
Miután hosszú időn keresztül próbálkoztak az együttműködéssel, a vének összegyűltek, és elhatározták, hogy két gyülekezetet hoznak létre. Világosan leszögezték, hogy nem azért válnak szét, mert tanításuk különbözik, hanem kizárólag gyakorlati szempontok miatt. A régiek közül egy tag átment az új csoportba. Az egész tárgyalás alatt azon dolgoztak, hogy szép rendben történjen a szétválás. Fokozatosan létrejött a két gyülekezet, és tudatosan törekedtek arra, hogy egymás iránti szeretetüket kimutassák. Íme, szervezeti egység nélkül igaz szeretet és egység, amelyet a világ láthat. És levonható a következtetés: a Fiút az Atya küldte!
Teljes szívemből szeretném mondani, hogy amikor arra törekszünk, hogy a huszadik századi embernek hitelesen hirdessük az evangéliumot, a látható szeretet fontosságának bele kell kerülnie üzenetünkbe. Nem szabad megfeledkeznünk a végső érvről. A világnak jogában áll figyelni bennünket akkor is, ha köztünk, igaz keresztyének között gyakorlati különbségek alakulnak ki, de azt is látnia kell, hogy szeretjük egymást. Szeretetünknek olyan formában kell megnyilvánulni, hogy a világ észrevegye, tehát láthatóvá kell válnia. (folytatjuk)
Francis A. Schaeffer |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Ismertető jelük: A szeretet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-06 08:14:34, szerda
|
| |
| |
Hadd említsek két szép példát erre a látható szeretetre. Az egyik Németországban történt közvetlenül a II. Világháború után, a Testvérgyülekezet közösségeiben. Az egyház kézbentartása érdekében Hitler azt a parancsot adta, hogy Németországban az összes vallási csoportnak egyesülnie kell. A Testvérgyülekezet megoszlott ebben a kérdésben. Az egyik fele teljesítette Hitler parancsát, a másik fele megtagadta. Akik alávetették magukat, azoknak ugyan könnyebb dolguk volt, de ebben a szervezeti egységben, ahol együtt voltak a liberális csoportokkal, saját tanításbeli pontosságuk és lelki életük fokozatosan romlott. Azok, akik kívül maradtak, hitéletük erejét megőrizték, de alig volt közöttük olyan család, ahol ne halt volna meg valaki német koncentrációs táborban.
El tudjuk képzelni, micsoda érzelmi feszültség lehetett közöttük, amikor a háborúnak vége lett, és ezek a keresztyén testvérek újra találkoztak? Ugyanazokat a hitelveket vallották, és korábban együtt tevékenykedtek több mint egy generáción keresztül.
Most mi lesz? Valaki emlékezik, hogy az ő apja koncentrációs táborban halt meg, és tudja, hogy a többiek a másik csoportban biztonságban voltak. De azokat ott a másik oldalon szintén mélyen érinti a viszontlátás.
Ezek a testvérek fokozatosan rájöttek, hogy az adott helyzet tarthatatlan. Megjelöltek egy időpontot, amikor a két csoport "vénei" találkoztak egy csendes helyen.
-Mit csináltatok? - kérdeztem attól az embertől, aki nekem ezt elmesélte.
-Elmondom - válaszolta. -Összegyűltünk, és több napra félrevonultunk, hogy mindenki megvizsgálhassa a szívét.
-Ez valóságos konfliktus volt, és nagyon mély érzelmeket érintett. "Az apám koncentrációs táborba került, az anyámat elhurcolták." Ezek nem holmi apró-cseprő dolgok, hanem mélyen beleszántanak az emberek érzelemvilágába. Ezek a testvérek azonban megértették Krisztus parancsát. Napokon keresztül semmi egyebet nem csináltak, csak vizsgálták a szívüket azt kérdezve, hogy mit vétettek, és mi Krisztus parancsolata. Azután újra találkoztak.
-Mi történt akkor? - kérdeztem a férfit.
-Egyek voltunk - válaszolta.
Úgy gondolom, éppen erről beszél Jézus. Ezáltal mondható, hogy az Atya küldte Őt. (folytatjuk)
Francis A. Schaeffer |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Ismertető jelük: A szeretet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-06 08:13:38, szerda
|
| |
| |
Ötödször, úgy mutathatjuk be a világnak gyakorlatias, látható szeretetünket egymás iránt - anélkül hogy osztoznánk testvérünk vétkében -, hogy tudatosan szemünk előtt tartjuk, és másokban is tudatosítjuk, hogy bár könnyű kompromisszumot kötni, és rámondani a rosszra, hogy jó, ugyanilyen könnyen megeshet, hogy elfeledkezünk Krisztusban való egységünk bemutatásáról. Ezt a hozzáállást kell folyamatosan és tudatosan fejleszteni - beszélni és írni róla.
Valójában még azelőtt kell írni és beszélni ezekről, mielőtt a nézetkülönbségek kialakulnának a keresztyének között. Mindenféléről tartunk konferenciákat. De ki hallott már olyan konferenciáról, amelynek a témája az volt, hogy a keresztyének hogyan mutathatják ki a világnak a gyakorlatban, hogy egyidejűleg hűségesek Isten szentségéhez, és szeretetéhez? Hallottunk-e valaha is olyan igehirdetésről vagy írásról, amely azzal foglalkozott, hogyan valósítható meg egyidejűleg két olyan elv, amelyek látszólag egymás ellen hatnak: (1) az az elv, hogy a látható egyháznak mind tanításában, mind gyakorlatában meg kell valósítania a tisztaságot, és (2) az az elv, hogy minden keresztyén között látható szeretetnek és egységnek kell lenni.
Ha nem hangzanak el átgondolt igehirdetések, és nem születnek írások ebben a témakörben, ostobaság azt feltételezni, hogy a keresztyének közötti nézeteltérések kérdésében születhetnek egyáltalán szép megoldások.
Ha a nézeteltérések közepette is látható szeretetet tudunk mutatni, akkor nyilvánvaló lesz a figyelő világ előtt, hogy a keresztyének közötti vita különbözik más emberek közötti vitától. Lehet, hogy a világ nem érti, hogy mi az, amiben nem értenek egyet a keresztyének. Arra azonban gyorsan rá fog jönni, hogy különbség van a közöttünk lévő és a világban meglévő nézeteltérések között, ha látja, hogy nyíltan és látható szeretettel történik azok megoldása a gyakorlatban.
Ez valóban különbség. Látjuk már, miért mondta Jézus, hogy ez az, ami foglyul ejti a világ tekintetét? Nem várhatjuk el a világtól, hogy megértse a tanításbeli különbségeket, különösen manapság, amikor az igazság és az abszolút értékek létezése még elvben is elképzelhetetlen.
Nem várhatjuk el a világtól, hogy megértse: a közöttünk lévő különbség Isten szentsége miatt más, mint a világban, mivel mi az Isten által szabott abszolút értékekkel szembesülünk. De ha látnak ugyan különbségeket a keresztyének között, viszont érzékelhető egységet is, ez megnyitja számukra az utat, hogy mérlegeljék a keresztyénség igazságát és Krisztus kijelentését: tényleg Ő-e a Fiú, akit az Atya küldött.
Valójában különbségeink közepette nagyobb lehetőség nyílik annak bemutatására, amit Jézus hirdet, mint ha nem különböznénk egymástól. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nézetkülönbségeket kell keresnünk magunk között, hiszen vannak anélkül is. De mégis, pontosan különbségeinkben kapjuk a legnagyobb esélyt. Ha minden jól megy, és mindannyian szépen, kedvesen körben állunk, a világ nem sok mindent láthat. De ha valódi nézeteltérések merülnek fel, és bár hajlíthatatlanok vagyunk elveinkben, ugyanakkor képesek vagyunk látható szeretetet mutatni, akkor a világ számára lehetőséget teremtünk arra, hogy megítélje: valóban keresztyének vagyunk-e, és Jézust valóban az Atya küldte-e. (folytatjuk)
Francis A. Schaeffer |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Ismertető jelük: A szeretet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-06 08:12:41, szerda
|
| |
| |
Harmadrészt, a gyakorlatban kell kimutatnunk szeretetünket a kellemetlen helyzet közepette még akkor is, ha ennek nagy ára van. A szeretet szó ne csak egy zászló legyen, amelyet lobogtatunk. Másként szólva bármit, bármi áron meg kell tennünk, hogy ezt a szeretetet kimutassuk. Nem tehetjük, hogy azt mondjuk "szeretlek", és aztán csípőből tüzelünk! Az emberek gyakran gondolják, hogy a keresztyénség valami lágy, csöpögős szeretet, amely egyformán szereti a jót és a gonoszt. Ez nem bibliai álláspont. Isten szentségét a szeretettel egyidejűleg kell kimutatni. Vigyáznunk kell, mert nem arról van szó, hogy a rosszra rámondjuk, hogy jó, legyen az tanításbeli vagy életvezetési kérdés, akár saját csoportunkban, akár máshol. Ami rossz, az rossz, bárhol forduljon is elő, és a mi felelősségünk megmondani az igazat. De a látható szeretetnek ilyenkor is meg kell mutatkoznia, kerüljön bármibe is. A Biblia nem hagyja, hogy kibújjunk e felelősség alól. Az 1 Kor 6,1-7-ben ezt olvassuk: "Hogyan merészel közületek valaki, akinek a másikkal peres ügye van, a hitetlenek, s nem a szentek előtt törvénykezni? Vagy nem tudjátok, hogy a szentek a világ felett fognak ítélkezni? És ha ti ítélkeztek a világ felett, arra talán méltatlanok vagytok, hogy jelentéktelen ügyekben ítélkezzetek? Vagy nem tudjátok, hogy angyalok fölött is ítélkezünk majd? Akkor mennyivel inkább ítélkezhetünk a mindennapi élet dolgaiban! Ha tehát hétköznapi ügyekben pereskedtek, akkor azokat ültetitek a bírói székbe, akik semmit sem számítanak a gyülekezet előtt? Megszégyenítésül mondom nektek! Ennyire nincs közöttetek egyetlen bölcs sem, aki igazságot tudna tenni testvérei között? Sőt testvér a testvérrel pereskedik, méghozzá hitetlenek előtt. Egyáltalán már az is nagy gyarlóság bennetek, hogy pereskedtek egymással. Miért nem szenveditek el inkább a sérelmet? Miért nem tűritek el inkább a kárt?"
Mit jelent ez? Az egyház nem nézheti el azt, ami rossz, de egy keresztyén inkább szenvedjen el némi konkrét, anyagi kárt annak érdekében, hogy megőrizze az igaz keresztyének egységét, mintsem hogy bíróságra menjen egy másik keresztyén miatt. Ez utóbbi ugyanis nyilvánvaló módon rombolná a külső szemlélő által megfigyelhető egységet. Ez költséges, de a gyakorlatba átvitt, látható szeretet.
Pál olyan szeretetről beszél, amely látható, amely nagyon is valóságos. A keresztyén embernek az elkerülhetetlen nézeteltérések közepette is olyan szeretetet kell mutatnia keresztyén testvére iránt, hogy hajlandó legyen veszteséget elszenvedni - nemcsak pénzbeli, hanem bármiféle veszteség legyen is az (bár a legtöbb keresztyén mindenféle szeretetről és egységről elfeledkezik, ha pénzről van szó).
Bármiféle sajátos nézeteltérés merüljön is fel, szükséges a szeretet helyzethez illő gyakorlatias kimutatása. A Biblia üzenete nagyon is mindennapi és valóságos.
Negyedszer, a szeretetet kimutathatjuk úgy is - anélkül, hogy testvérünk vétségében osztoznánk -, ha megpróbáljuk megoldani a problémát, ahelyett hogy mindenáron győzni akarnánk.
Mindannyian szeretünk győzni. Nincs azonban senki, aki jobban szeretne győzni, mint a teológus. A teológia történetét szinte mindig a győzni vágyás hajtotta előre.
Értsük meg, hogy nézetkülönbségeink közepette megoldásra és nem győzelemre kell törekednünk - olyan megoldásra, amely Isten dicsőségét szolgálja, hű marad a Bibliához és egyidejűleg mutatja Isten szeretetét és szentségét. Milyen belső szándékkal ülünk le testvérünkkel vagy testvéreink közösségével megbeszélni nézetkülönbségeinket? Azzal a vággyal, hogy győztesen kerüljünk ki? Azzal az igénnyel, hogy csak egyvalaki diadalmaskodhat? Ha bármi igény van bennünk a szeretetre, akkor mindig valamilyen megoldásra fogunk törekedni, és nem csak arra, hogy nekünk legyen igazunk.
Francis A. Schaeffer |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Ismertető jelük: A szeretet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-06 08:10:31, szerda
|
| |
| |
Először is, igaz keresztyének között sosem kerülhet sor ilyen nézetkülönbségre szomorúság és könnyek nélkül. Egyszerűen hangzik, ugye? Higgyük el, az evangéliumi keresztyének nem mindig tudtak ennek megfelelni. Időnként rárontunk valakire, és úgy tűnik, nagyon-nagyon elégedettek vagyunk, ha hibát találunk benne. Úgy építjük magunkat, hogy másokat rombolunk. Ez sosem fog valódi keresztyén egységnek látszani.
Csak egyetlen fajta ember harcolhatja meg az Úr harcát megközelítőleg helyesen, mégpedig az, aki természeténél fogva nem viszálykodó. A viszálykodó ember szeret veszekedni. A világnak látnia kell, hogy nem azért van közöttünk, igaz keresztyének között nézeteltérés, mert szeretjük a küzdelmet, áhítjuk a vérszagot vagy a küzdőtér hangulatát, hanem mert Isten megkívánja, hogy az igazságra törekedjünk. Ha meg tudjuk könnyezni azt, hogy mégis beszélnünk kell, akkor valami szép mutatkozhat meg.
Másodszor amellett, hogy szomorúak vagyunk a nézeteltérés miatt, az is fontos, hogy a nézeteltérés nagyságával arányban tudatosan és láthatóan kinyilvánítsuk szeretetünket, hogy észrevegye a világ. Nem minden különbség lényeges. Vannak jelentéktelen ellentétek is, mások viszont rendkívül élesek.
Minél komolyabb az egyet nem értés, annál fontosabb Isten szentségét felmutatni, és nyíltan megvallani, hogy mit tartunk rossznak. Ugyanakkor minél komolyabbá válik a nézetkülönbség, annál fontosabb, hogy a Szentlélek segítségét kérjük, hogy tegyen képessé bennünket a tőlünk eltérő nézeteket valló keresztyének szeretetére.
Ha jelentéktelen véleménykülönbségről van szó, akkor a szeretet kimutatására nem kell olyan tudatosan figyelnünk. De ahol a különbség valóban lényegessé válik, ott arányosan az is fontosabb lesz, hogy Isten szentsége érdékében szóljunk. És ilyenkor megnő annak a fontossága, hogy kimutassuk a világnak, hogy mégis szeretjük egymást.
Mint emberek éppen az ellenkezőjét szoktuk tenni: ha kevésbé lényeges közöttünk a nézeteltérés, több szeretetet mutatunk keresztyén testvéreink iránt, de ha a különbség fontosabb területre tevődik, hajlamosak vagyunk arra, hogy kevesebb szeretetet tanúsítsunk. Pedig pont fordítva kellene történnie: ahogy nő a különbség köztünk, tudatosan kell a szeretetre és a szeretet kimutatására törekedni, hogy a világ is láthassa.
Gondoljuk át a következőt: valóban alapvető jelentőségű az az eltérés, amely keresztyén testvérem és köztem van? Ha igen, akkor kétszer olyan fontos időt szánni arra, hogy térdeimen kérjek a Szentlelket, Krisztust, hogy végezze el bennem és közösségemben, hogy látható módon szeretni tudjuk egymást annak ellenére, hogy nagyobb nézetkülönbség alakult ki köztünk és más keresztyén testvérek, illetve csoportok között. (folytatjuk)
Francis A. Schaeffer |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Ismertető jelük: A szeretet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-06 08:09:22, szerda
|
| |
| |
Mi történik, ha éppen azért nem érthetünk egyet keresztyén testvéreinkkel, mert Isten szentségét kell visszatükröznünk mind hitelveinkben, mind életünkben? Ami életünket illeti, Pál az 1. és 2. Korinthusi levélben világosan bemutatja a lehetséges egyensúlyt. Ugyanez vonatkozik a hittételekre is.
Először is az 1Kor 5,1-5-ben megfeddi a korinthusbeli gyülekezetet azért, mert büntetlenül megengedi egy paráznaság bűnében élő embernek, hogy közöttük maradjon. Meg kellene őt büntetni Isten szentsége érdekében, és azért, mert a figyelő világnak ezt a szentséget be kell mutatni. Isten kinyilatkoztatott törvényei alapján ez az ítélet Őelőtte jogos. Miután megbüntették az illetőt, Pál újra ír nekik (2Kor 2,6-8), és most azért dorgálja meg őket, mert nem mutatnak szeretetet iránta. A két dolognak együtt kell járnia.
Hálás vagyok, hogy fennmaradt Pál első és második levele is, mert így nyomon követhetjük a szóban forgó időszakot. A korinthusbeliek megfogadták a tanácsot, megbüntették keresztyén testvérüket, és most így ír nekik Pál: "Megbüntetitek, de miért nem mutattok iránta szeretetet?" Tovább mehetett volna, Jézus szavaira utalva: "Nem veszitek észre, hogy ha nem mutattok szeretetet a megfelelőképpen megbüntetett férfi iránt, a Korinthusban élő pogányokat arra jogosítjátok fel, hogy kétségbe vonják, hogy Jézust az Atya küldte?"
Ezen a ponton egy nagyon fontos kérdést kell feltennünk: hogyan valósíthatjuk meg a Krisztus parancsa szerinti egységet anélkül, hogy részt vennénk más emberek vétségeiben? Szeretnék néhány lehetőséget javasolni arra, hogyan fejezhetjük ki az egységet a szükségszerűen meglévő különbségek ellenére. (folytatjuk)
Francis A. Schaeffer |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Ismertető jelük: A szeretet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-05 17:05:39, kedd
|
| |
| |
A látható szeretet nemcsak bocsánatkérést jelent, hanem őszinte megbocsátást is. Még bocsánatot kérni is nehéz, nemhogy megbocsátani. A Biblia azonban egyértelművé teszi, hogy a világnak megbocsátó lelkületet kell látnia Isten népe között.
Az Úr imájában Jézus arra tanít bennünket: ,,Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek." Most rögtön le kell szögeznünk, hogy ebben az imádságban nem az üdvösségünket kérjük. Nem attól születtünk újjá, hogy másoknak megbocsátottunk, az újjászületéshez ugyanis Krisztus váltsághalálán kívül semmi más nem szükséges. De az Istennel való személyes, mindennapi kapcsolatunk mindenképp összefüggésben van a megbocsátással. Életünk folyamán egyszer van szükségünk olyan bűnbocsánatra, amely mindenkorra szól - ez a megigazulás. Azonban csak úgy lehetünk Istennel őszinte közösségben, ha Krisztus váltságműve alapján naponként is bocsánatot kérünk és kapunk. Az Úr imája arra késztet, hogy mindennap nyíltan megvizsgáljuk életünket és arra kérjük Őt, adja meg, hogy amint megbocsátunk másoknak, valóban átélhessük a vele való közösséget.
Egyes keresztyének azt vallják, hogy az Úr imája nem a mai korra vonatkozik, de a legtöbben úgy véljük, hogy igen. Mégis, alig-alig gondolunk arra, hogy a belőlünk hiányzó megbocsátó lelkület kapcsolatban lehet azzal, hogy elnyerjük-e Isten bocsánatát. Sok keresztyén sosem, vagy csak ritkán gondol arra, hogy azért nem valóságos az Istennel való közössége, mert hiányzik belőle a megbocsátó lelkület, bár lehetséges, hogy rendszeresen elmondja a Miatyánkot a vasárnapi istentiszteleteken.
Folyamatosan szembesülnünk kell azzal, hogy nem vagyunk olyan megbocsátó szívűek, mint kellene. És mégis így hangzik Jézus imádsága: ,,Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek." Megbocsátó lelkülettel kell a másik ember felé fordulni, még mielőtt az megbánást mutatna. Az Úr imája nem azt javasolja, hogy ha valaki megbánja, amit tett, akkor bocsássunk meg neki, és legyünk vele egységben, hanem arra hív, hogy megbocsátó lelkületűek legyünk akkor is, ha a másik ember nem tette meg az első lépést. Mondhatjuk, hogy vétkezett, de miközben ezt mondjuk, meg kell bocsátanunk.
Nemcsak keresztyének iránt kell megbocsátó lelkülettel viseltetni, hanem minden ember iránt. Ha minden emberhez így viszonyulunk, fontos, hogy a keresztyénekkel kiváltképpen így bánjunk.
Ez a megbocsátó lelkület a szeretetre való beállítottságot jelzi. Ha beállítottságnak nevezzük is, az igazi megbocsátás látható. Higgyük el, csak rá kell nézni egy ember arcára, és lehet tudni, hogyan áll a megbocsátással. És a világ felhatalmazást kapott, hogy figyeljen bennünket: vajon szeretetünk átnyúlik-e csoportok, gyülekezetek vagy irányzatok határain. Vajon láthatják-e, hogy bocsánatot kérünk és megbocsátunk? Hadd ismételjem: Szeretetünk nem lesz tökéletes, de elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy a világ észrevegye, mert különben nem felel meg a Jn 13-ban és a Jn 17-ben leírtaknak. És ha a világ nem látja ezt a keresztyének között, akkor jogában áll a két szörnyű ítéletet meghozni: hogy nem vagyunk keresztyének, és hogy Krisztust nem az Atya küldte. (folytatjuk)
Francis A. Schaeffer |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Ismertető jelük: A szeretet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-05 17:04:30, kedd
|
| |
| |
Mit jelent hát ez a szeretet? Hogyan lehet láthatóvá tenni?
Először is egy nagyon egyszerű dolgot jelent: ha hibáztam, és nem szerettem keresztyén testvéremet, menjek oda és kérjek bocsánatot tőle. Ez az első lépés.
Csalódást okozhat, hogy az első dolog, amit említünk, ennyire egyszerű. De aki azt gondolja, hogy könnyű is, az sosem próbálta.
Baráti körünkben, a hozzánk közel álló keresztyén közösségben, sőt családunkban sem biztos, hogy rögtön odamegyünk a másikhoz, és elnézést kérünk, ha szeretetlenek voltunk. Ez soha nem könnyű, még a legegyszerűbb szinten sem.
Primitívnek tűnhet, hogy azzal kell kezdeni, hogy sajnálatunkat fejezzük ki, és bocsánatot kérünk, pedig nem az. Embertársi kapcsolatok újulhatnak meg, akár férj és feleség, akár szülő és gyermek között, akár egy keresztyén közösségben vagy csoportok között. Amikor szeretetlenek voltunk egymás iránt, Isten arra szólít fel, hogy menjünk oda és mondjuk azt: ,,Sajnálom... nagyon sajnálom."
Ha nem vagyok hajlandó bocsánatot kérni, amikor megbántottam valakit, különösen pedig, ha szeretetlen voltam, akkor még sosem gondolkodtam azon, hogy mit jelent a keresztyén egység a külső szemlélő számára. A világnak jogában áll megkérdőjelezni keresztyénségemet. De ez még semmi! Hadd ismételjem meg, hogy ha nem vagyunk hajlandóak erre az egyszerű lépésre sem, a világnak azt is jogában áll megkérdőjelezni, hogy Jézust Isten küldte, és hogy a keresztyénség igaz.
Mennyire tudtuk ezt a gyakorlatban tudatosan megvalósítani? Hányszor mentünk oda keresztyén testvéreinkhez gyülekezetünkben és mondtuk a Szentlélek erejével, hogy ,,sajnálom, amit tettem, mondtam vagy írtam"? Hányszor ment oda egy csoport egy eltérő nézeteket valló másik keresztyén csoporthoz, és kért tőle bocsánatot? Olyan fontos ez, hogy a gyakorlati célkitűzések mellett része magának az evangélium közvetítésének. Az igazságnak és a szeretetnek a gyakorlatban is látható megvalósítása együt jár a Jézus Krisztusról szóló örömhír hirdetésével.
Sok országban megfigyeltem, hogy mi az, ami meghasonlást okoz igaz keresztyének között. Ami megosztja és elválasztja az igaz keresztyéneket és keresztyén csoportokat, ami húsz, harminc, negyven évig tartó keserűséget okoz, az elsődlegesen nem tanbeli vagy hitbeli kérdés, hanem szinte minden esetben a szeretet hiánya és azok a keserű kirohanások, amelyeket a közöttük lévő nézetkülönbségek miatt egymás ellen intéztek a keresztyének. Az ilyen mondatok bele maródnak az emberek tudatába, mint a sav. És ahogy múlik az idő, és a különbségek már kisebbnek tűnnek, mint korábban, ott maradnak azok a nagyon-nagyon keserű szavak, amelyeket kielégítően tárgyilagosnak tartott megbeszélések közben mondtunk. Ezek azok a dolgok - a szeretetlen hozzáállás és szavak - amelyeknek a rossz szagát megérzi a világ azok között, akik pedig igaz keresztyének.
Ha úgy véljük, hogy nem tudunk egyetérteni más keresztyénekkel, csak meg kellene zabolázni nyelvünket és szeretettel szólni, és öt-tíz év múlva elmúlna a keserűség. Ehelyett sebeket hagyunk, és ez generációkon keresztül átokként hat. Keresztyén újásgokban szalagcímek hozzák, hogy miféle keserű dolgokat mondanak keresztyének más keresztyénekről, és ez időnként a világi sajtóba is továbbgyűrűzik.
A világ figyel, megvonja vállát és elfordul. Haldokló kultúránkban a hitetlen világ még a születését sem érhette meg egy valóban élő egyháznak. Csírájában sem tapasztalhatta azt a végső, meggyőző érvet, amelyre Jézus rámutat - valóságos, látható egységet keresztyének között, akik valóban testvérek Krisztusban. Érthető módon a világot éles nyelvünk és szeretetlenségünk zavarja meg, nem pedig a különbségek szükségszerű kinyilvánítása, mert ez igaz keresztyének között is előfordulhat.
Mennyire messze vagyunk Jézus Krisztus egyértelmű és kifejezett parancsától, hogy mutassunk látható egységet, amelyet a figyelő világ is észrevesz.(folytatjuk)
Francis A. Schaeffer |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Ismertető jelük: A szeretet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 19
|
|
|
|
2018. Március
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
496 db bejegyzés |
| e év: |
6903 db bejegyzés |
| Összes: |
35879 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 600
- e Hét: 1495
- e Hónap: 13370
- e Év: 201172
|
|
|
Offline
