|
2018-10-22 18:12:57, hétfő
|
| |
| |
1882. október 22-én halt meg Arany János.
...... .......
A gyermeke elvesztése fölött érzett fájdalomban írt verseivel emlékezünk a költőre.
1865 decemberében Arany Jánosnak ki kellett ürítenie a fájdalom csordultig telt poharát. Maga írta leányához december 19-én:
,,Röpülök: látlak-é megint?
Vagy a pohár csordulva vár,
S fenékig kell ürítenem!..."
Elsőre kérdésnek tűnhet, valójában a fájdalom felkiáltása, és ott rejlik benne az imitatio Christi, a Krisztushoz való hasonulás szándéka - az Úr szavainak idézése által, melyeket a Getszemáni kertbe mondott: ,,Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a kehely. De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te" (Mt 26,39).
Arany János egyetlen leánya, Arany Juliska december 28-án halt meg. A költő két sírverset is írt, végül ez került a nagyszalontai temetőben ma is látható sírkőre:
"Midőn a roncsolt anyagon
Diadalmas lelked megállt;
S megnézve bátran a halált,
Hittel, reménnyel gazdagon
Indult nem földi utakon,
Egy volt közös, szent vigaszunk
A LÉLEK ÉL: találkozunk!"
Nincs kétség, irodalmunk egyik legszebb sírverse ez, mely egyúttal a költő nagybetűs tanúságtétele az örök életbe vetett hitről.
A következő évben, 1866-ban a fájdalom rövid, szaggatott verseket íratott Arany Jánossal. Összes versei között nem is találunk ebből az évből más témájú verset.
A Feljajdulás a fájdalom nem szűnő erejéről ad hírt.
"Nem lettél volna szívem gyermeke,
Csak, mint valál, Istenkéz remeke:
Könnyem szakadna e feldúlt romon:
És most erőt vegyek fájdalmamon!..."
A Juliska emlékezete töredékben maradt megrendítő dokumentum. A kézirat félbemarad, és ezt jegyzi oda költő: ,,Nagyon fáj! nem megy!"
"Mióta romba dőlt oltárodon, Hazám,
A honfi legszentebb könnyével áldozom,
Mint egy Jeremiás nyögdelve bánatom',
Oly megtörött szívvel, de nem oly szabadon:"
Az Intés és a Vágy című versek szintén ezekben az években íródtak, keletkezésük pontos dátumát nem ismerjük.
Így int a fájdalomban vergődő Arany:
"A fájdalommal, gyermekek,
- Láng az, mely éget és emészt,
Kard, mely önvéred ellen készt, -
Tréfát ne űzzön versetek."
Vágya pedig ez:
Vágytam, Juliskám, lakni hozzád,
Számlálgatám az évek hosszát...
Tizenhat év múlva, 65. születésnapján fejezhette be ezt a számlálgatást, 1882. március 2-i dátummal írja le az öreg költő a Sejtelmet, egyik utolsó versét.
"Életem hatvanhatodik évébe'
Köt engem a jó Isten kévébe,
Betakarít régi rakott csűrébe,
Vet helyemre más gabonát cserébe."
És valóban, ebben az esztendőben, mintegy az őszi betakarítások zárásaként, őt is ,,betakarította" a Jóisten, és hisszük, újra találkozott szeretett leányával. A LÉLEK ÉL.
/Magyar Kurír/
- ,,A LÉLEK ÉL..." - Arany János születésének 200. évfordulójára
2017. március 2. csütörtök 22:32
,,Arany János és a magyar nyelv valahogy ugyanazt jelentik" - olvassuk Szerb Antal Magyar irodalomtörténetében. Kosztolányi Dezső hasonlót fogalmaz meg egyik Arany Jánosról írt esszéjében: ,,Ő maga a magyar nyelv". A kétszáz évvel ezelőtt, 1817. március 2-án Nagyszalontán született Arany Jánosra emlékezünk.
Képen: Barabás Miklós: Arany János portréja (1848)
...... ..........
Bővebben itt olvasható Link |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Arany János versei |
|
|
|
|
|
Offline
