|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 10
|
|
|
|
|
|
2018-06-01 16:57:58, péntek
|
| |
| |
A munka értelmezése a reneszánsz és a reformáció korában
A reneszánsz korában élő keresztyéneknek világosabb látásuk volt Istenről, következésképpen a munkáról is másként vélekedtek. Isten az ő szemükben egy kozmikus kézművesmester volt, és nem egyfajta passzív, távolba vesző értelem. Leginkább azzal mutatta meg bölcsességét és hatalmát, hogy megteremtette a világmindenséget. A reneszánsz gondolkodók Istent "az isteni kézművesnek", "a legfőbb teremtőnek", "a leghatalmasabb építésznek" nevezték. Ennek eredményeképpen az elmélkedésen kívül nagyra becsülték a kézművességet, az ipart, a profitszerzést és a munkát is. Giordano Bruno szerint a munka azért jó dolog, mert segít az embernek fejleszteni kreatív képességeit, ami végül oda vezet, hogy hatalma alá hajthatja a földet, és ezzel teljesíti Ádám küldetését, amelyet a teremtéskor Istentől kapott. A reneszánsz világ tagadta, hogy a munka
állatiasítja az embert, hiszen az állatok gondolkodás és változatosság nélkül tevékenykednek, ösztönös magatartásukat szigorú szabályok irányítják. Ezzel szemben az ember használja a képzeletét. Tervez és kivitelez. Teljesen újszerűen használja, állítja össze és módosítja a természetben rendelkezésére álló anyagokat. Világos tehát, hogy a mi munkánk egyrészt állati, másrészt viszont isteni.
A reformáció egy lépéssel tovább mozdult, és még jobban megszilárdította a munka pozícióját. Luther Márton kijelentette, hogy a trágyát lapátoló földművesben és a tehenet fejő szolgálólányban - ha azok hűséggel végzik a munkájukat - Isten éppen úgy a kedvét leli, mint az Igét hirdető vagy imádkozó lelkészben. Isten rendeli el a különböző hivatásokat vagy "állásokat", amelyeket életük során a férfiak és nők elfoglalnak. Ezekben válunk Isten szerető és előrelátó gondoskodásának a hirdetőivé. Munkában buzgólkodó emberi kezek által hallgatja meg Isten az Ő gyermekeinek az imádságait. Este "a mi mindennapi kenyerünk"-ért könyörgünk, hajnalban pedig felserkennek a pékek, hogy megsüssék azt. Biztonságos utazásért imádkozunk, a szerelők meg rendben tartják az autókat és a repülőgépeket. Ha hűségesen helytállunk hivatásunkban, a mezítelenek ruhához, az éhezők ételhez jutnak, a betegek kezelést, a tudatlanok képzést kapnak. A munka Isten jó tetszésére van, minket pedig megerősít, de nem arra adatott, hogy rajta keresztül szolgáljunk rá Isten áldásaira vagy hogy azzal tanítsuk lelkünket alázatra. Ehelyett a munka segítségével tudjuk úgy szeretni felebarátunkat, mint magunkat.
Kálvin és a puritánok egyetértettek abban, hogy Isten gyönyörködik a becsületes világi hivatásokban dolgozó emberekben. Tulajdonképpen minden feladat, legyen az bármilyen alantas is, értékes Isten szemében, ha arra hívattunk el. Természetesen vannak tisztességtelen munkák is. Egy keresztyén ne legyen kocsmáros, ne űzzön szerencsejátékot, és ne válasszon olyan foglalkozást, ami bűnnel jár. Kálvin mégis úgy gondolta, hogy azzal tiszteljük Istent, ha tervezünk, előállítunk, forgalmazunk és eladunk. Kálvin hitte, hogy Isten aktív és hatékony, nem egy olyan isten, aki bástyákkal körülzártan, önelégültségben lakozik. Ezért vallotta, hogy Istent az aktív munkával tiszteljük, amikor dolgokat készítünk.
Kálvin vállalkozó volt. Genf kormányzótestületében tevékenyen vett részt. Adó- és ingatlankedvezményeket javasolt, hogy a kelmegyártókat a városba csalogassák, így oldva meg a várost elözönlő, francia protestáns menekültek munkavállalási gondjait.
Kálvin és Luther gondolatai ma is központi helyet kapnak a munkáról alkotott keresztyén felfogásban. Mindketten óvakodtak attól, hogy az életet szent és világi területekre osszák. Kiemelték azt, hogy az ember a leghétköznapibb feladatok elvégzésével is tudja Istent dicsőíteni. Kálvin szerint a Sátán sugallja azt a hamis gondolatot az embernek, miszerint Isten nem szentel különösebb figyelmet olyan dolgokra, mint a hivatásunk vagy pedig a házimunka. Ebben a földi életben még a rutinmunkának is helye van, Istent még ezekben is tudjuk szolgálni. Munkánkkal nemcsak családunkról gondoskodunk, hanem áldást hozunk az emberiségre.
Kálvin és a többi reformátorok nem voltak mindenben egy véleményen. Luther és a puritánok úgy vélték, a társadalmi felépítmények többé-kevésbé változtathatatlanok. Arra biztatták az embereket, hogy a társadalmi gyakorlat szerinti helyükön vagy osztályukban végezzék szolgálatukat. Kálvin azonban meg volt arról győződve, hogy a társadalom egészét meg lehet reformálni. Arra kell kísérletet tennünk, hogy a jog előmozdításával újjá formáljuk a társadalmi struktúrákat, mert nemcsak az egyén, hanem a társadalom is elbukott.
A rossz társadalmi struktúrákban nehezebb igazul élni. Legyen bármilyen melegszívű is egy rabszolgatartó, az örök rabszolgaság rendszere jogtalan ellenőrző hatalmat biztosít a tulajdonosnak. Ehhez hasonlóan a kasztrendszerek is kitermelik az előítéleteket és a társadalmi súlypontokat. A mai Amerikában az iskolai körzetek közötti szélsőséges egyenlőtlenségek miatt a szegény szülők képtelenek megfelelő képzésben részesíteni gyermekeiket. Számos szakértő vallja, hogy a jelenlegi közlekedési rendszerek a virágzó elővárosokat részesítik előnyben a belvárosok és a vidék rovására.
A reformátorok két sarkalatos megállapítást tettek. Az első: nincs olyan munkahely, amely teljesen világi lenne. Lehet egy hely nagyon sötét, lepusztult, Isten mégis igényt tarthat rá. Másodszor: Isten a munkán keresztül formál bennünket. Ezeknek az elveknek az alapján lehetünk a munkahelyünkön Isten gyermekei, és ezért gyakorolhatjuk ott is az Ő hatalmát. (folyt. köv.)
Dan Doriani |
|
| |
|
0 komment
, kategória: A férfi, akit Isten formál |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-06-01 16:51:10, péntek
|
| |
| |
A munka középkori értelmezése
Az ókor és a középkor teológusai szintén kevésre tartották a munkát. A legtöbben prédikátorok, szerzetesek voltak, akik legfőbb életcélul az Istenről való elmélkedést tűzték ki. Mivel a munkás élet akadályozza az elmélyülést, a lelki férfiak kivonultak a világból, és kolostorokban éltek, hogy imádságban és elmélkedésben tudjanak Istenre összpontosítani. A szerzetesek csak azért dolgoztak, hogy testüket életben tartsák, kerüljék az ellustulást, és önfegyelmet tanuljanak. A munka lelki értékét abban látták, hogy a munkával járó fájdalom és megaláztatás összetöri a büszkeséget, élesztgeti a bűnbánatot. Azt gondolták, hogy a szegények részére végzett jótékonykodás erényes cselekedet volt. Az ilyesfajta áldozatok megelégítik Istent, mondták, az embernek pedig érdemeket szereznek, amelyek által könnyebben üdvösségre jut.
A középkori keresztyének úgy vélték, hogy a munka az ember javára, céllal adatott. Táplálta a testet, alázatban tartotta a lelket, és megelégítette Istent. A munkának azonban nem volt számukra semmilyen belső értéke, mert közvetlen módon nem tanított semmire. A munka alábecsülése két forrásból táplálkozott.
Abból, ahogyan a görögök viszonyultak a testi élethez, sok mindent átvettek, és az üdvösségről is elég zavaros elméleteket gyártottak. Hitték, hogy Isten kegyelmes, de azt is gondolták, hogy ezt az isteni kegyelmet saját jócselekedeteikkel és vallásos hitbuzgalmukkal ki kell egészíteni.
Talán ennyi idő távlatából könnyen bírálgatjuk ezeket a nézeteket, pedig mi is megtaláltuk a módját annak, hogyan válasszuk szét a hitet és a munkát. Nagyon sokan nem is gondolkoznak el azon, hogy milyen kapcsolat van a munkájuk és a hitük között. A keresztyének elhatározzák, hogy mindig igazat mondanak, betartják az ígéreteiket, és nem dolgoznak vasárnap. Hitüknek azonban sokszor már nincs hatása az általuk gyártott termékekkel kapcsolatos üzleti döntéseikre, vagy arra, hogy milyen úton adják el azokat. Keresztyének ezrei állítanak elő, forgalmaznak és árulnak dohányárut, alkoholt, lottószelvényeket, sőt még pornográf termékeket is anélkül, hogy feltennék maguknak a kérdést: vajon tényleg ez a legmegfelelőbb módja annak, hogy pénzt keressenek?
Túl sokan vagyunk, akik akkor gyakoroljuk a hitünket, amikor elmegyünk vasárnap templomba, miközben elfelejtjük, hogy mi vagyunk a templom, mindennap. Isten képviselői vagyunk, az Ő királyságának élharcosai. Munkavégzés közben is a királyság hű állampolgáraiként kell viselkednünk. Ha valaki nem tudja, miként élje meg a hitét munkavégzés közben, az legalább kezdjen el imádkozni, és keressen hasonló gondolkodású hívőket, hogy buzdítani tudják egymást. (folyt. köv.)
Dan Doriani |
|
| |
|
0 komment
, kategória: A férfi, akit Isten formál |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-06-01 16:48:16, péntek
|
| |
| |
A munka görög értelmezése
A görögök és néhány római is úgy látták, hogy "a munka átok és semmi egyéb", tagadhatatlan rossz, amit minden áron el kell kerülni. A legtöbb görög számára a kézművesek, kereskedők, földművesek munkája minden emelkedettséget nélkülözött. A munka elrabolta az embertől azt az időt, amit baráti kapcsolatok ápolására és a polgárok jogainak gyakorlására kellett volna fordítania. Hésziodosz szerint a munka Érisztől, a viszály istennőjétől származik, és Pandora szelencéjéből szabadult ki Zeusz büntetéseként. Cicero a munkát méltatlannak és hitványnak minősítette. A görögök szemében a munka a vadembereknek és a rabszolgáknak kijáró teher volt. Szerintük a dolgozók olyanok voltak, mint a vadállatok: világra jöttek, szaporodtak, dolgoztak és meghaltak, semmi jelet nem hagyva maguk után. A görög értékrendben az elmélkedő, szemlélődő életmód és a szabadság nem volt egyenlő szinten a testi szükségletekkel. A fizikai életet a legtöbben nagyon kevésre tartották, azonban az embernek teste van, s a testet táplálni, ruházni és ápolni kell, amíg a földi lét tart. A test kényszeríti az embert a munka végeláthatatlan monotóniájába. Ezért a szerencsésebbek rabszolgákat tarthatnak, hogy azok gondoskodjanak róluk, munkájukkal szabadságot adva a nemesebb lelkeknek.
A görögök munkával szemben érzett ellenszenvét az isteneik világa tükrözi és támogatja. A mitológia istenei tunya láblógatók voltak, a legkülönfélébb örömöknek hódoltak, és előszeretettel avatkoztak be az emberek életébe, ügyeibe. Arisztotelész istene a mozdulatlan mozgatórugó, az "elsődleges ok" volt. A görögök tehát mélységesen megvetették a munkát. (folyt. köv.)
Dan Doriani |
|
| |
|
0 komment
, kategória: A férfi, akit Isten formál |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-06-01 16:45:55, péntek
|
| |
| |
Múltbéli felfogások a munkáról
Ha a munkánkat szeretnénk Istennek ajánlani, először is meg kell tanulnunk helyesen gondolkodni róla; nem szabad engednünk, hogy a legújabb menedzsment-elméletek vagy a főnökünk rendeletei rángassanak kötélen bennünket. Mivel munkánkban az élet emelkedett volta, ugyanakkor haszontalansága összeütközésbe kerülnek, sürgős pásztori vezetésre van szükségünk. Sajnálatos módon azonban a munkával kapcsolatos gondolatok története nem sok segítséget nyújt.
Az életről, Istenről, munkáról feltett legalapvetőbb kérdésekre a válaszok mindig összefüggenek. Ilyen kérdéseket teszünk fel: Ki vagyok én? Miért vagyok itt? Mi a baj ezzel a világgal, és hogyan lehet megjavítani? Mi az én dolgom? Mi a jelentősége az emberi történelemnek? Van egyáltalán Isten? Ha igen, milyen a természete? Istenről való látásunk alakítja a véleményünket a munkáról, a munkáról alkotott képünk pedig befolyásolja elképzelésünket Istenről. Azok, akik megvetik a munkát, hajlamosak azt gondolni, hogy Isten is így érez. Ha viszont az élő Isten munkálkodik és úgy álmodta meg az emberiséget, hogy az dolgozzon, akkor nekünk a munkát becsülnünk kell. (folyt. köv.)
Dan Doriani |
|
| |
|
0 komment
, kategória: A férfi, akit Isten formál |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-06-01 13:05:31, péntek
|
| |
| |
Hajnali töprengés
Hajnalban olykor felébredve látom,
hogy már sok ablak megéledt, világos.
Szemeiből itt is, ott is az álmot
kezdi már kitörölgetni a város.
Félálomban elgondolom, hogy hányan
értünk ily korán, hajnalban kelnek,
buszra várnak, fáznak, vonathoz futnak,
zord hófúvásban csomagot cipelnek,
kazánt fűtenek, nyaggatják a dermedt
motorokat, amíg mozgásba nem jő
megint egy nap, hogy fusson estig fürgén,
s teremjen öröm, kenyér, szép jövendő...
A nyüzsgő, forgó, talprakelt világban
én még ráérőn ágyban heverészek
és szégyenkezve kérdem magamat:
én mit teremtek? én minek is élek?
Mindenki fárad, fázik, izzad, termel,
mindenkinek valami haszna van, -
de mit is ér ma, - kérdem - mai szemmel
nézve egy pap? Henye? Haszontalan?
Csak elmélkedik, beszél, mit se tesz -
Léte időtmúlt már s felesleges?
Ez jut eszembe s vigasztal szerényen:
van kozmetikus, tyúkszemirtó, fodrász,
van humorista, művész, - egy se szégyen,
de büszkeség! És van még annyi sok más
"kényelmes" mesterség, s bár egy se termel,
de jó, ha van, mert áldott minden ember,
ki sebet enyhít, szépít, megnevettet,
sziporkázik, játszik, ölébe szed,
vagy szent zsolozsmák, versek virágával
díszítgeti a szorgos életet,
hogy szép legyen test és lélek világa...
S már így is érzem, nem élek hiába!
Én húzkodom a tüskét a szívekből,
simítgatom a lelkek ráncait,
örömhírt mondok égi szeretetről,
fáradok, hogy gyümölcsözzön a hit...
A koporsókat, - sok halotti sajka -
elindítom csendben a másik partra,
dajkálgatom az árva szíveket,
kivonszolom, ki sárban megrekedt,
hogy útját új reménnyel, bízva járja,
s helyét, jövőjét itt, ma megtalálja.
Ezért szólok, s tudom, hogy szólni kell
igéket, amik nem avultak el,
s látom, hogy ebből még ma is lehet
népnek java, magamnak becsület.
Bódás János
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-06-01 11:33:53, péntek
|
| |
| |
"Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, ugyanígy fog visszajönni, ahogyan felmenni láttátok őt a mennybe. " (ApCsel 1,11)
Jézus visszajön. Erről tett bizonyságot példázataiban, erről beszélgetett tanítványaival, erről szól az ember Fiának látomásos üzenete is, amelyet János látott Patmosz szigetén. Jézus mennybemenetele annak a pecsétje, hogy az Atya elfogadta áldozatát, odahelyezte őt dicsőségének jobbjára, és onnan jön el ítélni élőket és holtakat. Áldozócsütörtök arra tanítson téged, hogy szemedet az égre emelve várjad őt. Ne úgy, ahogy a tanítványok, akik csüggedten emelték fel tekintetüket, és csak a felhőt látták. A menyasszony várakozásával várd őt vissza. Jézus visszajön. Úgy jön el, ahogyan elment, az ég felhőiben. Akkor csupán a hívő szemek látták, de amikor visszajön, minden szem meglátja őt. Ma még kegyelemért esedezik ellenségei számára, de akkor majd szájának kardjával harcol ellenük. Hogyan várod őt?
MÉG NE * Egy misszionárius Jézus visszajöveteléről beszélt egy indiai leánynak. A leány ijedten felkiáltott: "Jaj, még ne jöjjön Jézus!" A misszionárius meglepetten, kérdőn nézett rá. Ekkor karjaira mutatva így folytatta: "Az én bőröm nem elég fehér, és félek, hogy így nem fogad be a dicsőségébe. Előbb szeretnék fehér lenni." Amikor azonban megértette, hogy Jézus nem a bőrünk színét, hanem a szívünk tisztaságát nézi, s hogy az ő vére megtisztít minket minden szennytől, boldog örömmel fogadta a jó hírt."
* Az a Jézus jön vissza, aki elment - ApCsel 1,1-14
Szikszai Béni |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Áhítatok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-06-01 10:54:26, péntek
|
| |
| |
Csak róla! (1Kor 2,2.)
Istentől csak egy küldetést kaptam
s magamnak sem szabtam semmi más célt:
Róla szólni, Aki imádkozva
kereszten halt értem, s a világért.
Siklós József |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-06-01 10:52:35, péntek
|
| |
| |
Semmi! (Rm 8,38-39.)
Tudom, sok minden történhet velem.
Törhet veszély rám magasból, mélyből.
Ám semmi hatalom, még a halál sem
szakíthat el Isten szeretetétől.
Siklós József |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-06-01 10:50:18, péntek
|
| |
| |
Adós, fizess! (Rm. 1,14.)
Én mindenkinek adósa vagyok,
Isten oly bőven ontja rám kegyelmét.
Adósa zsidónak és pogánynak.
Életem kevés, hogy törleszthetnék.
Siklós József |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-06-01 10:47:06, péntek
|
| |
| |
A Szentlélek és a mi megszentelődésünk
"Szentek legyetek, mert én szent vagyok." 1Péter 1,16
Hogy a Szentlélek kitöltetése tűz látványával párosult, arra utal, hogy megszentelődésünk a Szentlélek műve. A tűz megtisztít, de világosságot is áraszt. Mindkettő szükséges Isten dicsőítéséhez és a mi üdvösségünkhöz. A Szentlélek nem hízeleghet nekünk, hanem a bűnről győz meg. A büszkeség elégése pedig fájdalmat, halált okoz, óemberünknek meg kell feszíttetnie. A Szentlélek vigasztalni is tud. Megvigasztalja a szívet, hogy az sírva menekül Istenhez. Emellett megdicsőíti Krisztust azáltal, hogy felgyújtja az evangélium fényét a nyugtalan emberszívekben, elfogadtatja velünk Isten kimondhatatlan ajándékát. Azzal, hogy hitet, reményt és szeretetet, igazságot, békét és örömet ad, hálára késztet. Egyúttal kedvet támaszt, hogy Isten jótetszése szerint akarjunk élni és munkálkodni, szentek legyenek gondolataink, szavaink és cselekedeteink. A Szentlélek elnyerése - mint Isten ígéreteinek beteljesedése - bátorságot ad, hogy Istenhez mint Atyához könyörögjünk. Ehhez kapcsolódik Péter első levelében, amikor azt írja: "Amiképpen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben; mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok". A megszentelő szentsége kötelez, ez vonatkozik az egész szent, egyetemes, keresztyén egyházra. Legyen és maradjon ez az imádságunk: Szent Isten, szentelj meg engem, szentnek kell lennem, amiként Te az vagy.
A. Elshout |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Áhítatok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 10
|
|
|
|
2018. Június
| | |
|
|
| ma: |
7 db bejegyzés |
| e hónap: |
530 db bejegyzés |
| e év: |
6903 db bejegyzés |
| Összes: |
35917 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 2958
- e Hét: 11670
- e Hónap: 23545
- e Év: 211347
|
|
|
Online
