|
2012-10-25 00:37:56, csütörtök
|
| |
| |
Vlagyimir Viszockij
Nem szeretem a halálos véletlent
Nem szeretem a halálos véletlent,
Az élettől én el nem fáradok,
Nem szeretem az őszt, a telet, a nyarat,
A tavaszt sem, amikor beteg vagyok.
Én nem hiszek az ünnepélyességben,
A hideg cinizmust sem szeretem,
És ha vállamon át leselkedve,
Levelemet olvassa egy idegen.
Nem szeretem a félig kimondott szót,
Azt sem, ha félbeszakítanak,
Vagy, ha hátulról kapom meg a golyót,
Ellene vagyok puskának és kardnak.
Túl sok a gőg, az önimádat,
Csütörtököt mondtak mind a fékek,
Dühít, hogy a"becsület" szót elfeledték,
S a rágalom számít dicsőségnek.
Amikor letört szárnyakat látok,
Nincs bennem sajnálat, nem szeretem
Sem az erőszakot sem a gyávaságot,
Csak Krisztust siratom a kereszten.
Nem szeretem magam, amikor félek,
Nem tűröm, ha ártatlant gyötörnek.
Nem szeretem, ha a lelkembe másznak,
S még kevésbé azt, ha bele köpnek.
Minden arénát, porondot utálok,
Tehetségért aprópénz jár, tudom,
Történhetnek velünk nagy változások,
Megszeretni én ezt sosem fogom.
Minden arénát, porondot utálok,
Tehetségért aprópénz jár, tudom,
Kecsegtetnek minket nagy változások,
De régi szarba lépünk az új úton.
(Zene és szöveg: Vlagyimir Viszockij
Magyar átköltés: Földes László (Hobo)
Link Nem szeretem
Vlagyimir Viszockij
Ballada a szerelemről
A nagy özönvíz után, amikor
A tenger a partok mögé visszatért,
A hátráló áradat habjai közül
A Szerelem csendben földre szállt.
Egy időre szétolvadt a térben,
És elidőzött a végtelenségben.
Néhány különc - vannak még ilyenek-
Teljes mellel szívja be ezt a bódító elegyet,
Nem várnak sem jutalmat, sem büntetést, -
És amikor már azt hiszik, hogy ezt szabadon tehetik,
Egy napon, nagy hirtelen megértik,
Ugyanúgy zihálnak, mint mások is.
De tudnod kell: Az érzés, mint a hajó,
Hosszan lebeg, míg fel nem ismered,
Hogy a "Szeretni" ugyanaz,
Mint "Lélegezni" és "Létezni".
Lesz még sok kétség, s bolyongás:
Hisz a Szerelem földje hatalmas föld!
Lovagjait - próbatétel gyanánt-
Egyre szigorúbb mércével méri majd,
Közéjük áll, szétválaszt,
Elveszi nyugalmuk, és álmukat...
De visszatéríteni az őrülteket nem lehet-
Már fizetni is hajlandók:
Bármi árat -életüket kockáztatva is- megadnak,
Hogy megőrizzék, és ne engedjék széttépni
Azt a láthatatlan varázsszálat,
Amit a szerelem feszített közéjük.
A friss szél megrészegítette fejük,
Megrogytak térdeik, halálukból támadtak fel, -
Mert ha nem szerettél -
Sem nem éltél, sem nem lélegeztél!
Sokat örökre megfojtott a szerelem,
Bárhogy hívod, el nem érheted őket,
Számlájukon rémhír és üres beszéd,
De ez a számla vérbe áztatott.
Mi azonban gyertyát gyújtunk azokért, akik
Meghaltak az ismeretlen szerelemért...
Lelkük virágok közt kószál majd,
Hangjuk egy ritmusba olvad, s
Az öröklétet együtt lélegzik be majd,
Találkoznak, és - egy mély sóhaj után-
Valahol, egy törékeny folyótorkolatnál
Átkelnek az univerzum keskeny hídján.
A szerelmeseknek nászágyat vetek-
Énekeljenek csak ébren és álmukban is!
Lélegzek, hát Szeretek!
Szeretek, hát Létezek!
Fordította: Baka István
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Vlagyimir Viszockij |
|
|
|
|
|
Offline
