|
2013-03-06 18:05:13, szerda
|
| |
| |
Szabó Katalin
Szabad-e nekünk...
Szabad-e nekünk még így
Összemelegedve
Egymásba feledve temetni
Véres könnyektől itatott
Mindennapjaink?
Szabad-e nekünk még
gyermekeink szemébe nézve
meglátni a másikat,
s velük a közelgő Vég képébe vágni
a kezünkbe adott végtelent?
Szabad-e nekünk még igy remegve
lesni egymás titkos sóhaját,
Mellyel halkan simítja végig
A másik rebbenő haját?
Lépéseim zaja halkan koppanva
Lábujjhegyre csitul
S zavartan toporgok éned ajtaja előtt
Csak tenyerem fektetem óvatosan,
Hol eddig durván kopogtattam.
Újaim hegyén érzem, ahogy lüktet a zár
Várja, hogy simítva megigézzem
Behunyt szemem alól a könnyek
Csendes gyémántként hullanak
Vágyaim partján fekvő
Kemény sziklából puhasággá
csiszolódott homokba.
Szemem fénye rég megtört már
S mélyén egy remete halkan kinevet
Kérges faodva lett a lelkem
Melynek törzsére körmömmel véstem a neved.
Nem szólok már, mert nincs ki értsen
Nem várom a választ, mert tudom rég
Nem igazolásomul kellesz nekem
Te a szél nyelvén suttogsz nekem ma már
Hisz számomra te vagy a kezdet, és a vég.
Hát mondd! Szabad-e nekünk még így szeretni?
Túl a lázadáson, túl az életen,
Túl a birtokláson, s mindenen, mi értelem?
Szabad-e még így ,
Mikor minden szétszaggatott álmom
Ajkaimba harapott sebből vérezve lüktet
Csókjaidtól lüktető szádon?
Aggódó szemed szemembe mélyeszted
S háborgó lelkem szellemed kísérti
Erős karoddal átleled csöpp létem
S cserfes magányomnak otthont ad szíved
Féltőn figyelmeddel itatod
Szikkadt földdé apasztott hitem
Szabad-e még így?
De kit érdekel? Csak így lehet!
Link Nézz reám..
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szabó Katalin |
|
|
|
|
|
Offline
