|
2018-08-06 20:30:05, hétfő
|
| |
| |
FARKAS ANNA
Farkas Anna közgazdász, Szabadka /Születésnap:január 26/. Életét az irodalom és költészet szeretete egészíti ki, szabad utat adva érzelmeinek és szárnyaló gondolatainak.
Igyekszek azt tenni, ami a szívének kedves: mosolyt, szeretetet, megértést, törődést adni és kapni.
A becsületesség, őszinteség, szeretet és optimizmus az élete mozgató rugója.
Versei
Link
ANYÁK NAPJÁRA
Ezen a napon sír a lelkem,
jó Anyám nem ölelhetem.
Május első vasárnapján,
emlékezek a szív hangján.
Én hozzád vinném hálámat,
köszönetet rebegő imámat.
Égre rajzolom piros betűkkel,
a szívembe örök emlékekkel. 
Imádkozok jóságos lelkedért,
kérlek az égből is óva figyeljél.
Féltő tekinteted érzem oly közel,
szíved szeretettel az égből is ölel.
Álmaim szárnyán repülök hozzád,
de csak egy rideg sírkő réved rám.
Színes szép virágom sírodra teszem,
s a zokogó szívem vérezve viszem.
ÁLLJ KI MAGADÉRT!
Nem hajótörött vagy, ki örül minden kikötőnek,
sem fuldokló, ki örül szalmaszálnak, fűnek,
vagy az elérhetetlennek tűnő távoli jövőnek.
Nem az vagy, ki a kisebb gondért, vagy
nagyobb bajért, nem harcol az igazáért.
Lehet, hogy a szív, belefáradt a tapasztalatokba,
a lélek, melyet az illúzióktól megfosztottak,
a tudás, melyet nem lobbant lángra a vágy
és már nem indít el útjára az erős akarat,
megtorpan és megáll, a terhek béklyója alatt...
Mikor a fény a felhők felett marad,
és megnyitja bezárult kapuit a Nap,
rajta büszkén besétál: tudás, szív, a lélek
és már mind-mind örömteli életet élnek.
Állj ki magadért, elveidért, vágyaidért!
Vedd elő határozott, magabiztos éned
és mutasd meg, mire is vagy képes.
Nem kérdéses, erős vagy és dicsőséges!
ÁLMAIMBAN
Ha itt az életben
téged nem láthatlak,
majd a felhők felett,
tudom, megtalállak.
Lidérces álmomban
utolérnek vágyak,
puha reménypárnán
mindhiába várlak.
Kajánul kacag a
lepedőt gyűrt magány
reményt megtagadva
a bánat hajnalán.
Hallgatom a csendben
szívem dobogását,
minden dobbanásban
lelkem zokogását.
BÁRSONYBA BURKOLVA
Lelkem bársonyba burkolva,
vár a változásra, szép szóra.
Hideg, sötét árnyak elszállnak,
új fények reményt árasztanak.
Kilépek a magány világából,
kezem megfogja egy vándor.
Fájó léleknek hiányzik az Ámor,
megnyugtató és szerető mámor.
Test küzd, lélek csendben vár,
hiszen süthet fénylő napsugár!
Lehullhat magánynak a leple,
kinyílhat a virágoknak kelyhe.
A szív félve néz ki a homályból,
vigaszt keres, mint részeg az italtól.
Maga dobban, mégsem magányos,
de társra vágyik, ha élete hiányos.
BIZALMAS SZÍVVEL
Elmélkedve életeden,
könnyíts lelkeden,
nyisd ki bezárt szíved,
ne övezzen titok téged.
Legyen valaki,
ki mindig megért,
kinek elmondhatod
mi fáj neked, s miért.
Ki nem hagyja,
hogy fáradt lelked
belülről bánat marja,
s feléd nyúl segítő karja.
Ha sértő szavak,
megbántottak fájnak,
új lappal kezd
és örülj a mának.
Kivel felhőtlenül,
boldogan nevetni tudsz,
neki majd szíved örül,
a rossz feledésbe merül.
Megértő társra,
hogyha rátalálsz,
fogadd őt kísérőnek,
örülj, mint drágakőnek!
BOLDOGSÁG KÚTJA
Létezik egy kút,
a boldogság kútja,
szeretettel várja,
kit hozzá visz útja.
Kútjának vize,
szüntelenül csobog,
szomjazók szíve,
boldogságtól dobog.
Ki belőle iszik,
az nem szomorkodik,
vidáman megy tovább,
hívja a délibáb.
A boldogság kútját
virág veszi körül,
vándor ki arra jár,
az életnek örül.
Csobogó tiszta víz
reménnyel van teli,
jámbornak gondját,
tova hessegeti.
Ha utad oda visz,
szíved újra hisz...
Igyál hűs vizéből,
az Élet nedűjéből!
BORÚRA DERŰ
(Boldogságra buzdító "B")
Borús őszi nap,
Bús hangulat.
Boruló áradat
Borúba hajtogat.
Borongós búra
Boruló bánat,
Borúba temet
Bánatos szívet.
Benneteket én
Békére, azontúl
Boldogságra
Bíztatlak mégis.
Bekötőutamat
Boldogsághoz
Belengik bárkái
Békés füzeknek.
Béklyóját viszem
Boldogtalan lelkemnek
Búval megszenvedve,
Boldogságot remélve.
BÚCSÚ AZ ÓÉVTŐL
Óévtől búcsúzunk jó és rossz emlékkel,
Újévbe lépünk be hittel szép reménnyel.
Boldogságot, bőséget adjon szegénynek,
Hitet és reményt elveszett csüggedőknek.
Mezőkre a Napsugár áldását ontja,
Termőföld a bőségnek hozamát hozza.
Gyerekek élete teljen sok mosollyal,
boldogságtól virulva, vidám kacajjal.
Szívekbe kigyúljon a szeretet fénye,
megértést ültessen lelkek sötétjébe.
Béke és boldogság szálljon a Világra,
Mint méhecske virágnak édes illatára.
Újév szeretetet s boldogságot hozzon,
jólét kosarából mindenkinek osszon!
CSAK EGY A SOK KÖZÜL
Egy vagyok a sok közül,
kinek lelke repesve örül,
ha másoknak szívét kitárja,
s reménnyel néz ki a világra.
Ki versben mondja el,
mit gondol, mit hisz el,
szép szót versben hint,
mindenkinek szeretettel int.
Öröm, szeretet világa ez,
ha elmondhatja mit érez,
segíteni boldogság nekem,
bánatra a gyógyírt teszem.
Bízni emberekben, a világban,
bízni a jövőben, hinni a mában.
Jótettünk ha célunkat elérte,
boldogan mondjuk: "Ez megérte!"
DALOS FÜLEMÜLE
Fülemüle vígan dalol
lenn a kertben, egy faágon,
emléket szül, szívet rabol,
s trillázik a némaságom.
Hallom már a hívó szavad,
messzeségből rezdülésed,
szél borzolja ezüst hajad,
úgy vágyom az ölelésed.
A szívemben szerelem vár,
karjaid közt megpihenek,
boldogságom felragyog már,
mint drágakőből ékszerek.
Drága, dalos fülemüle,
felébresztetted a szívem,
köszönöm, mert őnélküle,
szomorú az én életem.
EMLÉKEZÉS
Van-e a földön még őszinte igaz szerelem?
Nélküled már nem olyan semmi sem.
Régóta minden csak fájó emlék,
szívemnek nincsen menedék.
Többé nem hallom szerelmem elnémult szavát,
a szívemet szárnyaló álom-képzelet hatja át.
Hiányzik odaadó szeretet, derű gondoskodás
lélek nyugtató imádó szerető, s megnyugvás.
Az Élet, a lét, a boldogság mint igazi létezés,
kihunyó szép kék szemed fényével véget ért,
de lelkem mélyen szunnyadó szép emlékezés,
képzeletem ábrándos felhőjén hozzád elkísér.
Egymásra találva szívünkkel imádva szerettünk,
az időnek rohanó múlását mi észre sem vettük.
Nem tudtuk, fájdalmas elmúlás sietve bekopog,
szívünk szeretetben, többé együtt nem dobog.
Meleg, féltő szerelmed nem fáradt el soha,
mint melengető Napnak fénylő szép sugara,
most is érinti magányos lelkemet
óvva vigyázza minden léptemet.
ÉLETEM KÖNYVE
Életem könyvéből
kiszakadt egy lap,
repült az ég felé
felhőn fennakadt.
Az óvva megölelte
látva a fájó sebeket,
szomorú szeméből
a könny is megeredt.
Gyűrűzve vitte őt
tovább bősz vihar,
míg földre csapódott,
mint őszi rőt avar.
Akkor a napsugár
őt újra élesztette,
vérző sebeit most
lágyan bekötözte.
Könyvem lapjai újra
tiszták és fehérek,
az élet tolla írhat rá
új szebb meséket.
ÉLETEM ROMÁNCA
Emlékeim élnek sötét homályban,
elhaló létemnek rongyos zugában,
nyomomban vannak, hűn követő társak,
mint hírnökei a feltámadásnak.
Pedig temetni nem akarom őket,
szívem szegletében örökké élnek,
túllépve rajtuk újra visszanézek,
szürke árnyak közt ismét visszatérek.
Olykor görnyedő gondok nehezülnek,
létemre könnyes közönnyel feszülnek,
de perdülve csillan reményem tánca,
s újra felvillan életem románca.
Jöhetnek sápadt egyhangú hajnalok,
szívemben viruló fényes nappalok,
suttogó hanggal, halkan csengő dalban
felcsendül újra reménykeltő dallam.
ÉLD AZ ÉLETED
Éld az életed, a mai napot,
nem élheted a holnapot.
Most a mával törődj,
ne a múlton évődj!
A mát szebbé teszed,
ha az életet élvezed.
Régi gondok és új bajok,
idézői - felhős napok.
Mával törődj, légy vidám,
repülj szárnyas paripán!
Szép felé sodor az élet,
keserűség már nem éget.
Barátnak és másnak segíts,
kebleden csüggedőt melegíts.
Magányos nem leszel soha,
az élet sem lesz mostoha.
Őket látod majd boldognak,
akik tőled vigaszt kaptak.
Viszonozzák hálájukkal,
simogató szavaikkal.
Nevess, örülj, tárd ki lelked,
nyitott szívvel éld életed!
Boldogság útjára vezet a hit,
megleled az öröm útjait.
AZ ÉLET SZEKERE
Az élet olykor bolyongós,
sokszor bizony borongós.
Gyakran olyan változó,
mint szerencse - forgandó.
Néha napján jön a "pofon",
de azt se ne vedd zokon!
Borúra majd jön a derű,
ha a bánatod keserű...
Reánk zúdul élet-csapás,
sok a fájó eltávozás...
Így hullám-völgyben élünk,
de mindig csak remélünk.
Jönnek új és újabb életek,
születnek édes kisdedek.
Hoznak boldog, vidám éveket,
élvezzük, mint cseperednek.
Siet, pereg ez a rövid élet,
vegyük benne észre a szépet:
A felkelő bíborvörös Napot,
ha horizonton reánk ragyog.
Csörgedező patak tükrét,
fényben úszó sima vizét.
Kis madarak vidám dalát,
a pacsirta zengő hangját.
Érkeznek majd új napok,
hol nincsenek panaszok.
Változatos boldog évek,
hoznak nekünk annyi szépet.
Ha bennünk él a hit-remény,
az élet sem olyan kemény.
A bajunk csak egy vele,
gyorsan szalad a szekere!
FELJEGYZEM
Reszkető harmat csepp
reggeli napban
fürdik,
lelkemre simuló bánatot
bíztatva tovább
küldik.
Léptem arra vezet,
hol virágok
nyílnak,
fájó múltra szirmaik
lágy lepelt
szórnak.
Boldog derűs szemmel
nézek a nagy
világra,
találkozásunk emlékét
feljegyzem életem
falára.
Reményem megőrzi
fényben égő
fáklya
nem érhet már engem
szomorúság
vádja.
Esti sétámon elkísér
szenvedélyem
lángja,
selyembe burkolva,
testem körbe
járja.
Nyomomban jő halkan
árnyék, s tompa
nesz,
lágy esti illat engem,
az ölébe
vesz.
Érzem, kísér csendben,
szerelmet lehelő
szél,
megérinti érző szívem,
s reggel újból
kél.
A FIATALSÁG ÖRÖK
Annyi évet viszel
amennyinek látszol,
ám korodhoz téged
semmi sem láncol.
Tilos cserben hagyni,
azt, ki fiatalnak lát,
inkább megköszönni
s mondani hálát.
Ha szívünk fiatal
testünk is így vall,
nem fogad el többet
csak amit nem sokall.
Ha hiszünk a jóban,
nem látunk sötéten,
kitisztulva énünk,
nem lépdel sötétben.
Fiatal még szívünk
fiatal lesz lelkünk,
nem tépelődünk
nem is temetkezünk.
Amit elképzelünk
az történik velünk,
a pozitív gondolat
sorsunkra is kihat.
Lelkünk hisz és örül
nyílt világ vesz körül,
boldogság előtör,
elmúlás nem gyötör.
GYEREK NAP
Gyerek szív dobban, benne a szeretet,
vigyázzátok, őrizzétek féltve a gyermeket!
Ne hallgassatok eltántorító, kétkedő szóra,
hozzátok a gyermeket e napfényes világra.
Ha nehéz sors, akadályok, küzdelmek vannak,
Ők életünket gazdagítva, boldogságok hoznak.
Születendő gyermek jelenti az Élet szeretetet,
s boldogságra gyújt minden befogadó szívet.
Arcának hamvas bársonya, önfeledt kacaja,
szívünknek éltető világa, a lelkünket táplálja.
Gyermekeink születése Hazának szeretete,
jövőnk példaképe, s a Népnek büszkesége!
HOGY LÁTHASSALAK...
Becsukom szemeim, emlékeimben újra
láthassalak,
fájó gondolataimban, álmodva téged
várhassalak.
Múltunk vidám emlékei simogatják
lelkem,
behunyt szemeimből boldogság könnye
cseppen.
Lelkem bugyrában fény simítja fájdalmam
ráncait,
a reménynek érkező fénye, járja vidám
táncait.
Már árnyait látom sötét távoli fakuló
múltnak,
bennem ébredő szép boldog érzések
dúlnak.
Előtörnek szívemből trillázó vidám
énekhangok,
fásult lelkem lepik ébredő, éledő
virágszirmok.
Kétélű késnek pengéjén táncolnak
érzékeim,
bizonytalanság gyötrődő, szunnyadó
kételyein.
Szeretném, ha tovaszállna múltnak
varázsa,
szívemben kigyúlva égne jövőmnek
parázsa.
Majdan, villanó fénye lelkem kapujából
kinéz,
s értem nyúlna már két segítő, szerető
kéz.
HONTALAN KARÁCSONY VÁRÁSA
(egy költő története)
Advent vasárnapján sötét felhő mereng,
bús szeméből, hideg eső-csepp pereg.
Földet áztatva sok szegényt sirat,
kiket éhség gyötör és bánat.
Hontalan lelkében összetört remény,
kuporog rideg, romos rejtekhelyén.
Összehúzza magán gyűrött göncét,
süvítő szél átjárja testét.
Piszoktól feslő, elnyűtt kabátjára,
rávetődik az est sötét árnya.
Halántéka fáradtan lüktet,
imája lelkébe reményt ültet.
Volt neki csodás, boldog élete,
fényes jövő csillogott előtte,
de jött egy szörnyű fordulat,
s élete gyötrődésbe fulladt.
A kilátástalan félelem szívében nőtt,
pedig egykor csodás álmokat szőtt.
Életében remény-fény csillogott,
fertő bugyrában halkan zokogott.
Elbukva a csúcson, túl mélyre zuhant,
az agyán át, gondtalan élete suhant.
Fénytelen tekintete homályba réved,
gondolata régi otthonába téved.
Nincs többé meghitt ünneplés,
lázas Karácsonyra készülés.
Neki az Adventi vasárnapok,
most szívet tépő pillanatok.
Lesz-e még egyszer meleg otthona,
gondtalan élete boldog családja?
Szíve remegve torkában lüktet,
a kegyetlen sors miért büntet?
Szeretne a változásban, a jövőben hinni,
családdal boldogan együtt ünnepelni.
Csendben, csak fogni egymás kezét,
s megírni élete szörnyű történetét.
Az ereiben forró vér pezsegve dobol,
vágy a változásért szívében tombol.
Teste beleremeg, hideg eső bever,
elhagyottan, mocsokban hever.
Szeret álmodozni, múltat felidézni,
Istenhez könyörgő fohászt küld,
s szeme, a semmibe merül.
HÚSVÉT
Húsvét napját már mindenki várja,
nyuszika jön, ez sok gyerek álma.
Fészekben zöld fű, öröm a szívben,
díszes tojások, különböző színben.
Az ünnep boldogság fiúnak és lánynak,
örülnek nagyon a locsolkodásnak.
Illatos kölnivíz száll a levegőben, 
de néha csak kúti víz az ivó vederben.
Lánynak, virágnak nem szabad hervadni,
a fiú megkérdezi: szabad-e locsolni?
Vicces versikét fog most mondani,
a lány arcára, vidám mosolyt csalni.
Húsvétkor mindenki boldog és örül,
az asztalra finomság, sonka, tojás kerül.
Piros arccal pajkos, nevető gyerekek,
friss fűvel igazi nyuszikát etetnek!
JÓGA-TÁBORI ÉLMÉNYEK
Jóga táborban vidám s boldog az élet,
hegy, erdő, völgy, nyújt ott nekünk szépet.
A napsugár, sűrű erdő tetején felragyog,
szívünkben a boldogság zakatol-dobog.
A hajnali kelés, mindenkinek nehéz,
meditálás, jóga, tai-chi, lelkünkbe benéz.
Kitárja a bánat, rossz emlék kapuit,
kisöpri mindazt, mi minket szomorít.
Hosszú asztalokon fehér terítő virít,
szem-szájnak ingere, hívogatva csábít.
Elképzelt diéta most szóba sem jöhet,
ha a pincér hozza a finom ételeket.
Nehéz ellenállni, pedig szeretnénk,
vagy legalábbis, csak a felét ennénk!
De ki bele kóstol, az mohón folytatja,
kilók lefaragása, őt már nem izgatja.
Jókedvű társaság ismerkedik, mesél,
szeretet, vidámság itt mindenkit elér!
Lombos fák alatt, pad-asztal hívogat,
ott töltünk emlékezetes, kedves órákat.
Tere-fere, kávé, fagyi, megnyitja érzékünk,
sokféle emberrel, egy húron pendülünk.
Jóga tábor hatása boldogság forrása,
lelkünk tisztulása, mint folyó sodrása.
Hegymászás élvezete sem idegen tőlünk,
gyakran kifullad, lelkünk s lélegzetünk.
Fenn a hegynek szellős, tágas tetején,
a folyóról szemünkbe csillan a verőfény.
A sok gyakorlat testünket-lelkünket formálja,
felejthetetlen élmény, ittlétünk hatása.
Újult erővel, tiszta tüdővel térünk otthonunkba,
jövőre is ezt a helyet, vesszük birtokunkba!
JÖVŐNK TITKAI
Életünk titkokat, reményeket
rejteget,
kérdő talányokat, félelmeket
fejteget.
Boldogságot keresve
ember felejt,
fények útján vágyunk
rabul ejt.
Csábosan csalogatnak
bálványaink,
kutatjuk semmibe-vesző
napjaink.
Távolban álmaink tűnnek
fel
szürke sorsot már fedi
lepel.
Boldog mosoly csillan,
arcunkon, 
repülünk felé könnyű
szárnyainkon.
Szívünkben halljuk szférák
zenéjét,
elhisszük szavának álom
regéjét.
Már elmúlik izzó örök
gyötrelem,
sorsunk ha szeretünk nem
könyörtelen.
Látjuk előttünk a kitárult
világot,
utunkon szedhetünk színes
virágot.
Életünk reményeink útján
halad,
léptünk nyomában rózsa
fakad.
KÁPRÁZAT
Hamis remény, káprázat,
lelkemre telepedett,
nem vettem észre,
csak a vágy kergetett.
Boldogság felé
vettem utamat,
nem biztos, ott találom
vágyálmom, s múltamat.
Új életnek érzem
már frissítő zamatát,
holnap asztalára teszem
hitem szent imáját.
Hajt a belső tudat
az ismeretlen felé,
a virágzó kiutat
vajon megtalálom-é?
A boldogság fénye
jár csábos nász táncot,
félek hamis lénye
vágyálmot rám láncolt.
Fáradt érző szívem,
nem lehet összetört,
bágyadtan ébredek,
az élet meggyötört.
Érzem boldogságom,
fények jelzik az égből,
már tudom, több vagyok
a puszta való léttől.
KEDVESEMHEZ
Kutatlak kereslek kételyek között
kínos kegyetlen kárhozat kerülget
kívánságom különös kábító küldetés
Kedvesem
Kívánom ketten kellő keményen
kapaszkodjunk kivívott karizmánk
köddel kábított kegyes kényében
Kedvesem
Kaméleon kirajzolt köntösében
kolduskenyéren kitartóan kereslek
koromat koptatva kínjaim között
Kedvesem
Korán kelve kakaskukorékolás kísér
képzeletem kulcsával kezemben
kereslek kígyózó köröket kerülve
Kedvesem
Kalandos kutatásom kizárva
komoly küzdelmem keserű kenyerén
kezdeményezés kerget kételyek közt
Kedvesem
Közben kemény korál-zátonyra kerülök
kisírva két szemem keresem kedvesem
kósza kalandba kiásott kútba kerültem
Kedvesem
Kínok közt kergetve kórosan kereslek
kitárt kezekkel kutatva kivárlak kegyesen
Kedvesem
(Komolyágnélküli kiruccanásom "K"-kkal)
KIKELET
Szöcske szökken a bokron,
rigó rikkant az ágon.
Lepke pajkosan táncol,
majd megpihen egy virágon.
Fejét nyújtja mosolyogva,
sok kis virág szép csokorba.
Napsütés és méh zümmögés,
tél utáni felüdülés.
Fák éledeznek, örülnek,
kipattannak a rügyek.
Tavasz tündér ránevet,
már elzavarta a telet.
Varázsolt lágy zöld gyepet,
csodaszép kék felleget.
A gyerekek örülnek,
megérkezett a Kikelet!
A KISFIÚ MEG AZ ÜRES VIRÁGCSERÉP
Bölcs királynak, gyermeke nem lévén,
határozott, egyet örökbe fogad tüstént.
Becsületes gyermeket kívánt magának,
ki kellett találni: -hogy higgyen szavának?
Az őszintesége majd gyorsan ki is derül,
ha furfangos ötlete bejön, -sikerül.
Mert a hazugságot ő bizony megtudja,
a sok kis virágcserép neki elárulja...
Szolgáinak a király magvakat osztott ki,
fiúknak, lányoknak szép virágot nevelni.
"Ki legszebb virágot növeszti belőle nekem,
ígérem ő lesz, az én fogadott gyermekem!"
"Minden gyerek becsületes őszinte legyen,
és a kapott magokból virágot neveljen!"
A sok nebuló buzgón, lázasan igyekezett,
magvakból, cserepekbe szép virágot keltett.
A gyermek sereg keble büszkeségtől dagadt,
mert a sok magocska már virágra fakadt.
Egy fiúcska nagyon szomorú-bánatos lett,
virága nem csírázott, még csak ki sem kelt!
Anyja tanácsára új, jobb földbe ültette,
várta az eredményt, de örömét nem lelte.
Teltek a napok, hetek, mégsem fejlődtek,
mit szól majd a király, gyerekek, s felnőttek?
Felvirradt a nagy nap, a király most elindult,
sok-sok gyerek a virággal, az utcára tódult.
Cserepekben szebbnél szebb ékesen virult,
feléjük a király elismeréssel mégsem indult.
Rosszkedvvel ment tovább, nem örült sikerüknek,
egyszer csak meglátta, egy fiúcska búsan pityergett.
Neki nem sikerült, szívére nagy szomorúság borult,
mert az ő virág cserepében most semmi sem virult...
Amint ott álldogált a fiú, csüggedten az utcán,
végre mosoly derült föl, nagy bölcs király arcán!
Miért sírsz gyermek? Mi történt a te virágoddal?
Kérdezte meg tőle, tettetett kíváncsisággal...
Ekkor a gyermek szipogva bánatát elmondta:
Ő mindent megpróbált, de a sikert hiába várta!
A magot gondosan locsolta, még át is ültette,
mégsem nőtt virág, valami figyelmét elkerülte.
A király őt felkapta, örömmel, boldogan kiáltotta:
"Itt van ő, kit gyermekemmé most örökbe fogadok,
vállalta a kockázatot, őszinte volt és nem hazudott!
Mindenki főtt magokat kapott, ki sem csírázhatott!"
"Hazug ember, gyermek, elém soha ne álljon!
Tőlem elismerést, segítséget, jó szót sose várjon!
Fontos, -gyermekem becsületes, igaz szavú legyen,
az ország érdeke, hogy ő mindig csakis jót tegyen!"
KÖNNYEINK ÉRTETEK
Temető csendjében lehullt levél zizeg,
az emlékeimet szép csokorban viszem
szomorú a lelkem, Tiértetek zokog,
tőletek elszakadni sohasem fogok.
Mindig megőrizlek Titeket szívemben,
látlak borúban és ragyogó napfényben
akkor is, ha arcom örömtől sugárzik,
vagy ha a keserű könnyeimtől ázik.
Nyugodjatok békében angyalok között,
nézzetek le ránk a kéklő felhők fölött,
ha egykor elfogynak könnyeink értetek,
eljövünk, szíveink együtt pihenjenek.
A LÁDIKÓ
Az Élet iskoláját Tanító
tanította,
diákjait mindig a jóra
buzdította.
Osztályát ellátta gyakran
tanácsokkal,
miként megbirkózni lelkükben
haraggal.
Megosztotta velük élet
tapasztalatát,
hogyan találják meg lelküknek
nyugalmát.
Diákokhoz így szólt a Tanító
tana,
mely lelkükből gyűlöletet, bőszt
kiirtana:
"Kikre haraggal gondolsz, nem tudsz
megbocsájtani,
nevükkel egy ládikóba barackot kell
rakni.
A ládikót magaddal mindenhova
vigyed,
bármerre is jársz, azt soha le ne
tegyed!"
Tellt is a ládikó sok barackkal s
névvel,
kire miért neheztelnek sorolták
hévvel.
Nagyon súlyos lett már, fáradtan
cipelték,
a rothadó gyümölccsel lelküket
terhelték.
Haragnak, gyűlöletnek az lett a
vége,
tanultak a szóból s így lett lelki
béke.
Rádöbbentek, ha megbocsájtók
lesznek,
teher nélkül élve szebb életre
lelnek.
LÉLEK TÜKRE
Ha belenézünk a lélek tükrébe,
magunkat látjuk százféle színbe\'.
Látunk boldogságot, önfeledt örömet,
jő máskor csüggedés, bánatos döbbenet.
Szeretet varázsa lelkünkben ég,
boldogság övezett nem is olyan rég.
Éreztünk bársonyos simogató csodát,
az élet mámoros, bódító illatát.
A rohanó idő, felettünk mint ítélet,
"Damoklész" kardként, nincsen kímélet.
Szívünk mégis, örökké fiatal, törékeny,
elcsábul, s marad mindvégig hiszékeny.
Megértés, mosoly bennünket övez,
reménynek egén a fény utat kövez.
Hitet, szeretetet ha önzetlenül adunk,
őszinte szívet, s boldogságot kapunk.
LÉTÜNK
A jelenben élünk,
múltra emlékezünk,
de a jövő tiszta egére
szép dolgokat festünk.
Semmi sem késő,
mindig van mit tenni,
az élet csodás kincsét,
bölcseletet közzétenni.
Éljünk teremtő
munkával,
szomjazó
tudásvággyal,
becsülettel tegyünk,
álnokok ne legyünk.
Jövő csillaga sikert vet
ránk,
de lassan égjen
gyertyánk,
tudjunk gyorsan élni,
s vihart csillapítani.
Elmúlás meg nem
állítható,
idő rohanása
lelassítható,
életünk guruló
szekerét,
semmi sem szedi szét.
Rózsát, lágy bársonyos
szirma,
lelkünket a remény
fiatalítja.
Fontos, hogy a mában
élünk,
ám a holnaptól sem
félünk.
OK ÉS CÉL
Az Életet ne nyűgnek vegyed,
rójad le érte hálával a kegyet!
Isten nekünk ajándékba adta,
boldog legyen, mindenki ki kapta!
Oka lehet, hogy Földre teremtél,
csak teljesítsd a célt, amiért jöttél!
Feladatunk, sok lehet itt még,
eldőlt sorsunk mi-értje már rég!
A kétkezi -erőt fejt, a tanító tanít,
a Hold csak világít, de a Nap vakít!
Nem kell keresni mindennek az okát,
meg kell találni a "reménység fokát"!
.jpg)
ÖSSZETARTÓ ERŐ
Jó jónak lenni,
népünkért tenni,
összetartó erőt,
hidat kovácsolni.
Jó jónak lenni,
szeretetre nevelni,
minden gyermeknek,
boldogságban élni.
Jó jónak lenni,
népet összefogni,
magyarul álmodni,
egymást segíteni.
Jó jónak lenni,
hazát, iskolát építeni,
szegényt felkarolva,
magyarul tanulni.
Jó jónak lenni,
nemzetet megőrizni,
lelkes öntudatot
szívekbe ültetni.
Jó jónak lenni,
Hazát szeretni,
identitásért kiállva,
esendőkért lehajolni.
Jó jónak lenni,
büszkének maradni,
merje Kárpát medencei,
magyarságát vállalni.
Jó jónak lenni,
Istennek megköszönni,
hogy van, ki küldetésben
népéért az igét hirdeti.
A PILLANGÓ
A pici pillangó kapálódzni kezdett,
de a kis nyílás sehogy sem eresztett.
Jó lenne kibújni a selyemgubóból,
a világot látni, élvezni a jóból.
Egy daliás ifjú éppen arra tartott,
készséggel azonnal segítséget nyújtott.
Látta, hogy a helyzet bizony elég vészes,
hogy a kis pillangó kibújni nem képes.
Fogott egy ollót, nagyobb lyukat vágott,
hogy a kicsike jobban, lássa a világot.
Szegény kis pillangót ez ugyan meglepte,
ki is bújt rajta, de örömét nem lelte.
Gyenge kis szárnya és teste összeaszott,
pedig segítséggel könnyen, a világra jutott.
A fiú csak várta mikor duzzad szárnya,
majd boldogan indul, repül a világba.
Szegény ifjú, most csalódott nagyot
mert a kis lepke össze zsugorodott.
Rádöbbent, mi az élet erő próbája:
nehézségek megoldása a siker koronája.
A lepke kis élete sem törik szilánkra,
ha egyedül küzdi ki magát a világra.
A feladatot, harcot egyedül kell vívni,
célunkat, vágyunkat így tudjuk elérni!
PILLE SZÁRNYON
Hegedülő csendnek,
vidám lesz a húrja,
mert eljött a tavasz,
s szerelmet hint újra.
Majd pillangók hada,
ha nász táncát járja,
szárnyaikon repülök,
szívem szíved várja.
Öröm palástban járok,
tavasz kacajra várok,
vidám dallam csendül,
lágy szellő sem rezdül.
Belopódzik hozzá a fény,
égi, tündéri tünemény,
új csalfa szép remény
csillogó tavaszi ígérvény.
PIRKADAT
Hajnal van, ébren
fekszem ágyamon,
bronzvörös napkorong
néz be ablakomon.
Besurranó halk szellő
lágyan simogatja arcom,
magamba vívom
remény-teljes harcom.
Az égről pajkosan,
rám izzó fény csillan,
lelkem beleremeg,
talán el nem illan?
A boldogság fénye
még ránk ragyoghat,
a jövő reménye
szerelemre gyúlhat.
PLÁTÓI TŰZ
Van ilyen
Érzelmeknek lángja váratlanul érhet,
mit tehet a szív, ha lobbanásra ébred?
Plátói tüze ég telve szeretettel,
erős vonzódása boldog képzelettel.
Ilyen szerelem is nagyot tud lobbanni,
mint kitörő vulkán, remegőn robbanni.
Sokáig loboghat lángoló tüzével,
elfojtható könnyek áztató cseppjével.
Felmerülő kétely szívet összezúzza,
rezdülésük mégis egymás felé húzza.
Ha együtt dobbanásuk egymásra talál,
összefonja őket láthatatlan fonál.
RÜGY FAKADÁS
Tűnő árnyak, sápadt fény szakadás
márciusi tavaszi égő rügy fakadás.
Szikrák, új vágyak ébredése
friss tavaszi álmok kelése.
Szívekből kiűzve fásult üresség,
felkelő napnak csillogó fényével,
nyíló érzések új reményével
nappali boldogság szülessék.
Újjáéledő, ébredő lelkekben,
gondolatba zárt szerető imádat,
szerelmed éltető ereiben,
kitárult szívekből kiűzött kárhozat.
Kinyíló érzelmek bezárt szirma
hullámzó álmokban ringó varázsa,
szívnek nincsen többé tipró kínja
csak a szerelem bódító parázsa.
SZERETET KÖNNYEIM
Ha még egyszer elmondhatnám Neked:
szívemből szeretlek!
Ha még egyszer elmondhatnám azt, hogy:
sohasem feledlek!
Ha még egyszer megölelhetnélek,
szívem megremegne,
Ha még egyszer lágyan megtehetném,
sok jót megköszönne.
Ha még egyszer örülhetnénk együtt 
illatos tavasznak,
Ha még egyszer virágaid Nekünk
kertedben nyílnának,
Istenhez küldeném Hálaimám
rebegő ajkakkal,
s ki nekünk életet adtál, Hozzád,
fájó alázattal.
Szeretetkönnyeim Anyák Napján,
Teérted hullanak.
SZERETNÉK... LENNI
Szeretnék Esőcsepp lenni,
szád szegletén megpiheni,
mindennap üzenetet küldenék,
szívem dobbanásának zenéjét.
Szeretnék Hópihe lenni,
szép hajadon megragadni,
füledbe lágy dallamot súgnék,
árnyékot csak neked vetnék.
Szeretnék Szellő lenni,
arcodat bársonyossá tenni,
szívedet örökre rabul ejteném,
s ellene Te semmit sem tehetnél.
Szeretnék Csillag lenni,
fényemmel hozzád bújni,
ajkam simogatva suttogna,
hideg kőszíved tőle felolvadna.
Szeretnék Holdvilág lenni,
éjjelente Neked kedveskedni,
bíbor fényemmel téged altatnálak,
hajnalban búcsúcsókkal elhagynálak.
Szeretnék Napsugár lenni,
ablakod reggel beragyogni,
egész tested én lázba hoznám,
melegséggel mindig elárasztanám.
Szeretnék Köddé válni,
derengő hajnalokon téged várni,
sajgó szívem sohasem védekezzen,
fájdalommal rád sosem emlékezzen.
SZERETNÉM, HA OLYAT MEGÉLNÉK
Szeretném, ha olyat megélnék,
hogy valakinek árnyéka lehetnék.
Én már nem járnék egyedül a világba,
mert képzeletem mindig hozzá szállna.
Előttem majdan csak az Ő képe lebegne,
szívem érte zakatolna soha sem pihenne.
Éjemben-nappalomban szeretetben élnék,
s magánytól lelkemben, akkor sose félnék.
Teljes lényemmel én mindig Őt szeretném,
fájdalmát, bánatát csókommal törölném.
Titkát vagy múltját soha sem kutatnám,
élnék mi kettőnknek, míg világ a világ.
Én akkor egy boldog ember vagyok,
ha adhatok és persze, ha kapok,
az életben boldogság a fény,
nélküle kevés a remény.
SZERETNI ÉS SZERETVE LENNI
A szív egy vidám csalogány,
ki bentről énekli álmai dalát.
Nem tűri, ha rátör a magány,
reménykedve boldogságra vár.
Szeretetre-vágyakozva lüktet,
valakit keres, olykor elcsügged.
Keresi, kire mindig felnézhet,
Őt, kiben bízni mindenkor lehet.
Ki kérés nélkül is érte tehet,
kit szó nélkül is érteni lehet.
Ki fellobbant szikrát, románcot,
kivel tovább viheti a lángot.
A SZÍV HA ELINDUL...
Mit tegyen a szív,
ha hódítani indul,
s a nagy szerelembe
majdnem bele pusztul?
Nem szimpatikus soha,
túlzott nyílt vonzódás,
ha valakit szeretsz,
jó a tartózkodás.
Titok kell övezze
szíved rejtett zugát,
jobb ha csak sugall,
nem jó, ha nyíltan vall.
Kell izzó pillantás
sejtelmes villanás,
árulkodó vonzódás,
szunnyadó kihívás.
Csábítás ha sejtelmes,
vonzódás lesz rejtelmes.
Ha ismert már a történet,
nem vonz oda figyelmet.
Ne légy soha nyitott könyv,
attól jöhet a forró könny.
Becsukva tarts oldalakat,
had forgassa a lapokat.
Réssel nyisd meg kapudat,
óvva vigyázd váradat.
Kit hozzád küld a tudat,
kopogtassa az ajtódat!
A SZÍV REJTELMEI
A szívnek sokszor az kell,
ki közömbös, rá se figyel.
Ki után kell rohanni, futni,
kit nem lehet meghódítani.
Az ilyen rögös módszer,
bánatot hozó kényszer.
Nem gyógyíthat sebet,
csinál nagyobb heget.
Sorsa lehet csodálatos,
ha társának is kívánatos.
Az elutasítás mindig fáj,
így történni nem muszáj.
Néha későn veszi észre,
rálépett a csúszós jégre.
Nem látja meg, kit keres,
ki utána vágyódva repes.
Az Élet vonatára felszállni
ha mégis majd eszébe jut,
lehet, hogy az állomásról,
az addigra már kifut.
Így magányos marad,
az idő rohanva szalad,
de végül is ha változtat,
ő nem lesz már áldozat!
SZOMORÚ LEVÉL
Elillanó hosszú forró nyár,
fák közt őszi szél fújdogál.
Zöld korona vidám lombja,
arany, szomorú táncát ropja.
Orcáján fájdalom pírja ül,
most betegen elszenderül.
Talpak alatt zizzenve roppan,
bánatos szíve könnyezve dobban.
Utolsó leheletének bús zaja,
mikor szülő ága őt ledobja.
Majd puha hó rőt testét takarja,
de addig csak süvítő szél kavarja.
SZÜLETÉSNAPODRA
Évi lányomnak:
Nevessen rád a nap,
fénylő sugarával,
napjaid teljenek,
boldog ragyogással.
Utadon vezessen
a szeretet és hit,
bánat elkerülje
mindennapjaid.
Családod siker
és boldogság érje,
egész életedet
szerencse kísérje!
Isten éltesen,
szerencse védjen,
balszerencse téged
soha el ne érjen!
Szeretettel: Édesanyád.
TAVASZI ÉBREDÉS
Lágy tavaszi bársonyos ébredés,
izzó, csillanó, ébredő vágy kevés.
Csábosan hívogató kósza remény,
a szíved hiába ébred szegény.
Fáradt, gyötrődő álmodó éjszaka,
megjött a virágzó tavasz évszaka.
Pirkadatnak izzó csábító varázsa,
s szívre boruló mámoros hatása.
Ébredő vágyálom buzgó ereiben,
szívben pulzáló forró cseppjeiben,
árulkodó szerelem kínálja kincsét,
nincs többé bódító mámoros ínség.
Félelem hangja elnémul gőg gitáron ,
mikor remény sugár izzik fénylő ágon,
a megtört szív kinéz félve rejtekéből,
szerelem lépteit hallva messzeségből.
Tündöklő napnak a fény hegedűjén,
a besurranó remény vigad szegény.
Vágyaink legördülő harmatcseppje,
boldogságot rajzol a szívre ecsetje.
A TAVASZ TÁVOLODIK
A nap halványsárga őszi fénye
már bátortalanul szűrődik át
a sötétbe fordult borús felhőn,
látom, hogy elszántan megmarkolja
a homokóra minden lepergő
homokszemét, ahogy mindig szokta,
ahogy ezután mindig is fogja.
Mikor a gesztenyefák ágain
még zöldellő, kövér rügyek ültek,
tavasz ígéretei suhanva
már tovatűnő álmokat szültek
észrevétlenül múltba fordulva.
Az emlékek mára már megnőttek,
árnyékuk hosszúra rajzolódott,
közös ifjúságunkból kiléptek,
jövő egére homály torlódott...
fuvolaszó dallama tünékeny,
távolról hallatszik a ligetből,
hív a régi szerelem emléke.
A hívó dallam olykor lángra gyújt,
nincs sok idő már utána menni,
néha eszünkbe jut, az idő fut,
a tavasz is egyre távolodik,
az életért nem kárpótol semmi.
TAVASZVÁRÓ
A ma tüskéi,
holnapra virágok lesznek,
a kaktuszok szúrós levelei
tavasszal mindig így tesznek!
Élvezzük a változást,
szívünkben csodás a varázs.
Téli hangulat s bánat már elül,
ha virágokon napsugár hegedül.
Ma még tél dere fedi az ágakat,
holnapra kikelet éleszti a fákat.
Kibújik rügyező, ébredő fa-levél,
simogatja bársonyos tavaszi szél.
Színes virág nap felé kandikál,
ciripel fészkében az énekes madár.
Szív megnyitja a boldogság kapuját,
élvezi a tavasz mámoros illatát.
ÚJÉVKOR
Óév ballag már, a mából most kiszáll,
de még reménykedik, hogy őt el nem feledik.
De senki sem bánja, mert a jobbat várja,
most újat hívogat, új remény simogat.
Sok szív kitárul, ha régi év bezárul,
köszöntővel koccint, a búra ma rákoppint.
Az Új év hívogat, szép reményt csillogtat,
régiből rossz elmúlhat, csak a szép maradhat.
ÚT A BOLDOGSÁG FELÉ
Virággal meghintett út visz
a boldogság felé,
trillázó pillangók sietnek
táncolva elénk.
Vágyaink húrján játszanak
pajkosan,
szíved hárfáján színtisztán
pontosan.
Színes virág kelyhek virulnak
csokorban,
illatoznak mézédes mámoros
bokorban.
Hab felhők az égen elnyúlva
kúsznak,
boldogság falára szép köntöst
húznak.
Szellő balzsamával kipirult
orcája,
az élet vidám dalát ujjongva
járja.
Csillagfényes útról letérni
tilos,
a szerénység kútjából inni
ildomos.
Reménynek hűs vize ébreszt fel
téged,
csodás remegését lelkedben is
érzed.
VAJDASÁGI MEZŐK FELETT
Vajdasági mezők felett
("A csitári hegyek alatt"
- dal ihletett)
Vajdasági mezők felett
szépen kisütött a nap.
Kis erdei zöld fák alatt,
vártál s én meg láttalak.
Boldogságom ragyogott!
Ifjú szívem dobogott.
Lelkem tele szeretettel,
mindig rólad álmodott.
Egybe keltünk vidáman!
Életünk telt boldogan.
Azt gondoltuk a mi sorsunk,
mindig elválasztótlan...
Boldogságunk ragyogott!
Ifjú szívünk dobogott.
Lelkünk tele szeretettel,
mindig együtt álmodott.
Kis erdei zöld fák most is,
mindig téged keresnek.
De múló idők alkonyával
a dér mindent tönkre tett.
Elvitte az életed!
Magam lettem nélküled.
Szép éveink sorozata,
őrzi emlékeidet.
VELED ÉBRED
Álmaimnak játéka vagy nekem
Veled reményteli az életem
bánatban is mindig Téged látlak
fénylő csillaga vagy boldogságnak
Lágyan simítom gondod ráncait
vérhullámom trillázza táncait
fejem békésen válladra hajtom
csüggedésem múltra felakasztom
Életem vihara elenyészik
léted a lelkemen heverészik
meleg napsugár ontja rám fényét
kihűlt szívemnek olvasztja létét
Veled ébred az Élet értelme
virágos útra vezet érzelmem
bánat és magányszirmok lehullnak
reményvirágok akkor kinyílnak
A VERS
A vers épít, megszépít milliónyi
álmot,
lényünkre terít fénylő, ezüstös
palástot.
Elmondhatjuk véle bánatunk
örömünk,
minden gondolatunk, sokszínű
érzésünk.
Lehet vers sejtető, halk szavú
titokzatos,
lelkekbe hatoló, harsány, vagy
hangzatos.
Lehet mondandója vontatott
beszélő,
rím nélküli sorok, néha csak
mesélő.
Az olvasó érti, mit akar
mondani,
nem kell a lényegét kutatni,
keresni.
Ha rébuszokban szólva fejtörő
játék,
elveszti hatását a születendő
érték.
Soraival álmokat, rejtett titkot
vallasz,
megszületik összefüggő gondolat
halmaz.
Történetet, érzéseket, élményeket
közöl,
s lelkünket táplálja szivárvány virág
özön.
Oldja bennünk, ébredő bánatunk,
kételyünk,
s boldogabb világban élünk,
létezünk.
Vers kristályos tükre az ember
lelkének,
hála az érzésért a mindenható
Teremtőnek.
VOLTAM ÉS MARADOK
Ha szükség volt rá, olykor lázadó,
erőszakos-parancs szót, soha elfogadó!
Segítséget esendőknek nyújtó,
igazak harcát, bátran harcoló!
Nem voltam soha megalkuvó,
érdemtelenül kegy, vagy becsvágyó.
A sorba azért, soha be nem álltam,
mert attól magamnak jót vártam !
Becsülettel harcolni -ez a nézetem,
jóért és bókért sose hízelegtem...
Kiérdemelt, igaz elismerés fűtött,
szerencse jött, -ha az "órám ütött."
Nem kellett soha, senki júdás csókja,
hamis embereknek a kétszínű bókja!
Őszinte szívem, én magamba viszem,
jó út felé terel, mindig -igaz hitem!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Farkas Anna&Árpád&Éva&Imre |
|
|
|
|
|
Offline
