|
2012-09-24 20:10:57, hétfő
|
| |
| |
Budai Zolka
Fúj a szél
Másképp is lehetett. Volna.
Nem belőled köhögnék. (Összeér lázunk.)
Csikket sem oltanánk tegnapokba,
ha hideg, éji esőkben ázunk
s homlokommal vállaid csontját
nem érezném, nyomnám, törném,
nem borultam volna pont rád
ennyire árván, elgyötörvén.
Nézd, azok vagyunk, ami a múltunk,
megrepedt tükrök, elrejtett ingek,
gyönge levelek (más fáról hulltunk)
és fúj a szél és hozzád keringek.
Mezítlábasak vagyunk és tócsák,
túl mocskosok és verődik vissza
arcunkról a kiszolgáltatottság
s lelkünk eszi, gondolatunk issza.
Számok vagyunk. Sebhelyek. Erek.
Titkok. Minket eltakar a bőr.
Szempillák mögött megszerettelek
és csak ketten tudunk valamiről.
Együtt ülök kőre veled és
téged nézlek, ha nincsen dolgom.
Fúj a szél és fáj a remegés.
Nem engedem, hogy kigomboljon.
Mi történik? Majd mennyit lássak,
ha elbújsz és tudom, hogy hova?
Ennek az értünk elmúlásnak
kellünk-e még? Tudod, ostoba
vagyok egyedül, nagyon bátor
és saját szavam lesz a vesztem,
vigyél el magaddal ebből a világból,
mert én semmit nem terveztem.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Budai Zolka |
|
|
|
|
|
Offline
