|
2012-10-09 19:32:20, kedd
|
| |
| |
Georges Duhamel
Magányom
Mint két fa, mely egyforma szinte,
s egy horizont felé tekint,
megosztjuk a táplálékunkat,
s ugyanegy szélben bókolunk.
Leszek még egyedül a földön,
most, hogy néven neveztelek?
Lemondtam a magányosságról,
mert a karomba vettelek?
Mint szomszéd fáknak, levelünk
és gyökerünk egybefonódik,
s egy lelke, egy illata van
a szélnek, mely átjárja lombunk.
Magányomba fogadlak én!
Oly mély magány ez, oly nyugodt,
hogy kettős sóhajunk nesze
csöndjét fölverni túl erőtlen.
Két dús fa, két sugárban ontjuk
nedvünket a világos égbe,
párhuzamos szökőkutak,
külön létükbe száműzötten.
Mégis, ha támad a vihar,
összeboruló koronánk
közös zenét zeng, egy zenét,
s egyetlen vágyat vall csupán.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Georges Duhamel |
|
|
|
|
|
Offline
