|
 1/3 oldal 
|
Bejegyzések száma: 24
|
|
|
|
|
|
2013-09-09 21:54:59, hétfő
|
| |
| |
Kovács Anikó
Amennyi jut...
Nyárvégébe szállunk.
Már egyre több az aláhullott, rozsdaszín levél
a kertben, az öreg gesztenyefa alatt;
a nyár halántéka lassulva lüktet,
már egyre kevesebb reményem maradt...
A szél bebillent egy nyitott ablakot, beoson
és végigtapogatja a falat, mint a vak -,
egy szál születik - tán épp most - szívedben,
mely életemhez kötve vonszol mint a rab.
Nyárvégébe szállunk.
Duna parton a lágy homokot a szél teleírja,
furcsa hieroglifák elém rajzolódnak
akár a bölcs kalifáknak régi-régi titka,
de te nem láthatod - e jel olyan ritka.
A por és a bágyadt fény köröttem kering
amint a karcsú fűzfákra fonódom -,
úgy élsz bennem mint hófehér miseing,
vagy bölcső, mi Madonna szűz kezétől ring.
Te vagy a fényes tisztaság, a tartózkodás,
ki szántasz hófehér papírt gyöngybetűiddel -
miközben sűrű fájdalmadat hurcolod
magaddal most és mindörökre.
Nyárvégébe szállunk -,
és én mindent csak elképzelek, ez csupán álom,
sétálok a parton egyedül és pusztán kitalálom,
játszom a gondolattal, hogy boldog is lehetnék...
...játszom a gondolattal
csakhogy valami nekem is fájjon.
Nyárvégébe szállunk.
Link Chaconne
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kovács Anikó |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-09-06 01:17:30, péntek
|
| |
| |
Kovács Anikó
Crescendo
Szombat van, és én a péntekbe vágyom,
a dajkáló napfény
simít egyet ősz-sárga ruhámon;
a Moszkva téren sodor a tömeg, s csodálom
hogy másnak ez a nap is örömet lobbanthat..., -
fejem fölött a balkon-ajtók tétlenül kinyílnak...
Lépdelek szégyenkezve,
- az irigység nem szokásom -
gondolatban azokat az ajtókat gondosan bezárom,
nem ér el hozzám már a térnek démoni zöreje:
szélvert falevéllel terhes és szederjes lett már
ez az átkozott, - és hűvös szombat este.
Nem kérdezi senki sem,
hogy élni - nélküled - van-e éppen kedvem,
és szabad-e a percről percre omló napok között
gyötrőn várni - egy új pénteket epedve...?
Válasz nincs, - de én tudom, mit kell tennem -
szeretnem kell, még ha most el is múlt:
azt a péntek estem;
jön majd újabb, talán még szebb
hétfő vagy csütörtök, - én itt várok, hallgatag,
és gyöngyszín emlékeket őrzök.
...olykor kapok ám apró, meghitt jeleket,
melyek parázslók, évődők és roppant kedvesek -
ekkor égig lebben szívemről a sűrű, nyurga füst,
s a kormos üvegen át is látom: e jel színezüst.
Ölbe vesz a kék remény, elém új utakat festve,
bár tudom, törékeny és csalóka ez,
mint fellegekig szálló, színes körhinta
egy csöpp faluban, este...
Szinte látom, ahogy mosolyogsz,
hát megnyugszom
magamhoz ölelve több ezernyi kincset,
- és bölcsen, mélyen elrejtem magamban
az összes fájó nincset.
Link My Heart will go On
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kovács Anikó |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-07-24 14:35:46, szerda
|
| |
| |
Kovács Anikó
Léleksímogató
Hogyan lehetne ezt szavakba önteni,
jaj,ügyetlen vagyok, nem sikerül, -
hogyan kell elmondani,
hogy az élettel rég kibékültem
sőt haragban sem voltam
itt belül?!
Bennem olyan fényes béke van
--- hogyan is írjam ? ---
mint mikor a pipacs lángolva lobban a
forró augusztusban, s a vonatablakból
szemedbe robban a végtelen mezőn -
a porban fény leng, fölezüstlik a csend;
úgy hallod, az isten hegedül...
vársz egy hangra, még tán hallod is :
mint álmaid kútjába csobbanó kavics
oly mély és titokzatos minden,
és akkor hirtelen, egyszerre megérted:
az életed egy hosszú-hosszú,
folyamatos karácsony,
benne mosolyog a meglepetés,
nem vártad, csak kaptad: varázsos,
a puha szőnyegen elhalt a lépés,
csend van körülötted és benned,
meg áldott, bíbor békesség...
Talán nem adta vissza jól a szó,
talán ez nem is elmondható --
de te tudod,
neked int csókot a vidék,
már nem késhet soká a bizonyíték;
hisz mit szóljon az, ki fájni sem mer,
míg te lépést tartasz a többiekkel,
lelked mint frissen vasalt nyári ing,
szíved forró, nyitott és szelíd
és benned mindig puha,
selymesen-finom a békesség.
Jó ez így.
Link And I love You so
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kovács Anikó |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-03-15 02:15:12, péntek
|
| |
| |
Kovács Anikó
Régimódi vers
Talán nem is tudod, ha nem vagy itt,
mennyire hiányzol,
bár én mindig csendben vagyok,
csak a nem-léted lángol,
olykor csak álmaim suttogom magamnak,
annyira zuhog a szó,
de déltájban már bennem
karcsú melankólia barangol;
az őszi langyos esték már elmaradoznak,
köd szitál, s mint mindig ilyenkor,
tompa, sápadt fénye nő a csillagoknak...
Várlak.
A tar fenyő ágain felleg foszlik szét,
- sokszor megállít e megejtő messzeség,
tudom, Kedves, nem szabad, hogy fájjak,
de te is tudod, ugye,
hogy nincsen hozzád joga másnak...?!
...míg végre öröm lógatja ezüst kis bokáit,
ha jössz az úton és lépkedsz hazáig,
ajkadra tűzve halk és néma a mosoly,
mely csendes, fátylas bece-szót mormol...
Ez a kék türelmetlenség égig nyújtózó,
(de szelíd vagyok, - bölcs Ekhnaton korából)
...saját álmaimban eltévedt csavargó.
Hiányzol.
Link The Cars- Who's Gonna Drive You Home Tonight
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kovács Anikó |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2012-12-06 01:54:12, csütörtök
|
| |
| |
Kovács Anikó
Neked...
Tegnap még a szomorúan
fogyó Holdat is szépnek találtam,
a sarki lámpa a darabos éjszakát
pillekönnyűvé szitálta,
hittem, hogy nem hagysz
beleveszni az örök némaságba,
együtt nézzük, ahogy április
a bokrok alján üzen, - és vártam...,-
...de lásd, ma hamuvá szürkült
a szó a számban...
Most szinte nem lélegzem:
talán nincs is hangom,
de bánatomat elhallgatom,
mert nem lesz, kinek mondjam,
és azt sem mondhatom el,
hogy nincs, akinek mondjam;
most csak a busz csörömpöl az
álmosajkú éjszakában,
az utca csöndjét elgázolja
sietős kínjában...
Vártalak,
ahogy eddig is, - ezerféleképpen,
puha kézzel szórtam szét jókedvem a
város minden szegletében...
...de a szó átszivárog sejtjeim falán,
és felizzik bennem
mint a gyehennaparázs:
elveszett és búskomor vagyok,
nem vagy itt...,- csupán ennyit tudok.
[...]
Eljött, végiggördül rajtam az este,
a nagyhatalmú hegy mögött
ég a földdel egybeolvad:
függönyöm elhúztam,
bezártam megvakult ablakomat,-
szobámban is csak a homály mozdul,
ha majd az oltalmazó sötétség
hajnalkékbe fordul.
Hiányzol.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kovács Anikó |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2012-12-06 01:39:53, csütörtök
|
| |
| |
Kovács Anikó
Kevesebb csöndet...
Ilyen ez a január, vad mostohagyermeke az égnek,
...hiába tör fel a szeretet minden létező pecsétet:
zsinatol a hiány, - sok a karcos, rozsdás gondolat,
elveszek a mondatlan szó mélyének hűvöse alatt.
Nem szólok senkinek, se' bánatról, se' fájdalomról;
eszedbe ötlök? Csak mosolyt láss és szépet gondolj,
megkövült sóhajokkal viselős a megdühödött évszak,
olykor húsomba ég a csüggedés, és a földre roskaszt.
Az elharapott szó ágaskodó kín, - miért is tagadjam?
Hittem már úgy, hogy reng, és nyílik a föld alattam,
pöröltem az égiekkel, újabb és újabb alkalmat adjon:
adjon még időt, ölelést, ne kelljen nekem mondanom!
Teszem a dolgom, de bárhogy ténfergek, feléd lépek;
nagybeteg festők mázolnak ily' seszínű, ócska képet,
január van, már megálmodtam ezt a konok havazást,
Uram, kevesebb csöndet adj, és hadd égjen ez a láz!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kovács Anikó |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2012-12-06 01:32:06, csütörtök
|
| |
| |
Kovács Anikó
Ígéret.
Úgy lépek majd, hogy ne hagyjak fájdalmas nyomot,
csak mint apró sajkacsobbanás: halkan mesélek,
most körültáncolja az őszi szél elárvult ablakom;
felhalmozott kincsemet most mindet, - Veled feléltem.
Meghervadt, komor lomboknak súlyos az árnyéka,
mint rajtam a gond, por ül rajtuk - lehullani nem mer,
kiterjedt a csönd, a néma, sötét fenyves oly' vézna,
...így éjszakánként még felsóhajt szeptember.
Mint az áldott, édes levegő kerek labdába zárva,
olyan csendben vagyok, hangom sem hallhatod,
szelíd, boldog várakozásnak vagyok a gazdája
és nincsen oly' erő, amellyel ezt visszatarthatod...
Csendet, és békét ont a budai hegy ma éjjel ---,
sosem szerettem az őszt csak most, és miattad,
s mert Te úgy beszélsz róla, olyan szenvedéllyel,
szeretnem kell és bízom - akár százszor is tagadva.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kovács Anikó |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2012-12-03 00:52:07, hétfő
|
| |
| |
Kovács Anikó
Eltörött sóhaj
Fáj-e még néha az elmondhatatlan,
a perc, mely mohos, alja-nincs kútba zuhant,
mikor ébenfából faragott hangszerünk húrja
apró sikollyal és örökre elpattant?
Látod-e még néha önnön önmagunkat,
amint a púpos, kancsal bánat utánunk szaladt,
ezernél több-színű, frisskedvű életünkre támadt
és szemvillanás alatt megmérgezte azt?
Tudod-e még néha-néha felidézni arcom
és hiányzom-e vajon még neked... -
lásd, napjaim még tőled fahéj zamatúak
és éjszakám emlékeidtől dúsan fűszeres.
Hallod-e még néha a kérdést,
vajon motoz-e fejedben a hang, -
vagy csendesen, szelíden elsötétült,
elült szívedben a kongó bronzharang?
Megbocsátod-e hogy magam életedbe mártva
december tiszta csöndjében eléd tettem azt,
mi fakult napjaidat tűzbe hozta, - lángba,
mely úgy izzott tőle, mint a júliusi nap?
Érzed-e még néha az érzést,
amit azon a kába, késő-délutáni napon,
mikor a napsugár fáradtan, ferdén lecsúszott
a túloldalon álló hatalmas tűzfalon?
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kovács Anikó |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2012-12-02 02:02:34, vasárnap
|
| |
| |
Kovács Anikó
Hiszed-e...?
Hinnél-e nekem, ha elmondanám
hogy ma délben, a zománcos-kék égen
angolkeringőztek a fellegek,
déli álmodásom egyre mélyült, édesebb lett -
s kipányvázott szívem
az öblített égi kékben
csakis lényeddel töltekezett...?
Hiszed-e...?
Néztem őket, magamban szóltam hozzájuk
a vén hegy és a budai háztetők felett,
s elmúlt napjaink szép mámorából
két kézzel szórtam a tűnő perceket,
legyenek ők is - mint én - boldogok vele...
Végül mégis mind itt maradt nekem.
Pedig jajdul a nappal, az éjszaka rettent,
s ha lelkem végre álomba hajol,
két karod rámfonódik forró öleléssel,
és már nem törődöm semmiféle nesszel,
minden gond elszáll, - el, nagyon messze...
a békélt, hűvös reggel karjaidban talál,
nem gondolunk a kényszerű, fájó elválásra,
csak elfogadjuk, mit kínál e szép halál:
ha azt mondom: várlak...Így szólsz: várj csak...
Nyugalmat így nyerek, - boldog álmom adja,
majd olykor szépséges, szent káprázat vakít, -
zárt pilláim mögött vad lángok izzanak,
és lágyan simítom arcod kedves vonásait.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kovács Anikó |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2012-12-01 01:48:09, szombat
|
| |
| |
Kovács Anikó
Idő
Ha majd ámokfutásod véget ér,
a balerina kitöri bokáját - a ledér - ,
Isten arca sápadt lesz és fehér,
remizbe a villamos beér,
lelked legyalult és sekély,
a fogaskerekű a Svábhegyre felér,
ázott és szürke vagy mint a veréb;
...akkor keress meg engem,
szólj ünnepélyesen, mint egy misén,
kérj szépen - vagy tudom is én...,
hallgass, vagy beszélj,
ne csak borzolj, mint a szél,
a taxisnak ints:elmehet!
...akkor talán még boldog is lehetnék,
és talán éppen veled.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kovács Anikó |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/3 oldal
|
Bejegyzések száma: 24
|
|
|
|
2018. Szeptember
| | Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas | |
| | 1 | 2 | |
| 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | |
| 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | |
| 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | |
| 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 |
| |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
1 db bejegyzés |
| e év: |
5 db bejegyzés |
| Összes: |
1346 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 156
- e Hét: 398
- e Hónap: 1966
- e Év: 9573
|
|
|
Offline
