Belépés
kalmanpiroska.blog.xfree.hu
Minden kegyelem. Kovács Kálmán
1968.04.24
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 17 
Epilógus
  2016-08-23 20:24:51, kedd
 
  Figyelembe véve azt, hogy Pál apostol megértette, van jövő Izráel számára, valamint betöltötte őt a Krisztus visszajövetelének, a nemzetek fölötti dicsőséges uralkodásának reménysége, nem meglepő, hogy ezzel a dicsőítéssel fejezi be ezt a részt:

"Oh, Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége! Mely igen kikutathatatlanok az Ő ítéletei s kinyomozhatatlanok az Ő útjai! Mert kicsoda ismerte meg az Úr értelmét? Vagy kicsoda volt néki tanácsosa? Avagy kicsoda adott előbb néki, hogy annak visszafizesse azt? Mert Őtőle, Őáltala és Őreá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen." (Róm 11,33-36)

Pál Isten csodálatos tervébe nyert bepillantást, mely az eljövendő időkre vonatkozik. Hadd fejezzük be tehát mi is e könyvet egy pár ehhez a témához kapcsolódó Igével :

"És származik egy vesszőszál Isai törzsökéből, s gyökereiből egy hajtás növekedik és gyümölcsöt hoz. Igazságban ítéli a gyöngéket, és tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett; megveri a földet szájának vesszejével, és ajkai leheletével megöli a gonoszt. Nem ártanak és nem pusztítanak sehol szentségemnek hegyén, mert teljes lészen a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják." (Ézs 11,1; 11,4; 11,9)

"És eljön Sionnak a Megváltó, és azoknak, akik Jákóbban megtérnek hamisságukból, szól az Úr. És én ővelük ily szövetséget szerzek, szól az Úr." (Ézs 59,20-21)

"Azután látám, és ímé egy nagy sokaság, amelyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből és ágazatból, és népből és nyelvből; és a királyiszék előtt és a Bárány előtt álltak, fehér ruhákba öltözve, és az ő kezeikben pálmaágak." (Jel 7,9)

"Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére." (Fil 2,10-11)

"Mert azt tartom, hogy amiket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik. Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. Azzal a reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a romlandóság rabságától az Isten fiainak dicsőséges szabadságára." (Róm 8,18-19; 8,21)

"Ezt mondja, aki ezekről bizonyságot tesz: Bizony hamar eljövök. Ámen, bizony jövel Uram Jézus!" (Jel 22,20)

James M. Boice
 
 
0 komment , kategória:  Isten terve Izráellel  
Irgalom mindenkinek
  2016-08-23 20:23:59, kedd
 
  Római levél 11,30-32


,,Mert miképpen ti egykor engedetlenkedtetek az Istennek, most pedig irgalmasságot nyertetek az ő engedetlenségük miatt: azonképpen ők is most engedetlenkedtek, hogy a ti irgalmasságba jutásotok folytán ők is irgalmasságot nyerjenek; mert az Isten mindeneket engedetlenség alá rekesztett, hogy mindeneken könyörüljön."


A Róma 11. doxológia (33-36. v.) előtti utolsó verseiben fontos gondolatot találunk: minden ember egyenlő jogokkal bír Isten előtt. Legtöbbünk számára ez nem tűnik túlságosan lényegesnek, mivel kulturális örökségünk részeként már régóta ezt tapasztaltuk. Az amerikai köztársaság alapító irata kimondja, hogy ,,minden ember... egyenlőnek teremtetett". Azonban ezt nem igazán hisszük el. Talán hiszünk az egyenlő jogokban, vagy hogy az emberek egyenlő lehetőségeket érdemelnek. De azt azért nem igazán hisszük el, hogy minden ember egyenlő. Inkább azt gondoljuk, hogy néhány ember - és magunkat is közéjük számoljuk - jobb a többieknél. Honnan származik az egyenlőségben való hit? Honnan jön az az elgondolás, hogy mindenki valóban egyenlő Isten előtt? Csak egy válasz létezik: tudjuk, hogy mindenki vétkezett és mindannyiunknak szüksége van Isten irgalmára. Önmagában a bűn mindenkit ugyanarra a szükséget szenvedő szintre alacsonyít le; egyedül az irgalom képes arra, hogy felemeljen minket. Ezért van az, hogy a keresztyénség azáltal, hogy pontosan érti Isten irgalmát, az emberek közötti testvériség megvalósulásának egyetlen igazi reménye.

Jelentőségteljes összefoglalás

Ezekben a versekben Pál elkezdi befejezni a Római levél harmadik nagy részét. A 28. és 29. versekben már elkezdte ezt: összefoglalva megismételte, amit a 11-24. versekben kifejtett, és emlékeztetett arra, hogy a pogányok javára történt az, hogy Izráel elutasította Jézus Krisztust, és hogy a pogányok áldása a megfelelő időben majd Izráel javára lesz. Ezt szemlélteti a nemes- és a vadolajfák és az ágak példája. Az ebben a tanulmányban vizsgált versek (30-32) megismétlik az összefoglalást: (1) Izráel engedetlensége a pogányok iránti irgalmat eredményezett, és (2) a pogányok iránti irgalom a megfelelő időben Izráel áldásává lesz.
Azonban Pál sohasem ismétli meg egyszerűen a korábbi mondanivalóját; ebben a szakaszban az irgalomra helyezett hangsúly az új elem. Ez azt jelenti, hogy Pál összefoglalója a 11. fejezetnél messzebb nyúlik vissza: egészen a 9. fejezetig, amely részletesen beszél Isten irgalmáról. Abban a fejezetben Pál Istennek a kiválasztásban mutatott szuverenitását magyarázza, és felteszi a kérdést: ,,Mit mondunk tehát: vajon nem igazságtalanság-é ez az Istentől? Távol legyen! Mert Mózesnek ezt mondja: könyörülök azon, akin könyörülök, és kegyelmezek annak, akinek kegyelmezek. Annakokáért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené. Annakokáért akin akar könyörül, akit pedig akar, megkeményít." (Róm 9,14-16.18)
Azonban úgy gondolom, elég hosszú utat tettünk meg a 9. fejezettől. Ott Pál azt fejtegette, hogy az irgalom hogyan magyarázza meg, hogy Isten némelyeket megment, másokat pedig nem. Viszont itt, a 11. fejezetben az irgalomról nem kizárólagosan, hanem inkább befogadó módon beszél. Más szavakkal, miután végére ért Istennek a zsidókkal kapcsolatos történelmi viszonyáról szóló tanításnak, és elmondta a jövendőbeli zsidó áldásról szóló próféciát, Pál megjegyzi, hogy Isten így mindenkin megkönyörül. ,,Mert az Isten mindeneket engedetlenség alá rekesztett, hogy mindeneken könyörüljön." (32. v.)
A vers természetesen nem egyetemes üdvösségről beszél; ha arról beszélne, ellentmondana a Róma 9-nek. Pál a zsidókról és pogányokról mint csoportokról beszél, nem pedig egyénekről. De még így is belevesz mindenkit Isten irgalmába. És bár sem a pogányok, sem pedig a zsidók nem érdemlik meg az irgalmat, Isten mindkét csoporthoz irgalommal fordul. Ez a versek lényege, és ez az a fontos gondolat, amely miatt Pál, a korábbi önelégült zsidó hazafi és büszke farizeus minden embert egyenlőnek tart Isten előtt.
Ha bármiféle előítélettel vagyunk mások iránt, ha magunkat másoknál bármi miatt felsőbbrendűnek tartjuk, az azért van, mert vagy bűnünk természetét vagy Isten kegyelmét nem értjük.

Az irgalom jellemzői

Vizsgáljuk meg, hogy az irgalom hogyan különbözik Isten más tulajdonságától, mint pl. a jóságtól és a kegyelemtől. A jóság egy általános fogalom, melybe minden Istentől származó dolog beletartozik: rendelkezései, teremtése, törvényei, gondviselése. Egyaránt kiterjed a választottakra és a nem választottakra, bár különbözőképpen. A kegyelem jóindulatot jelent, különösen azok iránt, akik nem érdemlik meg. Az irgalom a kegyelem egy fajtája, de az irgalomban az a különleges, hogy a szánalomra méltók felé mutatják.
Arthur W. Pink ezt mondja: ,,Az irgalom... azt jelenti, hogy Isten szívesen enyhíti a bukott teremtmény szenvedését."
A. W. Tozer szerint: ,,Az irgalom... az isteni természet végtelen és kimeríthetetlen ereje, mely által Isten könyörületessége cselekvésben nyilvánul meg."
A Biblia sok nagyszerű része beszél az irgalomról. Amikor Mózes kérte, hogy jelenjen meg neki Isten dicsősége, és Isten beleegyezett abba, hogy elrejti őt a szikla hasadékába, és betakarja kezével, amíg elhalad előtte az Ő dicsősége, ezt mondta Isten: ,,Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orczád előtt menjen el, és kiáltom előtted az Úr nevét: és könyörülök, akin könyörülök, kegyelmezek akinek kegyelmezek." (2Móz 33,19, kiemelés tőlem) Eszerint a szakasz szerint az irgalom Isten lényének része.
Amikor Dávid vétkezett azzal, hogy megszámláltatta Izráelben a hadra fogható férfiakat, és Isten lehetőséget ad neki, hogy válasszon a büntetések között, Dávid a dögvészt választotta ezzel az indoklással: ,,... essünk inkább az Úr kezébe, mert nagy az Ő irgalmassága, és ne essem ember kezébe!" (2Sám 24,14, kiemelés tőlem) Ez a vers azt tanítja, hogy Isten még ítéletében is irgalmas.
A Zsoltárok 51,3 Isten irgalmát a szeretetével méri: ,,Könyörülj rajtam én Istenem a te kegyelmességed szerint; irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el az én bűneimet! (kiemelés tőlem)
Az Ézsaiás 55,6-7 irgalmat ígér mindenkinek, aki keresi: ,,Keressétek az Urat, a míg megtalálható, hívjátok Őt segítségül, a míg közel van. Hagyja el a gonosz az ő útát, és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban." (kiemelés tőlem)
Az Efézus 2,4-5 a következőket mondja: ,,De az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az Ő nagy szerelméből, mellyel minket szeretett, minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal (kegyelemből tartattatok meg!)" (kiemelés tőlem)
A fenti versek közül akárcsak egy is elegendően igazolja ezt vagy a témával kapcsolatos bármely más hasznos tanulmányt.

Engedetlenség mindenkitől, irgalom mindenkinek

Azonban most a Róm 11,30-32-t tanulmányozzuk, és ezzel kapcsolatban felteszem azt a kérdést, hogy ezek a versek mit mondanak nekünk Isten irgalmáról. Két dolgot említenék.
1.Ahhoz, hogy értékelni tudjuk az irgalmat, a bűn sötétségével szembeállítva kell néznünk. Ennek a pontnak a megértéséhez egészen egyszerűen szavakat kell számolnunk. Hányszor fordul elő az irgalom szó ezekben a versekben? A válasz: négyszer, egyszer a 30., kétszer a 31., és egyszer a 32. versben. Az irgalom a versek fő gondolata; ezért is foglalkozunk vele ezen a ponton. Viszont tegyünk fel egy másik kérdést is: Hányszor szerepel az engedetlen vagy engedetlenség szó? A válasz az, hogy szintén négyszer: kétszer a 30., és egyszer a 31. és 32. versekben. John Murray szerint: ,,Egyértelmű a tanulság. Csak az engedetlenség szövegkörnyezetében van az irgalom szónak jelentősége és értelme."
Arthur Pink szerint többek között úgy lehet megkülönböztetni az irgalmat Isten kegyelmétől, vagy akár jóságától, ha arra gondolunk, hogy hogyan viszonyul Isten az el nem bukott angyalokhoz:

,,Sohasem volt irgalmas hozzájuk, mert nem volt szükségük rá: nem vétkeztek, és nem is kerültek átok alá. Ettől függetlenül ők is Isten szabad és mindenható kegyelme alá tartoznak. Egyrészt, mivel kiválasztotta őket az egész angyali fajból. (1Tim 5,21) Másrészt kiválasztásukból következik, hogy megtartotta őket a hitetlenségtől, amikor a Sátán fellázadt, és az égi seregek egyharmadát magával sodorta. (Jel 12,4) Harmadrészt, Krisztust az ő fejükké is tette (Kol 2,10; 1Pét 3,22), ezáltal örökké biztosított a helyük abban a szent állapotban, melyben teremtettek. És negyedszer, a nekik juttatott felmagasztalt állapot miatt: Isten jelenlétében élhetnek (Dán 7,10), Őt szolgálhatják mennyei templomában és tiszteletreméltó küldetéseket kapnak Tőle. (Zsid 1,4) Ez bőséges kegyelem, de nem irgalom."

Ahhoz, hogy Isten irgalmas legyen, először lennie kell bűnnek és a velejáró nyomorúságnak. A bukott emberek pontosan ebben a helyzetben vannak. Burjánzik a bűn. Viszont éppen ebben az összefüggésben és ezzel a sötét és viharos háttérrel szemben villan fel élesen Isten irgalma, mint a villám.
2.Szükségünk van az irgalomra, ha üdvözülni akarunk. Ez a második dolog, amiről különösen is beszélnek ezek a versek. Pál a zsidók és a pogányok üdvösségéről egyaránt ír, és amikor itt végül gondolatmenete végére ér, egyedül az irgalomra gondol. Isten irgalmán kívül milyen más alapon remélhetik a pogányok, hogy üdvözülnek? Nincsen más alap. Pál azért írt az efezusiaknak, akik pogányok voltak, hogy figyelmeztesse őket, hogy megtérésük előtt ,,Krisztus nélkül valók voltak, Izráel társaságától idegenek, és az ígéret szövetségeitől távolvalók, reménységetek nem volt, és Isten nélkül valók voltatok e világon." (Ef 2,12) A pogányoknak semmi sem sikerült. Ha üdvözülnek, az egyedül Isten irgalmából fog bekövetkezni.
De a versek szerint irgalomra a zsidóknak is ugyanúgy szükségük van. A pogányokkal ellentétben nekik sok minden sikerült. Rendelkeztek azokkal az ajándékokkal, amikről Pál az efezusiaknak ír (Ef 2,12), és még azokkal is, melyeket a Róm 9,4-5-ben részletez. Azonban még ezek a lelki előnyök sem üdvözítették a zsidókat. Nem hittek. Éppen ezért ahogyan Pál mondja: ,,Mert az Isten mindeneket engedetlenség alá rekesztett, hogy mindeneken könyörüljön."
Természetünknél fogva nem így gondolkozunk. Saját jócselekedeteinkre és igazságunkra gondolunk. Azt gondoljuk magunkról, hogy megérdemeljük a dolgokat, ami azt jelenti, hogy jobbnak tartjuk magunkat másoknál. Nem vagyunk jobbak. Ha nem lenne irgalom, elvesznénk.

,,Isten, légy irgalmas"

A könyv korábbi részében már hivatkoztam Jézus történetére a farizeusról és a vámszedőről, szemléltetve azt, hogy ahhoz, hogy üdvözüljünk, az irgalmára hivatkozva kell hozzá mennünk. Most ugyanebből az okból visszatérek erre a történetre, bár ez alkalommal hosszabban.
A történet az ellentétekre épül, az első ilyen ellentét a farizeus és a vámszedő között található. A farizeusokról rossz kép alakult ki a fejünkben azok miatt a dolgok miatt, amiket Jézus mondott róluk, de a kor embere nagyon sokra tartotta a farizeusokat. Ezek az emberek arról voltak híresek, hogy szigorúan ragaszkodtak a törvényhez. Nikódémus is farizeus volt, sőt Pál is. Koruk legelismertebb farizeusai voltak.
Emellett Jézus is így mutatja be a farizeust ebben a történetben. Ez az ember imádkozott, megköszönte Istennek, hogy nem olyan volt, mint a többi ember. Nem lopott. Nem volt házasságtörő. Hetente kétszer böjtölt, és tizedet adott mindenből, amije volt.
A vámszedő teljesen más helyzetben volt. Senki sem kedvelte őket, és nemcsak azért, mert a vámfizetés kellemetlen kötelesség. A vámszedők együttműködtek a népszerűtlen megszálló római hadsereggel, és ezért gyűlölték őket. Ráadásul annyi pénzt szedtek, amennyit csak akartak, és megtarthatták a vám összege és a kért pénz közötti különbözetet, és emiatt is haraggal viseltettek irántuk.
Ez a vámszedő tudta, hogy bűnös: ,,Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek." Miért is ne? Hiszen pontosan az volt. Eddig a pontig akik hallották Jézus történetét, egyetértettek vele. Az egyik oldalon áll az igaz farizeus, a másikon pedig a bűnös vámszedő. Az egyik a figyelem középpontjában áll, a másik a tömeg szélén, ahova tartozik.
De ezután Jézus elkezd beszélni egy másik ellentétről, amely legalább annyira váratlan és meghökkentő volt, mint amilyen elfogadható az első. A vámszedőről szólva Jézus ezt mondta: ,,Mondom néktek, ez megigazulva ment alá az ő házához, inkább hogynem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és a ki megalázza magát, felmagasztaltatik." (Lk 18,14)
Mi történik itt? Nem jól hallottuk a történetet? Vagy nem ismertük meg eléggé a farizeus és a vámszedő tulajdonságait? A farizeus igaznak tűnt, de talán valójában nem volt az. Lehet, hogy titokban tolvaj volt, vagy házasságtörő, vagy esetleg istenkáromló. Az is lehet, hogy a vámszedő nem is volt olyan rossz. Csak túlságosan keményen ítéltük meg. Tudjuk, hogy nem erről van szó. Kívülről és belülről egyaránt olyan volt a két ember, amilyennek megismertük őket: két bűnös, bár egyikük ennek nem volt tudatában. Az egyik ,,igaz bűnös", a másik ,,bűnös bűnös". Az egyetlen különbség az volt, hogy a vámszedő tudta, hogy bűnös, és ezért irgalomért jött Istenhez.
És meg is találta!
A történet lényege a vámszedő imádsága. Ez a Biblia egyik legrövidebb imádsága - csupán öt szóból áll (görögül hatból) - de egyben az egyik legmélyebb imádság is.
Nézzük meg az imádság kezdetét és végét a közepe nélkül. Azaz, vegyük ki a ,,légy irgalmas" részt, és tartsuk meg az ,,Isten" és a ,,nekem, bűnösnek" szavakat. Ezek a szavak tartalmazzák minden vallás alapvető hozzávalóit: szent Isten és bűnös ember, és arról beszélnek, hogy mit él át az ember, amikor felismeri Isten jelenlétét. Isten egy szent Isten. Ha felismerjük, hogy Isten milyen szentségében, akkor azt is felismerjük, hogy mi milyen bűnösök vagyunk. Ebből megtudjuk, hogy a vámszedő rossz hírneve ellenére ismerte Istent, ezzel szemben a farizeus nem ismerte Őt. A farizeus is így kezdte az imádságát: ,,Isten...", de tudjuk, hogy nem is Hozzá imádkozott, hiszen magát nem tartotta bűnösnek. Valójában inkább önmagához imádkozott. A vámszedő valóban Istenhez imádkozott, mert magát valóban bűnösnek látta. A két dolog mindig együtt jár.
Most nézzük meg az imádság középső részét: ,,légy irgalmas". Ez arról árulkodik, hogy a vámszedő irgalomért könyörgött annak alapján, hogy Isten mit tett azért, hogy irgalmas lehessen. A görög szó a ,,kegyelem királyi trónusára" használt szó (hilasztérion) igei alakja. A szó a zsidó templomban levő szövetségláda fedelével van kapcsolatban. A vámszedő imádsága szó szerint azt jelenti: ,,Bánj úgy velem, mint egy olyan emberrel, aki a kegyelem királyi trónusára kiontott bűnáldozati vér alapján jön hozzád."
Képzeljük ez a szövetségládát. Kb. egy méter hosszú faláda volt, beborítva arannyal és benne Mózes törvényének kőtábláival. A láda fedele volt a kegyelem királyi trónusa, mely színaranyból készült és a két végén kerub- vagy angyalalakok álltak. Szárnyuk hátrafelé és fölfelé indult ki, és a láda közepén szinte összeértek. Úgy tartották, hogy Isten szimbolikusan a kiterjesztett szárnyak között lakik. Látszatra ez az ítélet képe. Mert mit lát Isten amikor lenéz a kerubok szárnyai közül? A törvénytáblát, amit összetörtünk. Azt látja, hogy meg kell ítélnie a bűnt.
Azonban itt válik fontossá a kegyelem királyi trónusa, és hogy miért is hívják kegyelem királyi trónusának. Évente egyszer, az Engesztelés napján a főpap meghintette a láda fedelét egy, a templom udvarában pillanatokkal korábban megölt állat vérével. Az állat egy helyettes, ártatlan áldozat volt, aki olyan ember helyett halt meg, aki megérdemelte volna a halált. Így viszont amikor Isten lenézett a kerubok kiterjesztett szárnyai közül, nem a törvénytáblákat látta, amiket összetörtünk, hanem az ártatlan áldozat vérét. Látta, hogy megtörtént az engesztelés, és most már szabadon kinyúlhatott bárki felé szeretetéből, aki az áldozatba vetett hit által Hozzá ment.
Ezért mondom azt, hogy a vámszedő imádsága mély volt. Irgalomért könyörgött, és megértette, hogy hol találhat irgalmat.
Ráadásul az imádság formája kifejezi a szövetségláda igazságát. A bűneinkkel megbántott Isten és a mindannyiunkra vonatkozó ,,én, a bűnös" közé a vámszedő a kegyelem királyi trónusát és az általa szimbolizált dolgot helyezte. Az imádsága ezt vízszintes síkon fejezte ki; az Engesztelés napja függőleges síkon működött. De ez lényegében ugyanaz. Mindkettő tökéletesen kifejezi az üdvösség egyetlen útját.
Természetesen az ószövetségi rendszer idejében az áldozatok az akkor még eljövendő Jézus Krisztus áldozatának voltak az előképei. Fontosak voltak, de nem a sok állat vére mosta el a bűnt. Az igazi engesztelést az Úr Jézus Krisztus szerezte. Amikor a vámszedő imádkozott: ,,Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek", ő az állatáldozatokra gondolt, mert Jézus akkor még nem halt meg. Amikor mi imádkozzuk el ezt az imádságot, gondoljunk Jézusra, és hogy rajta keresztül Isten az Ő irgalmából hogyan készítette el az üdvösségünket.

Csak az irgalomnak adós

Három fontos dolog, melyet ne felejtsünk el az irgalommal kapcsolatban:

1.Könyöröghetünk irgalomért. Istennek megvan az a joga, hogy könyörül, akin könyörül és irgalmaz, akinek irgalmaz. Az irgalom nem kényszeríthető ki, különben már nem lenne irgalom. De ez nem jelenti azt, hogy ne könyöröghetnénk irgalomért. Könyöröghetünk. A Bibliában erre rengeteg példa található, és azt olvassuk, hogy ezeken a könyörgéseken keresztül találhatunk irgalmat.

2.Ha már irgalmat kaptunk, legyünk másokkal is irgalmasak. Jézus mondott egy példázatot egy szolgáról, akinek hatalmas adósságot engedtek el, de aztán nekitámadt annak, aki neki kevéssel tartozott. Az első szolga gazdája ezután börtönbe záratta az irgalmatlan szolgát. A történet mondanivalója az, hogy nem állíthatjuk, hogy megbocsátott nekünk Isten, ha ezután nem bocsátunk meg másoknak, vagy kíméletlenül viselkedünk velük. Jézus követőinek kell lenniük a legirgalmasabb embereknek.

3.Ha irgalmat találtunk, mondjuk el széles körben másoknak is. Tudjuk, hogy Isten irgalmaz, akinek irgalmaz, és könyörül, akin könyörül. Isten mindenható. De a Biblia nem írja sehol, hogy nekünk nem szabad olyan egyértelműen és határozottan hirdetnünk amennyire csak tudjuk, hogy Isten neve Irgalom, és hogy mindenkit megment, aki ezért hozzá folyamodik. Isten sohasem fordított süket füleket senkinek, aki irgalmat kért. Soha nem küldött el senkit, aki hitt Jézus Krisztusban.

,,Jöjj, minden bűn által elnyomott lélek,
Az Úrnál irgalom vár,
Biztosan megnyugvást ad,
Ha bízol az Ő Igéjében.
Csak bízz benne, csak bízz benne,
Csak bízz benne most.
Ő megment téged, Ő megment téged,
Ő megment téged most."

Hiszed-e ezt? Jössz-e? Ha jössz, meglátod, Isten pontosan olyan, mint amilyennek Pál ebben a szakaszban leírja: az irgalom Istene, aki sokakat megment a Jézus Krisztusban való hit által.

James M. Boice
 
 
0 komment , kategória:  Isten terve Izráellel  
Isten visszavonhatatlan elhívása
  2016-08-23 20:21:48, kedd
 
  Római levél 11,28-29


,,Az evangéliumra nézve ugyan ellenségek ti érettetek; de a választásra nézve szerelmetesek az atyákért. Mert megbánhatatlanok az Istennek ajándékai és az Ő elhívása."

Emlékszünk Hérakleitoszra, a görög filozófusra? Közel 2600 évvel ezelőtt élt Efézusban, és ő mondta ezt: ,,Lehetetlen ugyanabba a folyóba kétszer belelépni." Hérakleitosz arra gondolt, hogy az élet állandóan változik; tehát amikor belelépünk egy folyóba, majd kivesszük a lábunkat, és újból beletesszük, mire visszalépünk, a víz már továbbfolyt és a folyó már nem ugyanaz, mint volt. Más lett. Hérakleitosz és követői számára az egész élet ilyennek tűnt: mintha minden állandóan változna.
,,De ha ez valóban így van," - kérdezte Hérakleitosz - ,,hogyan lehet, hogy a dolgok nem egy állandó káoszban vannak?" Azt a választ adta rá, hogy az élet nem káosz, mert a látható változások valójában rendben zajló változások, és azért van rend, és nem csupán véletlenszerűen történnek a dolgok, mert Isten értelme, ismerete és rendje áll mögötte. A görög filozófusok számára Isten (vagy az értelem) volt az egyetlen biztos pont a máskülönben kaotikus világegyetemben.

Isten jelleme

Hérakleitosz persze nem volt keresztyén - jóval Jézus Krisztus előtt élt. De ha hat vagy hétszáz évvel később élt volna, és elolvashatta volna Pál levelét a Rómaiakhoz, könnyen megértette volna, hogy miről van benne szó. Az apostol azt mondja a 11. fejezet végén, hogy Isten jelleme és ennélfogva terve sem változik, függetlenül attól, hogy az emberek mit változtatnak, vagy hogyan viselkednek.
Aki gondosan tanulmányozza a Római levél 11. fejezetét láthatja, hogy a 28-32. versek összefoglalják azt, amit Pál a korábbiakban megkísérelt bizonyítani. Azt a kérdést tette fel, hogy látszólag miért vetette el a zsidókat Isten, miért fordítottak hátat a Messiásnak, és erre azt a választ adta, hogy a pogányok megtérése miatt lett így. A nemes olajfa és olajágak példáját felhasználva azt mondta, hogy a zsidó ágak azért törettek ki, hogy a pogányokat jelképező vad ágak beoltassanak. A zsidókat egy időre félretette Isten, hogy az üdvösség eljusson a világ minden népéhez.
De ez a félretétel csak időleges, mert amikor a pogányok teljes számban bejutnak, ,,megtartatik az egész Izráel." (Róm 11,25-26) Azaz, az utolsó ítélet előtt még nagy számban fognak megtérni a zsidók. Ezt a korábbi tanítást foglalják össze a verseink: ,,Az evangéliumra nézve ugyan ellenségek ti érettetek; de a választásra nézve szerelmetesek az atyákért. Mert megbánhatatlanok az Istennek ajándékai és az Ő elhívása." (Róm 11,28-29)
De hogyan mondhatja ezt Pál? A különleges kijelentéstől eltekintve hogyan juthatott erre a következtetésre? A félretételt felismerhette annak alapján, amit ő is tapasztalt, hogy a zsidók többsége elutasította az evangéliumot. A pogányok növekvő érdeklődése alapján elképzelhetőnek tarthatta, hogy Isten a pogányokat bevette az üdvösség tervébe. De hogyan feltételezhette Pál, hogy egy napon a zsidó nép majd üdvözülni fog? Csak egyetlen válasz létezik: Isten jelleme miatt. Isten változhatatlan, tehát a zsidókkal való terve is változhatatlan, az elhívása pedig, amely működteti a tervet, visszavonhatatlan.
Egyszerűen fogalmazva: Isten kiválasztotta a zsidókat, hogy az Ő különleges népe legyenek, és azóta semmi sem történt, és nem is fog, ami megváltoztatná ezt az elhívást vagy kapcsolatot. Tehát ezek a szavak nem Pál missziós tapasztalatait tükrözik, de még csak nem is annak a gyengülő reménységnek a kifejeződése, hogy saját népe végül valahogy mégis üdvözülni fog. Ez egy Isten jelleméből levont következtetés. Erről beszél Leon Morris, amikor ezzel a ponttal kapcsolatban a következőket írja: ,,Isten ígéreteket tett Izráelnek, és ezeket be is tartja. Az, hogy Izráel elutasította az evangéliumot nem jelentette sem azt, hogy az evangélium kudarcot vallott, sem pedig azt, hogy Isten nem teljesíti be mindazt, amit megígért ősi népének."

Isten ajándékai és Isten elhívása

Az előző tanulmányban megvizsgáltuk Isten hűségének egyik kifejeződését, a szövetséget. Mivel Isten hűséges az Ő szövetségéhez, kölcsönvettem a 29. versben szereplő visszavonhatatlan szót, és a 27. vers szövetségéhez kapcsolva, ahol nem szerepel a szó alkottam meg a fejezet ,,Isten visszavonhatatlan szövetsége" címét. Jelen versben két új gondolattal ismerkedünk meg, melyek szintén Isten hűségéről beszélnek: Isten ajándékaival és Isten elhívásával. Mire vonatkoznak ezek a szavak?
F. Godet, svájci szövegmagyarázó szerint Isten ajándékai a népek erkölcsi vagy értelmi képességeit jelentik. Úgy látja, hogy a görögök, rómaiak és főníciaiak egyaránt kaptak valamilyen különleges ajándékot Istentől a tudomány, művészet, jog, politika, ipar és kereskedelem területén. Szerinte a zsidók egyfajta ,,magasabb ajándékot" kaptak: a szentség képességét és érzését. Ellenben nem valószínű, hogy Pál itt erről beszél. Ebben a szövegösszefüggésben az ,,ajándékok" az elhívás és a szövetség szavakhoz kapcsolódnak, ami azt jelenti, hogy Pál kifejezetten a nép szövetséges viszonyából eredő ajándékaira gondol.
Az Izráelnek adott ajándékok igazi listája a Róma 9.-ben található, ami azt jelenti, hogy a levél középső részének záró versei visszavisznek minket a rész elejére: ,,... akiké a fiúság és a dicsőség és a szövetségek, meg a törvényadás és az isteni tisztelet és az ígéretek; akiké az atyák, és akik közül való test szerint a Krisztus, aki mindeneknek felette örökké áldandó Isten. Ámen." (Róma 9,4-5)
Az apostol a 11, 28-ban is említi az ősatyákat, ami már önmagában erre a versre kell, hogy emlékeztessen minket.
És mi legyen a másik kifejezéssel, Isten elhívásával? Az mire vonatkozik? Első megérzésünk alapján Isten szilárd elhívását jelenti: a Szentlélek hívását, amely az embert a hit befogadására indítja. A szót ebben az értelemben használja a 8. fejezet, ahol Pál ezt írja: ,,Akiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta." (30.v.)
Azonban valószínűleg nem ez a megoldás. A nyolcadik fejezetben az ,,elhívás" szó szinte szinonímája az eleve elrendelésnek vagy kiválasztásnak. Nem arról van szó, hogy Isten üdvözítő hitre hívta el vagy fogja elhívni a zsidókat, bár Pál azt tanítja, hogy az utolsó napokban Izráel nagy számban hitre jut. Inkább az a szó jelentése, hogy Isten saját céljaira választotta ki a népet, és hogy nem fogja- nem is tudja- elhagyni ezt a kiválasztást azért, mert Izráel elutasította a Messiást.
A 29. vers azt mondja, hogy a fiúság, az Isten dicsőség, a szövetségek, a törvényadás, az Istentisztelet, az ígéretek és az ősatyák még mindig Izráelé, függetlenül a hitetlenségétől, és hogy a nép Isten szövetséges népet marad.
De Uram! Amikor kiválasztottad Ábrahámot, hogy egy különleges nép atyjává legyen, nem tudtad, hogy neki is gyenge lesz a hite? Nem tudtad, hogy ott hagyja komoly elhívását, és lemegy Egyiptomba, ahol még a felesége becsületét is hajlandó lesz odaáldozni, hogy saját bőrét mentse?
,,Igen"- mondja Isten."Tudtam. De akkor is elhívtam; neki adott ajándékaim és elhívásom visszavonhatatlanok maradtak."
De Uram! Biztosan tudtad, hogy az Ábrahám családjából származó emberek hűtlenek lesznek majd. Mózesen keresztül törvényt adtál nekik, de még Mózes is, bármilyen különleges személy is volt, meggyalázott téged azzal, hogy magának tartotta meg a dicsőségedet. Parancsod ellenére a kőre ütött, és ezt mondta: ,,Avagy e kősziklából fakasszunk-é nektek vizet?" (4Móz. 20,10) Még azt is megtagadtad tőle emiatt, hogy bemenjen az ígéret földére. Biztosan figyelembe vetted ezt, amikor a zsidókat különleges népeddé hívtad el?
,,Igen"- mondja Isten. ,,Tudtam, hogy mit fog tenni Mózes, de ajándékaim és elhívásom változhatatlanok."
De Uram! Mi a helyzet akkor Dáviddal? Dávid házasságtörést követett el Betsabéval, és még férjét, Uriást is megölette, hogy tette ne kerüljön napvilágra. Ha tudtad volna milyen lesz Dávid, bizonyosan másképp tervezted volna a dolgokat! Valóban figyelembe vetted Dávid bűnét, amikor kiválasztó szeretetedet kiárasztottad a népre?
,,Igen"- mondja Isten. ,,Valóban figyelembe vettem, és elhívásom visszavonhatatlan."
De Uram! Mi a helyzet a Dávid utáni királyokkal? És a néppel, aki követte a királyok erkölcsi csődjét? Hogyan áraszthattad ki visszavonhatatlan szövetségedben megmutatkozó örökkévaló szeretetedet egy ilyen népre?
,,A te útaid nem az én útaim"- mondja Isten. ,,Tudtam, hogy a nép gonosz lesz. Mindenki gonosz. 'Nincsen igaz ember egy sem, nincsen aki értse, nincsen aki keresse Istent.' Én írtam, emlékszel? Mégis szövetséges szeretetemet árasztottam ki erre a népre, és elhívásom visszavonhatatlan. A velük való akaratom nem változott."
De Uram! Biztosan megváltoztatod elhívásodat amiatt, ahogyan ez a nép bánt Jézus Krisztussal. Jézus szeretetteljes és könyörületes volt. Legnagyobb bűne az volt, hogy szent volt, és az igazságot szólta. Mégis elutasították. Halálba kergették, és végül két tolvaj között kivégezték a kereszten. Ha láttad volna ezt előre, soha sem tetted volna ezeket az ígéreteket! Vagy most, hogy láttad, hogyan bántak Jézussal, biztosan megtagadod bármilyen kapcsolatod is volt velük. Most már biztosan elveted őket örökre!
,,Nem"- mondja Isten. ,,Már kezdetben tudtam, hogy mi lesz a vége. Előre tudtam, hogy hogyan fognak történni a dolgok. Mégis, annak ellenére amit tettek, kiárasztottam rájuk visszavonhatatlan szeretetemet".

Hűséges Istenünk

Természetesen ezt nem kimondottan zsidóknak írom. A tanulmányokat mai keresztyéneknek írom, akik nagyrészt pogány háttérrel rendelkeznek. Viszont érdekel, hogy milyen hatással van ez rájuk. Szóval valóban, milyen hatással van ez rájuk? Milyen hatással van ez rád és rám?
Ha egyedül az úgynevezett próféciával foglalkoznánk, azzal, amit Isten majd egyszer megtesz, kevés haszna lenne ennek. Azonban nem ez a helyzet. Ahogyan Leon Morris mondta, ez nem Pál zsidó hazafiságának kifejeződése, hanem a megigazulásról szóló tanítás kifejtése. És mivel következtetései Isten jellemén alapulnak, amit Istennek a zsidók felé irányuló magatartásáról mond, az ugyanúgy érvényes ránk is. Az előző tanulmányt Isten változhatatlanságával fejeztük be; ezt a tanulmányt Isten hűségével szeretném zárni. Azt szeretném kiemelni, hogy neked adott ajándékai és elhívásod visszavonhatatlanok. Néhány évvel ezelőtt Arthur W. Pink írt egy könyvet, amelyben Isten tizenhét tulajdonságát tárgyalta. A listát később kibővítette, amely így már huszonöt tulajdonságát tartalmazta Istennek, és kiegészítette ezt egy Jézus Krisztus húsz ,,kiválóságával". Isten egyik általa tárgyalt tulajdonsága a hűség volt. Milyen módon hűséges Isten? Pink a következőt írja:

1.Isten hűséges abban, hogy megőrzi az Ő népét. A teológiának van erre egy szakkifejezése: a szentek állhatatossága. Kétféleképpen lehet ezt értelmezni. Az egyik az, hogy a szentek kitartanak, illetve hogy Isten megőrzi őket. Természetesen mind a kettő igaz, és az előző csak azért igaz, mert az utóbbi is igaz. Vagyis a szentek csak azért állhatatosak, mert Isten állhatatos velük. Az általunk eddig használt nyelven fogalmazva: Jézus Krisztus követői hűségesek lesznek Őhozzá, mert Ő hűséges hozzájuk. Isten ezt ígéri, hogy: ,,nem marad el tőled, sem el nem hagy téged." (Zsid 13,5, vö.5Móz 31,6) Jézus a következőket mondta tanítványainak: ,,ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig." (Mt 28,20)
Sokszor tanítottam, hogy az Újszövetségben van négy szakasz, melyek minden más résznél jobban igazolják a szentek megőriztetését. Ezek közül kettő Jézus szájából származik, kettő pedig Páltól.
Az első a Jn 6,37-40: ,,Minden, amit nekem ad az Atya, én hozzám jő; és azt, aki hozzám jő, semmiképen ki nem vetem. Mert azért szállottam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem. Az pedig az Atyának akarata, aki elküldött engem, hogy amit nekem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam azt az utolsó napon. Az pedig annak az akarata, a ki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz Őbenne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt az utolsó napon."
A második a Jn 10,27-30: ,,Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem; és én örök életet adok nekik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből. Az én Atyám, aki azokat adta nekem, nagyobb mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki azokat az én Atyámnak kezéből. Én és az Atya egy vagyunk."
A harmadik a Róm 8,31-39, amelyet már részletesen tanulmányoztunk: ,,Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? A ki az Ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem Őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk? Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, aki megigazít; kicsoda az, a ki kárhoztat? Krisztus az, a ki meghalt, sőt a ki fel is támadott, a ki az Isten jobbján van, a ki esedezik is érettünk: Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől? Nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-é? Amint meg van írva, hogy: Te éretted gyilkoltatunk minden napon; olybá tekintenek mint vágó juhokat. De mindezekben felettébb diadalmaskodunk, Az által, a ki minket szeretett, mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban."
Az utolsó rész a Fil 1,6: ,,Meg lévén győződve arról, hogy a ki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégezi a Krisztus Jézusnak napjáig."
Ezek a szakaszok a szentek állhatatosságáról beszélnek, és biztosítanak afelől, hogy Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok.

2.Isten hűséges abban, hogy neveli az Ő népét. Isten arra hívott el, hogy Jézus Krisztushoz hasonlókká váljunk, ami azt jelenti, hogy mindent megtesz, ami szükséges ahhoz, hogy ehhez a képhez hozzáalakítson. Rendelkezésekkel? Biztatással? Egyértelműen igen. De fenyítéssel is. A Biblia azt mondja: ,,Mert a kit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, a kit fiává fogad." (Zsid 12,6; vö. Péld 3,11-12)
Egyik kései írásában Harry Ironside leír egy történetet, amely még szolgálata elején történt meg vele. A kaliforniai Fresnóban hirdette az Igét, és meglepetésére eljött a nap, amikor teljesen kifogyott a pénze. Ki kellett, hogy jelentkezzen a szállodájából, és bőröndjét egy vegyesboltban hagyta, hogy majd később visszajön érte. Aznap este mivel nem vacsorázott, éhesen elhelyezkedett a helyi bíróság előtti füves területen levő fa alatt, hogy ott aludjon. A Fil 4,19 jutott az eszébe: ,,Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban." Panaszkodott. Akkor Isten miért nem teszi is ezt meg? Miért nem hűséges az ígéreteihez?
Miközben Ironside aznap este imádkozott, Isten eszébe juttatott olyan dolgokat, melyeket elhanyagolt, és imádsága közben Isten lelki megelevenedést adott. És persze fizikai szükségeiről is gondoskodott. Megjelentek régi barátai, akik szállást adtak neki. A találkozók jól sikerültek, és végül az emberek rendeztek egy gyűjtést, melyből még hazajuthatott.
De most következik az érdekes dolog. Miközben elhagyta Fresnót, Ironside megállt a postán, ahol várta őt egy levél az édesapjától. Nem várt tőle levelet, ezért nagyon meglepődött. Azt írta benne az édesapja: ,,Isten ma beszélt hozzám a Filippi 4,19-en keresztül. Megígérte, hogy minden szükségünkről gondoskodik. Lehet, hogy egy nap úgy látja jónak, hogy éhezésre van szükségem, és ha akarja, akkor arról is gondoskodni fog." Ironside ekkor ébredt rá, hogy Isten azért adta az ínséges időszakot, hogy nevelje őt, hogy közelebb kerülhessen őhozzá.
Arthur Pink a következőképpen látja ezt: ,,Isten... ugyanolyan hűséges abban, amit visszatart, mint amit megad. Hűségesen küld ránk fájdalmat és örömöt egyaránt. Isten hűségét nemcsak akkor kell megvallanunk, amikor könnyen mennek a dolgaink, hanem akkor is, amikor nagyon fáj egy éles megjegyzés. Ráadásul ezt ne csak a szánkkal valljuk meg, hanem szívünkkel is. Amikor Isten lesújt ránk a fenyítőpálcával, a hűség lendíti a karját. Ha elismerjük ezt, megalázzuk magunkat Őelőtte, elismerjük, hogy teljesen megérdemeljük a helyreigazítását, és a duzzogás helyett megköszönjük neki. Isten sohasem fenyít ok nélkül."

3.Isten hűséges abban, hogy megdicsőíti az Ő népét. Ezzel az igazsággal visszaérkeztünk a Római levél 8. fejezetéhez, az üdvözítés 29. és 30. versekben olvasható sorrendjéhez: ,,Mert a kiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az Ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy Ő legyen elsőszülött sok atyafi között. A kiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta; és a kiket elhívott, azokat meg is igazította; a kiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette."
Talán még emlékszünk a sorozat második kötetéből, hogy a Róma 5-8. fejezetekben Pál témája a megdicsőülés, és kifejti, hogy azok biztosan megdicsőülnek, akiket Isten megigazított. Ezt először az 5. fejezet elején mondja, és ugyanezzel fejezi be a 8. fejezet végkövetkeztetését is. Ráadásul a Róma 9-11. fejezetekben is erről az igazságról szól, mert amikor Pál Istennek a zsidókkal való bánásmódjáról beszél, azt az ellenvetést próbálja megválaszolni, hogy nem lehetünk biztosak végső megdicsőült állapotunk felől, mivel a zsidók, akik egykor Isten választott népe voltak, elvettettek.
Pál azt mondja: ,,Tóvol legyen!" A zsidók nem vettettek el, mert Isten velük kötött szövetsége, nekik szóló ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok. Ez igaz a mi elhívásunkra is. Mivel Isten már előre ismert minket, eleve el is rendelt, elhívott és megigazított, hogy tudjuk: meg is fogunk dicsőülni.

Örök kőszikla

,,Nem léphetünk be ugyanabba a folyóba kétszer" - mondta Hérakleitosz.
Igaz. De lehorgonyozhatjuk hajónkat a Mindenható Isten hűségében, és megvethetjük lábunkat a Kősziklán, amit a mennyben és a földön soha semmi nem rendíthet meg. Ha megtesszük ezt, kiderül, hogy Isten változhatatlan. Kiderül, hogy pontosan olyan, mint amilyen Ábrahámmal, Mózessel, Dáviddal és mindenkivel volt, akik előttünk éltek vagy akik utánunk jönnek. Nem fogja visszatartani ajándékait, mert hibáink vannak, és nem fogja visszavonni elhívását, ha már egyszer Jézus Krisztushoz mentünk.
,,Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok."
Arthur Pink ezt írta: ,,A hűtlenség mai gonosz világunk egyik legkiemelkedőbb bűne. Az üzleti életben az emberi szó, kevés kivétellel, nem köti az embert. A magánéletben a házassági hűtlenség mindenütt jelen van; a házasság szent kötelékét oly könnyen megszegik, mintha egy régi ruhadarabot dobnának el. Az egyházi életben ezreknek, akik megfogadták, hogy hirdetik az igazságot, nem kerül nagy nehézségébe, hogy támadják és megtagadják azt. Az olvasó és író egyaránt nem tudja magát kivonni ez alól a félelmes bűn alól. Hány és hány módon voltunk már hűtlenek Krisztushoz és az Isten által ránk bízott világossághoz és kiváltságokhoz!"
A szerző ezzel zárja: ,,Milyen üdítő és micsoda áldás, ha szemeinket eme romhalmaz fölé emelhetjük, és Őt nézhetjük, Aki hűséges, hűséges mindig mindenben!"

James M. Boice
 
 
0 komment , kategória:  Isten terve Izráellel  
Isten visszavonhatatlan szövetsége
  2016-08-23 20:19:10, kedd
 
  Római levél 11,27


,,És ez nekik az én szövetségem, midőn eltörlöm az ő bűneiket."


Az előző tanulmányban azt ígértem, hogy a 27. vers miatt még visszatérek Isten szövetségére. A szövetség komoly ígéret, melyet általában formálisan ratifikálnak. De egy bevezető kérdéssel kezdeném: a bibliai teológia megértéséhez valóban olyan nagy szükség van-e a szövetség gondolatára? A szövetségteológusok azonnal rábólintanak: ,,Egyértelműen igen." És be kell vallanom, hogy egyetértek velük. Lejjebb látni fogjuk, miért tartom fontosnak. Azonban a kérdés ettől függetlenül egy jó kérdés, ha más miatt nem is, akkor legalább azért, mert a Római levél nem tartja olyan sarkalatos kérdésnek. Bár gyakorlatilag mindenki egyetért abban, hogy az Újszövetségből ebben a könyvben van leginkább szó a keresztyén tanról, a szövetség szó csupán kétszer szerepel benne: először a 9,4-ben, ahol az apostol a júdaizmus egyik előnyeként említi (,,... akik izráeliták, akiké a fiúság a dicsőség és a szövetségek..."), és másodszor ebben a versben (,,És ez nekik az én szövetségem, midőn eltörlöm az ő bűneiket").
Az első alkalommal Pál csupán egy felsorolásban említi a szót, és a továbbiakban nem is beszél róla, a második esetben azonban az Ószövetségből idéz. Viszont egyik esetben sem beszél az apostol az úgynevezett szövetségteológiáról. Úgy érzem, így tudom én is leginkább megindokolni, hogy miért hagytam ki a szövetség gondolatát a Foundations of the Christian Faith című könyvből. Több, mint öt éven át dolgoztam rajta, és több, mint 700 oldalas lett. Ettől függetlenül, bár néhány helyen említi a szövetség szót, sehol nem beszél a szövetségteológiáról. Egyszer egyik barátom szóvá is tette, hogy egy olyan ,,szövetségteológus", mint én hogyan írhattam egy általam ,,átfogó" teológiának nevezett könyvet, amelyben sehol sem foglalkozom ezzel a témával!

Sok szövetség

Véleményem szerint az elgondolás annyira nem jelenik meg a Bibliában, mint azt sok szövetségteológus gondolja. Sőt, maga a szövetségteológia is csak meglehetősen kései felismerés: a reformáció későbbi szakaszában dolgozta ki Kálvin János két követője: Ursinus Zakariás (1534-1583) és Olevianus Gáspár (1536-1587). Ők dolgozták ki a két nagy szövetség gondolatát: az Isten és az Ádám közötti cselekedeti szövetséget, és az Atya Isten és a Fiú Isten közötti kegyelmi szövetésget. Ettől függetlenül az még a Biblia anyagának felületes vizsgálatából is kiderül, hogy igen fontos a szövetség gondolata.
A héber nyelv a szövetségre a b'rith szót használja. Több, mint háromszázszor fordul elő az Ószövetségben, és ebből kétszázötvenhét alkalommal fordítják a szövetség szóval. Az Újszövetségben harminchatszor fordul elő a görög diatékhé szó, melynek több mint a fele a Zsidókhoz írt levélben található. A témát megközelíthetjük a Bibliában említett sokféle szövetség felől. Ezen a ponton szinte mindenki más és más listát sorol fel, de a legtöbb listában megtaláljuk a következőket:

1.Isten Ádámmal kötött szövetsége (1 Móz. 1,28-30; 2,16-17). A szövetség szó nem szerepel Isten Ádámnak tett ígéretei és figyelmeztetései között, de feltételezhetjük, hogy Isten valamiféle szövetségre lépett vele. A szövetség kikötései szerint Ádám Isten áldásának a teljességét élvezhette, ha tökéletesen engedelmeskedik a tiltott fával kapcsolatban. Ha megállta volna ezt a próbát, utódai vele együtt éltek volna. Viszont ha elbukja a próbát, ítéletet és halált hoz az emberiségre. Pál minden valószínűség szerint erre a szövetségre gondol a Róma 5,12-19-ben, bár a szövetség szó ebben a fejezetben sem fordul elő.

2.Isten Noéval kötött szövetsége (1 Móz 6,18; 9,9-17). Ebben az ígéretben fogadta meg Isten, hogy soha többé nem pusztítja el a földet özönvízzel. Ennek volt a jele a szivárvány.

3.Isten Ábrahámmal kötött szövetsége (1 Móz 12,1-3; 13,14-17; 15,1-21; 17,1-22). Az első két szövetség Ádámmal és Noéval általánosságban az egész emberiségre vonatkozott, ezzel szemben az Ábrahámmal kötött szövetség Izráel népére vonatkozik, és a következő ígéretek tartoznak hozzá: Ábrahám nagy nép atyja lesz, Isten egy saját nagy országot ajándékoz ennek a népnek, ez a föld mindörökké az övék marad, a Megváltó ebből a családfából származik, és Isten a világ minden népét megáldja ezen a Megváltón keresztül. Ezt a szövetséget Isten Ábrahám két közvetlen leszármazottjával is megújította: fiával, Izsákkal és unokájával, Jákóbbal.

4.Istennek a zsidókkal Mózesen keresztül kötött szövetsége (2 Móz 19,5-6; 24,7-8; 34,28; 5 Móz 28,1-5; 5 Móz 30,20). Ezt néha deuteronomista szövetségnek is nevezik, mivel az 5Mózes (Deuteronomium) annyira részletesen tárgyalja. Az Ádámmal kötött szövetséghez hasonlóan ennek a szövetségnek való engedelmességnek is áldások, illetve az engedetlenségnek ítélet a következménye.

5.Isten szövetsége Dáviddal (2Sám. 7,4-16; 1Krón. 17,3-14). Isten megígérte Dávidnak, hogy mindörökké fennmarad az ő trónja, és királysága, melyről Dávid felismerte a Messiásról szólól ígéretet.

6.Az új szövetség (Jer. 31,31-34; 32,40-41). Jeremiás volt az első az ószövetségi írok közül, aki használta az ,,új szövetség" szót. Felismerte, hogy a nép képtelen betartani a régi szövetség kikötéseit, de megígérte, hogy egy napon Isten új szövetséget köt a néppel, amelyben az egyik áldás az lesz, hogy megváltozik az emberek szíve, és így tudnak majd engedelmeskedni Istennek, valamint szentek lesznek.

,,Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök... Törvényemet az ő belsejükbe helyezem, és az ő szívükbe írom be, és Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek." Jeremiás 31,31-33.

7.A kegyelmi szövetség. Bár a kifejezés nem szerepel a Bibliában, és a két szó csak egyetlen versben található meg egy mondaton belül (Zsid. 10,29), mégis a teológusok szókincsébe a ,,kegyelmi szövetség" kifejezés ugyanúgy beletartozik, mint a ,,cselekedeti szövetség", mely utóbbit arra a szövetségre használják, melyet Isten Ádámmal kötött. A kegyelmi szövetség az Atya Isten és a Fiú Isten között létrejött egyezségre vonatkozik, miszerint az Atya számos utódot ad Jézusnak azzal a feltétellel, hogy a kereszten véghezviszi kiengesztelő áldozatát.
Rövid idő alatt megérthetjük a szövetség alapgondolatát, ha ismerjük a következő pontokat: (1) a Bibliánk két szövetségre osztható: az Ószövetség és az Újszövetség, és (2) amikor úrvacsorázunk, mindig szövetségről beszélünk, ahogy Jézus mondta: ,,E pohár amaz új szövetség az én véremben..." (Lukács 22,20, vö. 1 Kor. 11,25).

Feltétel nélküli szövetségek

Most már közelebbről is megvizsgálhatjuk a Római levél idevágó versét. Az első dolog, amit észrevehetünk az, hogy a szövetséget Isten szövetségének nevezi: Ő hozza létre. ,,És ez nékik az én szövetségem, midőn eltörlöm az ő bűneiket." (kiemelés tőlem) Természetesen vannak a Bibliában emberek által kötött szövetségek, de a jelentősebbek mindig Isten és egy (vagy több) ember között jönnek létre, és Isten alkalmazza őket. Ez a legfontosabb. Mivel a szövetségekben alapvetően Isten tesz ígéretet valamire, Ő maga és az Ő hatalma a biztosíték a teljesítésére.
A szövetség messze legdrámaibb példája az 1Móz 15-ben feljegyzett, Ábrahámmal kötött szövetség
A leírásból kiderül, hogy Isten hogyan mondta Ábrahámnak, hogy a kor szokásainak megfelelően készítse elő a szövetségi szertartást. Oda kellett vinnie több állatot is - egy üszőt, egy kecskét, egy kost, egy gerlicét és egy galambot -, mindegyiket kétfelé kellett vágnia, és a részeket a földre kellett letennie, hogy a két rész egymással szembe nézzen (segít a megértésben, ha tudjuk, hogy a héber b'rith szót gyakran a ,,vágni" igével együtt használták, tehát szó szerint ,,vágták a szövetséget"). Az ókorban a két fél megállt a kettévágott állatok sorai között, és ott tettek fogadalmat. Valószínűleg a megölt állatok földre omlott vére különösen is komollyá és kötelezővé tette az esküjüket.
Azonban most következik az érdekes dolog. Miután Ábrahám előkészítette a helyet a szertartásra, Isten mély álmot bocsátott rá, és miközben aludt, Isten megjelent neki egy füstölgő kemence és tüzes fáklya képében, és átment a húsdarabok között. Isten azt mondta: ,,A te magodnak adom ezt a földet Egyiptomnak folyóvizétől fogva, a nagy folyóig, az Eufrátes folyóvízig." (1Móz 15,18)
Ez nem két egyenrangú fél között kötött szövetség volt, melyben például Isten megígér valamit, és saját részéről Ábrahám is megígér valamit. Ebben a szövetségben Isten tette az ígéreteket, és Ábrahámnak nem kellett tennie semmit. A teológusok ezt a fajta szövetséget egyoldalú vagy feltétel nélküli szövetségnek nevezik, megkülönböztetésül a két egyenrangú fél által kötött feltételekkel járó szövetségtől.
A deuteronomista szövetség jó példa a feltételekkel járó szövetségre, mivel a nép engedelmessége esetére áldásokat ígér, viszont engedetlenség esetére ítéletre figyelmeztet. Eszerint:

,,Ha pedig szorgalmatosan hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, és megtartod és teljesíted minden ő parancsolatát, a melyeket én parancsolok ma néked: akkor e földnek minden népénél feljebbvalóvá tesz téged az Úr, a te Istened; És reád szállanak mind ez áldások, és megteljesednek rajtad, ha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára. Áldott leszesz a városban, és áldott leszesz a mezőben. Áldott lesz a te méhednek gyümölcse és a te földednek gyümölcse, és a te barmodnak gyümölcse, a te teheneidnek fajzása és a te juhaidnak ellése. Áldott lesz a te kosarad és a te sütő tekenőd. Áldott leszesz bejöttödben, és áldott leszesz kimentedben."
5Móz 28,1-6

,,Ha pedig nem hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, hogy megtartsad és teljesítsed minden parancsolatát és rendelését, a melyeket én parancsolok ma néked: reád jőnek mind ez átkok, és megteljesednek rajtad: Átkozott leszesz a városban, és átkozott a mezőn. Átkozott lesz a te kosarad és a te sütő tekenőd. Átkozott lesz a te méhednek gyümölcse és a te földednek gyümölcse, a te teheneidnek fajzása és a te juhaidnak ellése. Átkozott leszesz bejöttödben, és átkozott leszesz kimentedben."

5Móz 28,15-19

A szövetség ebben a mederben folytatódik még a következő fejezetekben.
Most már látjuk, hogy a teológusok miért beszélnek feltétel nélküli szövetségekről, mint amilyet Isten Ábrahámmal kötött, és feltételekkel járó szövetségekről, melynek jó példája a deuteronomista szövetség. De hadd hívjam fel arra a figyelmet, hogy szigorúan véve Isten nézőpontjából minden szövetség feltétel nélküli: Isten szabja meg a szövetség pontjait és a pontok nem változnak. Lehet szó klasszikus feltétel nélküli szövetségről: ,,Ezt teszem, függetlenül attól, hogy te mit csinálsz." Továbbá lehet, hogy többféle magatartást is szabályoz, attól függően, hogy mit tesz az emberi fél: ,,Ha engedelmeskedsz, megáldalak; ha nem, megítéllek." De amit Isten egyszer megígér, az a kezdettől fogva visszavonhatatlan.
Miért? Mert Isten valóban Isten: minden dolgában mindenható és hűséges. Megtartja a szavát. És azért is, mert előre látja, vagy - talán ez jobb megfogalmazás - megszabja az eseményeket. Mi azonban nem ilyenek vagyunk. Megígérünk valamit, és aztán nem tudjuk teljesíteni, mert előre nem látott dolgok történnek, vagy mert megváltozunk. Viszont Isten nem változik meg, és neki semmi sem okozhat meglepetést. Terve a dolgok végén ugyanaz marad, mint az elején volt.
Izráellel kapcsolatban ez azt jelenti, hogy Isten nem fogja elhagyni a zsidókat, hanem továbbra is munkálkodik bennük, mint szövetséges népében, bár elhagyták őt, és legtöbbjük elutasította Jézus Krisztust. Ezért idéz Pál itt az Ézs 59-ből. John Murray véleménye szerint: ,,(Az idézet) következménye az, hogy Izráel jövőbeli helyreállítását nem kisebb dolog biztosítja, mint hogy beletartoznak a szövetség intézménybe.

Kegyelmi szövetség

Van még egy dolog, amit ezzel a szövetséggel és szakasszal kapcsolatban látnunk kell: ez nemcsak egy Isten által létrehozott szövetség, mely ennélfogva egyoldalú és feltétel nélküli, hanem egyben az üdvösség szövetsége, ami azt jelenti, hogy kegyelmi szövetség is. Ez azért van így, mert azzal az ígérettel jár, hogy ,,eltörlöm bűneiket", és tudjuk, hogy a bűn eltörlése csak Jézus Krisztus halála által lehetséges.
Ezt hangsúlyozza a Zsidókhoz írt levél. Korábban már említettem, hogy az Újszövetségben 36-szor fordul elő a szövetség szó, amelynek több mint fele, egészen pontosan tizenkilenc a Zsidókhoz írt levélben található. A levél szerzője a zsidóknak bebizonyítja, hogy Isten a régi, engedelmességet kívánó, de betartásához segítséget nem nyújtó szövetség helyére egy újat adott, mely Jézus közvetítésével jutott el hozzánk, és az Ő halála hozott létre. Beszél az ószövetségi papok áldozatairól, és azt mondja róluk: ,,Most azonban annyival kiválóbb szolgálatot nyert, amennyivel jobb szövetségnek közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett." (Zsid 8,6) Vagy máshol ezt mondja: ,,És ezért új szövetségnek a közbenjárója Ő, hogy meghalván az első szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét." (Zsid 9,15)
A levél írója a következőkkel fejezi be könyvét: ,,A békesség Istene pedig, aki kihozta a halálból a juhoknak nagy pásztorát, örök szövetség vére által, a mi Urunkat Jézust, tegyen készségesekké titeket minden jóra, hogy cselekedjétek az Ő akaratát, azt munkálván ti bennetek, a mi kedves Őelőtte a Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön örökké. Ámen." (Zsid 13,20-21)
Fontos a Zsidókhoz írt levél mondanivalója, mert arra figyelmeztet minket, soha ne gondoljuk azt, hogy a zsidók másként kapják a megváltást; mintha az üdvösséget csupán azért kapnák, mert ők zsidók és ennyi elég is. Azok közül, akik azt tanították, hogy Isten az utolsó időkben üdvözíti a zsidókat, vannak, akik tényleg azt vallják, hogy a zsidók másképp kapják a megváltást. Emiatt viszont a velük egyet nem értők azzal vádolták meg őket, hogy őszerintük Istennek két népe van: egy mennyei nép, mennyei rendeltetéssel, és egy földi nép, földi rendeltetéssel. Ha valóban így gondolták, akkor tévedtek. Istennek csak egy népe van, melybe a zsidók és a pogányok közül egyaránt beletartoznak. A szóban forgó szövetség nem egy másik népről és másik rendeltetésről beszél, csak arra vonatkozik, hogy Isten be fogja tartani a zsidó népnek tett ígéreteit, és az utolsó napokban nagy számban fogja őket a Jézus Krisztusban, Megváltójukban való hitre vezetni.
Ahogyan Pál írja Timóteusnak: ,,Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus." (1Tim 2,5)

Hűséges Istenünk

Utolsó pontom az, hogy mi is a szövetség egyik felébe tartozunk, ha hiszünk Jézus Krisztusban. A zsidók hitre jutnak az utolsó napokban, de mi ugyanebben a szövetségben állunk ma, és Isten tulajdonságai, melyekkel az előző szövetségeket megkötötte, minket is biztatnak. Látjuk, hogy mivel végződik a Római levél 11. fejezete? Pál azt mondja, hogy Istennek a zsidók iránti hűsége ugyanaz a hűség, amivel felénk fordul, és miután elmondta, hogy ,,az egész Izráel üdvözülni fog". Dicsőíteni kezdi Isten kegyelmes tulajdonságait, mivel azok ránk is ugyanúgy vonatkoznak.
Ezekben az utolsó versekben Isten kegyelmét, ismeretét, bölcsességét, ítéleteit és ösvényeit dicséri, és ezzel zárja: ,,Övé a dicsőség mindörökké. Ámen."
Amikor Isten visszavonhatatlan szövetségéről beszélünk, ahogyan azt az eddigiekben tettük, és visszavonhatatlan elhívásáról, ahogyan azt majd a következő tanulmányban tesszük, igazából Isten változhatatlanságáról beszélünk. A változhatatlanság azt jelenti, hogy Isten nem változik meg, és mivel nem változik meg, lehet rá számítani.
Milyen értelemben nem változik Isten? J. I. Packer Igaz istenismeret című népszerű könyvében hat területet említ:
1.Isten élete nem változik. A teremtett dolgoknak van kezdete és van vége, de Istennek nincs. Élete állandó, Isten nem öregszik, nem fejlődik, nem gyengül és nem erősödik. Isten nem változhat előnyére, hiszen eleve tökéletes, hátrányára pedig semmiképpen sem változhat.

2.Isten jelleme nem változik. A Biblia egyik leggyakrabban tárgyalt szakasza a 2Móz 34,6-7, ahol Isten kijelenti magát Mózesnek: ,, Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. A ki irgalmas marad ezeríziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt: de nem hagyja a bűnöst büntetlenül, megbünteti az atyák álnokságát a fiakban, és a fiak fiaiban harmad és negyedíziglen." Ilyen volt a zsidó kivonulás idején, és ilyen ma is. Betegség, öregség vagy kedvezőtlen körülmények meg tudják rontani jó tulajdonságainkat, de ilyen Istennel sohasem fordulhat elő. Bízhatunk benne, hogy Ő ugyanolyan kedves, kegyelmes, megbocsátó és szent mint mindig is volt.

3.Isten igazságai nem változnak. Ez azt jelenti, hogy a Biblia igazságai nem változnak. Amiket olvasunk a Szentírás lapjain, ma is ugyanolyan helyesek és igazak, mint régen.

4.Isten útjai nem változnak. Packer ezt írja: ,,Isten viselkedése a bűnös emberekkel szemben ma sem más, mint a bibliai időkben volt. Szabadságát és hatalmát ma is megmutatja abban, hogy megkülönböztetést tesz közöttük: egyesek meghallják az evangéliumot, mások nem, s míg az evangélium meghallói közül egyeseket bűnbánatra indít, másokat hitetlenségben hagy... Áldása ma is megalázza azt akit szeretetével kitüntet, hogy egyedül övé legyen a dicsőség. Ma is gyűlöli népének bűneit, s ma is felhasznál mindenféle testi és lelki gyötrelmet arra, hogy leszoktassa őket a megalkuvásról és az engedetlenségről... Tudjuk, hogy az ember útjai milyen siralmasan következetlenek - Isten útjai azonban mindig következetesek."

5.Isten szándékai nem változnak. A történelem hullámhegyei és völgyei nem ejtik kétségbe Istent, és nem is késztetik arra, hogy megváltoztassa azt, amit már korábban eltervezett. Az volt a szándéka hogy fiakat és lányokat vigyen dicsőségre a Jézusban való hit által? Akkor azt be is teljesíti. Azt tervezte, hogy Izráel egész népét különleges módon megáldja? Akkor azt véghez is viszi. Amit Isten az időben megtesz, azt az örökkévalóságban tervezett el, és amit az örökkévalóságban eltervezett, azt az időben végzi el.

6.Isten Fia nem változik. Talán a keresztyének számára a legnagyobb áldást az jelenti, hogy az Úr Jézus Krisztus nem változik. Ő ,,tegnap, ma és mindörökké ugyanaz" (Zsid 13,8), és igaz marad az is, hogy ,,Ő mindenképen üdvözítheti is azokat, akik Ő általa járulnak Istenhez..." (Zsid 7,25)
Amikor Oliver Cromwell, a nagy kormányzó haldoklott, lelki sötétség és depresszió szállta meg, és kétségbeesésében megkérdezte a lelkészétől: ,,Mondd meg nekem: ki lehet-e esni a kegyelemből:"
,,Nem," - mondta a lelkész - ,,az nem lehetséges."
,,Akkor biztonságban vagyok," - válaszolta Cromwell, ,,mert tudom, hogy egykor kegyelmet nyertem. Én vagyok a legnyomorultabb ember, aki valaha is élt, de tudom, hogy Isten szeretett."
Emlékszünk-e a Heidelbergi Káténak erre a kérdésére?
1.Kérdés: Mi a te egyetlenegy vigasztalásod életedben és halálodban?
Felelet: Az, hogy mind testemmel, mind lelkemmel, életemben is, meg halálomban is nem a magamé vagyok, hanem az én hűséges Idvezítőmnek, a Jézus Krisztusnak a tulajdona. Aki az Ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen megfizetett. És engem az ördögnek minden hatalmából megszabadított. És úgy megőriz, hogy egyetlen hajszál sem eshetik le fejemről mennyei Atyám akarata nélkül. Sőt minden dolognak is idvességemet kell szolgálni. Ezért biztosít engem Szent Lelkével az örökélet felől. És szív szerint hajlandóvá és késszé tesz arra, hogy ezután Őneki éljek.
Ilyen a mi Istenünk mindörökké! Ámen.

James M. Boice
 
 
0 komment , kategória:  Isten terve Izráellel  
„Üdvözülni fog az egész Izráel”
  2016-08-23 20:15:51, kedd
 
  Római levél 11,26-27

,,És így az egész Izráel megtartatik, a mint meg van írva: Eljő Sionból a Szabadító, és elfordítja Jákóbtól a gonoszságokat, és ez nekik az én szövetségem, midőn eltörlöm az ő bűneinket."


Körülbelül száz évvel ezelőtt Nagy Frigyes, Poroszország királya a káplánjával beszélgetett a Biblia igazságairól. A király legnagyobbrészt Voltaire, a francia ateista hatására kételkedővé vált a keresztyénséggel kapcsolatban, ezért így szólt a káplánjához: ,,Ha a Biblia valóban igaz, akkor igen egyszerű bizonyításra is képes lenne. Sok esetben, amikor a Biblia ihletettségéről kérdeztem embereket, hatalmas, vastag könyveket adtak nekem, melyeknek elolvasására se időm, se kedvem nem volt. Ha a Bibliád valóban Istentől származik, egyszerűen is bebizonyíthatod nekem az ihletettség tanítását. Bizonyítsd be egy szóval, hogy a Biblia valóban ihletett!"
A káplán ezt válaszolta: ,,Felség, szó szerint teljesíteni tudom a kívánságodat. Egyetlen szóval be tudom bizonyítani azt, amit kérsz." Frigyes elámult ezen a válaszon. ,,Mi az a bűvös szó, amely ekkora dolgot bizonyítani tud?" - kérdezte.
"Izráel." - válaszolta a káplán.
Frigyes nem tudott erre mit mondani.
Természetesen sok más bizonyítéka is van a keresztyénségnek. De ahhoz aligha férhet kétség, hogy Izráel négyezer éves folyamatos létezése rendkívüli esemény. Izráelt megfosztották szülőföldjétől, és szétszórták az egész világba, mégis fennmaradt, miközben más népek hasonló helyzetben eltűntek a történelemben. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Biblia szerint a zsidók Isten választott népe, és hogy történelmükhöz rengeteg prófécia fűződik, Izráel fennmaradása határozottan bizonyítja, hogy a Biblia Isten ihletett, tévedhetetlen Igéje.
Ráadásul - a mi tanulmányunk szempontjából is jelentős - Izráel fennmaradása azt is jelenti, hogy Isten nem azért őrizte meg ezt a népet többszörös szétszórattatásuk és üldöztetésük ellenére, mert nem törődik vele, hanem pontosan azért, mert törődik vele, és terve van a zsidókkal. Ez a terv az utolsó napokban áldást jelent a nép számára.

Bizonyíték Ézsaiás könyvéből

A Róma 11,26 ennek a gondolatmenetnek a végkövetkeztetése és legvilágosabb kijelentése; Pál itt beszél Istennek a zsidókkal kapcsolatos történelmi tervéről, azaz hogy az utolsó napokban Isten valóra váltja a népnek adott ígéreteit, amikor Izráel népe hitre jut Jézus Krisztusban, a Messiásban: ,,és így az egész Izráel megtartatik".
A tanulmányok során már többször láthattuk az ehhez a következtetéshez vezető lépcsőfokokat, azonban a 26. vers különlegessége az, hogy Pál az Ószövetségből igazolja az érveit. A korábbiakban is ez volt a szokása, ahogyan már többször felhívtam rá a figyelmet. Pál általában leírja a gondolatmenetét, és aztán a végén mintegy megerősíti egy vagy több ószövetségi idézettel. Így tett a 3. fejezetben is, amikor az ember romlottságát mutatta be. Aztán a 4. fejezetben ismét ezt teszi, miután az előző fejezet végén elmondja az evangéliumot. Ugyanezt a mintát követte a 9. és a 10. fejezetben is.
Egyetlen ellentétes példát említve, ennek pontosan a fordítottját tette Péter apostol. Pünkösdkor elmondott prédikációjában először elmondta az idézeteket, és aztán abból indította a gondolatmenetét, nem pedig fordítva. Ezt háromszor is megtette; a Jóel 2,28-32, a Zsolt 16,8-11 és a Zsolt 110,1 alapján hirdette a keresztyén igazságot. (vö. ApCsel 2,14-41)
A Róm 11-ben Pál az Ézs 59,20-21-gyel fejezi be Izráellel kapcsolatos gondolatmenetét. Az Ézs 27,9-re, a Jer 21,33-34-re és a Zsolt 14,7-re is gondolhatott, mivel úgy tűnik, mintha idézetében ezekről a helyekről is átvett volna szavakat. (A Római levél szövege egyik ószövetségi helyet sem idézi szó szerint sem a héber szöveget, sem pedig a Szeptuagintát. Azonban legközelebb az Ézs 59,20-21-hez áll, melyben megtalálható a Megváltó, aki eljön a Sionra, és az Izráellel való szövetségkötés gondolata. A legnagyobb eltérés ott látható, hogy a 20. vers héber szövegében ,,Sionba" vagy ,,Sion számára" áll, miközben a görög szöveg ,,Sion nevében"-t mond. Pálnál ,,Sionból" található a Zsolt 14,7-hez hasonlóan. Ezzel kapcsolatban Murray azt a helyes észrevételt teszi, ,,ez nem kell, hogy különösebb problémát okozzon. A héber szövegben szereplő elöljárószó mindkettőt jelentheti, így Pál szabadon használhatta az ő változatát. Mindkét jelentés igaz: a Megváltó Sionból jön, és azért jön, hgoy megmentse. Pál tanításában azt hangsúlyozza, hogy a Megváltó mit fog tenni Sionért. De az első tagmondatban a 9,5-höz hasonlóan a Megváltó és a Sion kapcsolata a fontos. Ez a szöveg fő mondanivalójára vonatkozik, és aláhúzza a Megváltó Izráel népéért elvégzett üdvözítő munkájának jelentőségét.")
Azonban az idézet kétféleképpen is értelmezhető, és talán nem meglepő, hogy a két értelmezés megfelel annak, hogy hogyan nézzük Pál mondanivalóját Izráelről, amit már megvizsgáltunk. Az egyik szerint a szöveg arról szól, hogy a Megváltó Izráelből jön, hogy kereszthalála által elvegye a nép bűnét. Ebben az esetben az idézet Jézus első eljövetelére és földi szolgálatára vonatkozik. Másrészről jelentheti azt is, hogy Jézus eljön a mennyből Izráelbe, hogy a hitetlenségből hitre vezesse az embereket. Ebben az esetben ez a vers a jövőbeli áldásra vonatkozik. Akik nem hisznek, Izráel népének jövőbeli megtérésében, természetesen az első nézetet részesítik előnyben, viszont akik szerint Pál a jövőbeli áldásról mond próféciát, a másodikat választják.
Korábban már elmondtam, hogy miért választom a második nézetet, de hadd tegyem hozzá, hogy véleményem szerint Pál az Ézs 59,20-ból a ,,lenni" ige jövő idejű alakját hangsúlyozza, azaz az ,,el fog jönni" szót. Ha Ézsaiás nézőpontjából nézve mondjuk, hogy ,,eljön", akkor az vonatkozhat csupán Jézus első eljövetelére is, de ha Pál idejéből nézzük, amely már az első eljövetel után volt, akkor az ige továbbra is a jövőbe tekint, és Pál itt erre gondol. Nézzünk meg két igen fontos észrevételt.

1.Bár önmagában az ézsaiási szakasz Jézus első eljövetelére és Izráel jövőbeli megáldására is vonatkozhat, abból a nézőpontból, melyből Pál a Szentlélek vezetésével az eseményt jövőbelinek értelmezte, tudjuk, melyik a helyes változat, és így is kell magyaráznunk a verset. Más szavakkal, ha visszamegyünk a misztérium gondolatához, amit Pál kijelent nekünk (25. v.), olyan, mintha Pál elismerné, hogy bár a kijelentés előtt a Biblia olvasói még nem tudták, hogy pontosan mire gondolt Ézsaiás, de most már biztosan tudják, mert ismerik az apostol tanítását.
Robert Haldane ezzel kapcsolatban mondja: ,,Bizonyosak lehetünk, hogy az apostol, aki ugyanazon Lélek által szólt, mint a próféta, és ugyanaz a Lélek indította arra, hogy idézze őt... elmondta, hogy mit jelentenek a szavai." Hasonló gondolatmenetet követ Charles Hodge, amikor a következő megjegyzést teszi: ,,Természetesen helyesnek kell tartanunk az apostol értelmezését."

2.Második észrevételem az, hogy így viszont sok más, egyébként múltbeli áldásra vonatkoztatott szakaszt jövőbeli áldásra vonatkozónak tarthatunk - legalábbis valószínűsíthetjük, hogy arra utalnak. John Murray is ezt mondja: ,,Ennek az egyértelmű alkalmazásnak a segítségével könnyebben értelmezhetünk sok más, az Ézs 59,20-21-hez hasonló ószövetségi szakaszt is: az evangélium áldásának terjedésére tartalmaznak ígéretet, ahogyan Pál mondja a 25-26. versekben."
Ha ez így van, eljött az ideje annak, hogy megvizsgáljunk más ószövetségi szakaszokat is, amelyek szintén inkább Izráel jövőbeli megtéréséról szóló próféciák.

Ószövetségi szakaszok

Minden bizonnyal több száz ilyen szakasz van. Egy részletes tanulmány köteteket töltene meg velük. A következőkben néhány különösen is jelentőset nézzünk meg közülük.
1.Jeremiás 16,14-16. ,,Azért ímé, eljőnek a napok, ezt mondja az Úr, amikor nem mondják többé; Él az Úr, aki felhozta Izráel fiait Egyiptom földéről; Hanem ezt: Él az Úr, aki felhozta Izráel fiait északnak földéről és mindama földekről, amelyekbe elszórta őket! Mert visszaviszem őket az ő földjükre, amelyet az ő atyáiknak adtam. Ímé én sok halász után küldök, ezt mondja az Úr, hogy halásszák ki őket; azután pedig elküldök sok vadász után, hogy vadásszák ki őket minden hegyből, minden halomból és a sziklák hasadékaiból is."
Mivel Jeremiás ezt még azelőtt írta le, hogy Nebukadneccar babilóniai seregei elfoglalták volna Jeruzsálemet, vehetjük úgy, hogy ez a prófécia arra vonatkozik, amikor Ezsdrás és Nehémiás napjaiban a zsidók visszatértek Júdába - és így ez részben be is teljesült. Azonban ha megnézzük, hogy Pál apostol hogyan értelmezte az Ézs 59,20-21-et, elképzelhető, hogy Izráel utolsó napokban levő még fontosabb hazatérésére vonatkozik.
Sőt, ha így kezdünk el gondolkozni a szakaszról, a ,,mindama földekről, amelyekbe elszórta őket" új jelentést nyer. Így a prófécia nemcsak a zsidók egyetlen országból, Babilónból való összegyűjtésére vonatkozik, hanem a világ összes többi más országából is, ahová a zsidók valóban szétszóródtak, és ahonnan haza kell menniük Izráel földjére.

2.Jeremiás 32,36-40. Jeremiás könyvének 32. fejezetében, ahol Isten azt mondja a prófétának, hogy a zsidó szülőföld iránt érzett tartós elkötelezettsége kifejezéseképpen vásároljon egy szántóföldet, Isten így szól: ,,És most azért azt mondja az Úr, Izráel Istene e városnak, amely felől ti mondjátok: Odaadatik a babiloni király kezébe, fegyver, éhség és döghalál miatt: Ímé én összegyűjtöm őket mindama földekről, amelyekre kiűztem őket haragomban, felgerjedésemben és nagy bosszankodásomban, és visszahozom őket e helyre, és lakni hagyom őket bátorságban. És népemmé lesznek nékem, én pedig nékik Istenük leszek. És adok nekik egy szívet és egy útat, hogy mindenkor engem féljenek, hogy jól legyen dolguk, nekik és az ő fiaiknak őutánok. És örökkévaló szövetséget kötök velök, hogy nem fordulok el tőlök és a velök való jótéteménytől, és az én félelmemet adom az ő szívükbe, hogy el ne távozzanak tőlem."
A Jeremiás 16,14-16-hoz hasonlóan első ránézésre ez a szakasz is csak a zsidók Babilónból Jeruzsálembe való hazatérésére vonatkozik, bár a prófécia néhány eleme nem igazán illik bele a szövegbe. Például, hogy a nép egy szívvel fogja majd szolgálni Istent, és mindenkor őt félik, és hogy Isten örök szövetséget köt velük. Az egy szív nem igazán az Ezsdrás és Nehémiás kora utáni népről beszél, sőt ugyanolyan önfejűek voltak, mint régen, és Jézus idejében még saját Messiásuk ellen is fordultak.
Másfelől viszont, ha egy még be nem következett jövőbeli áldásra vonatkoztatjuk a próféciát, az egy szív, a mindenkor az Urat félő nép és az örök szövetség pontos értelmet kap, és úgy tűnik, ugyanúgy Izráel jövőbeli megtéréséről beszél, ahogyan arról Pál is prófétál.

3.Hóseás 1,10 és 2,21-23. Ennek a jövőbeli kornak klasszikus és gyakran hangoztatott próféciája található abban is, amilyen szimbolikus neveket adott Hóseás a gyermekeinek, és abban, hogy Isten milyen ígéretet adott a nevük megváltoztatására. Hóseás a gyermekeit a következőképpen nevezte el: Jezréel (,,Szétszórattatott"), Ló-Ruhámá (,,Nincs irgalom") és Ló-Ammí (,,Nem népem"). De Isten azt mondta, hogy változtassa meg a nevüket: Elültetett, Van irgalom és Népem. ,,És bevetem őt magamnak a földbe, és megkegyelmezek Ló-Rukhámának, és azt mondom Ló-Amminak: Én népem vagy te; ő pedig ezt mondja: Én Istenem!"
Ehhez hasonló próféciákat találunk sok más kispróféta könyvének végén is (vö. Jóel 4,17-21; Ámos 9,11-15; Mikeás 7,8-20; Zofóniás 3,9-20).

4.Zakariás 12-14. fej. Külön figyelmet érdemel Zakariás könyvének utolsó három fejezete, melyek az utolsó napokról szóló ,,jövendölések". Az ,,azon a napon" kifejezés, mely általában a történelem befejezésére vonatkozik, beleértve Isten utolsó ítéletét, összesen tizenhatszor fordul elő, és egybekapcsolja a fejezeteket. Egy olyan korról írnak, amikor:
Először is, Isten megszabadítja Jeruzsálemet a föld népeitől, akik támadják azt. (12,1-9)
Másodszor, az emberek ,,reám tekintenek, akit átszegeztek" és ,,keseregnek utána." (12,10-13)
Harmadszor, egy ,,kútfő fakad a Dávid házának és Jeruzsálem lakosainak a bűn és tisztátalanság ellen." (13,1-3)
Negyedszer, az emberek segítségül hívják az Urat, aki erre a Hóseás 2,23-hoz hasonlóan azt mondja: ,,népem ő", és erre a nép válaszol: ,,Uram, Istenem." (13,9)
Ötödször, az Úr leszáll az Olajfák hegyére, hogy nagy bajtól mentse meg a népet, megszabadítja Jeruzsálemet, és jólétet hoz az országnak. (14,1-15)
Hatodszor, a pogányok elmennek Jeruzsálembe, hogy imádják Istent. (14,16-19)
És végül hetedszer, a nép megszentelődik, és szent lesz mindaz, amit tesz. (14,20-21)
Ilyen dolgok még nem történtek, tehát ez az egész a jövőre kell, hogy vonatkozzon. Ráadásul ezeket a nép Nehémiás és Ezsdrás idejében történt összegyűjtése után írta a próféta, ami azt jelenti, hogy nem jelenthetik a már elmúlt napokat: az ezután következő jövőre utalnak. Arra a jövőre, amiről Pál is ír, amikor a zsidók hinni fognak.

Zsidók Jézusért

Azt is könnyen mondhatjuk, hogy nem valószínű, hogy a zsidók nagy számban meg fognak térni, különösen figyelembe véve azt, hogy a júdaizmus hagyományosan határozottan ellenállt Jézusnak és a keresztyénségnek. De még ha csupán emberi nézőpontból nézzük is ezt a kérdést, lehet, hogy nem is olyan elérhetetlen, amilyennek sokan gondolják, mert úgy tűnik, a zsidó gondolkodók elkezdtek foglalkozni Jézussal.
Sholem Asch, egy lengyel zsidó, aki napjának egyik legismertebb zsidó írója volt, a következőket mondta a Christian Herald számára készült egyik interjúban:

,,Amióta találkoztam Vele (Jézussal), megragadta értelmemet és szívemet... Azt kerestem életemben, amit közülünk olyan sokan keresnek: azt a biztonságot, azt a hitet és lelki tartalmat, amely békességet hoz, és amelyen keresztül én is békességet adhatok másoknak. A Názáretiben találtam meg...
Számomra Jézus Krisztus minden idők, az egész történelem legkiemelkedőbb személyisége, úgy is, mint Isten Fia és úgy is, mint Emberfia... Egyetlen más vallási vezető... sem volt annyira a népért, mint a Názáreti. Amikor megértjük Jézust, megértjük, hogy azért jött, hogy megmentsen minket, hogy belépjen a személyiségünkbe. Ez nem egyfajta ködös, bizonytalan kapcsolat az Istent imádó ember és a láthatatlan Isten között - az egy elvont dolog; Jézus személyesen jelen van."

Constantine Brunner, a német zsidó filozófus Jézusban az igazi judaizmus nagy képviselőjét látta. Ezt írta: ,,Csak a zsidó olyan, hogy nem képes látni és hallani azt, amit mindenki más lát és hall? A zsidók meg lettek verve vaksággal és süketséggel Jézus Messiással kapcsolatban, hogy csak nekik ne mondana semmit?... Értsük meg, mit kell tennünk: vissza kell hoznunk Őt magunkhoz. A Messiás Jézus számunkra nem halott - számunkra még nem is élt, és nem fog megölni; ismét életre kelt minket. Hatalmas és szent szavait és mindazt, ami az Újszövetségben igaz és kedves a szívnek a zsinagógákban kell hallanunk, és tanítanunk kell a gyermekeinknek, hogy kijavítsuk a rosszat, amit elkövettünk; az átokból áldás legyen, és hogy végre megtalálhasson minket Ő, aki mindig is keresett."

Ferdynand Zweig, egy mai angol zsidó, aki a Héber Egyetemen és a Tel-Avivi Egyetemen is tanított a következőket mondja: ,,A zsidó vallás ma sok izraeli zsidó számára nem inspiráló, de nem is inspirált. Elképzelhető-e, hogy Jézus új erőt kölcsönözne neki?"
Hans Joachim Schoeps, a zsidó teológus, aki vallástörténetet tanított a németországi Erlangen Egyetemen, így fogalmaz:

,,Izráel messianizmusa valami jövőbeli dologra irányul, a pogány egyház eszkhatalógiája pedig a visszajövetelére annak. Mindkét kiválasztó szövetség ellentmond a véges világ hullámzásának abban a közös várakozásban, hogy a döntő esemény - Isten útjainak célja - még nem következett be. Ezen az úton utazik Ő az emberiséggel Izráelben és az Egyházban. Jézus Krisztus egyháza nem őrzött meg semmilyen képet Uráról és Megváltójáról. Ha Jézus holnap ismét eljönne, egyetlen keresztyén sem ismerné meg az arcát. De nagyon is elképzelhető, hogy Ő, Aki a napok végén jön el, Akit a zsinagóga és az egyház egyaránt várnak, ugyanaz a személy és ugyanolyan arca van."

Egyik író sem fogadta el Jézust személyes Megváltójának, és ezeknek az idézeteknek az alapján senki sem állíthatja, hogy a zsidók egy emberként készek elfogadni Jézust Messiásuknak. De jelzik azt, amit sok zsidó úgy fogalmaz, hogy újfajta nyitottság Jézus felé, és legalábbis a keresztyének számára arra utalnak, hogy elképzelhető, amiről Pál a Római levélben ír: a jövőbeli nemzeti szintű megtérés már nincs is olyan messze.

A zsidók és a pogány egyház

Néhány megfigyeléssel zárom arról, hogy Isten történelmi viszonya a zsidókkal milyen hatással van napjaink nagyrészt pogányok keresztyénekből álló egyházára.
Először is, Izráel több ezer éves történelmének eseményei szemléltetik azt a bibliai igazságot, hogy ahol engedelmesség van, ott áldás lesz, és ahol engedetlenség van, ott ítélet. Izráel sok ítélet miatt szenvedett azért, mert évszázadokon keresztül nem engedelmeskedett Isten törvényének , és elutasította a Messiást. Azonban ugyanez vonatkozik a keresztyénekre is. Isten nem csúfoltatik meg. Ha engedetlenek vagyunk Isten Igéjével szemben, és kitartunk amellett, hogy saját utainkon járjunk, Isten nevelni fog: lágyan, ha tud, de keményen is, ha kell. Sok hívő embert ért utol ilyen büntetés. Lehet, hogy te is közéjük tartozol. Tanuljál belőle; az Isten elleni harcban nem lehetünk győztesek.
Másodszor, Isten hűséges az Ő szövetségéhez. Erről lesz szó a következő tanulmányunkban, mert ez a Róm 11,27 egyértelmű tanítása (,,És ez nekik az én szövetségem, midőn eltörlöm az ő bűneiket."). Ez biztatást jelent a számunkra, mert azt jelenti, hogy Isten nem mond le azokról, akiket kiválasztott, még ha bűneink miatt el is fordítja arcát tőlünk egy időre.
Harmadszor, a kegyelemről is tanulunk valamit, mivel végső soron erről szól ez a rész. Isten kapcsolata Izráellel az Ő kegyelmének hatalmas példája. Kiválasztotta őket, mégis félelmetesen engedetlenek voltak, sőt még Isten saját Fiát is megölték. Akit Ő küldött el hozzájuk, mégis szerette és most is szereti őket, és egy napon majd visszavezeti őket magához - mindezt azért, mert kegyelmes. Ő a mi Istenünk is. Az Újszövetség azt mondja, hogy a mai nap Isten kegyelmének napja. De a kegyelem napja nem tart örökké, és az, hogy Izráel összegyűlt az országában azt jelenti, hogy Isten kegyelmének napjai gyorsan a végéhez közelednek. Hol tartasz a Jézussal való kapcsolatodban, Aki eljött ebbe a világba, és meghalt a kereszten, hogy megmentsen téged? Újból eljön! Készen állsz-e majd, ha megjelenik?
A Biblia azt mondja: ,,Annakokáért annál is inkább szükséges nékünk a hallottakra figyelmeznünk, hogy valaha el ne sodortassunk. Mert ha az angyalokról hirdetett beszéd erős volt és minden bűn és engedetlenség elvette igazságos büntetését: mimódon menekedünk meg mi, hogyha nem törődünk ily nagy idvességgel?" (Zsid 2,1-3a)

James M. Boice
 
 
0 komment , kategória:  Isten terve Izráellel  
A zsidók megkeményedésének misztériuma
  2016-08-23 20:11:57, kedd
 
  Római levél 11,25


,,Mert nem akarom, hogy ne tudjátok atyámfiai ezt a titkot, hogy magatokat el ne higgyétek, hogy a megkeményedés Izráelre nézve csak részben történt, ameddig a pogányok teljessége bemegyen."


A Római levélről szóló sorozat ezen kötetében most már több, mint negyven fejezeten át azt tanulmányoztuk, hogy Pál hogyan tárja elénk Isten tervét a történelemben, különösen is Izráelt tartva szem előtt. Elérkeztünk a Róm 11,25-32-höz, Pál hét pontja közül az utolsóhoz. Itt arról beszél, hogy az utolsó napokban Izráel nagy tömegben fog megtérni.
A legtöbb szövegmagyarázó egyetért abban, hogy itt egy újabb rész kezdődik, és ezért sokatmondó címekkel szokták elválasztani az előző versektől. A 25-32. verseknek Leon Morris az ,,Izráel megtérése" címet adja. John Murray ,,A pogányok teljes száma és Izráel üdvösége" elnevezéssel illeti. C. K. Barrett azt mondja, hogy ez a rész ,,Isten beteljesedett terve" nevet viseli. Ray Stedman szerint ,,Nagy és dicsőséges Istenünk" a megfelelő név. H. C. G. Moule a verseket ,,Izráel előre megjövendölt közvetlen helyreállítása: minden Istentől és Istenért" néven nevezi. William Barclay pedig a ,,Hogy minden kegyelemből legyen" címmel illeti.
Így van ez a mi Bibliánkban is. A New International Version is ezt követi, amikor a 25-32-ig terjedő verseknek az ,,Az egész Izráel üdvözülni fog" címet adja.
Ez a rész egyértelműen a tetőpontja annak, amit Pál a levél 9-11.fejezeteiben mond. A 9.fejezet 6. versében kezdi gondolatmenetét, ahol azt a költői kérdést teszi fel, hogy Isten célja a történelemben kudarcot vallott-e, mivel Isten választott népéből annyian elutasították Jézus Krisztust, a Messiást. Korábbi tanulmányainkban már láttuk, hogy az apostol tagadja ezt a következtetést, és többféleképpen is megindokolja az ezzel teljesen ellentétes nézetet, hogy Isten még mindig a történelem Ura. Éppen ezért ami Izráel elvettetésében és a pogányok megtérésében történt, az nem más, mint Isten bölcs és tökéletes tervének része. Emlékezzünk arra, hogy Pál hét érvet hoz fel annak igazolására, hogy Isten tervét Izráel hitetlensége nem hiúsította meg:

1.Isten történelmi terve a zsidó néppel nem vallott kudarcot, mivel akiket Isten kiválasztott a megváltásra, azok üdvözülnek, vagy üdvözülni fognak. (Róm 9,6-24)
2.Isten terve a zsidó néppel nem vallott kudarcot, mivel Isten már korábban kijelentette, hogy nem az egész Izráel üdvözül, és hogy lesznek olyan pogányok, akik viszont igen. (Róm 9,25-29)
3.Isten terve a zsidó néppel nem vallott kudarcot, mivel az, hogy a zsidók nem hittek, saját hibájuk volt, nem Istené. (Róm 9,30-10,21)
4.Isten terve a zsidó néppel nem vallott kudarcot, mivel voltak olyan zsidók (maga Pál is példája ennek), akik hittek és üdvözültek. (Róm 11,1)
5.Isten terve a zsidó néppel nem vallott kudarcot, mivel mindig is nem minden zsidó, hanem egy maradék üdvözült. (Róm 11,2-10)
6.Isten terve a zsidó néppel nem vallott kudarcot, mivel a pogányok mostani üdvösségének az a célja, hogy féltékennyé tegye Izráelt, és így közülük némelyek megmentésére legyen. (Róm 11,11-24)
7.Végül pedig, Isten történelmi terve a zsidó néppel nem vallott kudarcot, mivel végül egész Izráel üdvözülni fog, és így Isten nemzeti szinten is beteljesíti az Izráelnek tett ígéreteit. (Róm 11,25-32)
Most ehhez az utolsó, hetedik ponthoz érkeztünk el.

Isten ,,titkai"

A Római levél 11. fejezetének korábbi részeiben Pál a zsidó nép tömeges megtérését lehetségesnek és valószínűnek tartotta. Most az érvek helyett próféciát mond, és bizonyosra mondja, hogy egy nap áldásban részesülnek. Ez a bizonyosság a különleges kijelentés jele. Ez a jelentősége a 25. versben használt titok (misztérium) szónak. A szót akkor használjuk, ha valami rejtélyesre vagy ismeretlenre gondolunk. Egy szótár szerint a szó jelentése ,,amikor megmagyaráznak valamit, ami eddig nem létezett vagy nem létezhetett; valami, ami az emberi értelmen felül áll; egy hatalmas titok; egy enigma". Azonban az Újszövetségben nem ezt jelenti a szó, különösen nem Pál írásaiban sőt, az egész ókori világban sem.
Az ókori világban a misztérium valami olyasmi volt, amit a legtöbb ember nem ismert, de néhány embernek különös módon ki lett nyilatkoztatva. Ez volt a szó jelentése az ókori misztériumvallásokban is. Szinte mindenki tudta, hogy ezek a vallások (Mitrász, Ízisz és Ozirisz, Dionüsziosz, Attisz és Kübelé, Eleuzisz stb.) léteznek. De a vallások rítusait csak a beavatottak ismerték, hasonlóan korunk szabadkőműveseihez, akiknek szintén vannak titkos rítusaik, jeleik, kézfogásaik, és szimbólumaik, melyekről a legtöbb ember nem tud semmit.
Pál apostol ebben az értelemben használja a szót, de bibliai jelentésben. A ,,misztérium" nála olyasvalami, amit egykor nem ismertek és emberi értelemmel megismerhetetlen volt, de most Isten kijelentette nekünk olyan ihletett tanítókon keresztül, mint ő és a többi apostol.
Charles Hodge a következőket mondja: ,,Bármely jövőbeli esemény... melyet egyedül az isteni kijelentés által ismerhetünk meg, misztérium."
Az apostol számára ez egy fontos kifejezés volt, ami azt jelenti, hogy tudatában volt annak, hogy rajta keresztül érkezett el hozzánk az isteni kijelentés a mi javunkra. Ennek egyik bizonyítéka az, hogy hányszor használja a misztérium szót, és milyen szövegkörnyezetben. Néhány évvel ezelőtt H.A. Ironside, a chicagói Moody Memorial Church egyik korábbi lelkipásztora írt egy könyvet The Mysteries of God (Isten misztériumai) címmel, melyben részletesen tárgyalja ezeket a korábban elrejtett, de mostanra kijelentett tanításokat. Véleményem szerint nem ez Ironside legjobban sikerült könyve, mivel nehézkes stílusú és erősen diszpenszacionalista, mégis fontos, mert nagyszerűen átfogja a témát. Ebben Ironside a következőket fedezte fel:

1."Isten országának misztériuma" (Mt 13,11)
2."Az olajfa misztériuma" (Róm 11,25)
3."Krisztus és az Egyház nagy misztériuma" (Ef 5,32)
4."A kegyesség misztériuma" (1Tim 3,16)
5."A szentek elragadtatásának misztériuma" (1Kor 15,51)
6."A törvényszegés misztériuma" (2Thessz 2,7)
7."Isten befejezett misztériuma" (Jel 10,7)

Ironside fő mondanivalója az, hogy ismernünk kell az Újszövetség misztériumait, mégis a mai keresztyének nagy többsége nem ismeri őket. Ne éljünk tudatlanságban. Igaz, hogy ,,a titkok az Úréi", de a misztériumokat Isten kijelentette, és ezért ,,a mieink és a fiainkéi mindörökké." (5Móz 29,29) A lelkipásztoroknak hűségesen sáfárkodniuk kell ezekkel az igazságokkal. (1Kor 4,1)

Izráel jövője : misztérium

Ezzel visszaérkeztünk oda, hogy milyen misztériumról beszél itt Pál azzal, hogy az egész Izráel üdvözülni fog. Miért misztérium ez? Egyértelműen azért, mert erre egyikünk sem jött volna rá magától, vagy semmilyen megfigyelésből nem vonta volna le ezt a következtetést. Teljesen úgy tűnik, hogy Izráel végleg elvettetett; semmi jelét sem látjuk a nemzeti helyreállításnak. Azonban amit nem látunk, és amit nem is tudjuk kikövetkeztetni, arról Pál kijelenti, hogy az egy jövőbeli tény: ,,a megkeményedés Izráelre nézve csak részben történt, ameddig a pogányok teljessége bemegyen", és aztán ,,az egész Izráel megtartatik." (25-26. v.)
Az előzőekben már részletesen megvizsgáltuk ezt a kijelentést, illetve a zsidók jövőbeli áldása mellett és ellen szóló érveket. Nincs rá szükség, hogy ezen a ponton újból megnézzük őket, inkább a kijelentés egyes kulcsfontosságú kifejezéseivel foglalkozzunk.
A pogányok ,,teljes száma" helyett az eredeti görög szövegben ,,teljesség" szerepel, de a New International Version angol bibliafordítás helyesen teszi, amikor kiemeli a jelentését azzal, hogy hozzáteszi a szám szót. A teljesség jelenhet ,,teljes áldást", azaz hogy lesznek pogányok, akik az eredetileg zsidóknak adott teljes áldásban részesülnek. De Pál nem erre gondol. Azt kérdezte, hogy miért van az, hogy a zsidók közül sokan nem üdvözültek, és ehelyett miért üdvözült annyi pogány, és erre mondja azt a próféciát, hogy a jövőben a zsidók nagy számban fognak megtérni. Ebben a szövegkörnyezetben a ,,pogányok teljessége" a teljes számukat jelenti, azaz a sok különböző pogány népből üdvözülő minden választottat.
És mi a helyzet az amíg szóval? Már láthattuk, hogy ez nem egy terminus a quo, amikor véget ér valami, amely után semmi mást nem várhatunk. Sokkal inkább egy terminus ad quem, egy dolognak a vége, amely után valami más fog történni.
Nem célom, hogy jelen tanulmányomban részletesen beszéljek a próféciáról, mert nem szükséges. Egyszerűen azt próbáltam meg elmondani, hogy mit tanít Pál a 9-11.fejezetekben. Azonban meg kell említenem, hogy amikor az apostol azt mondja, hogy ,,a megkeményedés Izráelre nézve csak részben történt, ameddig a pogányok teljessége bemegyen", szinte teljesen ugyanazt mondja, amit Jézus mondott: ,,Jeruzsálem megtapodtatik a pogányoktól, míglen betelik a pogányok ideje." (Lk 21,24) A szövegkörnyezetből kiderül, hogy Jézus arra az eseményre gondol, amikor Jeruzsálemet elpusztítják a rómaiak, amely Titusz hadvezér alatt következett be Kr. u. 70-ben. Azt mondta, hogy a főváros pogány kézbe kerül, amíg el nem múlik ,,a pogányok ideje", feltehetőleg a pogány uralom kora, vagy akár a pogányokat ért széleskörű lelki áldás kora.
Ha elgondolkozunk ezeken a dolgokon, észre kell vennünk, hogy napjainkban Jeruzsálem városa ismét zsidó uralom alá került Izráel állam újbóli megszületése folytán. Ez arra utal, hogy elképzelhető, hogy a pogányok kora a végéhez közeledik, ahogyan Jézus megjövendölte.

A prófécia lényege

A próféciának sohasem csupán annyi a lényege, hogy Isten népe beletekinthessen abba, hogy mi si fog történni majd egy napon, miközben a hitetlenek erről nem tudnak semmit. Mindig van egy gyakorlati haszna: azért tudjuk meg, hogy hatása legyen jelenkori életünkre. Ezzel a felismeréssel tegyük fel a kérdést: Miért lett kijelentve nekünk ez a misztérium? Miért mondja nekünk Pál, hogy ,,a megkeményedés Izráelnek csak egy részét érte, amíg a pogányok teljes számban be nem jutnak"?
Nem nehéz erre választ találni. Ugyanebben a versben megmondja, hogy miért. Azért, hogy ,,ne tartsuk magunkat bölcsnek". Ez mit jelent? Hadd adjak erre néhány lehetséges választ.

1.Ne tartsuk magunkat bölcsnek azt gondolva, hogy a pogány hívők végleg átvették a zsidó hívők helyét.
Véleményem szerint ennek a tévedésnek két formája lehet: az egyik enyhe, a másik viszont különösen is gonosz. Az enyhe tévedést néha református teológusoknál is lehet látni: tagadják azt, hogy az egyházon kívül vagy az egyház mellett létezhet bármiféle lelki dolog. Tudom, hogy ebben a kijelentésben jogos aggodalom rejlik. Mivel az Ószövetség formái és típusai beteljesedtek Jézus Krisztusban, ezek az írók úgy gondolják, hogy már nincs semmi, amihez visszamehetnénk. Úgy tűnik számukra, hogy ha Isten még ezután is törődni fog a zsidó néppel, akkor az feltétlenül visszafejlődést jelent; azt jelenti, hogy a lelki nép helyett egy fizikai népet szervez újjá. Olyan, mintha mennyei országát egy földi országra cserélné.
Másoknál is valószínűleg felfedezhető ez a tévedés. De ettől függetlenül igazi pogány gőg azt gondolni, hogy Isten már nem kezdhet el munkálkodni a zsidók között, miután a pogányok között befejezte különleges munkáját. Valóban, hogyan szabhatjuk meg - akár református teológiánk által is -, hogy Isten mit tehet a történelemben? Ha Isten azt mondja, hogy a zsidók a jövőben egy napon áldást nyernek, akkor ez így lesz, és ez a kijelentés alázattal kell, hogy eltöltsön minket.
A tévedés erőteljes és gonosz formája az antiszemitizmus, különösen amelyik pogány keresztyén gőgből nőtte ki magát. Tudatában vagyok annak, hogy az intolerancia nem csak a keresztyénekre jellemző. Az egész világon az etnikai vagy faji csoportok előítélettel viseltetnek más csoportokkal szemben. Egyetemi éveimről emlékszem egy dalra, amely így szólt:

Az egész világban rengeteg a boldogtalan lélek:
A franciák gyűlölik a németeket, a németek a lengyeleket;
Az olaszok győlölik a jugoszlávokat, a dél-afrikaiak a hollandokat,
És igazából én sem szeretek senkit.

A bűnös világ ilyen. Azonban az tény, hogy a világméretű előítélet nem jogosítja fel a pogány keresztyéneket az antiszemitizmusra. Sajnos el kell ismernünk, hogy ez gyakran létezett. Hiszen az úgynevezett keresztyének, nem pedig a buddhisták, a muzulmánok vagy az animisták nevezték a zsidókat ,,krisztusgyilkosoknak", elfelejtve azt, hogy egy római helytartó, Pilátus volt az, aki végül kiszolgáltatta Jézust a kivégzőinek.
Amikor a pogányokból lett keresztyének úgy gondolják, hogy valahogyan átvették a zsidók helyét Istennél, nem szadad elfelejteniük, hogy a zsidók ,,a választásra nézve szerelmetesek az atyákért" (Róm 11,28), és hogy Isten azt mondja, mindentől függetlenül lelki jövendőt tartogat számukra.

2.Ne tartsuk magunkat bölcsnek azt gondolva, hogy a pogány egyház Isten történelemben végzett munkájának a csúcsa.
Önmagában az, hogy Isten tervében van valami utánunk és korunk után, már önmagában alázatban kell tartson. Meg kell tanítson arra, hogy nem mi vagyunk Isten tervének ,,célja" és ,,vége". Sőt, azt a figyelmeztetést kellene tartalmaznia számunkra, hogy a keresztyénség nem miattunk fog győzni. A tizenkilencedik században és a huszadik század első felében sok nyugati keresztyén így gondolkozott, és azt a posztmillenarista gyümölcsöt teremte, hogy a keresztyénség végül még Jézus Krisztus visszajövetele előtt meghódítja az egész földet.
Loraine Boettner, aki olyan értékes könyveket írt, mint The Reformed Doctrine of Predestination, Studies in Theology, Immortality és The Millennium szintén ezt a nézetet vallja. Több, mint harminc évvel ezelőtt a Christianity Today egyik cikkében Boettner a következőket írta:

A világ megváltása... hosszú és lassú, évszázadokon át tartó folyamat, de bizonyosan eléri kitűzött célját. A közeledő győzelem napjaiban élünk, és láthatjuk a hódítás egyes lépéseit. Emberi nézőpontból figyelve sok nyilvánvaló kudarc ér minket, és néha úgy tűnik, mintha a gonoszság erői átvennék az uralmat. De amilyen bizonyosan követi az egyik korszak a másikat, ugyanolyan bizonyos a haladás is. Ha végignézünk a Krisztus eljövetele óta eltelt közel kétezer éven, láthatjuk, hogy mekkora utat tettünk meg. Az egész világon a pogány vallásoknak megvoltak a korszakaik, és most a szétesés szélén állnak. Egyikük sem szállhat szembe a keresztyénség nyílt versenyével. Csak a harcra kész, erőteljes keresztyénség kegyelemdöfésére várnak, hogy végleg feledésbe merüljenek.. Az Egyháznak le kell győznie a világot, vagy máskülönben a világ győzi le az egyházat. A keresztyénség a valódi igazságrendszer, az egyetlen, amely korokon át birtokolta Isten áldását. Nem várhatjuk a végső beteljesedést a mi időnkben, még ebben az évszázadban sem. De a cél biztos, és az eredmény kétségtelen. A jövő annyira fényes, mint Isten ígéretei. Ennek az a feltétele, hogy higgyük: a Szentlélek kiáradásán és az örökkévaló evangélium hirdetésén keresztül be fog teljesedni Krisztus küldetési parancsa.

Ez meglehetősen nagy propaganda, és persze nagyrészt igaz. Isten munkája valóban győzelmet fog aratni. Valóban arra hívott el minket Isten, hogy az egész világon hirdessük az evangéliumot. Az evangéliumot valóban széles körben meg fogják ismerni. De ez nem ugyanaz, mint hogy a keresztyénség, egy olyan történelmi erő, amely győzni fog. Vagy hogy a pogány keresztyénség egyszer majd uralni fogja a világot.
Ráadásul, bár érthető, hogy egy ilyen filozófiát hogyan fogadhattak el abban a világban, amikor a nyugati nemzetek gazdasági és politikai hatalmuk csúcsán voltak, és úgy tűnt, hogy az egész világot uralják, manapság már nem lehetne ezt ilyen egyértelműen állítani. A Nyugat és a nyugati keresztyénség lehanyatlóban van, és bár igaz, hogy a harmadik világban erősen növekszik a keresztyének száma, az is igaz, hogy más világvallások is egyre inkább elterjednek. Az olajból származó bevételek hatására az iszlám különösen is emelkedésben van.
Ne felejtsük el, hogy melyik kérdést hangsúlyozta Jézus: ,,Mindazáltal az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-e hitet e földön?" (Lk 18,8) Vagy amikor Péter az utolsó időkről írt, nem azt mondta, hogy a keresztyénség győzni fog, hanem hogy ,,tiköztetek is lesznek hamis tanítók, a kik veszedelmes eretnekséget fognak becsempészni, és az Urat, a ki megváltotta őket, megtagadván, önmagokra hirtelen való veszedelmet hoznak. És sokan fogják követni azoknak romlottságát; a kik miatt az igazság útja káromoltatni fog." (2Pét 2,1-2) Vagy Júdás emlékeztet minket az apostolok intésére, hogy ,,az utolsó időben lesznek csúfolódók, akik az ő istentelen kívánságaik szerint járnak. Ezek azok, akik különszakadnak, érzékiek, kikben nincsen Szent Lélek." (Júd 18-19)
Vagy hogy Pál így írt: ,,A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén." (1Tim 4,1)
Egyik szakasz sem azt mondja, hogy higgyük: egyszer majd a keresztyénség elkerülhetetlenül győzni fog. Éppen ellenkezőleg, figyelmeztetnek arra, hogy Krisztus visszajövetele előtt hitetlenség hitehagyás és hamis tanítások lesznek. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a keresztyénség el fog tűnni a világból, mivel Istennek a pogányok között ugyanúgy meglesz a maradéka, ahogyan a zsidók között is megvolt. De az tény, hogy a pogány hívőknek nem szabad felfuvalkodniuk, hanem inkább ,,féljenek", tudva azt, hogy ,,ha az Isten a természet szerint való ágaknak nem kedvezett, majd neked sem kedvez." (Róm 11,20-21) Ha tudjuk, hogy Istennek még a pogányok kora után is lesz terve a zsidókkal, az csökkenti, sőt eloszlatja szinte kibírhatatlan elbizakodottságunkat.

3.Ne tartsuk magunkat bölcsnek azt gondolva, hogy önmagunkban különlegesek vagyunk.
A Krisztusban hívők valóban különlegesek Isten számára, azonban nem erre gondolok. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy azért üdvözülünk és mások azért nem üdvözülnek, mert mi bölcsebbek, szentebbek, fogékonyabbak vagy értékesebbek vagyunk, mint ők. Nem ezek miatt üdvözülünk. Nem vagyunk másoknál bölcsebbek, szentebbek, fogékonyabbak vagy értékesebbek. Éppen ellenkezőleg: ,,Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket; és a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten, és semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse: hogy ne dicsekedjék ő előtte egy test sem." (1Kor 1,27-29)
Ha Isten most a bolondokat választotta ki, és egy napon, amikor a pogányok ideje lejár, megújítja választott népében végzett munkáját, egyáltalán nem feltételezhetjük, hogy mi különlegesek vagyunk. Sőt, el kell ismernünk, hogy egyedül Isten irgalma és mérhetetlen kegyelme által üdvözülünk.

4.Ne tartsuk magunkat bölcsnek valahogy azt gondolva, hogy akik nem olyanok, mint mi, azoknak a helyzete reménytelen.
Másokkal kapcsolatban könnyen fel szoktuk adni a reményt. Amikor egy olyan emberrel találkozunk, aki elvesztegette Isten megismerésének lehetőségeit, vagy aki erőteljesen ellenállt a keresztyénségnek, vagy valamilyen szörnyű bűnbe keveredett, arra jutunk, hogy az ilyen ember számára már valószínűleg nincs remény. Lemondunk róla, és ilyeneket mondunk: ,,a zsidók elutasították Jézust, ezért elvesztek", vagy ,,a barátaim nem akarnak tudni Krisztusról, ezért el fognak veszni". Ez jellemzi a gondolkozásmódunkat. De ne így gondolkozzunk, mert ez sohasem igaz. Isten minden reménytelen esetnek az Istene, beleértve magunkat is. John Newton valóban közel volt Istenhez, amikor a következő választ adta valakinek, aki kétségbeesetten beszélt neki az ismerőséről: ,,Sohasem mondok le emberekről azóta, mióta Isten engem is megváltott."
És veled mi a helyzet? Lehet, hogy azt gondolod magadról, hogy reménytelen eset vagy, azért aki vagy, vagy azért, amit tettél, mondtál vagy gondoltál. Vagy lehet, hogy egyik családtagod esete tűnik számodra reménytelennek. Isten Igéje alapján biztosan mondom neked: nem reménytelen az eset. És te sem vagy reménytelen! Egyedül a hitetlenség tartja vissza az embert az üdvösségtől, pedig még ma is lehet segítségül hívni az Úr nevét. Ő pedig csodálatos módon megment minket.

James M. Boice
 
 
0 komment , kategória:  Isten terve Izráellel  
Jövendő Isten ősi népe számára
  2016-08-23 20:09:29, kedd
 
  Római levél 11,23-24

,,Sőt azok is, ha meg nem maradnak a hitetlenségben, beoltatnak; mert az Isten ismét beolthatja őket. Mert ha te a természet szerint való vadolajfából kivágattál, és természet ellenére beoltattál a szelíd olajfába: mennyivel inkább beoltatnak ezek a természet szerint valók az ő saját olajfájukba!"


Talán nem nagy túlzás azt állítani, hogy kevés mai keresztyén ismeri Ezékiel rendkívüli próféciáját. Nem sokan tudnák elmondani a könyv vázlatát sem, sőt a legtöbben talán egyetlen dolgot sem tudnánk idézni belőle. Mégis van egy történet Ezékiel könyvének 37. fejezetében, melyet valószínűleg mindannyian ismerünk. Ez az, amikor Ezékiel Isten Igéjét hirdeti a száraz csontokkal teli völgyben. Erről szól a híres néger spirituálé is, melynek refrénje a következőképpen hangzik: ,,Csontok, csontok, száraz csontok!/Halljátok most az Úr Igéjét!"
Isten elvitte a prófétát egy száraz csontokkal teli völgybe, és megparancsolta neki, hogy hirdesse nekik az Igét. Amikor Ezékiel úgy tett, ahogyan Isten mondta neki, a csontok elkezdtek emberi csontvázakká összeállni: inak, hús és bőr jelent meg rajtuk. Majd amikor Ezékiel tovább hirdette nekik az Igét, lehelet szállt a csontokba, és ,,megéledének, s állának lábaikra, felette igen nagy sereg." (Ez 37,10) Isten megmagyarázta a példázatot: ,,És mondta nekem: Embernek fia! Ezek a tetemek az Izráel egész háza. Ímé, ezt mondják: Elszáradtak a mi csontjaink és elveszett a mi reménységünk; kivágattunk! Annakokáért prófétálj, és mondjad nekik: Így szól az Úr Isten: Ímé, én megnyitom a ti sírjaitokat és kihozlak titeket sírjaitokból, én népem! s beviszlek titeket Izráel földjére. És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor megnyitom sírjaitokat és kihozlak titeket sírjaitokból, én népem! És adom az én lelkemet belétek, hogy megéledjetek, és leteszlek titeket a ti földetekre..." (11-14.v.)
A történet természetesen nagy jelentőségű Pálnak a Római levél 11. fejezetében adott tanítása szempontjából. Azt írja Izráelről, hogy a zsidó nép az utolsó napokban hinni fog Jézus Krisztusban. De annak alapján, amit látunk, semmi sem valószínűtlenebb, mint egy ilyen megtérés, vagy egyáltalán a Pál által használt kép.
Egy nemes olajfáról van szó, melynek kitörettek az ágai, és egy vad olajfáról, melynek ágai beoltattak a nemes tőbe. A példa arról beszél, hogy a pogányok részesülni fognak Izráel lelki áldásaiban. Azonban ezután a kertészet szempontjából lehetetlennek tűnő dolog történik: Pál arról kezd el beszélni, hogy a kitört és elvetett ágak visszaoltatnak saját olajfájukba. A fáról egyszer már letört ágak elpusztulnak, és nem lehet őket visszaoltani. Ez igaz. De itt nem olyan dolgokról van szó, melyek a természetben lehetségesek vagy lehetetlenek; Istenről van szó, és Istennek minden lehetséges.
Robert Haldane bölcsen fogalmaz: ,,Ami a természetben nem történik, és emberi erővel képtelenség végrehajtani, azt teljesíti majd be Isten, akinek minden lehetséges. Ő képes arra, hogy a száraz csontok újra éljenek; hogy a zsidó nemzet levágott ágai helyreállíttassanak."
Az ezt megelőző versekben (20-22.) pogányoknak szól a figyelmeztetés, ha nem állnak meg a hitben, ők is kitörettetnek. A 23-24. versek ennek az ellentétjéről beszélnek: ha a zsidók ,,nem maradnak meg a hitetlenségben", hanem hisznek Jézusban, Isten újból visszafogadja őket.

Kétféle magyarázat

A Római levél 11. fejezetéről szóló magyarázatom egészen eddig arról szólt, hogy számomra mi a fejezet általános mondanivalója és felépítése. Azonban a legtöbben tudjuk - lehet, hogy az olvasó is közéjük tartozik -, hogy a tudósok vitatják a versek valódi értelmét. Most érkezett el az idő, hogy ezzel foglalkozzunk. Két fő magyarázat létezik, bár számtalan változatuk ismert.

1.A jelenre vonatkozó magyarázat. Az első magyarázat szerint Pál zsidókkal kapcsolatos tanítása nem a jövőre vonatkozik, és a versek csak azt írják le, ami látható a zsidó hitben: néhány zsidó üdvösségét. Eszerint a nézet szerint Pál azt tanítja, hogy a zsidók megkeményítése nem olyan jelentős, hogy néhányan ne térnének meg, és ne válnának a keresztyén egyház tagjaivá úgy, ahogy a pogányok - és hogy ez egészen a kegyelem evangéliuma korának, azaz korunknak végéig így folytatódik.

2.A jövőre vonatkozó magyarázat. A második magyarázat szerint Pál Isten és a zsidó nép kapcsolatában egy jövőbeli eseményre tekint előre, amikor a zsidók nagy számban megtérnek, és ezzel beteljesülnek az ősi, eddig még be nem teljesedett próféciák. Ez akkor lesz, amikor minden kiválasztott (de eddig még meg nem tért) pogányok üdvösségre jut.
Charles Hodge részletesen ír a két lehetőségről: elmondja, hogy az első nézet két dolog hatására alakult ki a reformáció idején. Először is, a millenisták túlzó profetikus nézetei miatt (melyet a reformátorok elutasítottak), illetve másrészről Hodge elismeri: a reformátorok zsidókkal szemben érzett előítélete miatt. Sajnos be kell ismernünk, hogy Hodge-nak igaza van. A zsidókat megvetették a késő középkorban, és a reformátorok, különösen Luther, nem emelkedtek felül ezen az indokolatlan gyűlöleten. Nézete igazolására Hodge idéz egy különösen is sértő részt Luthertől, melyet bölcsen meghagy németül és hozzáteszi: ,,Az idézetet jobb nem lefordítani."

A jelenre vonatkozó magyarázat

Az első magyarázat mellett szóló egyik érv széles körben megtalálható, különösen mai reformátusoknál, akik a tizenhatodik századi reformátoroktól veszik teológiájukat. A következőkben ennek egy kiváló példáját szeretném bemutatni. O. Palmer Robertson ,,A Distinctive Future for Ethnic Israel in Romans Eleven?" (,,A Római levél tizenegyedik fejezete szerint az etnikai Izráelre valóban különleges jövő vár?") című tanulmányáról van szó, melyet akkor írt, amikor ószövetségi professzor volt a Westminster Teológián. Ezután Robertson egy Washingtontól északra eső gyülekezet lelkésze lett. A következőket mondja:

1.A Róma 11 legnagyobb része (vagy talán éppen az egész) Istennek a zsidó néppel kapcsolatos jelenkori tervével foglalkozik. Robertson különösen is az 1, 5, 13-14 és 30-31 verseket tárgyalja, és helyesen mondja, hogy ezek a versek arról beszélnek, hogy a jelen korban néhány zsidó üdvözül - ez a maradék. Pál ennek egy példája, hasonlóan azon kevesekhez, akik válaszoltak vagy válaszolni fognak az ő és az evangélium más szolgáinak tanítására. Végkövetkeztetése így hangzik: ,,Ezek a hivatkozások nem feltétlenül zárják ki azt, hogy Istennek egyben a jövőben is terve van Izráellel. Azonban figyelmeztetést jelentenek az exegéta számára, hogy ne vonja le elhamarkodottan azt a következtetést, hogy a Római levél teljes 11. fejezete Izráel különleges jövőjéről szól." Ezt mi nem is vitatjuk.

2.Azok a versek, melyek sokak szerint Istennek a zsidó néppel kapcsolatos jövőbeli tervével foglalkoznak, nem feltétlenül erről beszélnek. Ezzel kapcsolatban Robertson az 1, 5, 12, 15, 17-24 és a 25-26a. verseket vizsgálja, különösen is a 25. verset, mely azt mondja, hogy Izráel megkeményedése addig tart, ,,amíg a pogányok teljessége bemegyen". Robertson szerint az ,,amíg" nem olyasvalaminek a végére utal, ami után valami más történik, hanem mindennek a végére (terminus ad quem, nem pedig terminus a quo). Ezt ő eszkhatológiai végnek nevezi, azaz ez Krisztus visszajövetelére és az utolsó ítéletre vonatkozik. Ezért, mondja Robertson, a szakasz jelentése az, hogy ,,jelen korunkban, egészen Krisztus végső visszajöveteléig Izráel egy része megkeményedésben marad."
Ezen a ponton nem értek egyet a szerzővel, mivel véleményem szerint a Róma 11,25 nem ezt mondja. Semmi sem utal arra, hogy ez a vers Krisztus visszajöveteléről, az utolsó ítéletről vagy bármilyen hasonló dologról beszélne, hanem éppen ellenkezőleg: a zsidók jövőjéről szól, és azt mondja, hogy meg fognak térni. Erre még a második magyarázat tárgyalásakor visszatérünk.

3.Az ,,és így az egész Izráel megtartatik" kifejezést (26a. Vers) úgy kellene olvasnunk, hogy ,,ilymódón az egész Izráel megtartatik", azaz hogy Izráelből a választottak azáltal üdvözülnek, hogy válaszolnak az evangélium hívására - ahogyan az történik is. Nem értelmetlen ez az érvelés. Robertson kiváló tudós, és nézőpontja valószínűleg a legáltalánosabban elfogadott a református bibliakutatók és teológusok között. Azonban úgy látom, nem veszi figyelembe a fejezet gondolatmenetét. Amikor még diák voltam, azt tanították, hogy a jövőre vonatkozó magyarázat diszpenszacionalista, és egyetlen református teológus sem fogadta el. Miután gondosan tanulmányoztam ezeket a nézeteket, éppen úgy találtam, hogy a Római levél híres szövegmagyarázóinak többsége, többek között református szövegmagyarázók is elismerik, hogy a szakasz a zsidók jövőbeli megtéréséről beszél. Ráadásul szerintük a fejezet gondolatmenete egyetlen téma felé halad: Izráel jövőbeli egybegyűjtése felé. A fejezet felépítése a következő:
A zsidók jövőbeli megtérésének lehetősége: ,,Isten ismét beolthatja őket." (23.v.)
A zsidók jövőbeli megtérésének valószínűsége: ,,azok a természetes ágak mennyivel inkább be fognak oltatni saját olajfájukba!" (24.v.)
A zsidók jövőbeli megtérésének bizonyossága: ,,és így az egész Izráel megtartatik." (26a.v.)

A jövőre vonatkozó magyarázat

A második nézetet - a jövőre vonatkozó magyarázatot - valló tudósok közül a legalaposabb Charles Hodge. Nyolc pontban indokolja, hogy a szakasz miért beszél az etnikai Izráel jövőbeli áldásáról. Megpróbálom összevetni az ő érveit Robertson érveivel.

1.Az apostol gondolatmenetének szövegkörnyezete és felépítése... a második nézőpontot adja elénk.
Hodge ezen a ponton beszél a fejezet korábbi részéről is, és emlékeztet minket arra, hogy Pál szerint Izráel végső megtérése valószínű esemény, amely teljes egészében a világ hasznára és dicsőségére válik (12.v.) Ebből természetesen egyedül az ő valódi megtérésük következik.

2.Egyértelmű, hogy Pál azt akarta mondani: a zsidókat ugyanúgy állítja helyre Isten, ahogy elvetette őket. A fejezet korábbi részében az apostol azt mondja, hogy a zsidók elvettetése nem egyéni szintű, hanem nemzeti vagy közösségi szintű. A ,,zsidók", mint etnikai csoport áll szemben a ,,pogányokkal", mint etnikai csoporttal. Éppen ezért, amikor Pál a zsidók jövőbeli megtéréséről beszél, a teljes etnikai csoport általános megtérésére gondol. Hodge felteszi a kérdést: ,,A 15.v. hogyan szólhat néhány zsidó megtéréséről, akik a különböző korokban csatlakoztak a keresztyén egyházhoz? Az nem bírt volna 'életből a halálba' jelentőséggel az egész világ számára!"

3.Ebből és a gondolatmenet más részeiből az következik, hogy Pál egy nagy jelentőségű eseményről beszél, ami az egész világ figyelmét magára vonja. Az nem elégíti ki ezt a várakozást, ha időről időre néhány zsidó megtér és csatlakozik az egyházhoz.

4.A 25. vers bevezetőjében írt szavakat (,,Mert nem akarom, hogy ne tudjátok atyámfiai ezt a titkot...") Pál általában olyankor használja, amikor olvasói figyelmét egy különösen is fontos dologra akarja felhívni. Az nem elégíti ki ezt a meghatározást, ha időről időre néhány zsidó megtér, ráadásul ezzel még újat sem mond, mivel már többször is beszélt a maradékról, akik megtérnek.

5.A zsidók fokozatos megtérése nem ,,misztérium". A Biblia nyelvén a misztérium azt jelenti, hogy valami egykor ismeretlen volt, de most Isten kijelentette. Néhány zsidó fokozatos megtéréséhez nincs szükség különleges kijelentésre. Éppen ellenkezőleg: egyszerűen megfigyelhető.

6.Az ,,egész Izráel" kifejezés nem vonatkozhat... a 'lelki' Izráelre, mert éppen előtte szerepel más értelemben. A részleges megkeményedés (25.v.) az etnikai Izráelre vonatkozott. Nem vonatkozhat a lelki Izráelre, mert a lelki Izráel és az etnikai Izráel között az a különbség, hogy a lelki Izráel nem keményedett meg, hanem elfordult (vagy el fog fordulni) a bűntől, és elfogadta (vagy el fogja fogadni) Jézus Krisztust Megváltójának. Mivel a 25. vers az etnikai Izráelről beszél, ugyanez a kifejezés nem szerepelhet egy teljesen más jelentésben az ezt közvetlenül követő 26. versben. Ha az etnikai Izráel keményedett meg, akkor az etnikai Izráelnek kell üdvözülnie is.

7.A mi Bibliánkban helyesen ,,amíg"-nak fordított szót, melyet aorisztosz conjunctivus követ nem lehet az ,,addig", vagy ,,azért" szavakkal fordítani. Ez egy nyelvészeti kérdés, mely a görög nyelvtan finom részleteit jól ismerő szakértőkre vonatkozik. Jelen tanulmányunkban talán elegendő annyit megjegyezni, hogy ez éppen az ellenkezője annak, amit Robertson mond az ,,amíg" szó értelmezéséről (lásd a fenti 2. pontot).

8.A következő versek is ezt a magyarázatot kívánják meg. A versek fő mondanivalója az, hogy beteljesednek a zsidó nép általános megtéréséről szóló ősi próféciák. Ráadásul az indoklást Isten változhatatlan terve és szövetsége adja meg, melyet Pál a 26. versben az Ézs 59,20-21-et és a 27,9-et összekapcsolva ismertet. Az idézet a következőképpen szól:

,,Eljő Sionból a Szabadító, és elfordítja Jákóbtól a gonoszságokat."

Amikor Pál napjaiban a zsidókat elvetette Isten, az nem minden egyes zsidó származású emberre vonatkozott; hasonlóképpen a zsidók jövőbeli megtérése sem feltétlenül vonatkozik minden egyes zsidóra. De ahogyan a zsidók tömegesen vettettek el, egykor hasonlóképpen fognak nagy számban megtérni, mert Isten, akinek ,,megbánhatatlanok az ajándékai és az Ő elhívása" (29.v.) nem fogja őket elvetni, mivel egyszer már különleges kapcsolatra lépett a zsidókkal.
Nem hiszem, hogy ezen az egyértelmű jelentésen kívül másképp lehetne-e magyarázni ezt a szakaszt.

Néhány gyakorlati alkalmazás


Azonban nem a jövőben élünk. Éppen ezért, bár abból a szempontból fontos, hogy a zsidó nép egyszer majd áldást nyer, hogy hogyan gondolkozunk Isten ígéreteiről, ajándékairól és szövetségéről, nem a jövőről szóló gondolatokkal szeretném befejezni, hanem alkalmazni szeretném Pál tanítását arra, hogy most hogyan éljünk és cselekedjünk.
Először is visszatérnék az első példámhoz: Ezékielhez és a száraz csontokkal teli völgyhöz. A kép azt tanítja, hogy bárkinek az üdvössége Isten csodája, legyen akár zsidó, akár pogány, és ez legalább annyira Istenen múlik, mint az, hogy száraz csontokból egy nagy hadsereg legyen. A Római levél 11. fejezete is erről beszél, mert miután az egyes zsidókat olajfáról letört ágakkal azonosította, Pál azt mondja, hogy visszaoltatnak. Ez emberileg nem lehetséges, tehát csakis azért képzelhető el, mert ,,Istennél minden lehetséges." (Mt 19,26)
Leon Morris a következőképpen ír: ,,Ha a gyümölcskertész bizonyos ágakat a fáján szeretne látni, eszébe sem jutna levágni azokat. Pál azonban nem gyümölcskertészekről beszél, hanem Istenről, és a gyümölcsös csupán egy példa. A kegyelem csodájáról beszél, és biztosítja olvasóit, hogy Isten ezt a csodát is meg tudja tenni."
Nekünk is erre van szükségünk. Szükségünk van arra, hogy Isten természetfeletti módon munkálkodjon az értelmünkben, hogy megértsük az evangéliumot; a szívünkben, hogy szeretni tudjuk Jézus Krisztust, és az akaratunkban, hogy eljussunk arra a pontra, ahol egyéni szinten elfordulunk a bűntől és hiszünk a Megváltóban. De csak lassan ismerjük be, hogy szükségünk van Isten kegyelmes munkájára. Mi okozhatta ezt a vakságot? Az, hogy nem értjük a kegyelem előfeltételének négy nagy igazságát.

1.Az ember bűne. Elégedettek vagyunk lelkünk mostani állapotával, ezért azt feltételezzük, hogy Isten is elégedett. Ritkán jut eszünkbe, hogy bukott teremtmények vagyunk, akik fellázadtak Isten jogos uralma ellen.

2.Isten ítélete. Legtöbben nem látjuk az összefüggéseket, különösen erkölcsi téren nem. Ezért viszont csupán képzelődésnek tartjuk Isten utolsó ítéletét az emberi történelem végén, amikor a bűn elnyeri büntetését.

3.Lelki tehetetlenségünk. Társadalmunk azt tanította, hogy ,,az ember számára minden lehetséges". Azt hisszük, hogy mi rendelkezünk saját sorsunk felett, hogy mi irányítjuk életünk hajóját. Ezért viszont azt az elgondolást, hogy szükségünk van Isten kegyelmére ahhoz, hogy rendeződjön a Vele való kapcsolatunk, mivel mi nem tudjuk megmenteni magunkat - őszintén, ezt az elgondolást egész egyszerűen tévesnek tartjuk. Úgy gondoljuk, hogy mindig meg fogjuk tudni javítani az Istennel való kapcsolatunkat.

4.Isten szuverén szabadsága. Napjaink úgynevezett emberi jogai között azt hisszük, hogy Isten tartozik nekünk valamivel: üdvösséggel, vagy legalábbis az üdvösség lehetőségével. De Istennek nem kell jóindulatúnak lenni velünk. Valóban jóindulatú - erről szól az evangélium - de ennek nem kell így lennie. Az üdvösség lényege Isten szabadsága, hogy nekünk ajándékozhatja vagy visszatarthatja jóindulatát. A Biblia azt tanítja, hogy ,,az Úrtól jön a szabadulás!" (Jón 2,10), és minél előbb felismerjük ezt a fontos igazságot, annál jobb.

Az üdvösség Istentől van

Igen, de hit által el kell fogadnunk. Az üdvösség Istentől függ, mert csak ,,Isten képes" elvégezni, amire szükségünk van. De figyeljük meg, mit mond Pál: ,,viszont ha ők nem maradnak meg a hitetlenségben, szintén beoltatnak." (kiemelés tőlem) Ezt már láttuk, és mivel a zsidók Isten különleges választott népe, (1) lehetséges, (2) valószínű és (3) bizonyos, hogy az utolsó napokban a zsidó nép üdvösségre jut. De ennek a különleges választott népnek hinnie kell Jézus Krisztusban, hogy üdvözülhessen. És ha nekik szükségük van a hitre, egyértelmű, hogy nekünk is. Senki sem üdvözülhet hit nélkül. Én sem üdvözülhetek hit nélkül. Te sem üdvözülhetsz hit nélkül. Senki sem üdvözülhet hit nélkül.
Péter pünkösdi igehirdetésében hangsúlyozta Isten üdvösségre kiválasztó kegyelmét: ,,Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk." (ApCsel 2,39) De Péter nem úgy értette, Isten szuverén szabadítását hogy ezáltal feleslegessé tette volna a hitet. Ezt mondta: ,,Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára." (38.v.) A szakasz a következőkkel zárul: ,,Sok egyéb beszéddel is buzgón kéri és inti vala őket, mondván: Szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől!" (40.v.)
Én is ugyanezt mondom. Az üdvösség Istentől van. De az evangélium hirdetésén keresztül jut el hozzánk, és csak akkor lép be az életünkbe, ha elfordulunk a bűntől, és bizalmunkat Jézus Krisztusba, mint Megváltónkba helyezzük. Isten megment minket azáltal, hogy a bűnösöket Jézus Krisztusban való hitre hívja. Higgy ebben az evangéliumban, és bízd magadat Jézusra, ha még nem hiszel Őbenne! Ma még nyitva van Isten kegyelmének ajtaja, és a Biblia azt ígéri, hogy ,,aki azonban segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik." (ApCsel 2,21)

James M. Boice
 
 
0 komment , kategória:  Isten terve Izráellel  
Figyelmeztetés a pogány egyházaknak
  2016-07-18 16:59:03, hétfő
 
  Figyelmeztetés a pogány egyházaknak



Római levél 11,17-22


,,Ha pedig némely ágak kitörettek, te pedig vadolajfa létedre beoltattál azok közé, és részese lettél az olajfa gyökerének és zsírjának; Ne kevélykedjél az ágak ellenében: ha pedig kevélykedel, nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. Azt mondod azért: Kitörettek az ágak, hogy én oltassam be. Úgy van; hitetlenség miatt törettek ki, te pedig hit által állasz; fel ne fuvalkodjál, hanem félj; Mert ha az Isten a természet szerint való ágaknak nem kedvezett, majd néked sem kedvez.Tekintsd meg azért az Istennek kegyességét és keménységét: azok iránt a kik elestek, keménységét; irántad pedig a kegyességét, ha megmaradsz a kegyességben; különben te is kivágatol."

A Római levél 11. fejezetében Pál a zsidó nép jövőjéről ír, így eléggé meglepő, hogy a fejezet mekkora része szól a pogányokról. Először a 13. versben szólt hozzájuk közvetlenül (,,mert néktek mondom a pogányoknak..."), és egészen a 25. versig kizárólag hozzájuk beszél, ahol ismét egy szélesebb csoporthoz szól. A 17-22. versekben figyelmezteti a pogányokat, hogy most, amikor kiváltságos helyzetben vannak, ne dicsekedjenek a judaizmussal szemben: ne mondják, hogy a zsidókat, akik egykor Isten különlegesen kiválasztott népe voltak, hitetlenségük miatt legalábbis időszakosan elvetette Isten, mert ha követik az ő rossz példájukat, őket is elfogja vetni. Ez egy komoly figyelmeztetés, melyet jó, ha megszívlelünk. A jólét mindig valamilyen fajta dicsekvéshez vezet, és ez a lelki jólétre ugyanúgy vonatkozik, mint az anyagi jólétre. Amikor nehéz időket élünk, általában érezzük, hogy mennyire kevesek vagyunk: elkezdünk közeledni Istenhez, és kérjük, hogy segítsen. De abban a pillanatban, hogy elkezdenek jobban menni a dolgok, könnyen azt gondoljuk, hogy ez miattunk van így- azért, akik vagyunk, vagy azért, amit csináltunk, nem pedig Isten meg nem érdemelt kegyelme és áldása miatt. Ekkor már nem Istenben bízunk: eltávolodunk tőle, és bűnbe esünk. Pál tudatában volt ennek az állandóan fenyegető veszélynek, és ezért írja a korintusi keresztyéneknek: ,,Azért aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék!" (1 Kor 10,12)
Amikor Pál nekünk, pogányoknak ír, tudja, hogy jelenlegi helyzetünk miatt lehet, hogy elkezdünk dicsekedni a zsidókkal szemben, akik előttünk voltak kivételes helyzetben. Viszont arra figyelmeztet, hogy ne dicsekedjünk, hanem féljük Istent. Lehet, hogy most mégis állunk, de egyedül kegyelemből állunk. Ha nem kegyelemből állva hiszünk Istenben, mi is elfogunk esni. Ez azt jelenti, hogy elveszíthetjük az üdvösséget? Nem. Pál korábban már beszélt a keresztyén állhatatosság tanításáról. Azonban amit itt mond, ettől függetlenül igen komoly figyelmeztetés a lelki elbizakodottság ellen. Kálvin János hitt a szentek állhatatosságában, mégis ezt írta: ,,Sohase gondoljunk a zsidók elvettetésére félelem és rettegés nélkül."

A nemzeti egyházak bukása

Ezekben a versekben Pál azt mondja nekünk, ha a pogányok nem állnak meg hitből, ugyanúgy kivágattatnak, mint a zsidók. Azzal kezdem, hogy ez több, a világ nagy területeire kiterjedő egyházzal már megtörtént. Egykor ezeken a helyeken virágoztak az élő gyülekezetek, de ma már nem így van. Korábbi tanuságtételük nagymértékben csökkent, sőt, néhány esetben gyakorlatilag teljesen el is tűnt.

1.A kisázsiai egyház. Hadd kezdjem a mai Törökország területén levő kisázsiai egyházzal. A pogány világnak ezt a részét érte el először az evangélizáció, legfőképpen Pál missziói útjai miatt. Az ő erőfeszítéseinek köszönhetően gyülekezetek alakultak többet között Derbében, Ikóniumban, Lisztrában és Efézusban, és az evangélium Efézusból olyan környező városokba jutott el, mint Szmirna, Pergamon, Thiatíra, Szárdisz, Filadelfia és Laodicea, melyeket a Jelenések könyve első fejezetei említenek. A 113-as évre, megközelítőleg hatvan évvel Pál munkája után Pliniusz, Bitínia római kormányzója panaszkodott Trajanus csárának, hogy az új hit zavarja a régi Istentiszteleti formákat. Az emberek elhanyagolták az ősi isteneket, és csökkent a templomok bevétele. Ireneusz, az egyik legelső nagy keresztyén író (kb. 130-kb. 200) Szmirnából származott. A nagy negyedik századi niceai ordotoxia védelmezői, cézáreai Basziliusz, nazianzi Gergely és niszai Gergely Kappadóciából származtak. Azonban hol van manapság a kisázsaiai egyház? Kezdeti életereje eltűnt, az evangélium egyszerű moralizmussá vált: a kora középkor muzulmán hódításai legyőzték, és szinte teljesen kiszorították. A keresztyén misszió számára a mai Törökország szinte szűz területnek számít.

2.Az észak-afrikai egyház. Csaknem ugyanez történt Észak-Afrikában is. Tertulliánusz (kb. 155-220), az első nagy keresztyén apologéta, az észak-afrikai Karthágóból származott. Cipriánusz (kb.220-258), aki körülbelül Terulliánusz halála idején született, és az ő szellemi utódja volt, később a város püspöke lett. Az afrikai egyháznak keletebbre is volt egy nagy központja: Alexandria. Olyan kimagasló egyéniségek származtak innen, mint Kelemen (kb. 150-215), és Origenész (kb.185-254). Ariusz eretneksége idején Krisztus isteni természetének nagy védelmezője, Athanáziusz (kb. 295-373) szintén alexandriai volt. Közülük a leghíresebb, Augusztinusz (354-430), a korai egyház legnagyobb teológusa az észak-afrikai Tagasztéban született, és később Hippó ünnepelt püspöke lett- ez a város is az afrikai kontinensen fekszik.
Ilyen vezetők alatt a keresztyénség évszázadokon keresztül virágzott Észak-Afrikában. De ezen a területen is erejét vesztette, lehanyatlott, és végül átvette a helyét az iszlám. A muzulmánok 638-ban elfoglalták Jeruzsálemet, és aztán 1071-től kezdődöen Kis-Ázsia legnagyobb részét meghódították. A keresztes lovagok több nagy erejű próbálkozása ellenére 1291-ben az utolsó palesztinai keresztes hadjárat is kudarcot vallott, és a kisázsiai Konstantinápoly is elesett 1453-ban.

3.Az itáliai egyház. Ezektől a területektől északra és nyugatra, Itáliában a korai egyház hosszú éveken keresztül üldözésre volt ítélve a meggyengült Római birodalomban, de Nagy Konstantinusz császár híres megtérése után (312. október 28-án a Maxentiusz hadserege elleni csata estéjén) úgy tűnt, végül teljes győzelmet arat. Konstantinusz az állította, hogy a csata előestéjén látomása volt, amikor Krisztus szimbólumát (a görög ,,X" betűt, közepén az ,,r" betűvel - a görög ,,Krisztus" szó első két betűje) látta, melyet a következő szózat kísért: ,,A jelben győzni fogsz". A jelet sisakjára és katonáinak a pajzsára festette, kivonult a csatában, és győzött.
Az egyház állami üldözésének utolsó szakasza ezzel véget ért, és az egyház immár jogszerűen létezhetett. A 325-ös niceai zsinaton maga Konstantinusz elnökölt. Szomorú, hogy a jólét jobban ártott az egyháznak, mint az üldözés. A vallási hierarchia még a hanyatló birodaloménál is romlottabbá vált. A középkor végére a nyugati egyház pénzért árulta az üdvösséget a búcsúcédulákon keresztül. Ez elborzasztotta Luther Mártont, és ennek hatására tette közzé 95 pontját, amely elindította a reformációt. Ha volt olyan egyház, melynek a gyertyatartóját Jézus kimozdította a helyéből, miközben kifelé megtartotta befolyását és gazdagságát, akkor az a középkori római katolikus egyház volt. Az egyház látszólag győzött, de a bölcs megfigyelők látták, hogy valójában nem más mint egy gonosz, hatalmas és elvilágiasodott intézmény. Kálvin minden bizonnyal arra gondolt, hogy a korai egyház a középkorra milyen romlásba került, amikor a római levél általunk vizsgált szakaszával kapcsolatban a következőket írta: ,,Az egész világ később bekövetkezett félelmetes hitehagyása egyértelműen bizonyítja, hogy milyen fontos volt ez a figyelmeztetés. Amikor Isten kegyelmével egy pillanat alatt megöntözte az egész világot, úgy, hogy a vallás mindenhol virágzott, az evangélium igazság nem sokkal később eltűnt, és az üdvösség kincsét elvették. Erre az egyetlen magyarázat az, hogy a pogányok elestek az elhívásuktól."

4.A reformáció európai egyháza. Ezen a pontos a reformáció örökösei általában dicsekednek a római katolicizmussal szemben; dícsérik Luther Mártont, és a többi 16. századi reofrmátort. De ne felejtsük el, hogy ugyanez a hanytalás ment végbe a reformáció egyházaiban. Ezek az egyházak egykor uralkodó hatással bírtak Németországban, Svájcban, Franciaországban és Hollandiában- mára már elfelejtették az igazi evangéliumot, belsőleg meggyengültek, és most már csak kevés tagot számlálnak. Még a vallási ünnepeken is kevesebb, mint az emberek 4%-a jár templomban Európában.

5.Az egyház Angliában és Nyugaton. És mi a helyzet az egyházzal Angliában? És az Egyesült Államokban? Angliában a templomba járók aránya csak kis mértékben jobb, mint az európai kontinensen. Európához hasonlóan Anglia is hatalmas misszós terület. És ugyan ki ne érzékelné, hogy az Egyesült Államokbeli gyülekezeteknek bár jelenleg jóval nagyobb létszámúak, csökken a tagásuk? Kicsoda állítaná, hogy a keresztyénség kulturális értékrendünkre gyakorolt hatása ma ugyanlyan nagy, mint akár egy évtizeddel ezelőtt volt, nem is beszélve országunk történelmének kezdeti időszakáról?

A felekezetek és helyi gyülekezetek bukása

Ami megtörtént az egyes népek életében, ugyanaz történik az egyes felekezetekben is. Az egykor virágzó egyházak pusztulása az egyik legszomorúbb dolog. Eszembe jut az a gyülekezet, amelyben beiktattak lelkésznek. Korábban az ortodoxia bástyája volt, de egy sor alkalmatlan lelkész munkája következtében jelentősen meggyengült. Jelenlegi lelkipásztorát, aki neoortodox (barthiánus) tanokat vall, a lelkészválasztásért felelős bizottság nem az ortodox teológiája miatt választotta. Bár a bizottság tagjai tudták, hogy a Szentírást nem tartja Isten tévedhetetlen Igéjének, és nem ragaszkodik az elődeit jellemző ortodox teológiához, mégis őt választották, mert szerintük a gyülekezet fennmaradásához egy ,,szónokra" volt szükség. Természetesen a gyülekezet a végét járja. Esti istentisztelet már nincs, és a gyülekezetnek otthont adó nagyvárosra korábbiakban kifejtett hatása eltűnt.
Mit mond Pál a szakaszunkban? ,,Fel ne fuvalkodjál, hanem félj. Mert ha az Isten a természet szerint való ágaknak nem kedvezett, majd neked sem kedvez."
Érdemes megismételnünk, hogy az apostol mit mondott a korinthusiaknak: ,,Azért aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék!" (1Kor 10,12) Megtörténhet-e ez egy konzervatív, bibliahű gyülekezettel? Egyértelműen igen. Meg is fog történni, ha nem állunk meg erősen az egykor szenteknek adott hitben. Kegyelemben állunk a hit által, de ha elfelejtjük, hogy kegyelemben állunk, vagy hogy továbbra is hinnünk kell abban, amit Isten a Bibliában tanít, akkor elfogunk esni. Ez olyan bizonyos, mint ahogy a világtörténelem korábban virágzó gyülekezetei is elestek.

Az egyes emberek bukása

Most nézzük meg, mit mond Pál arról, hogy mit tartsunk szem előtt, mivel azt akartam bemutatni, hogy ő milyen megoldást kínál a problémára. Mielőtt ebbe belekezdenénk, még egy lépéssel tovább kiterjeszteném a figyelmeztetést: azokra az emberekre, akik szerint ők keresztyének, mert egy keresztyén gyülekezetbe járnak és elfogadják a helyes dolgokat, de valójában nem gyökereznek szilárdan Isten kegyelmében, és nem gyakorolják a Szentlélektől származó, Istenbe vetett igaz hitet.
Hadd figyelmeztessem őket, hogy félelmetesen könnyű azt feltételezni, hogy minden rendben van a lelkünkkel, miközben elkárhozunk. Sőt, hitetlen állapotunkban ez a legtermészetesebb dolog a világban, mivel észre sem vesszük, hogy mik a lelki dolgok, és azt gondoljuk, hogy a keresztyénség külsőségei a fontosak.
Ha érzékenyek vagyunk a lelki dolgokra, fel kell tennünk magunknak a kérdést: ,,Annyira odaszántam-e magam Krisztusnak, hogy az látható változással jár az életemben?" Más szavakkal, teszünk-e valamit, amit nem tennénk, ha nem lennénk keresztyének? Van-e valami, amit nem teszünk, mert tudjuk, hogy az nem kedves Jézus Krisztusnak? Engedelmeskedünk-e az Ő parancsolatainak? Szívesen vagyunk-e együtt más keresztyénekkel?
Szoktuk-e tanulmányozni a Bibliát? És amikor tanulmányozzuk, ki tudjuk-e mondani, hogy értjük, ahogyan Isten szól hozzánk a lapjain keresztül? Felismerjük-e, hogy amit olvasunk, az az igazság? Ennek következtében változtatunk-e azon, amit teszünk? Életünket a Biblia tanításához próbáljuk-e igazítani, és a keresztyén fontossági sorrend szerint rendezzük-e be? Ezt jelenti ,,még jobban megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztásotokat" (2Pét 1,10), és ez éles ellentétben van Jézus figyelmeztetésével, amikor a magvető példázatában arról a magról beszélt, amely a földbe esés után látszólag növekedett, de csakhamar elszáradt, mert nem elég mélyre esett, megfojtották a tövisek, vagy elragadta a Sátán. (Mt 13,1-9)
Már említettem Kálvin Jánost, és azt, hogy milyen fontos volt számára az örökkévaló biztonság vagy állhatatosság. De figyeljük meg, hogy mit mond azoknak az embereknek, akik magukat keresztyénnek tartják, de ettől függetlenül könnyelműen támaszkodnak Isten kegyelmére: ,,Önmagában az nem elég, hogy elfogadtuk Isten kegyelmét, ha nem követjük egész életünkben az Ő hívását. Akiket megvilágosított az Úr, mindig a szentek állhatatosságára kell gondolniuk."

Négy fontos dolog

Hogyan ,,álljunk meg a hit által" (Róm 11,20)? Az apostol a 22. versben adja meg erre a kérdésre a választ. Robert Haldane szerint Pál négy fontos dolgot mond a pogányoknak.

1.Figyelmezteti őket, hogy nézzék meg: ,,Isten mennyire határozottan szolgáltatott igazságot, amikor kivágta és elvetette a hitetlen zsidókat". Istent általában jóakaratú öregembernek tartjuk, aki sohasem ítél meg szigorúan senkit. Különösen így gondoljuk, ha csak kultúrkeresztyének vagyunk, és nem születtünk valóban újjá. Ki kell, hogy józanodjunk ebből a tévhitből. Isten szeretet, de egyben a szigorú igazság Istene is. A zsidók elvetése figyelmeztetés kell, hogy legyen a számunkra. Ne építsünk csupán az Ő jóságára, hanem győződjünk meg arról, hogy valóban üdvözülünk-e.

2.Emlékezteti őket, hogy Isten ,,milyen jó volt a pogányokhoz, és meg nem érdemelt jóindulattal viseltetett irántuk". Igazakká lettek, miközben még csak nem is keresték az igazságot. A hangsúly Isten meg nem érdemelt jóindulatán van, mivel azzal a dicsekvés és az elbizakodottság alaptalanná válik. Ha nincs bennünk semmi, ami Krisztushoz vitt minket, akkor nincs bennünk semmi olyan sem, ami nála tartana minket. Nem merhetünk elbizakodottak lenni. Egyedül kegyelem által állunk.

3.Hangsúlyozza, hogy ,,továbbra is szükséges ebben a jóságban élnünk azáltal, hogy megmaradunk az evangéliumban való hitben". Egyedül a hit teszi képessé a hívő embert arra, hogy megálljon a kegyelemben. Ezért táplálnunk kell a hitet. Hogyan? Pál már meg is adta erre a választ: ,,Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által." (Róm 10,17) A hit a Biblia tanulmányozásából van, és onnan, hogy halljuk ahogyan tanítják és hirdetik. Ezért kell továbbra is gyülekezetbe járnunk, hogy halljunk egészséges tanítást, és ezért kell egyénileg is tanulmányoznunk a Bibliát. Ha nem tesszük, elsodródunk. És ha elsodródunk anélkül, hogy végül visszajönnénk - és hogyan lehetnénk abban bizonyosak, hogy valóban vissza fogunk térni? - akkor elveszünk.
Megismétlem: egyedül a hit teszi képessé a hívő embert arra, hogy megálljon a kegyelemben. De most hozzáteszem: Csak a hitetlenség tart távol bárkit is a kegyelemtől. Senkinek nem kell elvesznie. Pál ezt is írta: ,,Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta Őt a halálból, megtartatol. Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre. Mert azt mondja az írás: Valaki hisz Őbenne, meg nem szégyenül." (Róm 10,9-11)

4.Figyelmezteti őket: ,,ha nem maradnak meg a hitben, ők is kivágattatnak". Éppen ezért ne bízzuk el magunkat! Hitben indulunk el, de hitben is kell befejeznünk. Ha nem így teszünk, Izráelhez hasonlóan kivágattatunk.

,,Hogy ne felejtsük"

1897 nyarán a Brit Birodalomban hatalmas ünnepség volt: Viktória királyné trónralépésének hatvanadik évfordulója. 1837. június 20-án lépett a trónra, és 1887-ben ünnepelték az ötvenéves jubileumot. Ez a tíz évvel későbbi ,,utóünneplés" a viktoriánus kor tetőpontja volt: a brit hatalom és befolyás zenitje. A világméretű birodalom minden tájáról miniszterelnökök, bírók, államférfiak és más magasrangú képviselők gyűltek össze. Az egybegyűlt brit hadiflotta sok száz hajója valósággal elzárta a Temzét. Ehhez hasonlót a világ talán még sohasem látott. De egyszer véget értek az ünnepségek. Az államférfiak és a hajók elmentek, és Rudyard Kipling, a viktoriánus kor kimagasló brit költője írt egy verset ,,Visszavonulás" címmel, mely az ember mulandó nagyságára emlékeztet:

Atyáink Istene, akit régről ismerünk,
Messzenyúló arcvonalunk Ura,
Kinek félelmetes keze alatt uralkodunk
Pálmák és fenyvesek felett -
Seregek Úristene, maradj még velünk,
Hogy ne felejtsük - hogy ne felejtsük!

A tömeg és a kiáltás elhal;
A kapitányok és a királyok útra kelnek:
A Te ősi áldozatod még mindig áll,
Az alázatos és töredelmes szív.
Seregek Úristene, maradj még velünk,
Hogy ne felejtsük - hogy ne felejtsük!

Messziről hívott hajóhadunk szertefoszlik;
A homokdűnéken és földnyelveken lebukik a tűz:
Lám, tegnapunk minden pompája
Eggyé válik Ninivével és Tirusszal!
Népek bírója, könyörülj még rajtunk,
Hogy ne felejtsük - hogy ne felejtsük!

Ha megrészegedünk a hatalom látványával,
Vad nyelveket engedünk szabadon, akik nem félnek Téged,
Úgy dicsekszünk, mint a pogányok,
Vagy Törvény nélküli alacsonyabb fajok -
Seregek Úristene, maradj még velünk,
Hogy ne felejtsük - hogy ne felejtsük!

Mert pogány szív az, mely bizalmát
Füstölgő csőbe és vasszilánkokba veti,
Minden nemes por, mely porra épít,
S őriz, nem Téged hív őrnek,
Mert őrjöngő dicsekvés és bolond szó -
Maradj kegyelmeddel népeden, Urunk!

Természetesen Kipling a Brit Birodalomról írt. Szavai azonban ugyanúgy szólnak a gyülekezetekhez és az egyes emberekhez is, akik bolond módon saját eredményeikkel dicsekednek, vagy mostani kedvenc állapotukban maradnak, és nem állnak meg visszagondolva Isten kegyelmére amely arra a helyre és kötelezettségre hívta el őket, amelyben meg kell állniuk együtt keresztyénként, hit által, kegyelemből. Ezért ne felejtsük! Álljunk meg elhívásunkban! Álljunk meg a hit által! Nálad és nálam már nagyobb egyéniségek is elbuktak! A mienkhez hasonlóan hatalmas nemzetek pusztultak el. És a történelem folyamán a miénknél erősebb gyülekezeteket is utolérte már Isten igazságos ítélete.

Seregek Úristene, maradj még velünk,
Hogy ne felejtsük - hogy ne felejtsük!

James M. Boice
 
 
0 komment , kategória:  Isten terve Izráellel  
Gyökér, hajtás, ágak
  2016-07-17 17:54:35, vasárnap
 
  Gyökér, hajtás, ágak

Római levél 11,17-24

,,Ha pedig némely ágak kitörettek, te pedig vadolajfa létedre beoltattál azok közé, és részese lettél az olajfa gyökerének és zsírjának; Ne kevélykedjél az ágak ellenében: ha pedig kevélykedel, nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. 19Azt mondod azért: Kitörettek az ágak, hogy én oltassam be. Úgy van; hitetlenség miatt törettek ki, te pedig hit által állasz; fel ne fuvalkodjál, hanem félj; Mert ha az Isten a természet szerint való ágaknak nem kedvezett, majd néked sem kedvez.Tekintsd meg azért az Istennek kegyességét és keménységét: azok iránt a kik elestek, keménységét; irántad pedig a kegyességét, ha megmaradsz a kegyességben; különben te is kivágatol. Sőt azok is, ha meg nem maradnak a hitetlenségben, beoltatnak; mert az Isten ismét beolthatja őket. Mert ha te a természet szerint való vadolajfából kivágattál, és természet ellenére beoltattál a szelid olajfába: mennyivel inkább beoltatnak ezek a természet szerint valók az ő saját olajfájokba."

A szemléltetőeszközöknek egyetlen céljuk van: az, hogy érthetővé tegyék a tanítást. Charles Spurgeon, a nagy baptista igehirdető, akinek különös adottságai voltak a szemléltetéshez, így nevezte őket: ,,ablakok, melyeken keresztül beáramlik a fény". A Biblia szemléltetőeszközeivel kapcsolatban az az érdekes, hogy nem mindig ez a céljuk, sőt, úgy tűnik, néha éppen az ellenkezőjét érik el. Gondoljunk csak Jézusnak a magvetőről mondott példázatára. (Mt 13,1-23) Miután Jézus elmondta a tömegnek a négyfajta talajt, és hogy milyen négyféle eredménnyel járt a gazda magvetése, a tanítványok megkérdezték tőle, hogy mit jelent a történet és miért beszél példázatokban, mert nem értették. Meglepő módon Jézus a következő választ adja: ,,néktek megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának titkait, ezeknek pedig nem adatott meg... azért beszélek nekik példázatokban..." (11-13. v.) Azt mondta, történetének célja az volt, hogy elrejtse a mondanivalóját, nem pedig az, hogy érthetővé tegye.

Nehéz illusztráció

Pál apostol nem próbálta elrejteni mondanivalóját, amikor a Római levél 11. fejezetében elmondta az olajfa példáját a kitöretett és újonnan beoltott ágakkal. Világosan akart fogalmazni. Mégis, olvasói számára az illusztráció különösen is nehéznek tűnik. Előző tanulmányomban leírtam a metafora általam legegyértelműbbnek tartott értelmét: a ,,gyökér" Ábrahám, a ,,letört" ágak a következő nemzedékek hitetlen zsidói, a ,,beoltott" ágak pedig a hívő pogányok. Azonban ez nem mindenki szerint ilyen egyértelmű: az egyik szövegmagyarázó legalább féltucat különböző értelmezésre bukkant kommentárja írása közben.
Véleményem szerint a nehézség abból származik, hogy a példázatok vagy illusztrációk tanulmányozása közben az emberek elkövetik a legáltalánosabb hibát: megpróbálják az egyetlen, egyszerű értelmen túli jelentéseket beleerőltetni a szövegbe. Előfordul, hogy néhány részletet túlhangsúlyoznak, máskor pedig túlságosan szó szerint próbálják meg értelmezni a történetet.
Ebben az esetben a következő történhetett: a legfőbb probléma az olajfa értelmezésében az, hogy csupán egyénekre vagy népekre vonatkoztatjuk-e. Mi történik akkor, ha a letört ágakat egyénekre vonatkoztatjuk? Ezzel egyértelműen azt mondjuk ki, hogy az ember elveszítheti az üdvösségét, így viszont figyelmeztethetjük az embereket, hogy ne legyenek elbizakodottak, ami mindenképpen hasznos. A következő tanulmány ezzel foglalkozik. De az, hogy az üdvösséget ellehet veszíteni teljesen ellentmond Pál tanításának a Római levél 8. fejezetében, ahol hangsúlyozza, hogy semmilyen teremtmény ,,nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban" (39.v.)
Sőt, ha valóban ezt a nézetet valljuk a Róma 9-11. fejezetek értelmüket vesztik. Pál egyedül azért írja ezeket a fejezeteket, hogy válaszoljon arra a felvetésre, hogy nem hihetünk a szentek állhatatosságában, ha Izráel elkárhozik, mivel abban az esetben Isten nem lett volna hűséges hozzájuk.
Viszont ha az illusztrációt nemzetekre vonatkoztatjuk, Izráel népe helyére a pogány népek kerülnek, és így valamiféle pogány felsőbbrendűség képe jelenik meg előttünk. Az imént említett szövegmagyarázó- aki legalább hat különböző értelmezést talált az olajfára- ezen a véleményen van. A Római levél 11. fejezetéhez írt részletes magyarázatában az olajfáról szóló fejezetének a ,,Pogány uralom" címet adta.
Ezeket a nehézségeket könnyen megoldhatjuk, ha felismerjük: Pál nem egyénekről, de nem is nemzetekről beszél, hanem általában a zsidokról és a pogányokról. Mondanivalójának lényege az, hogy a legtöbb zsidó nem hitt Jézus Krisztusban, ezért az eredetileg nekik, mint zsidóknak adott lelki áldások már nem az övék, miközben sok pogány, akikre nem vonatkoznak az Izráelnek szóló lelki áldások, mégis bementek ezekbe az áldásokba a zsidók Messiásába vetett hit által.
Ami pedig Istennek az Izráellel kötött szövetségét illeti, Pál azt mondja, hogy az beteljesedik, bár nem minden egyes zsidó számára. Azok a zsidók és pogányok, akiket Isten kiválasztott az üdvösségre, megmenekülnek, majd végül Izráel népe megtér, és lelki áldásban részesül.


,,Természetellenes" illusztráció

A képpel kapcsolatban van még egy probléma, mellyel foglalkoznunk kell, és az pedig az, hogy a Pál által leírt beoltási eljárás természetellenesnek tűnik. Vad hajtásokat általában nem szoktak nemes tőbe oltani, inkább fordítva csinálják. William Sanday és Arthtur C. Headlam helyesen mondják jól ismert kommentárjukban: ,,Az oltóágaknak nemes tőről kell származniuk, és úgy kell őket a vad alanyba beleoltani- a fordítottjának nincs értelmes, és sohasem gyakorolják."
Pál ,,tévedése" miatt más szövegmagyarázók, például C. H. Dodd rosszmájú megjegyzéseket tettek az apostol feltételezett tudatlanságával kapcsolatban. Dodd a következőket írja: ,,Pál a városi ember korlátai között élt... nem volt annyira kíváncsi természet, hogy megkérdezze, mi történik az olajfa ültetvényeken, melyeket útjai során mindenfelé láthatott."
Nos, az eljárás talán nem is volt annyira lehetetlen, és elképzelhető, hogy Pál nem is tudatlanságból írja, amit ír. Néhány évvel ezelőtt William Ramsay, Pál tanítánsainak és utazásainak egyik nagy kutatója írt egy tanulmányt ,,Az olajfa és a vadolajfa" címmel, amellyel ókori igazolást talált Pál nézetére. Ramsay szerint egy római író, Columella a következőket írta: ,,amikor egy olajfa rosszul terem, egy vadvesszőt oltanak bele, és ez új erőt ad a fának". Palladius hasonlóképpen ír: ,,a vad olajvessző új erőt adott a fának, amelybe beoltották". Ramsay a híres mediterrán gyümölcsfa botanikust, Theobald Fischert idézi, aki szerint a Pál által említett eljárást ,,kivételes esetekben még ma is alkalmazzák".
Azonban Ramsay magyarázatával is van egy probléma, mivel szerinte a vad olajvessző beoltásának az az értelme, hogy új erőt ad a régi fának vagy gyökérnek. Azonban Pál szerint a pogányok, akiket a vad olajvesszők jelképznek, semmit sem hoznak az oltásba. Ramsay megoldása, mely bár kertészeti szempontból nézve helyes, és felmenti az apostolt a tudatlanság vádja alól, igazából csak zavarodást kelt a témában.
Véleményem szerint az igazi magyarázatot Pálnak a 24. versben használt kifejezése adja, amikor azt mondja, hogy a pogányok ,,a természet ellenére" beoltattak a nemes olajfába. Ha szó szerint veszzük, ez azt jelenti, hogy Pál pontosan tudta, hogy amiről beszél- a vad hajtás beoltása a nemes tőbe- természetellenes eljárás volt. Csak éppen pontosan ezt akarja mondani. Teljesen természetellenes volt, hogy Isten így mentse meg a pogányokat, mégis pontosan így tett: az üdvösség kegyelemből van. Azonban ha Isten természetellenes módon mentette meg a pogányokat, mennyivel inkább várhatjuk, hogy végül Izráelben természetes módon hitet támaszt saját Messiásuk iránt!


Tanulságos illusztráció

Azonban ennyi elemzés már bőségesen elegendő. Mit akar ez a hosszabb (8. vers) Bibliai kép mondani? Mit tanít nekünk? Hét tanítást látok benne.

1.Istennek csak egyetlen népe van. Ez egyértelműen következik az olajfa- példaából, de meglepő módon sokszor különösen azok hagyják teljesen figyelmen kívül, akik hozzám hasonlóan hisizk, hogy a Róma 11. a zsidók jövőbeli áldásáról mondott prófécia. A legtöbb ilyen ember diszpenszacionalista, akik a teljes Izráel megtérését egy jövőbeli korra teszik, és szerintük ez az egyházétól különböző identitást és rendeltetést ad majd a zsidóknak. Én hiszek Izráel jövőbeli megtérésében, mert hiszem, hogy a Római levél 11. fejezete és más Bibliai szakaszok is ezt tanítják. Azonban a diszpenszacionalisták ellenfeleinek igazuk van, amikor azt mondják, hogy Istennek nem két népe van, két külön rendeltetéssel, hanem egy.
A levélben Ábrahám minden hívők atyjaként jelenik meg, mivel hozzá hasonlóan ők is hit által üdvözülnek. Ő a fa gyökere. Következésképpen akik üdvözülnek, akár zsidók, akár pogányok, egyedül az Istenbe vetett hit által üdvözülnek, tehát mindannyian egyetlen olajfa részei.
Ráadásul amikor Pál a teljes zsidóság jövőbeli megtéréséről beszél, nem valami történelmen kívüli vagy történelmen túli eseményről beszél, amely egy következő diszpenszációban (korszakban) történik majd, hanem amely a történelmünkön belül fog bekövetkezni. Az általunk is ismert eseményekben fog beteljesedni, hogy a pogányok és végül a zsidók is hinni fognak Krisztusban, és betelik Isten választottainak teljes száma.

2.Isten népének gyümölcsöt kell teremnie (és gyümölcsöt is fog teremni). Pál nem csupán ezekben a versekben beszél a gyümölcstermésről, de az oltásnak pontosan ez a lényege: hogy még gyümölcstermőbb fa jöjjön létre. Emellett bár az apostol nem említi a gyümölcsöt név szerint, biztosra vehetjük, hogy erre gondol, amikor azt írja, hogy a hitetlen zsidók kitöretnek ,,hitetlenségük miatt", és a hívő pogányok beoltatnak a zsidó fába ,,hit által" (20. v.). A hitetlenség a gyümölcstelenség végső kifejeződése, és a hit az első a gyümölcsök között.
Az előző tanulmányban megjegyeztem, hogy az olajfa nem egy gyakori kép az Ószövetségben, különösen nem Izráelre vonatkoztatva. Mégis, két helyen is vonatkozik Izráelre: az egyik a Jeremiás 11,16, a másik pedig a Hóseás 14,6. Nem azzal vannak kapcsolatban, hogy vad ágakat beoltanak a régi tőbe, de a gyümölcstermésről beszélnek. A Jeremiás 11,16 a következőket mondja: ,,Lombos, szép formás gyümölcsű olajfa nevet adott néked az Úr. Nagy vihar morajánál tüzet gyújta rajta, és leromlottak az ágai."
Miért pusztul el a fa tűz által, és miért törnek le ágai? A következő vers megmagyarázza: Izráel és Júda házának gonoszsága miatt. Más szavakkal, nem voltak gyümölcstermők. Nem hittek. Elképzelhető, hogy Pál ebből a szakaszból merítette az olajfa példáját.
És talán a Hóseás 14,6-ból is, mely az egyetlen másik vers, ahol az olajfa a zsidó nemzetre vonatkozik. Azért mondom ezt, mert a Róma 11-hez hasonlóan ez a vers is Izráel jövőbeli áldásokkal teli napjára tekint előre. ,,Kiterjednek az ő ágai, és olyan lesz az ő ékessége, mint az olajfáé, illata pedig, mint a Libánoné."
A vers mondanivalója természetesen az, hogy Isten azt várja el népétől, hogy gyümölcsöt teremjen. Sőt, ha nem terem gyümölcsöt, már nem is az Ő népe. Ezt tanította Jézus a János 15-ben feljegyzett beszédében, csak Ő szőlőtőkét és szőlővesszőket hozott fel példának az olajfa és olajvesszők helyett. Azt mondta: ,,Én vagyok az igazi szőlőtő és az én Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely én bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek; és legyetek nékem tanítványaim." (Jn 15,1-2.5.8). A szőlő-példa gyakran előfordul az Ószövetségben. (lásd Zsolt 80,8-16; Ézs 5,1-7)

3.A pogányok semmivel sem járulnak hozzá az üdvösség folyamatához. Ezzel a ponttal kapcsolatban találtam úgy, hogy Ramsay elemzése nem segít, sőt kifejezetten félrevezető. Bár az oltás lényege az, hogy a régi fát erőssé és gyümölcshozóvá tegye, Pál példájában éppen az ellenkezőjéről van szó. A beoltott ágak a pogányok, és tulajdonképpen azt mondja nekik, hogy ne dicsekedjenek a levágott ágakkal szemben, mintha ők maguk értékesek lennének. Ehelyett mi, pogányok tartsuk szem előtt, hogy ,,nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged." (18. v.)
Állunk, de egyedül hitből állunk, és ez azt jelenti, hogy kegyelem az, hogy állunk. Nincsen semmi, amivel dicsekedhetnénk.
Ebből az is következik, hogy a pogány vallásokban nincsen semmi ,,jó". Manapság sokan hiszik, hogy minden vallás egy kis igazsággal hozzájárul a teljes igazsághoz; mindegyik a saját részével - azonban ez teljesen ellentmond Pál illusztrációjának. Az ázsiaiak nem adják hozzá a kis yin-yangukat, az afrikaiak nem adják hozzá törzsi vallásuk babonáit, az indiánok nem adják hozzá népi bölcsességüket és táncaikat, az amerikaiak pedig nem adják hozzá demokráciájukat vagy kapitalizmusukat. Pál illusztrációja szerint a pogányok ,,vadolajfák" (17. v.), amely az egyik legértéktelenebb fa.
Ne ugorjuk át a vad szócskát sem. Ha nem lenne az evangélium Jézus Krisztusban megjelent kegyelme, mindannyian vad utakon járunk, ráadásul ezek az utak pusztító utak is. Az egyetlen igaz útra a Krisztusban való hit vezet, mely a júdaizmuson keresztül érkezett el hozzánk.
Emlékszünk arra, mit mondott Jézus a samáriai asszonynak? Az asszony vitatkozni akart vele, hogy az általa ismert két vallásos hagyomány közül melyik volt a jobb: a samáriaiaké vagy a zsidóké? ,,Uram, látom, hogy próféta vagy" - válaszolta, amikor Krisztus megmondta neki, hogy bűnben élt. ,,A mi atyáink ezen a hegyen imádkoztak; és ti azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol imádkozni kell." (Jn 4,19-20)
Jézus azt válaszolta, hogy bár eljön majd az az idő, amikor lényegtelen lesz, hogy hol imádják Istent (,,Asszony, hidd el nékem, hogy eljő az óra, amikor sem nem ezen a hegyen, sem nem Jeruzsálemben imádjátok az Atyát."), mégis ez nem jelentette azt, hogy a samáriaiak és a zsidók vallása egyenértékű lett volna: ,,Ti azt imádjátok, amit nem ismertek; mi azt imádjuk, amit ismerünk: mert az üdvösség a zsidól közül támadt." (21-22. v.)
Az egyetlen igaz vallás a kijelentett vallás, melyet Isten a judaizmuson keresztül adott nekünk. Természetesen nem minden zsidó üdvözül! Pál ezt egyértelműen mondja. Ettől függetlenül azt is minden kétséget kizáróan leírja, hogy a zsidók nem azáltal üdvözülnek, hogy pogányokká válnak. Épp ellenkezőleg: a pogányok (és a zsidók is) úgy üdvözülnek, hogy igazi zsidóvá válnak, azaz mindenki, aki üdvözül, Ábrahám igazi lelki gyermekévé kell válnia.

4.A zsidók sem járulnak hozzá az üdvösséghez. Már említettem, hogy a pogányok semmivel sem járulnak hozzá az üdvösség eléréséhez. De ezen a ponton hozzá kell tennünk, hogy a zsidók sem. Ez viszont nem ellentmondás? Nem éppen most idéztem Jézust, hogy ,,az üdvösség a zsidók közül támad"? Igen, de az teljesen más, mintha azt mondanánk, hogy ,,aki zsidó, az üdvözül".
A közül szó származásra utal. Azt jelenti, hogy az üdvösség útját Isten Izráelnek a királyokon és a prófétákon, de legfőképpen Jézus Krisztuson keresztül jelentette ki. A zsidók birtokolják ezt a kijelentést, nem egyszerűen azért, mert zsidók vagy mert valamiféle veleszületett szellemi tudást hoznak magukkal, vagy mert Istennél belsőleg igazak lennének. Egyféleképpen van hasznuk, ugyanúgy ahogy a pogányoknak: ha hisznek Jézusban. ,,Hitetlenség miatt törettek ki,"- mondja Pál -
,,ha meg nem maradnak a hitetlenségben, beoltatnak; mert az Isten ismét beolthatja őket."(20,23. v.) Ennél világosabban nem is tudna már fogalmazni.
Az eredeti gyökér-ágak példában a zsidó fán levő letört ágakat Pál ,,szentnek" nevezte. Milyen értelemben voltak szentek ezek az ágak? A válasz, ahogyan már az előző tanulmányban láttuk az, hogy ,,el lettek választva" Isten céljaira. Mik voltak ezek a célok? Az, hogy a zsidók:
Megkapják a törvényt, a prófétákat és az írásokat. Ez azt jelenti, hogy Bibliánkat a júdaizmuson keresztül kaptuk.
Ezeket megőrizzék a világ számára. Nem lenne Bibliánk, különösen Ószövetségünk, ha a zsidó írnokok hűségesen és fáradtságot nem kímélve nem őrizték volna meg ezeket az ősi iratokat a számunkra.
Biztosítsák a Messiás földi családfáját. Jézus Júda törzsén keresztül Ábrahám leszármazottja, Dávid király utóda volt.
Ezeknek az igazságoknak Isten szerinti tanúi legyenek. A legelső igehirdetők, köztük maga Pál is, zsidók voltak. Az igazság melletti hűséges tanúságtételük nélkül egyikünk sem ismerte volna meg Jézust, egyikünk sem értette volna meg az evangéliumot, és egyikünk sem hitt volna.

5.Ne dicsekedjünk. Az olajfa-példában megjelenő igazságok ötödik gyakorlati alkalmazása az, amit Pál maga is hangsúlyoz. A levélnek ebben a részében különösen is a pogányokat szólítja meg, ahogy a 13. versben is mondja, és fő mondanivalója az, hogy ne merjenek dicsekedni a zsidókkal szemben jelenlegi kiváltságos helyzetük miatt. Igaz, hogy a zsidó ágak kitörettek azért, hogy Isten gondviselése nyomán az evangélium eljusson a pogányokhoz, és hogy az evangélium elutasításából a pogányok számára áldás fakadt. Viszont a pogányoknak nem szabad dicsekedniük, mert egyedül hitből állnak, és ők is kitöretnek, ha nem maradnak meg a hitben.
Nem szabad elfelejtenünk a Bibliában található figyelmeztetéseket a dicsekvésről. Ha dicsekszünk, nem hiszünk, mivel a dicsekvés azt jelenti, hogy büszkék vagyunk saját (feltételezett) eredményeinkre, ezzel szemben a hit azt jelenti, hogy elfogadjuk azt, amit Isten Jézus Krisztusban érettünk tett.

6.Ne előlegezzük meg könnyelműen Isten jóindulatát. A hatodik alkalmazás szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy ne dicsekedjünk, mivel amikor dicsekszünk, akkor könnyelműen megelőlegezzük Isten jóindulatát, ami végzetes tévedés. Ha erre építünk, az azt jelenti, hogy azt hisszük: minden rendben van közöttünk és Isten között, függetlenül attól, hogy mi mit hiszünk vagy mit nem hiszünk, vagy éppen mit teszünk. Csak úgy kerülhetjük el az elbizakodottságot, ha engedelmeskedünk Istennek, és szorgalmasan az igazságot keressük. Ahogyan már többször is mondtam: nem vagyunk Jézus Krisztus tanítványai, ha hűséges tanítványként nem követjük őt. Márpedig ha nem vagyunk Krisztus tanítványai, keresztyének sem vagyunk.

7.Féljük (tiszteljük) Istent. Végül pedig, féljük Istent (20, 22. v.).Ez nem jelenti azt, hogy rettegnünk kellene Istentől, ha keresztyének vagyunk. Sokkal inkább a tiszteletről van szó. Ettől függetlenül szent, félelmetes tisztelettel kell viszonyulnunk Őhozzá - csodálnunk kell Isten jóindulatát és szigorúságát. Így nem felejtjük el, hogy Isten nem csúfoltatik meg. Ő megbünteti a bűnt, és a hitetlenség elzár minket az üdvösség jó fájától, bárkik is vagyunk. Gondoljunk arra, hogy Istennek valóban csak egyetlen népe van, és ebbe az egyetlen népbe egyedül a Jézusba vetett igaz hit által tartozhatunk.

James M. Boice
 
 
0 komment , kategória:  Isten terve Izráellel  
Az Úrnak szentelve
  2016-07-09 12:05:10, szombat
 
  Az Úrnak szentelve


Textus: Római levél 11,16 : ,,Ha pedig a zsenge szent, akkor a tészta is; és ha a gyökér szent, az ágai is azok."

Ha ma megkérdeznék bárkit, hogy milyen tulajdonságait tudná felsorolni Istennek, bizonyos vagyok benne, hogy szinte minden esetben első helyen a szeretetet említené. Ez azonban az ószövetségi szentek esetében nem így volt. Ők azt mondták volna: ,,szentség". Meglepő, hogy korunkban legtöbben erre nem is gondolnak.
Sőt, az ószövetségi kor embereinek nemcsak Istennel kapcsolatban jutott eszükbe a szentség, hanem akkor is, ha valaki kapcsolatba került Istennel, mivel tudták, hogy Vele csak az kerülhet kapcsolatba aki szent. A szentség áthatotta a vallásos gondolkozásukat. Ezt láthatjuk abban is, ahogyan különféle módon használják a szent szót. R.C.Sproul The Holiness of God (Isten szentsége) című könyvében ad egy nem teljes listát, hogy milyen szavakkal kapcsolatban használták a szót: szent föld, szent Sabbat, szent összegyülekezés, szent nemzet, a felkenésre használt szent olaj, szent lenvászon ruha, szent jubielumév, szent ház, szent mező, szent tized, szent víz, szent füstölők, szent szövetségláda, szent kenyér, szent város, szent mag, szent Ige, szent szövetség, szentek, a legszentebb hely és a Szentek Szentje. Ráadásul Isten a háromszorosan szent Isten volt. ,,Szent, szent, szent a Seregeknek Ura" - mondták az angyalok. (Ézs 6,3)


Szent tészta és szent ágak

Ezt szem előtt kell tartanunk, amikor a Róm 11,16-hoz érünk, mert Pál az ószövetségi keretek között maradva beszél, amikor szinte mellékesen megjegyzi: ,,Ha pedig a szenge szent, akkor a tészta is; és ha a gyökér szent, az ágai is azok."
Ez furcsa. Szent tészta? És szent ágak? Azt még értjük, hogy Istent tartsuk szentnek, bár valószínűleg azt sem értjük teljesen, hogy az mit jelent. De hogy a tészta és az ágak ,,szentek" - ez már szinte humoros. Olyan mintha Pál meg akarna nevettetni minket.
Persze nem erről van szó. Az apostol a szentség ószövetségi értelmezését használja alapul ahhoz, hogy szemléltesse, amiről a 11. fejezet szól: Isten nem hagyta cserbe Izráelt. Igaz, hogy Izráel népét időszakosan félretette azért, hogy elutasításuk által az üdvösség eljuthasson a pogányokhoz is, de még az elutasítás idején sem vetette el Izráelt teljesen, mivel egy maradék még így is üdvözül. És véglegesen sem vetette el Izráelt, mert végül a nép hitre jut Jézus Krisztusban, aki meghalt érettük, hogy bocsánatot kapjanak bűneikre.
Nézzük meg közelebbről ezt a két hasonlatot, és aztán vizsgáljuk meg, hogy mit jelent ez Istenre, illetve az Izráellel és velünk való kapcsolatára nézve.

1.Tészta. A 16. vers első felének fordítása többet mond, mint amit Pál maga ír. Az apostol nem használja a tészta szót. Szó szerint a következőt írja: ,,Ha pedig a szenge szent, akkor a tészta is." A hangsúly az ,,első szengén" van, és ha ezt a fogalmat megnézzük az Ószövetségben máshol is, kiderül, hogy sokféle dologra vonatkozik. Például a 2Móz 23,19-ben a föld első terméséről van szó, bármi is legyen az (vö. 5Móz 26,1-11). A 2Móz 34,22-ben egészen pontosan a búzaaratásra vonatkozik, és a népnek be kellett mutatnia az ,,első szengét" a hetek ünnepén (4Móz 28,26-31), és később a betakarítás ünnepén. A 3Móz 2,12-14 az ,,első zsengét" gabonaáldozatnak nevezi. A 3Móz 23 beszél arról részletesen, hogy hogyan kell elkészíteni az áldozatot. A 4Móz 15,20-21 leírja, hogy az áldozat ,,sütemény", mely a megőrölt étel egy részéből készül. A 4Móz 18,12-ben az ,,első zsenge" olívaolaj és újbor, továbbá gabona.
Pál nem beszél arról, hogy melyik ,,első zsenge" áldozatra gondol. Mivel a mondatot a ,,darab" szóval fejezi be, a fordítók úgy vélték - valószínűleg helyesen -, hogy Pál a 4Móz 15-re gondol, és így értelmezve fordították: ,,Ha pedig a kenyér első zsengéje szent, a tészta is az." De még mindig nem tudtuk meg, hogy ez mit jelent. Az a kérdés: mik ezek az első zsengék? És mire vonatkozik a ,,tészta" szó? Természetesen ennek az értelme csak a szövegkörnyezetből derül ki, de még ha így is próbáljuk értelmezni, akkor is legalább két lehetőség áll előttünk. Néhány tudós szerint az ,,első zsengék" az első zsidó megtérteket jelenti, és így szerintük ez a mondat ígéret, hogy még többen is lesznek - ez lenne a ,,tészta". Ez megmagyarázná Pál végkövetkeztetését a 26. versben: ,,És így az egész Izráel megtartatik." A probléma az, hogy ez viszont az apostol második hasonlatával, a gyökérrel és az ágakkal nem egyeztethető össze. Ebben a képben a gyökér az ősatyáknak felel meg. Pál maga mondja ezt a 28. versben: ,,Az evangéliumra nézve ugyan ellenségek ti érettetek; de a választásra nézve szerelmetesek az atyákért".
A párhuzam arra utal, hogy az első kép ,,első zsengéje" és a második kép ,,gyökere" Ábrahámot jelenti, és ez a második lehetőség. A legtöbb szövegmagyarázó ezt a nézetet részesíti előnyben, többek között Charles Hodge is, aki négy kiváló okkal indokolja, hogy miért is vonatkozik ez Ábrahámra. (1.Mert egyedül ez az értelmezés tartja meg Ábrahám alakját...2.Ez a magyarázat felel meg leginkább az apostol gondolatmenetének...3.Az apostol maga is ezt a magyarázatot adja a 28. versben....4.Egyedül ezt az értelmezést lehet megfeleltetni a következő verseknek.)
2.A gyökér és az ágak. A második hasonlatra nem sok példát találunk az Ószövetségben, de a kettő közül ez érthető könnyebben, mivel Pál maga fejti ki részletesen ebben a szakaszban. Erről szólnak a következő 17-24. terjedő versek. Eszerint a gyökér Izráel ősatyáit (talán csak Ábrahámot), a sokágú szelíd olajfa Izráel népét, a vadolajfa pedig a pogányokat jelképezi. Pál gondolatmenete szerint a szelíd olajágak, melyek az egyes zsidó embereket vagy az egymás után következő zsidó nemzedékeket jelentik azért törettek le, hogy a vadolajfáról származó ágak, melyek egyes pogány embereket vagy az egymás után következő pogány nemzedékeket jelentik beoltathassanak. A hasonlat végkövetkeztetése az, hogy Isten a megfelelő időben be fogja oltani az eredeti vagy természetes olajágakat a saját olajfájukba.
Ezzel eljutottunk a 16. vers jelentéséhez. Pál azt mondja, hogy az ősatyákat ,,elválasztotta" Isten saját számára, és ez elkerülhetetlen következményekkel jár leszármazottaik számára. A lehető legegyszerűbben fogalmazva: a zsidóság különleges nép, mert Ábrahámtól származik, és ez még akkor is igaz rájuk, ha lázadnak és nem hajlandók a megújulásra. Ez azt jelenti, hogy Isten semmi esetre sem mondott le Izráelről.


Szent nemzet

Ezen a ponton ideje elgondolkoznunk a szent szó jelentésén. Ez a Biblia egyik legnehezebben definiálható szava, aminke több oka is van. Először is, ez Isten egyik fő, ha nem a legfőbb tulajdonsága, és magát Istent sohasem érthetjük meg teljesen. Azért is nehéz, mert a szót használják emberekre (,,Legyetek szentek, mert én szent vagyok!" 3Móz 11,44-45; vö. 3Móz 19,2; 20,7; 1Pét 1,16) és tárgyakra egyaránt. Néhány tárgyat már korábban felsoroltunk. A szent szó három alkalmazási területének - (1) Istenre, (2) emberekre és (3) tárgyakra - lényege az, hogy a szó ,,elválasztottat" jelent. Ha ezt szem előtt tartjuk, meg fogjuk érteni a szó mindhárom, meglehetősen különböző alkalmazási területét.

1.Szent Isten. Amikor azt mondjuk, hogy Isten szent, a legtöbb ember azt gondolja, hogy ez azt jelenti: Isten nem vétkezik, és amit tesz, az mind jó. Ez benne van abban, hogy Ő szent, de a szentség nem kimondottan erről szól, hanem azt jelenti, hogy Isten tőlünk ,,elválasztott", azaz nem olyan, mint mi vagyunk. Felettünk és messze van tőlünk, olyannyira, hogy csak annyira tudjuk elképzelni milyen Ő, amennyire lehajol, hogy kijelentse magát nekünk. A teológusok megpróbálkoztak már azzal, hogy erre kifejezést találjanak. A németek szerint Isten ganz anders, vagyis ,,teljesen más". Az angol teológusok szerint Isten transzcendens. Rudolf Otto, egy német teológus, alkotott egy latin nyelvű kifejezést, mely szerint Isten mysterium tremendum, ami azt jelenti: ,,félelmetes titok".
Másképp fogalmazva, amikor Isten tulajdonságairól beszélünk, a szentséget általában szívesen soroljuk be a többi tulajdonság: a szuverenitás, mindenhatóság, örökkévalóság, kegyelem, irgalom, szeretet stb. közé. Azonban a szentség igazából nem tartozik ebbe a felsorolásba, mivel pontosan meghatározza, milyen Isten, és az összes többi tulajdonságot is meghatározza. Más szavakkal, Istent
nemcsak egyszerűen a szuverenitás jellemzi. Ő szent módon szuverén. Isten nemcsak szeretet, mivel az Ő szeretete szent szeretet. És így tovább. A szentség választja el Istent tőlünk, és emiatt félelmetes Ő számunkra, akik végesek és bűnösök vagyunk.

2.Szent tárgyak. Akkor viszont hogyan mondhatjuk, tárgyakról azt, hogy szentek? Első ránézésre teljesen lehetetlennek tűnik, amennyiben a szentség arra vonatkozik, ami Istent teljes egészében jellemzi. De emlékezzünk arra, hogy szent az, ami ,,elválasztott", és így rögtön értelmet nyer a szó. A tárgyak akkor lesznek szentek, ha ,,el lettek választva" Isten szolgálatára, és nem közönséges dolgokra használjuk őket. Így válik a szombat szentté Isten számára. Ez a nap Isten számára elválasztott nap. Megszentségtelenítjük, amikor világi dolgokra használjuk. Hasonló módon a víz, a kenyér és a templom szent víz, szent kenyér és szent templommá válik, amikor Isten szolgálatára vannak elválasztva. Mindegyik dolog felajánlott alkalmazása miatt válik szentté. Sőt, akár mondhatjuk is, hogy a szentség felajánlás, valami, amit ,,Istennek adunk", vagy még inkább, odaszentelés, ami azt jelenti, hogy ,,valamit szentnek nyilvánítunk".

3.Szent nép. Ezzel elérkeztünk tanulmányunk és bibliai szakaszunk fő pontjához. Itt egy szent népről van szó, és elsődleges jelentésében a szent nép az Isten számára ,,elválasztott" nép. Ez volt Izráel és most is az. A zsidókat Isten saját számára választotta el azáltal, hogy kiválasztotta Ábrahámot, tehát mivel Ábrahám választott volt, leszármazottai is azok, még ma is. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy Ábrahám minden leszármazottja, minden zsidó üdvözül; Pál már előzőleg elmondta, hogy nem erről van szó. De az igaz, hogy Isten számára elválasztott nép maradnak. Másképp fogalmazva, Isten még nem fejezte be munkáját Izráellel.
Robert Haldane az egyik író, akik látja ezt, és részletesen ki is fejti. Több ószövetségi hivatkozást idéz, hogy szemléltesse ezt a pontot.
5Móz 7,6. Ebben a fejezetben Mózes arra oktatja a népet, hogy mit tegyenek, amikor bemennek az ígéret földjére. Ki kell írtaniuk a kánaániakat és a kultúrájukat, és mindenekfelett ne házasodjanak össze velük. Miért? ,,Mert az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy te; téged választott az Úr, a te Istened, hogy saját népe légy neki, minden nép közül e föld színén."
5Móz 10,15. (lásd még 4,37; 14,2; 26,19; 32,8-9). Izráel fellázadt Isten ellen. Mózes erre emlékezteti a népet. Ettől függetlenül, mondja: ,,De egyedül a ti atyáitokat kedvelte az Úr, hogy szeresse őket, és az ő magvokat: titeket választott ki ő utánok minden nép közül, a mint e mai napon is látszik."
2Móz 2,24. A zsidók rabszolgák voltak Egyiptomban, és súlyos elnyomásukban felkiáltottak. ,,És meghallá Isten az ő fohászkodásukat és megemlékezék Isten az Ábrahámmal, Izsákkal ás Jákóbbal kötött szövetségéről."
5Móz 4,31. Ez a fejezet arról a napról beszél, amikor a nép bálványimádásba esik, elhagyja Istent, Aki szerette őket, kihozta őket Egyiptomból és bevitte őket földjükre. Az az ígéret hangzik el, hogy ha nyomorúságukban Istenhez kiáltanak, Isten bűneik ellenére meghallgatja őket és megmenti őket.
,,Mert irgalmas Isten az Úr, a te Istened, nem hagy el téged, sem el nem veszít, sem el nem felejtkezik a te atyáidnak szövetségéről, a mely felől megesküdt nekik."
Ézs 43,21. ,,A nép, a melyet magamnak alkoték, hirdesse dicséretemet."
1Sám 12,22. Miután Izráel földi királyt kért magának, és meg is kapta, Sámuel megfeddte őket bűnükért. Ettől függetlenül hozzáteszi: ,,Mert nem hagyja el az Úr az Ő népét, az Ő nagy nevéért; mert tetszett az Úrnak, hogy titeket a maga népévé válasszon."
Természetesen még sok más hasonló verset idevehetnénk, melyek mind arról beszélnek, hogy az ősatyák miatt Izráel népe különleges kapcsolatot élvezett Istennel; Isten még akkor sem hagyta el őket, amikor vétkeztek. Érte-e őket szenvedés a bűneik miatt? Egyértelműen igen. Minden zsidó üdvözült-e? Egyértelműen nem. Mégis, sokan üdvözültek , és a történelem folyamán Istennek változatlanul folytatódott az Ő népére vonatkozó terve, és végül az egész nemzet meg fog térni. Haldane végkövetkeztetése helyes: ,,Úgy, ahogyan egy 'darab' szent az első zsenge áldozatán keresztül, és a fa az ő természetét a gyökérből nyeri, hasonlóképpen Ábrahám, Izsák és Jákób Istentől kiválasztott leszármazottai a szent szövetség által el lettek választva az Ő szolgálatára és dicsőségére."


Szent ,,azon a napon"

Sokszor úgy beszéltem a zsidókról, mint akik Isten számára attól függetlenül szentek maradnak, hogyan éltek; sőt még Izráel lázadása ellenére is szentek, mivel Isten különleges népe, és még ebben az állapotukban is betöltik Isten tervét. Az egyik ilyen terv a pogányok üdvössége, mely, ahogyan már láttuk mostani elvettetésükön keresztül teljesedik be. Mégis úgy látom, hogy könnyen helytelen következtetésre juthatunk abból, amit mondtam a szentségről (,,még a lázadás ellenére is") és azt hihetjük, hogy Istennek nem számít, hogyan élünk. Más szavakkal fogalmazva, lehet, hogy azt képzeljük, szentség nélkül is lehet üdvösségünk. Ezt most egyértelműen meg szeretném fogalmazni, mivel nem szabad elfelejtenünk: ,,a szentséget, amely nélkül senki sem látja meg az Urat" (Zsid 12,14)
Ezzel kapcsolatban nézzük meg Zakariás könyvének végét. Három okból választottam Zakariást. Először is, Zakariás fogság utáni próféta, azaz, akkor írt, amikor a zsidók már hazatértek a babiloni fogságból. Ez fontos, mert vannak, akik szerint Istennek a zsidóknak adott ígéretei vagy már Salamon idejében beteljesültek (amikor a zsidó állam legnagyobb területi kiterjedését élte), vagy Ezsdrás és Nehémiás életében (amikor újra összegyűjtötte őket Isten a különböző helyekről, ahová szétszórattattak), vagy legkésőbb Jézus Krisztus eljövetelekor (amikor korábbi földi istentiszteletük fajtái és szimbólumai lelkileg beteljesedtek Őbenne). Ezzel szemben Zakariás a fogság után élt, és várta Izráel áldását, amelyekre még egyértelműen várni kellett (és kell).
Másodszor, Zakariás látja, hogy lesz egy nap, melyen Isten az egész nemzetet megáldja - erről beszél próféciájának utolsó fejezeteiben: ,,azon a napon". Tizenhatszor fordul elő ez a kifejezés (Zak 12,3.4.6.8.9.11; 13,1.2.4; 14,4.6.8.9.13.20.21), és ezenkívül még vannak hasonló kifejezések is. Ez a nap vagy ezek a napok minden bizonnyal a világ végére vonatkoznak, mivel ekkor a pogány népeket ítélet éri, Izráel viszont bűnbocsánatban, helyreállításban és lelki áldásban részesül.
Harmadszor, azért hivatkozom Zakariásra, mert a próféta pontosan azzal fejezi be könyvét, amivel foglalkoztunk: a szentséggel. Sőt, nála szerepel a tanulmányunk címének választott kifejezés is: ,,Az Úrnak szentelve".
Ezt írja: ,,Azon a napon a lovak csengettyűin is ez lesz: Az Úrnak szenteltetett. És a fazekak az Úrnak házában olyanokká lesznek, mint az oltár előtt való medenczék és Jeruzsálemben és Júdában minden fazék a Seregek Urának szenteltetik, és eljőnek mind, a kik áldozni akarnak, és választanak közülök és főznek azokban; és nem lészen többé Kananeus a Seregek Urának házában e napon." (Zak 14,20-21)
Miről is beszél itt Zakariás? Miféle szent csengettyűk? És szent fazekak? A válasz természetesen az, hogy Zakariás ugyanazt a napot várja, amiről Pál beszél a Római levél 11. fejezetében, amikor a zsidó népet maga elé veszi Isten, és megbocsátja bűneiket és megtisztítja őket. Azon a napon nem lesz keveredés: egy maradék, aki üdvözül, miközben a többség elkárhozik. Az sem lesz, hogy az emberek üdvözülnek, és közben megmaradnak a bűnükben. Teljesen tiszta lesz a nép, annyira, hogy minden körülöttük szent lesz, még a lovak nyakán levő csengettyűk és a tűzhelyeken levő fazekak is. Annyira el lesznek választva Isten számára, hogy mindent, amijük van, vagy amihez hozzérnek, Istennek fogják felajánlani.
Van még egy érdekes pont. A közvetlenül ezt megelőző bekezdésben Zakariás leírja, amint az újjáteremtett emberek Jeruzsálembe mennek, hogy Istent imádják a sátoros ünnepen (vagy a betakarítás ünnepén). Ez volt az az ünnep, amikor az ,,első zsengét" felajánlották. Zakariás azért hivatkozik erre, mert a sátoros ünnep volt az utolsó aratási ünnep, amikor az egész év termését begyűjtötték. Egyértelműen látható az ünnep szimbólikája. Ez az a nap, amikor Izráel termését begyűjtik Istenhez, amikor Izráel teljes népe ,,szent lesz az Úrnak" (Zak 14,20), ,,amikor a teljes Izráel megtartatik". (Róm 11,26)


Közös rendeltetésünk: a szentség

Tanulmányom kezdetén említettem, hogy a végén szeretném elmondani a téma gyakorlati jelentőségét magunkra és Izráel népére nézve, és ezt most a következőkben meg is teszem. Keresztyénként a szentség a mi rendeltetésünk is. Nekünk is ,,az Úrnak szentelteknek kell lennünk", ha pedig ez így van - ha valóban szentek leszünk majd egy napon, mivel ,,szentség ... nélkül senki sem látja meg az Urat"- akkor már most törekednünk kell arra, hogy szentek legyünk.
Korábbi, kisprófétákról szóló könyvemben a következő gyakorlati alkalmazást vontam le. Gondoltunk-e már arra, hogy rendeltetésünk a szentség? Ha keresztyének vagyunk, Isten saját számára választott el minket, hogy teljesen az Övéi legyünk, azonban még nem vagyunk szentek. Most még bűnösök vagyunk, és minél tovább élünk, annál inkább tudatosodik ez bennünk. Rendeltetésünk a szentség. Ezért olvasunk erről oly sokszor a Bibliában. Isten elmondta a népnek Mózesen keresztül: ,,Legyetek szentek, mert én szent vagyok!" (3Móz 11,44-45; vö. 19,2; 20,7). Péter hasonlóképpen ír: ,,Hanem a miképpen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben; mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok" (1Pét 1,15-16) Ez nem csupán egy felszólítás, ez a mi biztos rendeltetésünk. Ha Jézus Krisztushoz tartozunk, Isten hozzá hasonlóvá fog minket formálni egy napon szentségben, mivel az Ő céljai változhatatlanok.
Az üdvösségről általában úgy gondolkozunk, mint egy kapcsolatról. Ezért mondtam a tanulmány elején, hogy amikor Isten tulajdonságairól gondolkozunk, általában a szeretet jut az eszünkbe először, majd talán a kegyelem, kedvesség, jóság és hasonlók. Ezzel természetesen nincs is semmi baj. Isten szeretet, és Ő tesz képessé arra, hogy szeressük Őt és másokat azáltal, hogy Ő előbb szeretett minket, és megmutatta, hogy milyen is az igazi szeretet.
De a Biblia nem ezt mondja a rendeltetésünkről. Nem a szeretetkapcsolat a hangsúlyos. Nem azt olvassuk, hogy a mennyországban az lesz a feladatunk, hogy szeressük Istent és másokat, bár ez is bizonyosan része lesz a cselekedeteinknek. A Biblia a szentséget hangsúlyozza, azért, mert ha nincs bennünk szentség, nem tudunk megfelelő módon szeretni, sőt semmi mást sem tudunk helyesen csinálni. Azért nem olyan a kapcsolatunk Istennel, mint amilyennek lennie kellene, mert nem vagyunk szentek. Azért nem olyan a kapcsolatunk másokkal, mint amilyennek lennie kellene, mert nem vagyunk szentek. Szentnek kell lennünk!
De dicsőség érte Istennek, egy napon szentek leszünk. ,,Hasonlókká leszünk Ő hozzá; mert meg fogjuk Őt látni, a mint van." (1Ján 3,2)
Akkor miért ne legyünk most szentek? Ez János végkövetkeztetése is, mert közvetlenül azután, hogy elmondja: egyszer majd Jézushoz hasonlóak leszünk, a következőket mondja: ,,És a kiben megvan ez a reménység Ő iránta, az mind megtisztítja őmagát, a miképen Ő is tiszta" (3. v.). Te az vagy? Az lehetsz, ha ezt a nagy rendeltetést tartod szem előtt.

James M. Boice
 
 
0 komment , kategória:  Isten terve Izráellel  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 17 
2018.09 2018. Október 2018.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 705 db bejegyzés
e év: 6903 db bejegyzés
Összes: 35816 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 501
  • e Hét: 5007
  • e Hónap: 66676
  • e Év: 185768
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.