Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
Anyám és az ő családja a média tükrében
  2013-05-04 20:56:29, szombat
 
  A média már kilencven esztendeje legalább halad végig a magyarországi teremtmények kitermelésén, melyek a tűzben terjedő istenük népének számít, de úgy, hogy közben folyamatosan támadják a teremtmények fogyatékosságai miatt az embereket.

Anyám apját, Benkő Lajost Sárospatakon csontrákban halatták ki. Benkő nagyapám tulajdona volt Patak és környéke, a Lévai, mint nyomorult által vásárolt birtokok, Olaszliszka központja is. Ők mernek nagyok lenni, hiszen senki sem tudja, hogy a médiánál anyám születése óta az utolsó magyarnak számít finn-ugor őseivel. (annak ellenére, hogy többen vallják ugyanezt magukról, bár háboríthatatlan életet élnek, a magyarokat viszont 130 esztendeje halatják ki).
Ha a régi színésznők, színészek beszélgetéseit visszajátszanák és anyámat kifaggatnák életéről, nyilvánvalóvá válna, hogy minden miatt az elmeosztály őt támadta meg. A média főleg sátoraljaújhelyi és sárospataki neveket vett fel, valamint divatos humanás név a kettős keresztnév, és a városról, faluról, tájrészről felvett nevek, ezeket mindet kitermelték, az adventisták által leírt vallásokkal együtt, melyeket 130 évvel ezelőtt kezdték megszülettetni, akkor ütötték fel a fejüket egy utolsó nagy küzdelem, játék miatt. Az 1967-től emelkedett nyomorutak és Rákóczi tér a fajtalankodókkal érintett lett a dologban és celebeknek nevezettekkel ismétli a politikának nevezett rock-szekér és lírai karám számait, szövegeit, végtelen apokalipszist írva ezáltal, megtartva, meggazdagítva magukat.

Anyámat nagybátyja, Benkő Sándor apja haldoklásakor a sáros patakba tette fürdeni, istállóban altatta a barnok között, majd liba pásztorlánynak fogta be. Ezt az istállóban való születést velem is ismételték születésem óta, a zsidó Szenci Molnár szamaras, szódás zsidó istállója lett a gyerekszobánk, vagyis ősmagyar és már utolsó borsodi ember család általi házasságot hoztak létre, bár a pszichografológiai okkultista elmebetegek már hetven esztendeje megtámadták az embereket is minden karmikus bűnük miatt, rájuk hárítva azt.

Egyszer betelefonáltam a tévébe Nagy Ágnes számmisztikusnak, aki közölte velem, hogy a sorsom az egyik szülőm családjával függ össze. Melyikkel? - kérdeztem, de nem mondta meg. Mindkét család veszélyben volt már, az emberi és a magyar is, de anyám a rengeteg meghurcolása miatt az anyjának, amit az oroszok és németek itt léte alatt átélt, infantilis maradt és naív. Nem volt alkalmas anyaságra, sem arra, hogy férjhez menjen, megterhelten a média által került apa családjába.
Folytatódtak a média támadásai. Gábor Zsazsa miatt gondolkodását elvették, mint ahogyan Esztergályos Cecilia miatt is, sőt a magas vérnyomását is beállították a Familia Kft-ben, melyből a Spar nevet is az egyik elmeosztályi ismétlő felvette, hiszen már 1983-ban berendezve az újhelyi Révész utcát és a miskolci Bertalan utcát történik anyám és anyja, öccse sorsának ismétlése, már rajtam, kaptam egy strumának nevezett nyakörvet a médiától, testemben tágító csapás van, minden részemben rontás. Már annyira legyengült állapotba kerültem, hogy a lábaim remegnek, minden izmom elernyedt, olyan lettem, mint egy száz esztendős öregasszony, míg az elmeosztályon halad végig cipelve mint egy állatot a menhely, amelyik az ország fölé állt, sőt megmenti az börtön Magyarországot, mivel a börtön és a sátánisták állnak a menhelyi gyerekek fölött, sőt minden abnormális fölött.

Kovács Erzsi féltékenysége miatt anyám féltékenységi jeleneteket rendezett már apának is, természete egyre rosszabbá vált, hiszen minket, mint emberi születésűeket nem szabad volt szeretni, míg a Vörös Oroszlános karmikusok a kommunistákkal, s az összes csapásával Magyarországnak emelkedett.

Müller Péter előzőleg a Végh Antal Egyedül a kastélyban könyvével indított, de már anyám a boszorkányok, valamint Gina Lolobrigida helyett is megáldozásra került, ezért velünk törődni nem volt képes, arany és ezüst ruhákat varrattatott és járta a szanatóriumokat. Ezért mutatták be a beavatottakaknak Ginát pikkelyes aranyruhában, de születésem óta az összes halak szülöttet visszament időben is megmentették, kiemelték, taníttatták, jólétet biztosítva nekik, vagy sztárrá tették, mint Ábel Anitát, Koncz Zsuzsát. Az együttesek neve alapján az országot kitermelte az elmeosztály és valamennyi zenei számot rajtunk a filmekkel, régi Hunnia filmekkel együtt végrehajtotta. 1992-ben már a Csillagok háborújánál jártak Csziszárékkal. Akkor arra ébredtünk fel, hogy valami hörög a fejünk felett.

Benkő Dániel a média szerint egyet jelent anyám apjával, összefügg vele, apja halálával Benkőt taníttatták, pinázásaival engem megszégyenítettek. Apám első házasságából született egy fiú, Gyuri, ő ugyanúgy néz ki, mint Heilig Gábor, s nem értettem, Heilig miért vigyorgott a médiában, mi köze van az emberek és magyarok felszámolóihoz.

Valamennyi zenész apokaliptikus, rock-szekere néven Magyarország csapásait jelenti, ezt elnevezték politikainak, a csapásokhoz csatlakozott az Elmeosztály is a fogyatékosokkal, hiszen valamennyien karmikus eredetűek, akik csapásait rajtam hatja a tűzben terjedő kíséretem végre.
1998. óta a szív nélküli elme emelkedik, azóta úgy cipelnek, mint egy állatot a szívemnél és melleimnél fogva az Időjelekben megrajzolt testenyészetek helyett, de az egész életem arról az árnyékvilágról szól, melynek része a forgószél is Chiccolinával, melyek eladták a lelküket valamilyen hatalomnak. Valamennyi Keletes költőként kiadott az Új Bekezdéssel együtt - kivéve engem, akit hattyúdalúként tette be oda - lírai karámja az apokalipszisnek, azt írtak.

A simontornyi elmeosztály szülöttje helyett anyámnak le kellett engem néznie, de azt sem engedték meg, hogy én anya legyek sokáig, Jakubcsek Gabriella lés társai helyett a gyerekeimnek engem kellett lenézniük.

Valamennyi írásom arról a történelemről szólt, akiket addig emeltek, megmentettek, 17-szeres magyar történelemről, köztük a mágiáról is, Valamennyi álmom arról szólt, hogy ki és kik helyett éltem én a sorsot, ki helyett mondták ki rám az orvosok, hogy nekem meg kell halnom, ki helyett temettek el Dávidként 1972-ben, ki helyett mentették meg a székesfehérvári csecsemőket 1992-ben és még sorolhatnám, hiszen négy évig vezettem az álom-apokalipszist, amikor is kimondta az idegosztály főorvosnője, hogy ember belőlem már sohasem lesz. Az álmaimat az írásaimmal együtt az orvosok kezdték ismételni folyamatosan, ahogyan írtam, így vitték ki népeiket Borsodból. Például a "Szeretetet és tiszteletet nem lehet átadni utólag, mint egy szál virágot" álom, melyben megjelent egy orvos szellem alakban egy szikla felett, s én voltam ott a gyerekeimmel, akik nem segítettek, a Benedek utcán lakó P. Kati és családja sorsa volt, de a Puskák és galambokra átírt menhelyi elmélet idején elvitték őt is a városból, sőt Puskás sportcsarnokot is rendeztek be.


Anyám ilyen állapotban itt az utolsó magyar, hogy melyik család érdekében születtem emberként, nem tudhatom, mert mindkettő veszélyben volt, az emberi és a magyar emberi is.

 
 
0 komment , kategória:  Család  
Anyám ma reggeli átka
  2013-01-15 11:36:54, kedd
 
  A születése óta sánta Talmudosok, reformátusok által infantilisként hagyott és rontott anyám, akinek sorsát Szombathely berendezésével 2001. óta ismétlik az én áldozásommal ma reggel felhívott telefonon, majd arra a kérdésemre, felhívta-e a bátyámat névnapján, azt felelte: egy lófaszt a pi...-ba, az Isten b...a meg a büdös kölykeimet, hogy én alázkodjam meg nekik. Élesen csengett bennem káromkodása, amit 1967. óta hallgatunk a nyomorultak emelése óta, most a cigányságnál járnak éppen a Rákóczi térrel, amelyik őt a talmudosok és a börtön mellett a legjobban összezúzta a média elmeosztálya mellett. Visszahívtam, megkérdeztem tőle, nem vagyunk-e elég szerencsétlenek, mióta ő a családba került? Letette a telefont. Már 77 éves, most is egy férfival beszélget odaköltözésről Bicskéről, házra van szüksége, hogy a romániai vője örököljön, ugyanis mindent rájuk iratott. Nekem amúgy sem kellene senkié, már bánom, hogy apa padlásán is ott hagytam régi játékainkat, hagytam, hogy kifossza a Budai maffia.

Az egész utca belőle élt, ahol lakom, őt nem engedték tanulni óvónőnek születésem előttől, mentek a parasztok, meg a tanyasiak, a talmudosok, meg a nyomorultak, hiszen ez már nagyon régi múltra visszatekintő, anyám apjának a nevét Benkő Dániel is felvette, ő az én túlélőm.

 
 
0 komment , kategória:  Család  
A hidegzöld szem és a pazarlás
  2012-08-06 10:45:57, hétfő
 
  Míg dolgoztam, én tartottam össze a megmaradt családot.
Még azzal sem törődtem, s el sem jutott tudatomig, hogy kihasználnak engem, s én vásároltam, sütöttem, főztem nekik állandóan, ahelyett, hogy utazgattam volna gyerekeimmel.
Utólag mindent másképp lát az ember, s mikor számadást készít, elé tárulnak hibái.

Bátyámmal soha nem volt bensőséges kapcsolatom. Nem is lehetett, mert egy hisztérikus idegbeteg anya mellett éltünk, aki sajnálta tőlünk az ennivalót, s míg mi éheztünk, a macskáinak adta a szalámikat. Anyám magyar család leszármazottjaként tejesen szív nélküli volt, nem ismerte a jóságot, a kedvességet, simogatást, gondoskodást, törődést, így csak apai örökségként ketten vittük tovább az emberséget, a becsületet. Bátyám természete egészen az anyámé: mindenkit mindig kihasználni, mindenből hasznot húzni. Meg kell tanulni, kivel lehet jótékonykodni, nem csak családon belül, hanem kívülállókkal is, akik nem élnek vissza a jósággal.

Hármunk közül én voltam egyedül jó tanuló. Én olvastam a hétfői diavetítéseken is testvéreimnek, én szerepeltem egyedül, én voltam, aki egész nap furulyázik, gitározik, énekel, vagyis én magammal foglalkoztam, ha más nem tette ezt meg.

Már másfél éves koromban szörnyülködve néztem, amikor anyám piros masnit kötött a bátyám nemi szervére és ezt nevette a szomszéd Ibollyal, közben gügyögött hozzá, a bátyám selypíteni kezdett. Később elkísértem logopédiai órákra, amikor a répa, retek, mogyoró, korán reggel ritkán rikkant a rigó és hasonló nyelvi fejesztőket tanult. Az ötvenes éveben a Kos-Bika-Vénusz együttállás alatt sok beszédhibás született, s ő éppen határeset, április 20.-án született.
Takács tanár úr gyakran mondogatta nekem az iskolában barackot nyomva a fejemre: - Kukurikú, tanítsd a bátyádat oroszra, mert megbuktatom.

Anyám cipelte bátyámat kicsi korában már pasi körútjaira, lelkére kötötte, ne szóljon apának róla. Engem is vitt, amikor apa unokatestvérének férjével kezdett ki, s egy másik helyre is,ahol primitív külsejű férfinél volt, de én ellenkeztem anyámmal, ezért lemondott rólam.

Bátyám házassága is anyámnak köszönhető. Általános iskola elvégzése után elzavarta Istvánt a temető helyére történő építkezésre segédmunkásnak. Éhen hordta a maltert a munkásoknak. Közben anyám szerelmi viszonyt folytatott a toronydarus kazincbarcikai Imrével előttünk. Már akkor évek óta éheztünk. Bele sem mertem gondolni, hogy a sovány István hogyan hordja éhen a maltert, hogy nem esik össze. Kilenc éves voltam, amióta magamról gondoskodtam, öcsém hét, bátyám tizenegy. Apai nagynéném betette ipari tanulónak bátyámat a vasútra, de anyám oda is bejárogatott a vezetőhöz, míg nagynéném ki nem tiltotta onnan. Mindenütt mindenben járatott minket.
Az ipari iskola elvégzése után Miskolcra került albérletbe. Anyám nem akarta fogadni szombatonként, ha nem hoz disznóhúst magával neki és a mostohaapámnak, mert ők csak azt ették meg. Amikor apa régebben csirkét, vagy nyulat vágott nekünk, azt kiabálta neki vékony, visítós hangján, hogy gyilkos.

Bátyám levelezett lányokkal, köztük felnőtt irású szőke hajú németekkel, szlovákokkal. Csodálkoztam a írásukon, mert az enyém még gyerekes volt.
István szeme már ekkor hidegzöld, érzelem nélküli lett, olyannak tűnt, mint a kék szemű németeké, haja hasonlított Demjén Rózsiéra.

Egyetlen egyszer éreztem a bátyámban valamilyen kötődést irányomban, amikor hosszú éhezés és kabát nélkül járás után tüdő-mellhártyagyulladásom lett. Anyám 13 éves koromban vásárolt nekem egy papagájzöld-sárga kabátot a leértékelt boltban, hozzá horgolt nagy vörös rózsás sapkát, narancsszínű kesztyűt. Még általánosban felvettem a kabátot, varrtam az aljára, ujjaira, gallérjára műszőrmét, de később szégyelltem. Apa vásárolt nekem kevés rokkantnyugdíjából egy szürke trapéz nadrágot, addig csak melegítő alsóim voltak, inkább szoknyában jártam télen is. Ott hagytam a szanatóriumi beutalót az asztalon. Anyám a gyerektartást, családit magára és mostohaapámra költötte, jártak nyaralgatni együtt, rólunk tudomást sem vettek, illetve időnként, mikor mások szóltak anyámnak, belökött egy tányér ételt az öcsémnek azzal, hogy faljál, míg Kántor meg nem látja.
Komjáthyné a radványi szanatóriumban, ahová a bátyám érdekes módon elkísért a mentővel azt kérdezte tőlem, hogy a bátyám a férjem-e. Nem értettem, látta, hogy gyerekek vagyunk. Összeszorult a szívem a gondolatra, hogy a bátyám gyalog fog hazamenni a városba Fűzérradványból miattam.

Én varrólány koromban megismerkedtem Jolival, aki szabónak tanult, arra járt haza, mint én. Nagyszájú volt, olyan, mint aki mindig kiabál. A családja minden tagja meddő volt, anyja elmeosztályon élt, mióta megszülte őt egy munkahelyén történt szexuális kalandból. Takarítónő volt a vasúton, ott találkozott össze a nyíregyházi mérnökkel. Joli az egyetlen gyerek volt a családban, a nagynénje nevelte.
Juliska néni, a nevelőanya gátlástalan természetű, nagyszájú asszonyként nagy népszerűséget szerzett magának, mint takarítónő az egészségügyben. Mindig irigykedtem kicsit az ösztönös lényekre, mennyi boldogság van bennük, szembe nevetnek az élettel.
Juliska néni meghívta a bátyámat hétvégére ebédre egyszer, majd állandósult mindaddig, míg közölte velük, hogy házasodjanak össze. Bátyám 18 esztendős volt.

Esküvőjük az én lagzim előtt egy héttel volt, már a nászajándékomra kölcsönkért tőlünk pénzt, hogy nyilvánosan átadhassa a nagymamának. Mai napig nem adták meg a kölcsönkért összeget. Házi bácsi odavette albérletbe őket azzal a kikötéssel, hogy gyerek nem lehet. Megnyugtattuk, hogy ez lehetetlen, mert meddő az egész család. Rövid idő alatt három gyerekük született, a két fiú elsőként.
Joli gyereknevelése abból állt, hogy hajnalban hat órakor felkeltek, kizárta riglis ajtó mögé a gyerekeket az udvarra és nálam rugdosták az ajtót, ott dorbézolt különösen a nagyobbik. Mindenét tönkretette a lányaimnak,a még ki sem próbált automata mosógépüket egyszerűen földhöz vágta.
Délelőtt tízkor már elindultak ebédszerző körútra. Én szégyelltem magam apa előtt, nemcsak a házasságom, hanem bátyám kihasználása miatt is. Mindenkitől pénzt kértek kölcsön, amit soha nem adtak meg.
Joli havonta vásárolta az új ruhákat, melyeket a következő hónapban eladott. Én hiába adtam neki oda kölcsön a gyerekruhákat azzal, maradjanak meg később is a gyerekeknek, eladta őket, mint mindent, ami mozgatható volt.

Egyszer elmentem fodrászhoz. Egy alkoholistát fogtam ki, aki bedauerolta a hajamat és elment órákra inni. Mirer hazaértem, a bátyám és sógornőm ott hagyta a két kicsit egyedül. A nagyobbik megszeppenve vigyázott a kicsire. Abban az időben senkire sem számíthattam és később sem, mert az apjuk sem nézett a gyerekekre, tudomást sem vett róluk.

Később elfogadtak a bátyámék egy cserépkályhás szövetkezeti lakást a Pázsiton. Éltek ott veszélyes lakók is, mindenki menekült onnan, ahogyan tudott. Tüzelőre ritkán költöttek, a gyerekek makarenkói nevelésben részesültek, amikor esténként hazamentek, hideg vízben tusoltak is. Italra költötték már ekkor a pénzt, a rezsit és a közös költséget nem fizették, nem volt bennük kötelességtudat, de a bútorokat évente cserélték. A meddő nagynénik öröksége így folyt el, végül a lakást elárverezték a fejük felől.

Apa szőlőjét közösen örököltük. Boldogan jártam ki Várhegyre a gyerekekkel ültetni. A gyümölcsfák és bokrok már megvoltak szőlő lugasokkal együtt, csak permetezni, gyomlálni kellett. Bátyám kizárt a borházból, lecserélte a zárat és kiárulta a piacon a zöldségeket, gyümölcsöket.
Az ózdi Tibi, amelyik el akart venni feleségül engem, szőlőszomszéd volt, ott látott meg engem, de nagyon sokat ivott. Bátyám ment hozzá borért, ő hívta fel magával. Tibitől egyfolytában pénzt kért a bátyám,melyet soha nem adott meg. Tibi mondta, hogy hozzam el a szőlőből a rám eső hordókat, mert István ki fogja árulni, ki fog onnan közösíteni. Ő hamarabb kiismerte őket, mert egyik szeretője a bátyám bérházában lakott, ahol hárman éltek együtt a férjjel és a feleséggel a gyerekek előtt.
Nem néztem ki ilyet a bátyámból, hihetetlennek tűnt akkor, hogy ennyire visszaéljen a testvéri szeretettel és tűréssel. El is adott mindent a pincéből és a szőlőből, még a karókat is elhordta a szőlők mellől tüzelőnek, majd kiárulta a szőlőt. Nekem a szerződés utolsó példányát juttatta el aláírásra, azt mondta, nincs nála a többi. Később az öcsém elárulta, hogy ötezer forint hallgató pénzt adott neki a bátyám, hogy ne árulja el nekem, mennyiért adta el azt a szőlőt, amit ő tett tönkre, vagyis nem járt volna neki semmi belőle.

Engem egyszer hívtak meg karácsonyra - addig mindig én voltam a vendéglátó, az vált természetessé -, s a sógornőm közölte velem este a téli hidegben, hogy most vendégei vannak, nem tudnak fogadni minket. Visszaindulni már nem tudtunk a megyeszékhelyre,ott hagytam az ajándékaikat és kerestem szállást magunknak.

Jóval később, mikor már nagyon súlyos betegségeken mentem keresztül, halál biztosítást kötött rám, amit havonta fizetett ezer forintjával. Nem tudom megérteni, felfoghatatlan, hogyan akart a biztosítási pénzhez hozzájutni. Véletlenül derült ki, amikor már a második biztosítást kötötte az asszony nevemre, még azt is elfelejtette, hogyan hívnak.

Vándoroltak egyik albérletből a másikba, de sehol sem fizették a rezsiköltségeket, eladósodtak.
Bátyám tehetség, nagyon szép hajókat készít és képeket. Már gyerekkorában is a levelezés mellett a bélyeg, szállodacimke gyűjtés volt a hobbija.

Mikor munkanélküli lettem, ideküldte nyaralni a gyerekeket, bár egy kiló kenyérre sem volt pénzem és már beteg voltam. A fiúk követelte a finom szalámikat a boltból. Anyám akkor feljött hozzám, kölcsön adott száz forintot kenyérre, melyet postán vissza kellett neki küldeni.

Szemüvegeket fejenként százezer forintból készíttettek maguknak, számomra felfoghatatlan a flancolás, a fizetések nem teljesítése mellett. - Hogy lehet webkamera nélkül internetezni? - kérdezte a bátyám. Az a legutolsó, amire költenék, ha lenne pénzem. Van fontosabb, mint a szemüveg, a vérnyomásmérő, a fog felújítás, melyekre a pénz nem akar összegyűlni, a lakás festéséről még csak nem is álmodom, sem mosógépről, új heverő vételéről.

Bátyámék kaptak egy MIK lakást, de elégedetlenek, állítólag már itt is el vannak adósodva, ennek ellenére a sógornőm felhívott engem, hogy ide akar pár hónapra költözni hozzám, nem kívánja ingyen. Még soha senkinek nem fizettek, nem tudja megérteni, hogy én a semmiből élek, egyszer egy hónapban veszek pár dolgot magamnak, ami a legfontosabb. A semmin osztozni nem lehet, a rezsi mindig az első, de előre félek a fűtésszezontól, mert akkor az egyszeri bevásárlásra sem futja majd annak ellenére, hogy csak egy szobában fűtök egy kicsikét. Nem szeretem az ordibálást sem, s ők állandóan sértegetnek azt kiabálva, hogy én lusta vagyok dolgozni. Joli minden munkahelyet ott hagy, különösen a csendesebbeket, ő a nagy hangot kedveli, maga is kiabálós hangú. Legutóbbi munkahelyét két hónapja mondta fel, s közben azt fújta, neki dolgozni kell, ő nem kap pénzt sehonnan. Még az utazási kedvezményt is sajnálta tőlem azelőtt, pedig betegségem miatt ritkán éltem vele, éveken keresztül nem utaztam. Hiába mondom neki, bár én lennék egészséges, munka nélkül élni nem lehet, szüksége van az embernek arra, hogy hasznos legyen. Éjjeleim-nappalaim nincsenek, hatalmas fájdalmak közepette élek évek óta, ezt ők nem akarják és nem tudják megérteni. Most belül vívok magammal, tegnap győzött a segíteni akarás, de felülkerekedett ma rajta a nincstelenség szava: Miből segítsek?


 
 
0 komment , kategória:  Család  
A semmibe vétel
  2011-11-05 18:25:56, szombat
 
  Tárcsázok óvatosan ellenőrizve az időpontot, nehogy rossz időben "zaklassam", ahogyan veszik az én telefonálásomat a nagyobbik lányom otthonában. Este hat óra volt, s mivel ismételten műtétre kell mennem, szükségem van a struma laborbeutalóra, amit el szeretnék a műtéti labor lelettel együtt végeztetnsi, s ezt oda adják be jobb híján.
Nem vette fel senki a telefont. Még egyszer próbálkoztam, mérgesen beleszólt a lányom:
- Mi van?
- Nem adtad ide délelőtt a beutalót és nekem hétfőn reggel korán mennem kell.
- Mit tudom én, van-e itt beutaló?
- Megzavartalak?
- Éppen aludtam.
- Gondoltam, este hatkor már hívhatlak benneteket.
- Főztem, meg sütöttem is.
- Mit sütöttél?
- Mi ez a faggatózás?
- Bocsánat, hogy faggatni merészeltelek. Szia!

Ez a mai beszélgetés csak egyike a soknak, mert nem merem felhívni a lányomat. Nem nézik jó szemmel. Már 1990-ben, amikor sétálni hívtam egyszer, azt mondta a környék egyik cigánygyerekének:
- Vidd már el anyát sétálni!
A gyerek fel volt háborodva, hogy 14 évesen így bánik velem a lányom, lenéz engem. Rájuk vagyok utalva, mert senkim nem volt, a családom korán meghalt egymás után. Ez a cselédség kezdeti lenézése után a kiszolgáltatottság lenézése, leértékelés, semmibe vevés, a lélek legmélyebb bugyraiba való rúgás páros lábbal.
 
 
0 komment , kategória:  Család  
Hogyan kell boldogan szeretni?
  2010-05-01 12:05:08, szombat
 
  Nem tudnak a magyarok szeretni, nincsen sem szívük, sem lelkük, mint a játékban résztvevő csodálatos életet élő farkasoknak, akiknek lelkét 1995-ben is megmentették, bár születésem óta tart az erdő tisztulása emberi családok megáldozásával.

A Vörös Oroszlán népei a legszeretőbb családokba születtek meg a Hunnia elmeosztályok tagjaival együtt. Pár éve mutatták Koós Jánost, ahogy szerető idős anyjának énekelt.

Én nem éreztem soha anyai szeretetet, engem bántott a mezőkövesdi Johannás központ, La Manche csatorna patkányaival kezdődő, Hunnia börtön és három maffiával rontott anyám, jelentgetett, ijeszgetett. Már hét hónapos koromban ijedten nézek a fotón.

El sem bírom képzelni, milyen lehet, ha anya szereti az embert, nekem csak a hiányérzet sajog, elméletben ismerem a szeretet jelentőségét, így amikor én is anyává lettem, nem tudtam boldogan örülni az anyaságnak, befelhőzte alkoholista volt férjem a kapcsolatunkat érthetetlen csúfolódásaival, mulatozásaival, pénzünk elivásával, verekedésével.

Megszégyenítésre is kerültem kiskoromban anyám és a hecskei szomszéd Sz.-ék részéről, ezért az érintést, mint boldogság részét, elutasítottam.
Magam sem csókolgattam, ölelgettem önfeledten a gyerekeimet, csak pólyás korukban. Később úgy bántam velük, mint emberekkel, állandóan tanítottam őket, foglalkozásokat tartottam nekik, de a boldogság örömét nem tudtam nekik átadni, mert magam boldogtalan voltam anyám és volt férjem miatt.

Az emberi szívek szenvedtetése közel száz esztendős, azóta voltak magányosak az emberek, házasodtak durva emberekkel, olyanokkal, akikkel szívük nem lehetett önfeledten boldog.

Nem érzek semmit anyák napján, csak fájdalmat. Már soha nem tanulom meg, milyen lehet boldogan szeretni.
 
 
0 komment , kategória:  Család  
Nem tartlak el négy évig! VII.
  2009-03-14 22:31:24, szombat
 
 

Bárki előtt bátran énekeltem, volt, hogy más osztályokba is áthívott az ének tanárnő dalokat tanítani.
1971-ben Béres Ferenc zsűrielnök vezetésével Országos Népdalfesztivált rendeztek. Én Kádár Kata balladáját választottam, bár elég monoton volt, a hangomat nem mutatta meg teljesen. A színház irodájában tartottak előtte való nap a meghallgatást. Olyan volt, mintha a fejemben magamban énekelnék, nem terjedt a hangom a levegőben, mintha körben be lennék valamibe zárva. Ezt nevezték el később fekete mágikus JHVH klauzúrának.
Másnap Julika néni bejelentette, a legjobb ének tanuló következik és csak egy nyögés jött ki a hangomon a mikrofon előtt. Rám már senki sem volt kiváncsi, nem úgy volt, mint régen, hogy szép ruhát kaptam apától és eljöttek megnézni a fellépéseimet.
Ezt követően elhatároztam: ének-magyar tanárnő leszek, az éneklésről lemondtam.
A gimnáziumba és női ruha eladónak adtam be a jelentkezési papíromat, mivel nagyon szerettem a szép ruhákat. Többszörös túljelentkezés volt, s velem tanulás szempontjából 1967. óta senki sem foglalkozott, ennek ellenére felvettek a gimnáziumba.
Éhezések közepette éltünk fűtetlen, hideg házban, ahol tanulni egyáltalán nem lehetett. Anyám macskákat tartott, azokat etette szalámival, rajtunk ugráltak a bolhák, mert ágyneműt nem húzott.
Nyaralásokra járt, meg fürdőkbe, varrattatta magának az arany és ezüstruhákat. Különféle pasikkal volt lefényképezve, melyeket megtaláltam a szekrényben. Egyszer haza is hozta az egyiket.

Egy napon arra mentem haza iskolából, hogy egy mirigyes arcú ellenszenves ürge ül a konyhában és eszik. Anyám főzött töltött káposztát, éppen etette. Majd átküldött az unokanővéremhez fehér blúzért, aki mindig csúfolódott velem, most is rosszindulatúan kérdezte: - Tudod, minek anyádnak a blúz? Férjhez fog menni.

Elindultak az esküvőre, melyre minket nem hívtak meg. A gyerektartást, családit továbbra is felvette értünk, de nekünk semmit sem adott belőle, még vattám sem volt. Zsebkendőt használtam, amikor menseseltem, melyet állandóan kimostam.
A Rákóczi térről választott magának egy négy gyerekes embert, akinek a gyerekei nem tanultak, nagyon primitívek voltak.
Mi továbbra is magunk maradtunk, természetesnek vettük, hogy nekünk szenvedni kell. Bátyám már Miskolcon tanult diesel mozdony szerelőnek, ahova apa nővére betette, de anyám oda is bejárogatott a főnökéhez, úgyhogy ki kellett onnan tiltani. Előtte segédmunkásként dolgoztatta anyám építkezésen gyermekfejjel, hordta a maltert a járványtemető helyére épített bérházakban.

Egyik nap megjött anyám, hogy szétverje az apának megmaradt házat, melyből kifizette. Csákánnyal kiszedte még a villanyvezetékeket is a falból.
Közölte, hogy odamehetünk hozzájuk az egy szoba-konyhába fürdőszoba nélkül. Mostohaapám mellett ballagtam a nyolcadikból. Kiálló feneke volt, mint általában a többször megszülető egykori nemi csapásoknak.
Egyik nap mosakodtam a spázjban, amikor rám törte az ajtót és beleharapott a mellembe. Anyám semmit sem tett, bár nem is igen tudtunk vele beszélgetni, mert kiabált mindenért és nagyon féltünk tőle.
Osztályfőnöknek feltűnt, hogy valami nincs rendben. Faggatott, de nem mondtam neki semmit. Nagyon szerettem, mert Katalinnak szólított és magázott. Megadta a tiszteletet nekem.

Osztálytársam anyjától kértem pénzt, hogy beiratkozhassam a gimnáziumba, V.-nétól. .Ötven forintjával mai napig adós vagyok, még nem került arra sor, hogy visszaadhassam neki. Ballagásomra egyedül a nagynéném jött el, apa nővére, tőle kaptam virágot. Szégyelltem magam a használt ballagási blúzban és a magam aljazta szoknyában.

Amikor gimibe kellett volna menni, becsukott anyám a lakásba, azt kiabálta, nem fog négy évig eltartani.
Kiszöktem az ablakon és felmentem a nagynénémhez. Utánam jöttek, megígérték, nem fognak bántani.
Apának háromszor ítélt minket a gyámügy, de mindannyiszor meghiúsult. Anyám azt híresztelte, hogy velem akar élni "úgy". Apa sírt a nagynéném szerint, de tehetetlen volt ekkora gonoszság ellen, aki mögött állt a hatalom a hivatalos szervekkel együtt. Neki hittek mindenben.
Másodszor egy papírt kaptam a gyámügytől, hogy jelenjek meg. Anyám átadta a levelet, majd odaszólt: - Vidd az öcsédet is, takarodjatok innen mind a ketten! Már ekkor a ház árából átcserélték a lakást egy fürdőszobásra egy cigánnyal, melyben anyám mai napig él. Felmentünk ketten a gyámügyre, ahová apát is beidézték. Annyit kérdeztek tőlem, ismerek-e egy M. nevű háromgyerekes embert? Mondtam, hogy nem, egyetismerek, Melinda barátnőm udvarlóját. M. apa műszerész kollégája volt, így ő is tudta tanúsítani az igazamat. Kiküldtek minket, majd kiderült, hogy anyám jelentett fel engem.

1974-es tüdő-mellhártya gyulladásomkor, amikor a legyengült testem nem bírta tovább a kabát nélküli járást télen félcipőben vastag ruha nélkül ,s felmondta a szolgálatot, apa ismét elintézte, hogy hozzákerüljek. Beszélt dr. Pappal, az osztály főorvosánál, tartson ott engem, amíg a házzal elkészül, hogy mehessek tanulni gimnáziumba. Énekeltem a betegeknek több hónapos bezártság után az udvaron, amit kértek. A haldoklók elmondták igényeiket. Egy napon, mielőtt apa jött volna értem, Papp főorvos bejött, s közölte velem: azonnal hagyjam el a szanatórium területét, mert visszaéltem vele. Nem értettem. A szobatársam, egy nyolcvan éves néni tapsolni kezdett. Apa hiába tette meg az utat másnap, már nem talált ott, s én szégyelltem előtte a zárójelentést, melyet dr. Ogár főorvos széjjeltépett. Azt írták rá, hogy lenge ruhákban jártam a szanatóriumban. Egy szoknyám volt és egy lila nadrágom, amit apa vett nekem a szanatóriumban.
Így nem lettem ének-magyar tanárnő sem.
 
 
3 komment , kategória:  Család  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
2018.09 2018. Október 2018.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 9 db bejegyzés
e év: 421 db bejegyzés
Összes: 7233 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 30
  • e Hét: 792
  • e Hónap: 12497
  • e Év: 51498
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.