|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 13
|
|
|
|
2019-07-20 23:25:57, szombat
|
|
|
Radnóti Miklós
Rejtettelek
Rejtettelek sokáig,
mint lassan ért gyümölcsét
levél közt rejti ága,
s mint téli ablak tükrén
a józan jég virága
virulsz ki most eszemben.
S tudom már mit jelent ha
kezed hajadra lebben,
bokád kis billenését
is őrzöm már szívemben,
s bordáid szép ívét is
oly hűvösen csodálom,
mint aki megpihent már
ily lélegző csodákon.
És mégis álmaimban
gyakorta száz karom van
s mint álombéli isten
szorítlak száz karomban.
|
|
|
0 komment
, kategória: Radnóti Miklós |
|
|
|
|
|
2017-06-29 15:06:13, csütörtök
|
|
|
Radnóti Miklós
Ifjúság
Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépett
s követték társai, az ittas tengerészek,
szagos szél támadt és lábához hullt egy fészek,
s egy zöld majom szaladt feléje s rázta öklét,
érezte már, hogyan kezdődik az öröklét.
Megvillant nagy szeme, fáradt szemhéja égett.
Legyintett. S hátraszólt valami semmiséget.
(1943. május 29.)
|
|
|
0 komment
, kategória: Radnóti Miklós |
|
|
|
|
|
2016-09-02 16:01:33, péntek
|
|
|
Radnóti Miklós:
Előhang egy monodrámához
Kérdeztek volna magzat-koromban...
Ó, tudtam, tudtam én!
Üvöltöttem: nem kell a világ! goromba!
nem ringat és nem ápol, -
ellenemre van!
És mégis itt vagyok.
fejem rég kemény
s tüdőm erősödött csak,
hogy annyit bőgtem én.
A vörheny és kanyaró
vörös hullámai mind partra dobtak.
Egyszer el akart nyelni, -
aztán kiköpött a tó...
S a szív, a máj, a szárnyas két tüdő,
a lucskos és rejtelmes gépezet
hogy szolgál... ó miért? S a bimbózó virágnem
nyílik még ki húsomban a rák.
Születtem. Itt vagyok.
Felnőttem. S mire?
Ígértek néked valamit?
kérdeztem egyszer én
magamban még süldőkoromban.
S mindjárt feleltem is :
Nem. Senki semmit nem ígért.
S ha nem ígért, a senki tudja mért.
Szellőtől fényes csúcsra röpít fel a vágy
s lenn vár a gőzt lehelő iszap.
A hallgatag növények szerelme emberibb.
A madár tudja tán , hogy mi a szabadság
mikor fölszáll a szél alá
és ring az ég hullámain.
A hegyek tudják hogy mi a méltóság,
hajnalban, alkonyatkor is,
a lomhán elheverő hegyek...
Hegy lettem volna, vagy növény , madár...
vigasztaló, pillangó gondolat,
tűnő istenkedés. Ma már
az alkotás is rám szakad.
Kérdeztek engem? Számba vettek.
Ó, a szám... a hűvös és közömbös!
Nem érdeklem, nem gyűlöl, nem szeret,
csak-megfojt.
Nézd én vagyok. Nem egy , nem kettő,
nem három és nem százhuszonhárom.
Egyedül vagyok a világon.
Én én vagyok.
S te nem vagy te, s nem vagy ő sem.
Gép vagy. Hiába sziszegsz. Én csináltalak.
Én vagyok. Szétszedlek és te nem vagy, nem kapsz több olajat, túl nagyra nőttél.
S szolgálni fogsz, hiába sziszegsz!
Én én vagyok, én én vagyok,
megőrülök, én én vagyok, én én...
megcsúszom a végén!
Én én vagyok magamnak,
s neked én te vagyok.
S te én vagyok magadnak,
két külön hatalom.
S ketten mi vagyunk.
De csak ha vállalom.
Ó, hadd leljem meg végre honomat!
segíts vigasztaló, pillangó gondolat!
Még csönd van, csönd, de már a vihar lehel,
érett gyümölcsök inganak az ágakon.
A lepkét könnyű szél sodorja, száll.
Érik bennem , kering a halál.
Ring a gyümölcs, lehull ha megérik.
Füstölg a halál. Élni szeretnék.
Lélek vagyok. Arkangyalok égi haragja
ég bennem, riaszt a világ
Sűrű erdő kerít, porfelhőben a távoli nyáj.
Porfelhőben a távoli nyáj. Porkoszorús katonák.
Dögölj meg, dögölj meg, dögölj meg hát világ.
Ringass emlékkel teli föld.
Takarj be! védj, villámmal teli ég!
Emelj fel emlék!
Lélek vagyok. Élni szeretnék! |
|
|
0 komment
, kategória: Radnóti Miklós |
|
|
|
|
|
2015-11-08 22:00:17, vasárnap
|
|
|
Radnóti Miklós
Razglednicák
1
Bulgáriából vastag, vad ágyúszó gurul,
a hegygerincre dobban, majd tétováz s lehull;
torlódik ember, állat, szekér és gondolat,
az út nyerítve hőköl, sörényes ég szalad.
Te állandó vagy bennem e mozgó zürzavarban,
tudatom mélyén fénylesz örökre mozdulatlan
s némán, akár az angyal, ha pusztulást csodál,
vagy korhadt fának odván temetkező bogár.
1944. augusztus 30. A hegyek közt
2
Kilenc kilométerre innen égnek
a kazlak és a házak,
s a rétek szélein megülve némán
riadt pórok pipáznak.
Itt még vizet fodroz a tóra lépő
apró pásztorleány
s felhőt iszik a vízre ráhajolva
a fodros birkanyáj.
Cservenka, 1944. október 6.
3
Az ökrök száján véres nyál csorog,
az emberek mind véreset vizelnek,
a század bűzös, vad csomókban áll.
Fölöttünk fú a förtelmes halál.
Mohács, 1944. október 24.
4
Mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint húr, ha pattan.
Tarkólövés. - Így végzed hát te is, -
súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem. -
Der springt noch auf, - hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen.
Szentkirályszabadja, 1944. október 31. |
|
|
0 komment
, kategória: Radnóti Miklós |
|
|
|
|
|
2015-05-05 01:52:27, kedd
|
|
|
Baranyi Ferenc
És költő volt, igen!
Radnóti Miklós emlékére
Ő férfi volt, igen! A kiskert és a meggyfák
fedezékébe indult, akár anyás melegház
ölébe félve búvik a frissen nyílt levél,
kivárni zöld reményben, míg elvonul a tél.
De az újságba nézett: ó mennyi seb, kereszt még!
És ujjai hegyéig futott az idegesség,
kettős kín húzta-lökte: tenni vagy megmaradni?
A kertajtóból hosszan nézett utána Fanni.
És ember volt, igen! Az elvadult pilótát
a mámorig tüzelték - akár a rum - a bombák,
már-már nem is parancsra: önként és kéjjel ölt,
rommá alázkodott alatta lenn a föld.
És ő elszórta benne az emberi tüzet:
gondolkodjon kicsit, míg száll fejünk felett.
És költő volt, igen! Ha farkas-száj szorít:
jogosan élheted a farkas törvényeit,
megértem, kit barakkos rabsorsa úgy gyötör,
hogy marharépa-héjért, ha kell, társára tör,
ott még a legnemesebbnek is egy, csak egy a gondja:
egy répahéjnyit élni, másfél percig naponta.
S az ő fő gondja az volt, hogy ott is verset írjon,
aléltan araszolván a ronggyá gyűrt papíron,
még ott sem dobta el a tollat, mint a megvert
sereg futó bakái bajtársukat: a fegyvert,
ő költő volt, igen! S ti, akik plüssben ülvén,
nyafogtok, hogy hiányos az ,,alkotó-körülmény",
egy répahéjnyi percig gondoljatok csak arra,
ki úgy tapadt a tollhoz, mint kéz a puskaagyra.
1964 |
|
|
0 komment
, kategória: Radnóti Miklós |
|
|
|
|
|
2014-11-08 15:42:45, szombat
|
|
|
Radnóti Miklós
Ősz és halál
Hány súlyos őszt és hány halált,
halálok vad sorát értem meg eddig én!
a süppedő avar szagával mindig
tömjén is száll felém.
Száll? inkább csak lejt, szalad,
míg rá nem hull a hó,
földönfutó és tömzsi páros illat,
kettős búcsúztató!
Az alkony most is két emléket ringat,
a földrehulló nyár futó szagát
s egy jámbor illatét...
lejtett utánad az, mikor a hűtlen ég
tested a hűvös földnek adta át.
*
Az erdő vetkezik
és síkos már a rét,
körötted hét szép csillag ég,
hét csillag ég körötted és
tested körül most hirtelen
suhogó kört szalad
hét bársonyos vakond a föld alatt.
*
Ó, honnan táncoltál a fényre te?
falak tövéből, nyirkos, mély sötétből!
S miféle szárnyas akarat emelt?
mit láthattál, micsoda égi jelt?
S mi lett belőled, mondd?
te lélekűzte test,
te röppenő és dobbanó!
a gyertyák lángja és a friss
lehellet táncol most helyetted s - érted is.
Mi lett belőled lélekűzte test?
te dobbanó és röppenő!
ki könnyü voltál, mint a szellő,
súlyos vagy, mint a kő.
*
Most rejt a föld.
S nem úgy, mint mókust rejti odva,
vagy magvait a televény
csak télen át, -
örökre! mint emlékedet
e tépett költemény.
Link By the Rivers Dark
|
|
|
0 komment
, kategória: Radnóti Miklós |
|
|
|
|
|
2013-11-09 19:19:54, szombat
|
|
|
Egyik legszebb természeti versével emlékezem Radnóti Miklós halálának évfordulójára:
Radnóti Miklós
Októberi erdő
A bokron nedves zűrzavar,
a tegnap még arany avar
barna sár lett a fák alatt,
férget, csigát, csirát takar,
bogárpáncélt, mely széthasadt;
hiába nézel szerteszét,
mindent elönt a rémület,
ijedt mókus sivít feléd,
elejti apró ételét,
ugrik, - s a törzsön felszalad;
tanulj hát tőle, védd magad,
a téli rend téged se véd,
arkangyalok sem védenek,
az égen gyöngyszín fény remeg
s meghalnak sorra híveid.
Link Autumnal Emotion
Radnóti Miklós
Himnusz a békéről
Te tünde fény! futó reménység vagy te,
forgó századoknak ritka éke:
zengő szavakkal s egyre lelkesebben
szóltam hozzád könnyűléptű béke!
Szólnék most újra, merre vagy? hová
tűntél e télből, mely rólad papol
s acélt fen szívek ellen, - ellened!
A szöllőszemben alszik így a bor
ahogy te most mibennünk rejtezel.
Pattanj ki hát! egy régesrégi kép
kísért a dalló szájú boldogokról;
de jaj, tudunk-e énekelni még?
Ó, jöjj el már te szellős március!
most még kemény fagyokkal jő a reggel,
didergő erdők anyja téli nap:
leheld be zúzos fáidat meleggel,
s állj meg fölöttünk is, mert megfagyunk
e háborúk perzselte télben itt,
ahol az ellenállni gyönge lélek
tanulja már az öklök érveit.
Nyarakra gondolunk s hogy erdeink
majd lombosodnak s bennük járni jó,
és kertjeinknek sűrű illatában
fáján akad a hullni kész dió!
s arany napoknak alján pattanó
labdák körül gomolygó gombolyag,
gyereksereg visong; a réteken
zászlós sörényű, csillogó lovak
száguldanak a hulló nap felé!
s fejünk felett surrog és csivog
a fecskefészkektől sötét eresz!
Így lesz-e? Így! Mert egyszer béke lesz.
Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!
|
|
|
0 komment
, kategória: Radnóti Miklós |
|
|
|
|
|
2013-04-06 23:30:51, szombat
|
|
|
Radnóti Miklós
Hajnal
Lassan száll a szürke és a kék még
lassabban szivárog át az égen,
homályban áll az erdő s minden ág
puhán mozog, úgy mint a vizfenéken.
A szürkeség eloszlik, győz a kék,
minden égi füstöt magába fal
s a dúdoló hajnal elé szalad
két fiatal fa, sötét lábaival.
Harsány fürtökben lóg a fény s a táj
sok ág-bogán ökörnyál lengedez,
ragyogva lép az erdő szerteszét,
lépte vidám és egyszerre lenge lesz,
nedves fején a nappal táncba kezd
s a réten nem jöhet most senki át...
ezüst halakat virágzik a tó
és az éleshangú reggel így kiált:
halihó ha-hó ha-hó halihó!
Link Wake..
Radnóti Miklós
Szerelmes vers Boldogasszony napján
Fázol? várj, betakarlak az éggel,
hajadra épül a hímzett csillagok
csokra és holdat lehellek a
szemed fölé.
Már nem húz madarak búbos szerelme,
csak házak tárják lámpás ölüket
a szélnek és hangtalan fákon
ring a szerelem.
*
Szép bánat feszül a homlokom
alatt és fekete tájak tükröznek
sötéten összecsörrenő fogaimon:
ne félj.
Csak a februári egyszerűség
érett most bennem szerelemmé
és teljes vagyok már, mint nyáron
egy zengő égszakadás!
|
|
|
0 komment
, kategória: Radnóti Miklós |
|
|
|
|
|
2013-01-15 16:32:10, kedd
|
|
|
November
Megjött a fagy, sikolt a ház falán,
a holtak foga koccan. Hallani.
S zizegnek fönn a száraz, barna fán
vadmirtuszok kis ősz bozontjai.
Egy kuvik jóslatát hullatja rám;
félek? Nem is félek talán.
Radnóti Miklós
Október
Hűvös arany szél lobog,
leülnek a vándorok.
Kamra mélyén egér rág,
aranylik fenn a faág.
Minden aranysárga itt,
csapzott sárga zászlait
eldobni még nem meri,
hát lengeti a tengeri.
Radnóti Miklós
Szeptember
Ó hány szeptembert értem eddig ésszel!
a fák alatt sok csilla, barna ékszer:
vadgesztenyék.Mind Afrikát idézik,
a perzselőt! a hűs esők előtt.
Felhőn vet ágyat már az alkonyat
s a fáradt fákra fátylas fény esőz.
Kibomló konttyal jő az édes ősz.
Augusztus
A harsány napsütésben
oly csapzott már a rét
és sárgáll már a lomb közt
a szép aranyranét.
Mókus sivít már és a büszke
vadgesztenyén is szúr a tüske.
...... .....Június o
Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,
az ég derűs, nincs homlokán redő,
utak mentén virágzik mind az ákác,
a csermelynek arany taréja nő
s a fényes levegőbe villogó
jeleket ír egy lustán hősködő
gyémántos testű nagy szitakötő.
,,,,,,,,,,Május
Szirom borzong a fán, lehull:
fehérlő illatokkal alkonyul.
A hegyről hűvös éj csorog,
lépkednek benne lombos fasorok.
Megbú a fázós kis meleg,
vadgesztenyék gyertyái fénylenek.
,,,,,,,,,Április
Egy szellő felsikolt, apró üvegre lép
s féllábon elszalad.
Ó, április, ó április,
a nap se süt, nem bomlanak
a folyton nedvesorrú kis rügyek se még
a füttyös ég alatt.
Március
Lúdbőrözik nézd a tócsa, vad,
vidám, kamaszfiús
szellőkkel jár a fák alatt
s zajong a március.
A fázós rügy nem bújt ki még,
hálót se sző a pók,
de futnak már a kiscsibék,
sárgás aranygolyók.
Radnóti Naptár
A nyár most alszik, millió színével
Lombja vesztett fák rügyébe bújt.
A tájon ónszín fátyol leng a széllel,
Mintha sírva súgná: aludj, aludj.
Gyűjts erőt a közelgő tavaszra,
A nyár halála múló látomás,
Ott alszik most a nagy fák gyökerében.
Hogy jól aludjon levetkezett, fehéren
Alszik. Csak álom, - álom semmi más.
A hold ezüstje selymesen suhan már
Dermedt bokrokra pókhálót kötött,
Mint régi kürtök elhaló fuvalma,
Az óceánról friss szél száll a táj fölött.
Én hallom már a tavasz paripáit,
Nyerítve robognak a távol szeleken
Jönnek, s holnapra megújul a pázsit
A hó alatt is kopárrá fagyott kertemen.
Terítsd ki lelked most a kósza szélnek,
Hadd mossa tisztára bánatod ködét,
Hallgasd csak, - a friss szelek beszélnek,
S nyitogatják már a múltad börtönét.
Ne hidd, hogy te korhadó öreg fa
Téli tüzelőnek elfogysz. Megmaradsz,
s koronádnak lesz még száz virága
Hogy méltón köszönthesd az újuló tavaszt.
Link Violin
Radnóti Miklós
Hőség
Tapsolva szétfutott a zápor s itt köröskörül
üresen világít a környék és szuszog,
de dong és csomókban hull már a napfény
s aranymedveként nyalja a tüzes pocsolyákat.
Kövér fényesség hintál az ázott deszkáknak
jószagán és fortyog a világ a hirtelen
melegben:tükröző fák közt száll könnyű szellő,
s a záporeső már a teli gyökérben él.
És bomlik a hőség s imbolyong! hajlott
füvek közt dúdoló fény kisérgeti útját:
talpát feni és csúszkálva elindul,
pára marad itt csak és szövött nyugalom.
Héthatáron túl csillámlik háta fénye már,
elfagyott kőszál aranylik tőle ott s a kemény
éjszaki sark is,- ha eléri,megszőkül tőle
a kényes szivárvány alatt,amott a messzeségben.
Radnóti Miklós
Hasonlat
Fázol? olyan vagy, mint
hóval teli bokron az árva madárfütty. |
|
|
0 komment
, kategória: Radnóti Miklós |
|
|
|
|
|
2012-12-17 00:43:59, hétfő
|
|
|
Radnóti Miklós
Sem emlék,sem varázslat
Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyüléptű szivében megterem
az érett és tünődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.
Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki sincs.
Link Ágnes: Sem emlék sem varázslat |
|
|
0 komment
, kategória: Radnóti Miklós |
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 13
|
|
|
|
2018. December
| | Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas | |
| 1 | 2 | |
3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | |
10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | |
17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | |
24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | |
31 | |
| |
|
|
ma: |
0 db bejegyzés |
e hónap: |
0 db bejegyzés |
e év: |
5 db bejegyzés |
Összes: |
1346 db bejegyzés |
|
|
|
|
- Ma: 24
- e Hét: 100
- e Hónap: 714
- e Év: 7361
|
|
|