|
2018-06-28 22:09:38, csütörtök
|
| |
| |
Hecz János Sándor:
Élet, emlék, múlt, jelen, jövő
Mint vonatból jegenyesor, úgy mennek az évek.
Sokan megrekedtek alant, páran révbe értek.
Száz emlék, mint viharfelhő, lassan szertefoszlik,
egyszer-egyszer visszatér még, majd végleg lebomlik.
Előfordul, gyermekkorunk visszatér még néha,
aztán ismét elveszítjük, elménk sutba dobja.
Csak mi fontos, arcok, hangok, melyek megmaradnak,
első csókról igaz érzés, mik soha nem múlnak!
Néhány barát életünkből homályba tűnt régen.
Égbe szállt vagy mélybe veszett? Ki tudja már: kérdem.
Korunkkal csak emlék gyűlik. Sokszor nincs már hely sem.
Tán ezért van, néha feszít valami fejemben?!
Sokszor hisszük: De jó lenne mindent újraélni!
Ám tudjuk, hogy ezt az elménk már hiába kéri.
Rájövünk, az jó nem lenne, hiszen oly sok rossz volt!
Kitöröltük mind. Mi maradt? Az csupán pár vakfolt.
Őrizz, Isten, hogy a bánat újra visszatérjen!
Maró sebek, melyek fájtak, begyógyultak régen.
Nem szeretnénk csupán a jót újra felidézni!
Bizony, ha egy emlék feltör, mit idéz? Nem kérdi.
Életünk, mint zúgó folyam, úgy rohan előre.
Szerencsére nem látunk rá soha a jövőnkre.
Emlék marad minden, ami történt egykor régen,
eltűnik, majd előbújik, nem dobjuk el mégsem!
2018. június 7.
Poet.hu
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Mai költők: Hecz János Sándor |
|
|
|
|
|
Offline
