|
 1/23 oldal 
|
Bejegyzések száma: 226
|
|
|
|
|
|
2019-01-09 11:40:06, szerda
|
| |
| |
Mészárosová Melinda -
Farsang a nép!
Magyar nép
Vigadjon a nemzet a honban
határon innen és onnan,
járják a Busók a járdát,
asszonyok süssék a pogácsát,
takarítsák le a hótól a járdát,
ki ne törjék a Busók lábát!
Magyaroknak Farsangi szalagos
a fánk,
másoknak Szlovák
siska,
hozza is a Miska!
Táncol a Busó, vigad a nép,
ez a télbúcsúztató igen szép!
Határon innen és onnan
vigad a nép a honban!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: MAGYAR VÉR |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-11-18 16:15:42, vasárnap
|
| |
| |
Arany János:AZ ÖRÖKSÉG
Azok a magyarok, kik e hazát
Véren vették, vérrel ótalmazák,
Azok a magyarok, ha riadót fúttak,
A halál képétől nem messzire búttak.
Lakásuk volt paripájok háta,
Vetett ágyok kemény nyeregkápa:
Ettek és aludtak vérmocskolta nyergen,
Jártak éjjel-nappal sok nehéz fegyverben.
Nem kérdezték : sok-e az ellenség ?
Olvasatlan próbáltak szerencsét;
Tudták, a szerencse mindig ahhoz pártol,
Kinek szive még a halálban is bátor.
Elfogytak, elzülltek ottan-ottan,
Szép országok hevert elhagyottan,
Fölveré az isten mindenféle gyoma,
Éktelenné tette török, tatár nyoma.
Rongált zászló lőn az ő formája,
Nem volt annak színe, sem fonákja,
Itt-amott sötétlett rajta egy-egy vérfolt:
Szép zászlónk, az ország, váznál nem egyéb volt.
E becses zászlónak, a hazának,
Védelmében hányan elhullának!
Vérökben a rúdját hányszor megfereszték
Régi ősapáink! de el nem ereszték.
Igy a zászló, ránk örökbe maradt,
Ránk hagyák azt erős átok alatt:
Átok alatt, hogy, ha elpártolunk attul,
Ne legyen az isten istenünk azontul.
Most telik be, vagy soha, ez átok.
A zászlót, a zászlót ne hagyjátok!
Ha minket elfú az idők zivatarja:
Nem lesz az istennek soha több magyarja.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: MAGYAR VÉR |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-11-15 19:10:48, csütörtök
|
| |
| |
Sajó Sándor : MAGYARNAK LENNI
Magyarnak lenni: tudod mit jelent?
Magasba vágyva, tengni egyre - lent;
Mosolyogva, mint a méla őszi táj,
Nem panaszolni senkinek, mi fáj;
Borongni mindig, mint a nagy hegyek,
Mert egyre gyászlik bennünk valami:
Sokszázados bú, melyet nem lehet
Sem eltitkolni, sem bevallani.
Magányban élni, ahol kusza árnyak
Bús tündérekként föl-fölsirdogálnak,
S szálaiból a fájó képzeletnek
Fekete fényű fátylat szövögetnek
És bút és gyászt és sejtést egybeszőve
Ráterítik a titkos jövendőre.
Rabmódra húzni idegen igát,
Álmodva rólad: büszke messzi cél,
S meg-megpihenve a múlt emlékinél,
Kergetni téged: csalfa délibáb!...
Csalódni mindig, soha célt nem érve,
S ha szívünkben már apadoz a hit:
Rátakargatni sorsunk száz sebére
Önámításunk koldusrongyait.
- Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!...
Magyarnak lenni: tudod mit jelent?
Küzdelmet, fájót, véges végtelent.
Születni nagynak, bajban büszke hősnek,
De döntő harcra nem elég erősnek;
Úgy teremtődni erre a világra,
Hogy mindig vessünk, de mindig hiába:
Hogy, amikor már érik a vetés,
Akkor zúgjon rá irtó jégverés.
Fölajzott vággyal, szomjan keseregve
A szabadító Mózest várni egyre:
Hogy porrá zúzza azt a szirtfalat,
Mely végzetünknek kövült átkául,
Ránk néz merően, irgalmatlanul,
S utunkat állja zordan, hallgatag.
Bágyadtan tűrni furcsa végzetünk,
Mely sírni késztő tréfát űz velünk,
S mert sok bajunkat nincs kin megtorolni:
Egymást vádolni, egymást marcangolni!
- Majd fojtott kedvünk, hogyha megdagad,
Szilajnak lenni, mint a bércpatak,
Nagy bánatoknak hangos lagziján
Nagyot rikolt ni: hajrá! húzd, cigány -
Háborgó vérrel kesergőn vigadni,
Hogy minekünk hajh! Nem tud megvirradni,
Hogy annyi szent hév, annyi őserő,
Megsebzett sasként sírva nyögdelő,
Mért nem repülhet fönn a tiszta légben,
Munkás szabadság édes gyönyörében,-
Hogy mért teremtett bennünket a végzet
Bús csonkaságnak, fájó töredéknek!...
Tombolva inni hegyeink borát,
Keserveinknek izzó mámorát,
S míg vérünkben a tettvágy tüze nyargal,
Fölbúgni tompa, lázadó haraggal,-
S mikor már szívünk majdnem megszakad:
Nagy keservünkben,
Bús szégyenünkben
Falhoz vágni az üres poharat.
-Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!...
De túl minden bún, minden szenvedésen,
Önérzetünket nem feledve mégsem,
Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség,
Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!
Magyarnak lenni: nagy s szent akarat,
Mely itt reszket a kárpátok alatt.
Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva:
Viselni sorsunk, ahogy meg van írva;
Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,
Vérünkbe oltva ősök honszerelmét,
Féltőn borulni minden magyar rögre,
S hozzátapadni örökkön-örökre!...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: MAGYAR VÉR |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-11-15 19:06:42, csütörtök
|
| |
| |
Sajó Sándor: EZ ÉLTESSEN MAGYAR!
Mint egykor Erdély meghajszolt határán
A fölriasztott utolsó bölény,
Úgy állsz most, népem, oly riadtan, árván
Búd vadonának reszkető ölén.
És én, mint véred lüktető zenéje,
Ahogy most lázas ajkadon liheg,
A hang vagyok, mely belesír az éjbe
És sorsod gyászát így zendíti meg:
Két szemem: szégyen, homlokom: gyalázat,
S a szívem, ó jaj, színig fájdalom...
Mivé tettétek az én szép hazámat?
Hová süllyedtél, pusztuló fajom?
Fetrengsz a sárban, népek nyomorultja,
Rút becstelenség magad és neved, -
Én mit tegyek már? - romjaidra hullva
Lehajtom én is árva fejemet.
Laokoon kínja, Trója pusztulása
Mesének oly bús, sorsnak oly magyar;
A sírgödör hát végkép meg van ásva,
A föld, mely ápolt, most már eltakar;
Búm Nessus-ingét nem lehet levetnem,
De kínja vád s a csillagokra száll,
Ha végzetem lett magyarrá születnem:
Magyarnak lennem mért ily csúf halál?
Nemzet, mely máglyát maga gyújt magának
És sírt, vesztére, önszántábul ás,
Hol száműzötté lett a honfibánat
És zsarnok gőggé a honárulás,
Hol a szabadság őrjöngésbe rothad
S Megváltót s latrot egyképp megfeszít,
Hol szívet már csak gyávaság dobogtat, -
Ah, rajtunk már az Isten sem segít!
Pattogva, zúgva ég a magyar erdő,
Az éjszakába rémes hang üvölt,
Lehullt az égből a magyar jövendő,
Milljó görönggyé omlik szét a föld;
De bánatomnak dacra-lázadása
- Mint őrület, mely bennem kavarog -
Fölrebben most is egy-egy szárnycsapásra:
Még nem haltam meg, - élni akarok!
A mindenségbe annyi jaj kiáltson,
Ahány magyar rög innen elszakad;
A tíz körmömmel kelljen bár kiásnom,
Kikaparom a földbűl a holtakat:
Meredjen égnek körül a határon
Tiltó karjuknak végtelen sora,
S az ég boltján fönt lángbetűkkel álljon
Egy égő, elszánt, zordon szó: soha!
Soha, soha egy kis göröngyöt innen
Se vér, se alku, se pokol, se ég -
Akárhogy dúl most szent vetéseinkben
Idegen fajta, hitvány söpredék!
E száz maszlagtól részegült világon
Bennem, hitvallón, egy érzés sajog:
Magyar vagyok, a fajomat imádom,
És nem leszek más, - inkább meghalok!
Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul;
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam már most porba hull;
De ezt a lelket itthagyom örökbe
S ez ott vijjog majd Kárpát havasán
És belesírom minden ősi rögbe:
El innen rablók, - ez az én hazám!
És leszek szégyen és leszek gyalázat
És ott égek majd minden homlokon,
S mint bujdosó gyász, az én szép hazámat
A jó Istentől visszazokogom;
És megfúvom majd hitem harsonáit,
Hogy tesz még Isten gyönyörű csodát itt:
Bölcsővé lesz még minden ravatal, -
Havas Kárpáttól kéklő Adriáig
Egy ország lesz itt, egyetlen s magyar! |
|
| |
|
0 komment
, kategória: MAGYAR VÉR |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-11-14 12:06:40, szerda
|
| |
| |
Ölbey Irén: MAGYAR BESZÉD
Az alkony kéken szürkülő.
A csöndes, méla kis özön
vén magyarral találkozom.
Halkan köszön.
Pipás. Komoly. Beszélni kezd.
A lusta ,,adj Isten" után
egyéb szavak ringnak tova
halkan, puhán.
Lassú szavak ringnak tova.
Csak hallgatom. Be szép, be szép.
Van-e még hozzád fogható,
magyar beszéd.
Velős, tömör, turáni szó,
tebenned gőg és dac lobog.
S dalolnak benned kopogó
nyílzáporok.
Mélyedben zümmög szelíden
a puszták nagy békéje és
ott fáj, zokog, tombol vadul
sok sorsverés.
Te vagy a jókedv s fájdalom.
Te vagy a lágyság és erő.
Tán nem is, tán zene vagy,
bús, lüktető.
Az esetben szók ringnak tova.
Csak hallgatom. Be szép, be szép.
A nyelvek koronája vagy:
magyar beszéd. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: MAGYAR VÉR |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-11-10 17:59:03, szombat
|
| |
| |
Wass Albert : Üzenet haza. Előadja : Sinkovits Imre, MagyarVagyok.com
Link |
|
| |
|
0 komment
, kategória: MAGYAR VÉR |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-11-10 17:51:32, szombat
|
| |
| |
Berzsenyi Dániel: Magyarokhoz I. II.
A magyarokhoz I.
Romlásnak indult hajdan erős magyar!
Nem látod, Árpád vére miként fajul?
Nem látod a bosszús egeknek
Ostorait nyomorult hazádon?
Nyolc századoknak vérzivatarja közt
Rongált Budának tornyai állanak,
Ámbár ezerszer vak tüzedben
Véreidet, magadat tiportad.
Elszórja, hidd el, mostani veszni tért
Erkölcsöd: undok vípera-fajzatok
Dúlják fel e várt, mely sok ádáz
Ostromokat mosolyogva nézett.
Nem ronthatott el tégedet egykoron
A vad tatár khán xerxesi tábora
S világot ostromló töröknek
Napkeletet leverő hatalma;
Nem fojthatott meg Zápolya öldöklő
Századja s titkos gyilkosaid keze,
A szent rokonvérbe feresztő
Visszavonás tüze közt megálltál:
Mert régi erkölcs s spártai férfikar
Küzdött s vezérlett fergetegid között;
Birkózva győztél, s Herculesként
Ércbuzogány rezegett kezedben.
Most lassu méreg, lassu halál emészt.
Nézd: a kevély tölgy, mellyet az éjszaki
Szélvész le nem dönt, benne termő
Férgek erős gyökerit megőrlik,
S egy gyenge széltől földre teríttetik!
Így minden ország támasza, talpköve
A tiszta erkölcs, melly ha megvész:
Róma ledűl, s rabigába görbed.
Mi a magyar most? - Rút sybaríta váz.
Letépte fényes nemzeti bélyegét,
S hazája feldúlt védfalából
Rak palotát heverőhelyének;
Eldődeinknek bajnoki köntösét
S nyelvét megúnván, rút idegent cserélt,
A nemzet őrlelkét tapodja,
Gyermeki báb puha szíve tárgya. -
Oh! más magyar kar mennyköve villogott
Atilla véres harcai közt, midőn
A fél világgal szembeszállott
Nemzeteket tapodó haragja.
Más néppel ontott bajnoki vért hazánk
Szerzője, Árpád a Duna partjain.
Oh! más magyarral verte vissza
Nagy Hunyadink Mahomet hatalmát!
De jaj! csak így jár minden az ég alatt!
Forgó viszontság járma alatt nyögünk,
Tündér szerencsénk kénye hány, vet,
Játszva emel, s mosolyogva ver le.
Felforgat a nagy századok érckeze
Mindent: ledűlt már a nemes Ílion,
A büszke Karthágó hatalma,
Róma s erős Babylon leomlott.
A magyarokhoz II.
Forr a világ bús tengere, ó magyar!
Ádáz Erynnis lelke uralkodik,
S a föld lakóit vérbe mártott
Tőre dühös viadalra készti.
Egy nap lerontá Prusszia trónusát,
A balti partot s Ádria öbleit
Vér festi, s a Cordillerákat
S Haemusokat zivatar borítja.
Fegyvert kiáltnak Baktra vidékei,
A Dardanellák bércei dörgenek,
A népek érckorláti dőlnek,
S a zabolák s kötelek szakadnak.
Te Títusoddal hajdani őseid
Várába gyűltél, hogy lebegő hajónk
A bölcs tanács s kormány figyelmén
Állni-tudó legyen a habok közt.
Ébreszd fel alvó nemzeti lelkedet!
Ordítson orkán, jöjjön ezer veszély,
Nem félek. A kürt harsogását,
A nyihogó paripák szökését
Bátran vigyázom. Nem sokaság, hanem
Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.
Ez tette Rómát föld urává,
Ez Marathont s Budavárt híressé.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: MAGYAR VÉR |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-11-10 17:40:28, szombat
|
| |
| |
Millei Lajos:
Nem sírok én
Nem sírok én, csak ráhagyom,
hogy könny gördüljön arcomon.
Ha vág a szó, ha éget is,
ez éltetőm, s a végzet is.
Hisz mennybe visz, és átölel,
ha csillagvarázsként jön el.
Vagy megfeszít, halálra szán,
ha nem érte tárul ki szám.
Nem sírok én, csak ráhagyom,
hogy könny gördüljön arcomon.
Ha azt látom, hogy élni kell
napról-napra, bús kényszerrel.
Mert nincs miből, és nincs miért:
csonttá aszott, holt elvekért,
hol gyermek sír, mert éhe fáj,
s anyja vágya a nincs-be váj.
Nem sírok én, csak ráhagyom,
hogy könny gördüljön arcomon.
Ha úgy érzem, hogy rászolgált
e ronggyá tépett szép ország
a siralomház kulcsára,
de tekintettel múltjára,
egy díszdobozban kapja meg,
mert adni, az még mindig kegy.
Nem sírok én, csak ráhagyom,
hogy könny gördüljön arcomon.
Vért áldoztunk, és bánt az, ott,
hogy nem mozdul a sok halott:
égbe szálltak, és várják még,
hogy forduljon a sorskerék.
Meghaltak Ők egy nemzetért.
De nekünk vajon lesz miért? |
|
| |
|
0 komment
, kategória: MAGYAR VÉR |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-11-05 20:37:06, hétfő
|
| |
| |
Sajó Sándor:
MAGYARNAK LENNI
Magyarnak lenni Szent István tanítása szerint erkölcsi fogalom. Még senkit sem tesz magyarrá az,hogy magyarul beszél. Ez még nagyon kevés. Senkit sem tesz magyarrá az, hogy a vére magyar, sőt még az sem, hogy magyarnak vallja magát: a magyarságot erkölcsi küzdelemmel, Isten sürgette cselekvéssel úgy kell kiküzdeni. Magyarnak lenni erkölcsi lendület.
Magyarnak lenni: hit. Hit a magyarság hivatásában. Hit abban,hogy az Isten akar velünk valamit,és hogy a magyarság képes megvalósítani ezt az isteni feladatot.
Magyarnak lenni: szeretet, együttérzés, átfogása, átölelése mindannak, ami magyar: a magyar földnek, utolsó talpalatnyi rögének, a magyar történelem minden mozzanatával a magyar embernek, s koldusnak és az emberhez nem méltó életet élőnek is.
És cselekvés, levonni a konzekvenciáját ennek a hitnek és ennek a szeretetnek: tenni tunyaság, kényelem, önérdek ellenére is, amit erkölcs, amit lelkiismeret, amit Isten megkíván - ezt jelenti magyarnak lenni
/Sajó Sándor/
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: MAGYAR VÉR |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-11-05 20:32:25, hétfő
|
| |
| |
Petőfi Sándor: ISTEN CSODÁJA
Ameddig a történet csillaga
Röpíti a múltakba sugarát:
A szem saját kezünkben mindenütt
Saját szivünkre célzó gyilkot lát,
S ez öngyilkos kéz hányszor szálla ránk!...
Isten csodája, hogy még áll hazánk.
Igy hordozunk sok százados sebet,
Keblünk soha be nem gyógyúlhatott;
Mérget kellett mindenkor innia,
Ki sebeinkre önte balzsamot.
Valami rosz szellemtől származánk!
Isten csodája, hogy még áll hazánk.
S míg egymást martuk szennyes koncokért,
Mint a szeméten a silány ebek,
Azt vettük észre csak, hogy ezalatt
Az oroszlánok itt termettenek;
Jött a tatár, jött a török reánk.
Isten csodája, hogy még áll hazánk.
Ott foly Sajó... oly görbén kanyarog,
Mint ember, aki görcsben haldokol;
Ott haldokoltunk, vérünk ott szivá
Az óriási nadály, a mogol,
S holttesteinket fölfalá a láng!
Isten csodája, hogy még áll hazánk.
S ott van Mohács... ott nyomta a királyt
Sárkoporsóba páncéla s lova,
S készult számunkra a ledőlt király
Kardjából a rettentő zabola,
Melytől még most is ég és vérzik szánk!...
Isten csodája, hogy még áll hazánk.
Mi lesz belőlünk?... ezt én kérdezem,
De mily kevesen gondolnak vele.
Oh nemzetem, magyar nép! éltedet
Mindig csak a jó sorsra bízod-e?
Ne csak istenben bízzunk, mint bizánk;
Emberségünkből álljon fönn hazánk!
Szalkszentmárton, 1846. január
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: MAGYAR VÉR |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/23 oldal
|
Bejegyzések száma: 226
|
|
|
|
2019. Február
| | Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas | |
| | 1 | 2 | 3 | |
| 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | |
| 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | |
| 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | |
| 25 | 26 | 27 | 28 | |
| |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
0 db bejegyzés |
| e év: |
188 db bejegyzés |
| Összes: |
18977 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 519
- e Hét: 3833
- e Hónap: 7866
- e Év: 67119
|
|
|
Offline
