Belépés
eposz.blog.xfree.hu
(Merkúr: Csillagjegy: Szűz: Föld) (Nap: Aszcendens: Oroszlán: Tűz) "Isten létezhet Sátán nélkül, Sátán nem létezhet Isten nélkül." Eposz Lauter Szabolcs
1987.09.04
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 8 
ooOoo
  2019-02-09 19:02:16, szombat
 
  Voice Stealer - Acrobat
Link

Ez már kezd nem az "igazi" lenni, az a helyzet... Szerintem...
A többi Track-et már meg sem említem arról az albumról...
Rossz szokás szerint sajnos, amilyen jó Track-ekkel indított az előadó a legelső albumán, a másik két album olyan gyatra. Mintha az összes jó ötletét mindent beleadva az első albumain lőtte volna el, Carl A. Finlow néven is, aztán utána már nem sok minden "egyedi" maradt. Alig van sokszor már harmónia, későbbi Track-jeiben, diszharmonikusak szerintem. Az sem véletlen hogy csak 3 album van Voice Stealer néven, szerintem érezte valahol az előadó is ezt. Mennyiség a minőség rovására megy! Nagyon gyakori "hiba", ha egyáltalán ezt értelmezhetjük "hibának".

Egyébként a Voice Stealer nem más mint Carl A. Finlow, csak más néven...

Silicon Scally
Random Factor

Ezeken a neveken is ugyanarról az előadóról van szó, csak más-más neveken. Mindjárt ránézek azokra is, mert nagyon kíváncsi vagyok...

Silicon Scally - FPS
Silicon Scally - Low Resistor
Silicon Scally - Gosub
Silicon Scally - Protocol
Link

"Nu Skool" Elektro

No, igen... Ezek is azért olyanok amilyenek, ezek a Track-ek, mert ezek koraiak (az előadó esetében), egészen pontosan 1998-ból, ezek még őrzik a régieknek a stílusjegyeit, hiába "Új Vonalként" aposztrofálják némelyiket. Úgy tűnik hogy az "őskövületek" mindig diadalmasabbak. Szinte mindenben! Nem csak zenék terén...

Persze egy idő elteltével megtörténnek azok az áttörések és újítások amik szükségesek. De ugye napjainkban nagyon sok mindenben visszaesés van, ez van, ez is egy ciklus, utána majd lesz jobb is. Ezek a ciklusok (etapok) folyamatosan váltakoznak egyébként...

Akinek nem tetszik (amilyenek a rendszerek is, akár politika, az egész minden ami ezen a bolygón is zajlik) az tudja a dolgát, bár az öngyilkosságot sem javaslom, nem tartom jónak, mert karmikusan rosszat tesz az illető jövőjére nézve, akár más inkarnációban.

Járulékos veszteség mindig van, lesz is, nem csupán háborúkban. Belőlük nem valószínű hogy lesznek "veteránok", akik minden nehézséget túléltek. Akik sok borzalmakon is keresztül mentek. Ők nem fognak tudni dicsekedni ezzel, hogy igen, őrajta nem fogott ki még az Ördög sem. Sem pedig a Pokol! Sok szenvedés se, amin akár van jelenleg, akár nincs, akár lesz a jövőben, egy igazi "veterán" kineveti...

Mivelhogy neki már nincs mit vesztenie, ő csakis nyerhet. Nem mindegy, kiég...

Sok vágy ha az tényleg maga teljességében ki van élve, vagy ha valaki sokat csinálja, eleget tesz nekik, akár annyit csinálja hogy már szó szerint hányingere lesz tőle. Nem vicc...

Akkor némely vágyak átalakulnak és másképpen fognak megnyilvánulni, másabb formákban, de bizonyos dolgok ellobbannak, mint valami lángocskák, beköszönt rájuk a "tél", a halál. Így is, úgy is közelebb kerülünk a halálhoz, nincs menekvés. Olyankor a halál tényleg megváltás, szépen is lehet meghalni, békességben és megnyugvásban félelem nélkül, nem csupán csúnyán...

Aki lefekszik aludni, vajon ő fél-e a tudatlanságtól? Azt se tudja olyankor hogy ő létezik...
Tán akkor mikor álmodik, másik dimenzióban az ugyanolyan valóság! Vigyázat...

A földi emberek java része így éli meg, így éli át, az alvást. Kevesebben vannak olyanok, akik álmukban (másik világon) is tudatosak tudnak maradni.

Én sokszor találkoztam akár démonokkal is álmaimban, sötét lényekkel is, harcoltam is ellenük, de sokszor le is győztem őket. Nem akarom részletezni ezeket a dolgokat, mi hogy volt, de nem fostam be tőlük, az a lényeg...

Én még azokat az álmokat sem értelmeztem rémálmoknak. Sőt, olyan is volt hogy amikor felébredtem, csupán nevettem az egészen. Bár én ritkán álmodok, mivelhogy kevesebb bennem a vágy is. Bizony, akikben nagyon sok a vágy, a félelem, ők nagyon-nagyon sokat álmodnak...

Én viszont tudom magamról, hogy én nagyjából 2 hetente egyszer, vagy havonta egyszer álmodok egy valamit, de az ütős. Sosincs kettő egyforma és visszatérőek sincsenek. Régebben természetesen voltak énnálam is, de az már elmúlt...

Olyan mélyen tudok aludni, pillanatok alatt el tudok aludni, hogy ha egy kézigránát felrobbanna az ágyam mellett, nem biztos hogy felébrednék rá. Sokszor elég 2-3 óra alvás, de az olyan mély, hogy akkor is kipihentnek érzem önmagam sokszor. Ha álmodok, minden álmomra emlékszek mai napig is. Őrzöm őket magamban, mert nagyjából önmagamban tudom hogy azok mit üzentek számomra. Nem könyvből! Azt mindenki felejtse el szerintem, az ilyen álmos - álomfejtő könyveket hagyjuk már...

Jó, mindenkinek önmagának kell tudni megfejteni saját álmait. Még az előzményeit is, az okait is, hogy azok miért keletkeztek őbenne. Bizony, egy profi így tesz.

Például... Én jelenleg férfi formában vagyok, egyébként a nőkhöz vonzódok, a női forma egyébként is szebb szokott lenni mint a férfi forma, több férfit amiatt szoktam linkelni, képek formájában is, mert ezzel arra utalok hogy én jelenleg bizony férfi formában vagyok.

Szóval... Ha példát kellene írni, igyekszem egyszerű lenni, ha valaki az utcán vagy bárhol lát egy szép nőt aki neki tetszik, akár odamegy hozzá, megszólítja, ilyesmi, de a nő visszautasítja őt. A férfi kielégítetlen marad, az a vágya legalábbis, mondjuk szexuális vágy. Mi fog ezután történni? Jós vagyok, persze csak idézőjelben, arról vagy másabb nőről fog majd álmodni, akár szexuálisan...

Igen ám, csak most jön a "feketeleves", volt olyan barátom aki azt állította, hogy ő velem álmodott. Én csupán nagyot nevetettem mindezen. Én mondtam neki hogy te nem engem láttál! Nem érzékelhettél engem! Meglepődött, kérdezte...

Hogy-hogy, miért nem? Kifejtettem neki hogy nem lehetséges az, hogy ő énvelem álmodott, mivelhogy akár egy démon is, akár egy éhes szellem is, le tudja másolni az én fizikális formámat is, sokszor nem is tökéletesen, és bizony ő fog megjelenni valójában egy álomban. Akár női alakban, és bizony keményen meg akarja magát keféltetni, mert ilyen is van, démon szintjén is...

Őket szoktam olykor fizikális testnélküli vámpíroknak nevezni, ők az igazi vámpírok. Mivelhogy a folyamat során, például álomban, életenergiát lopnak közben. Bármilyen alakban megjelenhetnek egyébként, a formák világát, minden formát ismernek. Akár családtag formájában is megjelenhet, vagy Jézus formájában, őnáluk nincs olyan hogy "szent". Bármire képesek, mert őket is vágyak mozgatják, amelyeket ki szeretnének elégíteni.

Aki ezt belátja, aki szeret aludni. Miért félne a haláltól? Miért félne Istentől? Miért félne az Ördögtől? Miért félne a jövőtől? Akár a jelentől is? Miért félne a fájdalmaktól? Ott nincs is fájdalom, kezdjük ott. Nincs értelme, értelmetlen, fölösleges energiapocsékolás félni is...

Lehet mégsem annyira kötelező "valakinek" akár ezen a bolygón is lennie, de ha már itt van akkor igyekezni kell, mindenből a maximumot kihozni, lehetőségekhez, tudáshoz és akarathoz mérten persze...
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
x'D
  2019-02-09 12:39:11, szombat
 
  "Japánban a "saiya-jin" szó egy szójátékon alapul: "yasai" (zöldség) és "jin" (ember). A sorozat tehát viccesen zöldségembereknek nevezi őket; mindegyik csillagharcos neve zöldségeken alapszik: Son Goku csillagharcos neve (Kakarotto) a répából (carrot); Vegita a vegeta (vegetable mint vegetáriánus) szóból, Raditz pedig a retekből (radish)."

A válasz 100%-ban hasznosnak tűnik. A válaszíró 70%-ban hasznos válaszokat ad.
# 5/9 Időpont 2017. febr. 27. 16:58 Privát üzenet
Hasznos számodra ez a válasz?
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Szun Vu Kung (Son Goku)
  2019-02-09 12:14:13, szombat
 
  Son Goku (Szon Gokú; Hepburn: Son Gokü; eredeti nevén Kakarotto: Sárgarépa) Torijama Akira Dragon Ball című manga- és animesorozat főszereplője. Nevét a Nyugati utazás című kínai regény egyik szereplője, a majomkirály után kapta. A szereplő életét 12 éves korától követhetjük végig a Dragon Ball, Dragon Ball Z, Dragon Ball GT és Dragon Ball Super című animékben. Goku egy nagyon elszigetelt helyen élt gyermekkorában, így ismeretei a világról eléggé korlátozottak. Amikor először találkozik Bulmával, azt hiszi az autójára, hogy egy szörnyeteg. A Dragon Ball első felének humora is nagyrészt Goku tudatlanságából ered.

Megjelenése

Goku legjellemzőbb külső jegye különleges állású haja, ami csillagharcos (Saiya-jin) létéből adódóan soha nem nő; jellegzetes genetikai tulajdonságai miatt pedig a kinézete szinte teljesen megegyezik apjáéval. Kevés kivételtől eltekintve az egész Dragon Ball és Dragon Ball Z sorozat alatt narancssárga edzőruháját, gí-jét hordja. A GT-ben kék gí-felsőt és sárga alsót hord. Mikor Super Saiya-jinná (szuper csillagharcossá) változik a haja sűrűbb (minden szuper harcos szinten sűrűbb) lesz az égnek áll és aranysárga színű lesz.

Eredet

Goku a Vegeta bolygón született egy nagyon alacsony rangú harcosként, Kakarotto néven. Éppen ezért egy viszonylag gyenge bolygóra, a Földre küldték, hogy pusztítsa el a Földet. Azonban érkezés után beverte a fejét, elvesztette a memóriáját, ezzel együtt természete is agresszívből szelíddé változott. Egy Son Gohan nevű nagyapa fogadta örökbe és nevelte fel, azonban egy alkalommal Goku ,,Oozaru"-vá (óriás majommá) alakult és megölte őt. Ezen események után pár évvel találkozik Bulmával, és innen indul a Dragon Ball cselekménye. Gohan nagyapa nevezte el őt Gokunak.

Személyisége

Goku személyiségének legjellemzőbb vonása a szelídség, az egyenesség és a naivitás. Rendkívül tiszta szívű, bátor, hűséges, önzetlen, nagyon sokra tartja az életet, ezért nem akarja senkinek az életét szükségtelenül elvenni (noha nagy ellenszenvvel viseltetik azok iránt, akik viszont nem tisztelik mások életét). A csillagharcos származásából fakadóan megtartotta a harc szeretetét és azt, hogy minél erősebb ellenfeleket akar legyőzni. Ennek érdekében rendkívül sokat edz és emiatt egyéb, például családi kötelezettségeit is hajlamos elhanyagolni. Személyiségének egy másik fontos része, hogy képes bárkivel összebarátkozni és még felnőttként is megtartja gyerekes viselkedésformáit (például a kiáltások, amiket akkor hallat, amikor ízlik neki valami). A sorozat során nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lesz.

Képességek

Folyamatos edzésnek köszönhetően Goku rendkívüli erőre, sebességre és kitartásra tett szert, valamint tökéletesen képes uralni a ki-jét.

* 10x Kamehameha: A Kamehameha továbbfejlesztése, amit Goku a GT során vet be először. Az eredeti Kamehameha-nál 10-szer pusztítóbb.
* Zanzóken: Képes saját maga illúzióit létrehozni, azáltal, hogy gyorsan mozog.
* Légütés: Goku az ütésével egy légáramlatot tud létrehozni, ami sebzi az ellenfelet.
* Taijoken (Napököl, napfényverés): Ezt a technikát Tensinhan alkalmazta először, majd tőle vette át Goku. Egy erős fényforrást hoz létre, ami elvakítja az ellenfelet.
* Kiai-Ho: Ki-áramlat, ami meglöki az ellenfelet.
* Telekinézis: Goku képes mozgatni a tárgyakat a ki-je segítségével.
* Rjú-ken (Sárkány ököl): Ennél a technikánál Goku ki-t koncentrál az öklébe, melynek egy erős ütés lesz a vége. Ezt gyakran egy sárkány animáció kíséri (kivétel a Pikkoro Daim-ao elleni harc volt, ahol egy Ózaru képe jelent meg).
* Kaioken: Egy technika, amit Kaiótól tanult. Ezzel a technikával hirtelen felszabadítja a ki-jét, ami egy rövid időre megnöveli a harci képességeit. Ez egy rendkívül veszélyes technika, mert ha nem képes irányítani a felszabaduló ki-t, az elpusztíthatja őt. Ennek ellenére nagyon fontos technika és sokszor segíti Gokut a harcai során. Kaioken közben Gokut vörös aura veszi körbe.
* Genki Dama (Lélek Bomba): Ezzel a technikával Goku képes összegyűjteni az adott bolygó élőlényeiből az energiát és ezt egy nagy gömbbe fókuszálni, majd rádobni az ellenfélre. Hátránya a hosszú idő, amit a technika igénybe vesz, ráadásul a gyűjtés közben Goku védtelen. Ennek ellenére szintén egy fontos technika, ami eldöntheti a harcot. Kaiótól tanulta.
* Sunkan Ido (Azonnali Átvitel) : Ezt a technikát Goku a Yardrat bolygó lakosaitól tanulta. Képes bármilyen ki-forrás közelébe teleportálni, ha érzékeli az adott ki-t.
* Kienzan: Goku képes a ki-jéből egy éles korongot formázni, amit az ellenfél megvágására használ fel. Ezt a technikát Krilin és Dermesztő is tudja alkalmazni.
* Telepátia: Üzenetküldés gondolati úton (pl.: Kaió-nak).
* Gondolatolvasás: Korlátozott mértékű gondolatolvasó-képesség. Összesen kétszer alkalmazta: Először a Namekon, másodszor a Cell-el folytatott harcnál.
* Fúzió: Goku és Vegita képes fuzionálni, aminek eredménye Gogeta, ez 30percig tart és különleges mozdulatok szükségesek hozzá (egy úgynevezett fúziós tánc). A Z sorozat 12. mozifilmjében és a GT-ben használta. Másik lehetőség, a , amit csak egyszer használnak a Z-ben, de ez a Fúzió örökös. Vegekuvá (Vegettová) egyesülnek. Potara fülbevalót még a Superben is alkalmazzák, de itt kiderül hogy a hatás csak 1 óráig tart kivéve, ha az egyik fél Kaioshin.

Goku a második csillagharcos, akinek sikerült elérnie a legendás szuperharcos szintet apja, Bardock után. Goku a Dermesztő elleni harcban érte el ezt a szintet.

(Krilin halála felett érzett dühe idézte elő ezt az átalakulást.) Túlvilági edzései során sikerült elérnie a második szintet is, és ö az első, aki eléri a harmadik szintet. A GT-ben használja a negyedik, végső alakját is, amely során megmarad a fekete haja, s majomhoz hasonló külseje lesz. Erre rajta kívül csak Vegita lesz képes, de ő csak segítséggel, saját erejéből nem. Goku a DBZ sorozat legerősebb lénye, aki végül legyőzi Majin Buu-t. A sorozat vége felé, csak Gohan, a fia közelíti meg képességeit. A Dragon Ball Superben eléri az isten szintett itta haja első alkalommal vörös lesz,de nem tart sokáig. Majd edzés közben megtanulja előhívni ezt az erőt, de a haja ekkor már kék színű lesz. Rajta kivűl még Vegita is eléri ezt a szinttett.

Goku kellékei

Goku a jellegzetes harci ruháját (gi) Zseniális Teknős (Muten Roshi) adta neki az első harcművészeti tornáján való részvételkor. Ugyancsak Muten Roshi adta neki a varázsfelhőt (Kinto Un), amire csak tiszta lélekkel ülhet fel az ember. A varázsbotot (Nyoi-bu) Gohan nagyapától kapta. Ez a varázsbot akkorára nyúlik, amekkorára használója akarja. (Később kiderül, hogy ez a varázsbot az eredeti módja a Mindenható /Kami/ szentélyébe való bejutásnak.) A sárkánygömbök keresésekor Goku nagy hasznát veszi a Bulma által készített sárkánygömb-radarnak. A harcok során Karin (Korin) varázsbabjaitól (Senzu bab) pedig azonnal felgyógyul. (Ez sokat segít neki a nagyobb csatáknál.)
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Vu Cseng-En: Nyugati utazás, avagy a majomkirály története
  2019-02-09 11:31:45, szombat
 
  A hetedik fejezet, amelyben
menny szörnyű kemencéjéből a Nagy Szent megmenekül,
ám utána örökre a Vuhszing-hegy alá kerül
Gazdagságod, rangod, neved
Előző élted szabja meg,
Meg ne csalódjék hát szíved másokért.
Igaz fény tölti lelkedet,
Jó gyümölcse lakja benső rejtekét.
Minden gaz merényletért megfizet a magas ég,
S ha nem e pillanatban, hát csak várd ki idejét.
Istent kérdezel a végső okért?
A baj, nagy csapás már rád támadt, elért,
Mivel szíved nagyra néz, végtelenbe tör, merész,
Nem ismer törvényt, rendet, ezért ér csak el, ezért.



Elfogta hát a Nagy Szentet a mennyei katonaság; hurcolták is megkötözve a démonnyakazó teraszra. Ott aztán kikötötték a démonokat hódoltató oszlophoz s nekiestek: karddal kaszabolták, bárddal hasogatták, lándzsával döfölték, pallossal vagdalták - de még egy karcolást se tudtak ejteni rajta. Elészólította ekkor a Déli Serpenyő Csillag* a tűzi hivatal istenkéit; nagy tüzet raktak azok, tűzzel égették, de meg nem égethették. Eléparancsolta akkor a mennydörgési hivatal istenkéit; mennykővel verették, szikrájával szegelték - de egy szőre szálát meg nem görbíthették. Szaladt is a Nagyerejű Démonfejedelem a Jáde Császárhoz a többivel együtt, s jelentette nagy alázatossággal:
- Tízezer évig élj, ó, felség! Eme Nagy Szent nem tudni honnan, de kitanulta maga teste teljességes megvédése módját. Karddal kaszaboltuk, bárddal hasogattuk, mennykővel verettük, tűzzel is égettük, hogy lehet, hogy mégis egy szőre szálát is meg se sérthettük?
- Nohát, micsoda egy gézengúz! - álmélkodott a Jáde Császár. - Micsoda gézengúz! Hogy bánjunk el vele?
Előlépett a Felséges Vén, Lao-ce, s így szólott:
- Eme majom felfalta a drágalátos csodabarackokat, felkortyolta az isteni boritalt, el is lopta a halhatatlanság elixírjét, az én elixíremet, mind az öt tökflaskával! Tele van hát most a hasa a frissivel, az érettjével! Égethetitek már őt mindenféle tűzzel, csak egy darabban marad! Olyan lett ettől egész teste, akár a gyémánt, semmi kárt benne nem tehettek! Hanem inkább elviszem én őt magammal, aztán beledugom az én mennyei kemencémbe, az elixírolvasztóba, abban lassú tűzön, dühös lángon megolvasztom, felforralom, amíg ki nem olvad belőle az elixír, ő maga akkor hamuvá esik szét. Meg is parancsolta a Jáde Császár rögtön, oldoznák fel a majomkirályt, adnák át a Felséges Vénnek. Azt már el sem beszélem, micsoda jutalmakat kapott aztán a Jáde Császártól a Kis Szent: száz szál aranyvirágot, száz flaska mennyei bort, száz szem elixírt, ritka drágaságokat; fényes gyöngyöket, szőttes-aranyos selymeket magának s testvéreinek, s hogyan köszönte mindezt s hogyan tért haza hazájába - hanem csak arról beszélek, hogy a Felséges Vén, hazatérvén a Tusita Palotába, ottan a majomkirályt feloldozta, kulcscsontjából az általverő kést is kihúzta, s belenyomta egyenest mennyei kemencéjébe. A fűtőknek, szenelőknek pedig meghagyta, hogy szítsák ám a tüzet, rakják keményen.
Tüzeltek is a kemence alá a legények szakadatlan, megállás nélkül hétszer hét, azaz éppen negyvenkilenc napig. Akkorra aztán lelohadt. Gondolta már a Felséges Vén, itt az ideje kinyitni a kemencét, visszanyerni az elixírt. A majomkirály a kemence fenekében épp már a szemét dörgölte, könnyét törölgette a rettentő melegben, amikor egyszer csak hallja ám, hogy nyílik a kemence ajtaja! Odanézett, s látta is már a világost maga felett. Nem bírta megállni, egyszeribe egy nagy kurjantással kiugrott a kemencéből, azt felrúgta, maga meg világgá szaladt.
Halálra rémültek a tűzi legények, de aztán egykettőre föleszmélkedtek s nekiestek, hogy megfogják. No hiszen! Egykettőre földhöz döntötte valamennyit, akár egy dühös tigris, akár egy bősz sárkány. Utánaeredt a Felséges Vén is már, hogy rátegye a kezét, de alig ért hozzá, elvágódott ő is, mint a vágott hagyma, a majomkirály meg csak szaladt tovább. Aztán előrántotta a füléből bűvös fütykösét, meglengette, növesztette, s akkor, akárcsak hajdanán, a kezébe ragadta. Nem nézett bizony se istent, se embert, akkora kavarodást támasztott a mennyek palotájában, hogy a kilenc csillagisten szaladt haza s csukta be a kaput nagy ijedtében, de a négy mennyei hercegnek se lehetett nyomát se lelni sehol! Nem akadt isten, aki meg tudta volna állítani.
A Nagy Szent bősz haragjában már az Áradó Fény Csarnokánál járt, közel a Bűvös Esthajnalpír Drága Csarnokához. De ott már elébe ugrott a Jáde Császár testőrsége, karddal, korbáccsal, lándzsával, alabárddal felvették vele a harcot. Körülfogták, szorongatták, de már hozzá nem férhettek. Nem ám, mert a Nagy Szent csak megrázta magát, s egyszeribe hatkarú, háromfejű óriás szörnnyé változott; három bűvös fütyköse úgy járt hat kezében, mint a malom vitorlája, akár a motolla, mint a cséphadaró. Felhatott a harci lárma egészen a Jáde Császár palotájába.
Ki is adta a Jáde Császár rémültében a parancsot két szolgájának, belső emberének, mennének el a nyugati mennyekbe magához az Öreg Buddhához, jőne az el segítségül, megfékezni a gonoszlelket.
Vette a parancsot a két szolgálattévő szent, elindultak s meg is érkeztek Grdhrakuta hegyének, a Keselyűhegynek dicső vidékére, a Mennydörgő Hang szent helye elébe, s ott tisztelkedve illendően a négy gyémántvillámisten* s a nyolc bodhiszattva előtt, előadták, mi járatban vannak. Besiettek nyomban az istenek a drágalátos lótusztrón elé, s hangzott is már Buddha parancsa, hogy lépjenek be a követek.
- Mi ügyben fárasztott ide benneteket a Jáde Császár, ó, szentek? - kérdezte a Tathágata.*
Elbeszélte a két szent követ a majomkirály gonoszságait, bűneinek lajstromát, elfogattatását, s hogy nem bírnak ám vele a mennyei seregek.
- Kér a Jáde Császár, ó, Tathágata, jönnél el hozzá hamar, s mentsd meg őfelségét a gonosztól! - fejezték be kérésüket. - Maradjatok csak itt a Törvény Csarnokában - fordult Buddha a bodhiszattvákhoz -, az elmélkedés helyét meg ne háborítsátok, én elmegyek a gonoszt elpusztítani, őfelségét megvédelmezni - azzal maga mellé vette két kedves tanítványát, Ánandát és Kásjapát, s elindult velük a Bűvös Esthajnalpír Drága Csarnokához.
Már messziről megütötte fülüket a nagy csatazaj: a harminchat mennykőisten fogta körbe a majomkirályt, ott birkóztak, tülekedtek vele.
- Rakjátok le fegyvereteket, mennykőistenek - szólalt meg Buddha -, oszoljatok széjjel! Te meg, Nagy Szent, gyere csak elibém, hadd kérdezzelek meg, micsoda erő lakozik benned?
Vissza is vonultak menten a mennyei hadak; visszaváltozott a majomkirály is igaz alakjába, s nagy dühösen előlépve, éles hangon megkérdezte:
- Hát te ki vagy, te jótét lélek, hogy csak így nyugovást parancsolsz a fegyvereknek, engem meg kérdőre mersz vonni?
- Én vagyok a tisztelt Sakjamuni* a nyugati égtáj paradicsomából - mosolygott Buddha -, namo Amitábha.* Hallám vadságodat, sok gonoszságodat, mennyek palotáját hogy felháborgattad. Hogy szereztél te örök életet? A Tao titkát honnét ismered? S honnét kélt benned pusztító dühöd?

Én - felelte büszkén a Nagy Szent -
Ég s föld szülöttje volnék, szent, halhatatlan sarja,
A Virág-gyümölcs Hegynek atyjaként tisztel sok majma.
Vízfüggöny Barlang mélyén laktam én csendben, békén,
De mesterem kerestem, a lét titkát kutatva.
Örök életet nyertem, és sok tudásra leltem,
Tanultam átváltozni végtelen sok alakba.
Ezért már földi létem egyszer csak szűk lett nékem,
Jáde Császárt elűzném, hogy a mennyben leljek lakra.
Hajnalpír Csarnokának ura már nem maradhat,
Királyról királyra száll lent is a föld hatalma!
Jobb is már, ha hatalmát most nékem általadja,
Azt tőle elragadni keltem vitézi harcra!

- Te fickó - hangzott Buddha gúnykacaja -, de hisz te csak egy majomfajzat vagy! Hogy ámíthattak el ennyire vágyaid, hogy a Jáde Császár trónjára törjél? Hiszen ő zsenge ifjúsága óta erre törekedett, erre nevelkedett ezerhétszázötven kalpán* által! Egy kalpa pedig tizenkétezer-kilencszázhatvan esztendőt teszen! Számoljad csak, mekkora időnek kellett beletelnie, hogy erre a határtalan isteni erőre szert tehetett? Te meg csak épp hogy a minap világra pottyant jószág vagy, hogy mondhatsz ilyen nagyokat? Hisz még emberszámba se veszlek! Oda az életed! Hamar, térj meg ízibe a jóra, ne locsogj ilyen dőreségeket, mert elérhet a végzet gyilkos keze, egyszeribe vége az éltednek, úgyhogy azt is sajnálod majd, minek jöttél a világra!
- Ha már zsenge ifjúsága óta erre nevelkedett is - tartott ki a magáé mellett a majomkirály -, akkor se maradhat a trónján örökké! Azt tartja a szólásmondás, hogy a császárság sorba jár, jövőre én jövök már! Csak mondd meg neki, hurcolkodjék innen, adja át nekem a mennyek palotáját, oszt jól van! De ha nem adja, hanem még huzakodni akar, akkor nem lesz itt soha békesség!
- Hát te - szólott megint Buddha -, annak felette, hogy örök, életed van és mindenféle formába át tudsz változni, micsodákat tudsz még, hogy el mernéd foglalni a mennyek trónját?
- Sok mindent tudok ám én! - hencegett a majomkirály. - Hetvenkétféle formába tudok én változni, s meg nem halok, újra sem születek tízezer világkorszakon át sem! Aztán felhőbukfencet is vetek, egy bukfenccel tizennyolcezer mérföldet megteszek! Hát hogyne foglalhatnám el a mennyek trónját?
- Csapjunk hát akkor kezet - mondta Buddha -, ha már olyan ügyes vagy! Ha ki tudsz ugrani innét a jobb tenyeremből, akkor tiéd a győzelem; nem kell tovább fegyverrel hadakozzál, hanem megkérjük akkor a Jáde Császárt, hurcolkodjék el hozzám lakni, a Nyugati Földre,* az ég trónját pedig neked adja. De ha kiugrani nem tudnál, akkor bizony leszállasz az alsó világba, a démonok sorába, hogy nevelkedjél még egynéhány világkorszakon keresztül, akkor aztán hadakozhatsz tovább! "Derék egy bikfic ez a Tathágata! - somolygott magában Szun Vu-kung titkos örömmel. - Hiszen én, vén Szun, egy bukfenccel megteszek tizennyolcezer mérföldet! Az ő tenyere meg egy lábnyi sincsen, hogy ne tudnék én abból kiugrani?"
- Úgy lesz, ahogy mondtad? - fordult aztán sebesen Buddhához. - Állod a szavad?
- Úgy lesz, úgy - nyugtatta meg Buddha, azzal kinyújtotta a jobb kezét. Akkorka volt csak a tenyere, akár egy lótusz levele. A Nagy Szent is eltette kézrejáró bűvös fütykösét, összeszedve minden isteni méltóságát, helyet foglalt Buddha tenyere közepében, s elrikkantotta magát:
- Akkor hát indulok! - s lám, eltűnt egyszeriben, árnyéka se látszott, nyoma se maradt, akár a felhőkből villanó fény sugarának. Buddha atya bölcs szeme meg nézte, nézte, hát pörgött, forgott a majomkirály a levegőégben, akár a szélkerék, megállás nélkül, minden erővel előre.
Száguldott a majomkirály a légben, s egyszer csak meglátott öt hatalmas, húsveres színű oszlopot, köztük a kék eget. "No, itt már vége lehet az útnak - gondolta a majomkirály. - Fordulok is vissza, s Buddha szava szerint én ülök az Esthajnalpír Csarnoka trónszékébe! De megálljunk csak! - ötlött közben az eszébe. - Hadd hagyjak csak itt valami jelet, hogy megértsük egymást a Tathágatával!" - azzal kirántotta egy szál szőrét, elvarázsolta vastagon bemártott íróecsetté, s a középső veres oszlopra felírta nagy betűkkel: "Itt járt az Éggel Egyenlő Nagy Szent." Mikor ezzel is végzett, visszarakta magára szőre szálát, s nem bírta megállni, hogy nagy illetlenségében jól meg ne öntözze az első oszlop tövét majomhúggyal. Aztán meg hányta-vetette megint a felhőbukfenceket, míg csak vissza nem ért Buddha tenyerébe, ahonnét elindult.
- Elmentem, megjöttem! - húzta ki magát büszkén. - Szólj csak a Jáde Császárnak, hogy adja nekem az ég palotáját!
- Te húgyos majomfajzat! - mosolygott gúnyosan Buddha. - Hiszen ki se léptél a tenyeremből!
- Nem tudsz te még semmit! - legyintett megvetően a majomkirály. - Elmentem a világ végéig, ott találtam öt húsveres oszlopot, az egyikre a nevem is ráírtam, jelem is ott hagytam! Eljönnél-e velem, hogy te is megszemléld?
- Nem kell hogy elmenjek - mosolygott Buddha. - Hajtsad csak le a fejed, s nézzél körül szépen! Kimeresztette ám a majomkirály aranyfényű tüzes szemét, meghajtotta fejét s nézett, nézett: hát ott látta Buddha jobb kezének középső ujján, hogy “Itt járt az Éggel Egyenlő Nagy Szent", a mutatóujja tövéből meg csak úgy áradt a jóféle majomhúgy illata.
- Hát ez meg hogy lehet? - kiáltozta a majomkirály kétségbeesetten. - Hát ez meg hogy lehet? Hiszen ezt az írást én az eget tartó oszlopra írtam volt, hogy került a te ujjadra? Biztosan gonosz bűvölet van a dologban, amit nem sejtettem! Nem hiszek én neked, nem és nem! Engedj, hadd menjek még egyszer!
Derék Nagy Szent! Neki is rugaszkodott volna, már ki is ugrott volna, de Buddha csak fordított egyet a tenyerén, s azzal a majomkirályt kivetette az ég nyugati kapuján. Az öt ujjából pedig lett öt hegy egy sorban, a Vuhszing-hegy, azaz az Öt Elem Hegye,* azok szépen a majomkirályt a földhöz nyomták, ott is marasztották.
Összetette ekkor kezét Ánanda, Kásjapa meg a harminchat mennykőisten, s fennszóval dicsérték Buddhát. S jött is már a Jáde Császár követe, hogy tette jutalmául lakomára hívja a császárhoz a nagy Tathágatát. Ott volt a lakomán a négy mennyei herceg, ott No-csa királyfi, a Királyi Anya nagyasszony, a Felséges Vén, a Mezítlábas Nagy Halhatatlan is, s a Menny Megbékélésének nagy ünnepén, ahogy ezt Buddha elnevezte, megajándékozták a mennyek megmentőjét csodabarackokkal, csodagombával is, csodakörtével és csodadatolyával. Ahogy ott javában ettek, ittak, vigadoztak, győzelmüknek örvendeztek, jött nagy sebesen egy Földön Cirkáló Hivatalnokisten s jelentette:
- Kidugta ám a fejét a Nagy Szent a hegy alól!
- Nem baj ám az, nem baj! - legyintett rá Buddha, azzal előhúzott köntöse ujjából egy táblát, ráírta nagy betűkkel: "Om mani padme hum",* s odaadta Ánandának, vinné le a földre, tűzné a hegy tetejébe. A hegy erre a földbe gyökeret eresztett, sok résén, nyílásán összenövekedett, lélegzett, sóhajtott, megingott, reszketett - meg is lelkesedett.
Buddha pedig búcsút vett a jáde Császártól, s hazafelé indult. Útjában azonban varázslatot tett még nagy kegyességében: a Vuhszing-san hegyéhez egy földistenkét rendelt, öt őrzőistennel, hogy azt jól őrizzék, örökkön-örökké. A Nagy Szentnek pedig, mikor megéheznék, vasgombócot adjanak; mikor megszomjazik, szájába olvasztott bronzot csorgassanak. És ekképp szenvedjen, ezzel gyötrettessék, míg a szenvedésnek ideje kitelnék, és el nem jön érte, aki majd megmentse.



Hankuan-hágón elhagyta Kínát nyugat felé, egy fekete bivaly hátán. Az i.sz. V-VI. században azt a Lao-ce megtéríti a barbárokat című taoista mű megtoldotta azzal, hogy eljutott Indiába, annak népét megtérítette, és ő lett Buddha apja.



* Déli Serpenyő Csillag - az Északi Serpenyő Csillag, azaz a Göncölszekér déli megfelelője.
* Gyémántvillámisten - az elnevezés (csin kang, szanszkritul vadzsra) gyémántot is, villámot is jelent.
* Tathágata - "(A buddhák útján) eljövendő", Buddha egyik legmagasabb címe.
* Sakjamuni - a mostani világ buddhája, történeti alak, más néven Gautama Sziddhárta (i.e. V-VI. század?)
* Namo Amitábha - Amitábha a megistenült Buddha, namo annyi, mint üdvözlégy; mintha Szűz Máriát Ave Máriának neveznénk.
* Kalpa - indiai elképzelés szerint eredetileg egy anyagi világegyetemélettartama, négyszázharminckétmillió év. A regény sokkal szerényebb.
* Nyugati Föld - a buddhizmus Amithába szektája szerint nyugaton van Buddha mennyországa. A regény ezt indiával azonosítja.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Vu Cseng-En: Nyugati utazás, avagy a majomkirály története
  2019-02-09 10:15:18, szombat
 
  A hatodik fejezet, amelyben Kuan-jin az ünnepre menvén bajok okát kérdezi, s a Nagy Szentet lebírják a Kis Szentnek seregei

Nem beszélem el tovább, hogyan zárták körül az istenek a hegyet, s hogyan pihent le a Nagy Szent, hanem elbeszélem, hogy a Déli Tenger Potaraka Hegyének Nagy Kegyességű, Nagy Irgalmú, Vészektől Megmentő, Bajtól Szabadító Érzékeny Lelkű Kuan-si-jin* bodhiszattvája, a Világ Hangjaira Figyelmező, hogy a Királyi Anya nagyasszony meghítta őt is a barackérés ünnepére legkedvesebb tanítványával, Huj-an zarándokkal együtt, megérkezett a Jáspis-tó melletti drágalátos palotába. Ott azonban mindent fenekestül felfordulva talált: a terítékek, ülőhelyek szerteszét hányva, összevissza borítgatva, s a jelen lévő istenek, halhatatlanok sem ültek meg illemtudón a helyükön, hanem nagy kavarodásban összevissza kiabáltak, vitatkoztak.
Köszöntötte a bodhiszattva a többi mennyei hivatalnokot, s azok aztán apróra elbeszélték neki, hogy s mi történt.
- Hát ha már nem lesz itt ünnep - bölcselkedett a bodhiszattva -, s inni sem adnak, akkor inkább gyertek velem a Jáde Császárhoz.
El is indultak a halhatatlanok a bodhiszattva nyomában. Az Áradó Fény Csarnokához érkezvén, a négy Mennyei Mesterrel találkoztak össze. Azok, köztük a Mezítlábas Nagy Halhatatlan, köszöntötték az érkezőket, s elmondták, mekkora gondban fő a jáde Császár feje: hogy elküldte a mennyei hadakat, fognák el a szörnyet, de még eddig nincs semmi hír.
- Bemennék akkor a jáde Császárhoz - döntötte el a bodhiszattva, megbizonyosodván a dolgok állásáról -, kegyeskedjetek tolmácsolni ebbéli kérelmemet.
Csiu Hung-csi Mennyei Mester bement nyomban a Bűvös Esthajnalpír Drága Csarnokába, s már jött is az izenet, hogy a bodhiszattva fáradjon beljebb. Odabent a jáde Császár javában tanácskozott már a Felséges Vénnel s a Királyi Anyával. Kuan-jin belépvén köszöntötte őket, majd helyet foglalt ő is. Aztán megkérdezte:
- Mi lesz a barackérés ünnepével?
- Nagy örvendezéssel híttuk egybe az ünnepséget minden esztendőben - restelkedett a Jáde Császár -, de az idén, hogy ez a majomördög ekkora felfordulást támasztott, bizony csak hiába híttunk.
- Honnét való származás ez a majomördög? - érdeklődött a bodhiszattva.
- Ez a majomördög - felelt a jáde Császár - a Keleti Győzelmes Istenek Földjének Aoláj országából származott, a Virág-gyümölcs Hegyen kőtojásból született. Amikor világra jött, szeméből aranysugár lövellt fel egészen a Göncöl palotájáig, de akkor rá ügyet se vetettünk. Ám aztán megnőtt erőben, sárkányokat bírt le, tigrist lebékózott, kitörölte magát a halál könyvéből. Panaszt is tett rá akkor a négy sárkánykirály, de az alvilág tíz istene is! Le is akartuk fogatni akkor, de az Esthajnalcsillag kérésére felhívattuk inkább a felső világba, hadd váljék belőle is halhatatlan. Meg is tettük istállómesterünknek császári istállónkban, de ez a fickó rühellvén hivatala kicsinységét, fellázadt hatalmunk ellen. Akkor Pagodahordozó herceget és No-csa királyfit küldtük volt érte, megbékítendő megint csak meghívtuk volt magunk körébe, kinevezvén őt az Éggel Egyenlő Nagy Szentnek. S merthogy semmi dolga nem lévén, fűvel-fával barátkozni kezdett, tartottunk tőle, hogy még bajt kever, hát megtettük a csodabarackok kertje felvigyázójának. Törvényeinket azonban megint csak áthágta: szép barackfáink termését mind felette, s az ünnepséget rendezvén, mivelhogy tisztség nélkül való, meg sem hívtuk oda; ő azonban elámítván a Mezítlábas Nagy Halhatatlant, annak képében a lakomára beosonkodott, a drága ételeket, halhatatlanok borát mind elpusztította, ellopta a Felséges Vén elixírjét, s jó néhány flaskó bort is orozván még, hazament hegyére, s ott sereg majmával devernyázott. Elkeserítette ez felséges szívünket, s ki is küldtünk ellene százezernyi mennyei sereget, menny hálóival, föld burkaival, hogy elfognák - de a mai napig hírrel nem szolgáltak, azt se tudom, győztek, vagy tán megfutottak.
Ezeket hallva, a bodhiszattva nyomban megparancsolta kedves tanítványának:
- Eredj csak gyorsan le a mennyekből a Virág-gyümölcs Hegyhez, tudakold ki, hogy áll a küzdelem. Ha ott harcra találsz, segíthetsz is nekik, visszajövén pedig igaz hírrel, szolgálj!
Huj-an, a zarándok, rendbe szedvén magát, kapta vasbunkóját, s felhőre kerekedvén egykettőre a hegy vidékén termett. Sűrűn állott a hegy körül az ég hálója, a föld sok hurokja, tartották az őrséget az istenek szigorúan, még a víz se szökhetett volna át a nagy körülzárásból.
- Hej, ti táborbeli égi katonaság! - kiáltott oda nekik Huj-an. - Adjátok át izenetem a fővezérnek! Pagodahordozó herceg második fia volnék, Moksa királyfi, a déli tenger bodhiszattvája, Kuan-jin első tanítványa Huj-an néven, jöttem, hogy megtudakoljam a hadi helyzetet.
Adták a hírt az őrállók sietve tovább, s kiadta a parancsot Pagodahordozó herceg vezéri zászlajával, nyissanak utat fiának. Keleten már éppen világosodott. Huj-an, belépve a vezéri sátorba, tisztelgett a mennyei hercegek s apjaura előtt.
- Honnét jössz, gyermekem? - kérdezte - Pagodahordozó. Huj-an elbeszélte küldetését, apjaura pedig elmondotta neki a harc állását.
- Ma még nem bocsátkoztunk csatába - fejezte be, de erre a szóra már hírnök érkezett:
- A Nagy Szent majomseregével csatára hív ki bennünket! - jelentette. Ki is vonultak a vezérek Huj-annal együtt a csatamezőre.
- Királyi atyám! - szólt apjához Huj-an. - Meghagyta a bodhiszattva együgyű fiadnak, hozna hírt neki a hadi helyzetről, de ha harcra kerül a sor, hát segítene is nektek egy kicsit. Én kiállnék, uramapám, hadd lám, kiféle-miféle ez a Nagy Szent!
- Fiacskám - egyezett bele Pagodahordozó herceg -, gondolom, a bodhiszattva keze alatt szert tettél valamelyes bűvös tudományra. De azért csak vigyázz! - intette végül.
Megpörgette vasbunkóját a királyfi, szorosra húzta magán ruháját, azzal kiugrott a tábor elé, s elkiáltotta magát:
- Melyikőtök az az Éggel Egyenlő Nagy Szent?
- Én volnék a vén Szun! - kiáltott vissza neki a majomkirály, fölemelve vasfütykösét. - Hát te ki vagy, hogy kérdezni mered?
- Én pedig a Pagodahordozó mennyei herceg második fia volnék, Moksa! - kiáltott vissza Huj-an. - Jelenleg pedig Kuan-jin bodhiszattva drága csarnoka előtt a tanítványok között a tanítás őrzője, papi nevemen Huj-an!
- Miért nem a déli tengeren imádkozol - gúnyolódott vele a majomkirály -, mit keresel itt mifelénk?
- Mesterem parancsára jöttem - adta vissza a gúnyolódást a zarándok -, hogy elfogjalak téged, te majom!
- Micsoda nagy szavakkal szóltál! - vágott vissza Szun Vu-kung. - El ne szaladj, kóstold csak meg a fütykösöm!
Nem ijedt meg Moksa királyfi, emelte is már vasbunkóját, hogy fogadja ellenfelét. Hatalmas harc kerekedett kettejük között ott a hegyoldalon. Összecsapott egymással a Nagy Szent és Moksa királyfi már ötvenszer-hatvanszor, s lám, zsibbadt már a válla a királyfinak, ernyedt már az ina, nem állta tovább a harcot. Csak a levegőben vagdalkozott már, s egyszer csak megfordult, megfutott a harcból. Nagy Szent is visszavonta seregét, táborba vonult a barlang előtt.
A mennyei katonaság meg fogadta Huj-ant, széles utat nyitott neki a sereg, kísérték a vezéri sátorba, ahol is a négy mennyei herceg, Pagodahordozó vezér s No-csa királyfi előtt még nagy zihálva, lihegve a küzdelem fáradságától, megszólalt:
- Hej, ez a Nagy Szent! Hej, ez a Nagy Szent! Mekkora ereje, micsoda hatalma van! Nem álltam vele a harcot, megfutottam előlel Szíve megdöbbenésével hallgatta ezt a fővezér, s menten meg is írta segélykérő levelét, s adta a Nagyerejű Démonfejedelemnek, vinnék fel Moksa királyfival a mennybe.
El is indultak azok ketten vissza; megnyitották előttük az ég hálóit, a föld hurkait, felhőre kerekedtek, s mihamar az Áradó Fény Csarnokához értek. Ott elétalálták a négy Mennyei Mestert, akik vezették is már őket a Bűvös Esthajnalpír Drága Csarnokába a császár elé.
- No, mit tudtál meg? - kérdezte Huj-antól Kuan-jin bodhiszattva.
- Ahogy megérkeztem parancsod szerint a Virág-gyümölcs Hegyhez - számolt be küldetéséről a tanítvány -, tisztelegtem királyi atyám előtt, s elbeszéltem neki küldetésem okát. Így szólt pedig erre királyi atyám: "Tegnap a majomkirállyal csatázván csak tigris, párduc, oroszlán, elefánt fajzatát ejtettük, fogtuk el, de a majmok népéből egyet se." Ahogy ezt elmondta, már ki is hítt csatára az ellenség bennünket; én a vasbunkómmal megmérkőztem vele vagy ötven-hatvanszor, de rajta győzelmet nem vehettem, vereséggel tértem meg táborunkba, ahonnét aztán királyi atyám a Nagyerejű Démonfejedelemmel együtt elindított ide követségbe, segítséget kérendő.
Lehajtotta fejét a bodhiszattva, elgondolkozott. A Jáde Császár is, felnyitván közben a seregtől érkezett levelet, olvasni kezdte, s hogy látta, csak segítségkérés van benne, kínjában elkacagta magát:
- Hogy mire nem képes ez a majomfajzat! Meg tud állni százezres sereg ellenében is! Pagodahordozó vezér már megint segélyért esdekel, de hát kit küldjek már oda megsegítésére?
- Nyugodjék szíved, felség - lépett oda elébe Kuan-jin bodhiszattva, összetéve két tenyerét papi módra. - Szerény szerzetesi személyem tud neked egy istent, aki meg tudja fogni ezt a majmot.
Melyik volna az az isten? - kérdezte csudálkozva a Jáde Császár.
- Nem más az, mint felséged unokaöccse, a Szentségét Megnyilatkoztató Második Fiú* Megigazult Urasága. Kuancsouban lakozik mostanság, a Kuan folyó torkolatánál, ott fogadja az alsó világ áldozatainak illatát. Ő győzte le s irtotta ki erejével a hat csudaszörnyet hajdanában, meg aztán ott vannak vele a Mej-san fivérek, s ezerkétszáz szalmafejű istent vezérel, egyszóval nagy az ő hatalma. Őt azonban legfeljebb csak hadba lehetne híni, ide az udvarba eléd nem járulna, ezért hát az kellene, hogy segélyét kérné felséged, akkor bizonyos, hogy elfogná a gonoszt.
Meg is íratta a Jáde Császár rögtön a segítségkérő levelet, s nyomban elküldte a Nagyerejű Démonfejedelemmel. A démonfejedelem felhőre kerekedett, ment egyenest a Kuan folyó torkolatához. Nem telt bele félóra sem, ott volt már az isten templománál. A kapuőrző bálvány bejelentésére kisietett a templomból a Második Fiú kíséretével egyetemben, úgy fogadta a mennyek követét. Aztán illendően füstölőt gyújtott, úgy olvasta el a felséges izenetet. Megörvendett neki a Második Fiú, hogy a Jáde Császár nagy jutalommal kecsegtette, ha legyőzi a majomdémont.
- Térj haza, mennyei követ - mondta a Nagyerejű Démonfejedelemnek nagy örömmel -, fegyvert ragadunk mi is mindjárt, segítségtekre leszünk.
Azt már nem beszélem el, hogyan tért haza a mennyei követ. A Második Fiú azonban nyomban egybehívta hat esküdt Mej-san testvérét - Kang, Jao, Csang, Li marsallokat, Kuo-sen, Cse-csien generálisokat -, s egybegyűjtvén őket csarnoka előtt, így szólt hozzájuk:
- Segítségemet kéri a Jáde Császár, hogy mennék el a Virág-gyümölcs Hegyre, s hódoltatnám meg néki a gonosz majomdémont. Tartsatok velem!
Testvérei egy akarattal mind beléegyeztek. Nyomban összeszedték seregüket, karra vették sólymaikat, pórázra a kutyáikat, felajzották a számszeríjakat, megfeszítették az íjakat, vad fergeteget támasztottak, s egy szempillantás alatt átrepültek a keleti tengeren, odaérkeztek a Virág-gyümölcs Hegy alá. Látva, hogy továbbmenni nem tudnak az ég hálóitól, föld hurkaitól, kiáltottak az őrségnek, s az szépen be is engedte őket a táborba. Ott aztán már sietett elébük Pagodahordozó herceg a mennyei hercegekkel.
A bemutatkozás után elbeszélte kérdésükre a fővezér apróra a hadi helyzetet.
- No, most, hogy itt vagyok én, a Kis Szent - jegyezte meg mosolyogva a Második Fiú -, majd fordítok én a hadiszerencsén! Azt kérem csak uraságodéktól, hogy az ég hálóit, föld hurkait legfelül ki ne feszítsék, hanem csak négyfelől szorítsátok véle az ellent, hogy megharcolhassak vele. Ha a küzdelemben kudarcot vallanék, nem kell hogy segítsetek nekem, itt vannak velem esküdt testvéreim, kihúznak a bajból. Ha pedig győzelmet szereznék rajta, ti az ellent meg ne kötözzétek, majd az én hadaim ráteszik a kezüket. Pagodahordozó herceg pedig aggassa fel a légben a démont megmutató varázstükröt, mivelhogy félő, ha a majomdémon vereséget érez, bizony hogy elszökik valamely más világtájra, s meglássam benne akkor, el ne szalasszam.
Felállt hát szépen sorba a mennyei katonaság, hogy most már ők csak szemléljék a csatát. A Kis Szent pedig csatára indult négy marsalljával, két generálisával. A szalmafejű istenek hadának meghagyta keményen, őrizzék táborukat, készítsék fel harcra a sólymokat, kutyákat. A Vízfüggöny Barlanghoz érve látták ám, hogy ott sorakozik a majomsereg példás rendben, tekergőző-sárkány csatarend formában, s a sereg közepében ott mered egy nagy zászló, a felírással, hogy Éggel Egyenlő Nagy Szent.
- Hogy nyerhette el ez a fattyú démon ezt a hatalmas méltóságot? - álmélkodott el a Kis Szent, de esküdt testvérei noszogatni kezdték:
- Ne háborogj itten, hanem eredj, hídd ki csatára őket! - bökték oldalba.
A majomsereg közben, látva a Kis Szentet, megvitte a hírt gyorsan királyának. Fogta is a majomkirály aranygombos fütykösét, felöltötte aranypáncélját, felhőjáró cipőjét, fejébe igazította bíbor-arany sisakját, s száguldott kifelé tábora kapuján. Körülhordozta villámsebesen tekintetét, meglátta a Kis Szentet.
- Honnét kerültél ide, vezérecske? - kiáltott oda neki gúnyos hahotával, felemelve bűvös fütykösét. - Honnét szedted a bátorságod, hogy engem hísz csatára?
- Te fickó! - bömbölte a Kis Szent. - Már bogara sincs a szemednek, hogy nem ismersz meg? A Jáde Császár unokaöccse vagyok, rangom szerint a Kegyességgel Ragyogó, Szellemével Megmutatkozó Herceg, a Második Fiú! Felséges parancsával jöttem, hogy téged elfogjalak, te mennyeket háborító istállómester majom! Hisz azt se tudod, mitől élsz, mitől halsz!
- Emlékezem már! - vágott vissza csípősen Szun Vu-kung. - Valamikor a Jáde Császár húga* igen kívánkozott leszállni az alsó világba, aztán összeadta magát valami Jang úrral, fiuk is született, aki aztán fejszéjével kettőbe vágta a Barackvirág Hegyet; hát te volnál az? De azért, hogy így elkáromítalak, azért még nem haragszom! A fütykösömmel elnáspángollak ugyan, de megesett a szívem rajtad, az életed meghagyom! Hej, úrficska, szaladj csak vissza a táborba sebesen, aztán hídd elő a négy mennyei herceget, hadd csatázzam azokkal!
- Türtőztesd magad, te fattyú majom! - gerjedt nagy haragra a Kis Szent. - Nesze, kóstold meg a kardom pengéjét! Félreugrott a csapás elől a Nagy Szent, s odasújtott vasfütykösével. Hatalmas harc kerekedett kettejük között. Összecsaptak vagy háromszázszor, de még akkor sem dőlt el, melyik győzi le a másikat. Összeszedte végtére a Kis Szent isteni erejét, megrázta magát, s tízezer öles óriásalakba változott át: két kezében két háromhegyű, kétélű isteni kardját emelte - akkorák voltak azok, mint a szent Huasan-hegy* tetejének két csúcsa! -, s óriás, sötét ábrázatával, kimeredő agyaraival, veres képével, piros hajával gonoszul meredt a Nagy Szentre, s hatalmas csapással készült lesújtani rá.
Összeszedte azonban a Nagy Szent is isteni művészetét, s akkorára változott ő is, akár a Kis Szent. Ugyanolyan rettentő pofával emelte ő is kézrejáró bűvös vasfütykösét - akkora volt az is, akár az ég oszlopa a Kunlun-hegy tetején! -, s odavágott vele a Kis Szentnek.
Megrettent ám ettől a négy vezérlő majomgenerális! Reszkető kezükben a vezénylő zászlót se bírták emelni. Megijedt ám ettől a majmok sok vezére! Féltükben kardjukat se bírták mozdítani. Kang és Csang, Jao és Li marsallok, Kuo-sen s Cse-csien generálisok pedig kiadták a parancsot, nekieresztették a szalmafejű isteneket, neki a Vízfüggöny Barlangnak! Elszabadították a sólymokat, kutyákat, s számszeríjaikkal, íjaikkal hatalmas öldöklésbe kezdtek a majmok seregében. Megverték, megfutamították a négy majomgenerálist, fogságba ejtettek csakhamar majmot két-háromezret! A megrémült majomsereg elhányta lándzsáját, eldobálta kardját, elvetette pajzsát; futott, ki futhatott, mind jajgatott, óbégatott.
Azt már nem is beszélem el, hogyan szaladt meg a majomsereg fel a hegynek, be a barlang mélyibe, hogyan menekült, miként éjjel a macskabagoly elől a felriadt madársereg, mely szerterepülve csillagként borítja az eget, s hogyan nyertek rajtuk a Kis Szent s fivérei győzedelmet. Hanem mikor a Nagy Szent óriásalakjában harc közben egyszer csak meglátta tábora riadalmát, népe futását, elfogta az ő szívét is a rettegés. Visszaváltozott hamar földi alakjába, s bizony ő is futásnak eredt.
De máris nyomában volt a Kis Szent, s utána kiáltotta:
- Hová futsz? Térj meg, hódolj meg ízibe, akkor meghagyom életed! - de a Nagy Szentnek, miután minden kedve elment a hadakozástól, már csak egy gondja volt: a menekülés. Amint azonban a barlanghoz ért, már útjába állott a négy marsall s a két generális egész seregével:
- Hová futnál, majomfattyú? - kiáltottak rá kárörömmel.
Reszketett már a Nagy Szent keze-lába az ijedségtől; mit volt mit tennie, hamar tűvé varázsolta bűvös fütykösét, a fülébe dugta, aztán megrázta magát, s verébbé változott, felszállt egy fa tetejébe.
A hat fivérnek tátva maradt a szája. Néztek erre, néztek arra, de nem tudtak mást tenni, mint hogy karban ordítozták:
- Megszökött az ördögmajom! Megszökött az ördögmajom!
Ekkor ért oda a Kis Szent:
- Fivéreim! - kérdezte. - Nem láttátok errefelé szaladni?
- Az elébb épp körülfogtuk - zúgták az istenek -, s most egyszerre nincs sehol.
Körülnézett a Második Fiú ragyogó főnixszemével. Meglátta ám rögtön, hogy a Nagy Szent verébbé változott, s ott ül a fa tetején! Hamar visszaváltozott ő is földi alakjába, s eldobta lándzsáját, letette íját, megrázta magát, s sólyommá változott. Nagy szárnycsapásokkal felrebbent, hogy megfogja a verebet. De a Nagy Szent is résen volt! Felrebbent ő is, s abban a minutában nagy halászsassá változva, felrepült a magas égbe. A Második. Fiú sem volt ám rest, meglebbentette szárnyát, s azonmódon tengeri daruvá változott, s már bele is fúrta magát a felhők közé. A Nagy Szent előle menekülvén lebukott a levegőégből, le a vízbe, ott aztán megrázta magát, s hallá változva elbújt a víz alá. A Második Fiú is megérkezett közben a víz partjára, de a majomkirálynak nyomát sem találta. Elgondolkozott:
"Ez a majom biztosan a víz alá bújt - döntötte el magában, - Biztosan valami hallá, rákká változott. No, várj csak! Átváltozom én is, s megfoglak!" Azzal valóban halkapó jégmadárrá változott, szép csendesen odaszállt a patak végébe, ott megült a hullámokon, s várt.
A Nagy Szent meg hal képében úszott le csendesen a víz folyásával, és egyszer csak egy madarat pillantott meg maga felett szállni. Olyan volt, akár egy halászsólyom, de nem volt kék a tolla szegélye; kócsagformának látszott volna, de nem volt a fején bóbita; lehetett volna vén gólya, de nem volt veres a lába szára.
"Ez biztosan a Kis Szent elváltozott alakban! - ijedt meg a Nagy Szent. - Engem les!" Megfordult gyorsan úsztában, s nagy fodrot verve a vízben, menekült eszeveszetten. "Ez a fodrot verő hal - morfondírozott magában a Kis Szent - mintha ponty lenne, de nem veres a farka! Sügér lehetne, mandarinhal, de nem látom tarka pikkelyeit! Vagy tán kígyóhal? De nincs a fején csillag! Dévérkeszegnek meg tüskés lenne a pofája! Miért szökött el, amint meglátott? Biztosan a majom ez, hal képében!"
Oda is vágott a csőrével, hogy megfogja. A Nagy Szent azonban kibukott a vízből, vízikígyóvá változott, felsiklott a partra, s elbújt a fű között. A Kis Szent csapása célt tévesztett, de látta ám, hogy egy kígyó ugyancsak igyekszik kifelé a vízből. Kitalálta rögtön, hogy csak a majomkirály lehet. Sarkon fordult, s rögtön piros búbos szürkedaruvá változott, s kinyújtotta hosszú csőrét - olyan volt az, akár egy hegyes tűzpiszkáló -, hogy elkapja, felfalja a vízikígyót. De a vízikígyó ugrott egyet, s rögtön tarka vadlibává változott, s ártatlan, bamba képpel megült a vízben a káka, a nád között. Látta a Kis Szent, hogy ellenfele milyen silány alakot öltött - mivelhogy a vadliba a madarak közt a legalábbvaló, a legszemérmetlenebb: azt nem fogja el se a luanmadár, se a főnix, nem társul vele se sas, se varjú -, nem is ment hozzá közelebb, hanem felvette földi alakját, s elment, hogy fogja golyós íját, s egy golyóval leterítse egy szempillantás alatt.
Igen ám, de a Nagy Szent is élt az alkalommal! Lesietett sebesen a hegy oldalára, s ott elbújva nyomban egy földistenke templomává változott: nagyra tátott szája lett a templom ajtaja, a fogai lettek az ajtószárnyak, nyelve lett az isten szobra, a két szeme a két ablak. Csak a farkával nem tudott mit kezdeni. Végül is felmeresztette hátul, s templomi zászló lett belőle.
Megérkezett azonközben a Kis Szent is a hegyoldalba. Lőtt volna a vadlúdra, de nagy álmélkodására nem lelte már sehol. Amint meglátta a kis templomot, meghökkent, s tüzetesen szemügyre vette.
"Hiszen ez a majom! - nevette el magát, mikor meglátta a templom mögül felmeredő zászlót. - Ezzel akart elámítani engem! Láttam én már templomot, csak olyat nem, hogy a zászlaja mögötte legyen, nem pedig előtte! Ez a gazfickó játszik csak velem! Be akar csalogatni a templomba, hogy aztán megharapjon, bekapjon, dehogyis megyek én be? No, várj csak! Beverem én mindjárt az ablakot ezen a templomon, aztán szétrúgom az ajtaját is!"
"Hűha! - szörnyedt el a majomkirály magában. - Hiszen az ajtó a fogaim, az ablak a szemem! Ha kiveri őket, mi lesz velem?" Azzal egy hatalmas tigrisugrással a levegőbe vetette magát, eltűnt megint.
Szaladgált a Kis Szent erre-arra nagy buzgalmában, hogy a Nagy Szentet valahol feltalálja, mikor egyszer csak beléütközött fivéreibe, a négy marsallba, a két generálisba.
- No, bátyánk - érdeklődtek azok nyájasan -, megfogtad a Nagy Szentet?
- Ez a majom templommá változott, azzal akart elámítani engem - nevetett a Második Fiú. - Már épp be akartam verni az ablakát, szétrúgni az ajtaját, s egyszer csak nyoma veszett, nincs sehol! Hű, de dühös vagyok!
Nagy igyekezettel kémleltek, fürkésztek az istenek mindenfelé, de bizony nem volt sehol nyoma a majomkirálynak.
- No, csak őrködjetek itt, testvéreim - szólt bosszúsan a Kis Szent -, cirkáljatok fel-alá szorgalmasan, én megyek s megkeresem! - és ment is sebesen, felhőre szállva. Fent a levegőégben egyszer csak meglátta Pagodahordozó herceget a démont megmutató varázstükörrel. Ott álltak No-csával egy felhő tetejében.
- Nem láttad a majomkirályt, mennyei herceg? - kiáltott oda neki a Kis Szent.
- Erre nem járt - bizonykodott a fővezér -, pedig igen keresem ám a tükörrel!
Elmondta aztán erre a Kis Szent, mi történt, s hogy nem lelte fel sehol ellenfelét. Forgatni kezdte Pagodahordozó herceg a varázstükröt erre-arra, s egyszer csak nagyot kacagott.
- Eredj csak gyorsan, Kis Szent - kiáltott oda neki -, de siess ám! A majom láthatatlanná tette magát, kiszökött az ostromló gyűrűből, s tifelétek ment éppen, a Kuan folyó torkolatához!
Persze hogy útnak eredt a Kis Szent mindjárt hazafelé. A Nagy Szent azonban már meg is érkezett a Kuan folyó torkolatához, ott a Kis Szent képét vette magára, leugrott felhőjéről, s ment be egyenest a templomba. A kapuőrző bálványok, a démonkatonák nem ismerték fel, nagy alázatosan földre borultak előtte, ő pedig nagy méltósággal helyet foglalt az isten trónján, szítta az áldozati füstölők füstjét, fogadta kegyesen Tigris Li halát, madarát, disznaját kegyes áldozatképpen, szerencsehozó talizmánt osztott Sárkány Csangnak, gyermekáldást Csao Csiának, gyógyulást betegségéből Csien Pingnek. De ahogy ott fogadta éppen a hívek hódolatát, egyszer csak jelentették:
- Még egy isten érkezett!
Kisiettek a démonok, odanéztek a kapuőrző bálványok, s bizony megdöbbentek, mert az igazi Kis Szent volt az.
- Nem érkezett ide valami Éggel Egyenlő Nagy Szent? - érdeklődött embereitől a Második Fiú.
- Nem láttunk mi semmiféle Nagy Szentet - hebegték a kapuőrző bálványok -, de bent ül már egy isten, s fogadja a hódolatot!
Benyomta az ajtót a Kis Szent, s ment be dühösen a templomba; de a Nagy Szent is visszaváltozott közben igazi alakjába, s így fogadta:
- Ordíthatsz már, fiatalúr! Ez már az én templomom! Felkapta nagy dühösen a Kis Szent háromhegyű, kétélű kardját, hogy menten kettőbe vágja a betolakodót, de a Nagy Szent se hagyta magát! Kitért a csapás elől, előkapta füléből bűvös fütykösét, meglóbálta, hogy nagy fütykössé nőtt, azzal felvette a harcot ellenfelével. Szidták, ócsárolták egymást, bömböltek, verekedtek, ki a templomból, fel a felhőkre, ködökön keresztül, rohantak, verekedtek, s egyszerre csak megint a Virág-gyümölcs Hegynél találták magukat.
Azt már el sem beszélem, hogy mekkora rémülettel fogadta visszatértüket a mennyei sereg, s hogy fogták aztán körbe mégis a majomkirályt a Kis Szent seregei. Csak annyit, hogy a Nagyerejű Démonfejedelem megtette jelentését a Jáde Császár színe előtt, utána a Jáde Császár tovább folytatta a tanácskozást Kuan-jin bodhiszattvával, a Királyi Anyával meg az összes halhatatlanokkal, s egyszer csak megjegyezte:
- Ahogy elment a csatába a Második Fiú, azóta se hallottunk hírt felőle.
- Arra gondolnék én, szegényke szerzetes - tette össze kezét Kuan-jin bodhiszattva igaz papi módra -, hogy felségeddel meg a Tao Atyjával lemennénk kicsit a földre megszemlélni, mi a való!
- Van ebben valami - bólintott a Jáde Császár, s útnak is eredt a földre a halhatatlanok seregével. Ott aztán látták ám, hogy kifeszítette a mennyei katonaság az ég hálóit, föld hurkait, körülvették vele a harc helyét mindenfelől; Pagodahordozó herceg és No-csa királyfi ott állnak a levegőégben, s villogtatják ugyancsak a démont megmutató varázstükröt; a hadak gyűrűjében pedig vad gomolygásban harcol egymással a Kis Szent s a Nagy Szent elkeseredetten.
Kuan-jin bodhiszattva megköszörülte a torkát, s így szólt a Tao Atyjához, a Felséges Vénhez:
- No, mint vélekedsz tanítványomról, a Kis Szentről? Van ám benne isteni erő! Bekerítette már a Nagy Szentet, bár meg fogni még nem tudta; no de segítek én rajta mindjárt, hogy elfoghassa!
- Micsoda fegyvered van neked, ó, bodhiszattva? - álmélkodott a Felséges Vén. - Hogy akarsz segíteni neki?
- Odavetem én ezt a fűzfaágas vázát - mutatta a bodhiszattva kezében hordott jelvényét - egyenest a majom fejére. Agyon ugyan nem veri, de megtántorodik tőle, s a Második Fiú ráteheti majd a kezét.
- Ez a váza porcelán - kétségeskedett a Felséges Vén -, ütni jó vele; de ha a fejét el nem találod, hanem netán a vasfütykösét ütöd meg vele, nem fog-e ripityára törni? Egyet se mozdulj vele, majd segítek neki én!
- Hát neked mi fegyvered van? - álmélkodott most már a bodhiszattva.
- Van, van - hunyorgott ravaszul a Felséges Vén, azzal feltűrte a ruhája ujját, s a bal válláról előhúzott egy karikát.
- Ezt a fegyvert - mutatta oda a bodhiszattvának - a halhatatlanok hegye vasércének acéljából öntöttem, cinóberelixír segélyével készítettem, bűvös erővel lelkessé tettem. Mindenféle alakba változhatik, se tűz, se víz nem árt neki, s akármely lényt elfog, rabjává teszen. Hívom villámgyűrűnek, gyémánthuroknak is. Hajdanában, mikor átkelvén a Hankuan-hágón* elindultam, hogy megtérítsem a barbárokat s Buddhává legyek, bizony sokat köszönhettem neki útközben, mert megvéd engem mindentől akármikor. No, várj csak, majd mindjárt reábocsájtom!
Azzal az ég magasából alávetette a bűvös fegyvert. Pörgött, siklott lefelé a villámhurok, szállt le a Virággyümölcs Hegy tábora felé, aláereszkedett egyenest a majomkirály fejére. Javában küzdött a majomkirály a hét testvérrel elkeseredetten, észre nem vette, hogy közelít feléje a rettentő szerszám! Az pedig bűvös erejét megbénította, lábát megakasztotta úgy, hogy elvágódott. Fel is tápászkodott, és sietve megfutott, de már utolérte a Kis Szent kutyája, belevágta fogát a combjába, meg is állította. Elvágódott a földön a majomkirály, keservesen szitkozódott:
- Te embert elveszejtő! - szidta a kutyát. - Miért nem mész inkább őrizni gazdád házát, mit harapod itt meg az öreg Szun lábát? - Megpróbált feltápászkodni, de nem tudott; rajta volt már mind a hét isten, elnyomták, leteperték, nagy sebtében megkötözték, aztán kést rántottak, átverték vele a kulcscsontját, hogy nem tudjon többet átváltozni.
Visszavette magához ekkor a Felséges Vén bűvös fegyverét, s visszatértek az istenek mind a Bűvös Esthajnalpír Drága Csarnokába. Pagodahordozó herceg is összeszedte hadi népét, elbontották táborukat, s köszöntötték nagyban a Kis Szentet, hogy végre legyőzte a gonosz majmot. Az meg mentegetőzött, hogy neki se sikerült volna másképp, ha nem az ég kegyelméből, a többi isten segítségéből, de közbeszóltak fivérei:
- Ne szaporítsd már a szót, bátyánk, hanem gyerünk ezzel a gézengúzzal fel a mennyekbe, a Jáde Császár elébe, hogy az aztán kiossza, kinek mi jár!
Az esküdt testvérek azonban nem voltak rajt a halhatatlanok lajstromán, nem járulhattak hát a Jáde Császár elé. Hazaküldte hát őket a Kis Szent a Kuan folyóhoz seregével együtt azzal, hogy ő meg az égi haddal felmegy a mennybe, s aztán, ha meglesz a jutalom, hazatér, s vigadnak majd együtt. El is indult a had, győzelmi éneket zengve, fel az égbe, s az Áradó Fény Csarnokához érve jelentette az egyik mennyei mester a Jáde Császárnak:
- Megérkezett a négy mennyei herceg hada az elfogott majomdémon Éggel Egyenlő Nagy Szenttel, várják, hogy magad elé hívasd őket.
Kiadta a Jáde Császár a parancsot, küldte a Nagyerejű Démonfejedelmet, vinnék a gonosz bűnöst a démonnyakazó teraszra, hogy ott a gazfickót miszlikbe törjék.
Hej! Így van ez.



A ravasz, a vakmerő most kínokkal megtöretik,
Vitézségét, hősi kedvét soha meg nem törhetik.



* Szentségét Megnyilatkoztató Második Fiú - a kínai népvallás egyik démonűző istene, fő szentélye Kuancsouban van, Szecsánban. Csao Jü VI. századi szecsáni taoista bölcs, vagy Li Ping i.e III. századi szecsuáni helytartó második fiával azonosították.
* Huasan-hegy - Kína északi szent hegye Senhsziben.
* Valamikor a Jáde Császár húga - erkölcstelen viselkedéséért bátyja bezárta a hegy alá, ahonnét fia, a Második Fiú, szabadította ki, kettévágván a hegyet.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Szabó Lőrinc: Szun Vu Kung lázadása (Kínai legenda nyomán)
  2019-02-09 09:25:57, szombat
 
  Mikor Szun Vu Kung, a majmok királya,
kit kőtojásból keltett ki a vén
föld, ég nap és hold különös szerelme
a gyümölcsök s virágok szigetén,

ki kőtestét mozogni tanította
s viharként szállni a felhők felett,
és megtanult minden emberfölötti
varázst és titkos bölcsességeket,

ki hős vezér és szent remete volt
és szívében mégis fenevad maradt,
és feldúlta a halál városát és
megette az égi barackokat,

az istenek eledelét, hogy ő is
őrökké éljen, s lett mindenható
kinek rőt fején a villám kicsorbult,
ki már már isten volt, de lázadó

dühében a Legfőbb Trónt követelte,
s leverte az égi seregeket,
s a Menny Ura s a Célok és Erények
bénultan nézték, hogyan közeleg -

mikor Szun Vu Kung már a trón előtt állt,
és már senki se moccant ellene,
jött Buddha, és szelíd virágkezével
intett, hogy a fegyverét tegye le.

- Ki vagy, te jámbor? - ámult el a vad szörny,
akitől a mindenség reszketett.
Buddha felelt: - A béke és a jóság,
s azért jöttem, hogy megfékezzelek.

- Nagyszerű! - bókolt Szun Vu Kung. De Buddha:
- Vigyázz - szólt -, még nem sejted, mit tudok!
- Te se, hogy én mit! - válaszolt a szörny,
és mellét verve mesélni kezdte, hogy

a tejutat kavarja szigonyával,
eldicsekedett, hogyan győzte le
a földet, eget, az állatok és fák
szellemeit, s a halál fekete

könyvét széttépve hogy lett halhatatlan,
s a Titkos Tudást hogy szerezte meg.
- Tizennyolcezer mérföldet repülök
- mondta -, ha csak egy bukfencet vetek,

átváltozom hetvenkétféleképpen
és lehetek millió óriás,
ma már én vagyok a Tökéletesség
- a Menny Urához fordult -, senki más,

- bömbölte - senki nem állhat fölöttem:
legkülönb vagyok, a Trónt akarom!
És Buddha felelt: - Tied lesz, ha győzöl
még valamin, az én hatalmamon:

mutasd meg, hogy kibírsz-e törni innen,
túljutsz-e rajtam - itt a tenyerem:
ha bukfenced kivisz belőle, nyertél,
ha nem, te fogsz engedni énnekem.

Tetszett az alku Szun Vu Kungnak.
- Őrült - gondolta - ez a Buddha: a keze
alig nagyobb egy lótusz levelénél,
igazán játék végezni vele,

gyerekjáték - gondolta és vigyorgott:
- Hát jól van, lássuk: ki győz, te vagy én? -
És felemelkedett a levegőbe,
s megállt nevetve Buddha tenyerén.

- Készen vagy? - Készen. - Rajta! - Egyet ugrott,
s már messze szállt s eltűnt a szörnyeteg,
és viharzott, mint az ördögmotolla,
úgy hányta, hányta a bukfenceket,

és repült és hömpölygött mint a szélvész,
mindig gyorsabban, repült, mint a fény,
repült és forgott, át az ős eónok
s csillagködök száz szigettengerén,

repült, a tértől részegen, repült, mint
az időmegállító gondolat,
repült, könnyű győzelmét végtelennel
tetőzni, amit ráadásul ad,

repült, repült s a Végső Űr határán
egyszerre csak öt roppant oszlopot látott,
amely minden világok végén
vörösen az ég felé lobogott.

Még egy bukfenc, s már ott volt, és leszállt ott,
ahol még nem járt soha senki se,
és lehasalt s fürkészve és vidáman
nézett az érthetetlen semmibe,

aztán felkelt. - Most megyek - mondta - vissza,
és én leszek a Mindenség Ura,
de hogy itt jártam, nevemet felírom
ide, a világ őrtornyaira -

és csakugyan felírta a középső
oszlopra: ,,Itt járt Szun Vu Kung király",
s mert a szükség rájött, egy másik oszlop
tövébe még egyebet is csinált,

és indult vissza. Repült, mint a villám,
repült az űrben, mint a néma fény,
repült és forgott, át az ős eónok
s csillagvilágok szigettengerén,

mint az időtlen gondolat, repült most
visszafelé a végtelenen át,
és megérkezett és hetykén leugrott
Buddha kezéről s rikoltott: - No hát

ide a Trónt! A világ végén jártam
s ott hagytam a látogatás jelét! -
Buddha ránézett, hosszan, szánakozva,
és felemelte lassan a kezét,

és megszólalt: - Te nyomorult majom,
te, te barbár ész- és erő-szörnyeteg,
azt hiszed, hogy míg féktelen hatalmad
harc s önzés fűti, lebírsz engemet?

Azt hiszed, ki tudtál szökni kezemből?
Nézz ide, nézd középső ujjamat:
,,Itt járt Szun Vu Kung..." - itt van, ezt te írtad,
s nézd piszkod, itt a hüvelykem alatt! -

És Szun Vu Kung, a Tökéletes Állat,
kitől a Legfőbb Trón is reszketett,
látta, hogy minden erőnél erősebb
a türelem s a jóság, s megijedt

és szökni próbált. De Buddha lefogta
s egy hegyet tett rá, kíméletesen:
- Most itt maradsz. Gondolkozz ezer évig,
s ha új szíved lesz, befogad a Menny.

1935
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Trailer Title & Credit
  2019-02-09 08:41:32, szombat
 
  Blood 2: The Chosen - Bloodness [Original Soundtrack]
Blood 2: The Chosen - Ancient One [Original Soundtrack]
Blood 2: The Chosen - Cabal [Original Soundtrack]
Blood 2: The Chosen - Bloat [Original Soundtrack]
Blood 2: The Chosen - Crudux [Original Soundtrack]
Link

Frédéric Motte - Nightmare Creatures: Gothic 1: Chelsea [Original Soundtrack]
Frédéric Motte - Nightmare Creatures: Gothic 2: Spitalfield [Original Soundtrack]
Frédéric Motte - Nightmare Creatures: Gothic 3: Thames Tunnel [Original Soundtrack]
Frédéric Motte - Nightmare Creatures: Gothic 4: Indiana Docks [Original Soundtrack]
Frédéric Motte - Nightmare Creatures: Gothic 5: Highgate Cemetary [Original Soundtrack]
Link

Frédéric Motte - Nightmare Creatures II: Level 1 [Original Soundtrack]
Frédéric Motte - Nightmare Creatures II: Level 2 [Original Soundtrack]
Frédéric Motte - Nightmare Creatures II: Level 3 [Original Soundtrack]
Frédéric Motte - Nightmare Creatures II: Level 4 [Original Soundtrack]
Frédéric Motte - Nightmare Creatures II: Level 5 [Original Soundtrack]
Frédéric Motte - Nightmare Creatures II: Level 6 [Original Soundtrack]
Frédéric Motte - Nightmare Creatures II: Level 7 [Original Soundtrack]
Frédéric Motte - Nightmare Creatures II: Level 8 [Original Soundtrack]
Link



 
 
0 komment , kategória:  Általános  
ooOoo
  2019-02-09 02:33:13, szombat
 
  4K Best REAL TIME - Campfire on beach original nature sounds NO LOOP
BEST 4K Crackling - Fireplace * OFFICIAL - NO music
4K Romantic atmosphere REAL TIME Fire in Fireplace - 1hour 10 min
1 Hour Burning Logs in Fireplace (in HD)
Sparks flying out of the Crackling Campfire - Real, Peaceful & Relaxing (FHD)
Crackling Campfire on Lake Superior (real time!)
Link

Molotov Cocktail in Slow Motion - The Slow Mo Guys
Link



 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 8 
2019.01 2019. Február 2019.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 236 db bejegyzés
e év: 868 db bejegyzés
Összes: 868 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 110
  • e Hét: 289
  • e Hónap: 2126
  • e Év: 10545
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.