|
 1/11 oldal 
|
Bejegyzések száma: 102
|
|
|
|
|
|
2024-03-09 22:45:15, szombat
|
| |
| |
JÓKAITÓL KRÚDYIG: ÍRÓINK LEGKEMÉNYEBB SZERELMI BOTRÁNYAI
Dédanyáink idejében természetesnek számított a nagy korkülönbség egy házasságban, de azért voltak, akik mai szemmel nézve kicsit túlzásba estek. Sőt, akkori szemmel nézve is, mégis kitartottak választottjuk mellett. Nem mindennapi szerelmek Jókai Mórtól Krúdy Gyuláig.
Jókai Mórt először azért ítélték el, mert magánál idősebb feleséget választott, aztán meg azért, mert jóval fiatalabbat. Prielle Kornélia és nála negyvenöt évvel fiatalabb férje, Rozsnyay Kálmán sem menekülhetett a közvélemény felháborodása elől, ami persze nem tartotta vissza Krúdyt attól, hogy szeretője lányát vegye el feleségül.
Vagy túl fiatal, vagy túl idős?
Jókai Mór nem hitt benne, hogy a korkülönbség egy kapcsolat útjába állhat. Első feleségénél nyolc évvel volt fiatalabb, második feleségénél pedig ötvennégy évvel idősebb. Házasságait sem a közvélemény, sem családja nem nézte jó szemmel.
Laborfalvi Rózával, a kor elismert színésznőjével - aki éppen a Bánk bán Gertrúd királynéját alakította - 1848. március 15-én találkozott a Nemzeti Színház színpadán. Az író azonnal beleszeretett a nála nyolc évvel idősebb nőbe, és még azon a nyáron feleségül vette. Ezután családja és barátai elfordultak tőle: anyja kiátkozta, Petőfi levelében Laborfalvi Móricnak csúfolta, de a szerelmesek nem foglalkoztak az ellenük folyó ármánykodással. Villát vásároltak Balatonfüreden, ahol a nyarakat töltötték, Jókai szerepeket írt feleségének. Közös gyerekük nem született, de Róza lányát szeretetben nevelték. Miután az asszony hetvenévesen meghalt, Jókai teljesen magába fordult.
Később viszont újra érdeklődni kezdett a nők iránt, amiről Mikszáth Kálmán így írt Jókai Mór élete és kora című munkájában: ,,Nem lévén már többet ambíciói sem a politikában, sem az irodalomban, vágyai más irányba kezdtek elkalandozni. Leginkább színésznők kötötték le a figyelmét, kiket este játszani látott, s kik hódolattal közeledtek a nagy íróhoz, annak protekciójától fényes előmenetelt remélvén."
Az író élete újabb fordulóponthoz érkezett, amikor a nála ötvennégy évvel fiatalabb Nagy Bella, aki ösztöndíjas helyre vágyott a színiiskolában, a mentorálását kérte. Jókai segítségével először a Nemzeti Színházban, majd Rákosi Szidi tanodájában tanult, hamarosan pedig megkapta első szerződését a Budai Nyári Színkörben. Mentora minden előadására ellátogatott, és egyre egyértelműbbé vált, hogy gyengéd érzelmeket táplál a lány iránt. Azonban ezt a kapcsolatot sem nézte mindenki jó szemmel.
1899. szeptember 16-án, a Petőfi halálának ötvenedik évfordulójára rendezett előadás előtt Bella levelet kapott udvarlójától. ,,Ha csak teheti, ne menjen el ma a színházba. Az idő rosszra fordult, estére viharos lesz. Én rettegek attól a gondolattól, hogy önt valami baj éri, s akkor nem felelhet meg a feladatának az ünnepélyen, amelynek sikerétől függ Önnek az egész jövendője." Jókai féltése nem volt alaptalan. A lányt egy detektív kereste fel az öltözőjében. ,,Bejött, és azt mondta, hogy az előadás után ne üljek a megszokott helyen a megszokott kocsiba, mert tüntetés készül ellenem. Felbérelt emberek ugyanis ki akarják fogni a lovakat a kocsiból, egy ideig húzni akarják a kocsit, és akkor szégyenszemre otthagynak ló és emberi segítség nélkül az úton."
A kapcsolatukat ellenző tábornak ezúttal sem sikerült megakadályoznia a boldogságukat, hiába győzködték Jókait. Az író nemsokára megkérte a lány kezét annak ellenére, hogy a család utolsó elkeseredett próbálkozásaként felajánlott Bellának tízezer forintot, hogy utasítsa el a házassági ajánlatot. Jókai megelégelte az ellene folyó áskálódást, és 1899. szeptember 16-án gyorsított eljárás keretében oltárhoz vezette szerelmét, amiről levélben számolt be. ,,Én a mai napon nőül vettem Nagy Bellát. Nem azért, mert a nagy Galeotto összekergetett bennünket, hanem azért, mert nagyon szeretem, s ő is nagyon szeret engem, mert megérdemli a becsülésemet, s hiszem, hogy életem alkonyát boldoggá fogja tenni." Jókai haláláig, még öt évig boldogan éltek. Bella többé nem ment férjhez.
Prielle Kornélia, az örökifjú
Bizony, arról a Prielle Kornéliáról van szó, akinek Petőfi Sándor - Szendrey Júlia iránti féltékenységében - megkérte a kezét. Abból a házasságból nem lett semmi, de a színésznő egy évvel később férjhez ment, majd szinte azonnal el is vált. Második házassága sem volt sikeres, ezért úgy döntött, ismét összeköti az életét első férjével - majd ismét elvált tőle. Az igaz szerelem végül hetvenöt éves korában talált rá, a nála negyvenöt évvel fiatalabb hírlapíró, Rozsnyay Kálmán személyében.
A férfi eredetileg a színésznő leveleit rendezte, és arra vállalkozott, hogy megírja az élettörténetét. Nem az első, sem pedig az utolsó eset az irodalomtörténetben, amikor egy munkakapcsolatból szerelem született. A közvélemény azonban megkérdőjelezte a kapcsolat érzelmi alapjait. Rozsnyayt hozományvadásznak és perverznek állították be, Kornéliát pedig őrültnek. Ráadásul a színésznő családja sem rajongott az új udvarlóért. Miután bejelentették, hogy összeházasodnak, még több támadás érte őket.
Prielle Kornélia esküvője után két hónappal meghalt
,,Azt mondják különben, hogy az eset hasonlít a Jókai házasságához. Talán hasonlít, de Jókainak több oka volt a nősülésre, őt elhanyagolta a rokonsága, mi viszont ápoljuk, gondozzuk, féltő szeretettel őrizzük szegény Kornélia nénit, aki a rémes eset óta valóságos búskomorságba esett. Aztán meg az öreg Jókai remélhette, hogy egy fiatal nő ápolni, gondozni fogja őt, de ebben az esetben szó sem lehet semmiféle előnyről, amelyhez Rozsnyay révén jutna szegény Kornélia néni" - nyilatkozta Láng Ilona, Kornélia unokahúga a Pesti Naplónak.
A színésznő utolsó éveit is a színpadon töltötte, ennek ellenére állapotára hivatkozva a család gondnokság alá akarta helyeztetni, azonban az orvosi vizsgálatok erre nem adtak okot. ,,Hát Istenem, sok gyöngédség láttán az ember szerelmes lesz és azt hiszi, hogy szabad boldogulnia a saját hite szerint. Reményei kelnek az élet felől. Arról, hogy gondoskodnak róla. És van kiről gyöngéden gondoskodnia" - vallott szerelméről Prielle Kornélia a Pesti Naplónak. Akadtak olyanok is, akik a pár oldalára álltak. ,,Ha úgy ismernék őt, mint én, de megszégyelnék azt az ízléstelen vádat, amivel elborítják" - mondta Jászai Mari, a színésznő barátnője. A pár Kornélia Vas utcai lakásában, két tanú jelenlétében házasodott össze.
,,A nagy korkülönbséget, meg azt állították folyton elém, hogy az én múltammal, az én érdemeimmel nem szabad Rozsnyai Kálmánhoz feleségül mennem. De ha csakugyan olyan érdemeket szereztem, akkor hát miért bántanak?" - kérdezte az esküvő másnapján Kornélia.
Boldogságuk mégsem tarthatott sokáig. Miután visszatértek a nászútról, a színésznő megbetegedett és két hónappal később meghalt. ,,Tizenkét esztendő óta barátkozunk egymással: ez alatt az idő alatt milliószor ismételte, hogy anya sohasem szerette úgy a fiát, mint ő engem! Éltünk csöndben, egyszerűségben, ahány szabad percem volt, neki áldoztam, ahány mosolyom volt, az ő szépséges öregségére pazaroltam. Közben olvasgattam és rendezgettem az írásait, leveleit" - emlékezett Rozsnyai naplójában feleségéről.
Nézd meg az anyját, vedd el a lányát
Krúdy Gyula komolyan vette a szólást. Felesége, Spiegler Bella és három gyereke nem tartotta vissza attól, hogy ideje nagy részét kávéházakban és Marinovics Jolán asszony bizonyos ,,kakasos házában" üsse el. Miután honoráriumának köszönhetően megengedhette magának, hogy elköltözzön otthonról, lakosztályt bérelt a Royal szállóban, így került hódításai hosszú-hosszú listájára az igazgató felesége, Váradi Regina, Rezsán is.
Viszonyuk a többi futó kalandhoz képest sokáig tartott, Rezsán nyaranta siófoki villájukban is vendégül látta Krúdyt. 1915-ben itt töltötte vakációját a külföldi intézetből érkezett, tizenöt éves Zsuzsa, a nő előző házasságából született lánya is. Az íróval hamar egymásra találtak, sokat beszélgettek. ,,Hamar cseperedtem nagylánnyá, útban voltam. Soha egy kedves szót, meleg ölelést nem kaptam. Gyula papa jó volt hozzám a maga módján, de mégis én voltam a mostohagyerek. Szenvedtem, sokat sírtam. Állandóan arról ábrándoztam, ha majd egyszer eljön Ő!" - emlékezett vissza erre az időszakra Zsuzsa.
Krúdy viszonya Rezsánnal tovább folytatódott, a nő három évvel később is felkereste szeretőjét a számára fenntartott vadászlakban az ezúttal az északi parton bérelt kastély mellett. Arról azonban semmit sem tudott, hogy lánya ugyanattól a férfitől jegygyűrűt kapott.
,,Mafla, jó gyerek voltam, nagyon sokáig nem vettem észre, hogy ő nem csak nekem teszi a szépet"
- írta Zsuzsa erről az időszakról.
A rákövetkező év komoly fordulópontot jelentett a szerelmi háromszög sorsában, Krúdy ugyanis megszöktette a lányt. Később, a Leányszöktetés című írásában megfogalmazta azt a Rezsánnak szóló levelet, ami a valóságban soha nem született meg: ,,Most aztán úgy érzem, hogy be kell vallanom Önnek, hogy méltatlan vagyok szerelmére, jóságára. El kell hagynom örökre azokat a kedves helyeket, amelyek a szívemhez nőttek. - De, hogy mégse maradjak árva magamban: magammal viszem tizenöt éves leánykáját, aki már régebben igazat adott nekem apró-cseprő szenvedéseimben. Ő megértette, hogy néha kocsmába kell járnom..."
Krúdy megszöktette szeretője lányát, Zsuzsát
A pár nem jutott messzire. A vasútállomáson utolérte őket a felbőszült anya és csalódott szerető. Krúdyt és Zsuzsát eltiltották egymástól, de a férfi nem adta fel ilyen könnyen. ,,Zsuzsikám, nem vagyok én olyan öregember, amint ők hiszik. Ördögöt! Annyira a fiatal erő bennem, amennyi neked éppen elegendő lesz. Tudok dolgozni. A legelső író leszek. Rövidesen még nagyon büszke lesz rám a családod" - írta elválásuk időszakában. Miközben Váradytól megkérte fiatal szerelme kezét, a lány megtervezte a szökését, és néhány hónap múlva Krúdy után ment margitszigeti szállodájába.
Az ügyet a Zsuzsa hasában növekvő új élet oldotta meg: az unoka hírére Váradyék megenyhülni látszottak, és Krúdy is elvált előző feleségétől. Addigi életvitelét azonban soha nem tudta feladni. Nem sokkal az esküvő után ismét napirendre került a kávéházak látogatása. ,,Kedves Zsuzsikám, én szeretlek téged. Ha éjszaka elmaradok, mindig lyukas a szívem, a könnyeimmel pedig alig bírok. Bocsáss meg nekem, ha nem jövök rendes időben haza. Jobban fáj ez nekem, mint Neked" - írta Krúdy Zsuzsának, de a levelei nem tudták megmenteni a kapcsolatukat. Felesége egy másik férfi karjai között találta meg a boldogságot, akihez Krúdy halála után feleségül is ment.
Link
Kapcsolódó
Nagy költőink kis titkai: a legszebb magyar szerelmes versek háttérsztorija
Radnóti, József Attila, Petőfi... vajon idilli kapcsolatokban életek? Dehogy!
Link
Ki volt valójában a rejtélyes Rejtő Jenő?
Hogyan lett a kallódó kamaszból sikeres ponyvaíró? Mi volt a titka a sikerének? Valóban megjárta az idegenlégiót is?
Link
Kirándulj a legnagyobb magyar írók nyomában!
Ülj le a padra, ahol Jókai alkotott, vagy egyél egy jót Krúdy kedvenc éttermében.
Link
Léda kontra Csinszka - Ki volt Ady igaz szerelme?
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Irodalom - Próza |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2024-02-24 22:15:38, szombat
|
| |
| |
MESÉK ÉS MONDÁK MÁTYÁS KIRÁLYRÓL . . . 
MESÉK ÉS MONDÁK Mátyás királyról
Link
Link
A Mesék Mátyás királyról tizenhárom rajzfilmje az ország talán legigényesebb rajzfilmes csapatának, a Kecskeméti Stúdió művészeinek munkáját dicséri. A lemezen a sorozat következő epizódjai találhatók meg: 1. Az igaz mondó juhász 2. Egyszer volt Budán kutyavásár 3. Beatrix királyné tréfája 4. A cinkotai kántor 5. A kolozsvári bíró 6. Mátyás király Gömörben 7. A három bakkecske 8. Mátyás szolgái 9. Furcsa látogatók 10. Mátyás kovács 11. A tök és a négy ökör 12. A nekeresdi bíró 13. A névnapi jóslat Extrák: két dokumentumfilm Mátyás királyról és Beatrix királynéról, Bemutatkozik a Duna televízió
Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László
Mesék Mátyás királyról: A CINKOTAI KÁNTOR
Jártában-keltében, egyszer, Mátyás király bevetődött a cinkotai kántorhoz. A kántornak nem volt otthon semmi ennivalója, csak három tojása. Abból készített hát vacsorát az idegennek. Vacsora után megkérdezte a kopott ruhás vándort:
- Egy kis bor jó volna?
- Ha volna, jó volna, de ha nincs, az se baj! - felelte Mátyás.
A kántor nem nyugodott, szerette volna megtisztelni a vendéget. Nézelődött, mit is adhatna zálogba a kocsmárosnak, hogy kapjon egy üveg bort. Fogta a bibliáját, s azt vitte el egy kis itóka fejében, zálogba. Borozgatás közben a kántor megkérdezte:
- Kit tisztelhetek az úrban?
- Sándor Mátyás a nevem. Vándor deák vagyok. Egyébként Budán van a lakásom.
Másnap reggel elköszönt ,,Sándor Mátyás". A kántor semmit nem kért a szállás s a vacsora fejében. Amint Mátyás király hazaérkezett, mindjárt levelet íratott a kántornak: Ezen s ezen a napon keresse fel Budán Sándor Mátyást, legyen a vendége! Felcihelődött a kántor a megadott napon, s felment Budára. A címen, amit Sándor Mátyás megadott, a királyi palota állt.
- Ejnye, tán csak nem tréfált meg engem az a Sándor Mátyás? - morfondírozott magában a kántor. Amint a palota körül csellengett, megszólította egy katona:
- Mi járatban van, atyafi?
- Meghívott ide engem egy Sándor Mátyás nevű deák, aki megszállt nálam minapában egy éjszakára, s megevett három tojást - mondta a megszeppent kántor.
A katona mindjárt tudta, hogy hány a kettő, a király elé vezette az embert. A királynál óriási vendégség volt. Ott parádézott az összes nagyúr, fényes gúnyájában, mert a király kiadta, hogy mindenki a legdrágább öltözetében jelenjen meg. Amikor Mátyás király meglátta a kántort, megölelte, az első helyre, a jobbja felől ültette. Csak meresztgették a szemüket az uraságok:
- Ki lehet az az egyszerű ember, hogy a király így meguralja?
Mátyás király csendet parancsolt, s elbeszélte, hogy vendégelte meg őt a cinkotai kántor, amikor álruhában szállást kért nála. Mindjárt megparancsolta az uraknak, hogy mindenki vesse le a felső ruháját, s adja a kántor hátára. Az urak úgy tettek, ahogy királyuk parancsolta. Szegény cinkotai kántor már rogyadozott a sok drága gúnya alatt. Akkor Mátyás király így szólt:
- Most mindenki váltsa ki a gúnyáját! Tegyetek annyi aranyat az asztalra, amennyit a ruhátok megér!
Az urak sorra lepengették az aranyakat az asztalra, s sorra kiváltották a gúnyájukat. Mátyás király akkor kigombolta a saját, prémes palástját, s a cinkotai kántor vállára borította. Így szólt hozzá végezetül:
- Legyen a tiéd ez a palást! Vidd az aranyakat is, élj boldogul! Azonban első dolgod legyen, hogy a bibliát, amit a kocsmárosnál hagytál, váltsd ki a zálogból! Ezzel a király kegyesen elbocsájtotta a kántort.
Mesék Mátyás királyról: A cinkotai kántor - Videó
Link
Pothurszky Géza: A HÁROM BAKKECSKE
Mátyás király éppen panasznapot tartott
az uraknak lenn, az öreg Duna-parton.
Unta magát nagyon a silány kéréstől,
amik elhangzottak az urak részéről...
- Kicsi a legelő... kevés a jobbágykéz...
drága a napszámos... hogy milyen nagy kár ért...
Közönyből kizökkent, felvidult az arca,
mert megszólította egy kétökrös gazda.
Mátyás felismerte apja volt vitézét,
őhozzá intézte menten a beszédjét.
- Már régen láttalak, biz` megöregedtél,
mióta törökkel rég nem verekedtél.
- Hogy megöregedtem, az nem lenne nagy baj!
De az ökreim is ugyanannyi nappal.
Csak tíz arany híja, hogy újakat vegyek,
azonnal megtenném, meglátná kegyelmed.
Mátyás meg kacsintott menten a gazdával,
feltett néhány kérdést csakúgy hamarjában.
Az urak füleltek, lesték a szavakat,
király az öreggel vajh` miről tárgyalhat.
- Mondd meg hát énnékem igazi hitedre:
most neked mennyire messzi még a messze?
A válasz bizony nem váratott sokáig,
felelé` az öreg: - Az ökröm szarváig!
- Azt is mondd meg: mennyi még a harminckettő?
- Az bizony, jó uram, már csak tizenkettő.
Jött az újabb kérdés a bölcs öreg felé:
- És meg tudnál-e fejni három bakkecskét?
Mosolygott az öreg ezen a kérdésen,
válaszolt azonnal, ugyanúgy, mint régen...
- Meg tudnék, jó uram, miért is ne tudnék?
Megfejnék bármennyit, egy kicsit alkudnék.
- El ne áruld senkinek, miről beszéltem,
ameddig nem látod újra az én képem!
- Úgy lészen, jó uram! Megbízhatik` bennem,
amiről beszéltünk, agyamba rejtettem...!
Az urak most a király felé fordultak,
Mátyásnak intézték menten a szavukat.
- Lám, mily zavarosan beszél a kisöreg,
kapna tíz aranyat, s lenne két új ökre.
- Nem kell az aranyam az öreg gazdának,
jól vág még az esze, megszerzi magának...
Hanem, jó uraim, fejtsék meg szép sorban,
jutalmat ígérek itt, most, azon nyomban.
Azzal lóra pattant, felment Visegrádra,
otthagyva urakat a nagy feladvánnyal.
Nem is tétováztak, az öregnek estek,
árulná el nekik, miről beszélgettek.
- Mindenik kérdésnek húsz arany az ára!
Alább nem is adom, nehogy majd megbánjam!
Sokallták. Megadták, össze-összenéztek,
aztán jöttek sorban a nehéz kérdések...
- Az első kérdésre, messzi-e a messze?
Az ökröm szarváig! Miért ezt felelte?
- Mert még fiatalon messzire ellátok,
ma már csak az ökreim szarvait látom.
- Arra pedig: mennyi még a harminckettő?
Miért azt felelte: már csak tizenkettő!
- Azért mert harminckét fogam volt régebben,
tizenkettő van most, de ezt sem szégyellem...
- Meg tudna-e kend fejni három bakkecskét?
- Meg tudnám, jó uram! - Miért ezt felelé`?
- Erre, hogy meg tudnám! Azért így feleltem,
lám úgy, ahogyan most önöket megfejtem.
Szégyellték az urak, nagyon cudar érzés,
ezért az aranyat rögvest visszakérték.
- Megszegted a szavad, szólunk királyunknak,
nem láttad a képét, titkát elárultad!
- Ugyan, uraim! Én nem láttam a képét?
Minden aranyra a király képét vésték!
Nemegyszer bizony, de hatvanszor is láttam,
azt, hogy buták vagytok, aranyatok bánta...!
Szégyellve magukat mentek Visegrádra,
mert butaságuknak mily nagy lett az ára.
Mátyás csak mosolygott, - mondták, megfejtették!
De bíz` eltitkolták, nagyon megfizették...!
/2015. A szerző a verset "Mesék Mátyás királyról" című filmek ihletésére írta!
Forrás. Poet.hu/
Mesék Mátyás királyról: A három bakkecske - Videó
Link
MÁTYÁS KIRÁLY ÉS A KOLOZSVÁRI BÍRÓ
Hol volt, hol nem volt, Kolozsváron élt egy kegyetlen bíró. Egyszer Mátyás királynak fülébe jutott, hogy ez a bíró mennyire sanyargatja a szegény népet. Mátyás király szerette a szegényeket, pártolta őket. A gazdagokat gyűlölte, sokszor móresre tanította. Most hát, hamarjában Kolozsváron termett, hogy saját szemével győződhessen meg az igazságról. Álruhába öltözött, s rongyos gúnyájában leült a bíró házával szemben, egy hídra. Egyszer csak jön egy hajdú és ráförmed:
- Mit lopod itt a napot, te nagyorrú? Nem tudod, hogy a bíró úrnál mennyi munka van? - Nagyot húzott botjával Mátyás hátára.
- Mennyi a fizetség? - kérdezte Mátyás.
- Gyere a bíróhoz, az majd megmondja!
A bíró udvarában jobbágyok hordták a fát. Akit a hajdúk elől-hátul találtak, mindenkit odahajtottak fát cipelni. A bíró a tornácon heverészett, onnan szemlélte a munkálkodást.
- Mi a fizetség, bíró úr, a fahordásért? - kérdezte Mátyás.
- Majd mindjárt megtudod, ha huszonötöt vágatok a farodra! - mordult rá a bíró. - Takarodj fát hordani!
Mit tehetett a király? Egész nap hordta a fát. Három hasáb végébe belevéste a nevét: Mátyás! Mátyás! Mátyás! Este fáradtan, éhesen újra csak a bíró elé állt:
- Bíró uram! Fizesse meg az egész napi fáradságomat!
- Hij, azt a hitvány, agg eb anyádat! Te naplopó, te gazember! Vágjatok rá huszonötöt! - adta ki a parancsot a bíró.
A hajdúk egy minuta alatt lekapták a tíz körméről őfelségét, s huszonöt botütést mértek rá. Szorította a fogát Mátyás, és erősen megfogadta, hogy ezt még visszaadja a bírónak.
Ahogy a deresről megszabadult, sietve sietett Budára. Hevítette a düh, s a szégyen. Néhány hét elmúltával a király fényes kísérettei ismét Kolozsvárra látogatott. A bíró alázatosan hajlongott előtte. Így felséges királyom! Meg úgy, felséges királyom! Mátyás egy darabig tűrte, hogy nyájaskodjék, de a szeme villámokat szórt feléje:
- Sok szép fája van, bíró úr! - mondta a király. - Honnan szerezte be kegyelmed?
- Kedves jobbágyaim ajándéka - szerénykedett a bíró.
- S ki hordta be ezt a temérdek tüzelőt? - feszegette tovább a dolgot a király.
A bíró feszengett szorultságában, s azt mondta:
- Az itteni szegények szívességből behordták.
- Dobáljátok szét a farakásokat! - adta ki a parancsot Mátyás a katonáinak. - Három hasábra ráírtam a nevemet, amikor három hete, én is szívességből, itt hordtam a fát. Még most is kék a hátam a bíró úr mogyorófa hájától, amivel a hajdúi megkenegettek.
A bíró csak hápogott ijedtében. A fahasábok hamar előkerültek. Mindegyiknek a végén ott állt: Mátyás! Mátyás! Mátyás!
Akkor a bíró térdre esett:
- Grácia fejemnek, felség!
- Nincs kegyelem! Hitvány féreg! Anyámat agg ebnek nevezted, megbotoztattál, mert a fizetségemet kértem. Népemet ingyen dolgoztattad! Akasztófa lenne a méltó jutalmad! Én beérem azzal, hogy mindenedből kifosszanak. Hitvány szolgáiddal az országból kitakarítsanak.
Híre ment az országban hamar, hogy lakolt meg a kolozsvári bíró gonosz tetteiért. A gonoszok ettől megrémültek, meglapultak, nem merték többet sanyargatni a népet, míg Mátyás király volt az uralkodó. Mióta Mátyás meghalt, oda az igazság
Mesék Mátyás királyról: A kolozsvári bíró - Videó
Link
A NEKERESDI BÍRÖK
Egyik útja alkalmával a király egy olyan faluban pihen meg, melyben igencsak furcsa dolgok történnek. Mátyás szellemi párbajra hívja a régi és az új bírót, melyből a régi bíró kerül ki győztesen.
Mesék Mátyás királyról: A nekeresdi bírók
Link
NÉVNAPI JÓSLAT
Mátyás királyról nagyos sok monda és legenda él hagyományainkban. Az egyik ilyen mese a Mátyás névnaphoz kötődik, illetve egy névnapi jóslathoz.
A mese szerint a király szókásához híven álruhában járta országát, mikor egy jósnő azt jósolta neki, hogy ha nem megy el lopni a következő névnapján meg fog halni. A királynak sok ideje nem maradt, mivel a következő napon volt Mátyás nap, mikor is a főkamaráshoz volt hivatalos ünnepi fogadásra. Így hát az udvari bolonddal a vendéglátójukhoz indultak, hogy valami kis apróságot ellopjanak leendő vendéglátójuktól.
A jósnőnek igaza lett, Mátyás kihallgatta a főkamarás beszélgetését, aki a másnapi Mátyás napi lakomán akarta megmérgezni a királyt. Így viszont a tervből semmi sem lett, a gonosz elnyerte büntetését, a cigányasszony pedig királyi jutalomban részesült
A középkorban szokás volt, hogy a gyermekeket arról a szentről nevezték el, akinek az ünnepnapján születtek, így történt ez Hunyadi Mátyás esetében is aki Mátyás napra virradóra született, és az akkori szokás szerint ezért kapta a Mátyás nevet.
Mesék Mátyás királyról: A névnapi jóslat
Link
MÁTYÁS KIRÁLY MEG AZ IGAZMONDÓ JUHÁSZ (népmese)
Mátyás király meg az igazmondó juhász (népmese) Egyszer a burkus király meglátogatta Mátyás királyt. Mint pajtások köszöntötték egymást, azután azt mondta a burkus király:
- Azt hallottam, hogy magának aranyszőrű báránya van.
- Igaz - mondja Mátyás -, van nekem a juhaim között egy aranyszőrű bárányom, meg van egy olyan juhászom is, aki sohasem hazudik.
Mondja erre a burkus király:
- Én megmutatom, hogy mégis hazudik!
- De - feleli Mátyás király - nem hazudik az, olyan aztán nincs!
- Majd megmutatom én! Megcsalom úgy, hogy muszáj neki hazudnia!
- Fogadok akármibe, hogy nem hazudik - mondja Mátyás király. - Fele országomat odaadom, hogyha elveszítem a fogadást.
- Én meg odaadom a fele országomat akkor, ha nem hazudik! - mondja végül a burkus király.
Kezet fognak, azzal jóéjszakát mondanak, és ki-ki megy szállására. Ott a burkus király felöltözik a parasztruhába, és rögtön kimegy a tanyára a juhászhoz.
Köszönti, mire az visszaköszön.
- Isten hozta, király uram!
- Honnan ismersz te engemet?
- Megismerem a szaván, hogy maga a király - feleli a juhász.
Azt mondja erre a burkus király:
- Adok neked sok pénzt és hat lovat ráadásul, csak add nekem az aranyszőrű bárányt!
- Jaj - mondja a juhász -, a világért sem adom, mert felakasztana érte a király.
Még több pénzt ígért neki a burkus király, de a juhász nem áll kötélnek.
Hazamegy nagy búsan a burkus király, és csak búsul, búsul. Ott volt a lánya is.
- Ne búsuljon, édesapám, elmegyek én ahhoz a juhászhoz, majd én megcsalom.
Úgy is lett. Vitt magával egy láda színaranyat meg egy üveg bort. A juhász azt mondta, nem hiányzik a pénz. Mátyás király meg felakasztja, ha megtudja, hogy hova lett az aranyszőrű bárány.
Addig-addig beszélt, incselkedett a lány, hogy végül megitták az üveg bort. A bortól olyan kedve kerekedett a juhásznak, hogy megígérte a királylánynak, odaadja neki a bárányt, ha feleségül megy hozzá.
Soká szabódott a lány, végül beleegyezett. Azt mondja erre a juhásznak:
- Nyúzd meg a bárányt, a húsát edd meg, a bőrét meg add nekem! Így is lett. A juhász megnyúzta az aranyszőrű bárányt, a királylány pedig nagy örömmel vitte az apjának a bárány bőrét. Örvendezett is a burkus király, hogy a lánya így meg tudta csalni a juhászt.
Eljött a reggel. Búsult erősen a juhász, mit mondjon a királynak, hogy ne tudja meg, hogy az aranyszőrű bárány nincs többé. Elindult a királyi palotába. Útközben többször is elpróbálta, mit hazudik majd, ha a király szeme elé kerül. Beleszúrta botját egy egérlyukba, rátette a kalapját, elhátrált tőle, aztán újra feléje ment, s elváltoztatott hangon így kezdett beszélni:
- Mi újság, szolgám, kinn a tanyán?
- Ott semmi különös, csak az hogy az aranyszőrű bárány elveszett, megette a farkas!
Mikor ezt a hazugságot kimondta, megijedt.
- Hazudsz - folytatta a király hangján -, akkor a többit is megette volna!
A juhász erre kivette botját az egérlyukból, és búsan ballagott a király palotája felé.
Ismét talált egy egérlyukat, abba is beletette a botját, rá a kalapját, felköszöntötte, és elmondta az újabb mondókáját.
- Mi hír a tanyán?
- Az aranyszőrű bárány beledöglött a kútba.
- Hazudsz, mert akkor a többi is beledöglött volna!
Újra csak vette a botját, és bandukolt a kastély felé.
Harmadik egérlyukat is talált, harmadszor is eljátszotta:
- Mi újság a tanáyn?
- Ellopták az aranyszőrű bárány.
- Hazudsz, mert a többit is ellopták volna!
Nem próbálkozott többet a hazudozással, vette a kalapját, botját, és bekopogott Mátyás királyhoz. A burkus király is ott ült a lányával az asztalnál. Már várták, ugyan mit hazudik a juhász.
- Mi újság a tanyán? - kérdi tőle Mátyás király.
- Semmi, csak az, hogy az aranyszőrű bárányt elcseréltem egy szép fekete báránnyal.
- Hát hozd be azt a bárányt! - mondja örömmel Mátyás király.
Azt mondja erre a juhász:
- Ott ül középen!
- Éljen! Nem hazudtál! - kiáltott fel Mátyás király. - Ezért neked adom a burkus király fele országát!
- No, én meg - toldja meg a burkus király - odaadom feleségül a lányomat, mert úgyis szeretitek egymást.
Így lett az igazmondó juhászból burkus király.
Mesék Mátyás királyról: Az igazmondó juhász
Link
EGYSZER VOLT BUDÁN KUTYAVÁSÁR (népmese)
Egyszer volt Budán kutyavásár (népmese)Egyik alkalommal, ahogy megy a határban Mátyás király, ott lát egy szegény embert két rossz lovon szántani. De igazán olyan rossz lovak voltak, hogy meg kellett őket magázni, hogy továbbvonszolják az ekét.
Mátyás király odaköszön:
- Adjon isten jó napot, jó munkát! Halad-e valahogy?
Fogadja a szegény ember:
Adjon isten, éppen haladni csak haladnék, de a lovaim olyan gyengék, minden pillanatban várom, hogy kidőlnek.
- Hát miért nem abrakolja őket jobban?
- Haj, abrak, abrak! Bárcsak a családomnak kenyere volna, de se családomnak, se lovamnak ennnivalója nincs!
A szegény ember szomszédjában szánt egy gazdag paraszt olyan négy lovon, hogy majdnem elrepülnek az ekével.
Azt mondja Mátyás király a szegény embernek:
- Miért nem szól a szomszédjának, hogy segítse kifordítani magának ezt a földet?
- Hej, kérem, ez olyan büszke, nyakas paraszt, hogy az ilyen magamfajta emberrel szóba sem áll. Tán még a levegőt is irigyli tőlünk.
Akkor azt mondja Mátyás király a szegény embernek:
- Ide figyeljen barátom! Adja el a két lovát, és az összes pénzen vegyen kutyákat. Mindegy, hogy a kutya milyen fajta, csak minél többet vásároljon, és ekkorra meg ekkorra hozza fel Budavárra, Mátyás király palotája elé. Azon a napon lesz ott kutyavásár.
Úgy is csinált a paraszt. Eladta a két lovacskát, és összevásárolta a lovak árán a kutyákat. Bizony jó néhány kutyát összevásárolt, talán egynéhányat még úgy is adtak neki, hogy vigye el a portáról.
Akkor a jelzett napon betereli a kutyákat a királyi vár elébe.
Arra a napra Mátyás király a nagyurakat összehívta, és kötelezte őket, hogy legalább egy kutyát mindegyik megvásároljon.
Húsz forintnál olcsóbb egy kutya sem lehet, de ha valaki száz forintot ad egyért, az még nemesebb lesz.
A legelső kutyát Mátyás király vette meg, jó summa pénzt nyomott a szegény ember kezébe.
A kutyavásár nagyon rövid ideig tartott, pillanatok alatt elkelt az egész kutyasereg.
A szegény ember hátitarisznyájában viszi a sok pénzt, és dicsekszik otthon fűnek-fának, hogy a két ló árán vett kutyákért mennyi rengeteg pénzt kapott.
Amikor ezt a gazdag paraszt meghallotta, fogta, eladta mind a négy jó lovát, sőt még a két szép növendék csikaját is, ráadásul két-három tehenet, és ennek az árán a környéken a legszebb kutyákat vásárolta össze.
Mikor a kutyákat összevásárolta, hajcsárokat fogadott melléjük, és elszállította Budavárra. Ott jelentkezett a királynál, hogy kutyavásárt csinál.
De Mátyás király azt mondta:
- Jaj, kedves barátom, Budán csak egyszer volt kutyavásár, és többé sohasem lesz! Csináljon a kutyáival amit akar!
Erre a dúsgazdag paraszt mérgében szétverte az egész kutyanyájat, dühösen hazament, és haláláig átkozta a budai kutyavásárt.
Mesék Mátyás királyról: Egyszer volt Budán kutyavásár
Link
FURCSA LÁTOGATÓK
A királyi várban tudósok és művészek élvezik Mátyás támogatását. Az arany, a környezet, sok furcsa szerzetnek is vonzóvá teszi Budát. Ebből a filmből azt is megtudjuk, hogy állandó kísérője és szellemi partnere, a bolond miképpen került Mátyás szolgálatába.
A tudós embereknek maga a földi paradicsom volt a Budai Várpalota, mert tele van az nagy művészek remekeivel, bölcsebbnél-bölcsebb könyvekkel, nomeg okos férfiakkal, akik mint a kés a késen, úgy élesítik egymáson az elméiket. Kopogtatott is sok tudós és művészember Mátyás ajtaján, de volt közöttük sok furcsa szerzet is, mint például egy szerzetes, ki nemrég érkezett Németföldről és állítja bármiről képes hosszú szónoklatokat adni. A talján, és borsóhajígáló, aki képes egy kulcslyukon minden kezébe akadt borsószemet áthajítani. Viszont akad néha tengernyi kavics közt aranyrög is, mint például Mátyás udvari bolondja, kit a visegrádi alsó palotában hallgatott meg a király...
Részletek a videóban
Mesék Mátyás királyról: Furcsa látogatók
Link
MÁTYÁS KIRÁLY ARANYSZŐRŰ BÁRÁNYA
A burkus király megirigyelte Mátyás király aranyszőrű bárányát és elhatározta, hogy mindenáron megszerzi. Fogadást kötnek, hogy a bárányt őrző juhász, aki igazmondásáról híres - hazudik-e vagy sem. A burkus király lánya ravaszságával, no meg egy kis áldozattal megszerzi az aranyszőrű bárány bőrét -
A burkus király megirigyelte Mátyás király aranyszőrű bárányát és elhatározta, hogy mindenáron megszerzi. Fogadást kötnek, hogy a bárányt őrző juhász, aki igazmondásáról híres - hazudik-e vagy sem. A burkus király lánya ravaszságával, no meg egy kis áldozattal megszerzi az aranyszőrű bárány bőrét. A juhász búsul, szenved, a hazugság útvesztőjében egyre mélyebbre süllyed - mígnem mégiscsak az egyenes utat választja - elmondja az igazat, mi is történt az aranyszőrű báránnyal
Lásd Videó
Magyar népmesék: Mátyás király aranyszőrű báránya
Link
Link
Link
MÁTYÁS KIRÁLY GÖMÖRBEN
Egyszer Mátyás király Gömörben vendégeskedett. A helybéli nemesekkel mulatozott, vacsorázott. Itták a jó gömöri borokat. Emelgették az ékes-fényes aranykupákat. Éltették a királyt, ittak az ország boldogulására, ittak egymás egészségére. Áldották a hegyet, amelyik ilyen felséges levet eresztett. Csak egyről feledkeztek meg, a szegény emberről, aki a jó bort megtermelte. Megszólalt Mátyás király:
- Jó uraim, valakiről nem feledkeztünk meg a nagy áldomásban?
Törték a fejüket az urak, de semmi nem jutott eszükbe, amit, vagy akit éltetniük kellene.
- Hát a szegény szőlőmunkást nem áldjuk, akinek a jó bort köszönhetjük? - kérdezte a király.
- Arra nem gondolunk, aki a szőlőt megkapálta?
Összenéztek az urak. Az egyik megszólalt:
- Semmi az! Ahhoz nem kell ész.
- No, ha semmi, akkor holnap reggel kimegyünk valamennyien a hegyre kapálni! - mondta a király kemény hangon.
Az urak nem mertek ellenkezni. Másnap reggel Mátyás kivitte az urakat a szőlőbe, a hegyre. A parasztok éppen reggeliztek a fák alatt. Vöröshagyma, kenyér és szalonna volt az eledelük.
- Pfuj! De nagy szaggal vannak - fintorgott az egyik úr.
Mátyás király úgy tett, mintha nem hallotta volna, de nem eresztette el a füle mellett. Az urak elvették a munkások kapáit, s felkaptattak a meredek hegyoldalban. Mátyás úgy rendelkezett, hogy felülről lefelé kapáljanak. Természetesen ő is beállt a sorba. A nagypotrohos urak majd orra buktak a meredek lejtőkön, csorgott róluk a verejték. Kiguvadt a szemük a nagy igyekezetben. A király nem irgalmazott, délig hajtotta őket megállás nélkül. Délben végre letelepedhettek ők is egy kicsit az árnyékba. Meg is éheztek, meg is szomjaztak rettenetesen. Ki-ki elővette a tarisznyáját, amibe otthon a szolgák isten tudja miféle finomságokat csomagoltak. Mátyás király nem hagyta, hogy az urak a hazai sültekből, főttekből falatozzanak. Hagymát, kenyeret, szalonnát adott nekik. Amilyen éhesek voltak, még az is nagyon jólesett. Vizet ittak rá, s aztán újra kapálniuk kellett. Úgy érezték, soha nem jön el az este, hogy végre hazamehessenek. Ölte őket a szomjúság is, mert a vöröshagyma meg a szalonna kívánja a vizet. Na, valahogy csak eljött az este. A fáradt, izzadt urak alig bírtak hazavánszorogni.
- Semmi-e a kapálás? - kérdezte Mátyás király a tegnapi urat.
- Ó, uram, sose gondoltam volna, hogy ennyire nehéz munka ez, de ők bizonyára megszokták. Mátyás keserűen elmosolyodott. Kutyából nem lesz szalonna. Az urak soha nem fogják megérteni a szegények életét. Azok pedig fogadkoztak, hogy ezután gondolni fognak a föld népére is. Addig legalábbis gondoltak, míg Mátyás volt a király, de aztán hamarosan elfelejtették a gömöri leckét.
Mesék Mátyás királyról: Mátyás király Gömörben
Link
MÁTYÁS SZOLGÁI
Vízkereszt napján, az ajándékozás ünnepén megismerkedhetünk Mátyás környezetéhez tartozó tudósokkal, vitézekkel és egyszerű emberekkel. Talán ez a történet mutatja be leginkább a király felvilágosult és haladó szellemét.
Lásd: Videó
Mesék Mátyás királyról: Mátyás szolgái
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Irodalom - Próza |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2024-02-17 21:45:17, szombat
|
| |
| |
ÉLETTÖRTÉNETEK - NAPJAINKBÓL IS
A TANÍTÓ TANÍTÁSA
Szeretettel ajánlom az igazi pedagógusoknak, tanítóknak, de legfőképpen mégis a lázadó tanároknak olvasásra és gondolkodásra
Talán sokan olvastátok már, de vajon hány ember mondhatja el magáról, hogy igen, nekem is volt ilyen tanítóm!
Nekem volt, sok olyan akire míg élek emlékezem /jó értelemben/
A TANÍTÓ TANÍTÁSA
Sok évvel ezelőtt Éva néni ötödikes osztálya előtt állt, és azt a hazugságot mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti. De ez lehetetlen volt, mert az első sorban Horváth Peti olyan rendetlen és figyelmetlen kisfiú volt, hogy Éva néni valójában élvezettel írt a feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, és a lap tetejére pedig legrosszabb érdemjegyet.
Egy napon Éva néni a gyerekek régi bizonyítványait nézte át, és megdöbbent Peti előző tanítóinak bejegyzésein.
"Peti tehetséges gyerek, gyakran jókedvűen kacag. Munkáját pontosan végzi és jó modorú. Öröm a közelében lenni" - írta első osztályos tanítója.
Másodikban így szólt a jellemzés: "Peti kitűnő tanuló, osztálytársai nagyon szeretik, de aggódik, mert édesanyja halálos beteg. Az élet Peti számára valódi küzdelem lehet."
Harmadik osztályos bizonyítványában ez állt: "Édesanyja halála nagy megrázkódtatás számára. Igyekszik mindent megtenni, de édesapja nem nagyon törődik vele."
Negyedik osztályos tanítója ezt írta: "Peti visszahúzódó és nem sok érdeklődést mutat az iskola iránt. Nem sok barátja van, és néha alszik az osztályban."
Ezeket olvasva Éva néni ráébredt a problémára és elszégyellte magát. Még rosszabbul érezte magát, amikor a Karácsonyi ünnepségen tanítványai fényes papírba csomagolt, gyönyörű szalaggal átkötött ajándékait bontogatta, és köztük meglátta Peti ajándékát, a fűszeresnél kapható vastag barna papírba bugyolálva. Éva néni a gyerekek előtt bontotta ki az ajándékokat, és gondosan nyitotta ki Peti csomagját.
Néhány gyerek nevetni kezdett, amikor meglátta a kövekkel kirakott karkötőt, amiből néhány kő hiányzott, és mellette egy negyedüvegnyi parfümöt. De a gyerekek nevetése abbamaradt, amikor hallották, ahogy Éva néni felkiált: ,,Milyen szép karkötő!", és látták, hogy felveszi a karkötőt és csuklójára cseppent a parfümből.
Horváth Peti egy kicsit tovább maradt az iskolában, hogy megszólíthassa: "Éva néni, ma olyan volt az illata, mint valamikor édesanyámé." Éva néni sokáig sírt, amikor a gyerekek elmentek. Attól a naptól kezdve nem olvasást, írást és matematikát tanított. Elkezdte a gyerekeket tanítani.
Éva néni különös figyelmet szentelt Petinek. Ahogy dolgozott vele, Peti elméje mintha életre kelt volna. Minél több bátorítást kapott, annál gyorsabban reagált. Év végére Peti az osztály élére került, és már azért volt hazugság, hogy minden gyerekeket egyformán szeret, mert Peti lett a legkedvesebb diákja.
Négy évvel később egy üzenetet talált Petitől, amit az ajtaja alatt csúsztatott be. Az állt benne, hogy ő volt élete legjobb tanítója. Azt írta, hogy befejezte a középiskolát, az osztályában harmadik volt az élen.
Négy évvel később egy újabb üzenet érkezett, amiben azt mondta el, hogy bár voltak nehéz időszakok, kitartott tanulmányai mellett, és hamarosan egyetemi diplomát szerez, legmagasabb kitüntetéssel.
Még négy év telt el, és újra levél érkezett Petitől. Ebben elmondta, hogy miután megszerezte diplomáját, elhatározta, hogy tovább tanul. Hozzátette, hogy még mindig Éva néni a legjobb és legkedvesebb tanára, aki valaha is volt. Ez alatt a levél alatt az aláírás hosszabb volt: Dr. Horváth Péter.
A történetnek nincs vége itt. Azon a tavaszon újabb levél érkezett.
Peti elmondta, hogy találkozott egy lánnyal, és nősülni készül, és kérdezte, hogy Éva néni elfoglalná-e a vőlegény édesanyja számára fenntartott helyet.
Természetesen Éva néni elfogadta a meghívást.
A régi karkötőt vette fel, amiről kövek hiányoztak, és azt a parfümöt cseppentette magára, amire Peti úgy emlékezett, hogy utolsó együtt töltött Karácsonykor viselte az édesanyja.
Megölelték egymást, és Dr. Horváth Péter Éva néni fülébe súgta, "Köszönöm, Éva néni, hogy hitt bennem. Hálásan köszönöm, amiért segített nekem, hogy fontosnak érezzem magam, megmutatta nekem, hogy számítok, és az életem érték."
Éva néni könnyekkel a szemében visszasúgta, "Peti, tévedsz. Te voltál az, aki megmutattad nekem, hogy számítok, és az életem érték. Amikor találkoztam veled megtanultam, hogy hogyan érdemes tanítani."
(Elizabeth Silance Ballard)
A VARÁZSLATOS FA
Volt egyszer egy szegény ember, aki gondterhelten bandukolt az erdő szélén. Amikor elfáradt, leült pihenni, és a hátát egy fának támasztotta. Ekkor még nem tudta, milyen fát választott. Különös, mágikus fa volt ez. Olyan fa, ami minden kívánságát teljesíti annak, aki hozzá ér.
A vándor először arra gondolt, milyen jó lenne most egy pohár víz. Hirtelen azon vette észre magát, hogy egy pohár kristálytiszta víz van a kezében. Meglepetten nézte, vizsgálgatta, még meg is szagolta. Végül úgy döntött, hogy nem lehet veszélyes, és megitta. Aztán megéhezett, és valami ennivalót kívánt. Az étel ugyanolyan hirtelen és bámulatos módon jelent meg előtte, mint a víz.
"Úgy látszik, teljesülnek a kívánságaim!" - gondolta meglepetten. Most már hangosan mondta ki:
"Akkor hát szeretnék egy gyönyörű házat!"
Az előtte lévő völgyben megjelent a ház. Arcán széles mosollyal szolgákat kívánt, akik a háznak gondját viseljék. Amint ezek is megjelentek, úgy érezte, hihetetlen erővel áldotta meg az Úr. Kívánt hát magának egy gyönyörű szép és rendkívül intelligens asszonyt, akivel szerencséjét megoszthatja.
Amikor ez is valóra vált, meglepődve szólt a nőhöz: "Várj csak egy kicsit! Mi történik itt? Nekem nincs ilyen szerencsém! Ez velem nem történhet meg!" Abban a pillanatban, hogy ezeket a szavakat kimondta, minden eltűnt. "Tudtam" - mondta, és megrázta a fejét. Azután felállt, és gondterhelten bandukolt tovább az erdő szélén.
A sikertelenség legnagyobb oka a hitetlenség. Az emberek 90%-a minden lehetőségben a problémát látja. A maradék 10% minden problémában a lehetőséget keresi. A kérdés: Te melyik csoportba tartozol?
AZ IDŐS ÁCSMESTER
Az idős ács úgy döntött, ideje nyugdíjba vonulni. Főnökének elmondta, hogy bár hiányozni fog a kereset, amit a munkájáért kapott, mégis otthagyja a házépítést, mert többre értékeli a szabadidőt, amit az évtizedek során szép nagyra nőtt családjával tölthet.
A főnök nagyon sajnálta, hogy elveszíti legjobb ácsmesterét, s arra kérte őt, hogy utoljára segítsen felépíteni neki még egy házat.
Az ácsmester ráállt, de nem telt el sok idő, és máris látni lehetett, hogy az utolsó házába a szívét már nem tette bele. Az elvégzett munka hanyag volt, a felhasznált anyagok minősége silány. Szomorú befejezése volt ez egy egyébként kiváló és elkötelezett ácsmester szakmai életének.
A ház átadására megjelent a főnök is, aki magával hozta a ház kulcsait, s azokat átadta az ácsmesternek.
- Ez a Te házad - mondta. - Ezt én adom ajándékba.
Az ácsmester meg volt döbbenve. Ha tudta volna, hogy a saját házát építi, másképp dolgozott volna.
Így van ez mindnyájunkkal. Építgetjük életünket nap-nap után, de sokszor nem éppen a lehető legjobbat adjuk magunkból. És aztán jön a hidegzuhany, amikor rádöbbenünk, hogy nekünk kell majd laknunk abban a házban, amit magunknak építettünk. Ha újra kezdhetnénk, egészen más életet építenénk.
Te is építőmester vagy
Te is nap, mint nap kalapácsot fogsz kezedbe, hogy szöget verj be a falba, léceket illesztesz egymáshoz, falakat húzol fel. Egyszer valaki úgy fogalmazott, hogy: "az élet egy csináld magad vállalkozás". Ahogy ma állsz a dolgokhoz, és ahogy ma döntesz, az szabja meg, hogy holnap hogyan élsz majd. Építkezz okosan.
Úgy szeress, mintha senki nem bántott volna meg!
Úgy dolgozz, mintha nem lenne szükséged a pénzre!
CSAK EGY ANYA?
Egy nőtől, aki éppen a jogosítványát akarta megújítani a megyei hivatalban a hivatalnok hölgy megkérdezte, hogy mi a foglalkozása. A nő hezitált, nem igazán tudta, hogyan határozza meg a munkáját.
- Úgy értem - magyarázta a hivatalnok - van munkája, vagy csak ...?
- Persze, hogy van munkám,"- csattant fel a nő, - Anya vagyok.
- Az anyaság nem számít foglalkozásnak, a háztartásbeli a megfelelő szó! - hangsúlyozta a hivatalnok.
Egészen addig a napig nem is jutott eszembe a történet, amíg egyszer csak ugyanebbe a szituációba nem kerültem a polgármesteri hivatalban. A hivatalnok láthatóan egy karrierista hölgy volt, kiegyensúlyozott, hatékony és megszállottja az olyan fontosnak hangzó címeknek, mint: "Hivatali Vallató" vagy "Városi Nyilvántartó".
- Mi a foglalkozása? - kérdezte.
Mi késztetett rá, hogy ezt válaszoljam, nem tudom, csak úgy kibuktak belőlem a szavak.
-Tudományos munkatárs vagyok a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatok területén.
A hivatalnok megdermedt, a golyóstoll megállt a kezében és úgy nézett rám, mint aki rosszul hall.
Megismételtem lassan, kihangsúlyozva a fontos szavakat. Majd csodálattal néztem, amint a kijelentésemet fekete nyomtatott betűkkel a hivatalos nyomtatványra írta.
- Megkérdezhetem, - kezdte a hivatalnok érdeklődéssel - Pontosan mit csinál ezen a területen?
Hűvösen, minden izgatottság nélkül a hangomban, hallottam magam válaszolni:
-Továbbképző kutatómunkát végzek, (amit nem laboratóriumban és terepen), - általában úgy mondom a házban és a házon kívül. A főnökömnek dolgozom, az Úrnak elsősorban, aztán az egész családnak, ...szereztem már négy elismerést (mind lány).
Természetesen ez a munka az egyik legelhivatottabb a földön, és gyakran napi 14 órát dolgozom (a 24 közelebb áll a valósághoz). A munkám több kihívást tartogat, mint a legtöbb átlagos karrier és az elismerés sokkal kielégítőbb, mint pusztán a pénz.'
A hivatalnok egyre növekvő elismeréssel töltötte ki a nyomtatványomat, felállt és személyesen kísért az ajtóhoz. Amint ráhajtottam a kocsifelhajtónkra, a csodálatos új karrieremben elmerülve, szaladtak elém a laborasszisztenseim: 13, 7 és 3 évesek. Az emeletről hallottam a gyermekfejlődési programunk új kísérleti modelljét (6 hónapos kisbabánkat), amint egy új hangmintát tesztelt.
Úgy éreztem, csapást mértem a bürokráciára!
Úgy tüntem fel előttük, mint aki sokkal előkelőbb és nélkülözhetetlenebb az emberiség számára, mint "csak egy másik Anya''.
Anyaság!
Micsoda nagyszerű karrier! Különösen, ha egy cím is van az ajtón.
Akkor a Nagymamák Vezető tudományos munkatársak a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatok területén, és a Dédnagymamák Ügyvezető tudományos munkatársak?
És hiszem, hogy a nagynénik Tudományos munkatárs-helyettesek?
Szerintem .... Igen!
EGRI CSILLAGOK
Ha még nem ismernéd a történetet
Kapaszkodj meg, ez egy finom kis mai történet... történik egy videotékában.
Én, a naiva, képes voltam azt hinni, hogy a téka sztoriknak vége, mert a nép már eldörrentett minden lehetséges blog patront, de ekkor kinyílt az üzlet ajtaja.
Egy huszonéves plázaragadozó lépett be.Talpig nercben és Guccsiban, gondoltam ezt sem a Legyen Ön is milliomos negyven millás kérdésére adott helyes válasszal hordta össze magára, hanem alsó és felső testrészének rugalmasabban működő záróizmai segítségével inkább, akkora műkörmei voltak, mint egy észak-amerikai címerállatnak, a csizma marmagassága úgy egy laza 35 centi lehetett, én már a puszta vizuális élménytől is hanyatt estem, de látszott a macán, hogy nem most jött a kifutóról. (Na, ezért az összetett mondatért már eleve jöhetne egy irodalmi Nobel!)
Parfümillat azonnal beterítette az egész helyiséget, szeretem, mert jót tesz az asztmámnak, nem irritál egyáltalán, és nem állok neki azon nyomban vadul szellőztetni. Csaj megáll nekem háttal, közben nyomkodja vadul az ájfont mert az ájfont azt mindig kell nyomni, látom rajta, hogy fogalma nincs mi van, kérdem, segíthetek?
- Jaj, izé, igen, szia, bocs, csak közben nyomtam a fészre egy csek innt hogy tudják, hol vagyok, szóval én igazából egy filmet keresek, aminek az az eredeti címe (most kapaszkoggyá' meg!), hogy Édzsri sztárz.
Olyan ostoba fejet vágtam mint Foreszt Gámp, csaj ezt le is vágta egyből, és roppant készségesen próbált segíteni - nekem.
Aszongya:
- Hát az egy film, ami nekem a töri érettségihez kéne. (Töri érettségihez? Ez hány éves? Jézus Úr Isten, remélem azért a harmadik iksz betöltése előtt meglesz!), szóval ez a film címe, és nem tudom, kik játszanak benne, de ha a neten esetleg rá tudnál keresni...
Elkezdem keresni a neten:
- edry stars
- aedree stars
- aedry stars
Semmi.
- Te - mondom - így nem vergődünk zöld ágra, kéne valami pontosabb, mert ilyen című film sehol nincs.
- Várjál - aszongya -, felhívom az ofőmet, és megkérdezem.
Ájfon a fülhöz, telefonál.
- Csókolom Klári néni, Szandika vagyok (meglepődtem volna, ha normális neve van), azt a filmet keresem, amit a múlt órán teccett mondani, hogy nézzem meg, ha már olvasni utálok. Hhhiiihihiii. Teccik tudni, azt a filmet a töri éreccségihez, na mi is annak a neve? ... Ühümmm. Ja, ééértem... köszönöm, csókolom!
- Na? Mi a film címe?
- Hát magyarul az, hogy Egri csillagok.
És ekkor ájultan zuhantam a pult alá, és nem a katolikus liturgia szerinti szent szavakkal illettem az Örökkévalót.
ÉLETMENTŐ ÖLELÉS
Megdöbbentő történet egy ikerpárról.
Egyikük súlyos szívbántalommal született, és az orvosok nem számítottak az életben maradására. Eltelt néhány nap és a csecsemő állapota még tovább rosszabbodott, a kislány közel állt a halálhoz. A kórházi nővér engedélyt kért arra, hogy a kórházi rendelkezések ellenére közös inkubátorba helyezhesse a babákat, ahelyett, hogy külön-külön lennének.
Nehéz döntés volt, de az orvos végül is hozzájárult ahhoz, hogy egymás mellé fektessék őket, éppen úgy, ahogyan az édesanyjuk méhében is voltak. Az egészséges kisfiú valahogyan úgy nyújtogatta a karocskáit, hogy kicsi, beteg testvérkéje köré fonta. Hamarosan és minden látható ok nélkül, a kislány szívének állapota állandósult, majd gyógyulni kezdett. Vérnyomása és testhőmérséklete stabilizálódott.
Apránként egyre jobban lett és mára mindketten tökéletesen egészséges gyermekek. Az egyik újság felkapta a hírt, és fényképet készítettek a még mindig inkubátorban fekvő, egymást ölelő ikerpárról. A képet a következő aláírással jelentették meg:
'Életmentő ölelés'.
HÁTRAHAGYOTT ÜZENETEK
A hatéves rákbeteg kislány halála előtt több száz üzenetet rejtett el családja részére.
Miután a hatéves Elena rákbetegségben elhunyt, a családja több száz üzenetet talált, melyet még a kislány írt és rejtett el szerte az otthonukban, emlékeztetve gyászoló szeretteit, hogy mennyire szerette őket.
Elenánál 2006-ban diagnosztizáltak egy ritka, nem operálható agydaganatot, és szüleinek, Keith és Brooke Desserich-nek megmondták az orvosok, hogy a kislánynak előreláthatólag szűk 300 napja van hátra. Ahelyett, hogy elmondták volna lányuknak a diagnózist, a szülők megfogadták, hogy
rövidke életét a lehető legkülönlegesebbé és teljessé teszik.
"Meg akartuk őt óvni, ezért sosem említettük azt, hogy esetleg nem gyógyulhat meg," - magyarázta édesapja. "Nem a rákra akartunk figyelni, hanem a családra és hogy Elena minden vágyát teljesítsük."
A kislány még 10 hónapot élt a diagnózis után és 2007 augusztusában hunyt el. Halála után pár nappal a gyászoló család mindenfelé a házban üzeneteket talált - több százat, melyekben a kislány emlékezteti a családját, mennyire szerette őket. Az üzenetek, melyek rajzok vagy írások voltak, el voltak rejtve a házban mindenhol és a szüleinek és a kishúgának, Grace-nek szóltak.
Bár Keith és Brooke nem beszélt Elenának arról, hogy mi vár rá, de úgy gondolják, hogy tudta - és hátrahagyott egy keveset magából, hogy vigasztalja a családját: "Azt hiszem, ezekkel az üzenetekkel azt próbálta tudtunkra adni, hogy minden rendben lesz. Olyan, mintha megölelne, mikor találunk egy újabbat", mondta Brooke.
Két évvel Elena halála után a Desserich család úgy döntött, hogy összeállítanak a megtalált üzenetekből egy könyvet, melynek az lett a címe, hogy "Hátrahagyott Üzenetek". A könyv a New York Times bestseller-je lett és Elena egyik festményét, melynek azt a címet adta, hogy Szeretlek, kiállították a Cincinnati Művészeti Múzeumban egy Pablo Picasso alkotás mellett.
A Desserich család egy alapítványt is létrehozott, hogy adományokat gyűjtsenek a gyermekkori agydaganatok kutatására - ez mind a kis üzeneteknek köszönhetően, melyet a drága kislányuk hátrahagyott. Jelenleg Keith az A "Gyógyulás Most Kezdődik" alapítvány elnöke.
"Jó találkozni azokkal a gyerekekkel, akikért küzdünk," - mondta. "Számomra ez olyan, mintha még egyszer Elenaval lehetnék. Szintén nagyszerű dolog látni a kutatók lelkesedését és odaadását is ebben a programban. De a legjobb azt megtapasztalni, hogy hogyan függ össze ez a két dolog a végleges gyógymódban."
MEGMENTŐ SZERETET
Egy 11 éves fiú felvette meleg téli ruháját, és így szólt az apjának:
- Apa, készen állok!
Apja, aki prédikátor volt a helyi templomban, megkérdezi tőle:
- Mire készen?
- Apa, itt az ideje, hogy előjöjjünk és szétosztjuk a szórólapjainkat.
- Fiam, nagyon hideg van és esik odakint.
A gyermek meglepettnek tűnik az apja válaszán, és azt mondja:
- De apa, az embereknek tudniuk kell, ki Isten, még az esős napokon is.
- Fiam, ebben az időben nem megyek ki.
Reménnyel telve megkérdezi tőle a gyermek:
- Mehetek egyedül? Kérlek, apu!
Az apja azt hitte, nem jut messzire, azt mondta:
- Oké, fiam, elmehetsz. Itt vannak a szórólapok, de légy óvatos.
- Köszönöm, apa! "
A gyerek kint van és hamarosan kisvárosa utcáit járja. Szinte mindenkinek szórólapokat osztogat, akivel találkozik. Két óra esőben és hidegben séta után rájön, hogy már csak egy jegyzetfüzete maradt. Megáll egy utcasarkon, hogy megvárja a következő járókelőt, de az utcák már üresek.
Mélyen eltökélt, hogy elajándékozza ezt az utolsó prospektust, az előtte lévő első ház küszöbéhez megy.
Többször megszólal a csengő, de senki nem nyit ajtót. Amikor a fiú végre úgy dönt, hogy elmegy, akkor is meggondolja magát és visszajön. Ezúttal nemcsak becsönget, hanem térdével kopogtat az ajtón. Végre kinyílnak az ajtók Egy felnőtt nő jelenik meg. Lágy hangon és szomorú tekintettel kérdezi tőle:
- Mit tehetek érted drága gyermekem?
Ragyogó szemekkel és édes mosollyal válaszol a gyermek:
- Asszonyom, elnézést a zavarásért, de csak azt akartam mondani, hogy Isten szeret téged, és az utolsó szórólapomat is oda szeretném adni, hogy Isten mennyire szeret téged.
A fiú odaadta neki a prospektust és elment.
- Köszönöm fiam, Isten áldjon meg!
A vasárnapi istentisztelet előtt megkérdezi a lelkész:
- Van valaki a templomban, aki tanúskodik, és szeretné megosztani mindenkivel, aki érintett?
Egy hölgy az utolsó sorból kiemelkedik. Hangja lágy és ölelnivaló, szemei furcsa ragyogásban ragyognak:
- Itt senki sem ismer engem. Még sosem jártam itt. Múlt hétig nem érdekelt Isten, és nem éltem keresztényként, pedig keresztény családba születtem. Nemrég elhunyt a férjem, egyedül hagyott és reménytelenül. Múlt héten, amikor olyan hideg és esős volt, a szívem megszakadt, visszafordíthatatlan kétségbeesésben, hogy tovább éljek! Azon a napon úgy éreztem, hogy életem utam végéhez érkeztem. Fogtam egy széket és egy kötelet és elsétáltam a házam plafonjára. Miután felálltam a székre, csomót kötöttem és kötelet tettem a nyakam köré. Épp, amikor ki akartam ütni a széket, hallottam a csengőt, aztán erős kopogások csapódtak az ajtómra. Gondoltam, várok egy percet, aztán elmegy ez a látogató. Vártam és vártam, de az ütések egyre erősebbek lettek. Olyan hangosan robbant a fülemben, hogy nem tudtam többé figyelmen kívül hagyni. Kíváncsi voltam, ki lehet ez? Soha senki nem jön az ajtóm közelébe, és senki sem jön meglátogatni! Lazítottam a nyakzsinóromat és az ajtóhoz mentem. Amikor kinyitottam, nem hittem a szememnek!
Egy angyalarcú kisgyerek állt az ajtóm előtt. A kinézete igen, a kinézete ó! Nem tudlak leírni! És a szavak, melyek kijöttek a szájából, olyanok voltak, mint egy angyal szája! Újra reményt adtak a hideg és csalódott szívemnek. Egy édes, édes hangon azt mondta nekem: Asszonyom, azért jöttem, hogy elmondjam, Isten szeret téged. Amikor a "kis angyal" elment, becsuktam az ajtót és elolvastam az írott üzenet minden szavát. Megmagyarázhatatlan örömtől duzzad a szívem! Már nincs szükségem kötélre és székre. Amint láthatod... Boldog lánya vagyok a királyok királyának, Úr Jézusnak. Köszönöm az Úrnak, hogy elküldte nekem ezt az "Isten kis angyalát", aki pont időben érkezett. Igazából nem csak azért, hogy megmentsem ezt az életet, hanem azért is, hogy megmentsenek az örök problémáktól, amiken a pokolban kellett volna keresztül mennem.
A templomban mindenki sírt. A zokogó prédikátor lement a dobogóról, felment az első padra és karjaiba vette drága fiát.
Ne tartsd önzőnek ezt az üzenetet!
Emlékezzünk!
Isten evangéliuma nagy változást hozhat valaki életében, ezért ne szégyenlősködj terjeszteni!
Isten áldjon benneteket.
Ámen!
MEGHATÓ TÖRTÉNET EGY KISFIÚRÓL
ŐT SZERETNÉM!
Egy kutyatenyésztő hirdetést adott fel és plakátokat rakott ki, mivel 9 kölyökkutyája született.
Az érdeklődők csak úgy özönlöttek, mivel nagyon jó hátterű kutyák kölykeiről volt szó.
Egyik nap jött egy kisfiú.
- Csókolom, bácsi! Van egy kis gyűjtött pénzem, mert már nagyon régóta szeretnék kutyát. Meg szabad néznem őket?
- Természetesen. Gyere velem hátra, most éppen a házukban vannak, de kihívom őket, - válaszolta a tenyésztő.
Ahogy szólt nekik, rögtön kiszaladtak a házukból és hozzájuk futottak. Teli voltak élettel, vidámsággal csak úgy süvített a kis fülük a szélben és oda-vissza előzgették egymást. De egy a sok közül lemaradva, bicegve botorkált ki a kis házikóból. Szegényke nem tudott úgy futni, mint a többi kölyök, mert sántán született.
Ahogy a kisfiú meglátta ezt a kiskutyát, felcsillant a szeme és így kiáltott:
- Őt kérem!
- Ó, aranyos tőled, de ő nem fog meggyógyulni. Soha nem fog tudni úgy futni, mint a többi kölyök, és így csak nehézkesen fog veled játszani. Hallgass rám, jobb ha inkább nem őt választod, - reagált rá a tenyésztő.
Erre a kisfiú megfogta a bal nadrágszárát, és felhúzta a combjáig. A tenyésztő döbbenten látta, hogy lábprotézise van. Szóhoz sem jutott.
- Bácsi kérem, hadd vegyem meg azt a sánta kutyát! Én sem tudok úgy futni, mint az iskolatársaim. Szükségem van egy megértő társra, aki együtt tud érezni velem! - fakadt ki magából a kisfiú.
Végül a tenyésztő megfogta a sánta kiskutyát és a kisfiú kezébe tette.
- Mennyit kell önnek fizetnem, bácsi? - kérdezte kíváncsian a kisfiú.
- Neked adom ingyen! Ugyanis a szeretetért nem lehet pénzt kérni, és megvásárolni sem, legyetek nagyon boldogok!
ONLINE MÓDRA...
Egy órát ültem a kanapén apámmal, mert pénzt kellett utalnia. Nem tudtam ellenállni és megkérdeztem...
- Apa, miért nem aktiváljuk az internetes bankodat? ''
- Miért tenném ezt? - kérdezte
- Nos, akkor nem kell itt töltened egy órát olyan dolgok miatt, mint a közlekedés. Akár online is vásárolhatsz. Minden olyan könnyű lesz! - Annyira izgatott voltam, hogy bemutathatom őt az internetes banki világnak.
Megkérdezte:
- Ha ezt teszem, nem kell elhagynom a házat?" "
- Igen, igen!"! - Mondtam. Elmondtam neki, hogy már az élelmiszereket is házhoz lehet szállítani, és hogy a szupermarketek mindent kiszállítanak!
A válasza megdöbbentett. Azt mondta:
- Amióta ma ebbe a bankba jöttem, találkoztam négy barátommal, beszélgettem egy ideig a személyzettel, akik most már nagyon jól ismernek. Tudod, hogy egyedül vagyok... erre van szükségem. Szeretek készülődni és a kanapéra jönni. Van elég időm, a fizikai érintésre vágyom.
Két évvel ezelőtt beteg lettem. A bolt tulajdonosa, akitől gyümölcsöt veszek, odajött hozzám, és sírva ült az ágyamon. Amikor anyukád elesett a reggeli sétájára pár napja, a helyi fűszeresünk meglátta őt, és azonnal elvitte a kocsiját, hogy hazahozza, mert tudta, hol lakom. Akkor is ilyen "emberi" érintésem lenne, ha minden online lenne? Miért akarnám, hogy mindent eljuttassanak hozzám, és kényszerítsenek arra, hogy csak a számítógépemmel kommunikáljak? Szeretem ismerni azt, akivel dolgom van, és nem csak az "eladót". Kapcsolatokat hoz létre. Ezt is az online szupermarketek szállítják? A technológia nem élet... Emberekkel tölteni az időt... Nem kütyükkel, ilyen az élet.
Terjesszétek ezt a fontos üzenetet a barátokkal és a családdal, hogy mindenki rájöjjön, mi az igazán fontos.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Irodalom - Próza |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2023-12-16 20:30:28, szombat
|
| |
| |
TANULSÁGOS TÖRTÉNETEK 
A JÓL MEGTERVEZETT NYUGDÍJ!
A bristoli állatkert mellett egy parkoló található, amely 150 személygépkocsi és 8 busz számára biztosít parkolást az állatkerti látogatások ideje alatt.
25 évig a jegyeket egy nagyon kedves és udvarias parkoló őr adta ki, az ár autóknak 1.40 font és buszoknak 7 font volt.
Aztán egy nap, 25 év eltelte után, egyetlen munkanapot ki nem hagyva a parkoló őr nem jelentkezett. Az állatkert vezetősége felhívta a városi tanácsot kérvényezve egy másik parkoló őrt. A tanács pár napos vizsgálat után azt a választ küldte, hogy a parkolás nem a város, hanem az állatkert
feladatkörébe tartozik és ahogy eddig, ezek után is nekik kell megoldani.
Az állatkert jelezte, hogy a parkoló őr a város alkalmazottja volt, a tanács pedig azt válaszoltam, hogy a parkoló őr soha nem kapott tőlük fizetést.
Közben valahol egy spanyol vagy francia vagy olasz tengerparti villájában üldögélve élvezve a nyugdíjas életet egy parkoló őr élt vidáman, aki egyszerűen nap mint nap megjelent az állatkert parkolójában és begyűjtötte a parkolási díjakat, kb. £560 naponta - 25 éven át.
Heti 7 alkalommal, 25 éven át ez az összeg több mint 7 millió font lett....és soha senki nem tudta még az illető nevét sem.
(London Times)
A MOCSKOS CSAVARGÓ!
Jeremiah Stepek amerikai lelkész, mocskos csavargónak álcázta magát, és elment 10.000 kereszténynek prédikálni a templomba, ahol annak a templomnak az új lelkészeként mutatták be.
Elment a templomba és 30 perccel azelőtt, hogy a szertartás elkezdődött volna, elkezdett alamizsnát kérni.
A templomba belépő hívek, elégedetlenkedett a koldussal szembe, aki a templom előtt állt. Csak néhány dollárt kért, a kórusban lévő keresztényekről, de nem adtak neki.
Ezután bement a templomba és megpróbált elöl ülni, de a vezetők megkérték, hogy üljön hátra. Hátrament és leült a templom hátsó sorába.
Az Isten tisztelet elkezdődött, az egyik felelős ember odament a szószékhez, és azt mondta, fontos bejelentés szeretne tenni: szeretném bemutatni nektek Jeremiah Step lelkészt.
Az emberek elkezdtek tapsolni, és kíváncsian nézték, ki lehet az új lelkész.
Amikor a hátul ülő koldus felállt, és elindult előre a szószék felé, a taps leállt és mindenki ámulva nézett rá.
Miután ott állt elöttük, egy pillanatnyi csend támadt.
Ekkor Jeremiah fogott egy mikrofont és idézett az evangéliumból.
" Akkor Jézus ezt mondta nekik: éhes voltam nem adtatok enni, szomjas voltam nem adtatok inni, idegen voltam, s nem fogadtatok be...amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek.
Ránézésre az egyház tagjaira, és azt kérdezte: mi történt ma a szemetekkel?
Sok hívő sírt, mások meg szégyenkezve, lehajtották a fejüket.
Ekkor a lelkész ezt mondta: ma embereket látok a templomba, de Krisztus templomát nem látom. A világ tele van hívőkkel, de Jézus követőkkel nem.
Aztán csak annyit mondott: ..viszlát...
Majd jövő héten találkozunk.
Hívőnek lenni sokkal többről szól, mint keresztet viselni a nyakban, vagy az egyház tagjának lenni.
Hívőnek lenni azt jelenti, hogy Krisztus követője, tanítványa vagy és ezt éled is a mában. Mi ne legyünk ilyen képmutató hivő emberek! Ámen.
A SÁNTA KISKUTYA
Egy kutyatenyésztő hirdetést adott fel és plakátokat ragasztgatott ki, mivel 9 kölyökkutyája született. Sokan jöttek megnézni és előjegyeztetni maguknak a kiskutyákat, mert nagyon jó hátterű ebek kölykeiről volt szó.
Egyik nap jött egy kisfiú is, kezében egy rövidke botdarabkával..
- Csókolom, bácsi! Van egy kis gyűjtött pénzem, mert már régóta szeretnék egy kutyát. Meg szabad néznem őket?
- Természetesen. Gyere velem hátra, most éppen a házukban vannak, de várj, félrevonom az anyjukat, mert nem mindig örül a látogatóknak, aztán kihívom őket - válaszolta a tenyésztő.
Ahogy szólt nekik, rögtön kiszaladtak a házukból és hozzájuk futottak. Teli voltak élettel, vidámsággal csak úgy libegett a fülük a szélben és oda-vissza előzgették egymást.
De egy a sok közül lemaradva, bicegve botorkált ki a kis házikóból. Szegényke nem tudott úgy futni, mint a többi kölyök, mert sántán született.
Ahogy a kisfiú meglátta, felcsillant a szeme és így kiáltott:
- Őt kérem!
- Aranyos tőled fiacskám, de ő nem fog meggyógyulni. Soha nem fog tudni úgy futni, mint a többi kölyök, és így csak nehezen fog tudni veled játszani. Jobb ha inkább nem őt választod - reagált rá a tenyésztő.
Erre a kisfiú megfogta a bal nadrágja szárát, és felhúzta a combjáig.
A tenyésztő döbbenten látta, hogy a fiúnak lábprotézise van. Szóhoz sem jutott.
- Bácsi kérem, hagy vegyem meg azt a sánta kutyát! Én sem tudok úgy futni, mint az iskolatársaim. Szükségem van egy megértő társra, aki együtt tud érezni velem! - fakadt ki magából a kisfiú.
- És mondd, miért hoztad magaddal azt a kis botot? - kérdezte a tenyésztő.
- Azért, hogy amelyik az enyém lesz, annak nekiadjam! - felelte a legényke.
- Na akkor add oda neki és viheted is!
- És mennyit kell fizetnem, bácsi? - kérdezte kíváncsian a kisfiú.
- Nem pénzért adom, hanem a megértő szeretetedért! A szeretetet nem lehet megvásárolni, légy vele boldog!
- A kiskutya szájában a bottal odajött a fiúhoz, és szemeivel szinte mondta: "Mehetünk kis gazdám!" - és a kisfiú szemében könnyek csillantak meg...
(ismeretlen szerzőtől)
AZ IGAZI PEDAGÓGUS! /Bár így történne, sok életet megmenthetnénk vele/
"Egy fiatal férfi meg szólítja a padon ülő idős urat:
- Emlékszik rám?
És az öreg nemet mond neki. Aztán a fiatalember elmondja neki, hogy az ő tanítványa volt. A professzor megkérdezi tőle:
- Ó, igen? És most mit csinálsz?
A fiatalember így válaszol:
- Hát én tanár vagyok.
- Ó, milyen kedves, mint én? - mondja neki az öreg.
- Nos, igen. Valójában azért lettem tanár, mert ez inspirált arra, hogy olyan legyek, mint Ön.
Az idősebb kíváncsian megkéri a fiatalembert, mondja el neki, miért. A fiatalember pedig elmeséli neki ezt a történetet:
- Egy napon egy barátom, szintén diák, megérkezett az iskolába egy gyönyörű új órával, és elloptam. Nem sokkal ezután a barátom észrevette a lopást, és azonnal panaszt tett tanárunknak, aki Ön volt. Így szólt az osztályhoz:
- A mai órán ellopták egy tanuló óráját. Aki ezt tette, kérem, adja vissza.
De nem vittem vissza, mert nem akartam. Aztán becsukta az ajtót, és azt mondta mindenkinek, hogy álljanak fel, mert egyenként megnézi a zsebeinket. De először azt mondta, csukjuk be a szemünket. Így tettünk, és Ön keresett a zsebeinkben, és amikor hozzám jött, megtalálta az órát, és elvette.
Folyamatosan kutatta mindenki zsebét, és amikor végzett, így szólt:
- Nyissátok ki a szemeteket ! Megtaláltam az órát.
- Soha nem mondott nekem semmit, és soha nem említette az epizódot. Soha nem mondta, ki volt az, aki lopott. Azon a napon örökre megmentette a méltóságomat. Ez volt életem legszégyenletesebb napja. Bár soha nem szidott meg, és nem hívott fel, hogy erkölcsi leckét tanítson, világosan megkaptam az üzenetet. És ennek köszönhetően megértettem, hogy egy igazi pedagógusnak ezt kell tennie. Emlékszik erre az epizódra, professzor?
És ő így válaszolt:
- Emlékszem arra a helyzetre, az ellopott órára, amikor mindenki zsebében keresgéltem, de nem emlékeztem rád, mert én is lehunytam a szemem, miközben néztem. Ez a tisztesség lényege.
"Ha a hiba kijavításához meg kell alázni, akkor nem tudsz tanítani."
AZ IGAZSÁG NEM A MÁSIK OLDALON VAN
Hosszú út után nagy nehezen megérkezett Muhammed Kölnbe, a pályaudvar mellett guggolt, szotyit köpködve csorba fogai közül a járdára.
Ekkor hirtelen megjelent egy tündér.
- Azért jöttem, hogy teljesítsem három kívánságodat.
Muhammed alig tudott szóhoz jutni a meglepetéstől, de egy szó mint száz, csak kipróbálja, hogy igaz-e.
- Nézd, milyen rossz fogaim vannak. Szeretném, ha meglenne az összes, hibátlanul.
Még be sem fejezte, azonnal érvénybe lépett a menekülteket védő és megsegítő törvény, ami kimondja az ingyenes szociális ellátást, és Muhammednak máris gyönyörű hófehér fogsora lett, ami úgy csillogott, akár egy hollywoodi filmsztáré.
Erre Muhammed azt mondja:
- Vágyakozom a négy feleségem és a 15 gyermekem után, a szüleim és testvéreim után is, valamint a feleségeim szülei és testvérei után is. Szeretném, ha mind együtt laknánk egy szép nagy luxus villában és legyen rengeteg pénzünk.
Még ki sem mondta Muhammed, máris egy gyönyörű villában találta magát. Körülötte az összes rokona.
Az asztalon egy kivonatot talált, amely a bevándorlók családjainak egyesítési jogairól szólt, valamint a segélyezésekről, és tele volt bankkártyákkal és a pénzhez jutás magyarázataival, segélyezési javak megszerzési menetével.
Muhammed annyira boldog volt, hogy nem is tudta, mit is kérjen harmadiknak a tündértől.
Végül megszólalt:
- Szeretnék én is egy igazi német lenni és nem csak állampolgárként. Szeretnék szőke, kék szemű lenni, a nevem Fritz Schultz legyen.
Még be sem fejezte a mondatot, máris ott találta magát az állomáson, guggolva és szotyolát köpködve a foghíjas szájával.
Elképedve kérdezte a tündért:
- Mi történt?!
A tündér ezt válaszolta:
- Nem szégyelli magát, Schultz úr?! Itt üldögél és az államtól várja a segítséget?! Egyedül kell megoldania a jövőjére nézve minden gondját! Szedje össze magát és menjen dolgozni!
AMIKOR ISTEN A NŐT TEREMTETTE... - Szösszenet
Amikor Isten a nőt teremtette, késő estig dolgozott a hatodik napon. Egy angyal arra járt, és megkérdezte:
- Miért töltesz annyi időt ezzel?
És az Úr azt felelte:
- Láttad az összes specifikációt, aminek meg kell felelnem, hogy megformáljam őt? Mosható legyen, de ne műanyag, Több, mint kétszáz mozgó alkatrészből áll, melyek mindegyike cserélhető kell, hogy legyen és mindenféle étellel működnie kell, képesnek kell lennie egyszerre több gyermeket karjában tartani, megölelni őket úgy, hogy az meggyógyítson mindent a lezúzott térdtől az összetört szívig és mindezt mindössze két kézzel.
Az angyalra mindez mély benyomást tett.
- Csak két kéz... lehetetlen! És ez a standard modell?! Túl sok munka ez egy napra... várj holnapig, és fejezd be őt akkor.
- Nem - mondta az Úr. - Már annyira közel vagyok, hogy befejezzem ezt a teremtmény, mely szívem legkedvesebbje lesz. Meggyógyítja magát, ha beteg, és egy nap 18 órát tud dolgozni.
Az angyal közelebb jött, és megérintette a nőt.
- De Uram, olyan puhának alkottad őt.
- Igen, puha. - mondta az Úr. - De erősnek is alkottam. El sem tudod képzelni, mit elvisel és legyőz.
Tud gondolkodni? - kérdezte az angyal.
Az Úr azt felelte: - Nemcsak gondolkodni tud, de érvelni és egyezkedni is.
Az angyal megérintette a nő arcát...
- Uram, úgy tűnik, a teremtmény ereszt! Túl sok terhet róttál rá.
- Nem ereszt... - ezek könnyek javította ki az Úr az angyalt.
- Az mire való? - kérdezte az angyal.
És mondá az Úr:
- A könnyekkel fejezi ki bánatát, kételyeit, szeretetét, magányosságát, szenvedését és büszkeségét.
Ez igen nagy hatást tett az angyalra;
- Uram, te zseniális vagy. Mindenre gondoltál. A nő valóban csodálatos!
Valóban csodálatos!
Olyan erő birtokában van, melyekkel ámulatba ejti az embert. Képes kezelni a gondokat és nehéz terheket hordozni. Magában tudja tartani boldogságát, szeretetét és véleményét. Mosolyog, mikor sikoltani szeretne.Dalol, mikor sírni volna kedve, sír, mikor boldog és nevet, mikor fél. Harcol azért, amiben hisz.Kiáll az igazságtalansággal szemben.Nem fogadja el a “Nem"-et válaszul, ha tud egy jobb megoldást. Átadja magát, hogy családja gyarapodhasson. Elviszi a barátját orvoshoz, ha fél.Szeretete feltétel nélküli.Sír, ha gyermekei győzedelmeskednek. Boldog, ha barátai jól vannak.Örül, ha születésről vagy esküvőről hall. Szíve összetörik, ha közeli rokona vagy barátja meghal. De megtalálja az erőt, hogy elboldoguljon az élettel. Tudja, hogy egy csók és egy ölelés meggyógyíthat egy összetört szívet.
Csak egyetlen hibája van... ELFELEJTI, MENNYIRE ÉRTÉKES..."
AUSZTRÁL NYUGDÍJ!
Elértem a nyugdíj korhatárt, bementem járandóságomért a nyugdíjbiztosítóm helyi fiókjába. A pult mögött ülő fiatal nő, életkorom ellenőrzése végett, kérte a jogosítványomat. (Ausztráliában nincs személyi igazolvány)
Végigkutattam a zsebeimet, és rájöttem, hogy a tárcám otthon maradt. Mondtam neki, hogy sajnálom, haza kell érte mennem, majd később megint eljövök. Mire a nő
mosolyogva:
- Gombolja ki az ingét.
Nem értettem mit is akar, de kigomboltam. Az az ősz szőr a mellén nekem elég bizonyíték, mondta a hölgy és átvette tőlem a kitöltött űrlapot. Mikor hazaértem, talán az indokoltnál kissé izgatottabban meséltem a nejemnek az irodában történteket.
Erre a nejem:
- Miért nem toltad le a gatyádat is Még rokkantságit is kaphattál volna!
BOZÓTOS KERT PERE
Két fiatalember egy este színház után hazafelé tartott, és megláttak egy jól öltözött, csinos fiatal hölgyet, akit feltűnően követni kezdtek.
Az egyik férfi odaszólt a másiknak:
- Nem sajnálnék 100.000 forintot, ha az éjszakát vele tölthetném!
Nagy meglepetésükre a nő hátrafordult, és így szólt:
- Rendben, akkor 100.000 Ft!
Mivel a nőnek jó megjelenése és kellemes hangja volt, a férfi elbúcsúzott barátjától, és elkísérte a nőt a lakására, ahol azonnal ágyba is bújtak. Másnap reggel a fiatalember átadott a nőnek 50.000 Ft-ot, és távozni készült. A nő így szólt:
- Ha nem kapom meg a másik felét is a pénzemnek, beperellek!
A férfi persze kinevette:
- Kíváncsi vagyok, hogy gondolod a dolgot?
Nemsokára - nagy meglepetésére - idézést kapott, jelenjen meg a bíróságon, mint alperes. Rögtön elrohant az ügyvédjéhez, és elmondta, mi is történt. Az ügyvéd így szólt:
- Nem hiszem, hogy a nő megnyerhetné ezt a pert, de érdekes lesz meghallgatni, hogyan is tálalja fel az esetet.
A tárgyaláson a nő ügyvédje a szokásos formaságok után így szólt a bíróhoz:
- Tisztelt bíró úr! Ügyfelemnek van egy kis tulajdona, egy kertecske, némi bozóttal körbevéve. Ezt a birtokot ő bérbe adta az alperesnek adott időtartamra 100.000 forintért. Az alperes a birtokjogot megkapta, a tulajdont nagymértékben használta is, ám a visszaszolgáltatáskor csak a kialkudott bérleti díj felét, 50.000 forintot fizetett. A bérleti díj az átadott tulajdon minőségéhez, és a kialkudott használati időhöz mérten nem jogellenesen magas, így kérem a Bíróságot, hogy kötelezze az alperest a hátralék megfizetésére.
A férfi ügyvédje igencsak elámult az ügy tálalásán. A módszerhez igazodva kissé megváltoztatta védekezésének módját. Így szólt a bíróhoz:
- Bíró úr! Ügyfelem véleménye szerint a hölgy tulajdona valóban figyelemre méltóan szép környezetben lévő, gondosan karbantartott birtok. Azonban ügyfelem talált egy forrást is a birtokon, mely köré saját köveket helyezett el, saját tulajdonában lévő csövét, és saját pumpát engedett bele, mindezt a munkát tulajdon két kezével végezve. Az ekképpen elvégzett munka véleményünk szerint igencsak ellensúlyozza a meg nem fizetett tartozást, ezért kérem a Bíróságot, hogy a hölgy követelését utasítsa el.
A nő ügyvédjének válasza így hangzott:
- Bíró úr! Ügyfelem elismeri, hogy az alperes valóban találhatott forrást a birtokon, mivel ez természettől fogva a birtok elválaszthatatlan része, ám erről az alperesnek már korábban tudomása kellett legyen. Az alperes valóban létrehozta az általa leírt létesítményt, ám ha nem tudott volna előzetesen a forrásról, igen valószínű, hogy a bérleti tranzakció létre se jön. Fontos még megjegyeznem, hogy a bérleti idő lejártakor az alperes az említett köveket eltávolította, a csövet a forrásból kihúzta, és a pumpát is magával vitte.. Ezen művelet közben nemcsak megbontotta a környező bozót természetes állapotát eszközeinek elszállításakor, de a forrást is eredeti méretéhez képest erősen kitágítva hagyta ott, ezzel egy esetleges újabb, hasonló összegű bérbeadás esélyeit jelentősen csökkentve. Tehát ezek figyelembevételével kérjük a követelés megítélését.
A nő megnyerte a pert.
EGY KIS MESE! - MESE?
A hangya a forró nyarat szorgalmasan végig dolgozta, építgette-szépítgette házát, és élelmet halmozott fel felkészülvén a kemény télre.
A tücsök úgy gondolta, a hangya bolond, és végig múlatta a nyarat
Eljött a hideg tél, és a nélkülöző tücsök sajtótájékoztatót hívott össze azt a kérdést feszegetve, hogyan lehet az, hogy míg egyesek kint fagyoskodnak a hidegben, mások úgy élnek, mint a hangya.
A CNN, az RTL Klub, a TV2 és az MTV felvételeket mutatott be a didergő tücsökről, és a melegben, terített asztal mellett henyélő hangyáról.
A világ döbbenten konstatálta az égbekiáltó különbséget. Hogyan lehetséges egy ilyen jól fejlődő, épülő országban a tücsköt így sorsára hagyni?
A NZSZ(Nemzetközi Zöld bogarak Szövetsége) vezetői több hírműsorban is "zöld ellenes elfogultsággal" vádolták a hangyát, és felhívták a figyelmet arra a szomorú tényre, hogy a világon sok tücsök áldozata ennek a kirekesztő mozgalomnak.
Breki, a béka, a tücsökkel együtt lépett fel a Mónika Show-ban, és mindenki könnyekre fakadt, amikor az "Azért Vannak A Zöld barátok" című slágert énekelték.
A Köztársasági Elnök és felesége egy jótékonysági bálon támogatásukról, biztosították a tücsköt, és olyan javak juttatását helyezték kilátásba, amiből a tücsök az előző kormányzati ciklusban kimaradt; ahogy a miniszterelnök fogalmazott:
- "...hogy ne süvölthessenek újra az előző rendszer szelei".
Egy politológus a "Mély víz" adásában kifejtette, hogy a hangya a tücsök kárára szépen meggazdagodott, és egyúttal az ilyen típusú jövedelmek elvonását célzó adójogszabály
szükségességét hangoztatta az "egyenlő közteherviselés" szellemében.
Végül, az "Egyenlő Esélyeket Az Anti-Zöldekkel" szervezet hathatós közreműködése nyomán a hangyát visszamenőleges hatállyal megbírságolták, mert nyári munkái közben nem foglalkoztatott elegendő számú zöld bogarat, adótartozásait behajtották, és házát az állam elkobozta.
A történet végén látjuk, amint a tücsök felélte a hangya utolsó téli élelemtartalékait a kormánytól kapott házban (ami nemrég még a hangyáé volt), a hangya pedig eltűnik a hóban.
Másnap reggel pedig a tücsök fogta a cókmókját és (mivel sikerült teljesen felélnie a hangya vagyonát) elindult egy újabb hangyát keresni.
Ha a mai magyar valósággal bármi összefüggést vél felfedezni, az csak a véletlen műve!
Azt pedig nem is mondtam,hogy a hangya egy rohadt rasszista!"
EGY KIS TÖRTÉNET BARÁTAIMNAK:
The priest in a small Irish village had a rooster and ten hens
Egy kis írországi faluban a papnak volt egy kakasa és tíz tyúkja.
he kept in the hen house behind the church
A templom mögött egy ólban tartotta őket.
One Sunday morning, before mass, he went to feed the birds and discovered
Egyik vasárnap mise előtt ment etetni a baromfiakat és észrevette:
that the cock was missing.
a kakas hiányzik.
He knew about cock fights in the village, so he questioned his parishioners in church.
Tudta, a falusiak sutyiban néha kakasviadalt rendeznek, ezért elhatározta: kérdőre vonja híveit.
During mass, he asked the congregation,
Mise közben megkérdezte a gyülekezetet:
'Has anybody got a cock? '
Kinek van kakasa?
(a "cock" - mint ismeretes - kukit is jelent angolul).
All the men stood up.
Minden férfi felállt.
'No, no, ' he said, 'that wasn't what I meant.
Has anybody seen a cock? '
Nem, nem arra vagyok kíváncsi;
azt akarom tudni, ki látott egy kakast ?
All the women stood up.
Erre minden nő felállt.
'No, no, ' he said, ' that wasn't what I meant.
Has anybody seen a cock that
doesn't belong to them? '
Nem, nem, mondta a pap, nem úgy értettem.
Van-e valaki, aki látott olyan kakast, ami nem az övé ?
Half the women stood up.
A női hívek fele felállt.
'No, no, ' he said, 'that wasn't what I meant.
Nem, nem, mondta a pap, nem úgy értettem.
‘ Has anybody seen MY cock? ‘
Van-e valaki, aki látta az én kakasom ?
Sixteen altar boys, two priests and a goat stood up.
Erre felállt tizenhat ministráns, két pap és egy kecske;
The priest fainted.
- a miséző pap pedig elájult.
Mező Gábor: CIGÁNYPECSENYE
K. úr leült kedvenc asztalához, és kinyitotta az étlapot. Öltönyt viselt, úgy tanulta édesapjától, hogy illik kiöltözni, ha az ember étterembe megy. Így szokta meg, erre nevelte a fiát is. A pincér is elegáns volt, illendően üdvözölték egymást, majd jött a kérdés: mit hozhatok, kérem? K. úr nagy levegőt vett, és kimondta: ,,Egy cigánypecsenyét."
A szemközt lévő asztalnál sugdolózó fiatal pár hirtelen elhallgatott, és a zongorista is abbahagyta a játékot. Egyedül a derék, tapasztalt pincér őrizte meg nyugalmát: ,,Tessék?" - érdeklődött kedvesen, gálánsan felajánlva a javítás, az önkritika lehetőségét a megtévedt, talán fáradt, figyelmetlen, de amúgy határozottan jól öltözött, bizalmat sugárzó törzsvendégnek. ,,Egy cigánypecsenyét" - ismételte K. úr mélyen a pincér szemébe nézve, mire az alig hallhatóan felsóhajtott. A fiatal pár egyre riadtabban nézte a jelenetet, még enni is elfelejtett.
,,Csak pusztapörköltünk van, kérem" - sziszegte ridegen a pincér, de az eltökélt K. úr nem hagyta magát: ,,Remek - mosolygott barátságosan. - Én viszont egy cigánypecsenyét kérek." A pincér lopva körülnézett, talán arra gyanakodott, hogy beépített ügynökkel, esetleg uniós ellenőrrel van dolga. Eltűnődött, majd egy teátrális vállvonás után kiviharzott a konyhába. Fél órával később visszatért a vita tárgyával - főtt-sült héjas krumpliágyon, kakastaréjjal -, és odacsapta K. úr elé. A rend helyreállt, az őrlőfogak mozgásba lendültek, és a zongorista is folytatta a klimpírozást.
K. úr szép lassan, minden falatot kiélvezve megvacsorázott, a pusztapörkölt felettébb omlós, ízletes volt, régen evett ilyen jó cigánypecsenyét. Hátradőlt, majd úgy döntött, rendel magának egy kávét. Finom biccentéssel jelzett a pincérnek, aki kelletlenül, de azért odasétált. ,,Igen?" - kérdezte erőltetetten cinikus hangon, amire K. úr két, ártatlannak tetsző szóval felelve ismét lerombolta az oly nehezen kiszenvedett harmóniát. ,,Egy feketét!" - mondta. A fiatal pár és a zongorista is megmerevedett. ,,Parancsol, kérem?" - húzta fel a szemöldökét a pincér, és szakmájához méltatlan módon felemelte a hangját. ,,Kérek egy feketét" - ismételte K. úr lassan, szelíden, nyugodtan.
A pincér gúnyosan elmosolyodott. Jól van, barátocskám, most megvagy, ezt sugározta az arckifejezése, majd monológba kezdett: ,,Meg kell büntetnem önt. Vendéglátóegységünkben megsértette az Európai Unió több vonatkozó törvényét, előbb kontinensünk roma kisebbségét, majd Afrikából érkezett, színes bőrű testvéreinket gúnyolta. Tanúim vannak rá, többször is elismételte azon óhaját, miszerint pecsenyeként, feldarabolva látná legszívesebben roma polgártársainkat, majd Afrikából érkezett embertársaink és a kávé kétségtelenül sötét, khm... színe közé vont gusztustalan, rasszista párhuzamot. Előbbi miatt kétezer, utóbbiért ezer euróra büntetem, de mivel még mindig nincs nálunk bevezetve az euró, a büntetést egymillió forintban szabom ki. Ellenvetés?"
K. úr elfehéredett, úgy festett, fulladásos roham tört rá. A pincér először azt hitte, szimulál, de hamar rájött, hogy nincs szó színjátékról. Megkerülte K. urat, és néhány erőteljes hátba veréssel megoldotta az ügyet. ,,Jól van, uram?" - kérdezte előírásszerűen. A tikácsoló K. úr bólintott, majd kínkeservesen kibökte: ,,Jól, csak cigányútra ment."
A melegszívű pincér eddig megelégedett volna a pénzbüntetéssel, de látta, hogy ezzel a rasszista vadállattal már nem lehet mit kezdeni. Intett kollégájának, aki azonnal kihívta a készenléti rendőrséget. K. urat végül kávé nélkül, megbilincselve vitték el.
A lázadót természetesen gyorsított eljárásban ítélték el, és bár a jó lelkű bíró először csak hosszabb börtönbüntetés kiszabását tartotta volna indokoltnak, ám K. úr egy morbid jelenettel a bíróságot, az Európai Uniót és az egész világot vérig sértette. A tévé által is közvetített meghallgatása alatt jól láthatóan majszolt valamit, és amikor a bíró - amúgy kedvesen - arról érdeklődött, hogy ugyan min rágódik, a meggondolatlan ember azt felelte:
,,Egy Negrón, csak egy Negro van a számban."
Ott helyben, a fővárosi központi bíróság kettes termében lőtték agyon.
REGGELI VIZIT
/Elképesztő! Reggeli vizitnél a nagyképű orvos, így szólt oda a súlyosan beteg idős férfihoz: Talán adjunktus úr ha kérhetném - A bácsi erre olyat válaszolt amire senki nem számított.../
Dr Gyarmati Andrea története:
Reggeli vizit. Sétálunk, főnök, beosztottak egyaránt. Olykor megállunk egy pillanatra. Társalgás a betegekkel. Hogy vagyunk? Köszönöm jól - szokásos sablonos szöveg. A betegek fekszenek az ágyukban, mindegyikük pizsamában van. Mi állunk az ágy előtt. A beteg legyen bárki is az, hivatását tekintve akárminek a feje, kiszolgáltatott helyzetben van ott akkor abban a pillanatban. Akkor már jó adag gyerekgyakorlattal rendelkeztem, de a felnőttosztályon ezt a szituációt erőteljesen éltem meg.
Hirdetés
- Hogy van Tibor bácsi - kérdezi az egyik fekvő beteget az osztályvezető orvos.
- Köszönöm jól - jön a válasz, majd keresztnevén szólítja a doktort, szintén a bácsi szót hozzárakva.
- Jaj, itt botrány lesz! Érzem! Ám nem. A doktor úr, csupán egy helyreigazítást eszközöl, azt mondja: talán adjunktus úr, ha szabad kérnem.
- Semmi akadálya - felelt a beteg. Akkor viszont én is kérném, hogy vagy főmérnök úr, vagy igazgató úr legyek, persze csak ha ez lehetséges, mert az vagyok - sőt még azt is elárulta, hogy hol az.
Tökéletesen igaza van. Én, aki hajlamos vagyok mindent magamra húzni, ezért az egész orvostársadalom nevében szégyelltem magam. Valószínűleg ez meg is látszott rajtam.
Késő délután végzünk a műtétekkel. Behív a másodprofesszor, sajnos régen nincs már közöttünk, és azt mondja.
- Hallom, mi történt reggel. Szeretném, ha megjegyeznél valamit, mert azt is hallottam nagyon kikészültél a történettől.
Hallgatok. Ez nálam elég ritkán fordul elő, általában akkor, ha tehetetlennek érzem magam.
- Nem te hibáztál - mondja.
Tudom, meg se szólaltam, de akkor is...
- Na kislány - 29 éves voltam - hozzá képest tényleg kislány -, jól jegyezd meg, amit egy öregember tanácsol. A beteg legyen akár híres ember, akár az atyaúristen, bárhol vezető főnök, többszörös milliomos vagy szimpla hétköznapi beteg, az ágyban fekszik a félelmeivel és fájdalmaival pizsamában, vagy olykor anélkül, és kiszolgáltatott. Gyakran felkelni sem képes. Ha lekezeled, ha fölényeskedsz, ha feleslegesen okozol testi vagy lelki fájdalmat lehet, hogy van egy doktori végzettséged, de nem vagy orvos a szó igazi értelmében.
- Ne hajolj le hozzá, mert az leereszkedésnek tűnik, és az is megalázó. Ülj le az ágy szélére, vagy egy székre az ágy mellé. Mondd meg a nevedet és kérdezd meg, miképpen szólíthatod. Tekintsd partnernek. Hiszen rád bízta magát. Levetkőzik, mert kénytelen előtted. Tiszteld a méltóságát, az emberségét, a bizalmát. Ne nagyzolj, ne fölényeskedj, ne pufogtass latin szavakat, mert felesleges. Fogd meg a kezét, ha úgy látod, ez jó lehet neki, de ne tolakodj, ha távolságot kíván tartani. Ha így viselkedsz, hiteles leszel. Érted kislány?
Értettem, és megértettem, és köszönöm Imre, sokszor eszembe jutott, a gyerekekkel és persze a szülőkkel kapcsolatban is.
Emberszámba kell venni minden beteget és megadni a tisztelet ha már ők is elvárják ugyanezt, és nem lenézően beszélni velük! Remélem eljut pár orvoshoz is ez a történet!
Vass Albert: ÍGY JÓ ÉLNI!
"... Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra.
Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne.
Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson.
Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag.
Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni.."
Link
Az egyik legfontosabb tanítás:
Wass Albert: NAGYAPÁM TANÍTÁSA
- Idefigyelj - mondta komoran -, ha egyszer megígérted valakinek, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszel, és nem vagy ott időben, csak két mentséged lehet: meghaltál, vagy olyan beteg vagy, hogy mozdulni se tudsz! Hogy nem haltál meg, azt látom. Nos, mi a betegség, hadd hívjam a doktort?!
Elmondtam neki szorongva ott a sötétben, hogy mi történt. Nagyapám szó nélkül végighallgatott. Mikor aztán kifogytam a szóból, megszólalt. Súlyos, lassú beszéddel.
- Idefigyelj - mondta. - Vannak emberek ezen a földön, akik úgy dobálják ide-oda a szavakat, meg az ígéreteket, hogy azoknak semmi értékük nincsen többé. Mi, Wassok nem ezek közé tartozunk. Ha mi mondunk valamit, az áll, mint a sziklakő. Ha mi a szavunkat adjuk, azt tartjuk is, ha belepusztulunk is! Érted?
- Értem - hebegtem megrendülve.
- Dehogyis érted - csapott le reám a szava -, de elmagyarázom úgy, hogy megértsed. Látod itt a mellényem zsebében az aranyórát? Nagyapámtól kaptam, amikor leérettségiztem. Amikor leérettségizel, a tied lesz. Ez az óra számomra minden csecsebecsénél értékesebb. De ellophatod. Visszaadhatod, vagy megtérítheted az árát. Ellophatod valakinek a lovát, a tehenét, ökrét, vadászpuskáját. Mindenét ellophatod és visszaadhatod megint, vagy megtérítheted az árát. Csak egy valamit, ha ellopsz valakitől, nem térítheted meg soha. S ez az idő! Ha valakinek az idejét lopod, azt úgy megloptad, hogy soha jóvá nem teheted. A várakozásban eltelt időt semmi hatalom a földön nem hozhatja vissza. Nincs, eltelt, vége. Örökre elveszett, és te voltál az, aki a jóvátehetetlen veszteséget okoztad. Érted?
Értettem. Úgy megértettem, hogy attól a naptól kezdve, ha valakinek szavamat adom, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszek - akkor már ott vagyok öt perccel azelőtt, még ha vénasszonyok esnek is az égből, ahogy drága jó nagyapám szokta volt mondani. Erre neveltem gyermekeimet és unokáimat is. Nem azért, mert késni neveletlenség, hanem mert több annál. Aki öt percet késik, az öt percet ellop valakinek az életéből, amit nem tehet jóvá soha.
- A megbízható embert még ellensége is tiszteli - mondta volt nagyapám -, mert a megbízható ember a társadalom sziklaköve, amire országot lehet építeni. A többi szemét, amit elfú a szél..."
Wass Albert: AZ UTOLSÓ TÁLTOS - magyar monda
Badacsony vén hegyén, a Balaton kék vize fölötti bazaltszikláinak üregeiben, barlangjaiban sok-sok száz évvel ezelőtt itt rejtőzködtek az Öreg Ősten utolsó hűséges szolgái és ide menekült az utolsó magyar táltos is. Sok éven keresztül élt itt barlangokban, bujdokolva a papok és német-bizánci lovagok elől. Rejtekhelye feltáratlan maradt és az Öreg Ősten hű szolgájára senki sem talált rá. A táltos már nagyon megöregedett, elhatározta, hogy elhagyja Badacsony hegyének hű védelmét és a nyugati gyepük világát elhagyva biztonságos helyre megy.
Egy szép, napsütéses téli reggel elhagyta búvóhelyét és elindult, át a Balaton vastag jegén, gyalog, nyugodtan, békésen. Tarisznya vállán, őseitől örökölt módon elkészített szárított hús és pogácsa, tűzgyújtó szerszáma. A hóna alatt vitte kincsét, amit élete árán sem adna, cserzett bőrbe csomagolva.
A tihanyi apátság őrszeme a tó jegén meglátta a magas szikár öregembert és riadóztatta a zsoldosokat. Szemük előtt lebegett a veszprémi Gerhard úr által kihirdetett vérdíj.
A tihanyi zsoldosok állig fegyverzetben, csörömpölve eredtek az öreg táltos nyomába.
Az öreg hallotta, de nem fordult hátra. Ha táltos lován lenne, akkor nem érnék utol! De az öreg nem gyorsított, nem fordult meg, csak ment és ment a saját nyugodt, biztos tempójában. Tudta, hogy élete Isten kezében van és nem ember szándékában.
A távolság csak csökkent és csökkent az üldöző zsoldosok és az öreg táltos között.
Az Öreg Ősten nem hagyta cserben hűséges szolgáját, hatalmas recsegéssel, ropogással beszakította a Balaton jegét a zsoldosok alatt, kik mind odavesztek. Az öreg biztos léptekkel ment tovább! ,,Hála néked és áldás, vizeknek Ura!" mormogta.
A nép hálából emlékezik az Öreg Táltosra, a jég ma is sokszor megreped, és ezt azóta rianásnak nevezik.
Aznap halászok adtak szállást, ételt, de az öregnek tovább kellett mennie, Keletnek. Tavaszra az Alföldet is elérte, ott a pusztai népek, testvérként vendégelték meg. Marasztalták, de az öregnek tovább kellett mennie, Keletnek.
Szíve húzta, csak húzta.
Elérte Erdély hegyeit. Melegség öntötte el, de lábai és teste nem bírta, összeesett. Egy kunyhóban tért magához. Egy asszony hajolt fölé.
- Ki vagy te, asszony? - kérdezte az öreg táltos.
- Látó vagyok, népünket gyógyítom, anyámtól tanultam - felelte a rimaasszony.
Az öreg féltette az asszonyt, mert úgy tudta, boszorkánynak kiáltják és elégetik. De a rimaasszony megnyugtatta :
- Régen nem, Kálmán király törvénybe iktatta, hogy boszorkányok nincsenek!
Az öreg megnyugodott, majd hozzátette :
- Áldja őt a Magyarok Istene!
Az öreg táltos békében maradhatott így a rimaasszonynál tavaszig.
De az öregnek mennie kellett, át Erdélyen, a Maros völgyén. Ment patak partján, hegygerincen, míg nem a hegyek és a fák az Égig nem értek. Ez Székelyföld! Az öreg táltos hazaért!
Az öreg táltos pár évig élt a székelyek között.
Észre sem vette, hogy ősi hitét, vallását ismerik a Székelyek, akik nem felejtenek és hittérítő kereszténység nem térítette el őket.
Őrzők voltak ők.
Ősi szokás szerint bocsánatot kértek a fától mikor kivágták, s állattól mikor elejtették.
Áldomást ittak, az első loccsantást az Anyaföld kapta, a tüzet földdel oltották el.
Ismerték őstörténetünket, megőrizték rovásírásunkat. Vasárnaponként lementek fa templomaikba hogy a szeretet vallása szerint hallgassák Jézus cselekedeteit.
Az Öreg Őstenük mindannyiukat egyformán szereti.
Az öreg táltos érezte, hogy hívja magához az Öreg Ősten. Kiválasztotta a Székelyek közül a legrátermettebbet, a legbölcsebbet, a legbátrabbat.
Felvitte a Székelység legmagasabb hegyére, minél közelebb Őstenéhez. Alattuk a fenyvesek, patakok, rónák, a dolgos magyar népek. Lábuk ősi földön, fejük az Égben. Ketten voltak, az Öreg Őstenen kívül senki sem hallotta szavaikat, senki sem láthatta őket.
Az öreg táltos lassú, nehézkes mozdulatokkal kicsomagolta a cserzett bőrbe tekert titokzatos tárgyat. Nem szólt, némán, nyugodtan tette. Egy kardot vett elő, markolata aranyból, pengéje fényes mint a nap. Ősi rovásírás rajta.
- Isten kardja! - kiáltott fel a Székely, ki ismerte a rovásokat.
- Géza fejedelem úr óta őrizzük, sok elődöm életével fizetett érte, de rejtekhelyét nem árultuk el.
Az öreg Táltos átadta Isten kardját a Székelynek, azzal, hogy minden évben egyszer a magas hegyre vigye fel, ott bontsa ki, tisztogassa meg és csavarja tiszta ruhába, hogy ha pedig az ő ideje is lejár, gondoskodjon új őrzőről.
A Székely átvette a kardot, fejet hajtott, és így szólt:
- Esküszöm az élő Egyistenre, a napra, a holdra, a vizekre, a szelekre a szent földre, hogy Isten Kardját életem árán is megőrzöm. Földanya ne fogadja be testemet, Vízapa lökjön ki magából, lelkem legyen átkozott, ha esküm megszegem.
Így volt ez évszázadokon át. A Székely nép azóta sokat szenvedett, de Isten kardjának gondját viselik. Esküjüket őrzőről őrzőre elmondják, pontosan úgy, ahogy azt az első őrző székely tette.
Isten kardja ma is ott van náluk, az utolsó Táltos akaratának eleget téve. Egy székely, ismeretlenül, névtelenül egy évben egyszer eltűnik székelység legmagasabb hegyén, hogy eleget tegyen fogadalmuknak.
Minden őrző tudja az utolsó táltos búcsúszavait :
,,Isten kardja csak akkor csillog majd újra és vezeti győzelemre megint a Hunok és Magyarok ivadékait, amikor egyek lesznek újra, mint a hajdani időkben, egy szándék, egy akarat, egy cselekedet, Öregisten parancsa szerint".
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Irodalom - Próza |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2023-12-04 21:45:36, hétfő
|
| |
| |
SZOMORÚ TÖRTÉNETEK . . . . . . 
AMIKOR TÚL KÉSŐN DÖBBENSZ RÁ...
Szívszorító történet egy házasság utolsó napjairól
Amikor aznap este hazaértem, a feleségem felszolgálta a vacsorát, megfogtam a kezét és azt mondtam, "Szeretnék valamit elmondani". Ő leült és csendben evett. Megint láttam a fájdalmat a szemében.
Hirtelen nem tudtam, hogyan nyissam ki a számat. De muszáj volt vele tudatnom, min gondolkodtam. El akarok válni. Hoztam fel a témát nyugodtan. Nem tűnt idegesnek a szavaim hatására, helyette inkább lágyan megkérdezte, miért? Kikerültem a kérdést. Ez feldühítette. Félredobta az evőpálcikákat és rám üvöltött, te nem vagy igazi férfi! Azon az éjjelen nem beszéltünk egymással. Ő sírdogált. Tudtam, hogy rá akar jönni, mi történt a házasságunkkal. De nem igazán tudnék neki kielégítő választ adni, én már Janet szeretem, nem őt.Nem vagyok már szerelmes belé. Csak sajnáltam! Mély bűntudattal, felvázoltam egy válási szerződést, amiben az állt, hogy megtarthatja a házat, a kocsit, és a cégem 30 %-át. Rápillantott, majd darabokra tépte. A nő, aki 10 évet töltött velem az életéből, idegenné vált számomra. Sajnáltam, hogy elvesztegette az idejét, forrásait, energiáját, de nem tudtam visszavonni, amit mondtam, hogy én már Janet szeretem. Végre hangosan sírt előttem, ami pontosan az volt, amire számítottam. Hogy sírni láttam egyfajta megkönnyebbülést jelentett számomra. A válás ötlete, ami már hetek óta kínzott, szilárdabbnak és tisztábbnak tűnt most.
Másnap nagyon későn értem haza és láttam, hogy valamit ír az asztalnál. Nem vacsoráztam, hanem egyenesen aludni mentem és nagyon gyorsan elaludtam, mert fáradt voltam a Jane-nel töltött eseménydús nap után.Amikor felébredtem, még mindig ott ült az asztalnál és írt. Nem érdekelt, úgyhogy megfordultam és aludtam tovább. Reggel megmutatta a válási feltételeit: semmit nem akar tőlem, hanem 1 hónap felmondási időt kér a válás előtt. Azt kérte, hogy ez alatt a hónap alatt, mindketten tegyünk úgy, mintha normális életet élnénk, amennyire lehetséges. Az indokai egyszerűek voltak: a fiunknak 1 hónapon belül lesz a vizsgája és nem akarja összezavarni a tönkrement házasságunkkal.
Ez számomra elfogadható volt. De volt még valami, megkért, hogy idézzem fel, ahogy az esküvőnk napján a karjaimban bevittem a hálószobába. Arra kért, hogy ez alatt az egy hónap alatt, minden nap, reggelente a karjaimban vigyem ki a hálószobából az ajtó elé. Azt gondoltam, kezd megőrülni. Csak azért, hogy az utolsó napokat elviselhetővé tegyem, beleegyeztem a furcsa kérésébe.
Elmondtam Jane-nek a feleségem válási feltételeit. Ő hangosan nevetett és azt gondolta ez abszurdum. Nem számít milyen trükköt alkalmaz, szembe kell néznie a válással, jegyezte meg gúnyosan. Semmiféle testi kapcsolatom nem volt a feleségemmel, mióta bejelentettem, hogy el akarok válni. Úgyhogy amikor az első nap kivittem, mindketten olyan sutának tűntünk. A fiunk tapsolt mögöttünk, apu a karjaiban tartja anyut. A szavai fájdalmat okoztak nekem. A hálószobából a nappaliba, majd az ajtóhoz, több, mint 10 métert sétáltam vele a karjaimban.Ő becsukta a szemét, és gyengéden azt mondta, ne mondj semmit a fiunknak a válásról. Én bólintottam, kissé dühös voltam. Letettem az ajtón kívül. Ő elment a buszhoz, ami a munkába viszi. Én egyedül vezettem az irodáig. A második napon mindketten lazábbak voltunk. Ő nekidőlt a mellkasomnak.
Éreztem a blúzának illatát. Rájöttem, hogy hosszú ideje nem néztem meg alaposan ezt a nőt. Rájöttem, hogy nem fiatal már. Halvány ráncok voltak az arcán, a haja őszült! A házasságunk komoly áldozatot követelt tőle. Egy percig azon gondolkodtam, mit tettem vele. A negyedik napon, amikor felemeltem, úgy éreztem, hogy visszatért egyfajta meghittség. Ez az a nő, aki 10 évet adott nekem az életéből. Az ötödik és hatodik napon, úgy éreztem a meghittség érzése megint erősödött. Jane-nek nem beszéltem erről. Egyre könnyebbé vált a karjaimban vinni, ahogy telt a hónap. Talán a mindennapos edzések megerősítettek.
Egy reggelen válogatott mit vegyen fel. Felpróbált jó pár ruhát, de nem talált egyet sem, ami ráillett volna. Majd sóhajtott, minden ruhám kinyúlt. Hirtelen rájöttem, hogy milyen vékony lett, ez volt az oka, hogy egyre könnyebben tudtam őt vinni.
Hirtelen megértettem ... óriási fájdalmat és keserűséget halmozott fel a szívében. Öntudatlanul nyúltam feléje és megérintettem a fejét. A fiunk ebben a pillanatban lépett be és azt mondta, Apu itt az idő, hogy kividd anyut. Számára, hogy látta az apját karjaiban kivinni az anyját, élete fontos részévé vált.A feleségem jelezte a fiúnknak, hogy jöjjön közelebb és szorosan megölelte. Én elfordítottam az arcom, mert féltem, hogy az utolsó pillanatban meggondolom magam. Ezután a karjaimban tartottam, kisétáltam a hálószobából, keresztül a nappalin, az előszobába.
A karjai lágyan és természetesen pihentek a nyakam körül. Szorosan fogtam őt, pont olyan volt, mint az esküvőnk napján. De a sokkal könnyebb súlya elszomorított. Az utolsó napon, mikor a karjaimban tartottam, alig tudtam megtenni a lépéseket. A fiunk elment az iskolába. Szorosan tartottam őt és azt mondtam neki, nem is vettem észre, hogy az életünkből hiányzott a meghittség, az intimitás.
Elvezettem az irodáig ... gyorsan kipattantam a kocsiból, anélkül hogy az ajtókat lezártam volna. Attól féltem, ha bármennyit is késlekedek, meggondolom magamat. Felsétáltam az emeletre. Jane kinyitotta az ajtót és azt mondtam neki,
- Sajnálom Jane, nem akarok elválni.
Csodálkozva rám nézett, és megérintette a homlokomat. Lázas vagy? Kérdezte. Elvettem a kezét a fejemről, Sajnálom Jane, ahogy mondtam, nem válok el. A házasságom talán azért volt unalmas, mert nem értékeltük életünk apró részleteit, nem azért mert már nem szerettük egymást. Rájöttem, hogy attól kezdve, hogy az esküvőnk napján karjaimban vittem haza, egészen addig kellene a karjaimban tartani, míg a halál el nem választ minket. Jane hirtelen magához tért. Hangosan felpofozott, majd bevágta az ajtót és zokogásban tört ki. Lesétáltam a földszintre és elhajtottam.
Az útba eső virágboltban rendeltem egy csokor virágot a feleségemnek. Az eladólány kérdezte, mit írjon a kártyára. Mosolyogtam és azt írtam, Minden reggel a karjaimban viszlek ki, míg a halál el nem választ.Azon az estén mikor hazaértem, virág a kezemben, arcomon mosoly, felrohantam az emeletre, azért, hogy a feleségemet az ágyban találjam - holtan. A feleségem hónapokig harcolt a rákkal és én annyira el voltam foglalva Jane-nel, hogy észre sem vettem. Tudta, hogy hamarosan meg fog halni és meg akart menteni bármiféle negatív reakciótól a fiunk részéről, ha végig visszük a válást. Legalább a fiunk szemében én egy szerető férj vagyok. Életetek apró részletei amik igazán számítanak egy kapcsolatban. Nem a ház, nem a kocsi, tulajdon, pénz a bankban. Ezek csak előmozdítják a boldogságot, de önmagukban nem adhatnak boldogságot. Szóval találj időt, hogy a házastársad barátja légy és tegyétek meg azokat az apró dolgokat egymásért, amik meghittséget, intimitást eredményeznek. Legyen valóban boldog házasságotok!
Ha nem osztod ezt meg másokkal, semmi sem történik veled.
Ha megteszed, talán megmentesz egy házasságot.
Az életben a legtöbb kudarcot olyan emberek szenvedik el, akik nem ismerik fel, milyen közel is voltak a sikerhez, mikor feladták.
(Forrás: Tudásfája)
ANYU, MIÉRT?
AZ ALKOHOL ADÓJA: EGY ÁRTATLAN HALÁLA
Elmentem egy buliba, Anyu, és emlékszem a szavaidra. Megkértél, hogy ne rúgjak be, így hát nem ittam semmi alkoholt. Büszke voltam, Anyu, ahogyan azt előtte megmondtad. Nem ittam alkoholt vezetés előtt, Anyu, amiért a többiek gúnyolódtak is velem. Tudtam, hogy igazad volt, Anyu, és hogy neked mindig igazad van.
A buli lassan véget ért, Anyu, és mindenki haza indult. Ahogy az autóhoz léptem, Anyu, tudtam, hogy épségben haza fogok érni: nevelésed alapján - felelősségteljesen és büszkén! Lassan mentem, Anyu, és bekanyarodtam egy kis utcába. De a másik sofőr nem vett észre, és frontálisan belém hajtott. Ahogy fekszem itt a járdán, Anyu, hallom a rendőröket, amint mondják, hogy a másik sofőr ivott.
És most én vagyok az, akinek ezért meg kell fizetnie! Itt fekszem, haldoklom, Anyu, kérlek, siess! Hogy történhet ez meg velem? Az életem kipukkan, mint egy lufi! Körülöttem minden tiszta vér, Anyu, és a legtöbb az én saját vérem. Hallom, az orvos azt mondja, Anyu, hogy már nem tud segíteni rajtam.
Csak azt akarom mondani, Anyu, esküszöm, tényleg semmit sem ittam. A többiek voltak, Anyu, akik semmivel sem törődtek. Valószínűleg a másik sofőr is egy ilyen buliban volt, mint én, Anyu. Egyetlen különbség van csupán: ő volt az, aki részeg volt, és én vagyok az, aki most meg fog halni! Miért isznak az emberek, Anyu? Ez az egész életüket tönkreteszi! Erős fájdalmaim vannak, mint a késszúrás, olyan erősek!
A férfi, aki belém jött, Anyu, körbe-körbe szaladgál, én pedig itt fekszem, és haldoklom. Ő meg csak néz rám hülyén! Mondd meg a bátyámnak, hogy ne sírjon, Anyu. És mondd meg Apunak, hogy legyen most bátor. És ha már a mennyországban leszek, Anyu, írasd a sírkövemre: "Apja lánya". Valaki mondhatta volna neki, Anyu, hogy ne igyon, ha vezet. Ha mondta volna neki valaki, Anyu, most nem kellene meghalnom. Már alig kapok levegőt, Anyu, és nagyom félek. Kérlek ne sírj miattam, Anyu. Mindig ott voltál, amikor szükségem volt rád! Mielőtt elmegyek, van egy utolsó kérdésem,
Anyu: NEM ÉN VEZETTEM RÉSZEGEN, MIÉRT NEKEM KELL MOST MEGHALNI???
BÚCSÚ NÉLKÜL
Egy lány halálosan szerelmes... Egy fiú aki nem szereti a lányt... Mert neki nem jó úgy, mint egy barátnő, aki átölelhet, hevesen csókolhat... Neki olyan mint egy hugi, mint egy legjobb barát... De a lány mást akar... Nem elégszik meg ezzel... Neki kell az a fiú... Csak hát a fiú nem szereti... A lány küszködik az érzéseivel, mindhiába... Mi lesz a végén? A lány megkapja a fiút, vagy talán örökre lemondhat róla... Megtudod ha tovább olvasod a történetet!
December van. Az utcákon hideg szél fúj. Egy szomorú lány baktat lefelé a lejtős úton, fel-fel zokogva....
- Nincs esély... Nem kellek neki... De miért is kellenék? Oly feledhető vagyok. Együtt voltunk, eldobott... Nem kellettem neki. Pedig olyan jó volt! Bennem van a hiba? - Ezek a gondolatok forogtak főhősünk, Kriszta fejében. Közben hangosan zokogva, sietett haza, hogy elbújhasson a szobájába...hogy elfeledhessen mindent.
Közben elered az eső, szakad mintha dézsából öntenék. Kriszta sebes futásnak ered, hogy hamarabb haza érjen, hogy el ne ázzon.
- Jaj, elázok...- nyögte fáradtan a lány. - Már nincs sok hátra,kibírom! - Már csak pár ház. Már csak egy ház választja el. Már csak az ajtót kell kinyitnia. Bent van. Ledobja a kabátját. Szülei hangos köszönését figyelembe sem véve szalad fel a lépcsőn a szobájába.
Mikor beér, nem bírja tovább. Hangos zokogásba tör ki, mert eszébe jut a szomorúságának tárgya, az a fiú akit nagyon nagyon szeret. Bevillant az agyába az arcának képe, a gyönyörű két zöld szeme, a selymes sötétbarna haja, az ajkai...amik úgy csókolták, hogy abba teljesen beleborzongott. Eszébe jutott a két, erős keze ami úgy simogatta...
-Te jó ég!!!!Miért gyötör még mindig ez a kép???Miért????- Hangosan felzokog...Nem bírja ki. Beszalad gyorsan a fürdőszobájába és a gyógyszeres szekrényből kiveszi a nyugatót. Gyorsan beszedett pár szemet,oda sétált az ágyához és lefeküdt.
Álmodott. Nem mással mint a fiúval. Azt álmodta, hogy megy az utcán, körötte senki. Egyszer csak egy homályos alak bukkan fel a semmiben. Egyre jobban közeledik. Egyszer csak megáll. Már látszódik, hogy ki ő, mivelhogy egy világító lámpaoszlop alatt állt meg. A fiú volt az, a boldogtalanságot okozó fiú, álmai tárgya... A fiú egyszer csak elindult a lány felé,egyre közelebb és közelebb ért, míg végül meg nem állt a lánnyal szemben. Kriszta szíve hevesen dobogott, majd kiugrott a helyéről .A fiú egyre közelebb hajolt a lány arcához, közelebb és közelebb, míg forró csókot nem lehelt az arcára. Hevesen csókolta a fiú a lányt, és mikor elváltak egymástól, a fiú kimondta a bűvös szót: Szeretlek!...
És ekkor a lány felébredt... Újabb hangos zokogás... Nem bírja abba hagyni... Most is arra gondol, hogy mennyire hiányzik neki a srác... Másra nem is tud... Nagyon szereti őt...
*
Egy héttel később... A lány szomorúan ül egy padon és vár. Várja a fiút, mint minden nap suli után...Már egy jó ideje vár, kb. fél órája. Az égen sötét borús felhők gyülekeznek, mintha egy szörnyű eseményt szeretnének jelezni. És igen valóban... A lány nem is sejti, hogy milyen szörnyű eseményt...
Már eltelt egy óra... A fiú sehol... Hatalmas cseppekben kezdett hullni az eső...Talán a lány bánatát jelezve... Sőt biztos is. Kriszta megunta a keserves várakozást és bánattal teli szívvel indult el... de nem a haza vezető úton. A régi, lepusztult téglagyár felé vette az irányt. Keservesen zokogott és tekintetével kereste az útján a fiú, hátha meglátja... hátha megmenti attól a dologtól, amire készült...
Már a gyár területén volt... Céljába vette a nagy gyárkéményt, ami körülbelül 8 emelet magas lehet. A tetejére lifttel lehet feljutni. Beszáll a liftre, benyomja azt a gombot, amin a 8-as szám látható. Kisebb rázkódással megindult felfelé. Pár perc múlva fel is ért. Kriszta kiszállt a liftből és elindult a kémény tetejének pereme felé. Ott megállt kicsit, a zsebéből elővesz egy pengét, a táskájából pedig előveszi az abszinttal teli üvegét, semmivel sem törődve jól meghúzta az üveg tartalmát. Utána megfogta a pengét és felvágta az ereit egy vízszintes csíkkal. Lassan kezdett el folydogálni belőle a vér. Közben a pia elérte hatását, és még közelebb lépett a pereméhez, és felkészült a halálugrásra. Dübörgő fejjel átgondolt mindent és döntött: véget vet sanyarú életének Mély lélegzetet vett és megtette... Leugrott... A felé zuhanás közben átgondolt mindent, átfutott rajta rövid kis élete... Hisz pár hónap múlva lenne csak 16... És vége... egy utolsó lélegzetvétel... egy utolsó pillantás a világra... Nincs tovább. Összeroncsolódott mindene. A koponyája betört, vér folyt ki belőle.
Másnap a gyári munkások találták meg a holttestet és azonnal hívták a rendőrséget, és a lánynál talált iratok alapján a családot is. A helyszínelők megállapították, hogy öngyilkosságról van szó, következtetve a lány felvagdosott ereiről és a mellette darabokra tört piás üvegről. A szülők dermedten álltak és a könny is megfagyott az arcukon... Mindenki szomorú volt... Átkutatták nyomokat keresve a lány táskáját és találtak benne egy levelet, amit a fiúnak írt:
"Drága egyetlenem!
Mikor ezt a levelet olvasod én már nem leszek az élők sorában. Fentről figyelem majd az eseményeket. Tudom, hogy nagyon szomorúak lesztek miattam, de kérlek ne legyetek bánatosak! Folytassátok tovább az életeteket! Azért vetettem véget az enyémnek, mert már nem volt értelme az életemnek. Nem találtam a helyem a világban, elhagyatottnak éreztem magam és nincstelennek, mert nem szeretett senki sem. De most jó helyen vagyok, nem fáj semmi sem, nem kell bajlódnom az élettel! Legyen bennetek is ez, hogy boldog vagyok. És sajnálom,hogy bajt okoztam nektek...Önző dolog volt tőlem, de nem tudtam már tovább élni, meg kellett tennem... Bocsássatok meg! Puszilom anyuékat, mondd meg nekik, hogy nagyon szeretem őket, és nem tehetnek semmiről Mondd nekik,hogy várom őket a mennyben, és amíg nem látjuk egymást viszont, vigyázok rájuk! És még valami... mondd nekik, ne kövessék el azt a hibát, amit én... ne... Éljenek tovább. És végül neked még annyit, hogy nagyon szeretlek, te voltál mindenem és nem tehetsz semmiről, ahogy senki sem.
Millió csók: a ti Krisztátok"
Mire elolvasták mindenki zokogott. Főleg a fiú, akit közben értesítettek a dologról. Mindenki most gondolt bele, hogy senkitől sem búcsúzott el a lány... senkitől... Csak úgy elment... Maga után hagyott mindent.
Másnap volt a temetés. Mindenki kisírt szemekkel állt a kiásott sírgödör mellett és sírva figyelték, hogy hogyan eresztik le a koporsót. De mielőtt leeresztették volna, a fiú búcsút vett a lánytól és a következőt mondta neki:
- Tudom , hogy most már késő... Mert nem élsz már itt velünk...De tudnod kell SZERETLEK! Sajnálom, hogy nem mondtam el, sajnálom, hogy nem mentem el... Sajnálom, Kriszta... Szeretlek...mindig is szeretni foglak és mindig is szerettelek... csak nem mutattam ki... - és itt a fiú zokogva elfutott...
És a lány koporsójára ráhintették az utolsó lapát földet is...
Gárdonyi Géza: AZ ABLAK
Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben. Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához a közelebbi volt.
A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva. Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben.
Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében.
Az ablak egy kellemes , tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal rajta. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve.
Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a másik, folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt. Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt. Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján.
A napok és hetek teltek. Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat. Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd magára hagyta.
Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta: az ablak egy tűzfalra néz. Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot. A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem. Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak.
TANULSÁG:
Az igazi boldogság ha másokat teszünk boldogabbá, nem törődve saját helyzetünkkel.
Bajainkat megosztva csökkenthetjük őket, de ha derűnket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal, megsokszorozzuk azt. Ha boldogságunkat osztjuk meg másokkal, akkor megsokszorozzuk azt. Az életben igazán gazdaggá csak az tesz, ha örömet okozol és segítesz másoknak, mert a szeretetből és figyelemből, amit irányukba árasztasz, mindig visszakapsz. És ne feledd, bármilyen sok nap is jut valakinek az életből, a száma véges...
Ezért becsüld meg és éld át boldogan, hiszen minden nap ajándék az élettől!
A világ pedig mindig olyan, amilyennek te magad látni szeretnéd!
MINDÖRÖKKÉ
Azon a napon a lány szíve gyászba borult, Úgy érzete, a világ ellene fordult. Egyetlen szerelme lemondott róla, S már egy másik lány kezét fogja az óta. "Már nem szeretlek"- vallotta be a fiú, A tomboló tűz, mely eddig szívében tombolt, kihunyt,
De a lány nem adta fel, dacolt ellene, s továbbra is tartotta a kapcsolatot vele. A remény viszont egyre jobban elhagyta, Mikor látta, hogy élete szerelme a másik lány kezét simogatja.
Időközben a fiú rájött, még mindig érez valamit iránta, De nem lépett, a szórakozás fontosabb volt számára! A lány megkérte a fiút, kezdjék elölről, újra, Szeretlek kicsim, az életemnél is jobban? - s a fülébe súgta halkan. Ám minden hiába, ö csak tovább áltatta, A kötöttséget, az igaz szerelmet nem vállalta!
Teltek a napok, teltek a hónapok, A lányról azonban már rég nem hallott. Egyik este álmából felébredve rossz érzés kapta el, Ürességet és fájó hiányt érzett szívében! Érezte régi szerelme keserű hiányát, Hisz rég nem hallotta a lány kellemes hangját! Hiányzott neki az arca, az ölelése, A féltő gondoskodása, a lány maga egésze!
Másnap megjelent a lány házánál, virággal a kezében, Kisírt szemű édesanyja nyitott ajtót, talpig feketében! A fiú teljesen elfehéredett, s érezte nagy a baj, Édesanyja csak annyit mondott, könnyektől küszködve: Meghalt! Egy véletlen autóbaleset okozta a lány halálát, Nem figyelt az úton, mert nem tudta feledni szerelmi bánatát! A fiú elsápadva állt ott egy percig, Kezéből a csokor virág lassan hullott ki. Nem hitte, ez hogy történhetett meg vele, Minden percben ott kellett volna lennie mellette. Este nem tudott aludni, szemébe könny szökött, Szívében mérhetetlen nagy bűntudattal küszködött!
De hirtelen mintha melegség járta volna át, Mintha hallotta volna halott szerelme hangját. És igen, a lány ott tündöklött angyal képében, A régi megszokott, gyönyörű szépségben! Mindkettőjük szemében könny ragyogott, A mosoly az arcukon hirtelen megfagyott. Lélegzetük elnémult, szívük egyszerre dobbant, A régi, gyönyörű szenvedélyük újra lángra lobbant! Csak álltak egymással szemben, hisz egymás gondolatatit ismerik, A lány a fiú arcát végigsimogatja, lelke melegséggel megtelik! Igyekszik szerelmét megnyugtatni, De csak annyit tud végül mondani: "Ne sírj szívem, nincs semmi baj, Emlékem szívedben örökre megmarad majd! Én ott leszek, végig melletted, őrzöm az álmaidat, Mindentől megvédelek, ott leszek minden mozdulatodban!" Az angyal még egyszer utoljára átölelte kedvesét, A fiú még nem akarta elengedni féltett szerelmét! A lány arca egyre halványodott, "Most mennem kell"- csak ennyit mondott! Hirtelen hűvös levegő járta át a szobát, De még lehetett érezni a lány kellemes illatát!
A fiút ezután az álom hamar elnyomta, Gondolataiban ö járt, s hogy nem feledi el soha! Reggel, mikor felébredt, nem tudta, valóság volt-e vagy álom, De talált valami csodát az ágyon! Egy fehér toll volt ott, a lány illatával, S rájött mit vesztett el szerelme halálával! Szívében most még jobban érezte hiányát, S nem tudta elnyomni a lány utáni vágyát. Könnyes szemmel az ég felé fordulva ennyit kiáltott:
"Mindörökké Szeretni foglak Egyetlen Szerelmem!
Ő NEM ÍGY NÉZ RÁM ÉS ÉN EZT TUDOM...
Fizika óra van, én mellette ülök. Nézem a fénylő, bársonyos haját, a gyönyörű szemét, a szép kezét. Ő rám néz, és mosolyog. De Ő nem úgy néz rám, Ő csak az úgymond "Legjobb Barátom".
Vége az órának, vége a napnak, Ő átjön hozzám elkérni a matekfüzetem. Én odaadom neki, Ő rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit, és azt mondja, köszi! Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom Őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de Ő nem így néz rám és én ezt tudom.
Másnap találkozunk a suliban, mellette ülök, sír... Sír, mert szakított a barátjával! Én megvigasztalom, ő átölel, érzem, hogy majd kiugrik a szívem.
Egy órán keresztül a karomban fekszik, aztán rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit és azt mondja, köszi. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barát legyünk, de ő nem így néz rám és én ezt tudom.
Telnek a nap, az évek, látom hosszú talárban, az érettségin, látom, amikor átveszi a bizonyítványát. Ő rám mosolyog... Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom.
Együtt megyünk a főiskolára, de telnek az évek, és már a diplomaosztón találom magam. Ő még szebb, hosszabb és szebb a haja, az arca, gyönyörű nő. Az utolsó nap ő rám mosolg, az arcomra nyom egy puszit. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom.
Eltelik rengeteg idő, én minden héten beszélek vele telefon. És megkapom a szörnyű hírt... Ott állok a koporsójánál, ami nyitva van, látom a fehér gyönyörű arcát. Potyognak a könnyeim. Már nem mosolyog rám, és már nem is kapok tőle puszit...
El akarom neki mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő már nem tudhatja ezt. Később felmegyek a szobájába, és megtalálom a naplóját, és a következőket olvasom:
" Rámosolyog, az arcára nyomok egy puszit... El akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak Barátok legyünk, de Ő nem így néz rám, és én ezt tudom..."
Omega: SZOMORÚ TÖRTÉNET
Kisleány, kit senki nem vett észre
Csúnya volt és elhagyott
Kisleány nem nézett a szemekbe
Szomorúan hallgatott
Ő nem kellett senkinek
Nem hívták kedvesen
Félt a gúnyos szavaktól
Árnyékban élt csendesen
Várt, de senki nem felelt
Hogyha mégis kérdezett
Fájt, ha egyszer elesett
Átnéztek rajta az emberek
Az este szállt, eltávoztak a fények
A világ megváltozott
Sötétség megszépítette arcát
Éjszaka ha álmodott
Álmában rásütött a Nap
Mindig kék volt az ég
Szépsége féltett kincse volt
Nem adta semmiért
Táncra most hívták oly sokan
Megfogták két kezét
Várták hogy elkísérjék őt
Megcsodálták szép szemét
Szólt egy hang, mely elűzte az álmát
Színes kép így összetört
Sápadt fény borult a kis szobára
Arca fáradt s meggyötört
Ő nem kellett senkinek
Nem hívták kedvesen
Félt a gúnyos szavaktól
Árnyékban élt csendesen
Álmában rásütött a Nap
Mindig kék volt az ég
Szépsége féltett kincse volt
Nem adta semmiért
Alszik és nem vár ébredést
Sötét éj elvitte őt örökké
Alszik és nem vár ébredést
Sötét éj elvitte őt örökké
Alszik és nem vár ébredést
Sötét éj elvitte őt örökké
Alszik és nem vár ébredést
Sötét éj elvitte őt örökké
Omega-Szomorú Történet
Link
ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ
Sötét van. Szakad az eső, mintha dézsából öntenék. Az utcai lámpák megvilágítják az eső mosta utat, ahol egy lány szalad. Estélyit visel, és csak úgy potyognak a könnyei. Fázik, de csak fut és nem áll meg. Egyszer csak kitörik a cipője sarka és elbukik, pont bele egy pocsolyába. Erőtlenül feküdt, nem akart felállni, csak egyre hangosabban sírt. Eszébe jutottak az este eseményei:
Amikor a gyönyörű szép ruhájában várta Stevent, aki egy vörösrózsát hozott neki, és mosolyogva kísérte őt a limuzinhoz. Beültek és összebújva indultak a partyra. Steven szép szavakat suttogott a fülébe, amiktől neki hangosabban vert a szíve, és érezte, ennél boldogabb már nem lehet. Megérkeztek, Steven nyitott neki ajtót, és kisegítette az autóból, a majd a derekát átkarolva bekísérte a terembe. Nagyon jó volt a hangulat. Mindenki táncolt és rendkívül boldognak látszottak. Steven és ő üdvözölték az ismerősöket, majd a férfi táncolni hívta. Annyira jó volt. Ahogy ott táncoltak, megszólalt a közös daluk és neki eszébe jutott az első randijuk.
Egy bárban ültek, beszélgettek. Steven táncra kérte. Pont ez a szám ment. Átölelték egymást. Egyszer Steven füléhez hajolt és belesúgta: Holnap is szeretni fogsz még? Steven elmosolyodott, majd visszasúgta: Örökkön-örökké Édes! - majd lágyan megcsókolta.
Gondolatmenetéből Steven zökkentette ki, aki kikísérte a bárpulthoz. Vége lett a zenének. A férfi kért neki egy Martinit. Iszogattak. Steven mondja neki, hogy elmegy egy kicsit, mert beszélni akar az egyik ismerősével. Addig ő elment a mosdóba. Ahogy ment volna be az ajtón, egy nő nekiment, és leöntötte vörösborral. Szitkozódott magában, de egyben nagyon szomorú lett, mert ezt a ruhát az édesanyjától kapta [aki 1 éve meghalt] és tudta, hogy ez a folt már nem fog kijönni. Egy könnycsepp hullott a szeméből, mikor már a mosdóban próbálta halványítani a foltot, több-kevesebb sikerrel. Kis idő múlva feladta és kiment megkeresni Stevent. Nem látta sehol, ezért megkérdezte Rogert, hogy nem tudja-e, hogy hol van. Roger azt mondta, hogy ő úgy emlékszik, mintha kiment volna.
Kicsit felvidulva indult ki, felfogta Steven zakóját és egy pohár bort. Kinyitja az ajtót, és nem lát mást, mint egy vadul csókolózó párt. Mivel a sötétben nem látta kik azok, csak rosszallóan megrázta a fejét, majd indult volna vissza, amikor a nő hangját halotta meg: Ne Steven! Ne itt! Akárki megláthat! Erre a férfi azt felelte: Ne aggódj, Sarah bent van valahol és szórakozik! Ekkor kiesett a pohár és a zakó a kezéből. Remegni kezdett és csak úgy záporozott a könny a szeméből. Erre Steven felkapta a fejét: "Sarah!
- Ez nem az, aminek látszik!"
De Sarah már meg sem várta a magyarázatot, nem érdekelte, hátat fordított és elrohant, már amennyire a magas sarkúja engedte. Az eső zuhogni kezdett, alig látott valamit, de nem törődött vele, csak egyet akart, minél messzebb kerülni innen.
Steven volt az élete, mindent feladott érte? és ennyi? Ennyit ért neki az elmúlt 3 "boldogan" eltöltött év? És csak annyit bír kinyögni, hogy: Ez nem az, aminek látszik!? Gondolt egyet, felállt, levette cipőjét és a közeli hídhoz rohant. Felállt a korlátra és belenézett a sötét tengerbe. A könnyei potyogtak a vízbe, amit csak az eső zavart fel. Épp elrugaszkodott a korláttól, már a lába nem is érintette, amikor valaki elkapta a kezét. Steven volt az. A lány lába a levegőben lógott. Ránézett a férfira és könnyes szemmel azt kérdezte tőle:
- Miért? Miért? Mit ért neked az elmúlt 3 év??
Steven lehajtotta a fejét, nem szólt semmit, de továbbra is tartotta a lány kezét, bár érezte, hogy egyre csúszik ki. A lány újra megszólalt elhaló hangon, a könnyei végigfolytak arcán:
- Holnap is szeretni fogsz még?
Steven ránézett és halkan ezt mondta:
- Örökkön-örökké Édes!
A lány ekkor kitépte kezét a szorításból, és a mélybe zuhant, ahol ellepték a habok.
SZOMORÚ SZERELMES TÖRTÉNET
Volt egy lány ki szeretett egy fiút
ebből a szerelemből nem volt kiút
a lány egy ideig nagyon szerette
majd kis időre, elfelejtette
a lánynak volt új szerelme
de, a fiút nem feledte,
Elmúlt a szerelem
s a lányban megerősödött a régi érzelem,
Találkoztak hétvégente
a fiú nem tudta hogy ő a lány szerelme
Hogy a fiúnak tetszett a lány az már csak talány.
Többen mondták, hogy a fiú szereti
de, nem nagyon keresi
Egyszer egy őszi napon
a fiú szerelmes lett nagyon
Látta a lány a fiút mással ölelkezni
forrón szenvedélyesen csókolózni
A lány nem bírta szenvedett
gondolta másik fiút kereshet
hetek teltek el a lány feladta
és leugrott a hideg habokba
A fiú hallotta a halál hírét
futva rohant a temetőbe és sírt
Rájött mást nem szeret
és hogy nála jobbat soha nem kereshet
Szomorú, szerelmes történet.
Link
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Irodalom - Próza |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2023-08-25 20:30:18, péntek
|
| |
| |
*
KEDVENC TÖRTÉNETEK, MESÉK
A KISFIÚ MEG AZ ÜRES VIRÁGCSERÉP
(Koreai népmese)
Egyszer régen élt egy bölcs és boldog király. Egy bánata volt csupán: hogy nem születtek gyermekei. Sokat törte a fejét, hogyan segíthetne magán, míg egyszer remek ötlete támadt:
"Kiválasztom az ország legbecsületesebb gyermekét és örökbe fogadom." Nyomban megparancsolta a szolgáinak, hogy minden gyermeknek adjanak virágmagvakat, és kihirdette:
- Aki ezekből a magvakból a legszebb virágokat neveli, azt fiammá vagy lányommá fogadom!
A gyerekek buzgón nekiláttak az ültetésnek, öntözésnek, hiszen mindannyian szerettek volna a bölcs király fogadott gyermekeként élni. Szon Il is szorgalmasan öntözte a magvakat, de hiába teltek a hetek, bizony semmi eredmény nem mutatkozott: a magvak csak nem akartak kicsírázni.
"Milyen különös" - álmélkodott Szon Il, s végül az édesanyjához fordult segítségért.
- Mi lehet az oka, hogy nem csíráznak ki a magvaim? - kérdezte.
- Talán másik földbe kellene átültetned őket - tanácsolta anyja.
Szon Il átültette a magvakat, de ott sem indultak fejődésnek. Hamarosan felvirradt a nap, amikor a királynak meg kellett tekintenie a virágokat. Díszbe öltözött az egész város, a sok-sok gyerek meg az utcára tódult, és szorongatták a szebbnél szebb virágokat. A király sorra elhaladt előttük, de bizony egy szikrányi öröm se látszott az arcán.
Az egyik ház elő
őtt azonban megpillantotta a pityergő Szon Ilt, aki üres virágcseréppel álldogált az utcán. Halvány mosoly derült föl a király arcán, és maga elé hívatta a kisfiút:
- Hát te meg mit állsz itt ilyen búsan ezzel az üres virágcseréppel? - kérdezte tőle.
Szon Il hüppögve mesélte el, hogyan ültette el a magvakat, hogyan öntözte, gondozta, de azok mégsem indultak fejlődésnek.
A király ennek hallatára karjába kapta Szon Ilt, és boldogan kiáltotta:
- Ez az én becsületes kisfiam!
Az emberek értetlenül nézték, mi történik, és egyikük lármázni kezdett:
- Miért fogadod örökbe ezt a fiút az üres virágcseréppel?
A király ekkor így szólt:
- Minden virágmag, amit a gyermekeknek kiosztottam, főtt mag volt. Egy sem csírázhatott ki közülük.
Az emberek erre helyeslően bólogattak, a gyermekek pedig, akik a pompás virágokat szorongatták, igencsak elszégyellték magukat hiszen valamennyien más magvakat ültettek el.
AZ ABLAK
Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben. Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi volt. A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva. Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben. Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében. Az ablak egy kellemes , tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal rajta. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve.
Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a másik, folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt. Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt. Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján. A napok és hetek teltek. Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat.
Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd magára hagyta. Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta: az ablak egy tűzfalra néz. Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot. A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem. Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak.
AMIT A KANADAI VADLIBÁKTÓL TANLHATUNK
Tény: A vadlibák csoportosan ,,V" alakban szállnak. Repülés közben mozgatják szárnyukat, s a levegő felhajtóereje fenntartja a következő libákat. Így lehetséges, hogy 71%-al hosszabb távolságot tudnak megtenni, mintha csak egyetlen pár repülne.
Tanulság: Ha egymást segítve dolgozunk, s közösségi szellemben végezzük a munkánkat, sokkal gyorsabban érjük el a célt.
Tény: Ha egy vadliba kirepül a sorból, és egyedül próbál célhoz érni, azonnal lelassul, mert nem segíti őt többé a levegő emelő hatása, amelyet a többi vadliba szárnycsapásai biztosítanak számára. Így gyorsan visszarepül a sorba, hogy repülése könnyebbé váljon a társai erőfeszítése által.
Tanulság: Ha annyi eszünk van mint egy kanadai vadlibának, akkor együtt dolgozunk a közösséggel a közös cél érdekében.
Tény: Amikor a vezető liba elfárad, egy másik veszi át a helyét az élen.
Tanulság: A közösségben el kell fogadnunk egymásrautaltságunkat, s a megfelelő pillanatban átadni vagy átvenni a munkát éppúgy, mint a vezetést.
Tény: Repülés közben a hátsó vadlibák hangosan gágognak, hogy az elsőket erőfeszítéseikben biztassák.
Tanulság: A közösség nem létezhet szurkolók nélkül, és fontos, hogy a gágogás biztató legyen.
Tény: Ha egy vadliba megbetegszik, két társa leszáll vele, s addig együtt maradnak, míg meggyógyul, vagy elpusztul. A libák ezután visszatérnek a saját közösségükhöz, vagy hármasban, vagy már csak kettesben. Olykor egy másik közösséggel repülnek, míg el nem érik a sajátjukat.
Tanulság: Ha annyi együttérzés lenne bennünk, mint a vadlibákban, átsegítenénk egymást a nehéz időkön, ahogyan ők teszik.
Martin Buber: AZ IS BAJ, HA NINCS SEMMI BAJ?
Egyik napon a bölcs rabbihoz egy férfi jött, és így panaszkodott:
- Rabbi, elviselhetetlen az életem. Hatan lakunk egy házban, s rettenetesen unalmas minden. Mondd, mit csináljak?
A rabbi ezt mondta neki:
- Tudod mit, végy egy bakkecskét, és vidd be a szobátokba. A férfi felháborodva mondta:
- Egy bakkecskét a szobába?
- Igen, igen. Tedd, amit mondtam - szólt a rabbi -, aztán egy hét múlva gyere vissza!
Egy hét múlva megjelent az ember a rabbinál, idegileg teljesen kimerülten:
- Nem bírjuk tovább elviselni. A kecskebak olyan büdös, hogy nem tudunk a szobában megmaradni.
- Rendben van - válaszolt a rabbi -, menj haza, és a bakkecskét kösd az istállóba. Aztán egy hét múlva gyere vissza!
Gyorsan eltelt az a hét is, s örömtől sugárzó arccal jött vissza az ember:
- Ó, rabbi, milyen nagyszerű az élet! Áldott minden perc, amikor hatan együtt vagyunk, a bakkecske nélkül!
Bruno Ferrero: A KÉT FAVÁGÓ
Az erdőben egymás mellett dolgozott két favágó. A fák törzseinek hatalmas volt az átmérője. Sokat kellett dolgozni a fa kitermeléssel. Mindketten egyformán jól kezelték a fejszét, de a munkamódszerük nem egyezett: az első kitartó munkával vágta a fába fejszéjét, egyiket a másik után. Ritkán és akkor is csak rövid szünetet tartott. A másik favágó óránként hosszabb pihenőre megpihent.
Naplementekor az első favágó csak a munka felét végezte el. Izzadtan és fáradtan tette le a szerszámot, szinte teljesen kimerült. A második, szinte hihetetlen, de befejezte a munkát. Egyszerre kezdték a favágást és a fák is nagyjából egyformák voltak. Az első favágó nem hitt a szemeinek.
- Nem értem a dolgot - mondta. - Minden órában kiadós pihenőt tartottál és mégis előbbre vagy.
- Igen, láttad, hogy minden órában megálltam pihenni. Amit viszont nem láttál az az volt, hogy a szünetet arra is felhasználtam, hogy megélezzem a fejszémet - mondta a másik favágó.
Bruno Ferrero: A KÉT JÉGTÖMB
Volt egyszer két jégtömb. A hosszú télen keletkeztek egy sziklás, bozóttal körbevett üregben, a hegyoldalt beborító erdő közepén. Makacs közönyösséggel méregették egymást. Viszonyuk meglehetősen hűvös volt. Néhány “jó napot", egy-két “jó estét". Semmi több. “Jégtörésről" szó sem volt. Mind a ketten azt gondolták a másikról: - Igazán eljöhetne hozzám! De a jégtömbök egyedül nem tudnak elmozdulni a helyükről. Így nem történt semmi és a jégtömbök még jobban önmagukba zárkóztak.
Az üregben lakott egy borz, aki egy nap így fakadt ki:
- Milyen kár, hogy itt bent kell lennetek! Gyönyörűen süt a nap odakint!
A két jégtömb feljajdult. Kiskoruk óta tudták, hogy a nap a legnagyobb veszélyt jelenti számukra. Meglepő módon azonban, most az egyik jégtömb azt kérdezte:
- Milyen a nap?
- Csodálatos... Maga az élet. - válaszolta zavartan a borz.
- Csinálhatnál egy kis rést az odú tetején... Szeretném látni a napot! - mondta a másik.
A borz nem várta meg, amíg megismétli. Fúrt egy kis lyukat a gyökerek közé és a nap meleg, enyhe fénye aranysugárként hatolt be az üregbe.
Néhány hónappal később egyszer délben, ahogy a napfény felmelegítette a levegőt, az egyik jégtömb észrevette, hogy olvadni kezd, és kis patakká változik. Másképpen érezte magát, nem volt már többé ugyanaz a jégtömb, ami eddig.
A másik jégtömb is ugyanezt érezte. Pár nap múlva a jégtömbökből két kis folyócska kezdett csordogálni. Ki is folytak az üregből és nem messze onnan, csillogó kis tavat alkottak, amelyben az ég kékje tükröződött.
A két jégtömb még érezte saját hidegségét, de ezzel együtt a törékenységét és a magányt is. A közös aggodalmat és bizonytalanságot is. Felfedezték, hogy keletkezésük egyforma és valójában szükségük van egymásra.
Jött két tengelice és egy pacsirta, hogy szomjukat oltsák. A rovarok ott zümmögtek a tó körül, egy puha, hosszú farkú mókus pedig megfürdött benne.
És ebben a boldogságban ott tükröződött a két jégtömb, akik most szívet találtak maguknak.
Olykor elég egy napsugár. Egy kedves szó. Egy köszönés. Egy simogatás. Egy mosoly. Ilyen kevés dolog elég ahhoz, hogy boldoggá tegyük azokat, akik körülöttünk élnek.
Akkor miért nem tesszük ezt?
Bruno Ferrero: A RÓZSA
A német költő, Rilke egy időben Párizsban élt. Naponta bejárt az egyetemre egy francia barátnője kíséretében. Útja egy nagyon forgalmas útvonalon vezetett át. A kereszteződésnél állandóan egy koldusasszony tartózkodott. Alamizsnát kéregetett a járókelőktől. Mindig ugyanazon a helyen üldögélt. Mozdulatlan volt, akár egy szobor. Kezét előre nyújtotta, szemét a földre szegezte.
Rilke soha nem adott neki egy fillért sem. Barátnője ellenben gyakran belecsúsztatott a koldus kezébe egy-egy pénzdarabot. Egyszer a fiatal francia nő csodálkozva meg is kérdezte a költőt:
- Te miért nem adsz soha semmit ennek a szegénynek?
- Olyasvalamit kellene adnunk neki, amit nem a kezének, hanem a szívének szánunk - válaszolta a költő.
Másnap Rilke egy rózsabimbóval érkezett. Egyenesen a koldusasszonyhoz ment. A rózsát belehelyezte a kezébe és tovább akart menni. Ekkor azonban váratlan dolog történt: a koldusasszony felemelte a tekintetét, ránézett a költőre, nagy nehezen felkelt a földről, megragadta a férfi kezét és megcsókolta. Majd, a rózsát erősen a szívére szorítva, eltávozott.
Egy héten át nem látta. A másik héten ismét ott ült az utcasarkon, a szokott módon: szótlanul, mozdulatlanul, mint korábban.
- Miből élhetett egész héten át, mikor semmit se kapott? - kérdezte a francia barátnő.
- A rózsából - válaszolta a költő.
Bruno Ferrero: A TÜSKÉS BOZÓT
A hegy lábánál nőtt meg, szellő és napsütés kényeztette.
Először még csak gyenge zöld csíra volt, később ágai ormótlanná váltak, összetekeredtek, szúrós tüskék nőttek rajtuk.
A madarak és a birkák gyűlölték, mert valahányszor csak hozzáértek, tollakat, vagy gyapjút tépet ki belőlük. Még a kecskék is messze elkerülték, pedig ők nem kényesek, még a követ is lelegelnék.
A többi cserje és bokor virágokkal és szép levelekkel ékeskedett, némelyek még gyümölcsökkel is. A mi szegény cserjénknek meg csak tüskéje volt.
Az esti szellő a többiek megvetését és csúfolódását hozta feléje. De amikor Isten Mózessel akart beszélni, az egyszerű bokrot választotta a hegy tövében. És a bokor Isten trónjává vált, ragyogóbb lett, mint a nap, csillámlott és tüzelt, mintha minden egyes tüskéje olyan drágakővé változott volna, amelyen a tiszta fény tükröződik.
Juhász Magda: VIRÁGÉNEK
Egy kis virág a gyom közül
vidáman integet.
Miért vagy ott te kis virág?
A gyom közt nincs helyed.
A gyom között is kell virág,
oh hidd el ezt nekem,
virágnak lenni könnyű ott,
hol gyom sosem terem.
Elhullatom a magvaim,
s ha újra erre jársz,
meglátod rajtam kívül is
terem itt majd virág.
Erhart Kaestner: MIRE VALÓ A CSÖND?
A magányosan élő szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tőle:
- Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csöndben és magányban?
A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esővíz összegyűjtésére szolgáló mély kútból. Fölfigyelt a kérdésre, s munka közben odaszólt a látogatóknak:
- Nézzetek bele a ciszternába! Mit láttok?
Az emberek kíváncsian körülvették a szerzetest, és próbáltak beletekinteni a mély kútba:
Nem látunk semmit - mondták kisvártatva.
A remete abbahagyta a vízmerítést, pár pillanatnyi csöndet tartott. A látogatók feszülten figyeltek rá, mozdulni sem mertek:
- Most nézzetek bele a kútba egyenként, csöndesen. Mit láttok?
A látogatók érdeklődéssel hajoltak egyenként a kút fölé, s felkiáltottak:
- Saját arcunkat látjuk a kútban!
- Bizony, amíg zavartam a vizet - mondta a remete -, nem láttatok semmit. De a csöndben és a nyugalomban megismeritek önmagatokat.
A látogatók megértették a remete tanítását.
Lázár Ervin: A HÉTFEJÜ TÜNDÉR
Nem volt nálam csúnyább gyerek Rácpácegresen. Azazhogy mit beszélek, hetedhét országon nem akadt nálam csúnyább gyerek. A lábam gacsos volt, a hasam hordóhas, a fejem úritök, az orrom ocsmonda, egyik szemem balra nézett, másik szemem jobbra nézett, hívtak emiatt kancsalnak, bandzsalnak, sandának, bandzsának, kancsinak, bandzsinak, árokba nézőnek; tyúkmellem volt, suta voltam, fülem, mint az elefánté, harcsaszám volt, puklis karom, a termetem girbegurba.
Hát ilyen csúnya voltam.
Vagy tán még annál is csúnyább.
Úgy szégyenkeztem emiatt, ahogy még senki Rácpácegresen. És forrt bennem a düh, emésztett a méreg, rágtam magam, elöntött az epe. Miért vagyok én ilyen csúnya? Kiért? Miért? Mi végre? Ki végre?
Két zenész lakott a szomszédomban Rácpácegresen. Jobbról Rácegresi, balról Pácegresi. Rácegresi tudott furulyázni, Pácegresi nem.
Rácegresi azt mondta nekem:
- Csúnya vagy, csúnya vagy, de azért rád is süt a nap. Ha egyszer jó szíved lesz, el is felejted, hogy csúnya vagy. És meg is szépülsz tőle.
De én nem jó akartam lenni. Szép akartam lenni. Mérgelődtem, acsarkodtam, kardoskodtam, epéskedtem.
Pácegresi meg azt mondta:
- Olyan randa vagy, hogy nem lehet rád nézni. Téged elvarázsoltak. Ez a hétfejü szörny varázsolt el téged biztos, aki itt lakik Csodaországban. Azt kellene megölnöd.
- De amikor olyan szépen énekel - mondtam neki.
Pácegresi legyintett.
- Álnok ének az - mondta. - Így csalja tőrbe az áldozatait.
Ez a hétfejű szörny vagy hétfeűû sárkány, avagy hétfejű boszorka ott élt hozzánk közel. Mert Rácpácegres a Négyszögletű Kerek Erdő közepén van, s innen csak egy ugrás Ajahtan Kutarbani király fazsindelyes palotája, s a palota mögött meg rögtön kezdődik Csodaország. Ott lakott ez a hétfejű micsoda. És esténként gyönyörűen énekelt. Hét szólamban. Mind a hét szájával más szólamot. Hát ő varázsolt el engem. Őmiatta lettem ilyen rút. Na megállj! - gondoltam magamban! Elhatároztam, hogy megölöm.
- Ez az egyetlen lehetőség - helyeselt Pácegresi, a zenész, aki annyira nem tudott furulyázni, hogy már nem is akart, a furulyája is tömör arany volt, lyuk se volt rajta.
Ettől kezdve mindennap edzettem, hogy legyőzhessem a hétfejű szörnyet. Hétfőn sárkánytejet ittam, kedden lándzsát szórtam, szerdán karddal hadakoztam, csütörtökön baloskával, pénteken péklapáttal, szombaton szablyával, vasárnap vassal, vérrel, vencsellővel.
Meg is erősödtem hamar, s egy éjszaka nekiindultam. Karddal, lándzsával, baloskával, péklapáttal, szablyával, vassal, vérrel, vencsellővel.
- Megöllek, gonosz szörny, megöllek, elvarázslóm - ropogtattam a fogaim között.
A talpam alatt rídogáltak a füvek. Csak mentem: bimm-bumm. Mit nekem füvek! A fejem felett recsegtek, sírdogáltak a fák. Csak mentem: dimm-dömm. Mit nekem fák! Az ég sóhajtozott, a föld nyöszörgött. Csak mentem: zitty-zutty. Mit nekem ég, mit nekem föld!
Hajnaltájt értem Csodaországba, még alig-alig pirkadt. De rátaláltam a hétfejúre. Ott aludt egy eukaliptuszfa alatt, be volt hunyva mind a tizennégy szeme.
Nosza, nekiestem. Sutty, levágtam az első fejét - mintha egy húr pattant volna el, földtől holdig érő, megzengett a világ. Fölébredt persze, álmélkodva bámult rám tizenkét szemével. Nem kíméltem, nyissz, levágtam a második fejét is! Illatok szabadultak el ekkor, kikerics, fodormenta, kakukkfű, orgona és nárcisz illata. Felém nyúlt, meg akart fogni. De nem hagytam magam. Dolgoztam keményen a karddal, lándzsával, baloskával, péklapáttal, szablyával, vassal, vérrel, vencsellővel.
Lehullt a harmadik feje is - források, csermelyek bugyogtak fel egy pillanatra.
A negyedik is - aranyhajfonatok libbentek s tűntek el a fák közt.
Az ötödik is - felcsilingeltek s elhaltak szánhúzó lovak téli csengettyűi.
A hatodikat nagyon féltette, húzta, óvta, de nem menekült. Lenyisszantottam. Harang szólalt meg akkor, sok békességes harang. Egyre halkabban, egyre halkabban...
De akkor, jaj, elkapott! Szorosan magához ölelt, mozdulni se tudtam. A fejem épp a mellére szorult, hallottam a szívdobbanásait. Kopp-kopp - dobogott a szíve. És azt kérdezte tőlem:
- Mit vétettem én neked, ember fia?
- Megölhetsz - mondtam neki -, szétroppanthatsz. De akkor is jól tettem, amit tettem, mert ilyen csúnyává varázsoltál. Én vagyok a legcsúnyább ember a földön.
Fölpillantottam, megláttam a szemét. Fénylett a szeme, mint a szép távoli csillag. Megláttam az arcát. Tavak jóságos tükre, föld barna nyugalma, templomok békéje, májusi rétek szépsége - ilyen volt az arca.
- Te bolond, te bolond - mondta kedvesen. Megcsókolt jobbról, megcsókolt balról, megcirógatott.
Ez nem öl meg engem, ez nem varázsolt el engem, ez nem bánt engem, ez szeret engem. És már sírtam is; te úristen, hat fejét levágtam!
Elengedett. A szeme tükrében megláttam magam. A lábam egyenes volt, a hasam sima, a fejem hosszúkás, nem voltam se bandzsa, se lapátfülű, se tyúkmellű, se harcsaszájú.
Térdre estem előtte.
- Nem érdemlem én ezt - mondtam neki -, változtass vissza rúttá. Hiszen hat fejed levágtam. Jaj, csak visszaragaszthatnám!
Rázta a fejét, hogy nem lehet. Mosolygott. Ekkor kelt föl a nap, rásütött. Akkor jöttem rá, hogy hiszen a Hétfejű Tündért akartam megölni, a világ legjóságosabb tündérét. Balga ésszel hat fejét levágtam.
Mi lesz, ha ez az egy feje is elvész?
- Engedd meg, hogy a testőröd legyek, engedd, meg, hogy őrizzelek - mondtam neki.
Bólintott.
Soha többé nem mentem vissza Rácpácegresre, ott maradtam a tündért vigyázni.
Õrzöm őt ma is, lándzsával, karddal, baloskával, péklapáttal, szablyával, vassal, vérrel, vencsellővel.
Ne is próbáljatok rossz szándékkal közeledni hozzá! Nem engedhetem bántani.
Mert egy bolond levágta hat fejét, csak egy maradt neki. Erre az egyre vigyázzunk hát mindannyian. Lándzsával, karddal, baloskával, péklapáttal, szablyával, vassal, vérrel, vencsellővel. És szeretettel.
MESE A SZERETETRŐL, A TÜKÖRRŐL ÉS A SZÉPSÉGRŐL
Mit most hallasz nem mese régi korok poros története, szakállas manók mesélik, ha eljönnek az árnyak, csupán száz évben egyszer, mikor megpihennek a lábak. Mit kobold mondott, igaz, pont szó szerint írtam le, hát figyelmesen olvasd, íme:
Egyszer, messze földön, nagyon rég, egy királynak lánya született. Gyönyörű volt kicsinek is, s egyre szebb lett ahogy felcseperedett. Mire eladósorba került, olyan szép lett, hogy nem volt hozzá hasonló az egész földkerekségen. Messze földre vitték a szépség hírét a galambok, s a hírt, hogy a Hercegnőnek vőlegényt keresnek.
Nem messze a vártól lakott egy csúf tündér, irigy volt, gonosz s megkeseredett. Hallotta a szépség hírét és dühösen felkerekedett. Egész a várig ment, be is jutott, s ahogy meglátta a szépséges Hercegnőt, olyan dühös lett, hogy nyomban megátkozta.
Szebb és szebb legyél napról napra, ki rád néz, a valóságot lássa! Egyedül Te, csak Te légy az, ki minden tükörben csúnyát lát, egy csúf ocsmány banyát!
Szegény Hercegnő nagyon megijedt, berohant a várba s egyből tükröt keresett. Belenézett, s mit látott! Egy szörnyű ocsmányságot! Egy rút, vén banyát, rettenetes szörnyű pofát. Volt nagy sírás, nagy ijedelem, a király is megijedt, nem tudta mit tegyen. Aztán kiötlötték, hogy meghívják a jó tündért, hátha van segítség. Az igazság az volt, hogy az átok ellenére a Hercegnő szép maradt, de minden tükörben melybe belenézett, egy szörnyű vénasszonyt látott. Hiába mondták neki sokan, hogy szép, gyönyörű, nincs Hozzá fogható, nem hitte el senkinek. Magába roskadt, megkeseredett. Idővel megérkezett a jó tündér, de sajnos az átok olyan erős volt, hogy nem tudta feloldani, csak enyhíthetett rajta.
- Minden tükörben mely nem él csak a rútat láthatod, de az élő tükör majd megmutatja az igazságot, az képes lesz feloldani a varázslatot!
Így szólt, s ezzel távozott, azt mondta többet nem szólhat, segített ahogy tudott,érjék be annyival, hogy enyhítette az átkot.
Telt múlt az idő, senki nem értette a varázslatot. Az élő tükör, mi lehet az? Senki nem tudta, ezért aztán segíteni sem tudtak szegény Hercegnőn. Kipróbáltak sok-sok féle tükröt, messzi országokból hozattak különleges tükröket, furcsákat, nagyon drágákat, de a Hercegnő mindegyikben csak a csúfságot látta. Mások viszont napról napra szebbnek és szebbnek látták őt. Özönlött a kérők hada, de a Hercegnő mindet visszautasította, magába roskadt, megkeseredett. A vártorony szobájából többet ki sem nézett. Őröket állíttatott a lépcsőkhöz, súlyos lakatokkal záratta le a szobát, senki-senki ne lássa csúfságát. A kérők lassan elmaradoztak, a Hercegnő jó ideje senkivel nem találkozott, magányában kesergett, búslakodott.
Élt egy távoli országban egy egyszerű legény, nagy volt a szíve, szerette a világot, minden mi élő a barátja volt.
Szelek szárnyán járt a hír a Hercegnőről. aki gyönyörű, és az átokról, ami miatt élve eltemetkezett, a legény is hallotta ezt. Nem bírta a szíve a szomorúságot, melyet olyan távolról hallott. Felkerekedett hát, és csak úgy gyalogosan elindult, hogy megnézze magának a Hercegnőt. Sok vándorlás után, elérkezett a várhoz, ahol Hercegnőnk élt önnön rabságában. Megpróbált hozzá bejutni, de nem engedték, a Hercegnő parancsa szent volt, a szolgák még mindig azt lesték. A legény fejében egy terv fogant, jó hosszú kampós kötelet kerített, s várta az éjszakát. Mikor sötét lett, a legény nagy bátran a vártorony alá ment, óriás lélegzetet vett és teljes erőből hajított egyet, a kampó megakadt a vártorony tetején, szédítő magasságban. Elkezdett mászni a bátor, egyre feljebb és feljebb haladt, húzta magát rendületlenül felfelé, kíváncsi volt a szépre, amely rejtőzik előle. Mászott csak mászott rendületlenül,tenyeréről a bőr már rég lejött, fájt nagyon de ő ezzel nem törődött.
Mászott csak mászott az irdatlan mélység felett többször megcsúszott, de nem érdekelte semmi, csak előre, előre, már nem állíthat meg senki. Nincsenek éles fegyverek marcona őrök, villogó kések. Csak a kötél és a magasság, küzdött keményen hajtotta a boldogság. Végre feljutott, kifújta magát és az ablakhoz lopakodott, belesett. S mit látott, attól kővé dermedt, a szépségnek ilyen természetes, egyszerű megjelenését nem szokta ő meg. Óriás ágyban, puha, gyönyörű ruhában egy tündér aludt ott. Arca mely régóta csak álmában mosolygott, szebb volt mindennél mit a legény eddig láthatott. Gyönyörű haja, hófehér karja elbűvölte a bátor lovagot. Nesztelen a szobába lépett és az ágyhoz osont. Órákon át nézte a szépséget lélegzet visszafojtva, nem tudott betelni a látvánnyal melyet szeme látott. S egyszer csak, ki tudja miért? A Hercegnő felriadt, meglátta a fiút s nagyot sikoltott de a sikoly abban a pillanatban a torkára forrt, évek óta először egy szerető szempárban meglátta magát, s amit látott több volt mint egy szép arc, a mosolygó szempárban csodát látott. Hirtelen minden szépségét meglátta a legény szemében, egy szerető szempárban mely maga volt az élő tükör. Látta a szépséget amely addig rejtve volt, a varázs megtört és a várba újból boldogság költözött.
Ennyi volt mit a kobold mesélt, elmondta a szép Hercegnő történetét. Nem üveg s fém az, melyben az igazat láthatod, csupán az elő tükör képes megmutatni a valóságot.
A SÁNTA KISKUTYA
Egy kutyatenyésztő hirdetést adott fel és plakátokat rakott ki, mivel 9 kölyökkutyája született. Az érdeklődők csak úgy özönlöttek, mivel nagyon jó hátterű kutyák kölykeiről volt szó.
Egyik nap jött egy kisfiú.
- Csókolom, bácsi! Van egy kis gyűjtött pénzem, mert már nagyon régóta szeretnék kutyát. Meg szabad néznem őket?
- Természetesen. Gyere velem hátra, most éppen a házukban vannak, de kihívom őket, - válaszolta a tenyésztő.
Ahogy szólt nekik, rögtön kiszaladtak a házukból és hozzájuk futottak. Teli voltak élettel, vidámsággal csak úgy süvített a kis fülük a szélben és oda-vissza előzgették egymást.
De egy a sok közül lemaradva, bicegve botorkált ki a kis házikóból. Szegényke nem tudott úgy futni, mint a többi kölyök, mert sántán született.
Ahogy a kisfiú meglátta ezt a kiskutyát, felcsillant a szeme és így kiáltott:
- Őt kérem!
- Ó, aranyos tőled, de ő nem fog meggyógyulni. Soha nem fog tudni úgy futni, mint a többi kölyök, és így csak nehézkesen fog veled játszani. Hallgass rám, jobb ha inkább nem őt választod, - reagált rá a tenyésztő.
Erre a kisfiú megfogta a bal nadrágszárát, és felhúzta a combjáig.
A tenyésztő döbbenten látta, hogy lábprotézisa van. Szóhoz sem jutott.
- Bácsi kérem, hagy vegyem meg azt a sánta kutyát! Én sem tudok úgy futni, mint az iskolatársaim. Szükségem van egy megértő társra, aki együtt tud érezni velem! - fakadt ki magából a kisfiú.
Végül a tenyésztő megfogta a sánta kiskutyát és a kisfiú kezébe tette.
- Mennyit kell önnek fizetnem, bácsi? - kérdezte kíváncsian a kisfiú.
- Neked adom ingyen! Ugyanis a szeretetért nem lehet pénzt kérni, és megvásárolni sem, légy vele boldog!
(ismeretlen szerzőtől)
A VAK LÁNY TÖRTÉNETE
Volt egyszer egy vak leány, aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak volt.Mindenkit gyűlölt, kivéve a kedvesét. A fiú mindig vele volt. Mondta egyszer a barátjának:
- Ha láthatnám a világot, hozzád mennék feleségül.
Egy napon valaki ajándékozott neki egy szempárt. Amikor levették szeméről a kötést, láthatta az egész világot, beleértve a barátját is. A fiú megkérdezte:
- Most, hogy látod a világot, hozzám jössz feleségül?
A leány a fiúra nézett, és látta, hogy vak. A lehunyt szemhéjak látványa szinte sokkolta. Erre nem számított. Az a gondolat, hogy az élete hátralévő részében ezt kell nézze, arra a döntésre vezette, hogy visszautasítsa a fiút. A fiú csendesen könnyezett, majd pár nap múlva írt néhány sort:
"Vigyázz jól a szemeidre, mert mielőtt a tied lettek, előtte az enyémek voltak."
Valahogy így működik az emberi agy, amikor megváltozik a helyzetünk.
Csak kevesen emlékeznek arra, milyen volt az életük azelőtt és ki az, aki mindig mellettük volt a nehéz időkben.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Irodalom - Próza |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2023-07-29 22:45:27, szombat
|
| |
| |
Tanmese. HOGYAN LEHET FÉLREÁLLÍTANI AZ ELLENFELET...
Szerző: Marton Veronika
Mióta világ a világ az ellenfelet, ellenséget félreállították, eltették láb alól. Idővel módszerek egyre kifinomultabbak lettek, a gyilkot felváltotta a vadkan agyara, a szentelt ostya, házasságkötési ceremónia és az egész egyszerű vendéglátás stb
Tanmese, avagy hogyan lehet félreállítani az ellenfelet...
Manapság meg kézfogással, bolgár esernyővel, számítógépen keresztül stb.
A kitervelőknek és az elkövetőknek eszükbe sem jut, hogy hosszabb-rövidebb idő múltán a bűnt bűnhődés követi, s a megszerzett javakat, előnyöket, pénzt, országot, népeket stb. nem viszik magukkal a másvilágra, sőt a következő életükben keményen megbűnhődnek a tetteiért. A gondolkodó magyarban felvetődik a kérdés, akkor miért teszik, miért gonoszkodnak, miért hazudnak...?
A válasz egyszerű: Így születtek, a vérükben van.
A szkítáknál a legnagyobb vétek a hazugság volt. Mondván, aki hazudik, minden rosszra képes, miként a gyermekkori csúfolkodó mondja: Aki hazudik, az lop is, aki lop az...
A magyar honvisszafoglalás óta a Német-Római Birodalom mindent megtett, hogy megszerezze, elvegye a magyarságtól Pannóniát, a ,,tej-méz folyó Kánaán"-t.
tanmese 1
A Lech-mezei csata (Hector Mülich, 1490 - en.wikipedia.org)
Bár a 955-ös Lech-mezei német győzelem dühödt magyargyilkolásba torkollott, nem bizonyult valós sikernek. Pannónia/Magyarország szilárdan ellenállt minden bekebelezési próbálkozásnak, sőt az un. magyar kalandozások keletnek, Bizánc felé még folytatódtak is. I. Ottó herceg, a későbbi német-római császár felismerte, nyílt harccal nem lehet a magyarságon úrrá lenni, ezért taktikát változtatott: Ami nem ment fegyverrel, menjen hímes szavakkal, ármánnyal és csalárdsággal!
Tudtán kívül XII. János római pápa ehhez segítette hozzá Ottót. Ezidőtájt a római pápa tekintélye alig volt nagyobb, mint egy püspöké. XII. János pápa reménylette, hogy a szász I. Ottóban rátalál azon hatalmasságra, amely visszaadja pápasága fényét és nagyságát, ezért 962-ben császárrá koronázta.
tanmese 2
Ottó császárt és az udvaroncát fogadja XII. János pápa és a kardinálisa (festett fóliáns, 1450)
Az újsütetű császár 'hálából' rögvest kinyilatkozta, a pápánál nagyobb hatalma lévén, teljes engedelmességet követel. A pápa nem nyugodott bele, és döntőbírául a korabeli legnagyobb ,,világi" méltóságot, a magyarság vezérét kérte fel: Salectus püspököt és Zacheus passaui segédpüspököt küldte Taksonyhoz, és felkérte a vita eldöntésére. Taksony a római pápa mellé állt, remélve, hogy a későbbiekben a pápaság a szövetségese és támogatója lőn. Sajnos nem így lett, sőt ezzel I. Ottó, német-római császárt is maga ellen fordította
.
tanmese 3
Taksony vezér a Képes Krónikában
Innen ered a római pápák magyarellenessége. Azokat gyűlölték, akik segítették pápai trónjuk megmentését. A Vatikán soha nem bocsátották meg a magyaroknak, hogy két pápájuk fejet hajtott előttük: Először Leó pápa Atilla király, másodjára meg XII. János pápa Taksony előtt alázkodott meg. Egy évezred múltán elmondható, hogy Magyarországnak semmi nem okozott nagyobb kárt, és nem szőtt/sző ellene annyi ármányt, mint a római pápa.
Székely István XVII. századi krónikaíró a római keresztény egyházfőkről, pápákról alkotott, lesújtó véleménye a múltban gyökerezett, de látnoki módon jövőbe mutatott: A 605-ös évtől ,,Sabiniánus Papa... papalkodec Romaba eg' eßtendeig. Ettól fogvá a papac mind Antichristosoc, es Lucipernec hel'tartoi." [Szabinianusz pápa... pápálkodik Rómában egy esztendeig. Ettől fogva a pápák mind Antikrisztusok, és Lucifernek helytartói.] E kijelentés igazságát ezeréves államisága alatt a magyarság a saját bőrén tapasztalta/tapasztalja. [Vajon 2022-ben a magyar miniszterelnök közvetlenül aa megválasztása után mivégre látogatott elsőként a római pápához, holott előzőleg az első útja az USÁ-ba vezetett. Vajon mi instrukciót kaphatott? Bizonyára titok maradna, ha a bekövetkező események nem árulkodnának.]
Ottót aggasztotta Taksony döntése, attól tartott, a pápa megerősödése csorbítaná a hatalmát, ezért álságos lépésre szánta el magát: 971-ben felszólította Pilgrim, passaui püspököt, hogy elhunyt pápák nevében hamisítson[ néhány bullát, miszerint Pannóniaföldje egyházilag a lorchi, ill. az utód passaui püspökséghez tartozik. Pilgrim[8] négy bullát hamisított; s egy ötödiket, melyet VII. Benedek pápa nem a passaui püspök, hanem a salzburgi vikárius javára hitelesített.
Pilgrim, passaui püspök (fametszet részlet 5,7x4,4, cm, 1565/66, Basel)
Ottó a császári udvarban székelő Cluny-i apát közreműködésével békejobbot kínált Taksonynak, melynek végkifejlete a quedlinburgi egyezmény és a magyar vezér, az özvegy Géza másodszori kiházasítása lett.
'Farkasjáró' Wolfgangot a Harz-hegységben az einsiedelni monostor magányában érte a hír, induljon Pannóniába 'pogány' magyarokat téríteni. Passau püspöke, Pilgrim készítette elő az utazását, és adta az útbaigazítást.
972-ben Wolfgang úttalan utakon, a gyepüket kikerülve jutott Taksony elébe. I. Ottó császár békeajánlatát és üzenetét vitte: Ha engedélyezi a hittérítő papok szabad bejárását Pannóniába, a nyugati keresztény világ elismert uralkodója lőn. [Évek múltán querfurti Brunó ugyanezzel ámította Gézát!]
Taksony 972-ben, a német követjárás idején hunyt el. A halála évét Aloldus szerzetes-író jegyezte fel.
Wolfgang küldetése folyásáról hallgat a fáma. A német források mentegetik, sajnálkoznak, hogy Pannóniában ,,a hit magvait vetni hasztalan fáradozik vala". 'Sikertelen' térítéséért mégis a lehető legnagyobb egyházi elismerésben részesült, sőt német nyelvterületen mindmáig szentként tisztelik. Valami 'nagy dolgot' kellett véghezvinnie, hisz' soha senkinek, lett légyen az világi vagy egyházi ember, ha vállalt feladatát nem teljesítette, nem járt jutalom. Sőt megrótták, megbüntették, birtokát elkobozták, rossz esetben a fejét vették. Egyetlen forrás sem említi, mivégre lett Wolfgang püspök. Ám az ,,írásban nem rögzített titkos tárgyalásokat, egyezményeket, az időközben megsemmisített megállapodásokat mindig, minden időben a bekövetkező események igazolják."
tanmese 4
Pilgrim magához rendelte a Pannóniából visszatért Wolfgangot. Megfeddte, mert leendő pannóniai egyházmegyéjében az engedelme nélkül szándékozott téríteni. Úgy tett, mintha nem is az ő tanácsait követte volna. Pilgrim Wolfgang hitbéli tudományát megvizsgálván, meggyőződött, hogy nem kóborló barát, hanem a hit igaz követője. Nem bocsátotta vissza Pannóniába. Tudván tudta, köze volt Taksony halálához vagy halálos betegségéhez[14]. Büntetés helyett kieszközölte, hogy a 972. szeptember 23-án elhunyt Mihály, regensburgi püspök helyét elnyerhesse. Wolfgang e hivatalba 972 karácsonyán iktattatott be.[16] Annak a Regensburgnak lett a püspöke, ahol 18 évvel korábban Bulcsút, Lélt és Súrt felakasztották.
Ottó császár számíthatott Taksonyhalálára, hiszen rögvest követséget menesztett Taksony fiához, Gézához, az újdonsült fejedelemhez, hogy rajta, az ifjú és tapasztalatlan vezéren keresztül szerezze meg pannóniai befolyását.
973-ban a quedlinburgi birodalmi gyűlés után Ottó,német-római császár elhunyt. Nem érte meg terve végkifejletét. A megvalósítás a leszármazottjaira, II. és III. Ottóra, illetve az utódaikra maradt. Kb. 500 évnek kellett eltelnie, mire a Német-Római Birodalom apránként megszerezte Magyarországot.
A németek találékonyságban nem jeleskedtek; ellenfeleik elhallgattatásában évezredes mintát követtek. A jóhiszeműségükről, szavatartásukról, törvénytiszteletükről híres szkíták, hunok, avarok, magyarok mindig minden alkalommal hittek nekik, pedig szemlélőik voltak királyok, főemberek idő előtti távozásának.
Wolfgang követjárásakor hunyt el Taksony. Gyorsan hazaiszkolt. Pilgrim nem engedte vissza Pannóniába, nehogy az ottlétét összekapcsolják ,,fejedelmük" halálával, és meglincseljék.
A papok Géza és a lengyel Adelhaid házassága óta jelen voltak Pannóniában. Adalbert prágai püspök Rómából jövet ,,elfelejtett" továbbenni Prágába.[17] Géza áldozópapja és Vajk/István nevelője lett. Géza 997 évi halálakor sürgősen távozott, mondván, ha a támogatója nincs többé, megy Poroszföldre téríteni. A pogány poroszok ütötték agyon. Áldozópapként szentelt (mérgezett) ostyával[18] eltehette a ,,véreskezű" Gézát láb alól, hiszen a térítendő magyarok kiirtása kezdett az egyháznak kellemetlen lenni.
Imre herceg koronázása előtt négy nappal német küldöttség érkezett István király udvarába. A ceremóniához hagyományos vadkan-vadászat is hozzátartozott; s lám, német vadkan sebezte halálra Imrét.
A majdnem királlyá lett Zrínyi Miklós költő és hadvezért, gubernátort az osztrák küldöttség Új-Zerinvári tartózkodásakor szintén német vadkan ölte meg.
Artabán pártus király leánya és Caracalla császár eljegyzésekor a nagyszámú római leánykérő küldöttség adott jelre előkapta a ruhája alá rejtett fegyvert, és az ünneplő pártus vendégsereget lekaszabolta.
902-ben a bajorok úgy tettek, mintha egyezkedni kívánnának Kurszán vezérrel ezért ,,... lakomára invitálták, a királyukat Chussolt, és a többi vele levőt..." A békés lakmározókat a ruhájuk alá rejtett fegyverekkel orvul legyilkolták.
... és így tovább...
Marton Veronika: Magyarország a kereszt árnyékában, Matrona, Győr, 2018. c. könyve nyomán. (31-34 pp.)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Irodalom - Próza |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2023-06-09 21:15:40, péntek
|
| |
| |
SZERELMI TÖRTÉNETEK
Victor Hugo fogalmazta meg tökéletesen: ,,A fiatalembernél az igaz szerelem első tünete a bátortalanság, leánynál a vakmerőség. Ez meglepő, pedig a magyarázata igen egyszerű: férfi és nő közeledni igyekszik egymáshoz, éspedig úgy, hogy mindegyik fölveszi a másiknak a tulajdonságait." Ugye, milyen igaz? Arról viszont megoszlanak a vélemények, mi a célravezető: kitervelten ismerkedjünk vagy ellenkezőleg - ne keressük a szerelmet.
Nagy dilemma: keresni kell vagy éppen el kell felejteni a keresést és akkor talál ránk a szerelem? Te melyikre esküszöl?
A tervszerű ismerkedés pártján állók projektnek fogják föl a randevúzást, A-tól Z-ig felkészülnek a partner becserkészésére. Sokan szakkönyvek, online segítő oldalak, cikkek böngészésével támogatják önbizalmukat. A másik táborba tartozók a spontaneitásban hisznek, igyekeznek minél kevesebbet agyalni az ismerkedésen. Sodródnak az árral, így talán elkerülik a görcsölést, ami gyakran a társtalálás kerékkötője. Mindkét módszerre adunk példákat, melyek segíthetnek eldönteni a dilemmát.
AMIKOR BESEGÍT EGY BARÁT
Viola két éve volt egyedül másfél éves kislányával, reménytelennek tűnt, hogy újra megtalálja a szerelmet, ezért gyakorlatilag feladta a keresést. ,,A barátaim támogattak, rendszeresen hívtak, hogy ne üljek otthon. Egyik alkalommal a Fonóba mentünk, addigra belenyugodtam, hogy én is lehetek egyedülálló anyuka, nem kell feltétlen párkapcsolatban élni. A tömegből kimagaslott egy szimpatikus, helyes fiú - ő volt Balázs. Előttem ült le pár sorral, hátrafelé nézegetett. Összeakadt a tekintetünk, és elindult a szemezés. Két koncert volt, a barátaim már nem akartak maradni a másodikon. Zsoltot megkértem, hogy tartson ki velem, mert egyedül szánalmasan festenék, hátha segít megismerkednem azzal a helyes idegennel.
Leültem az utolsó sor szélére, Balázs ugyanabban a sorban, de a másik szélén foglalt helyet, Zsolti megállt mellettem, a falnál. A barátom odasúgta, hogy a srác fixíroz, ő el is húzna. Kifelé jövet vártam Balázsra, hátha megszólít, lassan vettem a kabátom, hogy közben történjen valami. Kilépve az épületből, Zsolti pont előttem hajtott el, lefékezett, kérdezte, mi a helyzet. Szomorúan ingattam a fejem. Szerinte biztosan azért nem jött össze, mert a srác azt hihette, együtt vagyunk. És miközben beszéltünk, Balázs jött kifelé, kapucnija a fején, szakadó esőben sétált a Fehérvári út felé. Hátra tekingetett, még a sarokról is visszanézett. Zsolt kétségbeesett kérdésére, hogy akkor most mi legyen, viccből azt mondtam, menjen utána, vegye föl, vigye haza, adja meg a számomat. Beültem a kis autómba, hazamentem anyukámékhoz, a gyerekemhez.
Fél kettőkor csörgött a telefon, Zsolti volt, hogy hazavitte Balázst, és megadta a számomat. Meglepődtem, nem gondoltam komolyan a kérést, azt pláne nem, hogy meg is teszi. Ez szombaton történt, vasárnap délután - mikor már nem reméltem - jelentkezett Balázs. A Centrál Kávéházba beszéltük meg a randevúnkat. A szerelem azóta is tart közöttünk, sőt egyre mélyül."
A BELEFÁRADÁS ÖSSZEHOZ
Viola elengedte a nagy ő megtalálásának terhét, mire egyből rátalált a szerelem. Tímea története azonban arról szól, hogy tudatosan kereste az övét, még egyértelmű üzenetet is hagyott. ,,Csajozós-pasizós portál nélkül Tibor és én nem találkoztunk volna. Tibor otthonülő volt akkoriban, én pedig nem szerettem az utcán ismerkedni. Mindketten felraktuk magunkat egy társkereső oldalra, én azzal a hívogató mondattal, hogy 'Talán te vagy nekem az igazi?'. A nem túl eredeti kérdésre Tibor a fergeteges talánnal válaszolt. Levelezésbe kezdtünk, ami átcsapott napi csetelésbe. Pár hét múlva egy teázóba szerveztük meg az első randinkat. Akkora volt közöttünk az összhang, hogy zárásig csevegtünk. Azóta összeházasodtunk, született két fiunk, boldogan élünk."
A SZERELEM NÉHA SOKADIK LÁTÁSRA ALAKUL KI 
Zsuzsanna Tímeánál is céltudatosabban választott. ,,Haldokló kapcsolatban voltam, egy angol tanfolyamon találkoztam Bálinttal. Mindig foglalkoztatott a családalapítás gondolata; férj, apuka-anyuka-gyerekek, meghitt otthon. Igyekeztem megfelelni a társadalmi elvárásoknak, főképp a szüleimnek. Elsőre nem volt szimpatikus Bálint, kinézetre sem. Tudálékos okostojásnak tartottam, halk beszéde idegesített. A harsány, magabiztos férfiakat kedveltem. Túl jól ment az angol, a tanár sokszor velem példálózott, és Bálint engem nézett okostojásnak. Nem volt szerelem első látásra, hónapok alatt kerültünk egyre közelebb egymáshoz, ahogy szünetekben beszélgettünk.
A presztízs adta a lökést, hogy jobban meg akarjam ismerni; kiderült, hogy orvostanhallgató. Együtt angoloztunk, kérte, hogy menjek föl, csináljuk meg a házit. A hetven négyzetméteres legénylakása megtetszett, huszonnégy évesen menekülni akartam otthonról. Őszintén szólva, kezdetben nem annyira a pasira gerjedtem, mint a körülményeire. Az i-re akkor került föl a pont, amikor elmesélte, hogy előttem hároméves kapcsolata volt - egyből komolyan vehető, családalapításra képes férfinek tűnt fel a szememben. Egyre jobban beleszerettem, a szex kezdettől fantasztikus volt vele. Két hét járás után hozzáköltöztem. Három lányunk született, mai napig nagy a szerelem, még mindig fedezek föl benne újabb értékeket."
VAN, AMIKOR NEKED KELL MEGTENNI AZ ELSŐ LÉPÉST!
Melinda a munkahelyén szeretett bele leendő gyermeke apjába. Azt mondja, eltökélt nem volt, hogy megszerezze álmai férfiját, de a kíváncsiságnál több hajtotta. ,,Mindketten kifelé lógtunk a kapcsolatainkból, de én voltam, aki felismertem, hogy Gábor az igazi, fordítva nem így volt. Ő mindenkivel nyitottan, kommunikatívan viselkedett, zárkózott létemre nekem kellett megtenni a kezdeti, látványos lépéseket. Számára a kölcsönös nyitottság még nem jelezte egyértelműen a közeledési szándékot - mondhatni, kiugrasztottam a nyulat a bokorból. Az egész kollektíva által sűrűn látogatott helyi kávézóban - ahol közvetlen modorban folyt a cseverészés, így nem feltűnő az ismerkedés -, egyszer megkértem, mutassa meg a fotókat, amikről épp lelkesen mesélt a társaságunknak. Ebből lett az első randevúnk."
NEM MINDEN SZIMPATIKUS FÉRFIVEL JÖVÜNK ÖSSZE
A tartós szerelmi kapcsolatok után következzen az egyedülálló Bernadett története, mely megmutatja, hogy egy ,,nagy találkozásnak" nem feltétlen kell kapcsolatba torkollnia ahhoz, hogy felejthetetlen legyen. Szerinte manapság a fiúk ritkán kezdeményeznek, de ha a lány kimutatja érdeklődését, szívesen fogadják. ,,Életem legemlékezetesebb ismerkedése nem volt eltervezve. A barátnőmmel egy elegáns szórakozóhelyre mentünk, letisztult, alkalomhoz illő megjelenésünkkel megadtuk a módját. Nem tudtunk asztalt foglalni, így fent, oldalról nézhettük csak az alant mulatozó VIP-vendégeket. Vágytunk a hangulatos lenti részre, 'egyszer élünk' alapon lekacsintottunk két fiatalembert, majd intettünk nekik, hogy jöjjenek föl, és megismerkedtünk. Kiderült, hogy olaszok, levittek minket az asztalukhoz, onnantól VIP-szervízt kaptunk, fantasztikus bulihangulatban volt részünk. Úgy éreztem, mintha a Nagy Gatsby című filmbe csöppentem volna! Folyt a pezsgő - emlékezetes buli volt, egy nagyon jóképű fiúval. És habár nem lett folytatása az ártalmatlan flörtnek - kiderült, hogy otthon várja a barátnője - csodás estét szerzett nekem. Megérte a spontán, bevállalós hozzáállás."
NEM ELÉG ERŐSEN GONDOLNI RÁ! 
Noha a fenti öt love story alapján nem lehet megnyugtató módon eldönteni a kérdést, hogy tudatos vagy ösztönös alapállásból essünk-e szerelembe, erre is, arra is találni példákat - lehetséges, hogy ezúttal is az arany középút a jó megoldás? -, mégis, a nők mintha eltökéltebben fognának neki a párkeresésnek. Egyértelműen közös vonás, hogy a szereplők aktív részesei voltak az eseményeknek. Nem elég hát, ha otthon, a fürdőszobatükör előtt erősen gondolunk az áhított férfira, még akkor sem, ha hiszünk az ezotériában. Divatos kifejezéssel élve: legyünk proaktívak! És higgyünk továbbra is a lányregényeknek, mert mindenki számára létezik a mesés királyfi, csak meg kell találni - valahogy.
A 6 LEGFURCSÁBB SZERELMI TÖRTÉNET AZ INTERNET ELŐTTI KORBÓL l
A románc még sokkal drámaibb és veszélyesebb kaland volt a viktoriánus korban. Bár közösségi oldalak és internet még nem volt, szerencsére a korabeli újságok beszámoltak a bizarr románcokról. Így mi is rácsodálkozhatunk, milyen türelmesek és kitartóak voltak kétszáz éve még a szerelmesek.
Egészen bizarr szerelmi történeteket produkált az élet
Hétköznapi emberek bizarr szerelmi történeteiben nem volt hiány a múltban sem. Csak közösségi oldalak híján kevesebb ilyen sztoriról értesültek az emberek.
Ott volt például az igazi aranyásó, aki szeretője halála után, évtizedek múlva könyörögte vissza magát első férjéhez. Ám a történet vége mégsem happy end.
Volt olyan szerelmes, aki egy tarantella pókkal is megküzdött imádottjáért.
A szerelem nem ismer határokat. Aki igazán szeret, évtizedekig képes várni. Ám a romantikus történetek nem mindig végződtek jól a múltban sem.
TANMESE ARRÓL, HOGYAN NE TÉRJÜNK VISSZA A RÉGI SZERELMÜNKHÖZ
Az élet nem volt kegyes egy bizonyos Jack McKennához. Felesége a férfi legjobb barátjával szűrte össze a levet. El is hagyta férjét, és Amerikába ment szeretőjével. Lányuk meghalt influenzában. A férfi is elkapta a betegséget. Csak néhány fityingje maradt, amit ételre költhetett.
MÉG AMIKOR A SORS VÉGÜL RÁMOSOLYGOTT, AZ IS INKÁBB GÚNYOS VIGYORNAK BIZONYULT
1892 januárjában egy jólöltözött nő kérdezősködött a londoni munkásszállón, ahol Jack McKenna lakott. A nő a szobájában térdre borult a férfi előtt és könyörgött, hogy bocsásson meg neki. A felesége volt, aki Kaliforniából jött vissza. Itt megcsinálták szerencséjüket, aranyat találtak. Ám a volt legjobb barát meghalt, ezután tért vissza elhagyott férjéhez az asszony, hogy ott folytassák, ahol abbahagyták.
Nem várt fordulat azonban, hogy a nő is elkapta az influenzát, miközben férjét ápolta. Tüdőgyulladásban meghalt. Férje viszont túlélte, és 62 ezer fontot örökölt a felesége után.
TITKOS ESKÜVŐ A RÁCSOK MÖGÖTT
A rab és menyasszonya éjfélkor esküdtek meg, kezüket szorosan összefonták a cella ablakának rácsain keresztül. A nő az éj leple alatt mászott fel a börtön ablakához, bátyja vállán állva, hogy elérjen szerelméhez. Az 1885-ben tartott esküvőn az ara addig hullatta könnyeit és csókolta a vőlegény kezét, míg a bátyja nem szólt félve, hogy kezd fáradni a lány súlya alatt.
A 18 éves Mollie Downes házasodott össze egy James Fauntleroy nevű férfival, akit azért zártak börtönbe, mert megpróbált megölni egy férfit, aki le akarta csapni a kezéről a menyasszonyát. A szerelmesek azt hitték, hogy a szerencsétlen áldozat belehalt a sérüléseibe. Mollie volt a támadás egyetlen szemtanúja. Azzal, hogy összeházasodtak, nem tehetett tanúvallomást a bíróságon.
Az esküvő utáni napon a kisváros rendőre tudomást szerzett a titkos esküvőről. Nagyon dühös lett, amiért túljártak az eszén. Olyannyira, hogy szélütést kapott és ágynak esett.
PÁRBAJ A TARANTELLÁKKAL
1892-ben Las Vegas-ban egy mexikói és egy amerikai férfi ugyanabba a nőbe szeretett bele. Az csak olaj volt a tűzre, hogy a mexikói férfi azt terjesztette a másikról, hogy csaló gazember. Nem kellett sokáig várni a párbajra közöttük. Ezzel akarták eldönteni, kié legyen a lány.
Ám nem egyszerű pisztolypárbajra került sor. Az amerikai azt akarta, hogy a mexikói férfi menjen be vele egy tarantella pókokkal teli, sötét szobába, ahol néhány tucat skorpiót is elhelyeznek, hogy izgalmasabb legyen. Ez remek bátorságpróba lenne.
A mexikói nem akarta elfogadni a kihívást, ám félt, hogy gyávának tartják, így belement. Elkezdődött a harc. Nem sokkal azután, hogy rájuk zárták az ajtót, hallották, ahogy a mexikói azt kiabálja, megmarta egy pók és haldoklik. Az ajtókat ekkor kinyitották, a férfi kilépett és összeesett.
Ellenfele sértetlenül és győztesen sétált ki a szobából. Kiderült, hogy a mexikóit sem marta meg egyetlen pók sem, csupán egy falból kiálló szög karcolta meg a kezét.
RÉMÁLOMBA ILLŐ ROMÁNC
AMIKOR KÉT SZERELMES KÉPTELEN VÁRNI, TRAGÉDIÁK TÖRTÉNHETNEK
A tragédiát és a vígjátékot csak egy hajszál választja el egymástól. Budapesten 1888-ban két szerelmes tinédzser is megtapasztalhatta ezt. A fiú 17 éves volt, a lány négy évvel fiatalabb. A fiatalok nemigen tudtak várni, úgy érezték, nem bírják ki addig, míg összeházasodhatnak, így a halál az egyetlen kiút számukra. Úgy tervezték, hogy a Duna partján állva megcsókolják egymást, majd a vízbe vetik magukat. A lány be is ugrott, a fiú pedig előrántott egy pisztolyt.
Ám a folyóba csobbanva a lánynál bekapcsoltak az ösztönök, és úszni kezdett. Amikor elérte a partot, akkor látta, hogy a fiú maga felé fordítja a fegyvert, meghúzza a ravaszt háromszor is egymás után, de mindháromszor elvétette a lövést.
Negyed órával később a szerencsétlen pár csüggedten indult haza a valószínűleg elég mérges szüleikhez.
A NŐ, AKI ÖT FÉRJET TEMETETT EL
Még VIII. Henrik rekordját is megdöntötte az a francia nő, aki ötszörös özvegynek mondhatta magát a viktoriánus korban. Mindegyik férje csúnya véget ért.
Az első férj felakasztotta magát. A második egy tűzben vesztette életét. A harmadik vízbe fojtotta magát. A negyedik ugyanúgy végezte, mint az első.
Ezután ötödször is férjhez ment az asszony, aki már bizonyára kívülről tudta, hogy zajlik egy esküvő. Ám nem sokkal az esküvő után, 1901-ben felakasztotta magát ő is.
Miért döntöttek mind a halál mellett? Ez sosem derült ki. Az viszont bizonyos, hogy mindannyian szép összeget hagytak az özvegyre haláluk után.
A 6 legfurcsább szerelmi történet az internet előtti korból
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Irodalom - Próza |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2023-05-26 21:00:33, péntek
|
| |
| |
TANULSÁGOS TÖRTÉNETEK, MESÉK 2.
ALEXANDER FLEMING
A férfit Flemingnek hívták, szegény skót farmer volt.
Egy napon, miközben valami megélhetést próbált szerezni a családjának, segélykiáltást hallott egy közeli mocsárból. Eldobta a szerszámait és odaszaladt a láphoz. Egy rémült fiút talált ott, derékig elmerülve a fekete iszapban, aki kiáltozva próbálta kiszabadítani magát.
Fleming farmer megmentette a fiút a hosszú, borzalmas haláltól.
Másnap egy díszes hintó gördült a skót szegényes portájára.
Egy elegáns nemes ember szállt ki belőle és a megmentett fiú apjaként mutatkozott be.
- Szeretném megfizetni neked - mondta, - hogy megmentetted a fiam életét.
- Nem fogadhatok el fizetséget azért, amit tettem - válaszolta a skót farmer és egy legyintéssel
elutasította az ajánlatot.
Ekkor a farmer saját fia jelent meg a család viskójának ajtajában.
- Ez a te fiad? - kérdezte a nemesember. - Igen - válaszolta büszkén a farmer.
- Akkor egyezzünk meg. Hadd biztosítsam neki azt az oktatást, amit az én fiam fog kapni. Ha a
gyerek olyan, mint az apja, akkor bizonyosan olyan ember lesz belőle, akire mind a ketten
büszkék leszünk.
IGY IS LETT!
Fleming fia a legjobb iskolákba járt és mikor eljött az ideje, diplomát szerzett a St. Marys kórház
orvosi karán Londonban, majd nemsokára az egész világ megismerte a nevét: ő volt a kíváló Sir Alexander Fleming, a penicillin feltalálója.
Évekkel később, ugyanannak a nemesembernek a fia, aki megmenekült a mocsárból, tüdőgyulladást kapott.
És ekkor mi mentette meg az életét?
A penicillin!
Hogy hívták a nemesembert?
Lord Randolph Churchill.
És a fiát?
Sir Winston Churchill.
Egyszer valaki azt mondta: kölcsönkenyér visszajár!
Dolgozz hát úgy, mintha nem lenne szükséged pénzre.
Szeress úgy, mintha sohasem bántottak volna meg.
Táncolj úgy, mintha senki sem nézné.
Énekelj úgy, mintha senki sem hallgatná.
Élj úgy, mintha a földi paradicsomban volnál.
AZ ÉG KÉK, A FŰ ZÖLD - TANMESE
A szamár azt mondta a tigrisnek:
- "A fű kék".
A tigris válaszolt:
- "Nem, a fű zöld."
A vita elmérgesedett, és mindketten úgy döntöttek, hogy döntőbíróság elé viszik, és ezért az oroszlán, a dzsungel királya elé mentek.
A szamár már azelőtt kiabálni kezdett, hogy elérte volna az erdei tisztást, ahol az oroszlán ült a trónján:
- "Őfelsége, igaz, hogy a fű kék?".
Az oroszlán válaszolt:
- "Igaz, a fű kék."
A szamár sietett és továbbment:
- "A tigris nem ért egyet velem, ellentmond és bosszant, kérlek, büntessétek meg."
A király ekkor kijelentette:
- "A tigris 5 év hallgatással lesz büntetve."
A szamár vidáman ugrott, és elégedetten, ismételgetve folytatta útját:
- "A fű kék"...
A tigris elfogadta a büntetését, de előtte megkérdezte az oroszlánt:
- "Felség, miért büntettél meg engem, elvégre a fű zöld".
Az oroszlán válaszolt:
- "Valójában a fű zöld."
A tigris megkérdezte:
- "Akkor miért büntetsz engem?"
Az oroszlán válaszolt:
- "Ennek semmi köze ahhoz a kérdéshez, hogy a fű kék vagy zöld. A büntetés azért van, mert egy ilyen bátor és intelligens teremtmény, mint te, nem vesztegetheti az idejét arra, hogy egy szamárral vitatkozzon, és ráadásul még idejön és ezzel a kérdéssel is zaklat engem."
A legrosszabb időpocsékolás a bolonddal és fanatikussal vitatkozni, akit nem érdekel az igazság vagy a valóság, csak a hite és az illúziói győzelme. Soha ne vesztegessük az időt olyan érvekre, amelyeknek nincs értelme...
Vannak emberek, akik bármennyi bizonyítékot és bizonyítékot is mutatunk be nekik, nem képesek megérteni, másokat pedig elvakít az ego, a gyűlölet és a harag, és csak azt akarják, hogy igazuk legyen, még akkor is, ha nincs igazuk.
Amikor a tudatlanság ordít, az intelligencia hallgat.
A Te békéd és nyugalmad többet ér!
A BUDDHIZMUS TANÍTÁSAI AZ EMBERI KAPCSOLATOKRÓL
1. Ne érezd magad rosszul azért, mert vannak, akiknek csak akkor jutsz eszébe, mikor szükségük van rád. Érezd magad kiváltságosnak, hogy te vagy elméjükben a gyertya, amely akkor gyullad fel, mikor sötétben van elméjük.
2. Mindig lesz olyan ember az életedben, aki nem bánik veled jól. Köszönd meg neki, mert erősebbé tesz.
3. Ha valaki rosszul bánik veled, emlékezz:
Vele van valami baj, nem Veled. Egészséges emberek nem pusztítják el egymást.
4. Amikor fáj, figyelj. Az élet próbál neked valamit tanítani.
5. Három megoldás van minden problémára: elfogadni, változtatni, vagy elengedni. Ha nem tudod elfogadni, változtass. Ha nem tudsz rajta változtatni, akkor engedd el.
6. Engedd, hogy az emberek megítéljenek. Engedd, hogy félreértsenek. Engedd, hogy pletykáljanak rólad. Az, amit rólad gondolnak, nem a te problémád. Véleményük nem fogja a számláidat kifizetni. Tehát maradj kedves, szeress kitartóan és légy szabad egyéniség, bármit is mondanak vagy tesznek, soha ne kételkedj értékességedben és az igazság szépségében. Ragyogj tovább és hagyd a gyűlölködőket gyűlölködni.
7. Mindegy mennyire tanultnak, tehetségesnek, menőnek, vagy gazdagnak hiszed magad, az, ahogyan másokkal bánsz, végeredményben mindent elmond rólad. A becsületesség minden.
8. Minél kevésbé érdekel, hogy mit gondolnak rólad az emberek, annál boldogabb leszel.
9. A csend a legjobb válasz annak, aki nem értékeli a szavaidat.
10. Ha azt hiszed, minden valaki másnak a hibája, akkor sokat fogsz szenvedni. Majd amikor megérted, hogy minden belőled indul ki, akkor fogsz békére és örömre lelni.
11. Ahol nincs tisztelet, ott szeretet sincs.
12. A kapcsolatok sohasem halnak természetes halált. Megöli őket az ego, az elutasítás és a hozzáállás.
DOLGOZNI VOLTAK
Angliában kigyulladt egy 3 emeletes ház. Porig égett. Mindenki föl volt háborodva:
Hogy lehet,hogy az
1. emeleten egy közel keleti család lakott. Mindenük oda lett 6-an meghaltak.
A 2. emeleten egy arab család lakott. Mindenük oda lett. Meghalt 3 ember.
A 3. emeleten egy Magyar család lakott, oda lett mindenük és nem halt meg senki.
Másnap megírta az újság:
A Magyarok közül azért nem halt meg senki, mert dolgozni voltak.
AZ EGÉR ÉS AZ EGÉRFOGÓ
Az egér egy lyukból nézi a parasztot és a parasztasszonyt, amint egy csomagot bont fel. Elszörnyülködve látja, hogy egérfogó van benne. Kiszalad az udvarra, és kiabál:
- Egérfogó, egérfogó!
A tyúk ránéz, és azt mondja:
- Tudom, hogy nagyon félsz, de nekem nincs mitől félnem.
Az egér a disznóhoz szalad. A disznó röfög egy kicsit, és azt mondja:
- Sajnálom, ez rám nem vonatkozik, de imádkozni fogok érted.
Az egér a tehénhez menekül. A tehén elbőgi magát:
- Egérke, sajnálom, de nem az én bőrömről van szó!
Az egér lehajtott fejjel tér haza. Még azon az éjszakán a házban nagy zajjal lecsapódott az egérfogó. A parasztasszony sietett megnézni, mit fogott az egérfogó. A sötétben nem vette észre, hogy mérges kígyó esett a csapdába, és az állat megmarta a lábát.
A paraszt bevitte a kórházba a feleségét. Nemsokára hazaengedték, de még mindig lázas volt. A paraszt tyúkot vágott és erőlevest készített az asszonynak, de szenvedése nem múlt el.
Jöttek a barátok, egész nap ápolták, gondoskodtak róla. A paraszt disznót vágott, hogy legyen mit enni, de semmi sem segített, az asszony meghalt. A temetésre sokan eljöttek. A paraszt tehenet vágott, hogy legyen elég ennivaló a halotti toron.
Az egér szomorúan nézte végig a halotti tort.
Tanulság:
Ha megtudod, hogy valakinek problémája van, és azt gondolod, hogy ez téged nem érint - gondolkodj el. Mindannyian ugyanazon az úton haladunk, amelynek neve: ÉLET. Minden ember és minden esemény az élet képzeletbeli szőttesének egy-egy fonala...
EZ ANNYIRA IGAZ!
Istennel beszélget egy ember:
- Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol.
Isten odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az embernek, hogy betekintsen
A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval.
Az embernek elkezdett csorogni a nyála.
Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett.
Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal.
De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni.
A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva.
Isten ekkor azt mondta: Amit most láttál az a Pokol volt.
Majd mindketten a második ajtóhoz léptek.
Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában.
Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét elkezdett folyni a szent ember nyála. Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben.
De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek egymással.
A szent ember ekkor azt mondja Istennek: Én ezt nem értem!
- Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából csak képesség' kérdése. Ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak magukra gondolnak.
Amikor csak magunkra gondolunk... a Pokol van itt a Földön.
A FAVÁGÓ KÍVÁNSÁGA
(Német mese)
Egy favágó télen át kinn dolgozott az erdőn. Egyszer, amikor már ugyancsak elfáradt a nehéz munkától, úgy beleszorult a fejszéje egy fatörzsbe, hogy meg se bírta mozdítani. Húzta jobbra, vonta balra, feszegette, de a fejsze csak nem mozdult. Megdühödött a favágó, s úgy ordított, hogy hangos lett tőle az erdő. Amint éppen így zúgolódott, egyszer csak előlépett egy vén fa mögül egy töpörödött, ráncos képű anyóka, s így szólt
- Miért szidod a fákat meg a fejszédet, amikor belőlük élsz? Talán bizony azt kívánnád, hogy munka nélkül legyen meg a kenyered?
Rávágta erre a favágó:
- Igenis, hogy éppen azt kívánom magamnak! Azt, hogy ami fához csak hozzáérek, az tüstént darabokra essék szét!
Az anyóka megcsóválta a fejét, de aztán rábólintott:
- Jól van, legyen úgy, ahogy kívánod. Én a manók öreganyja vagyok, és teljesítem a kívánságodat. Hanem te lásd majd, hogy mennyi örömöd lesz benne!
Azzal visszalépett a vén fa mögé, s eltűnt. A favágó pedig odament ahhoz a fatörzshöz, amelyikbe a fejszéje szorult, s próbaképpen óvatosan megérintette a kérgét. Hát uramfia, abban a pillanatban négyfelé esett a vastag törzs, a fejsze is kifordult belőle! Nagyot kacagott a favágó, belerúgott a fejszébe, s vidáman indult hazafelé. Útközben mindjárt el is tervezte, hogy vesz magának egy csilingelő szánt, egy pár jó lovat, s ezután mindennap csak kiszánkázik az erdőbe, megérinti a fákat, s már rakja is a szánra, és viszi a városba eladni.
Hanem ahogy belépett a házába, s fáradtan lezöttyent egy székre - a szék reccsent egyet, s összecsuklott alatta. Amikor meg fel akarta húzni az otthoni facipőjét - hát a cipő kettéhasadt a kezében.
Amikor meg benyúlt a szekrénybe tiszta harisnyáért - recsegve-ropogva összedőlt a szekrény, csupa gyújtós lett belőle. Megszeppent erre egy kicsit a favágó, no de sebaj - gondolta, s kihúzta az asztalfiókot, hogy elővegye a kenyeret. Akkor meg az asztal esett le nyekkenve a négy lábáról.
Ekkor már csak egy vágya volt: lefeküdni, kipihenni ezt a különös napot - de az ágy deszkái is szétestek alatta, ő meg nekigurult a gerendából meg deszkából ácsolt falnak, s úgy rádűlt az egész ház, hogy alig bírt alóla kikecmeregni. Ilyenformán háza se volt már.
Kiment az erdőbe, hogy ott háljon, de álmában nekidőlt egy hatalmas bükkfának, s az is olyan iszonyú ropogással zuhant a földre, hogy a favágó halálosan megrémülve ordított fel:
- De hiszen ne is tudjak én többé másképp fát vágni, mint a fényes fejszémmel meg a két karom erejével!
A töpörödött, ráncos anyóka alighanem megszánhatta, mert az erdőkerülő másnap látta a favágót, amint kinn dolgozott az irtásban, döntötte a fákat, vidáman forgatta a fejszéjét, és fütyörészve rakta ölbe a széthasogatott tuskókat.
(Átdolgozta Bor Ambrus)
A KÉT FAVÁGÓ
Az erdőben egymás mellett dolgozott két favágó. A fák törzseinek hatalmas volt az átmérője. Sokat kellett dolgozni a fakitermeléssel. Mindketten egyformán jól kezelték a fejszét, de a munkamódszerük nem egyezett: az első kitartó munkával vágta a fába fejszéjét, egyiket a másik után. Ritkán és akkor is csak rövid szünetet tartott. A másik favágó óránként hosszabb pihenőre megpihent.
Naplementekor az első favágó csak a munka felét végezte el. Izzadtan és fáradtan tette le a szerszámot, szinte teljesen kimerült. A második, szinte hihetetlen, de befejezte a munkát. Egyszerre kezdték a favágást és a fák is nagyjából egyformák voltak. Az első favágó nem hitt a szemeinek.
- Nem értem a dolgot - mondta. Minden órában kiadós pihenőt tartottál és mégis előbbre vagy.
- Igen, láttad, hogy minden órában megálltam pihenni. Amit viszont nem láttál, az az volt, hogy a szünetet arra is felhasználtam, hogy megélezzem a fejszémet - mondta a másik favágó.
Tanulság:
Rengetegen elkövetik azt a hibát, hogy mindent bele adnak a munkájukba, vállalkozásuk építésébe, látástól-vakulásig dolgoznak, még sem jutnak egyről a kettőre. A sikerhez vezető úton saját magunk fejlesztése, képzése ugyanolyan fontos, mint a kitartó, kemény munka. Ezért hát mindig szánjunk időt arra, hogy fejlődjünk.
KISMADÁR
Egy vadász megfogott egy kismadarat. A madárka azt mondta a vadásznak, hogy ha szabadon engedi, három felbecsülehetetlen értékű tanácsot ad neki. A vadász hosszan tépelődött, majd belement az alkuba.
A kismadár első tanácsa az volt, hogy ne ragaszkodjon a dolgokhoz, hagyja, hadd jöjjenek, hadd menjenek. A vadász úgy gondolta, ez jó tanács, és kiengedte a markából a madarat. A második tanács így szólt: bízzon abba, amit közvetlenül érez és tapasztal. A vadász úgy gondolta, hogy ez is jó tanács, és engedte, hogy a madár felszálljon egy közeli fára.Amint ez megtörtént, a kismadár harsányan nevetve felrepült. A vadász utána kiáltott, és megkérdezte,mi olyan mulatságos, mire a madár így válaszolt:
- Ha tudnád, hogy nálam van a világ legértékesebb gyémántja, nem engedtél volna el.És még jobban nevetett.
A vadász dühbe gurult, é kiabálni kezdett, hogy a madár azonnal jöjjön vissza. A madárka persze, ügyet sem vetett rá.
- Hát jó, de akkor legalább tartsd be, amit ígértél-mondta. Halljam a harmadik tanácsot!
- Ugyan miért mondanék neked bármit is, te ostoba, amikor az első két tanácsomat sem fogadtad meg, hiszen nem hagyod csak úgy jönni és menni a dolgokat.Nézd, hogy dühbe gurultál és próbálsz újra megfogni. És az érzékeidben sem bízol, különben felfognád,hogy egy olyan apró madár, mint én nem rejtheti el apró testében a világ legértékesebb ékkövét.
A madár nevetve elfordult, hogy elrepüljön.
- Mivel nem az első két tanácsom szerint cselekedtél, nem vesztegetem rád a harmadik bölcsességemet.
Azzal messze szállt.
Ezzel tulajdonképpen megadta a vadásznak a harmadik és egyben legjobb tanácsot is:
Bármilyen tanács felesleges, ha nem fogadjuk meg.
MIRE FIGYELSZ?
Történt egyszer, hogy egy indián sétált a New York-i Times Square környékén. Éppen csúcsidő volt, tehát sokan nyüzsögtek az utcákon. Az autósok nyomták a dudákat, a taxisok csikorogva fordultak be az utcasarkokon, a város zaja szinte süketítő volt. Egyszer csak megszólalt az indián:
- Hallok egy tücsköt.
- Az nem lehet - mondta a barátja. - Ekkora zajban hogy lehetne meghallani egy tücsköt?
- Biztos vagyok benne. Hallottam egy tücsköt - mondta az indián
- Ez őrültség- mondta újra a barátja.
Az indián viszont egy kis ideig türelmesen figyelt, majd elindult az utca másik oldalára, ahol néhány bokor nőtt. Az ágak között tényleg megtalálta a tücsköt. A barátja álla leesett:
- Ez lehetetlen. Neked természetfölötti hallásod van.
- Nem - válaszolt az indián. - Az én fülem semmiben sem különbözik a tiedtől. A dolog csak azon múlik, hogy mire figyelsz jobban.
- Ez lehetetlen, én sose hallanék meg egy tücsköt ilyen zajban. Nem, nem lehetetlen - hitetlenkedett tovább a barátja.
- Az egész csak azon múlik, hogy mi a legfontosabb neked. Figyelj! Bemutatom.
Az indián kivett a zsebéből néhány érmét, majd a földre ejtette azokat. Harminc méteres körzetben minden fej megfordult, hogy vajon az érme, ami csörrent, nem az övék-e.
- Látod már, hogy mire gondoltam?
Tanulság:
Minden azon múlik, hogy mi az, ami fontos számodra.
A SASFIÓKA TÖRTÉNETE
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szikla, s rajta egy sasfészek. A szikla alatt volt egy házikó, mellette egy kis udvaron élt egy tyúk. Egyszer csak nagy szél kerekedett, s a sasfészekből az egyik tojás legurult a kis udvarra a tyúkhoz. Az meglátja a tojást, hozzáteszi a sajátjai mellé, s kikelti.
A tyúk azt hiszi, hogy csibét keltett ki, és a “csibe" egyre csak nő. Gyorsabban nő, mint a testvérei, s jár-kel az udvaron. Egész életében arra van nevelve, hogy magot kell felcsipkednie a talajról. Ha szerencséje lesz, kihúz a földből egy gilisztát. Arra van tanítva, hogy nem szabad a kerítésen kívül mennie, különben meg lesz büntetve. És ez így van rendjén, mert ez mindig is így volt. Így van a kis csirke (sas) nevelve...
A kis sas úgy is viselkedik, mint a többi csibe. Jár-kel az udvaron, szedegeti a magot. Egyszer, amint így kapirgál, felnéz az égre, s mit lát: egy óriási sast, amely csodálatosan repül.
A kis sas megszólal:
- Gyönyörű lenne, ha én is tudnék ilyen csodálatosan repülni.
A sas meghallja, s így szól hozzá:
- Hiszen te repülhetsz.
- Á, dehogy. Én még a kerítésen kívül sem mehetek. Magot kell kapirgálnom. Ha jól megy, kihúzok magamnak egy gilisztát és egyszer talán vasárnapi ebédként végzem majd. Így volt ez mindig.
- De te repülhetsz. Legalábbis megpróbálhatod.
- Hogyan?
- Normálisan. Úgy, mint én. Próbáld meg! Lehet, hogy párszor lepottyansz. Lehet, hogy az elején nem sikerül. De legelőször is meg kell próbálnod.
A beszélgetést meghallja a tyúkanyó, odaszalad és rákezd:
- Ki látott már ilyet, hogy egy tyúk repüljön? Itt maradsz és kész!
Szól hozzá a sas:
- Próbáld meg! Amíg nem próbáltad meg, nem tudod, hogy sikerül-e.
A tyúkanyó erre ezt mondja:
- Itt maradsz! Nem mehetsz el az udvarról. Egész életedben azt magyaráztam, hogy te nem tudsz repülni. A kerítés mögé sem szabad menned!
A kis sas egy darabig tétovázik, nem tudja, mitévő legyen. Odasereglenek hozzá a csibebarátai, akik végül meggyőzik arról, hogy nem képes repülni, és ezért ő meg sem próbálja.
A sasfióka ezek után az egész életét abba a tudatban éli le, hogy ő egy átlagos tyúk, akinek semmi keresnivalója nincs az égen a sasok között.
Tanulság: Tartsd magad távol azoktól, akik le akarják törni az ambíciódat! A “kis" emberek mindig ezt teszik, de a nagyok éreztetik veled, hogy te is naggyá válhatsz.
A SZAMÁR TÖRTÉNETE
Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is tehetne.
Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni, nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba.
A szamár megértette, mi történik és először rémisztően üvöltött.
Aztán, mindenki csodálatára, megnyugodott... Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba.Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami csodálatosat tesz. Lerázza magáról a földet és egy lépéssel feljebb mászik. Ahogy a paraszt és szomszédai tovább lapátolták a földet a szamárra, lerázta magáról és egyre feljebb mászott. Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált!
A tanulság:
Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb!
A SZEGÉNY EMBER ÉS A KECSKE
Volt egyszer egy nagyon gazdag ember. Az ifjú tanítványával járta a világot. Közben mindegyre csak tanította, okította az ifjú tanítványát.
Egy este a hegyekben jártak, és rájuk esteledett. Nem volt hol aludniuk. Nem messze megláttak egy rozzant házat. Odamentek. Bekopogtak. Szállást és vacsorát kértek.
A gazda mondta nekik, hogy szívesen ad vacsorát, de csak nagyon kevés és szegényes ételük van. Egy kis kecskesajt, egy kis tejföl, meg egy kis túró. Szállást is csak a pajtában, a szénán tud adni nekik, a kecske mellett. A gazdag ember azt mondta, hogy nem baj, örömmel veszik ezt is, és nagyon köszönik. Vacsora közben a gazdag ember megkérdezte a gazdát, hogy miből élnek, mit csinálnak.
- Van nekünk ez az egy szem kecskénk. Abból élünk. Az asszony minden nap megfeji. A tejből túrót, tejfölt és sajtot készít. Én meg minden nap lemegyek a városba, és a vásárban eladom őket a piacon.
- Jól meg lehet ebből élni? - kérdezte a gazdag ember.
- Hát nem igazán. Rettentő szegények vagyunk. Nincs semmink, csak a kecske, meg ez az egy helyiségből álló viskónk a pajtával.
Vacsora után nyugovóra tértek. A gazdag ember az ifjú tanítványával a pajtában aludt, a kecske mellett. Hajnalban nagyon korán felébresztette a tanítványát, és mondta neki:
- Keljél gyorsan, és lökd bele a kecskét a szakadékba!
- De mester! Hát hogy lökném már azt a szegény kecskét a szakadékba? Ez mindenük. Semmi másuk nincsen. Ebből élnek!
- Ne vitatkozz velem! Amikor a tanítványom lettél, megfogadtad, hogy mindig azt csinálod, amit én mondok Neked.
Mit volt mit tenni. Felkelt az ifjú tanítvány. Kivezette a kecskét a pajtából. Aztán belelökte a szakadékba. Ezután csendben elmentek.
Sok év telt el azóta.
A gazdag ember tanításainak köszönhetően mára az ifjú tanítványból is nagyon módos ember lett.
De egész életében lelkiismeret furdalása volt amiatt, hogy annak idején titokban a szakadékba lökte azt a szegény kecskét.
Így hát, egyszer csak gondolt egyet. Fogott egy nagy szekeret. Telis-tele pakolta mindenféle földi jóval, ennivalóval, ajándékokkal, meg még pénzzel is. Befogott elé két gyönyörű lovat. Aztán felszekerezett vele a hegyekbe, hogy megkeresse a szegény embert, akinek a kecskéjét annak idején a szakadékba lökte. Gondolta, hogy ezzel a szekérnyi ajándékkal jóváteszi, amit annak idején tett.
Hát, alig ismerte meg azt a helyet, ahol annak idején a szegény ember viskója állt. Mert a viskó helyén most egy gyönyörű, hatalmas ház állt, gazdag birtokkal, szép kerttel és istállókkal. Nem győzött csodálkozni.
Megy föl a lépcsőn, ott áll a gazda. Ugyanaz az ember volt, akinek a kecskéjét annak idején a szakadékba lökte. Mondja neki szégyenkezve-csodálkozva:
- Biztos nem emlékszik már rám. A mesteremmel jártam maguknál sok évvel ezelőtt. Vacsorát és szállást kértünk és kaptunk maguktól.
- Dehogynem emlékszem, mondja a gazda amikor itt voltak, másnap reggelre eltűnt a kecskénk.
- A mesterem parancsára én löktem bele a szakadékba. Azóta is rettentően szégyellem magam érte. Jóvátételként hoztam maguknak ezt a szekeret.
- Ne szégyellje magát. Örökre hálás vagyok érte.
- De miért?
- Miután már nem volt meg a kecském, ezért aztán valami más megélhetés után kellett néznem. És ez sokkal jobb, mint a kecske volt. Magának köszönhetően gazdag ember lettem. Rájöttem arra, hogy mivel volt egy kecském, az foglalta le minden gondolatomat, időmet és energiámat. Amiatt a kecske miatt beértem az ínséggel, az éhséggel és a szegénységgel. Pedig nem ez a méltó az emberhez.
Tanulság:
Mindannyiunk életében elérkezik egyszer az a pillanat, amikor a kecskét a szakadékba kell löknünk. Lehet, hogy elsőre veszteségnek, fájdalomnak tűnik... És azt sem tudjuk, mi lesz velünk a kecskénk nélkül. De az élet mindig megjutalmazza azokat, akik készek a változásra, akkor is, ha az átmeneti fájdalommal jár...
SZÓKRATÉSZ HÁRMAS SZŰRŐJE
Az ókori Görögországban Szókratészt nagy becsben tartották a tudása miatt. Egy nap egy ismerősével futott össze az utcán, aki azt mondta:
- Szókratész, akarod tudni, hogy mit hallottam a legjobb barátodról?
- Várj egy pillanatot! - válaszolt Szókratész.
- Mielőtt bármit mondanál, szeretném, ha megfelelnél három kérdésre. Ezt hívják a tripla szűrőnek. Az első szűrő az Igazság. Teljesen megbizonyosodtál arról, hogy amit mondani akarsz igaz?
- Nem - válaszolta az ember. Éppenséggel csak hallottam róla, és...
- Rendben, szóval nem igazán vagy biztos benne, hogy igaz-e vagy nem. Most próbáljuk meg a második szűrőt, a Jóság szűrőjét: az, amit mondani akarsz a barátomról, valami jó dolog?
- Nem, épp ellenkezőleg...
- Szóval - folytatta Szókratész - valami rosszat akarsz mondani róla, de nem vagy benne biztos, hogy igaz. Semmi baj, a harmadik szűrő még vissza van: a Hasznosság. Amit mondani akarsz a barátomról, az hasznos lesz nekem?
- Nem igazán.
- Nos - vonta le a következtetést Szókratész - ha mondani akarsz nekem valamit, ami nem igaz, nem jó és nem is hasznos, miért mondanád el egyáltalán?
Tanulság:
Sokszor össze-vissza beszélünk és pletykálunk, amitől nem leszünk boldogabbak és elégedettebbek, de már megszoktuk. Ráadásul mi sem szeretjük, ha kibeszélnek minket a hátunk mögött. Mi lenne, ha pozitív irányban változtatnánk a beszédünkön is?
TANMESE A FAVÁGÓRÓL
Egy nap a favágó egy a folyó fölé behajló ágat kezdett el levágni, de hirtelen a baltája beleesett a vízbe. A férfi keservesen sírva fakadt, mire megjelent előtte maga az Úristen. Megkérdezi a szegény embert, hogy mi az oka a reménytelenségének? A favágó elmeséli.
Legnagyobb meglepetésére az Úristen belevetette magát a habokba, és amikor feljött, a kezében tartott egy színarany baltát.
- Ez volt a te baltád? - kérdezte.
- Nem - válaszolta a favágó.
Az úristen visszaugrott a vízbe és visszatérve kezében tartott egy ezüst baltát.
- Ez volt a te baltád?
A favágó megint azt válaszolta, hogy nem.
Erre az Úristen ismét alámerült és felhozott egy acélbaltát. A favágó örömmel kiáltotta, hogy ez az ő baltája. Az Urat mélyen meghatotta a becsületesség, és nekiadta mind a három baltát. A favágó határtalan örömmel tért haza.
Néhány nappal később a folyón csónakázott a feleségével. Egyszer csak az asszony beleesett a vízbe és elmerült. A favágó keserves sírására megint megjelent az Úristen, és belevetette magát a habokba. Hamarosan visszatért, kezében Jennifer Lopezzal.
- Ő a feleséged?
Mire a favágó: igen!
Na, az Úr nagyon dühös lett, de a favágó így rimánkodott:
- Kérlek, bocsáss meg nekem! Mert ha azt mondom, hogy nem, akkor legközelebb Catherina Zeta-Jonessal térsz vissza. És ha ismét nemet mondok, akkor visszatérsz az igazi feleségemmel és én igent mondok. Erre jutalmul nekem ajándékozod mindhárom asszonyt. De én egy szegény ember vagyok, és hogyan is tarthatnék el három asszonyt. Ez volt az egyetlen oka, hogy én a hazugság szégyenét vettem magamra.
Mi az erkölcsi tanulság?
Ha a férfiak hazudnak, annak mindig tisztességes oka van és minden esetben megmagyarázható.
TÖRŐDJÜNK TÖBBET AZ IDŐSEKKEL!
A 86 éves Eta néni rosszul lett és kórházba került..Amikor a nővér a zsebébe nyúlt ezt találta, még a Főorvos is elsírta magát
Egyszer a néni rosszul lett, és sajnos már nem tudták megmenteni az életét... Amikor az egyik nővér átnézte a néni holmiját, észrevette, hogy egy levelet hagyott az ágya mellett:
"Kedves nővér!
Mit láttál, ha rám néztél? Egy vén boszorkányt, nevetséges szokásokkal? Egy szenilis öregasszonyt, akit etetni kell, de akkor is kiesik a szájából a falat, és csak takarítani kell utána?
Egy magatehetetlen testet, aki összemocskolja magát, és alig lehet lesikálni róla a koszt?
Nos, amit te láttál, az nem én voltam!
Hogy ki voltam én?
Én is voltam kisbaba, még mindig emlékszem az édesanyám és az édesapám szerető mosolyára. Voltam 10 éves kislány, és a testvéreimmel mindig a kertben játszottunk, fára másztunk és kunyhót építettünk.
16 éves bakfis voltam, élveztem, hogy a fiúk megbámulnak! De rég is volt! A világ óriásinak tűnt, tele volt végtelen lehetőségekkel! Mindig elbújtam a kis kerti kunyhónkba, és az igaz szerelemről álmodoztam...
20 éves fiatal feleség voltam, Kálmánnal örökre összekötöttük az életünket, és be is tartottuk, amit ígértünk egymásnak! 30 éves boldog családanya voltam, gyermekeim szeretete mindenkinél boldogabbá tett! 40 éves voltam, amikor a gyerekek már nem a körülöttem játszottak, hanem a barátaikkal töltötték az idejüket. Olyan gyorsan felnőttek! 50 éves voltam, és ők már elköltöztek otthonról. Ketten maradtunk a férjemmel. 60 éves nagymama voltam, a kisunokáim “drága mamija". Imádták a dobostortámat és a szilvalekváromat! Minden olyan tökéletes volt
Aztán szegény férjem meghalt. A gyerekeim külföldre költöztek, egyre kevesebbet találkoztunk... Az évek teltek és egyre magányosabb lettem, egyre jobban rettegtem!! Az élet olyan gyorsan eltelt... Mostanra egy magányos öregasszony lettem! Se szép, se egészséges nem vagyok többé, a természet könyörtelen!! Annyira szeretnék újra fiatal lenni... de tudom, hogy nem lehet!!! Lassan beletörődtem, és békében várom a halált.
Kérlek, hogy ha visszagondolsz rám, annak láss, aki voltam! Egy ember voltam, kislány, édesanya, nagymama, aki valaha sok embert szeretett, és akit sokan szerettek!"
A nővér percekig csak nézett maga elé, és ömlöttek a könnyei. Végre meglátta az apró, törékeny testű, sokat megélt néniben mindannyiunk közös sorsát...
Törődjünk többet az idősekkel, mert egy nap mi magunk leszünk a gondoskodásra szoruló, szeretetre szomjazó öregek.
Szerinted is tanulságos történet?
/https://tf-cmsv2-smithsonianmag-media.s3.amazonaws.com/filer/Mark-Twain-Laura-Wright-631.jpg)
MARK TWAIN
Mark Twaint egy napon, amikor egy Hardford utcán sétált megszólította egy öreg koldus:
- Adjon egy pár centet, uram, könyörgöm...
Épp egy kocsma előtt mentek el.
- Jöjjön, barátom - mondta a nagy író -, fizetek magának egy-két pohár italt, hogy felejtse el a szegénységét...
- Én sohasem iszom, uram
- No, és mi lenne, ha vennék magának egy doboz jó szivart?
- Soha életemben nem dohányoztam...
Közben egy fogadóiroda elé érkeztek.
- No és mit szólna, ha megtennék egy lovat a maga nevében? Remek tippem van!
A koldus tiltakozott:
- Ne tessék! Én soha életemben nem játszottam...
Erre aztán Mark Twainnek hirtelen jó ötlete támadt:
- Jöjjön barátom! Öt dollárt kap, de velem kell jönnie, hogy bemutassam a feleségemnek.
- De kérem - kiáltott fel a koldus -, engem a nők sem érdekelnek!...
- Maga félreért engem barátom - válaszolta Mark Twain jóízűt nevetve -, csak azért akarom bemutatni magát a hitvesemnek, hogy lássa az asszony, hogy mire viszi egy ember, aki nem iszik, nem dohányzik, nem játszik és akit még a nők sem érdekelnek...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Irodalom - Próza |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2023-05-12 21:45:21, péntek
|
| |
| |
A NAP LEÁNYA
Valamikor hajdanán, mikor még az utcán köszönt egymásnak Ismerős és ismeretlen is egyaránt, élt egy kicsiny leány.
Egy szántó - vető házaspár gyermekeként látta meg a napvilágot. Nem voltak játszótársai, mert környezetükben csupa gazdagok éltek, akik nem engedték, a szegény gyermek közébe csemetéjüket.
A kislány távolról figyelhette csak a többiek életét. Fájdalma elől egy képzeletvilágba menekült! Kopott ruháján a foltokat ékszernek látta. Kukoricababáját hercegnőnek nevezte.
A nap izzó hevét simogató aranyzuhatagként élvezte, és amíg más árnyékba menekült, ő azt mondta: én a - ,, NAP LEÁNYA" vagyok - és azért süt ilyen forrón rám, mert rettentő szeretettel akar átölelni engem - NAP ANYUKÁM!
Lassan - lassan megtanulta, hogy mindent a maga javára fordítson, mindenből hasznot kovácsoljon. Ha langyos nyári zápor hullott, szappannal a kezében kiszalad házuk udvarára...
...és kacagva mosakodott, miközben vidám hangon kiabálta be édesanyjának: Nézd Anyu! Nekem is van zuhanyzós fürdőszobám. A szomszédok közül sokan bolondnak tartották őt, nem értették miért tud mindennek örülni?!
Azt mondták róla: Ennek a gyereknek visszájára fordította Isten az eszét! Teltek az évek. A kislány felnőtté vált.
A falu bírája kihirdette, hogy vásárt rendeznek. Mindenki hozza el egy batyuban azt, amiből úgy érzi, olyan sok van neki, hogy másnak is szívesen adna át belőle.
Megjelentek a gazdag szomszédok felnőtt gyerekei is. Batyujuk betegségtől, válópertől, könnyektől, és elégedetlenségtől duzzadt. A mi leánykánk csomagjában kacagás, boldogság, elégedettség volt található.
Megkérdezték tőle: Téged elkerültek a bajok., hogy nem tudtál hozni belőlük? NEM. Csupán azokból nem tartok számon mást, mint a betegség után, a gyógyulást.
A vitákból a békülést. Vagy ha elveszítettem valamit, megőriztem afeletti örömömet, hogy pótolhattam veszteségemet
Az én batyumban is ugyanazok találhatók, melyek a tietekben, csak - tudjátok, én mindent a visszájára fordítva használok.
MERT A ROSSZBÓL LEHET JÓT CSINÁLNI ÉS ÉRDEMES IS, ÁM FORDÍTVA NEM ÚGY MŰKÖDNE, NEM IGAZ?
Link
JÓ ÉJSZAKÁT!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Irodalom - Próza |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/11 oldal
|
Bejegyzések száma: 102
|
|
|
|
2019. április
| | Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas | |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | |
| 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |
| 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | |
| 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | |
| 29 | 30 | |
| |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
9 db bejegyzés |
| e év: |
253 db bejegyzés |
| Összes: |
4843 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Általános (21)
- Belső kör (0)
- Család (22)
- Munka (14)
- Haverok (0)
- Iskola (20)
- Ábrányi Emil (4)
- Adamis Anna (1)
- Ady Endre (16)
- Ágai Ágnes (1)
- Agytorna (29)
- Albert Einstein (0)
- Albert Einstein (1)
- Alföldi Géza (2)
- Alhana (1)
- Ambrus Magdolna (1)
- Andók Veronika ( (1)
- Andróczky Lászlóné (3)
- Antoine de Saint-Exupery (3)
- Anyák napja - gyermeknap (32)
- Áprily Lajos (3)
- Arany János (11)
- Arany Viktor (1)
- Arany-Tóth Katalin (1)
- Aranyosi Ervin (19)
- Artai Zsuzsanna (2)
- Árvai Attila & Emil (3)
- Átyim Lászlóné (1)
- B. B. Nala (1)
- B. Huszta Irén (1)
- B. Radó Lili (1)
- Babits Mihály (5)
- Bagi Tibor (1)
- Bajza József (1)
- Baktai Faragó Aranka (2)
- Balassi Bálint (1)
- Balázs Béla (1)
- Balázs Sándor Turza /B.A.S.A. (2)
- Bálintffy Etelka (1)
- Balla Zsuzsanna (2)
- Balogh József (2)
- Baranyai Mária (1)
- Baranyi Ferenc (2)
- Barsy Irma (2)
- Bartalis János (1)
- Bartis Ferenc (2)
- Bartos Erika (2)
- Bella István (1)
- Bencze Marianna (1)
- Benedek Elek (3)
- Berde Mária (1)
- Bertók László (1)
- Berzsenyi Dániel (1)
- Bíró Melinda (1)
- Birtalan Ferenc (1)
- Boda Magdolna (1)
- Bódás János (2)
- Bodnár Éva (3)
- Bodó János (1)
- Bodor Aladár (1)
- Bodré Anikó (1)
- Bogár Lilla (1)
- Bogdán András & Bogdán László (2)
- Bognár Barnabás (1)
- Bonifert Ádám (1)
- Buda Ferenc (1)
- Budai Zolka (1)
- Bulvár (52)
- Bölcsességek és gondolatok. (139)
- Börzsönyi Erika (1)
- Coelho Paulo (1)
- Csabai Andrea (1)
- Csabai Lajos (2)
- Csapó Lajos (2)
- Csatári Édua Éva (1)
- Cseffán Zsolt (2)
- Cseke Erika (1)
- Cseppely Zsuzsanna (1)
- Cserényi Zsuzsanna (1)
- Csiki András (1)
- Csitáry-Hock Tamás (1)
- Csokonai Vitéz Mihály (1)
- Csoóri Sándor (1)
- Csorba Győző (1)
- Csukás István (1)
- Csuray Zsófia (1)
- Czóbel Minka (1)
- Dáma Lovag Erdős Anna (1)
- Dapsy Gizella (1)
- Deák Erika (2)
- Devecseri Gábor (1)
- Dévényi Erika (3)
- Dienes Eszter (1)
- Dobos Hajnal (1)
- Dobrosi Andrea (1)
- Dobszai Károly (2)
- Dóczi Lajos (1)
- Domahidi Klára (1)
- Domonkos Jolán (1)
- Donászy Magda (2)
- Dorys May (0)
- Dr. Gyökössy Endre (2)
- Dsida Jenő (7)
- Duduj Szilvia (1)
- Dugasz István (2)
- Dutka Ákos (2)
- Dylan D Tides (1)
- Ecsedi Éva (1)
- Egészségünk érdekében... (146)
- Egyed Emese (1)
- Elekes Tímea Izabella (1)
- Életképek (99)
- Életmód (91)
- Endrődi Sándor (1)
- Erdei Éva (1)
- Erdélyi József (1)
- Erdős Olga /Luna Piena/ (2)
- Erdős Renée (1)
- Eszenyi Matula István (1)
- Évszakok (122)
- Falcsik Mari (1)
- Falu Tamás (1)
- Farkas Anna&Árpád&Éva&Imre (6)
- Fáy Ferenc (1)
- Fazekas István (1)
- Fazekas Miklós (1)
- Fecske Csaba (2)
- Fehér Miklós (1)
- Fekete Lajos (1)
- Fellner Isrván (1)
- Fenyő László (1)
- Ferenczi Csilla (1)
- Fésűs Éva (2)
- Ficzura Ferenc (1)
- Film - színház (54)
- Flammerné Molnár Edit (1)
- Fodor Ákos& Emese&József (2)
- Fonyó Tamás (3)
- Fortune Brana (2)
- Fuchs Éva (1)
- Füle Lajos (6)
- Földeáki-Horváth Anna (1)
- Gabriel Garcia Márquez (4)
- Gál Éva Emese (1)
- Galyasi Miklós (1)
- Gámenczy Eduárd (1)
- Garai Gábor&János&Katalin (3)
- Gárdonyi Géza (6)
- Gaudi Éva Molly (1)
- Gebhardt Nóra (3)
- Geisz László (2)
- Gere Irén (1)
- Gergely Ágnes & István (2)
- Gligorics Teréz (3)
- Goethe (5)
- Gősi Vali (1)
- Gr. Vay Sándor (0)
- Grigó Zoltán (1)
- Gulyás Pál (1)
- Gutási Éva (1)
- Gyimóthy Gábor (2)
- Gyóni Géza (2)
- Győrfi-Deák Éva (3)
- Gyulai Pál (5)
- Gyurkovics Tibor (2)
- Gyöngy (1)
- Gyönyörű virágok&idézetek (37)
- György László (2)
- H. Kohut Katalin (1)
- H.Gábor Erzsébet (0)
- Hajas György (1)
- Hajdú Levente (1)
- Hajdu Mária&Saci (2)
- Hajnal Anna (2)
- Hámori István Péter & Zsóka (2)
- Hamza Anikó (2)
- Harcos Katalin (4)
- Hatos Márta (1)
- Havas Éva (1)
- Hazafias versek (18)
- Hazánk - otthonunk (180)
- Heine (3)
- Heiner Ágnes (1)
- Héja (1)
- Helen Bereg (3)
- Helena (1)
- Heltai Jenő (10)
- Hemingway (2)
- Hepp Béla (1)
- Hervay Gizella (1)
- Híres emberek-jeles napok-évfo (151)
- Hirth Éva (1)
- Hóbor Hajnalka (1)
- Hock Éva Etelka (1)
- Hollósy-Tóth Klára (1)
- Horváth Ilona & Horváth István (1)
- Horváth M. Zsuzsanna (1)
- Horváth Piroska (1)
- Hosszú Bettina (1)
- Humor (241)
- Húsvét - Pünkösd (33)
- Idézetek birodalma (145)
- Ignotus (1)
- Ilianne (2)
- Illés Judit & Gábor (2)
- Illyés Gyula (2)
- Imre Flóra (1)
- Irodalom - Próza (102)
- Ismeretlen szerzők (1)
- Jagos István (1)
- Jakos Kata (1)
- Jatzkó Béla (1)
- Jékely Zoltán (1)
- Jobbágy Károly (2)
- Jókai Mór (4)
- Jolie Taylor (1)
- Jónás Tamás (1)
- Jószay Magdolna (1)
- József Attila (9)
- Juhász Gyula (6)
- Juhász Magda & Juhász Szilvia (3)
- Juhászné Bérces Anikó (2)
- K. László Szilvia (1)
- Kacsa Zsóka (2)
- Kaffka Margit (1)
- Káli László (1)
- Kálnoky László (1)
- Kamarás Klára (2)
- Kamenitzky Antal (1)
- Kányádi Sándor (2)
- Karácsony - Újév (76)
- Karai Gábor (1)
- Karinthy Frigyes (4)
- Károlyi Ami (1)
- Kárpáti Tibor (1)
- Kassák Lajos (1)
- Kaszás Zoltán (1)
- Katerina Forest (1)
- Katona Bálint & Andrea (3)
- Katona József (0)
- Kecskés Beatrix (2)
- Kelemen Évi (1)
- Keller Boglárka (1)
- Kerecsényi Éva (1)
- Kerekes László (1)
- Kereszti Hajnalka (1)
- Keresztury Dezső (1)
- Kerner Mariann (1)
- Kertünk - házunk - otthonunk (53)
- Kijacsek Erzsébet (2)
- Kincses Zoltán (2)
- KisJenő,József,Judit,Irma,Rea (6)
- Kocsis Dániel (1)
- Koltay Gergely (6)
- Komáromi János (2)
- Komjáthy Jenő (2)
- Komróczki Zoltán (0)
- Konda Bartal Piroska (2)
- Kondra Katalin (1)
- Koós Attila (2)
- Koosán Ildikó (1)
- Kormányos Sándor (1)
- Koszpek Ferenc (1)
- Kosztolányi Dezső (7)
- Kotsy Krisztina (1)
- Kovács Daniela & Anikó & Erika (4)
- Kun Magdolna (4)
- Kustra Ferenc (1)
- Kölcsey Ferenc (4)
- Lackfi János (2)
- Ladányi Mihály (1)
- Lady Moon (1)
- Lampert Géza (1)
- Lányi Sarolta (2)
- Laren Dorr (2)
- László Andrea, & Ilona, &Noémi (3)
- László Ilona (1)
- Lelkem szirmai (73)
- Lengyel Jolán (2)
- Lengyel Károly (1)
- Lesznai Anna (1)
- Lévay József&Lévay László (3)
- Ligeti Éva (2)
- Linda Dillow (1)
- Lindák Mihály (1)
- Linn Márton (1)
- Lippai Marianna (1)
- Lithvay Viktória (1)
- Lőrinczi L. Anna (1)
- Losonci Léna (2)
- Lupsánné Kovács Eta (2)
- Lys Noir (1)
- Lyza (1)
- M. Laurens (1)
- Maczkó Edit (1)
- Madách Imre (2)
- Magyar sorsot - magyar kézbe! (88)
- Major Gabriella&Majoros Gabrie (2)
- Majtényi Erik (1)
- Majthényi Flóra (2)
- Márai Sándor (7)
- Mardi Miriam (1)
- Marschalkó Lajos (1)
- Marton Pál (2)
- Maryam /Moldován Mné (1)
- Maszong József (1)
- Máté Péter (2)
- Matos Maja (1)
- Mécs László (1)
- Média (413)
- Meggyesi Éva (1)
- Mentovics Éva (2)
- Metzger Zsuzsanna (1)
- Mikodi Bianka (1)
- Minden, ami szép (8)
- Mindenszentek, halottak napja (10)
- Mirian (2)
- Monok Zsuzsanna (1)
- Móra Ferenc (4)
- Móra László (3)
- Moretti Gemma (1)
- Móricz Eszter (1)
- Művészet (58)
- Müller Péter (2)
- Mysty Kata (1)
- N. (0)
- Nadányi Zoltán (1)
- Nagy István Attila & Bálint (3)
- Nagy Krisztina (1)
- Nagy László & Ilona (4)
- Nemes Nagy Ágnes (1)
- Némethné Mohácsi Bernadett (1)
- Nemzeti ünnep (59)
- Névnap- szülinap (48)
- Nőnapra & Farsang (10)
- Nyakó Zita (1)
- O, Ó (0)
- Ó. Kovács Ibolya (1)
- Oláh Gábor (1)
- OMNYE (58)
- Orbán Balázs&Orbán Hajnalka (3)
- Őri István (3)
- Orosz költők (3)
- Orth László (3)
- Osho (4)
- P. Geraldy (1)
- P. Pálffy Julianna (1)
- P. Tóth Irén (1)
- Pajzán történetek&mondák (46)
- Palágyi Lajos (1)
- Pálvölgyi Attiláné (1)
- Papp Váry Elemérné (2)
- Pásztor Piroska & Klaudia (2)
- Paudits Zoltán (1)
- Paula S. Tizzis (1)
- Pecznyík Pál (2)
- Pej Erika (1)
- Pénzár Miklós Csaba (1)
- Péter Erika (1)
- Pethes Mária (1)
- Petőfi Sándor (13)
- Pilinszky János (2)
- Piszár Éva (1)
- Pogány Zoltán (1)
- Politika (24)
- Poller Ildikó (3)
- Popper Péter (2)
- Pósa Lajos (11)
- Posztós Lenke (1)
- Prohászka Ottokár (1)
- Puskin (3)
- Rab Zsuzsa (1)
- Rabindranath Tagore (1)
- Radnóti Miklós (4)
- Rajki Miklós (3)
- Rajzó Eszter (1)
- Rasztik Edit Emese (1)
- Ratkó József (1)
- Reichard Piroska (1)
- Rejtő Jenő (2)
- Reményik Sándor (25)
- Reviczky Gyula (3)
- Riersch Zoltán (1)
- Rónay György (1)
- Rózsa Amarilla (1)
- Rudnyánszky Gyula (1)
- S. Farkas Zsuzsanna (1)
- Sajó Sándor (6)
- Sándor Gyula (2)
- Sango Villagren (1)
- Sárándí Szilvia (1)
- Sárhelyi Erika (2)
- Sarkadi Sándor (1)
- Sárközi György (2)
- Sarlós Erzsébet (1)
- Scheffer János (1)
- Schrenk Éva (1)
- Schvalm Rózsa (1)
- Schwartz Léda (1)
- Serfőző Attila (1)
- Shakespeare (1)
- Shelley (2)
- Sík Sándor (2)
- Siklós József (1)
- Simon Ágnes & István (2)
- Simonyi Imre (1)
- Sipos Julianna (1)
- Sohonyai Attila (1)
- Somlyó Zoltán&Somlyó György (3)
- Somogyváry Gyula (3)
- Sonkoly Éva (1)
- Soóky Melinda (1)
- Sport (83)
- Steph McGrieff (2)
- Süssünk - Főzzünk (13)
- Szabados István (3)
- Szabó Éva, ...Gitta, ...Ila (3)
- Szabó Kila Margit (1)
- Szabó Lőrinc (3)
- Szabó Magda (1)
- Szabolcsi Erzsébet (1)
- Szabolcska MIhály (1)
- Szádeczky-Kardoss György (1)
- Szakáli Anna (1)
- Szalai Fruzsina (1)
- Szász Károly (1)
- Szatmári Delina (1)
- Szebenyi Judit (3)
- Szécsi Margit (1)
- Szeicz János dr. (2)
- Székely János (1)
- Szeleczky Zita (3)
- Széles Kinga (1)
- Szemlér Ferenc (1)
- Szent Gály Kata (1)
- Szentirmai Jenő (2)
- Szép Ernő (3)
- Szép versek és idézetek (84)
- Szépek szépei (21)
- Szerencsés János & Tünde (2)
- Szilágyi Anita&Viktória (2)
- Szilágyi Domokos (1)
- Szilágyi Hajnalka (1)
- Szilas Ildikó (1)
- Szilveszter Levente (2)
- Szőke István Attila (3)
- Szőllösi Dávid (0)
- Szőnyi Bartalos Mária (1)
- Szuhanics Albert (6)
- T. Fiser Ildikó (1)
- Takács Dezső (1)
- Tamás István (2)
- Tánczos Katalin (2)
- Tarsoly Beke Tamás (1)
- Tasnádi Bernadett (1)
- Tatiosz (1)
- Taygate (4)
- Telekes Béla (1)
- Természet (21)
- Thalis Silvenier (1)
- Tobai Rózsa (1)
- Tóbiás Tünde (1)
- Tokaji Márton (2)
- Tompa Mihály (2)
- Torday Teodóra (2)
- Torma Judit (1)
- Tormay Cécile (1)
- Tornay András (2)
- Tóth Anett, Juli, Julianna (3)
- Tóth Árpád (5)
- Tóth Attila & János (3)
- Tragédiák - katasztrófák (154)
- Tudod-e? (17)
- Tudomány - technika (67)
- Túri A. Zsuzsa (1)
- Túrmezei Erzsébet (3)
- Turza Sándor (0)
- Törő Zsóka (1)
- Történelem (164)
- Ujvári Lajos (2)
- Utassy József (1)
- V. Hugó (2)
- Váci Mihály (2)
- Vajda János (4)
- Vallás (70)
- Válóczy Szilvia (1)
- Vámosi Nóra (1)
- Varga János Veniam (1)
- Varga József (1)
- Varga Patrícia & Gyula (1)
- Vargáné Éva (1)
- Vargha Gyula (1)
- Varjú Zoltán (2)
- Várnai Zseni (8)
- Varró Dániel (2)
- Vas István (1)
- Vasas Mihály (1)
- Vázsonyi Judit (1)
- Végh Mária (1)
- Venyercsán László (1)
- Vesze László (1)
- Vészi Endre (1)
- Víg Éva (1)
- Világirodalom (19)
- Világirodalom: Burns (4)
- Világjárók (218)
- Virág Aliz (1)
- Vitó Zoltán (1)
- Vogelweide (2)
- Vona Erzsébet Cecilia (2)
- Vörös judit (2)
- Vörösmarty Mihály (3)
- Wass Albert (75)
- Weöres Sándor (4)
- Z. Konkoly Juci (1)
- Zágorec-Csuka Judit (1)
- Zagyi G. Ilona (1)
- Zas Lóránt (2)
- Zelk Zoltán (2)
- Zene, zene, zene... (122)
- Zeneszöveg (20)
- Zimonyi Zita (1)
- Zsefy Zsanett (3)
- Zsigai Klára (1)
- Zsóka Mariann (1)
- Ö (0)
- Örökzöld dallamok (40)
|
|
|
| |
- Ma: 353
- e Hét: 5575
- e Hónap: 45396
- e Év: 223271
|
|
|
Offline
