Ligeti Éva,Ligeti Éva: Oh, ha tudnád, - menusgabor Blogja - Ábrányi Emil,Adamis Anna,Ady Endre,Ágai Ágnes ,Agytorna,Alföldi Géza ,Alhana,Ambrus Magdolna,Andók Veronika ,Andróczky Lászlóné ,Antoine de Saint-Exupery,Anyák napja - gyermeknap,Áprily Lajos,Arany János,Arany Viktor,Arany-Tóth Katalin ,Aranyosi Ervin,Artai Zsuzsanna,Árvai Attila & Emil,Átyim Lászlóné ,B. B. Nala,B. Huszta Irén,B. Radó Lili,Babits Mihály,Bagi Tibor,Bajza József ,Baktai Faragó Aranka ,Balassi Bálint,Balázs Béla,Balázs Sándor Turza /B.A.S.A./,Bálintffy Etelka,Balla Zsuzsanna,Balogh József,B,

Továbbiak »

Belépés

			menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac /			Menus Gábor 1940.08.11 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

1/1 oldal

Bejegyzések száma: 2

Ligeti Éva

2016-01-29 19:00:24, péntek

	LIGETI ÉVA VERSEI - Válogatás Ligeti Éva Budapesten /1954 - /, Szolnokon a Tisza fővárosában él, óvónő; pszichopedagógia szakos gyógypedagógiai tanár, és mentálhigénés szakember. Kb. 2004 óta foglalkozik komolyabban versírással, első versválogatása 2005-ben jelent meg, újabb verses kötete Holdfénykeringő címmel 2013-ban jelent meg, 2015-ben megjelent harmadik verseskötete: Holdhegedű hangai címmel. Költészetében az érzések a hangsúlyosak: a boldogság, az öröm szopránja, majd a csalódottság, a bánat és a gyász baritonja is meg szólalnak. Egyéni meglátásai alapján jeleníti meg az emberi kapcsolatokat, a mindennapok élethelyzeteit, melyek megérintik mindazokat, akik nem kerültek az érzéketlenség fogaskerekei közé. A természet utánozhatatlan csodáinak megjelenítése, érzékeltetése, impresszionista jellegű ecsetvonásai magával ragadják az olvasót. Ajánlom mindazoknak, akik szeretik az igényes kortárs irodalmat. "A művészet híd a lélek és a valóság között" Ligeti Éva ADONISZ Hajnali fényben ragyogva Pompáznak féltett kincseid Gyöngéden fésüli a szél Fekete hajad tincseit Ajkad rubintját érintve, Csókodtól mindig mámoros Leszek - szeretőd, kedvesed Gyönyörtől, szemem fátyolos Kételyem fátyolba rejtem Őzbarna szemed szelíden Tekint rám - ám vágyad sejtem Szívedbe lelkem merítem Érintésedtől remegek Felajzott testem pezsdíted Istenem, de jó! Szeretek. Virággal terített pamlag Kikelet - csodás ébredés Adonisz gyöngéden ölel Elillan minden kétkedés Burokban születtél - tudom Szerencsés még is én vagyok Rejtelmes utam véginél Ölükbe vesznek angyalok AMÍG VELED VOLTAM Amíg álmaimban lehunyt szemmel látlak Liliomok között fuldokolva várlak Gyűrött takaró fed, s teríti az ágyam Hamvadó-fehérbe mártózik a vágyam Amíg emlékeim uralják a testem A világot ezer színnel festem Sziklatekinteted, kéksége megfagyott Várlak akkor is ha, minden szín elfogyott Amíg iramlanak hozzád érzéseim Virágporként gyűlnek apró kérdéseim Hajdani vonzalmad, mért foszlott szét végleg? Ki javára billent a szeretetmérleg? Amíg veled voltam, virágillat áradt Erős karjaid közt sosem voltam fáradt Minden mozdulatod bevésett egy képet ÁLDOZAT NEM VAGYOK a sár ruhámhoz tapadt de áldozat nem vagyok vad, sodró víz, elragadt a jóból semmit sem hagyott tört kövek - szívem helyén érzésből alig maradt lenézőn nézett felém ki mellettem elhaladt parttalanul sodródom szánalmukból nem kérek várnék, ha lenne módom nyugtot mégsem ígérek... ÁLMODOTT ÁLMUNKBÓL gondtalan ifjúság tovatűnt messze álmodott álmunkból valóság lesz-e? hányszor lesz kikelet rózsaszín virág látunk ismeretlent s milyen a világ? ezernyi utunkon próbatételek kalandos emlékek apró részletek összeforrt életünk egyfelé halad mind az, mit megéltünk a miénk marad valóság ölében fészkel a lelkünk álmaink peremén egymásra leltünk AZ ÁLMOK VISSZATÉRNEK ( Rólad álmodtam az éjjel ) Rólad álmodtam az éjjel Nem számolva a veszéllyel Érzelmeim szerteszéjjel Randevúznak a reménnyel Bárányfelhőket terelem Bújocskázol most is velem Benned lapul egyik felem Másik részem meg nem lelem Huncut szemed rajtam nevet Vérző szívem mégis szeret Harmat cseppje könnyem lehet Boldoggá nap fénye tehet Sugara lelkemig hatol Szív- pacsirtám neked dalol Úgy is rád talál valahol Álmaimért lelkem lakol. Fejem puha párnán hever Emléked még édes teher Vágyam színes koktélt kever Álom körém fátylat teker BENNEM LAKOZIK A DÉMON Bennem lakozik a démon Lehúz a mélybe, megragad Belőlem érték nem marad Hulladék, vagy egy rongydarab Amely egy ágon elakad Bennem lakozik a démon Uralkodik az érzelem Lelkemben a félelem Mi az igaz - már kétkedem Milyen lesz így az életem? Bennem lakozik a démon Haraghálómat kivetem Fekélyes sebként viselem Vergődő testben cipelem Emberként van még hitelem? Bennem lakozik a démon Fogva tart még a gyűlölet Nem eresztem a bűnöket Varázslat, vagy csak bűvölet? Olyan ő, mint egy hű követ Bennem lakozik a démon Mily gonosz tervek erednek Bennem csak bajok teremnek Úgy élek, mint egy eretnek Akit sehol sem szeretnek Bennem lakozik a démon Lehúz a mélybe, megragad Belőlem érték nem marad Hulladék, vagy egy rongydarab Amely egy ágon elakad BÍBOR SZÍNBEN ÉGEK Lelkem tüze éget Vörös virág létet Élek,s illatozok Néked tavaszt hozok Őrzöm hegyek zöldjét A pásztorok földjét S bárány puha ágyat - Felhevülő vágyat - Megyek veled,megyek Mindent érted teszek Napsugarat nyelek Nektárt csepegtetek Hajolom ívedet Őrizem szívedet Leszek a jelened Maradok mindened Bíbor színben égek Boldogságban élek Rózsányi létem Ha kell, érted tépem. CSEND Szikla üres sötétjében tátongó üreg közepén az égő fáklya kezemben lángjában benne égek én... Lépkedek bizonytalanul támaszt keresve, ott alul és mint aki járni tanul úgy matatok arctalanul Elnyel a mély, benne korgok mint üres gyomor éhesen bizonytalanul toporgok s a csend csikordul élesen Hatalmassága összetör még is szűk nekem ez a hely egy gondolat, s a szó, beszéd üres pohár, díszes kehely Mihaszna kincsek köröttem eltorlaszolják utamat rejtélyes árnyak mögöttem riadtan féltem magamat Cipelem a dalt, a zenét ritmusát és a szenvedélyt a szívem halk üzenetét s fájó lelkemben a reményt CSENDES ÁLOM Csendesen cseppen éjbe az álom Elnyeli csöndben, s fut ezer szálon Körkörös körbe fonja a vágyat Gyűröttes gyönyör nyomja az ágyat Terhétől távol könnyű a teste Szakadt ruháját letette este Szabadon szárnyal, súlytalanságban Káprázik szeme az éjszakában Álomvilágban varázsos minden Időben, térben határ már nincsen Pillanat, óra, napok vagy évek Felvillannak, majd oszlanak képek Rejtélyes árnyak libbennek tova Csillaggá válik lépteink nyoma Követve útjuk mélyül az álom Csendesen csillan színük a szálon CSENDES MAGÁNYRÓL Csendes magányról magam vallatom A szívem dobban, csöndben hallgatom Neszezve rezzen fákon a levél A múltba téved, s álmokról mesél Halk suttogással üzen a kétség Villanó létem ezernyi vétség Míg büntetésként levelek hullnak Elhagyott ágak az égbe nyúlnak Lassan lépkedek, nézem a tájat Hogyan tépázza, a szél a fákat Érzésviharok uralják lelkem Mikor sikerül magamra lelnem CSEPPKŐ szívem sajog fájdalmam cseppenként kővé válik boldogságom feloldott mészkőszemcséi lehullnak kővé fagynak jégcsapként utánad nyúló sóhajom dermedt csendben könnycseppjeim oldják keménységed apránként közelítve toldozzuk fönt és lent egymás felé kinyújtott vágy-kezünk lassan elérjük egymást a kongó üresség visszhangozza sikolyom eggyé válva részem a részed már egészen CSILLAGGÁ VÁLVA Vágytam rád kedves Mint harmatcseppre Vár szomjas szirom És minden egyes Érintésedre - Már, alig bírom Mohóságomat Titkon tartani Hiszen szeretlek Lázas lángomat Vízzel oltani Lásd, nem is lehet Aranyló fényben Szivárvány hátán Hozzád simulok A messzeségben Magunkat látván Veled indulok Végtelenségben Jeleket hagyunk Utat találva A kéklő égen Eggyé olvadunk Csillaggá válva EGYÜTT Szemedben még ég a fény Az álmok s a szenvedély Együtt a vágyak tengerén A csillagok közt Te meg Én ELMÚLT napok törmeléke közt szerteszórt percek előle elfutni van-e elég merszed? leomló vágyromban suták a lépések apró darabjai lerombolt érzések lehullt homokszemek beborítják álmod fullasztó kétségben nehéz már helytállnod nyomasztó nyomokban keresed az utat elvesztél utánad már senki sem kutat elmúlt a délibáb csalóka kép kísér ragyogó csillagot fogyó Hold sem ígér nem érted hova tűnt a csalfa tünemény magad sem hiszed el, hogy él még a remény ÉJJEL... Tolvajként surrant az éjbe az este, Csillagos égen a Hold kereste. Tó tükrén árnyát vonszolta remegve, Csillanó redők közt ringott remegve. Merengett némán örökös magányban, Elmerült néhány különös varázsban Csillag ösvénnyel fonta magát körül, Partnert választott követői közül. Titkon fürkészte mily csodás a teste, Eggyé váltak ott,és ez lett a veszte. Huncut mosollyal magához ölelte, Hajnal harmatát bíborral övezte. Kacér alakja lassan terült széjjel, Pazar fényében elveszett az éjjel. ÉJSZAKA Nyugvó nap kezéből a fényt kivette Helyére sötét fellegeket húzott Csillagokkal szórta ruháját tele Éjszakával fénylő Hold randevúzott Vonásait sejtelmes homály fedte Enyhe szellő fújta szürke fátyolát Sötétben porladó lámpással kereste Eldugott vágyak aranyló kapuját Félhomályban kontúrunk összeolvadt Vibráló testünk gyönyörtől remegett Varázslatos messzeség felé haladt Múló éjszaka fekete leple alatt Szenvedélyünk kéjes álom lehetett Simulva a sötét gyémántja maradt ÉRINTS MEG! Látod, ahogy a Hold, belegömbölyödik az éjbe? Ezüstben fürdeti az eget, miközben csillagok gyűlt hada őrködik felettünk, s a felhő szűrt füstöt ereget. Pillanat varázsa. Kezed, kezemhez ér. Fényablakok nyílnak, s a végtelen távol... Egyre közelebb vagy, mint hódító, vezér. Érezlek. Köröttünk az esthomályfátyol lengedez. Hajad a szél lebbenti, csillan szemed. Tekinteted a lelkemig hatol. Lámpák pislákolnak. Az idő elillan. Csak te és én vagyunk, a téren, valahol. A csendben tücsök szól, s zakatol a vonat. A szívem kalimpál. Szótlanságba mélyed tépett kíváncsiság. Elhalkul szófonat. Ha hozzám hajolsz, elvakít fényed. Arcomra alkonypírt kopíroz az érzés. Vágyom, hogy megérints. Tedd raboddá lelkem! Számra forr az ajkad, elakad a kérdés Karjaid közt kedves, boldogságra leltem. FÉLELMED már mindennek vége hátradőlsz unottan fénytelen homlokod ráncolod nyugodtan félelem arcodra torz mosolyt varázsol hitedtől megfosztva magának harácsol piócaként tapad elszívja véredet lelked üdvösségét s fizeti béredet nyomasztó gondolat rombolja lelkedet csalódás, gyötrelem mely hozzá elvezet szembesülsz magaddal szédítő valóság megkapott esélyed most csupán adóság amire csak vágytál eggyé vált lényeddel minden apró érték felér a lényeggel miként méred sorsod mit ér az életed elmaradt dolgokat magadtól kérheted FORDULÓ éjszakába fúl a fény szertefoszlik vak remény szürke minden sármagány csillag hullik valahány szobám falán árny dereng gondolatom elmereng távol, ahol szél dalol este a Hold udvarol nappal könnyű lepedő szívem folyton epedő tüzes csókra vágy a szám mikor tested ér hozzám reggel ajtón érkezik csodás nap ígérkezik ahogy simul nesztelen... s itt vagyok még meztelen hajnal mikor átölel boldogság itt van közel és az érzés ami vár szerelmem karjába zár A GONDOLAT SZABAD Itt állok a máglyán, kezem összekötve Égbeszúrt gerenda, fogva tart örökre Bámészkodó tömeg hangosan szidalmaz Amit eddig tettem, már csak egy romhalmaz Szárnyára engedtem néhány gondolatom Most a vétkes szókért magam korholhatom Kegyveszetté váltan, pokolra kívánnak Merész téziseim róják fel hibámnak Mindez csak koholmány - ez tiszta őrület! Ezért e felhajtás, ezért a csődület? GONDOLJ RÁM! Gondolj rám, mikor harmat cseppje csókol Csillogó gyöngye, szivárványként bókol Aranyló nap fénye simogatja tested Gyöngéd mosollyal lelkem újra fested Minden múló perc, mely nélküled telik Tűnő álomkép, a semmibe veszik Tudd, hogy szenvedek, mint sárguló levél Míg gyarló szívem csak ragyogást remél GYŰLÖLNI ÉS SZERETNI Felkorbácsolt lelkem, tengerként hullámzik Egyszerre haragos, majd csillámként játszik Haragos zöld színű, habok úgy letörnek Türkiz kék gyöngyei, jelei gyönyörnek Szemed tiszta fényét, oly nagyon szeretem Benne bújó álmok, képeit keresem Ahogy végig pásztáz, s gyöngéden simogat Érett barnasága, magához hívogat S amikor villámlik, szikrát szór a szemed Megdermedek tőled, s a lábam is remeg Gyűlöllek, amiért fájó sebet ejtesz Édes pillanatért, könnyedén felejtesz Szeretem, ha kezed, átöleli vállam Mikor kósza szíved, nyugalmat nyer nálam Ajkad érintése, mindent elfeledtet Olyan jó, hogy szívem, most téged szerethet Csalódás italát, keserűn kortyolom Minden kis hibáért, magamat okolom Szeretni, gyűlölni, szerelmes szív képes Kibékülni veled, mindig, olyan édes HALLGASD ÉNEKEM! Csak szólj, szólj nekem! Orchideák bársony csókjával válaszolok, szirén énekem elcsábít, s mint mákony andalít. Ártatlanok a percek, napok, melyek itt lapulnak. Fuvola szólam kísér, gyűrt kottalapok ismétlik a múltat, s számtalan szólam ígér boldog rezdülést. Refrénből sarjadó szerelmes szavak zengnek, szoknyaperdülést idéz a hangadó, s hajam szálai lengnek. Csak szólj, szólj nekem! Orchideák bársony csókjával válaszolok. Hallgasd énekem! Hajlongó hárson hintázva rád gondolok. HA VÉGRE... Tudod, hogy nem vagy egyedül A magány követi társát Bánat is hozzád menekül Lelkedben forgatja nyársát Fájdalmat csepegtet csendben Külsőség csupán csak látszat Belül zavar lesz a rendben Ha örökké veled játszhat Ne hagyd, hogy mindig kísérjen, s fontos dolgokban részt vegyen! Mától a gyász véget érjen, hagyd, hogy lelked szabad legyen! Ha végre vállalod magad, s az öröm szívedben tetőzik, boldogság magával ragad, s szerelemmel kergetőzik. HOZZÁD KÉSZÜLÖK Platánfa halovány levele kuporog Millió harmatcsepp markában hunyorog Érzékin csókolja aranyló napsugár Föld felé áradó furfangos fényfutár Tavasztól - tavaszig csak hozzád készülök Gesztenyebarnából szép lassan őszülök Úgy élek egyedül, akár egy remete Elveszni a nyárban szüntelen lehet-e? Lágy szellő simogat, érintésed vélem Gyöngéden átölelsz - még most is remélem Megtorpan a léptem, megállok hirtelen Tévelygő lennék tán, vagy Te vagy szívtelen? Platánfa rajzolta árnyékok intenek Ezüstös porukból hajamra hintenek Fekete foltokból összeáll az este Szerelmem szívedben tűzrügyét kereste ILYEN VAGYOK ÉN Ilyen vagyok én, akinek látszom Színház az élet, most mégsem játszom Szürke felhőből a szél kitakar Mint aki mindent magának akar Nem a szél süvít, sóhajom hallod Minden hibámat neked bevallom Őszi levélként a földre hullnak Míg vágy-ágaim az égbe nyúlnak Ragyog a napfény, az is én vagyok Mosolyomból még valamit hagyok Búzavirág nyílik pipacsos réten Elmerülök tán benned egészen Könnyedén fejem vesztem a szélben Összeroppanok szorító kézben Hogy ha simogatsz, simulok lágyan Szeretni téged, csak ez a vágyam KÖDBEBÚJT REGGEL Korai volt az ébredés, a napfény meg sem érkezett, világosság is oly kevés, ködbebújt álom elveszett. Gomolygó árja bekerít, lehúz a nyomott hangulat, s a szürkeség elkeserít, nehézkes minden mozdulat. Átláthatatlan utcarész, sejtelmes árnyékingovány, néhány merész már útrakész, majd elnyel mindent a homál KRISTÁLY-FEHÉR TÉL... Kristály-fehér gyöngyök, láncok, körbefutnak bokron, fákon, lábujjhegyen járnak táncot, tündökölnek téli tájon. Alvó puszta hátán csend ül, szélkarmester karja lendül, jég csilingel, hangja csendül, télzenekar dala zendül. Tél integet, felhőkézzel zúzmarát szór szerte széjjel, ragyogása ma sem vész el, itt világít egész éjjel, LÁTATLAN LÁTLAK Folyó, köveit Kaviccsá mossa Fakuló évek nyomát tapossa Apróra hullik a messzi távol Látatlan látlak, lehetsz te bárhol A parton állok Alattam homok Hullámzó emlék, elmosott nyomok Új érzéseket a nap sem másol Látatlan látlak, lehetsz te bárhol Merengve nézem Sétáló párok Gesztenyés alatt most is rád várok Unottan perdül levél a fáról Látatlan látlak, lehetsz te bárhol Gyengéd érintés Amire vágyok Szerelmes szívvel, csak reád várok Érezlek most is, hívlak a mából Látatlan látlak, lehetsz te bárhol MAGÁNY Régi ismerős kopogtat, talpára a végtelen űr tapad. Az esti csendben rám mosolyg, s nevetve kérdi: mért vagy magad? Fájdalmas a felismerés, őrlöm a kimondatlan szavakat. Elnyeli suttogásomat a múlt, s a mélybe hulló zuhatag. Lidérces álmom körbeleng, pokoli táncra magával ragad. Felajzott testem összerogy, gigászi súlytól, a kínok alatt. A lélek-vár romokban. A falát téglánként rakosgatom. Szertehullt remények, vágyak, magányom birtokán uralkodom. "MEGNEMÉRTÉS" Erőlködöm, azt hiszem, verset írok. Csak magamról: ha nevetek, ha sírok, s a világról, amely egyre véresebb, hol embernél, a pénz is értékesebb. Lüktet a vér, ereim, szétfeszíti, mikor a nemzet hitét veszíti és kuncsorog, jogokat kér magának, - kitaszított gyermeke e hazának. Míg nyelvében él a nép, szabad lehet, de ha mind ezt elveszíti, mit tehet? Átgázolnak rajta, mint veszett kutyán, elveszetté válik sok kudarc után. Ki szólna még, hangját torkába fojtják, eltüntetik tépett országa foltját. Gyökerei markolják még e földet, túlélőként új sarjakat erőltet. Nevetni, most, aligha tudnék könnyen, erőlködöm, hogy visszatartsam könnyem. Itt dübög a süket "megnemértés", alig bírom ki, hogy ne legyen sértés... MERENGŐ A gondolatok labirintusában bolyongok, ébren álmodom, miközben megrebben a remény. Gyorsítom lépteim, s az ágak felsebzik testem. Az ősi ösztön hajt, s a vérem, az áttűnő fény nyaldossa sebeim. Űzött vadként meglapulok, a sajgó kétségbeesés hatalmába kerít. A célkeresztből kilépve, nyugalmat keresek, miközben a félelem sötét árnyéka beterít. Tehetetlenül a bűn csapdájában vergődök, önkéntes foglya vagyok egy elvadult világnak. Kétségbeesett kiáltás, próbálok kitörni. Rácsok közt is, marconák vigyáznak MINDEN PERC AJÁNDÉK amíg a reggeli kávé illatával keveredik az élet feketébe mártva kavargatod te is a tejszínű-fehéret álmodból kirángat korai szürkület a kockacukor édes ízével feledtet mandula-keserűt csak fintorod beszédes megszokás rabjaként kortyolod italod nem tudod, mi a mérték hajtasz a csúcs felé rohansz sorsod elé s melletted mennyi érték... kiürül a csészéd mehetnél utadra de nem elég a szándék múlt zacca a szádban esélyed hazádban itt minden perc ajándék MINDIG MÁS A hó elolvadt Sarokban a lapát Hűvös a reggel Vállamon a kabát A szél átkarol, tánc léptekkel vezet Aztán nyoma vész, elűzi a telet Tavasz érkezik Rügyet bont a fákon Barackfavirág Nyílik minden ágon Vággyal telítve, lelkem szirma lebben Hozzád repülni, nem is tudnék szebben Arany sugárral Képét festi a nap Kék ég ragyogó Zöldes a fűkalap Forrón átölelsz, tekinteted perzsel Benned égek én, soha ne felejts el! Barnul a levél Hidegebb a hajnal Ködös fátylat hord Ősz érkezik zajjal Szüret idején, dalra fakadsz könnyen Vígan nevetek, úgy potyog a könnyem MONDD CSAK! Volt idő, mikor igazán szerettél Bőröd bizsergett lágy érintéstől Hold mosolyával együtt nevettél És boldog voltál, ilyen kevéstől Homályos ködbe burkolt a sejtés Bizonytalanság foglyaként, magad, Barátok nélkül, csak a felejtés... Meghitt estékből semmi nem marad Gyöngyharmat hullik hajnalok nyomán Csillanó felszín, alatta csend ül Ébred a tested, nincs már túl korán Hallod? Lelkedben új dallam csendül Mondd csak! Mersz - e még szeretni újra? Feledni régi ballépéseket Felhőtlen érzés leplébe bújva Végig játszani ezt az életet... NEKED VAGYOK! Itt vagyok! Örökkön Neked Látod, nélküled szenvedek. Álom-valóság rabjaként, Sötétben is őrzöm a fényt. Rejtelmek között a lelkem, S lám szentélyedbe emeltem. Féltve őrzöm rejtett titkom, Fagyott zárját segíts nyitnom! Tekintetem téged fürkész, Álmodásra egyedül kész. Érezned kell - mért kell szólnom! Hisz ajkadon forró csókom. Érintésed vággyá éled. Szerelmemet nem kell kérned. Ölelésed, gyöngéd legyen, Emeljen át a zord hegyen. Fagyos csendjét napfény oldja, Sötét estjét, hitem Holdja. Közel-távol - már nem határ. Hozzám repül egy sas madár. Szárnyát bontja, szárnyal felém, Légörvényből leszáll elém. Megpihenni vágyik talán. Szírt tetején, sziklafalán. Megérkeztél, hosszú útról, Vizet hoztál a mély kútból. Szomjam oltod szerelmeddel, Kezed fogom, ne engedj el Tüzed szítom, boglya tövén, Szikrát szítok élet kövén. Ébredj végre, szívem lángol. Szívből szeress, lehetsz bárhol NEM LESZ TÖBB HAJNAL... nem lesz több hajnal nem lesz több kikelet magammal viszem kifakult hitemet felhő árnyéka takaróm lesz végül így van ez, hogy ha az ember megvénül ködfátyol könnyet hullatok majd érted ki az érzésem úgy érzem, nem érted értéktelenné válnak a tegnapok múlt porába vész jobb is, hogy meghalok égő gyertyaláng épp hogy csak pislákol keresem arcod tekinteted távol kialudt a tűz csak a hamu maradt üres a lelkem a szívem megszakadt NE MONDJ MÉG BÚCSÚT Ragyogó mosollyal érkezik a Nap Szürkeség ölébe nagyokat harap Hajnali fények nekem sem ártanak Ne mondj még búcsút, Engedd, hogy várjalak! Csillan a harmat, míg falevél rezdül Aranyló sugár, szűrődik keresztül Szívemhez érve, törli az árnyakat Ne mondj még búcsút, Engedd, hogy várjalak! Perzselő tűzgömb engem is megéget Boldog szerelmem, sose érjen véget Egyetlen vágyam, szívembe zárjalak Ne mondj még búcsút, Engedd, hogy várjalak! Smaragdragyogás megszűnik hirtelen Üres a lelkem, az érzés nincstelen Fájdalmak között, ezernyi árnyalat Ne mondj még búcsút, Engedd, hogy várjalak! Viharok dúlnak, és komor az égbolt Felhőtlen napom, tudod milyen rég volt? Menj el szó nélkül, álmaim szálljanak! Ne mondj még búcsút, Engedd, hogy várjalak! OH, HA TUDNÁD ... Oh, ha tudnád, mit jelentesz nekem: A szentélyt, hova sorsomat teszem Buzgó imával fordulok feléd Hogy a bennem rejlő hit is Te légy Oh, ha tudnád, mit jelentesz nekem: Mint fénysugárba bújtatott jelen Halk hangok között az érzés neszez Szívemhez lassú gondolán evez Oh, ha tudnád, mit jelentesz nekem: Forró homokban árnyékod lelem Hűs forrásvíz, mellyel szomjam oltom Lágy pillantás, melyben lelkem oldom Oh, ha tudnád, mit jelentesz nekem: Oly kincset, amely földön nem terem Királyi ékszert, mit foghat kezem Mindenséget, mely eggyé vált velem. ÖRVÉNYBEN még sodor az áradat, belém markol magával ragad, messzi visz a parttól vértelen ajkam fehér, mint a vászon talán csak kosz lehetnék a kovászon fuldoklom a mocsokban, mily förtelem már magam sem tudom, mi történt velem hirtelen közelít a forgó örvény beleveszek egészen, ez a törvény riadtan kapkodok amíg merülök ... elájultam azt hiszem - de már ülök a tükörre meredek - kicsit félek tudom groteszk az egész - de még élek Ő ÉS ÉN Alszik, amíg én csak álmodom szerelmes éjszakákat veled csapongó vágyaim vádolom oh, miért nem fogom a kezed? Alszik, még arcán holdvilág cikázó gondolat fejemben tavasszal ébredő hóvirág árnyéka rebben szememben Alszik, nem hallja hívó szavam lelkem zenéjét nem ismeri törött hangszernek érzem magam húrom már régen nem pengeti Alszik, virrasztok ágya mellett érzéki csókokra szomjazok gyöngéd ölelésre nem tellett izzó parázsban elporladok Alszik, míg bennem tűz lobog vad, kiolthatatlan szenvedély szívem gyönyörindulót dobog az élethez nem kell engedély ŐSZBE FORDUL levél-halommá vált nyári képek kopott emlékek rozsdái gyűlnek tört-avarba fúlt álmokon lépek hulló vágyaim már elévülnek borús hangulat időnként lever de intenek még megmaradt lombok sokszínű kincsük a földön hever szürkén szállnak fel a vadgalambok üresen várnak megfakult padok hűvös a szél, ahogy mendegélek gyűrtvágyaimmal magam maradok s várom a tavaszt, ameddig élek ŐSZI VARÁZS Mintha csak Föld haját fésülné a szél - bokrok, fák hajolnak - hozzájuk beszél, súg nekik valamit, aztán átkarol, gyöngéden simogat, - talán udvarol? Hervadó vadvirág előtt ácsorog, csodálja, ahogy a napfény rácsorog. majd szedelődzködik, indul is hamar, futtában földön gyűlt avart felkavar. Talpa alatt szárad egykor zöld föveny, lankás lejtők hátán foltozott köpeny, színes pillangóknak tűnő levelek, szellő sóhajára táncot lejtenek. Az ég szomorú lesz, könnye is pereg, eget tartó ágon, kövön hempereg, s nyarat hátrahagyva érkezik az ősz, lassan poroszkálva, mint egy szelíd őz. A PATAK ÚTJA árnyas erdő mélyén kis patak csörgedez kövecses ágyában árkokat fölfedez csendesen átsuhan könnyed habja táncol ágak közt kacsintgat napfénnyel viháncol benyúló faágak levelet halásznak perdülve leállnak egy cseppnyit tanyáznak csobogó áradat elsodor ágakat hajlongó fák alatt hullámok játszanak mélyülő medrében vad folyóvá dagad tenger kapujáig meg nem áll, csak szalad PORRÁ LESZÜNK Porból vétetünk, és porrá leszünk Egyszer majd mind, mind semmivé leszünk Ellopva minden gyönyörbánatot Mit nekünk egykor Isten átadott Hordozzuk, csakhogy lelkünkben legyen Üdvözítőleg, bármilyen helyen Fénykupolában kristályszín-világ Messze maradnak gonosz hárpiák Lélekcsendünket angyalok óvják Fuvola szólal, hírünk dalolják Megszűnik minden, ami földi volt Hiszen a halál, miket elrabolt Letakart urna, benne enyészet Itt hagyjuk nektek, mind az egészet Anyagi létünk, immár hamu lett Nem őriz, nem véd, mint az amulett Betakar végleg fekete fátyol Magára marad, az, aki gyászol SZÁZSZOR SZŐTT ÁLMAIM Százszor szőtt álmaim Szakadni látszanak Képtelen vágyaim Pompázva játszanak Hálóingben ébren Gyűrött gondolatok Sóhajtva simítom Hajnalt szólíthatok Itt van a reggel is Valós világával Hangos ébresztővel Nyüzsgő zsinatával Tegnap folytatása Üres szürkeséggel Fáradt unottsággal Múló reménységgel Tűnő fényeivel Ellátogat az est Sötét színeivel Égbenyúló fát fest Beborít az éjjel Csillagtakaróval Párnám puhasága Átjár a valóval Belevész az álmom Ürességben lebeg Vágyam leplezetlen Testem beleremeg Gátlásaim nélkül Pajzán gondolattal Illőn kacérkodok Selyemfonalakkal Szövögetem álmom Simuló ruháját Magamra terítem Csillogó kabátját Sziporkázó fények Tündöklő szárnyai Vágyakozó lelkem Suhogó árnyai Tündérkert virágát Próbaként letépem Csodaváró hajnal Őrként áll elébem Százszor szőtt álmaim Szakadni látszanak Képtelen vágyaim Színesen játszanak SZERELEM szerelemben nincsenek kétségek csak forró csókok vad ölelések csillag fénylik szemében ki szeret egy mosolyával rabjává tehet sötétben az árnyat nem ismeri feketét is színesre festeti ismeretlen vált ismerté benned szerelmes a szív szavának enged SZERESS Mint nyár gyümölcsét úgy szeress Eper és málna közt keress Édes ízem szádban érezd Csókom jó volt? - meg ne kérdezd Illatomról tudd, hol vagyok Bukémból csak neked hagyok Színemmel is csalogatlak Bókjaid szívemig hatnak Cseresznyét, ha megkívánod Párban - most is veled járok Érett szemek közt válogatsz A javából egyet se hagysz Fűzfa alatt, kinn a padon Dinnye hűsít meleg napon Annyi emlék, ahány magja Kabakjának mind - mind rabja Őszibarack, körte, szőlő Gyümölcstálam előkelő Szőrös, lédús, formás testű Ennivaló, szép nagy szemű Mit kínálok, abból vegyél Boldoggá csak engem tegyél Nyár gyümölcsei közt keress Ne vágyj másra - engem szeress SZENVEDÉLY Honnét e vágy, mely ily későn elragad? Mely testemben vibrál,nyugton nem marad Ölembe dugja fejét a szenvedély Lelkem rezdül, testem kéjesen mesél Csábító szavad izgatón megzavar Érzéki csókod édesen felkavar Forró ölelésed felhevít hamar Féktelen kíváncsiságod kitakar Melleim domborán kezed elakad Ajkad mohósága szinte elragad Éledő vágyam már semmit nem tagad Hullámzó tajtéka mélységből fakad Ívében megemel, majd kettészakad Lágyan elterülve part felé halad SZÜLETÉSNAPOMRA Az ünnepelt évek soknak tűnnek talán az élet dúsan terített asztalán az étkek csábítók kóstoltam ettem megcsömörlöttem míg ízét kerestem Csalóka világ illata szédít mélységbe nyom vagy magasba repít színtelenné válok elnyel a homály vagy szivárvány színében lépek tovább TAVASZVÁRÓ Elmerengek... túl az ablakon, gondolatban pille szárnyakon szárnyalok a felhők magasán, vágyakozom tavasz teraszán. Zöld kabátos mezőt álmodok, megfürösztik futó záporok, - s mire jó a cinkos képzelet, eltüntetem a megunt telet. TÁLCÁN KÍNÁLOM A SZERELMEMET Tálcán kínálom a szerelmemet, Ölelj magadhoz. Ölelj engemet! Ne hagyd kihűlni forró vágyamat, Dajkáld a lelkemet, Vesd meg ágyamat... Rózsaszirommal borítsd nyoszolyám Szerelmi fészek Legyen a szobám. Alig érintve csókold bőrömet Borzongjon testem Szerezz örömet Fölém hajolva rebegd nevemet El ne engedj már Fogd a kezemet! TÁVOL VAGY TŐLEM Zöldlombú árnyékként emléked követ Mint meredek hegyről zúduló folyam Szétzúzza érzésem, mint kemény követ Sodródó kavicsként utánad rohan Elvesznek a csöndbe simuló árnyak Zavaros felszínén holt-fények ülnek Fel nem tett kérdések válaszra várnak Végtelen csobogás alá merülnek Állok a vízparton, mezítláb vagyok Süppedő nyomokba homokot terít Hullámzó tajték, ha magához ölel Távol vagy tőlem, és mégis oly közel Szemedből vágyam új álmokat merít Zöldeskék színébe beleolvadok A TÉKOZLÓ Mit számít nekem Örökség, vagyon Ha kedvem szottyan Mulatok nagyon Zenészek húzzák A kedvenc dalom Fizetség érte Egy ezres halom Hálapénz helyett A létre teszek Szerencse, játék És élvezetek Mulatok inkább Ameddig élek Nem marad pénzem Attól sem félek TÉVÚTON JÁROK tévúton járok hallgattalak volna meg... de bennem indulat feszül haragom őrjítőn repül oh,milyen furcsán megremeg mi lesz eztán velem, s veled? míg kínjaim egyre gyűlnek fájdalmasan hegedülnek feszítő idegszálakon mily érzéssel kell játszanom gyötörve sajog a lelkem gyarló bűneidre leltem mérgezett nyílként itt kering áldozatod vagyok megint tévúton jártam hallgattalak volna meg... tán nem gyötörnének álmatlan éjek nyomasztó érzések nyomában élek vajúdásom torzszülöttje bosszúvágy hajtja vérem magam sem értem talán... tévúton jártam hallgattalak volna meg... üvölteni kellett volna mint hogyha harsona szólna mentséget lehet keresni de hogy tudtál mást szeretni? mért nem vagyok elég neked? mellettem vagy, mégsem velem már mindenem neked adtam de tőled én, alig kaptam ha nincs melletted már helyem akkor engedd el a kezem! tévúton járok hallgattalak volna meg... hárfa húrján játszik kezed minden idegszálam remeg minden érzés elhal bennem azt sem tudom mit kell tennem zenekarban nem zenélek hangszeremet nem cserélem keserves szólóba kezdek hideg ágyba magam fekszek tévúton járok hallgattalak volna meg... törött hegedűmön már nem játszhatok vidám - szomorú dalommal várhatok csak nyekergek, húrjaim szétszakadva mert megaláztál engem készakarva most itt vagyok egy sarokba,... lent az érzés már semmit nem jelent vagy tévedtem s tévúton járok megint... AZ ÚR, ÉN VAGYOK! A férj szavai fülembe csengnek: Nagy híve vagyok itthon a rendnek Helyükön állnak, szőnyegek, székek Könyvek a polcon, falon a képek Az úr, én vagyok! A takarítás, az női munka Semmittevést, az asszony unja Tisztaság legyen, ez a jelszavam! Leülök végre, s elhagyom magam Az úr, én vagyok! Legyen kimosva, s vasalt az ingem Nekem ne kelljen szemetet vinnem Elég, ha csak az újságot nézem Egy-két sör mellett egy jót tévézek Az úr, én vagyok! Piacra járni nem szoktam soha Annyi az árú, s ott a sok kofa Kosarát tele pakolja párom És siet haza - már nagyon várom Az úr, én vagyok! Naponta mindig jó ebéd legyen Édes kis párom mellettem egyen Ugorjon nyomban, ha valamit kérek Vele úgy is csak erről beszélek Az úr, én vagyok! Semmit nem csinálsz egésznap, édes S ahogy kinézel, az szinte rémes Nem adsz magadra, így fogadsz engem Szeretkezéstől, elment a kedvem Az úr, én vagyok! Nem elég neked, amit én adok Megvallom tényleg, nem mosogatok Belátod szívem, figyelmes vagyok Nőnapra mindig virágot adok Az úr, én vagyok! A férfi legyen a család feje Asszonynak férje mellett a helye Gyereket szüljön, s nevelje szépen Milyen jól mutat, család a képen Panaszra nincs ok, szavad sem lehet Döntéseimre nem mondhatsz nemet Amit akarok, azt szabad tenni Milyen boldogság asszonynak lenni Az úr, én vagyok! Fülembe csendül, mit mond a férfi Nincs sehol egy nő, aki ezt érti Mért akar többet, gyűrű a kezén Én változtattam lánykori nevén Az úr, én vagyok! VÁRLAK Poharamon ajkad íze éget Tüzes csókod kortyonként feléled Pezsgő sem űzi el az illatod Mit esti ölelésed itt hagyott Habjában látom csillogó szemed Számhoz emelve szemhéjam remeg Pattogó buborék orromba száll Édes nedűtől kedélyem helyreáll Lassú percek közt jöttödet várom S amíg szobám ablakát kitárom Halk sóhaj - vágyódva elképzelem Amint csókolva egyé válsz velem VÉGTELENBE VESZETT MONDATOK Mint régi kacatot kidobtál Dermedt éjszakába meredten Merültem a hóba. Hol voltál? Amikor vacogva kerestem Széthullott életem. Elveszek. Mért ítélsz halálra? Kérdezem. Kristályok közepén nem leszek Számodra már, nem is létezek Hideg van. Fagyottan álmodok Ropogó lépteid nyomában Fájdalmam feloldom. Álmodok. Majd napfény ölel a homályban Ellágyulok benne. Csillogó Cseppjeim, szürcsöli messzeség Spórolt érzéseim, mint mohó Vándor, elnyeli tán. Lesz e még Lehetőség. Kétség kíséri Próbálkozásomat. Olvadok Öledbe rejtve fogsz ígérni. Végtelembe veszett mondatok A VILÁG ETTŐL KEREK Kezedet fogtam egykor, még régen Lüktetett szívem, s bennem az erek Vibrált az érzés, s felhő az égen Hittem, hogy a világ ettől kerek Platánok alatt sétáltam veled Kísértek arcok, utcák, és terek Lelkemben dal szólt, míg súgtam neved Hittem, hogy a világ ettől kerek Galambok szálltak, éppen felettünk Köröttünk unott képű emberek Öleltük egymást, s mindent feledtünk Hittem, hogy a világ ettől kerek Szerelem-háló csapdába ejtett Tudtam, hogy sátrat melletted verek Románcunk alatt, félhomály rejtett Hittem, hogy a világ ettől kerek Egymásé lettünk, izzott a lelkünk Hold ezüstjében fürdött a berek Csillagok alatt egymásra leltünk Hittem, hogy a világ ettől kerek VIRÁGÁLMOK Kertemben zöldell minden, újra él rügyet bont az ág, bújik sok levél smaragd színűre festi a lombot szellő játéka űzi a gondot tovatűnnek a felhők az égen apró ibolyák lenn nyílnak kéken illatuk úszik, hajóként lebeg lelkem rezzen halk imát rebeg bódulttá válok violaszínű vágyaim kúsznak rejtélyes ívű panorámában gyönyörködhetek kertembe virágálmokat vetek Ligeti Éva honlapja Link Szerelmes versek Link Képek - Leka album Link

1 komment , kategória: Ligeti Éva

Ligeti Éva: Oh, ha tudnád

2010-11-18 19:53:20, csütörtök

	Ligeti Éva: OH, HA TUDNÁD... Oh, ha tudnád, mit jelentesz nekem: A szentélyt, hova sorsomat teszem Buzgó imával fordulok feléd Hogy a bennem rejlő hit is Te légy Oh, ha tudnád, mit jelentesz nekem: Mint fénysugárba bújtatott jelen Halk hangok között az érzés neszez Szívemhez lassú gondolán evez Oh, ha tudnád, mit jelentesz nekem: Forró homokban árnyékod lelem Hűs forrásvíz, mellyel szomjam oltom Lágy pillantás, melyben lelkem oldom Oh, ha tudnád, mit jelentesz nekem: Oly kincset, amely földön nem terem Királyi ékszert, mit foghat kezem Mindenséget, mely eggyé vált velem.

0 komment , kategória: Ligeti Éva

1/1 oldal

Bejegyzések száma: 2

2019. április

Hét	Ked	Sze	Csü	Pén	Szo	Vas


1	2	3	4	5	6	7

8	9	10	11	12	13	14

15	16	17	18	19	20	21

22	23	24	25	26	27	28

29	30

Blog kereső

Bejegyzések
ma:	0 db bejegyzés
e hónap:	9 db bejegyzés
e év:	253 db bejegyzés
Összes:	4840 db bejegyzés

Kategóriák

Keresés

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum

Látogatók száma

Ma: 405
e Hét: 11483
e Hónap: 33971
e Év: 211846

Szótár

Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.