|
2016-02-04 17:00:23, csütörtök
|
| |
| |
NAGY KRISZTINA 
Nagy Krisztina, Pécs 1970-01-19
Link
AJÁNDÉK
Isten adott még egy életet,
de küzdjek érte, így ítélkezett.
Adott betegséget, gondokat, kínokat,
nem kímélve, a síró, rettegő arcokat.
Félelemmel fekszem, remegve ébredek,
hirtelen, fiatalon, öregedtem éveket.
Uram, te mindenek tudója, oda fenn,
mond, hogyan győzzem a terheket, ide lenn.
Adtál, s most önzőn kérdem tőled,
várhatok - e segítséget felőled.
Sok a baj erre, a szélmalom küzdelem,
nem az érdekel, mi lesz velem.
Csak ők kiket szeretek, s az életet jelentik,
meddig kell küzdjenek, a gondokkal megint?
Ez a sok gond, egy különös átok,
melyből egyhamar, kiutat nem látok.
Fortuna kegyei nem fordulnak felénk,
nem tesz jót, kis szerencsét sem, elénk.
Előttem, csupán egy sötét alagút,
nem látom a végén, van e kiút.
Felnézek az égre, kezem össze teszem,
kérlek szeresd őket, ezt tedd meg nekem.
A család a mindenem, s, a párom,
legyenek boldogok, csak erre vágyom.
Segíts, úgy, mint tetted, nézz le ránk,
szórj kis remény fényt reánk.
AKAROM
Hallani akarlak, akarom, hogy hallj!
minden pillanatban szerelmet vallj!
Nem kell a száddal, tedd a szemeddel,
szoríts magadhoz, kérlek ne eressz el.
Ölelj hosszan, akkor nem kell félnem,
semmi nem árthat ha lelkedben érzem
lelkem minden rezdülését szíved szavát
érzelmek tengerének csendes moraját.
Hallani akarlak, mert rohannak az évek,
amíg teheted, szeress engem kérlek!
Lassan idővel, mikor bealkonyul éltünk
elmondhassuk mi, szerelemben éltünk
AZ ALKONY
Nézd a vöröslő eget, ahogy a lenyugvó nap ránk tekint,
helyet adva az éjnek, a holdnak, tompa fénnyel búcsút int.
Perzsel még az ég alja, őrzi a hatalmas fény itt jártát,
aztán sötétbe borulva, a menny, a holdnak tárja szárnyát.
Gyönyörű a város, ezernyi lámpafény ragyog,
elcsendesült utcák, sötét házakon, fénylő ablakok.
Megpihen a táj, felsóhajt a tér köve,
most nem tapossák, nyugszik, vigyáz rá éjanya öle.
Csillagok ezrei pásztázzák az eget, a sarkcsillag, felénk integet,
a hold is bújik, őszi felhő a takarója, dölyfös teste félig látszik ki alóla.
Vége a napnak, fáradt testünk álmot kér,
megpihenünk, hisz az éj, hamar véget ér!
ÁLLJ MEG EGY KICSIT!
Kérlek állj meg ne rohanj megint el
tudom van úgy, hogy menni kell, de
hagyj időt rám, oszd meg gondjaid,
levenni tudjam lelked terheit.
rázod a fejed, kezed legyint,l
látom küzdesz, szemed könnyes megint.
Magányos estéid, életed foszlányai, álmok
arcodra ülnek mint kegyetlen vad átok
erős vagy küzdesz gyűrőd a szelet
űzöd szívedből a jeges zord telet
ámítod magad néha halálért kiáltasz
érzed a jövőt, mit magadért kiállhatsz
Tudom magányod lassan felőröl
nap nap, nap után kezdődik előről.
hát állj meg kérlek, mondd el nekem
tudom a te életed is maró küzdelem.
ÁLMOMRÓL
Ébressz fel őrült álmomból
szólj, ha elrepülök, messzire szállok
testemen túl, a felhőkben járok.
Beszélj hozzám, szavad megfog, visszatart
nélküled a magány leple betakart.
Kelts fel félelmetes álmomból
kiálts rám, ha messze vagyok, s, a távolból
hangodra hirtelen visszaszállok
minden szavadban magamra találok.
Fentről látom álmomban arcodat
a múlt idézte, mára kisimult ráncokat
lassan lehajolva, lesöpröm bánatod
mit az idő terhe rád rakott.
Mert veled édes álom az élet
inkább ne ébressz fel, álmodj velem kérlek.
Mikor már megvénülve álmodunk ketten
elmondom, melletted boldog lehettem.
Pécs, 2006. 07. 25.
BIZALOM
A bizalom olyan mint a hit!
Nélküle az ember,
reményt veszít.
A reményből erőt meríthetünk,
s ha el illan?
Semmibe veszhetünk!
Akkor már nem marad más,
csak kétkedés!
Lélek, szív hasadás!
Hagyd meg nekünk te Isten a hitet!
Az maradjon!
az űr, semmibe vihet...
Nem látsz mást akkor Uram,
csak könnyeket
porzó ingoványos utam!
Jó-e neked az mond te mindenható?
Állandó szavam ha hallod,
Nem nevető, csak panaszkodó!
A bizalmat tenyereddel szívembe tedd!
Így itt marad!
Boldog a lelkem akkor lehet!
A BOLDOGSÁG KINCS
Lakhatsz te fényűző, csoda palotába,
ha érzéseid nincsenek, a lelked árva.
Mond minek a nagy vagyon neked,
hisz fel sem éled, már senki nem szeret.
Pompás ruhákban pipiskedve járhatsz,
lenézve a szegényt, köpve odébb állhatsz.
Egyszer a ruha is elkopik, mint életünk,
bankban számlával, boldogan élhetünk?
Hidd el én utálom a pénzt!- főleg ha nincs?.
de rajta kívül van még százezernyi kincs!
Magányos vagy, makrancos ilyen lettél
barátokat, rokonokat, lassan félre tettél.
Törj ki magad rabságából, a gőg karmaiból
légy önmagad!- meríts a múltad álmaiból!
Pécs. 2007, 03. 03.
EGYMÁS ÖLÉBEN
Megszűnik a világ, forog a szoba
ágyunk most izzó vágyak otthona
Megremegő testek tüzelő szemek
Forrón pulzáló, kutakodó kezek.
izzó mámortól, nehéz párás levegő
kéjes szédülés, mely gondot temető.
Zakatoló szívek, izzadt gyűrt lepedő 
izmos lábak, derekamat ölelő.
Test feszül, minden ideg élesen cikázik,
közben kezünk lassan egymással játszik.
egyben létezünk most, bódult ölelésben,
Megszűnt a világ, egymás ölében.
EGY PERC
Egy perc, látod? - eldönthet éveket,
Megváltoztat múltat, magányos életet.
Életet, melytől annyi pofont kaptam,
s, a lelkem fájdalmával egyedül maradtam.
A szemed tükrében magamat látom,
egy nyugodt és szép, boldog világot.
Eddig anya voltam, most nő is lehetek,
egyre fűt a vágy, hogy veled legyek.
Csak egy perc volt, mi elmondta,
ez a szív - ébren van . nem álmodta.
A hirtelen adott hitet, boldogságot,
a rózsát a lelkemben, egy szép világot.
Szerelmet adtál, őszintét, tisztát,
értem már jóságod, kicsiny kis titkát.
A nyugalom, ami belőled árad,
épít bennem jövőt, szerelem várat.
ELLENTÉTEK VONZÁSÁBAN
Szinte semmiben nem egyezünk,
különbözik, más a természetünk.
Neked az élet, forgatag és zsongás,
nekem a tömeg, fullasztó szorongás.
Te nyugodt vagy, türelmed az végtelen,
én izgága, mindent akarok, de hirtelen.
Fázol, várod a forróságot a jeges télen,
én boldog vagyok, ha a nyarat túlélem.
Lelked, habzó csobbanó tenger vize,
az enyém, ezernyi érzelem égő tüze
A napot imádod, a reggelt, ébredést.
a holdat szeretem, éjjeli merengést
Még is mindketten, csak egyet akarunk,
szerelmet, mert így boldogak vagyunk
GYÁVA VAGY!
Azt mondod szenvedsz?
Én azt mondom ez semmi!
Fájdalmas nyomorban embernek lenni
az mi igaz szenvedés a testnek
mikor elgyötört lélekkel lapátra tesznek.
Úgy érzed ez a vég?
Szólok hozzád elég!
Szavaim süket fülekre találnak, támasztod hátad
utat engedve hiszed' megváltó halálnak.
Akkor sajnáld magad!
Megoldást ne is keress!
Ne merd mondani szeretted a világot,
és ártatlan gyermekeid,
kik elhagyott gondjaiddal maradnak itt
Nélküled!
Gyáva vagy!
Nézz ártatlan könnyes szemükbe rázd meg magad
akkor és lépj tovább
meglásd, akkor ismét tied a világ!
Pécs, 2008-02-02
GYŰLÖLLEK...
Gyűlöllek, mert próbára teszel,
napról napra nehezebb leszel,
simogatsz, majd ököllel sújtasz,
ellöksz, és ismét kezet nyújtasz.
Küldesz örömeket, tipró fájdalmakat
viharokkal tűzdelt kemény nappalokat
emlékektől éber éjszakákat adsz nekem
akartad maradjak, most játszol velem!
Gyűlöllek, mert, nem szerethetlek eléggé
nem adtál könnyen semmit, ez tett beteggé!
Még is....
sírva kapkodok utánad, hogy nem leszel félek
mert gyűlölöm, hogy ennyire szeretlek!...ÉLET!
HA ALSZOL
A sárga hold fénye megcsillan bőrödön,
nézem, ahogy alszol, csendben őrködöm.
Szerelem a párnád, takaród a nyugalom,
édesen alszol, szuszogsz, és én hallgatom.
Vajon merre jársz? - messzire visz álmod?
ott a messzeségben is, engem megtalálnod.
Lassan mozdulsz, sóhajtva keresgél kezed,
átölelsz, lelked az álmodból haza érkezett.
Gyöngyfényű szemed világít az éjszakában,
a boldogság az úr, kicsiny kis szobánkban.
Hozzád bújok, érzem lassan elalszol megint,
beszélnék hozzád, elmondanám....
de a szerelem csendre int.
HALLGASS!
Mikor a szem sós vize gördülve ajkadra ér,
hang nem jön, csak csend, tekintet mesél.
Elmondja bánatát a lelked, szavak nélkül
véres szavakkal ró regét szívedbe emlékül.
Hangtalan csattan rá a lakatnak vas pántja,
te tudod már csak odabenn, vaj mi bántja?
Minek mondanád, hogy lásd a mosolyokat
mik fájdalmad énekére arcokon oszlanak.
Akkor hirtelen, mindenki úgy tekintene rád
mint lelkét adó, segítő, szentnek hitt barát.
Majd mikor háttal támasztod a nagy világot
mint hantra, lelkedre hordanak száraz virágot!
HA NEM VAGY ITT
Összegyűrt párnák közt keresem a holnapot,
Az illatod, mit a tegnap itt hagyott.
Kimondott és elrejtett szavakat kutatok
kusza álmok között,
hisz hiányod miatt a magány,
ágyunkba költözött.
Ne hagyd, hogy karom a semmit ölelje át,
adj nekem ezer boldog éjszakát.
Felhő nélküli eget ígérj még nekem kérlek
még ha nem is lesz igaz,
nem számít hidd el nekem
Számomra léted a vigasz!
A lét, a kettőnk élete mit építettünk
már annyi mindent elfeledtünk.
Töröltünk agyunkból ezernyi fájó sebet
beforrni nem tudó heget
mi összevarrtuk erőnk felett
a múlt már távolból integet.
KARÁCSONY
Karácsony napján fenyőt díszítünk
köré, hatalmas asztalt terítünk.
Minden földi jóval, azon az áldott napon
mikor kis családunk, végre együtt vagyon.
Az asztal körül ülve, áhítattal szeretünk,
mindent, mi az évben történt, szenteste feledünk.
Akkor, ott vannak velünk, kiket már temettünk
kiket haláluk után is, siratva szeretünk.
Miért nincs mindennap karácsony?
A szeretet rajtunk múlik, nem az ünnepi kalácson.
Nem az ártatlan kis fenyőn, mit feldíszítünk
és karácsony után, a szemétre viszünk.
Az ünnepek múlnak, a napok fakulnak
ez estékből - az emberek - sosem tanulnak.
Legyen minden nap ünnep, mit együtt tölthetünk,
mindig szeretve, hisz ki tudja, a holnap mit hoz nekünk.
KÉRDEM...
Mond szeretni fogsz -e...
Ha az idő ráncot fon szemem köré
Apró barázdák ülnek szám fölé
Mond szeretni fogsz-e...
Ha majd emlék lesz a forró éjszaka
A csókok forrón elcsattant sora,
mond szeretni fogsz-e...
ha remegő karommal ölellek át
ébren töltve minden éjszakát....
Akarsz-e majd akkor is engem
Mikor szenvedőn sajgó testem
Kegyelemért kiált
Űzve még a halált
Kellek -e még akkor neked...
Mikor opálos tekintettel nézem kezed
Ahogy betakarja a nap fénye életünk
Mond szeretni fogsz-e...
Ha majd már nem leszünk...
KÉRDÉS
Nézd! - soraimban ott a múlt!
Olvasd! - haldoklik a nyomorult!
Terítsünk rá fátylat
földből vessünk neki ágyat!
Csendben keresztet vetve
jó mélyre eltemetve.
Nézd! Elapadtak könnyeim.
Olvasd! Erről szólnak verseim.
Nekem, neked is sikerül,
lelkünk, helyére kerül.
Már nem fájnak a sebek
eltűntek a vad hegek
miket beöltött az idő.
Acélból font szívünkre, ő rácsot
könnyebben viseljük a gáncsot
mit ad a jövendő, és a ma!
Boldogok leszünk? Talán...
valaha...
A KINCS TE VAGY!
Lehajtott fejjel néztem az utat,
két szemem minduntalan kincs után kutat.
Sosem leltem semmit, sem gyöngyöt sem értéket,
szegénységhez szokva tartottam mértéket.
Lelkem is szegény volt, kihunyt a fénye
nem nyílt virág szívem kertjébe.
Bánatba mélyülve majdnem feladtam,
mire feleszméltem társtalan maradtam.
Űztem minden felém nyújtott kezet,
tiltakoztam, s tudtam ez magányhoz vezet.
Aztán megjelentél mint bús égi vándor,
hirtelen közelinek tűnt a messzi távol.
Valamiért hittem és ittam a szavad,
eljöttem hozzád, és lelkem lelkedhez tapadt.
A pofonok után, éreztem! - nem tudok szeretni,
bánatot rosszat, verést, feledni.
Még is úgy érzem én kevés vagyok neked,
bármit megtennék , hogy szívedben első legyek.
Szomorú szemed sok titkot rejt még el,
szenvedsz,de kérdésemre szád nem felel.
Ilyenkor futnék menekülnék, hidd el messze,
nem érdekelve hol ér a magányos este.
Ha mosolyod nem látom erőm sincs,
ölelj át és mond szeretsz drága kincs!
Évek múltán a ráncot is imádom arcodon,
könnyes szemed majd szárazra csókolom.
Csak hagyd hogy szeresselek édesem
adj erőt, hitet, énnekem!
KUSZA GONDOLATOK A LÉLEKRŐL
Mi a lélek? - az élet fekete doboza,
elmegyünk, rá nem találnak soha.
Bóklászunk, nézzük fentről a világot
földön jár testtelen magányunk,
de itt már, helyünk nem találjuk.
Mindent elrejt duzzadó lelkünk
elmúlt meséket, régi szerelmünk
Fájdalmaink, csokorba font örömök,
melyek elrejtőznek a kínok között.
Gyűrött, elhasznált testünk, eltemették,
Lelkünk? - örökké élni fog ha szerették!
KUSZA SZAVAK A SZERELEMRŐL
Szeress a tegnapért a titkos holnapért,
szeress csak úgy csak is önmagamért
kérdések nélkül halkan szeress, ölelj szavak nélkül
majd ha el megyek, meleg helyem marad emlékül.
Szerelmem mint forró láva testedbe égve hagy nyomot
megőrzöd majd talán emlékét mit létem a földön hagyott.
Nézlek majd fentről, szerelmem túlragyog minden csillagot
majd felnézve az égre meg látsz, tudni fogod én ott vagyok.
Mikor alszol, álmodban arcodhoz érve magamba szívom illatod,
én mint lélek, hozzád bújva bolyongva itt hagyok egy harmatot....
szemed szegletében kedvesem könnycsepp, nem szárad fel reggelig
felé nyúlva morzsolod el, majd kúszva újra, újra szemedbe szökik...
Várj! -még maradni akarok szeress engem a máért
szeress a szerelem hatalmáért, ezért az őrült vágyért.
Nekem te most vagy csillag, és én neked vagyok
még el jön a hajnali fény, én karodban maradok.
Ne szólj, ölelj némán beszél ahogy szíved hallgatom
tudd! - nem más a szerelem, a szerelem... hatalom!
LELKED, HA FÁZIK...
Ha hideg van fázol, kabátot veszel,
szabad nyakadra, meleg sálat teszel.
Dermedő ujjaid pamut kesztyű védi,
kalap a fejed, ha a szél hajadat tépi.
Viszont... ha lelked fázik, és megfagyott
hiába a test, mit az Isten rárakott
üveges, rideg lesz a tekinteted
nem veszed észre, ha a boldogság integet.
A lelket mi melegíti? - a szeretet
olyan mint a tűz, kialszik ha nem dédelgeted.
Bezárul, akkor már hiába minden, árva
fázik csak, a megváltó szeretetre várva.
Ne panaszkodj akkor! - csak te tehetsz róla
hagytad, a gyűlölet rideg sötétbe tiporja
lelked, hát segíts magadon!
Hagyd az utat, a szeretetnek szabadon!
MERT...
Szeretlek, csak szeretlek!
Egyszerűen, nyugodt szerelemmel
szeretlek!
Téged!
Mikor kétkedek magamban félelmekkel
te erőt adsz , nyugalomban merülő erőt,
millió hűs csókot, ezernyi bókot jól esőt.
Szeretlek!
Téged!
Kárpótlásként adott az ég nekem, tudom
Mikor bátortalan léptekkel jártam az utam,
te jöttél, nem érdekelt, tusám, a halálfutam.
Védtél!
Óvtál!
Arany betűkkel rovod a szavakat nekem
Rám nézel, szemedben szerelem, félelem.
Ne félj kérlek!- még maradok drága életem!
Pécs, 2008-06-03
MERT MELLETTED...
Érezni itt vagy, ez kell nekem
nincs akkor kérdés, nem kell értelem.
Félresöpört gondok, lágy ölelő karok
érezni téged, hát ez mit akarok.
Űzni a nappal ért támadásokat
félretenni súlyos, torz elvárásokat
Szeretni önzetlen ,mert csak így lehet
űzni a lelket rágó ártó férgeket.
Melletted féltő burokban vagyok
mindent mi fáj hazafelé messze dobok
Csak szeress, szoríts magadhoz engem
melletted újra boldog lehettem.
NEM AKAROM...
Nem akarom, hogy sírni lássatok,
kívül hagyom a bánatot,
Az ajtóhoz érve, magam mögé dobom,
szelencébe zárva, útközben elhagyom.
Nappaliba érve, síri csend fogad,
fürkészve nézitek fáradt arcomat.
Leülök, agyam kattog, zakatol,
mint a gép mindent helyére pakol.
Elmúlt napok súlyát látom arcotokon,
amiért, sugárzó bánatom okolom.
Lám hol az erős asszony?- kérdem,
felállnék! - érzem erőtlen a térdem.
Szólnék, keresem a szavakat,
aztán lassan, helyre rakom magamat.
Nem akarom, hogy lássatok sírni,
Gondokat, most is ki kell bírni.
Bánatom a családomra vetítettem,
eddig a könnyek szóltak helyettem.
Nézzetek, mosolygok, erős vagyok,
csak jöjjenek vissza a boldog napok!
ÖLELJ ÁT KÉRLEK
Ölelj át kérlek!- nem akarom a gondolataimat,
karodban megnyugszom, feledem gondjaimat.
Mint hatalmas kígyó, valami szorítja szívem,
Éles méregfoggal sziszegve marja lelkem.
Csendet akarok itt belül, nem hangos fájdalmat,
lüktető kínjaimtól messze, ringató nyugalmat.
Nyiss ablakot, kérlek űzd el a halál szagát,
érezzem a hűsítő szelet, az élet illatát.
Érzem megfulladok, gyötör kínoz a tegnap,
tudni sem szeretném mit hoz a holnap.
Így jobb már, lassan megpihen lelkem,
karodban ismét nyugalmat leltem!
SIESS!
Rám borult az éjnek, sötétlő fénye,
sűrű álom most, pillám nehezéke.
Járok kietlen sivár utakon,
magányom okát nem értem,
Kutatom.
Sikítanék!..
hang még sem tör fel torkomon.
Párnám szélét félve markolom...
Nem lelem kezed a féltőt
álmomból ölelve keltőt.
Keresem!
Üvöltenék,
de az álom, messzire ránt engem.
Félek! - kérlek, gyere haza kincsem.
Karod édesen, ringatja lelkem
Siess, gyere hamar szerelmem!
SIETTÉL REGGEL
Kacér kis napsugár benyúl az ablakon
végig kúszik a meleg, álmos arcomon.
Kint kismadár harsogja a reggelt
a szomszéd már kopácsol, ő felkelt.
Karom hosszúra nyújtom, csont recseg
csend van ide benn, csak az óra ketyeg.
Itthon rohan az idő meg nem áll
lassan mozdulok, az utca kiabál.
Fájok!- mond miért siettél ennyire reggel?
Nap sem nyugszik, olyan hamar fel kel
Lapítva hunyok még kicsit, titkon
simogass nap, jót játszol hátamon.
Pécs, 2008-08-26
SZERETET
Mi is a szeretet? Érzelem...?
De valóban érzelem? Ennél több...
A szeretet nem érzelem, hanem cselekvés.
A szeretet mindig a másik emberért létezik.
Nem azért szereti a másik embert, mert viszont-szeretetet vár.
Örül a viszont szeretetnek, de nem azért szeret, hogy őt szeressék.
A valódi szeretet nem vár a másik szeretetére,
már akkor is szeret, amikor a másik ember még nem szeret,
és azután is szeret, amikor a másik már nem szeret.
Szeretni annyit jelent: adok, nem pedig kapok.
A SZERETET MINDENEK FELETT!
Nyüszítve lopódzott életembe a gyűlölet,
lelkemben sírva kezdődött a küzdelem,
fél szívem már oda lett, másik fele szeretet,
görcsös harc már lét elem, múljon a félelem.
Szemem fényét vesztett, opálos tükrébe
ott bujkált őrangyalom fátyolos alakja,
könnyem törölve néztem a gonoszok szemébe,
melyben ott bujkált a Lucifer oktalan haragja.
Csak tudnám a gének furcsa játékát tiltani,
mikor gonosz magból a jó sarj életre fakad,
s mikor támadja gyermekét, a gyűlöletet irtani,
mely magzatának sebektől vérző lelkére tapad.
Távol tartani minden nyomasztó, ártó szót,
gonosz, Istentől nem félő ármánykodást
kincseimtől, a családomtól pajzsként emelve a jót,
messze űzni a rozsszándékú sátáni gonoszkodást.
Adj békét Uram, kinek hite ott a lelkünkben,
ki fényt ad, angyalt küld ki vállunkon ülve vár,
szavunkra ott terem, szeretet fegyverét adva kezünkbe
kéz a kézben küzdünk! - s a gyűlölet? Messze már!
SZERETLEK
Fázom! - meleg karodra vágyom,
nélküle elkerül az álom.
Nézz a szemembe, lásd magad ott,
csillogása elárul mindent, mit lelked adott.
Félek!- nélküled mint árva csillag a sötét égen,
elveszek a mélység vad rémületében.
Te vagy az én valóságom, rég remélt boldogságom,
vétettem mert eddig nem leltelek,
tudtam vagy, őrülten kerestelek.
Most forró érzelemmel olvadok beléd,
izzó lelkemet teszem eléd.
Fázom! kérlek ölelj szorosan át,
Életünket egy életen át álmodjuk tovább!
SZERETNI AKARLAK!
Csak szeretni akarlak, csendben nyugalomban.
Érezni akarlak, féltőn karjaimban.
Hozzád bújni, elmondani örömöm, bánatom.
Megsúgni azt, te vagy a holnapom.
Már nem számít a tegnapnak sötétlő nyomora.
Jelenünk van, a múlt már ostoba.
Beteg szívem, erőre kap mézszínű szerelmedben.
Nem félek, életem kezedben.
Csak szeretni akarlak, lelkedbe olvadni, elbújni ott...
Együtt lesni, a közös holnapot!
A TE VIRÁGOD VAGYOK...
Szirmait már elhullató virág voltam, kinek illatát vitte a szél:
te jöttél, hitted még felépülök, lassan gyökerestől kiemeltél.
Földből kis gödörből hol tőzeg ölelt,
gyengéd kezed száramra lelt.
Haza vittél, édes melegben sarjadó életemnek helyet kerestél,
gondosan ápoltál, levágva száraz leveleim, becézve szerettél.
Tudtad: új virág szirma, már csak tied,
más nem érinthet, csak kezed.
Nap-nap után lested tavasszal érkező lassú, zöldellő ébredésem,
hálámat mindig új levél virág jelezte. Ez neked szánt ölelésem.
Minden törődésért, ezért az új életért -
már tudom -, virágos holnapért!
TILTOTT SZERELEM
Rád nézek magamat látom,
szemedben a boldogságom.
Magadból a kiutat keresed,
rám emelve édes tekinteted
Kezed ma még titkon ölel át,
szemed lelkem mélyébe lát.
Nem érzed hatalmas kínom,
tudd, fájdalmam nem bírom.
Jószerivel alig vagyok veled,
én mindenem adnám neked.
Elmész, magamra maradok,
tán még is kevés mit adhatok.
Lelkem dübörgése száll feléd,
testem forrósága olvad beléd.
Két karom remegve ölel át,
szívem zavaros lelkedbe lát.
Hagyd, szeresselek, szerelemmel,
öleljelek buja őrült érzelemmel.
Én a szerelmes nő, érted vagyok,
ha hagyod, talán megmaradok.
AZ VAGY NEKEM!
Az vagy nekem, mint forró testnek tenger hűs vize,
mint kallódó ember, elveszettnek hitt előkerült hite
Nyitott kalitka a vergődő rab madárnak,
kit a vadonban, végre szabadon, társai megtalálnak.
Nyugalom vagy nekem, örökkön izzó szerelmes tűz,
ki féltőn átölelve gondot, bajt, tova űz.
Szemed almazöld tükrében hirtelen megláttam magam,
minden bánat mi ért az életben melletted feledve van.
Nem akarok mást, csak mindig veled,
elűzni a régmúlt idők ontotta, fájón maró könnyeket,
életünkből egymásnak adni, vágyakozó hosszú éveket!
VÁGY "SZILÁNK"
csak az kell, ölelj át!... vagy...
szeretkezzünk át egy éjszakát
érezzelek, és te érezz engem,
annyira, testem beleremegjen!
VÁLASZ VERSEM...
Tudod, minden szavad,
szíven talált,
jól érzed, sokszor
lelkem segítségért kiált.
Sodródom a végtelen tengeren,
mint űzött vad, s nyugalmam
nem lelem.
Szállnék sas szárnyakon,
csak valaki vezetne,
követném vakon,
találjon rám én
hagyom.
A semmiben elveszek,
nincs társam, ki szeret.
Körbe vesz pár barát,
kik ismerik életem
minden zeg-zugát.
Magányosak a napok,
ha elköszönnek,
magam maradok.
Nincs ki átölel,
kispárnámra hajtom fejem,
lassan peregnek
könnyeim a semmiben.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Nagy Krisztina |
|
|
|
|
|
Offline
