|
2016-02-05 20:00:29, péntek
|
| |
| |
ŐRI ISTVÁN - az élet és az út dalai
Őri István /Békéscsaba 1952 -
"Nagyon szeretem látni mások boldogságát, még ha fáj is az én boldogtalanságom. A kedvenc szavam: Te, és nem az én . Írni, hogy mások is olvassák, hogy gyönyörködjenek benne, ha megérinti őket a szavak mögötti világ, hogy jobbak legyenek tőle és bizakodóbban tekintsenek erre a világra."
"Szeretlek titeket, mind, szavak
s ti, mondatok:
gondolatok szép gyermekei -
ha szomorúak vagytok is,
ha kacagók,
ha némán hallgatók...
s ha biztatást adtok,
vagy elveszitek a reményt,
akkor is szeretlek titeket, mind,
mert életet adtok
és költeményt...
a szó élet
a mondat élet
szeretlek titeket, mind, szavak,
mert általatok élek! "
/Őri István/
Versei
Link
ACÉLHÍD
Túl életen, túl halálon
a szerelmet megtalálom
s benne Téged, Kedves,
ki most még csak álom,
de való lesz egyszer,
tudom! érzem! látom!
az nem lehet, hogy ne így legyen!
mert szeretlek végtelen'
jobban, mint életem,
s ez végtelen isteni erő,
mi győz mindenen
győz életen
s győz vad halálon!
ALTATÓ
Tiszta Hold, csendes Szél
éj sötétje táncra kél
tündér szárnyán itt terem...
Aludj, aludj, Gyermekem...
Fényes Hold, kedves Szél
halld hát kicsim, mit mesél:
"Túl hegyeken, túl tengeren
birodalmát tündéreknek, ott lelem..."
Aludj, aludj, Életem...
Gyémánt Hold, könnyű Szél
ülj hátára és ne félj
szálljunk együtt messze, el...
Aludj, aludj, Kedvesem...
Csendes álmod, ó, be jó
vigyázzon rád Hold Anyó!
Kicsi szemed csukva már
selyem-lelked messze jár...
Piros ajkon álom kél...
röpítsd messze, pajkos Szél!
lássa mind, mit látni kell,
Tündérország oly közel...
Szállj, szállj, messze szállj
siess, Gyöngyöm, meg ne állj
szerelemre, boldogságra
új hazádban rátalálj...
Aludj, aludj, Gyermekem...
Aludj, aludj, Mindenem...
Aludj, aludj, Kedvesem...
Aludj, aludj, Életem...
ÁLOM-ÉNEK 
Az álmok tengere furcsa szerzet
ott lélek léleknek üzenhet,
s szív vallhat szívnek szerelmet.
Ott minden - mi itt nem - lelhető
ott vagyunk Isten is - világot teremtő.
Az álmok világa furcsa szerzet
az álmokban virág vall virágnak szerelmet
az álmokban, ki van, mind angyalok
fejükön fénylő tündér-glória ragyog.
Az álmokban ritkán van szenvedés 
s ha fáj is, mit élsz - jön az ébredés.
Az álmokban zöld a fű, és minden vidám
az álmokban mindig süt a nap,
mint szép őszi délután,
amikor Ő jött feléd,
megfogtad szép kezét,
s azt hitted, mindez örök... -
Az álmokban így van mind -
a valóban mögöttünk az Élet sündörög.
De sebaj! Újra itt az éj,
csukd be szép szemed,
álmodj és remélj!
Őri István Álom ének
Link
ÁLOMTAKARÓ
Álmaidból szőjj puha takarót,
s terítsd magadra,
mert kint hideg van.
Sződd nagyra,
hogy nekem is jusson belőle,
mert én is fázom.
Sződd még nagyobbra,
hogy mindenkit betakarhass vele,
mert hideg a világ és idegen.
Énekeld el az álmaidat,
és táncolj hozzá.
Dalod legyen melegem, táncod erőm.
Serény kezekkel öltsd a szálakat,
készítsd el hamar, mert fázom.
Siess, hogy minden a helyére kerüljön,
mielőtt lemegy a fény.
Énekelj nekem,
suttogva tündér-éneket,
hogy gyönyörű álmunk legyen,
míg csendben alszunk,
s feledjük a fagy-sötét éveket.
BOLDOGSÁGOK
Boldog, ki a kísértés útján ellenáll
boldog, ki, ha tétova is, de engem megtalál
boldog, ki, ha nem lát is, hisz
boldog, ki vállán szálkás, nehéz keresztet visz.
Boldog, ki befogad másokat
boldog, ki örül, ha szenvedőt látogat
s vigaszt visz neki
lelke sűrű keservét, szeme tompa fényét
mind elveszi.
Boldog, ki bennem hisz, bennem remél
nyitott szívvel jár, lépte hozzám felér
boldog a bátor, tiszta lélek
mert én benne lakom, kezét fogom, vele élek.
CSEND
Ne kérdezz semmit, csak ölelj,
s ha én kérdezek, ne felelj, csak ölelj,
mert most erre van szükségünk.
A hangtalan melegre, a néma üzenetre,
hogy legyünk szeretve
egymás által nagyon,
túl minden határon
az életig, a halálig 
a szenvedésig, a boldogságig,
hogy elfeledjük a jelent,
hogy kit te szeretsz,
s kit én is, messze ment.
Életünk elhagyott,
de egymásnak megmaradtunk,
hogy feledjünk, s szeressünk nagyon.
Hát ne kérdezz semmit, csak ölelj...
Aki a csendet hallgatja, boldog lesz, elégedett
és békesség tölti el,
mert a csend hangjai a lélek hangjai.
Idézet - Őri István
CSILLAGÖSVÉNY
Te gyakran jársz fönt,
az Ösvényen, a csillagok között
s ugye tudod: az űr nem sötét,
mert ha egy csillag kinyitja szemét,
s rád kacsint kedvesen,
és fényt szór szerteszét,
tündérfény vonja be az eget,
s e ragyogásban szép szemed
int a végtelennek,
a fagyos űrnek,
a félelemnek,
s a többi csillagnak,
hogy ragyogjanak,
mert te jössz
készüljenek,
utadra fény-port hintsenek,
hogy lépteid ragyogjanak,
s az árnyak messze fussanak
előled...
mert te jó vagy
s jók néha félnek,
néha bátrak,
néha kevélyek,
mert azt hiszik,
a világ is jó,
mint ők...
te jó vagy
és hiszel,
szeretsz,
emlékezel,
s közben mész az utadon,
a csillagok között,
mint egy álom-tündér,
ki Fénybe öltözött.
DAL AZ ÉLETRŐL
Néha nehéz,
néha könnyebb,
néha mosoly,
néha könnyek,
néha megbocsátás,
néha ítélet,
néha csüggedés,
néha remények.
Az Élet az,
mely nyomomba' jár
ha megállok,
ő is megáll
s vár,
hogy induljak már,
mert nincs idő
ott van mögöttem
a következő,
kit lökdösni,
rúgni kell
és bíztatni,
ha menni nem akar:
"Igyekezz!
Végezd életed hamar!"
Néha ilyen,
néha olyan,
a fő, hogy
ne vedd komolyan
ne hallgass rá,
mondjon, 'mit akar,
hisz nemsoká'
minden jó lesz
a közömbös
- kedves föld
betakar.
DÖBBENÉS . . . . . . . . . . . . . . . . 
Néha rádöbbenek, hogy bármikor elveszthetlek
S arra,hogy nem elég, ha csak egyszer mondom: szeretlek
Hogy bármikor történhet velem vagy veled valami
Hogy milyen jó hangodat hallani
Arra,hogy milyen nehéz néha őszintének lenni
És milyen könnyű egy szóval megbántottá tenni
Hogy meg kell mondani,ha valami fáj
Arra, hogy mindent tönkretehet egy összeszorított száj
Hogy túl rövid az élet arra,hogy veszekedjünk
S,hogy mindíg csak jobb sorsot reméljünk
Arra,hogy mindíg kell, hogy legyen erőnk arra,hogy nevesünk
És mindíg kell idő arra, hogy szeresünk.
EGYMÁSBA HAJLÓ FÁK KÖZÖTT
Egymásra hajló fák között,
boldog élettel hátam mögött
mennék Veled
nem számolnám a perceket
átölelném az éveket
s Téged
Egymásra hajló fák között,
feledett árnyak mögött
mennék Veled
nem néznék hátra már soha
léptem nem lenne tétova
mert éreznélek
Téged
Egymásra hajló fák között
szemem szemedbe költözött
testünk zöld fénybe öltözött
eggyé lettünk a fákkal
a titkokkal, a világgal
Veled
Egymásra hajló fák között
megálltunk egy tisztás fölött
s nem mentünk tovább,
mert megtaláltuk
a Tündérek Otthonát
Veled.
EGYMÁSRA HAJLÓ FÁK KÖZÖTT...
Egymásra hajló fák között,
boldog élettel hátam mögött
mennék Veled
nem számolnám a perceket
átölelném az éveket, s
Téged
Egymásra hajló fák között,
feledett árnyak mögött
mennék Veled
nem néznék hátra már soha
léptem nem lenne tétova
mert éreznélek
Téged
Egymásra hajló fák között
szemem szemedbe költözött
testünk zöld fénybe öltözött
eggyé lettünk a fákkal
a titkokkal, a világgal
Veled
Egymásra hajló fák között,
megálltunk egy tisztás fölött
s nem mentünk tovább,
mert megtaláltuk
a Tündérek Otthonát
Veled...
GYERMEKÜNK
A gyermek még védtelen,
a gyermek nem tudja mi a félelem.
A gyermek bátor és merész,
vakmerően tettre kész.
A gyermek még boldog és gondtalan,
kacag mindenen s minduntalan.
Szemében röpke vendég a bánat,
kis szíve érzi: mindenre van bocsánat.
A gyermek lelke hófehér.
illatos kalács, puha, lágy kenyér,
mit gyúrhatsz, ronthatsz és törhetsz,
de mit oltárra is felemelhetsz
ha türelmes szód nyomán
kivirágzik benne a szeretet virág.
Óvjad hát mindig gyermeked,
törékeny virág ő, könnyen földre hull,
úgy szólj hozzá, mint Isten angyala,
légy te is teljes lényedben
a türelem és szeretet maga.
S ha fedded is, érezze meg:
kemény a szó, de mögötte végtelen a szeretet!
Ne költözzön szívébe rettegés!
Álma legyen mindig édes,
szelíd tejszagú szendergés.
Ha mindezt híven megteszed,
ha kicsinyed óvod, védelmezed,
benne Isten száll le rád,
s Őt látod akkor is,
ha rád villantja tündéri, pajkos mosolyát!
A FA ÉNEKE A LEHULLÓ LEVÉLHEZ
elengedlek...
most menj,
s ha messze jársz is,
azért üzenj,
mert én itt maradok,
nem mozdulhatok
ez a dolgom:
várakozok
a télre,
a fehér bársony létre,
míg te a messze földet járod...
itt várok rád,
hogy visszatérj,
mert én anyád vagyok,
s szerelmes párod...
mesélj majd,
merre jártál
s hogy te is úgy vártál
engem,
mint én téged?
számoltad-e a perceket?
s amikor álmodtál
virágos rétet,
emlékeztél-e rám,
ki e rét fölé borul,
ki alatt hűs az árny
és megpihen a vándor,
ha az est ráalkonyul?
mesélj az álmaidról,
miket a puha avar adott neked
ugye nem fáztál
a bársony hó alatt,
ugye nem bántott
a zord téli üzenet?
itt vagy ágaim alatt,
mégis oly távol...
s bár létünk tűnő pillanat,
állnom kell helyemen,
vigyáznom rád,
testvéreidre,
és a rétre is,
hogy amikor
a Fény király
újra életre kel,
és a Tavasz tündér
már közel,
felemeljelek,
ébresszem
gyengéd álom létedet,
hogy sarjadj ki újra ágamon
s adj nekem
új tavaszt,
új Életet.
FÁZOM... 
Takarj be, Kedvesem
mert hideg van
érintsd arcodat arcomhoz
mert fázom...
add szép kezed kezembe,
add bársony-hajad
puha párnának,
meleg takarónak,
illatos virág-mezőnek
mert fázom...
tedd szemedet szememre,
hogy lássuk egymás lelkét
lássuk a csillagokat, melyek izzanak
mert fázom...
suttogj a fülembe
mindegy, hogy mit,
csak Te suttogj!
mert fázom...
beszélj nekem, Kedvesem, 
dorgálj, dicsérj,
csak Te tedd azt!
mert fázom...
nevess, sikolts,
sóhajts...
hogy felmelegedjek
mert fázom...
ajkad szóljon ajkamhoz
hangtalan édes meleggel
mert fázom...
érints szívedet szívemhez,
mert elfogynak dobbanásaim
adj meleget, hogy éljek
mert fázom...
mosd le könnyeiddel
arcomról a mocskot
táplálj Magaddal,
mert éhes vagyok
és fázom...
kedves lábod játékos ujjait
add nekem...
éteknek étek helyett
mert éhezem...
ujjaim hidegek
ne engedd el kezem,
Kedvesem
játsszál velem,
érintsd meg erőmet,
hogy többé ne fázzak...
hideg van, nagyon hideg
s én reszketek a hidegtől -
varázsold reszketésem
a vágy lázává
és akkor soha többé
nem fogok fázni...
varázsolj el engem
takarj be engem
szüntess meg engem
hogy ne legyek én
csak Te - csak Mi.
Már nem is fázom annyira
kisütött napod
és melegít
takarj be engem
Kedvesem
örökre...
HANGTALAN MESÉK
Mikor kezünk összeér
ajkunk szerelemről mesél
hangtalan szavakkal
néma imádsággal
veszett vágyakkal
selyem-suhogással
bársony takaróval
szelíd öreganyóval
bottal topogóval
bölcsen mosolygóval
élettel
álommal
mesével
valóval
szívből szólóval
szívnek adóval
mikor kezünk összeér
szemed szememhez ér
hangtalan szavakkal
végtelen vágyakkal
szerelemről mesél
HANGTALAN SZAVAK...
Csitt!
Ne szólj, kedvesem!
ujjam ajkadra teszem,
hogy ne mondj
semmit sem,
mert elég a fény,
s a szemünk,
mi látni enged téged,
és a mozdulat,
mellyel hozzád lépek,
s amikor elérlek,
ajkad lezárom...
Csitt, kedvesem!
ajkam ajkadra teszem,
hogy a hang
ne sodorjon el
tőlem - tőled.
hogy a szó
ne takarjon el
előlem - előled
most a csend beszél
nekem - neked
most valami kezdődik
életem - életed...
Csitt, kedvesem!
csak még egy kicsit.
s amikor ajkunk
már elmondott mindent.
feloldom a zárat.
s feloldod te is.
mert eljött az ideje
a boldog kacagásnak.
a könnyeknek.
a nyárnak...
de addig:
Csitt, kedvesem!
beszélgessünk
szavak nélkül.
szerelmesen.
HÁTHA...
Várlak, ha jössz
várlak, ha nem
vártalak tegnap
várlak ma
várlak holnap
várlak örökkön örökké
várlak erényben
várlak a bűnben
várlak, 'milyen vagy
hűtlen-hűségben
várlak a Mennyben
várlak a pokolban
hogy együtt énekeljünk
az angyalokkal
vagy üvöltsünk a kíntól
mert örökké égünk - Együtt...
várlak, hogy várjuk
a feloldozás üzenetét - Veled...
Várlak... és nem jössz
szólítalak... és nem felelsz
kereslek... és nem talállak
önmagam sötétje fedi el a tájat -
várlak...
várlak...
várlak...
Elnyel a múlt
szaggat a jövő
a jelen elröppent
Nélküled semmi nincs -
nehéz várni...
de kell!
ha nincs is remény,
akkor is
várni kell!
Rád
mert hátha egyszer feltűnsz
az úton, ahol én is megyek
hátha szembe jössz velem
hátha felismerjük egymást
hátha Te is rám vártál
mint én Rád
hátha megállunk
egymással szemben
és azt mondjuk:
"Itt vagyok!"
hátha megfogjuk egymás kezét
és elindulunk egy másik úton
egyfelé, együtt
hátha megérkezünk valahová
és azt mondjuk:
"Hazaértünk. Menjünk be,
ez a mi otthonunk."
s hátha ott boldogok leszünk
örökkön örökké
mint a mesékben
mint az imákban
mint az elsuttogott vágyakban
mint a gyötrelem sikolyaiban
mint - az életben
Várlak...
gyere...
próbáljuk meg újra
hátha..
HÓTAPOSÓ
Hó, hó, fehér hó
Hóban járni jaj de jó!
Recseg-ropog, mint a tűz,
Bút-bánatot mind elűz.
Piros arcok, szán-csengő,
Öröm-játék kereső.
Gyere hamar, kedves Tél,
Minden gyerek hív, remél.
KEDVESEM 
Kedvesem,
szép reggelt,
szép napot,
szép estét s holnapot
tiszta perceket,
mint téli a hó ragyog
életet,
mosolyt,
öröméneket
s mindent,
mire vágysz
- kék szemet
és két kezet,
mely kezedben alszik
és két szívet,
mik egybedobbannak
s mitől a félelem kialszik
és lépéseket
és szellőt, kék eget
és álommadarat
és úttalan utakat,
hol csak mi megyünk
mit csak mi ismerünk
mit ha végigjárunk,
már semmire sem vágyunk,
mert megnyerjük a legnagyobbat:
az Életet Veled
és legyen sok madárdal ma Neked 
és dobogjon hevesen kis szíved,
ha ismerős hangot vélsz hallani
ott belül, hova a lelked jár
szerelemet játszani - velem
és ha sétálsz az udvaron
kedves papuccsal lábodon
ne érintsd a füvet
szállj, repülj,
mert mosolyom követ
s visz át mindenen
Kedvesem
szép napot Neked
és szép holnapot
és szép éjszakát,
mikor a hold ragyog
s éj hajadat ezüsttel hinti be
és a bársony égből
megannyi csillag
ámulva tekint a földre le,
mert ilyen szép még az égben sincs
hiába gyémántragyogás,
minden égi kincs
hiába égi ösvények
bűvös fénysora
minden hiába,
mert itt lent van a csoda...
Te
ki lejöttél hozzánk kedvesen,
ki köztünk élsz szerelmesen
Szerelmesem
szép perceket Neked
szép órákat,
napokat,
éveket
Életet - Veled.
KÉRDÉSEK HOZZÁD...
mit mond a szem a szemnek?
az ajkak, mondd, mit üzennek?
a kéz, ha kézre lel,
mondd, nekünk mit felel?
mit mond a szív, ha Néked dobban,
mit mond a láng, mi Érted lobban?
mit mondok én, ha kérdezel,
mit mond a karom, ha átölel?
s mit mondasz Te, Kedvesem?
ha kérdezlek,
ugye nem játszol velem?
ugye szíved az,
mi szól álom-éneken,
s ő mondja a szót,
mi Mennyország nekem:
Szeretlek, Életem!
KÖD ELŐTTEM
Köd előttem, köd utánam,
Háromcsúcsú hegyen jártam.
Találkoztam tündérekkel,
Ékes szemű ledérekkel.
Köd előttem, köd utánam,
Tengermélyét mind bejártam.
Kagyló Király országában
Sok-sok kincsre rátaláltam.
Köd előttem, köd utánam,
A világot körbejártam.
Találkoztam emberekkel,
Szívhez szóló szerelemmel.
Köd utánam, fény előttem,
Vándorlásom végét vettem.
Rád köszöntem, melléd ültem,
Tőled többé el nem mentem.
MÁR NEM SZÁMOLOM...
már nem számolom
hányszor mondtam
"Uram, irgalmazz!"
már nem számolom
hányszor vált sóhajjá
vagy üvöltéssé
a gondolat
már nem számolom
a perceket
az órákat, az éveket
csak pergetem
mint a bölcs
a fáradt
homokszemeket
és várok
már nem számolom
a boldog perceket
mert boldog percek
nincsenek
már nem számolom
a csillagokat
mert a csillagokat
számbavenni
csak Veled lehet
már nem számolom
az álmatlan éjszakákat
a sűrű, fojtó álmokat
már nem számolom
a megkönnyebbülés hangjait:
"Végre! Itt az est.
Ez a nap is elszaladt!"
már nem számolom
hányszor láttalak
amint jössz felém
már nem számolom
hányszor hívtalak
s nem jöttél
már nem számolom
mi még vissza van
mert azt Te tudod, Uram
de ha tudnám is
akkor sem venném sorba
a napokat
mert a napok nélküled
Kedves
nem léteznek
mint a világ sem
mi csak egy árny
hangzavar
homály
lét
értelem nélkül
már nem számolok semmit
csak várok
Rád
valakire
valamire
várok
MESÉLJ A CSENDRŐL
Mesélj a csendről
Bennem üvöltés van és félelem,
Mesélj a csendről, Kedvesem.
Milyen az: hallani, ha nincs semmi hang; milyen az, mikor az ordítás a semmibe zuhan?
Milyen a békesség, az öröm; milyen, ha valaki ezt mondja: "Köszönöm?"
Milyen vagy te? S milyen az életed? Valóban fény van a felhők felett?
Bennem üvöltés van és félelem,
Mesélj a csendről, Kedvesem.
Milyen az, mikor a Harag lehajtja fejét, s a Bocsánat fényre jön, elhagyva rejtekét?
Milyen az, ha én is lehajtom fejem, mert rámzuhant a világ?, megölt a küzdelem?
S amikor meleg kéz simogat, nem csizmás láb tiporja valóvá álmomat - milyen az?...
Bennem üvöltés van és félelem,
Mesélj a csendről, Kedvesem.
Milyen a mosoly, milyen a nevetés; milyen az, mikor mindez sohasem kevés?
Milyen, ha elém jön a Vég, ha elfogyott az Élet, s mindenből elég?
Milyen lesz ott, mire azt mondtad: Haza, túl a Tündérkapun; ez lesz a Tündérek otthona? Csend lesz ott, s hangtalan szavak? Lesz-e sok, őrült, táncos pillanat? - Veled.
S meddig tart ott az életünk? - Kedvesem, oda mikor megyünk?
Mesélj a csendről, Kedvesem,
Mert bennem üvöltés van és félelem.
Mesélj, még itt a földön! - de ne szólj!, hallom így is én; Csak maradj itt velem, s gyere felém! Védj meg, mert gyermek vagyok. Takarj be éj-hajaddal, add nekem illatod...
Add nekem magad, s én odaadom életem - ...
Akkor az üvöltés csenddé válik és békévé a félelem!
Mesélj a csendről, Kedvesem.
Mert bennem üvöltés van és félelem.
MONDD...
Mondd,
miért űz a szenvedély?
miért hisszük,
hogy még mindig van esély?
miért marcangol a vágy
és miért erőtlen a test
és álom helyett
a lélek
miért csak képeket fest?!
S ha mozdulunk,
miért fáj annyira?...
miért nem lépünk
és megyünk már végre
haza?!
Mondd, hogy
egyszer
a remény valósággá válik
Isten, vagy bárki más
ad erőt,
hogy kitépjük szívünket,
s egymásnak adva
virágokkal ékítsük
a lélek-temetőt
és sétáljunk a virágok között
és megpihenjünk
és aludjunk
és álmodjunk -
valóságot,
hogy felébredve
Téged érintelek
s a bűvös szó: Szeretlek,
értelmet nyer,
mert akkor könnyű lesz minden,
nevetni boldogan,
szállni a világok fölött.
Téged érinteni -
nem a nyirkos
gyilkos
sötét
ködöt.
MONDD, MI LESZ...
...Mondd, mi lesz, ha megtalál az érzés?
Mondd, mi lesz, ha hív a messzeség?...
Mondd, mi lesz, ha érzem: mindez kevés?
Mi lesz, ha menni akarok - hozzád! veled!
Mondd, mi lesz, ha csak álmodom kezed?
s az utat, mely feléd vezet?...
akkor meghalok
csendben, szótlanul
elmegyek oda, ahol a madár se jár
és várok a feltámadásig
mert ott mindenki vár
és beszélgetek velük
elmondom életem
mindent, ami történt velem
és beszélek rólad is
arannyal csillogót
gyémánt szivárványt
tűzzel lángolót
mert szeretlek itt is
ha bár csak lélek vagyok
s mindent láthatok
mi szép és kedves nekem
de homályban van a világ
csak téged lát szemem
nincskezem nyújtom feléd
nincshangomon suttogok neked
ott messze lent, hol éled életed
hátha áttör a zajon a szerelmes
gyenge hang
hátha úgy hallod meg
mint imára hívó harang
és elindulsz felém
úttalan utakon
sohanemvolt vágyakon
legyőzve mindent, mi utadba áll
s közben a hívó harang szava
előtted jár
és vezet
és egyre hangosabb...
és egyszer csak megváltozik
s akkor szívedbe béke költözik
mert szavakat hallasz harangszó helyett
és megérted: mostmár mindent lehet
engem is! -
és felém nyújtod szent kezed
és nekem adod drága életed
és feléd nyújtom vankezem
és neked adom életem
mindenem...
örökkön örökké
ámen
NE ÍRJ, HA NEM LEHET
Ne írj, ha nem lehet,
csak gondolj rám,
s ez elég
- tudom, hogy megteszed -
mert a gondolat
ideér,
a gondolat
elér
nincs idő,
nincs messzeség,
csak diadal,
a gondolat
megvigasztal...
Ne írj, ha nem lehet,
csak gondolj rám,
mindig
kedveset, szépeket,
sötétet, napfényt,
lépteket
feléd,
felém...
a gondolat elér...
NÉHA...
Néha azt hiszem,
hogy itt vagy velem
S ha becsukom szemem látlak is..
mellettem, Kedvesem..
Ha akarom érinthetlek,
ha akarom fogom kezed
s hallom lélegzeted..
Ha becsukom szemem,
látom szép szemed s érzem illatod, mosolyod
mert itt vagy velem,
ha becsukom a szemem...
Ha akarom.. Akarom!
Látlak..
egyre halványabban
egyre csendesebben
egyre fájdalmasabban
...várjunk, míg időnk betelik
aludjunk, Kedves, csendesen
s őrizzük egymás álmait....
NÉHA TÚL SOK AZ ÉLET
Néha túl sok az élet
túl sok a könyörgés
a kimondott szavak
a hasztalan beszéd
néha jó lenne megpihenni
valaki karjában csendben lenni
valaki illatán elbódulni
mákonyos örök álomban
valakit megtalálni
s többet fel sem ébredni
mert minek?
a további szavaknak
a további hazugságoknak
ígéreteknek
fogadkozásoknak
melyeket úgy sem tartok be
mert nem lehet betartani őket.
Néha jó lenne
ránézni valakire
s ő visszanézne -
semmi több -
néha jó lenne hinni
hogy ez eljön egyszer
néha jó lenne álmodozni
léhán, felelőtlenül
néha jó lenne
játszani az élettel
táncraperdülni vele
könnyedén, boldogan
néha jó lenne azt hinni
hogy az élet ilyen
s majd fogunk
táncolni is
néha jó lenne
hinni és remélni
néha jó lenne -
élni.
Néha jó lenne
nem ilyesmiket írni
néha jó lenne
csak sírni
csak sírni
néha jó lenne
Istentől valamit kérni
nem sokat
csak annyit:
Uram, könyörülj rajtam
s engedj élni!
Néha túl sok az élet
s mégsem hagyom abba
görcsösen élek
ragaszkodom ahhoz
ami nem is az enyém
s ami csak por a porból
s egy kis lélek
mely remél.
Néha szeretnék
melletted lenni
nem lángolni, nem égni
nem szeretni
nem térdelni előtted
és vallomást tenni
csak nézni szép szemed
érezni illatod
s hallani lélegzeted
midőn a láthatatlan lég
benned életet teremt
csak nézni...
s akkor
könnyebb lenne az élet
akkor kicsit érezném
hogy élek
akkor az ima is erővel telne
s a könyörgés igazabb lenne
akkor...
akkor...
mikor?...
NYÁRKÖSZÖNTŐ
Véget ér
a hideg tél
elszalad
a tavasz már
virágos rét
fecskenóta
itt a nyár!
itt a nyár!
végre itt vagy
végre itt vagy
Aranyszemű Napsugár!
ÖRÖM
Amikor egyedül vagyok,
mindenki ott van velem:
a csend,
a puszta,
az örökké fújó szél,
a virágok illata,
a messzimadarak röpte,
a nádas bölcs bólógatása,
az árokpart kusza füve,
a békák éneke,
az átölelt világ,
a felhők mögül előbukkanó nap,
az elfeledett léptek,
a semmivé foszlott emlékek,
a csendbe oldott hangok,
a vágyak,
a lehetőségek,
a tettek,
az akarás,
a remény,
az öröm,
a lemondás,
a cél,
az Igen
és ott vagyok én
és Isten
s ha elnézek messze,
mert nincs akadály
a távoli láthatár tiszta kék,
nincs kétely, köd, homály,
csak erő
és levegő
a tüdőnek,
a szívnek,
a léleknek,
a sejteknek,
a vérnek,
az ereknek
a múltnak,
a félelmeknek
s akkor
elindulok a göröngyös úton,
amely a szomszéd tanyához vezet,
s amelyet soha el nem érhetek,
mert csak álmaimban létezett,
hogy legyen merre mennem...
s ha utam közben azt kérdezik:
Merre mész?,
felelem:
Előre, mindig előre!
mert az út a lényeg,
s majd a cél,
a lépések,
s az útmenti fák,
mik alatt hűvös árnyék hív
röpke pihenőre
és az álomtanyához
sohamegérkezés
a menés, a menés...
egyedül
az Úton
végig
míg el nem fogy - soha
egyre magasabbra,
egészen az égig,
ahol csodák várnak rám,
mint vártak az Úton végig:
csodák - jutalmai az Útnak
mert eljutok oda,
ahol minden Utak egybefutnak
és már csak kopognom kell
mert a legnagyobb csoda itt van közel:
túl a Kapun, túl az árnyakon
Te vársz rám, kire én is vártam nagyon
s jártam Érted Utam szüntelen
hogy hozzád érjek
Életem...
egyedül...
örömben...
végig...
ÖRÖK TÁNC...
Amit a sorstól csak kérhetünk:
legyen örök tánc életünk
dallamok, ének, léptek, suhanás
könnyelmű-könnyed, szélvész-rohanás.
Mindegy! Csak táncoljunk!
erősen fogd kezem
ölelj, szoríts,
égess el örök táncban
szerelem!
Ő
Ugye jó a csend,
ugye jó a magány,
ugye az is jó, ha néha
jön valaki,
aki már nem is olyan talány,
s akkor örül a szíved,
bár néha szenvedsz,
de mégis van valaki,
aki az Életed.
Ugye az is jó, hogy nincs mindig csend,
ugye jó a hang, a csacsogás,
ugye jó hallani a hangját,
s látni Őt...
ugye jó a Társ,
ha néha szenvedsz is,
de mégis van valaki,
aki a tiéd, aki más.
Ugye jó ránézni,
hallgatni szavát,
s látni bűvös haját,
mint lebben feléd
ugye jó érezni illatát
betelni vele nem lehet,
s Ő bárhova elmehet,
te érzed szívedben
a lehelletet,
mi drága bensejéből
jött elő,
s ennél fenségesebb,
ennél gyönyörűbb létező
nincs,
mert ez Ő!
Ugye minden Ő
más nincs a földön,
más nincs az égen,
más nincs kívül,
s belül,
a test,
a lélek,
a szív,
az ész,
az érzés,
a létezés,
a le nem írható
Ő
ki csak Istenhez
hasonlítható -
vagy nagyobb...
Isten érti ezt,
nem ítél,
hanem boldog és szeret,
mert én is boldog vagyok,
nem számít semmi,
sem föld, sem csillagok,
mert itt van Ő,
ki mindennél nagyobb
Isten érti ezt,
mert ő is szeret,
s ki szeret,
érti ezt.
Add drága kezed,
s menjünk el, messzire,
sétáljunk ki a világból
oda,
hol
nincs csend,
nincs magány,
hol,
mindenki szeret.
PÁRBESZÉD A RÉTEN
- Hol vagy, Uram?
- Itt vagyok.
- Nem látlak, Uram!
- Nyisd ki a szemed!
- Nyitva van.
- Akkor nézz körül!
- Azt teszem, Uram.
- És mit látsz?
- Fákat, virágokat, napfényt, röpke madarakat, tarka szárnyú pillangót, a távolban kéklő hegyeket.
- És mit hallasz?
- A szellő suhogását, a madarak énekét, a távoli csendet.
- És mit érzel?
- Puha meleget, a fű illatát, a szél simogatását. Békességet.
- Látod, ez mind Én Vagyok!
A PORSZEMEK ÚTJA
...s ha nincs is szél,
sem szellő,
sem fuvallat,
s ha vad orkán
nem is tör száraz ágakat,
a láthatatlan kis testek
szerte szállnak,
neki a világnak,
s megtörnek mindenen,
mert parányok lettek,
s a világ végtelen
megtörnek a fényen,
az árnyon,
a homályon,
megtörnek a sziklák élein,
s félve szállnak
egyre feljebb,
pedig nem hajtja őket semmi,
csupán semmiségük ereje...
láthatatlan lapjaikat
ezüsttel vonja be a hold,
arannyal a nap,
s csillagok fésülik
gyémánt-hajukat
mosolyogva, büszkén,
ezer-szép alakban látva magukat
a sötét éjben,
porrá vált porszemek
gyönyörű szemében.
REGGEL
álom ágon
nyár-virágon
szellő pihen
lepke szárnyon
ének csendül
lágy húr pendül
Csend-tündérke
táncra perdül
hang hallatszik
éj elalszik
világ-sereg
napra hajlik
virág nyílik
levél lebben
köszön a Fény
szeretetben
REGGELI KÖSZÖNTŐ
Kedvesem,
szép reggelt,
szép napot,
szép estét s holnapot
tiszta perceket, mint téli a hó ragyog
életet, mosolyt, öröméneket
s mindent, mire vágysz - kék szemet
és két kezet, mely kezedben alszik
és két szívet, mik egybedobbannak
s mitől a félelem kialszik
és lépéseket
és szellőt, kék eget
és álommadarat
és úttalan utakat,
hol csak mi megyünk
mit csak mi ismerünk
mit ha végigjárunk,
már semmire sem vágyunk,
mert megnyerjük a legnagyobbat:
az Életet Veled
és legyen sok madárdal ma Neked
és dobogjon hevesen kis szíved,
ha ismerős hangot vélsz hallani
ott belül, hova a lelked jár
szerelemet játszani - velem
és ha sétálsz az udvaron
kedves papuccsal lábodon
ne érintsd a füvet
szállj, repülj,
mert mosolyom követ
s visz át mindenen
Kedvesem
szép napot Neked
és szép holnapot
és szép éjszakát,
mikor a hold ragyog
s éj hajadat ezüsttel hinti be
és a bársony égből
megannyi csillag
ámulva tekint a földre le,
mert ilyen szép még az égben sincs
hiába gyémántragyogás,
minden égi kincs
hiába égi ösvények
bűvös fénysora
minden hiába,
mert itt lent van a csoda
Te
ki lejöttél hozzánk kedvesen,
ki köztünk élsz szerelmesen
Szerelmesem
szép perceket Neked
szép órákat,
napokat,
éveket
Életet - Veled.
A REGGELI NAPSUGÁR
A reggeli napsugár
Isten szavára vár
a reggeli napsugár
óriási szentjánosbogár.
Világít, látni egymásban
mi szép volt, s ami elveszett
világít, hogy lelkünkben
fény legyen, béke és szeretet.
Harmatcsepp fényét ezer színre bontja
bolyhos-melegét a világra
gazdagon ontja
madárfióka félénken elsőt csipog
s a lezárt redőnyök résein
arany fénye lassan becsorog.
Ébred az élet, ébred a táj
ébredünk mi is
s újra érezzük mindazt, mi fáj
de ajkunk imára nyílik,
mint minden reggelen
nehéz sóhajok árja száll az ég felé:
Segíts meg ma is, Istenem!
REJTŐZKÖDÉS
Rejtsd magad a napsugárba
és fény leszel
rejtőzz el a föld porába
és bársony leszel
bújj virág szirmába
pillangó álmába
és boldog leszel
A REMÉNYT FELADNI SOHA NEM SZABAD
A reményt feladni soha nem szabad
ha csonton már csak száraz bőr maradt,
akkor is van még valami más,
ami sokkal fontosabb:
a folytatás,
hol minden remény valóra válik,
hol nem lesz fontos, mit mond a másik
és a többi földi cél.
A reményt feladni a földön sem szabad
imádkozz, dolgozz
s meglásd, élted mily szépen halad
fogadd el, mit Isten ad neked
hidd, hogy gyermeke vagy
s Ő atyaként szeret
SZÁRNYALÁS
Repüljünk, kedvesem
menjünk fel az égig
járjuk a csillagok
szép ösvényét végig
s azon túl is,
hol kezdődik a végtelen
hol már minden szép,
kedves, szelíd
s hol megáll az értelem
mert olyat látunk,
mit sehol
s csak állunk,
szárnyunk tétován
verdes,
mint a szerelmes,
ki először fogja
kedvese kezét...
repüljünk, kedvesem
gyere, ne félj
nem árthat nekünk semmi
testvérünk a napvilág
s puha fényével az éj
a szél magasra emel
s közben elringat,
szerelmes dalt énekel
neked s nekem
gyere, kedvesem, velem
fel, a csillagok közé
vegyük sorba mind
és válasszuk ki
a legfényesebbiket
hogy világítson
a nagy kalandban:
keresni egymást - az Életet...
kétely ne tartson vissza már
lásd, előttünk a Menny,
végtelen a határ
s ez mind miénk, teljesen
lépjünk hát rá
a csillag mezőkre
együtt: veled s velem
s járjunk fényes táncot
kergetőzzünk
a gyémánt füvek között
s ha délnek évadja jön
s égi harangszó
ránk köszön,
üljünk le egymás mellé
a mese fák alá
s pihenjünk egymás
melegében,
érezzük egymás illatát
s szóljunk Istenhez,
mondjunk szép imát
hogy megtaláltuk egymást
s a csillagok honát...
ha pedig az est ránk köszön
s Hold Anyó az égre visszajön,
arcunkat fordítsuk felé,
kezünkkel intsünk mosolyt
és járuljunk elé,
hogy megáldja életünk,
s őrizzen téged és engem is,
mikor kibontjuk szárnyaink
s repülünk... repülünk...
SZERELMES SZAVAK A SZAVAKHOZ
Szeretlek titeket, mind, szavak
s ti, mondatok:
gondolatok szép gyermekei -
ha szomorúak vagytok is,
ha kacagók,
ha némán hallgatók,
vagy biztatást adók...
s akkor is szeretlek titeket,
ha elcsaljátok a reményt,
mert életet adtok
és költeményt...
a szó élet
a mondat élet
szeretlek titeket, mind, szavak,
mert általatok élek!
SZERETNÉK A BOLDOGSÁGRÓL ÍRNI
Szeretnék a boldogságról írni
szeretnék többé sohasem sírni
szeretném a világba kiordítani:
Ne csüggedj, van remény
az út vége a győzelem!
nehéz a harc, de 'mi vár:
boldogság, béke, szerelem!
Szeretnék a szerelemről írni
szeretnék boldogságtól sírni
szeretném a világba kiordítani:
Istenem! Ő itt van velem!
Látom Őt, nemcsak álmodom
a perceket már nem számolom
mert eljött, s többé nem megy el
ó, áldott élet
áldott szépség
áldott szerelem!
Szeretnék csak mindig Róla írni
tündérmesét, igaz történetet
szeretném a világba kiordítani:
Szeret, szeret, szeret!
S azt is, hogy én is szeretem
jobban, mint életem
s ez a szerelem végtelen
mert kettőnké - ugye, Kedvesem?
Szeretném elmondani
hogy szeme gyönyörű
s ajka édes
minden, mit mond és tesz
szivárvánnyal ékes
s csak, hogy láthatom
a Mennyország nekem
szeretném elmondani nektek
hogy végtelen szeretem!
Szeretném, ha mindez való lenne
szeretném, ha egyszer Ő üzenne:
Várlak, gyere, szeretlek én is!
szerettelek mindig
s szeretni foglak
a világ végezetéig!
Szeretnék a boldogságról írni
Link
SZOMJAZOM, URAM!
Az emberélet útjának felén
Kietlen, tikkadt sivatagba értem én
Átkozott a nap, mi ide elhozott
Átkozott a kékség,
Mit a nap gyilkos tüze rám boltozott!
Sem fűszál, sem szikkadt ág, mi betakar
Az őrült szél játszik velem, rőt homokot kavar
Testem megremeg, a földre lezuhan
Néma kiáltás hagyja el ajkam: Szomjazom, Uram!
Féreg vagyok már, száz lábam nőtt a homokon
Azokkal csúszom vélt célom felé
S közben ismerős korbács ütéseit érzem hátamon -
Messze, úgy látom, zöld ág virul
Ott a víz, ott az élet
S ott legel a Húsvéti Bárány is jámborul
A csalóka remény utolsó erőt ad nekem
S egyszerre itt van előttem, csak kell intenem
De a szikár homok belepi homokba vájt utam
Ha nem segítesz, meghalok, szomjazom, Uram!
A zöld mező emlékeimben létezett
Nem megyek tovább, testem haza érkezett
Szemem becsukom, a szél dombtetőre ül
A puffadt nap lassan nyugatnak szenderül.
Halk kopogást hallok, s lelkem máris nyitva van
A bűn kifolyik rajta, mint sűrű gennypatak
Kósza kérdést fogalmaz kiszáradt agyam:
Hogy lehet, Uram, hogy Téged elhagytalak?
Mi volt az életem? Most csak álmodom?
Miért nem éreztem eddig, hogy szomjazom?
A sivatagban hűs forrás fakad
Érzem édes ízét, s hogy valaki megragad
Élet sarjad a homokból s élettel megtelik
A gyűlölt port fák, virágok, erdők elnyelik
S én csak iszom, iszom, abbahagyni nem tudom.
Lassan csillapul szomjam, Uram
S mert oly édes forrásod vize,
Hogy vele a mérték be soha nem telik
Csak hallgatom szavad boldogan
S minél tovább csüngök ajkadon,
Szent igédre, Uram, annál jobban szomjazom!
TARKA ÁLMOK
tarka álmok,
csendben hallgatók
aludj szépség,
ölel puha hó
csend mindenütt
békesség-fehér
szunnyad a nyár,
a tavasz,
az ősz,
s alszik a tél...
TAVASZÜNNEP
kinyílt az ég
most minden kék
a mező is szép
gyönyörű kép
kismadár
ágra száll
ránevet
a napsugár
meleg szellő
táncra kelő
fényben fürdő
szép szerető
szem tükrében
tavasz-fényben
meleg-barna
csillag-éjben
élet szalad
rügy kifakad
Tavasz Tündér
nyitja szemét
hallgatja
a tücsökzenét
TÜNDÉRÁLOM 
Ott, messze fenn északon
túl gomolygó ormokon
ott, ahol a madár se jár,
lakik egy Tündér és kedvesére vár.
Minden reggel ablakhoz suhan,
s tekint világok felé
bejár eget, földet, poklokat,
de kire vár, nem lelé.
Kezét nyújtja, hátha jön -
éneke hegyeknek köszön
ajkán mosoly, mert remél -
napra nap, éj éjre kél.
Nem fárad minden nap kelni fel
hinni erővel: a nap közel,
mikor megnyílik a felhők óceánja,
s a ködön át feltűnik szerelmes párja.
Hiszi akarattal: itt van az óra,
bár százévek teltek el azóta,
hogy Ő elment, messze el,
de mégis hiszi: az idő közel.
S akkor a felhőóceánon át
meghallja kedvese dalát,
s már repül is felé...
Tündéralakját a sötét völgy elnyelé.
ÚGY SZERETNÉK...
Úgy szeretnék csendben élni
a világtól messze - csak mesélni
nem szeretni, nem gyűlölni
csak néhány apró mozdulatot tenni
lapozni egy könyvet
elnézni messzire, túl az életen
nem álmodozni, nem vágyni semmire
nem titkolózni, nem félni
csak élni...
ÜZENŐ
Amikor a fák égig érnek,
és meséket mondanak a tündérek,
akkor gyere...
amikor a hold fényesen világít,
s a bársony-éj utolsókat ásít,
akkor gyere...
amikor a harmatcsepp énekel,
s rá messzi-szellő felel,
akkor gyere...
amikor Isten lejön közénk,
s minden, mit hozott, a miénk,
akkor gyere...
amikor győztél a sötét éveken,
s, ím, valaki Neked üzen,
akkor gyere...
várlak,
Kedvesem...
VALAHOL
Valahol létezel, valahol én is
valamit kérdezel, valamit én is
néha vágy van benne, néha remény is
valahol
valamit
te is
én is...
VÁGYAK
Aludni...
hosszan, csendesen
nem álmodni, nem látni
ki fontos nekem,
nem örülni, nem vágyni
nem szeretni...
csak feküdni mozdulatlanul
semmit sem érezni
csak a semmit élvezni
mert most az a jó
az a békesség
az a derű
az a teljesség.
Aludni...
hosszan, ezredéven át
elbújni Előle
ki úgyis mindent lát
hátha másfele néz
vagy eltakar a sötét
a szeme elől.
Aludni...
egyedül...
csendben...
észrevétlenül...
elrejtőzni...
Aludni..
VÁRLAK, HA JÖSSZ...
Várlak, ha jössz
várlak, ha nem
vártalak tegnap
várlak ma
várlak holnap
várlak örökkön örökké
várlak erényben
várlak a bűnben
várlak, 'milyen vagy
hűtlen-hűségben
várlak a Mennyben
várlak a pokolban
hogy együtt énekeljünk
az angyalokkal
vagy üvöltsünk a kíntól
mert örökké égünk
- Együtt...
várlak, hogy várjuk
a feloldozás üzenetét
- Veled...
Várlak...
és nem jössz
szólítalak...
és nem felelsz
kereslek...
és nem talállak
önmagam sötétje fedi el a tájat -
várlak...
várlak...
várlak...
Elnyel a múlt
szaggat a jövő
a jelen elröppent
Nélküled semmi nincs
- nehéz várni...
de kell!
ha nincs is remény,
akkor is
várni kell!
Rád
mert hátha egyszer feltűnsz
az úton, ahol én is megyek
hátha szembe jössz velem
hátha felismerjük egymást
hátha Te is rám vártál
mint én Rád
hátha megállunk
egymással szemben
és azt mondjuk:
"Itt vagyok!"
hátha megfogjuk egymás kezét
és elindulunk egy másik úton
egyfelé, együtt
hátha megérkezünk valahová
és azt mondjuk:
"Hazaértünk. Menjünk be,
ez a mi otthonunk."
s hátha ott boldogok leszünk
örökkön örökké
mint a mesékben
mint az imákban
mint az elsuttogott vágyakban
mint a gyötrelem sikolyaiban
mint - az életben
Várlak...
gyere...
próbáljuk meg újra
hátha...
VÉGTELEN UTAZÁS
Elvittél magaddal egy napon
elvittél magaddal holdfényben, csillagon
egy cseppben, mely rád hullt csendesen
egy szívben, mely így szólt: "Kedvesem..."
Elvittél, mert fontos volt neked
elvittél, mert nincs más, ki szeret
elvittél, hogy ott legyek veled
s érintsem Napsugár-szemed
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Őri István |
|
|
|
|
|
Offline
