|
2019-04-25 13:45:03, csütörtök
|
| |
| |
Böröndi Lajos: Faludy
a viszkit és a vörösbort szeretted
s azt amikor felébredt a víz felől a szél
s a skarlátvörös gömbtől naplementekor
bíborszínű lett a tenger amiben megfürödtél
szerettél élni s igazad lehetett
az élet olyan akár egy elnyújtott kiáltás
nem kívántál bosszút de azt suttogtad amikor nagyon
fájt az emlékezés hogy nincsen megbocsátás
tudtad hogy nem jön jobb az egyesült Európa
leveti mint ócska rongyot s elhagyja elődei örökségét
s a pénznek hódol mert nem kell műveltség ott
hol minden ettől nyeri el fényét
beletörődtél hogy vége van és semmi nincs
boldogság sincs s nincsen öröklét
Faludy György:1956, te csillag
Másnap, szerdán reggel: por, ágyúszó
és szenvedés; mégis, mikor átvágtam
a Hősök terén, mosolyognom kellett,
mert nem állt többé szobor a csizmában; -
csütörtök: lázrózsák mindenki arcán.
Földváry már kedd este elesett
a Rókus előtt. Szemközt, az iskola
padlásán fölfegyverzett gyerekek; -
péntek: még több vér, tankok a Ligetnél.
Az ütegek torkolattüzeit
nézem éjjel és borzongok: a szörnyű
szépség most nálunk is megszületik; -
hat nap: a kénezett arcú halottak
apró csokorral mellükön, a járdán
(Köztársaság tér) röplapok, szorongás,
szemem előtt kis, tétova szivárvány; -
ölelkezés az Írószövetségben:
csomagolnak és indulnak haza;
feltépett sínek, utcák és fölöttük
a szabadság liliom-illata; -
ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc,
és ötvenhat: egyszer minden száz évben
talpra állunk kínzóink ellen. Bármi
következik, boldogság, hogy megértem; -
és újra péntek: a Dunánál állunk,
a nap áttör ködön, füstön. Talán
sikerül minden s az alkonyat bíbor
brokátja Zsuzska lenszőke haján;-
és szombat: hajnalban csupa reménység,
és estére, hogy nyakunkon a kés.
A keleti szemhatár mögött mocskos
felhők, nyugatról álszent röfögés; -
mentünk a kétszázezerrel: nem bírok
újabb börtönt, s ha nem is jön velem:
Árpád óta bennem lakik az ország,
minden völgyét meg dombját ösmerem; -
a Bach-huszárok tankban térnek vissza:
eddig sem ápolt, s ha más föld takar,
mit számít az? és mit, hogyha fiam majd
Dad-nek is szólít és nem lesz már magyar?
Mit elvesztek, ötven vagy száz év múltán
az ifjúságtól mind visszakapom,
és otthon, a sötét előszobákban
kabátom még ott lóg a fogason -
ezerkilencszázötvenhat, nem emlék,
nem múlt vagy nékem, s nem történelem,
de húsom-vérem, lényem egy darabja,
szívem, gerincem - kijöttél velem
az irgalmatlan mindenségbe, hol a
Semmi vize zubog a híd alatt
és korlát nincs sehol sem - életemnek
te adtál értelmet, vad álmokat
éjjelre és kedvet a szenvedéshez
s az örömhöz; te fogtál mindig kézen,
ha botladoztam; hányszor ihlettél meg,
s nem engedted, hogy kifulladjak vénen; -
ezerkilencszázötvenhat, te csillag,
oly könnyű volt a hosszú út veled!
Nagyon soká sütöttél ősz hajamra,
ragyogj, ragyogj, ragyogj sírom felett.
(Toronto, 1986)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
