|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 8
|
|
|
|
|
|
2019-06-18 17:22:43, kedd
|
| |
| |
Az Ő útja
Az emberek most is csak arra mennek,
amerre fény vakít, arany csörög.
És napról-napra vígan sorra telnek
a bárok, színházak és börtönök.
Valami kell, hogy a szívük megejtse.
Cím... rang... Név is elég, ha hangzatos.
Tarka nimbusz... egy kis újsági lárma...
s pénz... pénz! Nagy úr az. Ezreken tapos.
Vagy koronák. Igaz, olyan virágok:
most itt az őszük s ősszel hullanak.
De mindegy. Van hervadva is varázsuk:
koronák! - Máskor kongó jelszavak.
Ópiumos, elkábító mesék...
De szép a gyárak szürke emberének
egy félórára, egy órára csak
élni csillogó hősök életét...
beszívni pompa millió csodáját.
Minden valóság csalfa ködbe vész.
Valóság? Kinek kell ma a valóság?
A tömeget megnyerni nem nehéz.
De voltak, akik más utat kerestek.
Ott volt Jézus. Más utat keresett.
Jézus! Neki csak megvolt mindene,
rabul ejteni földi lelkeket!
Övé volt minden! Fényes égi trón,
végtelenbe fehérlő angyalseregek...
S lejött közénk: jászolban született,
maga mellé vett néhány halászembert,
s tűrt, nyomorgott. Hagyta, hogy meggyalázzák,
hogy porba sújtsák, földig megalázzák,
ráfeszítsék a kegyetlen keresztre,
s latornak bélyegezve vérezzék el.
Mert Ő önmagát megüresítette.
S az emberek most is csak ara mennek,
amerre fény vakít, arany csörög.
S Krisztus után úgy, mint Krisztus előtt,
megtelnek napról-napra mind
a bárok, színházak és börtönök.
Mit ért a nagy helyettes gyötrelem,
gyalázat, kín? Nem ez kell a világnak!
Fölötte régen napirendre tért
és megy, amerre kincset, kéjt kínálnak.
Mért volt a názáreti Jézus útja más?
Koronásan, királyi hatalommal,
erővel, fénnyel kellett volna hozzánk
leszállnia és hódolt volna minden.
Így nem lehet a földet megigézni.
Kik azok, akik így eléborulnak?
A fáradt, roskadt, a békétlen, bágyadt
emberek, kiket kifosztott az élet.
Az elesettje ennek a világnak.
Igaz, hogy fáradt-gyengék nem maradnak...
fegyvernek éle... világ kincse, kéje...
pokol hatalma - nem győzi le őket,
ha így borulnak hittel Őeléje!
Valami titkos gazdagság csodáját
hordozza lelkük a világon által.
És nincs erő, mely elrabolja tőlük.
És együtt nőnek a nyomorúsággal.
Bűn és gyalázat piszkos habja - hordja
életüket fennen miként a bárkát.
Mindent lebíró diadalként járnak,
mert a keresztet a szívükbe zárták!
Felül, felül a zajgó tömeg árján
legyőzhetetlen birodalom épül.
Megváltott lelkek boldog birodalma
gazdagszik, nő Krisztus szegénységébül.
És nincs a bűnnek és nincs a világnak,
s nincs a pokolnak ereje felette!
Mert Ő önmagát megüresítette.
Túrmezei Erzsébet |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-06-18 17:08:23, kedd
|
| |
| |
,,...életeden át tartson erőd!" 5Mózes 33,25
Isten megígérte, hogy erőt ad az övéinek, mégpedig szükségeik szerint és a megfelelő időben. Sohasem korábban, mint ahogy beáll a szükség, de amikor jönnek a nehézségek, akkor kegyelme a kellő időben segít.
Talán úgy rendelte Isten számunkra, hogy betegségen és szenvedéseken menjünk keresztül. Ha előre tudnánk, milyen súlyos lesz a próbatétel, azt mondanánk: ,,ezt soha nem bírnám ki!" De a próbák közepette megtapasztaljuk az isteni segítséget, mind a magunk, mind mások csodálkozására.
Aggodalommal várjuk azt az időt, amikor szeretteinket Isten a halálon keresztül hazahívja. Azt gondoljuk, hogy akkor majd összetörik a magunk kicsiny világa, és soha többé nem jön helyre. Amikor azonban bekövetkezik, minden egészen másként történik. Megtapasztaljuk az Úr jelenlétét és erejét oly mértékben, ahogyan előzőleg sohasem ismertük!
Sokan olykor közel jártunk a halálhoz, baleset vagy más veszélyhelyzet által. De megállapíthatjuk, hogy szívünk a kétségbeesés helyett békességgel telt meg. Tudjuk, hogy az Úr segítségünkre jött!
Ha olvassuk azok történetét, akik Krisztusért hősiesen feláldozták életüket, újra tudatára ébredünk annak, hogy Isten milyen nagy kegyelmet ad az Ő mártírjainak a szenvedés napjaiban. Bátorságuk felülmúl minden emberi képzeletet. Bizonyságtételükhöz az erőt nyilvánvalóan a mennyből nyerik.
Azzal is tisztában kellene lennünk, hogy a jövő miatti aggodalmaskodás gyomorfekélyhez vezet. Isten ugyanis csak akkor bocsátja rendelkezésünkre kegyelmét és erejét, amikor szükségünk lesz rá. D. W. Whittle írja:
Nem aggódom, hogy mit hoz a holnap,
Üdvözítőm majd törődik vele:
időben adja mindenhez kegyelmét,
a gondoknak így nincsen ereje!
Annie Johnson Flint sorai mindig időszerűek:
Több a kegyelem, ha nő a teher,
ha sok a fáradság, nő az erő!
Sok szenvedéshez nagy irgalmat ad,
próbatételben békessége nő!
Amikor már nem bírjuk a terhet,
pedig a nap csak delelőre járt,
és kimerült a segély forrása,
akkor kezd igazán adakozni Atyánk!
William MacDonald |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Áhítatok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-06-18 16:51:43, kedd
|
| |
| |
,,Ekkor gyermekeket hozának hozzá, hogy illesse meg őket." (Mt 10,13)
A keresztségnél az isteni Felség van jelen, aki a legnagyobb művét abban nyilvánítja ki, hogy magát nekünk adja, teljesen újjászül és üdvözít. Bizony nem tréfadolog az ördög ellen fordulni, és a gyámoltalan gyermekeket teljes szívből és erős hittel gyámolítani, a legáhítatosabban imádkozni érte, hogy Isten szabadítsa ki az ördög hatalmából, ezenfelül erősítse is meg, hogy életében és halálában derekasan ellene szegülhessen. Állítom, hogy az emberek azért kerülnek keresztségük után olyan romlott állapotba, mert hidegen és hanyagul jártak el velük, a keresztségben pedig nem imádkoztak értük komolyan. Ezért méltó és igazságos, hogy durva lelkű és iszákos lelkipásztorok ne keresztelhessenek, ilyeneket keresztszülőknek se válasszanak, hanem csak kedves, erkölcsös, kegyes és komoly papokat és keresztszülőket, akiknél számíthatunk arra, hogy ebben a dologban komolyan és igaz hittel járnak el.
Luther Márton |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Áhítatok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-06-18 16:38:14, kedd
|
| |
| |
Egy út vezet csak égbe
Keskeny palló örvénylő ár felett.
Sötét, mélységes szakadékon át,
odadöntve egyetlen út gyanánt,
két összerótt hatalmas szálfa: mint
kereszt.
A szakadék szélén egymásután
lépnek elő a vándorok.
A túlsó partról érkező sugár
megvilágítja halvány arcukat.
A mélységtől mindegyik visszaborzad,
remegve hátrál, s híd után kutat.
Aztán riadtan nézi a keresztet,
az egyetlen utat.
Hol a jótettek, és érdemek fénylő,
tarkaívű szivárványhídja itt?
Lelkek bolyongnak a félelmes parton.
Vallatják az öröklét titkait.
Sikoltó sírással hidat keresnek
és nem találnak sehol csak keresztet.
Kereszt... kereszt... nem ismerős nekik?
Lenn tele volt vele az életük.
Találkoztak mindennap szüntelen.
Állt úton-útfélen.
Templomok tornyán égre csillogott,
setéten állt minden oltáron ott,
és határszéleken árválkodott.
Odatűzték a magányos tetőre,
ezerszám őrködött a temetőre.
Ó, még ékszert is csináltak belőle,
és olyan megszokott lett... megszokott.
Most mégse mernek megindulni rajta,
hogy átjussanak fénylő, biztos partra.
Úgy rettegik a megszokott keresztet.
Sikoltó sírással hidat keresnek.
Az az egyetlen út a túlsó partra,
nekik gúny, nekik, ítélet jele,
mert odalenn nem törődtek vele.
De az a gyermek... mintha nem is félne.
Mosolygó arccal odalép a szélre,
s a nagy kereszten úgy indul a lába,
mintha az Isten mentő kezén járna.
És az az asszony... nem szédül alá?
- hisz a magányos hídon nincsen korlát. -
Nem! Míg ott lenn pusztaságokon járt,
kereszt vezette, kereszt támogatta,
s biztos a lépte,
bármit üvölt a gyilkos ár alatta.
Remegő térddel megindulna más is.
- Most jó volna a kereszt menedékül! -
de meginog s a titkos mélybe szédül.
Mind odaérünk.
Megáll a szívünk és meghűl a vérünk.
S aszerint vár ránk kegyelem, ítélet,
hogy lenn a kereszt lelkünknek mivé lett.
A szédítő, kavargó ár felett,
sötét, mélységes szakadékon át,
odadöntve, egyetlen út gyanánt
vár reánk a kereszt.
Túrmezei Erzsébet |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-06-18 14:59:10, kedd
|
| |
| |
Aki helyett a Krisztus vérezett
Emlékezem: Kemény bilincsbe verten,
bénultan ültem a hideg kövön.
Sötétség, bűn és vád töltötte lelkem,
ijesztő csend kietlen börtönöm.
Halál? Oly mindegy. Csak nagynéha lázadt
valami bennem. Életvágy talán.
S akkor... szerettem volna összetörni
bűnt és bilincset börtönöm falán...
Neki az ajtó rozsdamart vasának
sámsonkarokkal! Ki a fényre! Ki,
ahol szabad mezők ujjongva várnak,
s ahol az élet szent magvát veti!
Néha. És máskor rémek. Megremegtem:
a szívemen kemény, hideg marok.
Egy síron túli hang titkos hívása:
"Jöjj! Jöjj! Barabbás!" - Nem! Nem akarok!
"Barabbás!" Hah, már nem a rém hívása.
Ezer torokból tör ki: Ó, elég!
Ez a halál! Jön értem. Sírom ássa
és nem kiálthatok felé: Ne még!
Most! Súlyos léptek... fegyver csörrenése...
csikordul a zár... szoborrá meredt
minden tagom... egy érdes hang: "Barabbás,
szabad lettél. Le a bilincseket!"
Először mint egy álom. De lehullnak
mégis. Tántorgó lábaim előtt
kitárt kapu áll. Ott kinn vár az élet.
Rám vár. Előre! Hadd köszöntsem őt!
Merre? Hová? Nagy céltalan örömmel
rohantam, mígnem bősz tömegbe vitt,
zúgó tömegben torpant meg a lábam.
Pilátust láttam, népem véneit...
S ott állt egy ember: nagy, szúró tövissel
megkoronázott, véres, tört alak.
Vállán vörös palást, kezébe' nádszál.
Hogy le nem roskad annyi kin alatt!
Gyönge, törékeny. Vad lelkemmel érzem:
szelíd, egészen más, mint én vagyok.
Arcán csend, nyugalom. Megtört szemében
valami földöntúli fény ragyog.
Ki ez az ember? Megkövülten állok.
Énrám tekint. Ki Ő? Mit véthetett?
Valaki szól: "A Názáreti Jézus.
Őt feszítik meg Barabbás helyett."
* * *
Oly hosszú út vezet a Golgotára...
Én végigjártam. Két lázas szemem
odatapadt vonagló alakjára,
ott égett minden gyilkoló szegen.
És nem tudtam többé levenni róla.
A szemek fénye... az a szent ajak...
a hulló vér... Múlott a perc, az óra.
Felejthetetlen percek és szavak.
A szívemen gigászi nagyra nőttek
láttán kemény, hideg, gránithegyek:
Helyettem! Énhelyettem! Énhelyettem!
Hogy én éljek, hogy én szabad legyek!
Mikor utolsót vonaglott a teste,
mikor már minden elvégeztetett,
mentem alá a gyász hegyéről én is.
- S ölbe vettem... egy síró gyermeket...
Megsimogattam... lázadó kezemmel,
mely azelőtt csak gyilkolt és rabolt.
S akkor tudtam meg, hogy Barabbás meghalt.
Az ő testét fedi a sziklabolt.
Már csak szeretni, simogatni vágytam,
haladni csendesen, mint Ő haladt,
aki helyettem roskadt le a porba
Golgota útján a kereszt alatt.
Helyettem. Énhelyettem! Énhelyettem!
Ez a szó zengi át az életem.
- Napfény gyanánt ez tündököl felettem,
s ez nyitja meg a mennyet is nekem.
"Ki az? Ki zörget?" - kérdik majd.
"Barabbás,
aki helyett a Krisztus vérezett."
S kitárják akkor ujjongó örömmel
a gyöngykaput fehér angyalkezek.
Túrmezei Erzsébet |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-06-18 14:43:31, kedd
|
| |
| |
A megszegett kenyér
Meghal a búzaszem. Aranykalász
sarjad szívéből. Kaszasuhanás...
Halál, melyet megint halál követ:
a cséplőgép...kemény malomkövek...
az erjedés... a tűz... a fájdalom...
És most fehér kenyér az asztalon.
A szenvedések útján ím, felér
a Koponyák hegyének asztalára
és vár reánk a megszegett kenyér.
Mi, akik epedünk és éhezünk,
kinyújtjuk érte elaszott kezünk...
égi erőt, új életet nyerünk
és üdvösség az, amit érezünk.
Túrmezei Erzsébet |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-06-18 14:34:39, kedd
|
| |
| |
,,Tiszta és szeplőtelen kegyesség (istentisztelet) az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket nyomorúságukban, és tisztán megőrizni az embernek önmagát a világtól." Jakab 1,27
Amikor Jakab ezeket a sorokat leírta, nem azt akarta mondani, hogy a hívő ember, ha ezeket gyakorolja, már mindent megtett, amit Isten tőle kívánt. Annyit akart ezzel mondani, hogy az igazi istentisztelet két kimagasló példája az özvegyek és árvák meglátogatása, és a saját személyünk tisztaságának megőrzése..
Mi talán azt gondoltuk volna, hogy inkább bibliamagyarázatot vagy missziói munkát, vagy a személyes evangelizációt kellett volna kiragadnia. De nem! Elsősorban meg kell látogatni az ínségeseket!
Pál apostol emlékeztette az efézusi véneket, hogy ő ,,házanként" tanított (Csel 20,20). J. N. Darby a látogató szolgálatot ,,a munka legfontosabb részének" tartotta. Ezt írja: ,,Az óra üti az időt, és az arra menők hallják az óraütést, de odabent a szerkezet mozgatja az órát, és gondoskodik arról, hogy az óra pontosan üssön és mutassa az időt. Úgy gondolom, hogy a látogató szolgálatnak kellene a tulajdonképpeni munkádnak lennie, minden mást fogadj úgy, ahogy jön. Félek a túl sok nyilvános bizonyságtételtől, kivált ha közben nincs személyes szolgálat." (Részlet G. V. Wigramnak 1839. augusztus 2-án írt leveléből.)
Egy magányos özvegy olyan állapotba jutott, hogy teljesen a szomszédjai és ismerősei segítségére volt utalva. Mivel sok ideje volt, naplót vezetett mindenről, ami vele történt - főként a külvilággal való kapcsolatáról. Egy napon feltűnt a szomszédoknak, hogy néhány napja már semmi életjel sem mutatkozott az özvegy házában. Hívták a rendőrséget, és kiderült, hogy az asszony már néhány napja halott volt. Az utolsó három napon a naplóba írt összes bejegyzés ennyi volt: ,,Senki nem jött." ,,Senki nem jött." ,,Senki nem jött."
Hétköznapi életünk nyüzsgésében túlságosan is könnyen elfeledkezünk a magányosokról, a szükségben élőkről és a betegekről. Más dolgokat tartunk fontosabbnak, gyakran olyanokat, amelyek a nyilvánosság előtt játszódnak le, és inkább felhívják magukra a figyelmet. Pedig ha azt akarjuk, hogy istentiszteletünk tiszta és szeplő nélküli legyen, akkor nem hanyagolhatjuk el az özvegyeket és az árvákat, a mozgássérülteket és az öregeket, az ágyhoz kötött betegeket és az elhanyagoltakat. Az Úr különösképpen szívén viseli a segítségre szorultakat, és jutalmat tartogat azok számára, akik ezek szükségleteit kielégítik.
William MacDonald |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Áhítatok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-06-18 14:28:11, kedd
|
| |
| |
,,Mert akik e sátorban vagyunk is, sóhajtozunk megterheltetvén." (2Kor 5,4)
Azt mondhatod, hogy nem érzed a bűnt, a világot és az ördögöt, sem a harcot és küzdelmet ellenük, ezért semmi nem kényszerít a sákramentumhoz (vagyis az úrvacsorához). Remélem, nem gondolod komolyan, hogy a földön a szentek és az összes ember között egyedül csak te vagy ilyen érzések híján. És ha tudnám, hogy te ezt mégis komolyan gondolod, bizony elrendelném, hogy az utcákon, amerre jársz, megkondítsák a harangokat, és ezt hirdessék rólad: - Íme itt jár-kel egy új szent, minden eddigiek fölött álló, aki nem érez bűnt, és nincs is neki. - Ám tréfa nélkül azt mondhatom neked, ha nem érzed a bűnt, akkor az már bizonnyal ellepett téged, már oly sok és oly nagy, hogy nem érzed szükségét a sákramentumnak, nem is vágysz rá. Isten Igéjét nem tiszteled, Krisztus szenvedését elfelejtetted, telve vagy hálátlansággal és mindenféle lelki borzadállyal.
Luther Márton |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Áhítatok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 8
|
|
|
|
2019. Június
| | |
|
|
| ma: |
4 db bejegyzés |
| e hónap: |
320 db bejegyzés |
| e év: |
7854 db bejegyzés |
| Összes: |
35922 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 3551
- e Hét: 17125
- e Hónap: 29000
- e Év: 216802
|
|
|
Offline
