|
2019-07-07 17:50:41, vasárnap
|
| |
| |
Hogy miért kell emlékezni? Mert ez is szög, a hazugság falába, hogy az repedjen tovább. S mert a város története így lesz kerek. Azon töprengek, hogy a blogon kívül megjelenjen-e? S hol és mikor?
Eredetileg a szél-járásba készült, de már sokkal hosszabb annál, hogy a pályaképek sorozatba belerakjuk. Majd meglátjuk.
(Aztán ebben az évben indult el a városi újság, aminek szerkesztésével engem bíztak meg. - Az előző kérdés utolsó mondata.)
Mielőtt erre térnénk, naplózzunk egy kicsit. A versírásról nem is szóltál. Talán gátlásként hatott az Emigráns remény megjelenése?
Így visszanézve ez is lehetséges. Nyomasztott. 1990. július 15-én írtam: ,, Ma egy gyerekvers féle is íródott. Csak a nagy vers hiányzik. Talán végül mégiscsak kiderül, hogy nem tudok én verset írni, csak verseket. Vagyis minden vers egy vers variációja, s nincs életmű, nincs fejlődés. Csak önmagukat gerjesztő írások."
S négy nap múlva egy újabb bejegyzés: Válaszolt végül Fodor András is, három verset választott ki a Somogynak, Ha lesz még 1991-ben Somogy - írja. Az év eleji levélre nem válaszolt András, s úgy tűnik, nem is tudja ezt.
,,Meghalt Thinsz Géza Stockholmban. Őszintén mondva megrendültem. Vártam már egy ideje levelét, válaszát. Úgy örültem ősszel, hogy egymásra találtunk, a verseken keresztül úgy érzem, igaz az első levél megjegyzése: egy húron pendülünk. A Kisalföldnek írtam egy búcsúztatót, remélem, megjelenik. A hátrahagyott kötetek gazdagítanak bennünket. 56 éves volt. Örökké a határsávokon élt, idegenben. De belül magyar volt."
S ahogyan beleolvasok a 90-es év naplójegyzeteibe, látom, hogy sok helyen jelentem meg, s Bakonyi Pista írása is megjelent a kötetemről, s az említett Thinsz Gézára emlékező is a Kisalföldben, sőt az Új Forrásban egy hosszabb írás róla.
s amint olvasom, új lakás reménye is fölcsillant a Mosonyi lakótelepen, s a hiányzó pénzt is sikerült összeszedni egy kis segítséggel. S persze hitellel vágtunk bele. De újabb osztályt vállaltam a Kossutban, s este is tanítottam. Pörgött a mókuskerék.
S most, ahogyan olvasgatom az 1991-es följegyzéseket, meglep egy bejegyzés: ,,Zsuzsa a gimnáziumban fölvillantotta, utoljára, a lehetőséget. Hétfőn kell válaszolnom, hogy szeptembertől átmegyek-e főállású tanárnak 21 000 Ft fizetéssel. Nemet kell mondanom. Vannak előnyei persze, biztos fizetés, nyugodt jövő. Nyugodt középszerűség és a rang. Mert ilyen kisvárosban ez rang. ...
Én a mozgalmasságot szeretem, s a maradás okai egymásba játszanak. Barátság, könyvtár.
Az Árgus hozott tőlem két verset, s a Kisalföld is két részletben közölte a Szam izdaty címet viselő tanulmányomat, amit eredetileg az Új Forrás kért és jelentetett meg. Járt nálunk Páskándi Géza."
Tucatjával születnek a könyvkritikák, az MTI is foglalkoztatni kezdett, felvidéki kulturális eseményekről írhatok, s verseket is kért Győri Laci. De valahogy mégis tele vagyok nyugtalansággal.
Így szaladunk bele az őszbe.
De hát ez mégis csak termékeny időszak!
Igen. De a háttérben ott vannak a piszkálódások is. S a bizottsági tagságot is túlértékelték. Minnyájunknak új volt ez a szerep, magának a testületnek is. De ez az újrakezdés időszaka, a város üzemei hullanak szét, az általan nem látható vadprivatizáció is tapintható: elbocsátások, fizetésképtelenség.
Nem akarom menteni az első testületet - legnagyobb erénye, hogy igyekezett rendbe tenni a várost, működtetni intézményeit, s hogy nem tisztogatásokkal kezdte - de nem volt igazából koncepciója a városra. Sodródtunk.
Visszatérve a bizottsághoz, én nem jelentkeztem, azt sem tudom, hogy kinek jutottam eszébe. Azt tudom, hogy Tuba Laci volt a jelölt, de őt nem választották meg. Rólam úgy szavazott a testület, hogy ott sem voltam. Azt hiszem egy író-olvasó találkozóra hívtak éppen akkor a Rábaközbe.
S még valamit, ez volt az az időszak, amikor nem pártkatonákat, hanem szakembereket kerestek. Később minden testület bizottsági helyeit - a külsősöket - már hű katonákkal töltötték be. S ez egyre nevetségesebbé vált. Kivétel volt az 1998 és 2002 között általam vezetett kulturális bizottság. Meg lehet nézni a névsort.
Ez az év az újságalapítás éve is.
Ez a másik nagy meglepetés. Késő délután otthon ért a telefon, hogy átmennék-e a művelődési központba, ahol szeretnének velem beszélgetni. Vagy harminc-negyven embert találtam a nyelvi laborban. Jórészt frissen alakult egyesületek tagjai voltak. A kérdés az volt, hogy ha a Moson Megye Polgáraiért Alapítvány Moson Megye néven időszaki lapot indít, vállalnám-e a szerkesztői feladatokat.
Az újságírás és a szerkesztés nem teljesen fedi egymást, ilyet még nem csináltam, de más sem, hisz negyven év kihagyás után nyílt lehetősége a városnak, hogy lapja legyen.
Igent mondtam. Nem tudtam, hogy milyen veszélyes terepre merészkedtem. De nem voltam egyedül, leginkább Tóásó Gyulával kooperáltam, aki valódi szívügyének tekintette a lapot.
1991. szeptember 28-án írtam: ,,Az első szám megjelent, kevés helyesírás-és nyomdahibával. Lehetett volna rosszabb is."
A Moson Megye első korszaka 1997-ben zárult le.
Igen, akkor szűnt meg ezen a néven. AZ első néhány szám megjelenése után már világossá vált számomra, hogy a szándékon kívül, hogy legyen a városnak önálló újságja, nem volt más. Pontosan fogalmaztam 1991. november 24-én: ,,Nincs mögötte tőke, biztos pénz, amelyik elviseli a - nem túl nagy - veszteséget . S nincs mögötte igazi nagy szellemi potenciál, így el fog szürkülni. Vagyis nem lesz helyi szenzáció a léte. És túl nagy áldozatot vállalok, hogy ezért más munkáim szoruljanak háttérbe. Tudni kell időben elmenni. Az érdeklődés csúcspontján. Ehhez persze kellene valaki találni, aki összefogja a dolgokat.
Aztán akár harmadik pontnak is gondolnám azt, hogy a polgármester jóvoltából veszélyes időszak néz(het) ki nekem, ha sikerül végigvernie ötletét, hogy fél évre a művelődési ház élén én legyek a kis terrorista, önkormányzati biztosnak nevezve. Igent mondtam a nevem forgalomba hozatalához,"
Ez nagy fordulat, de vigyük el az újságot 1997-ig.
Amikor kineveztek igazgatónak a művelődési ház élére, lemondtam a lap szerkesztéséről. ,,Etikai" okokból. Nagy Sándor vette át és Médl Sándor. Egy ideig rendszertelenül, elég pocsék színvonalon meg is jelent. Aztán belépett tulajdonosként a Mosonmagyaróvári Környezetvédő Egyesület, s Tóásó Gyulával megbeszéltük, hogy visszaveszem a lapot. Közben választások, győztek a szocialisták, a lap megjelent. S mikor az új polgármester a Vektor Kft-vel aláírt belterületi földek kapcsán egy szerződést, s a helyi Fidesz egy írását beszerkesztettem erről. A polgármester ezt megtudta, s ,,megkért", hogy vegyem ki az írást. Én megtettem és lemondtam. A környezetvédők nem vállalva a konfliktust, a lap megszűntetéséről határoztak, pontosabban arról, hogy átjátsszák azt a Kisalföldnek. És 1997 áprilisában új lapot indítottam Mosonvármegye néven. De erről majd később.
Igen. Akkor beszéljünk arról, hogy hogyan kerültél a művelődési központ élére.
1991-ben a ház néhány dolgozója petíciót nyújtott át az igazgatónak, s a szakbizottságnak, amelyben a megújulást hiányolták. Hammerschmidt János volt az igazgató, akivel jó volt a kapcsolatom. A könyvtár persze közös gazdálkodás révén mindig úgy vélte, hogy háttérbe szorul pénzügyekben, s volt egyéb apró surlódás is a két intézmény között, de egy épületben voltunk, s békés egymás mellett élés jellemezte viszonyunkat.
János népművelő volt, de hosszú ideig a pártbizottságon dolgozott, s onnét nevezték ki igazgatónak. Empatikus, jólelkű embernek ismertem meg, szociális érzékenységgel megáldottnak. De a pártbizottság nem volt jó ajánlólevél 1991-ben, tudta mindenki, hogy el fogják valamilyen módon távolítani. Ő is. Amúgy sokat betegeskedett a szívével, s hosszú ideig táppénzen volt abban az évben.
S valóban ,,leült" a ház, nem találta föl magát az új helyzetben. S egyre kevesebb pénzt kapott, amiből nehéz volt jól gazdálkodni, s a működési költségek is kezdtek elszaladni.
A dolog pikantériája, hogy Plutzer István polgármester is innét került ki, műszaki vezetője volt korábban a művelődési központnak.
S valóban frissítésre volt szükség, de ennek a jogi megoldása sem volt egyszerű. Ezért találták ki az önkormányzati biztos szerepet. S ha jól emlékszem, János táppénz után nyugdíjba tudott menni.
Miért vállaltad?
Őszintén? Hiúságból. Hogy ezt is meg tudom oldani. S nagy volt a kihívás, s bíztam abban, hogy akik kitalálták ezt a szerepet, majd támogatni fognak. Naiv voltam. Szó sem volt arról, hogy az önkormányzat majd mellém áll, vagy azok mellé, akik akarnak valamit. De ennek ma már nincsen jelentősége. A rövid válasz: hiúságból.
Nem lehetett könnyű.
Nagyon nehéz volt.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
