|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 8
|
|
|
|
|
|
2019-09-08 16:32:33, vasárnap
|
| |
| |
Kamarás Klára : Nincs visszaút
Már messze úszott mindaz, ami volt.
Bárányfelhőknek égi, szép akolt
nem építek. Ez a föld itt szilárd.
Megálltam rajta, pedig idegen.
Vigyázva álljon, ki gyökértelen :
Nincs visszaút.
Amit otthagytam, rég nem létezik.
Egy villanás, egy kép maradt csak itt
és csak a képzelet mely rátalál,
a város, hegy, domb vissza sose vár,
mert megváltoztam és megváltozott.
Nincs visszaút, hát állni kell szilárdan:
álmok nélkül, tépett felhők alatt,
gyökértelen egy idegen világban...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-09-08 16:21:56, vasárnap
|
| |
| |
Móra Ferenc : A szív
A szív a legfurcsább csavargó,
vigyázzatok reá nagyon!
A megszokás halála néki,
de mindig kész van útra kélni,
ha nyílik rája alkalom.
A szív a legfurcsább csavargó,
a tolvaj-utat kedveli,
hiába tiltja tilalomfa,
nem hajt veszélyre, tilalomra,
még vakmerőbben megy neki.
A szív a legfurcsább csavargó,
minden lépése új talány:
onnan szalad, hol rája várnak,
s hívatlanul oson be másnap
pár ragyogó szem ablakán.
A szív a legfurcsább csavargó,
ne bánjatok durván vele!
Mert ahonnan elűzték egyszer,
hívhatják vissza bár ezerszer,
nem látják többet sohase.
A szív a legfurcsább csavargó -
dölyfös kacajjal elszalad,
hogy megalázva, elgyötörve
visszalopódzék a küszöbre,
hol csupa dacból megszakad.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Móra Ferenc |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-09-08 16:00:35, vasárnap
|
| |
| |
Pethes Mária : imádság a virágokért
ott szökdel az ősz a fákon, arany leveleket
rázogat a földre, hangosan aggódik értük
az ég. kicsit játszik velük, aztán elunja,
elejti őket a szél és mint kivert kutya
a kerítéshez dörgölődzik.
figyelnek bennünket a virágok. vajon melyik
álmodik helyettünk, amikor ébren bolyongunk
át a napokon? melyik követi tetteinket, amikor
úgy hisszük, egyedül vagyunk? melyik tudja
a választ, amikor ott rekedünk a nemtudomban,
és reményért könyörögve telekiáltozzuk a szabad
teret, a komor időben is konokul kitartó kertet,
fák évgyűrű-labirintusait, a tövükben hallgató
virágokat?
adjunk hálát ezeknek az a virágoknak.
itt állnak fejükön az elmúlás diadémjával,
amibe igazgyöngyöket fűz a harmat. jó, hogy
itt vannak bizonyságul arra, jövőre ismét
kinyílnak és az ég kékjébe emelik
új lehetőségek még kékebb zászlóit.
jó, hogy itt vannak ezek a virágok, mert
kihirdetik: számunkra nincs más hely,
csak ez a kert az örökzöld gyep szövetét
átszabdaló ösvényekkel, és nem lehet
elfordulni egy másik út felé.
jó, hogy itt van ez a kert, ahova éjszakánként
angyalok szállnak le, szárnyukat megerősíteni
spárgát kérnek tőlünk. ajtónk előtt hűséges
kutyaként fekvő küszöbünkön átlibbennek,
asztalunkhoz ülnek, ránk néznek és elsírják
magukat, mert ismerik történetünk végét.
és amikor a türelmes csillagok lehanyatlanak
a derengő égről, eltűnnek. egyetlen toll marad
utánuk, onnan tudjuk, hogy igazi angyalok voltak.
kifakul az alvó Tó színe, szél liheg fölötte,
színpompás lombokban fölberreg a rigó-
had, vadászó vércse lebeg az elkékülő ajkú
berkenyebokor felett. ősz van. hideg.
Istenkém, védd meg szendergő virágainkat.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Pethes Mária |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-09-08 15:52:36, vasárnap
|
| |
| |
Pablo Neruda : Az én szívemnek...
Az én szívemnek elég a te lelked
s neked az én szárnyam elég szabadság.
Az én ajkamról lengve égre kelnek,
mik benned az álmok álmát aludták.
Tebenned él a mindennapos ábránd.
Mint harmat a szirmokra, úgy borulsz rám.
Távolléted a láthatárt ledönti,
te örök menekülő, mint a hullám.
Mondtam neked, hogy úgy dalolsz a szélben,
akár a déli fenyvek vagy az árboc.
Mint ők, magas és néma vagy. S gyakorta
bánat ül rajtad, mint egy utazáson.
Úgy vársz rám, mint egy régi-régi ösvény,
melyben sóvár visszhangok népe szunnyad.
S arra riadok, hogy rebbennek olykor
a madarak, mik lelkedben aludtak.
Fordította: Somlyó György
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-09-08 14:51:27, vasárnap
|
| |
| |
Tóth Árpád : Ez már nem nyári alkonyat
Még ifjúságával tüntet a nyár,
Még dagadóra szítt kebel a domb,
A rácskerítés peremén
Még csókolózni könyököl a lomb.
Még titkolják sóhajuk a szelek,
S mint a hancúrozó gyerekek,
Rugdalják a napozó utakon
A furcsa ördögszekeret.
De estefelé hirtelen
Elkomolyodik a világ -
Ez többé már nem nyári alkonyat,
Fájdalmasak a fák.
Összebújt testük sötét és hideg,
Csak felsóvárgó csúcsukat
Ragyogja be nagymessziről
Valószínűtlen fényével a nap.
Valami fáj a tájnak. Csattanó
Izzása merengésbe hal,
Érzi a vén föld, mily rég volt szegény
Igazán boldog s fiatal.
Most álmodja mélázón vissza tán
A nyolcvanmillió éves nyarat,
Mely eónokkal ezelőtt
Ontotta rá az ifjú sugarat.
Az volt a nyár! Tüzelt a fény
A dinozaurusz páncélos övén,
S az élet boldog szörnyalakokat
Próbálgatott, nagy páfrányok tövén.
De aztán jött a vénség, és a föld
Fáradt lett, rosszkedvű, beteg,
Jött a jégkor, s az ember jött vele,
A boldogtalan szörnyeteg!
A természet még kísérletezik,
Gyúlnak ujjongó, kurta, vad nyarak,
Élni, boldognak lenni még,
Ó, ragyogjatok ősi sugarak!
Hiába. Elszalad a nyár.
Bús ember, megállok a fák alatt.
Elkomolyodik a világ,
Ez többé már nem nyári alkonyat.
A csókrahajló lomb közül lehull
Egy koraősz, rozsdásodó levél.
Az ördögszekér megáll az úton,
És feljajdul a szél.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tóth Árpád |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-09-08 14:40:19, vasárnap
|
| |
| |
Somlyó Zoltán : Bús őszi szonett
...Azután borgőz volt az élet!
Sok olcsó csók és sok sötét virág!
Szívemnek adtam éjjeli zenéket,
mikből kibúgtak mély litániák.
És lompos ősz jött. Rozsdaszínű bánat
s bezörgetett szemem bús csillagán:
Hé, ott hagytam a nyárban a babádat!
Oly szép és oly mosolygós az a lány!
Megsimítám rőtszín haját az ősznek
s megráztam bőségtől fáradt kezét,
mely mindent elhoz: szőlőt, bút, zenét...
mik csókot s kéjt táncolva megelőznek. -
S megkértem az őszt könnyeimen át:
- mint én - feledje ő is el Meát!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Somlyó Zoltán, S.György |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-09-08 14:33:01, vasárnap
|
| |
| |
Kosztolányi Dezső : Szeptember elején
A hosszú, néma, mozdulatlan ősz
aranyköpenybe fekszik nyári, dús
játékai közt, megvert Dárius,
és nem reméli már, hogy újra győz.
Köröskörül bíbor gyümölcse ég,
s nem várja, hogy a kedvét töltse még,
a csönd, a szél, a fázó-zöldes ég,
fülébe súg, elég volt már, elég,
s ő bólogat, mert tudja-tudja rég,
hogy ez az élet, a kezdet s a vég.
Nekem se fáj, hogy mindent, ami szép,
el kell veszítenem. A bölcsesség
nehéz aranymezébe öltözöm,
s minden szavam mosolygás és közöny.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kosztolányi Dezső |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-09-08 14:29:01, vasárnap
|
| |
| |
Radnóti Miklós - Szeptember
Ó hány szeptembert értem eddig ésszel!
a fák alatt sok csilla, barna ékszer:
vadgesztenyék. Mind Afrikát idézik,
a perzselőt! a hűs esők előtt.
Felhőn vet ágyat már az alkonyat
s a fáradt fákra fátylas fény esőz.
Kibomló konttyal jő az édes ősz.
1940.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Radnóti Miklós |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 8
|
|
|
|
2019. Szeptember
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
65 db bejegyzés |
| e év: |
634 db bejegyzés |
| Összes: |
10039 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 439
- e Hét: 5055
- e Hónap: 8805
- e Év: 77725
|
|
|
Offline
