|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 16
|
|
|
|
2020-01-15 20:45:18, szerda
|
|
|
Ha tudni akarod, mi a szeretet, nézd meg az embert, aki táncol. Azt, aki a tánc közben mindent elveszít, mégis mindent megtalál. A táncos nem a mozdulatnak él, neki az élete a mozdulat; a táncos szelleme, lelke és a teste maga a költemény. Ha pedig érezni is akarod, mi a szeretet, táncolj. Nem számít, ha nem tudsz. Nem számít, ha nem érzed az ütemet. Csak csináld. Nem az a lényeg, hogy a lábad jó helyen legyen, ha a szíved ott van. Csináld a parketten, a hóban vagy a porban, csináld lassan, lágyan vagy gyorsan. Csak éld a táncot, vessz el benne, s mikor már te sem leszel ott, megfogansz a ritmus végtelenében, a szeretet méhében."
Részlet A.J.Christian Szeretetmozaik c. könyvéből
|
|
|
0 komment
, kategória: Tánc |
|
|
|
|
|
2020-01-15 15:52:18, szerda
|
|
|
Tompa László:
Magányos fenyő
Hogy görnyed, nyög, mint aki bűnt lakol,
Az ősz cibálta bús bokor!
Az ágakról levert levelek
A szélben föl s le kerengenek.
Haraszt röpül, vén fűz nyikorog -
Minden csupa gyász, lom, pernye, homok.
A végét várja minden e zord vidéken -
Csak én nem!
Én, amíg minden omlik, összedűl,
Gyökereimmel e kopár fokon
- Magányos fenyő - megkapaszkodom,
S állok, daccal, társ nélkül, egyedül.
S míg havat dob rám, hóköpenyt,
egy szeles nap vagy egy vad éj,
így biztatom magam: ne félj,
te tovább tartasz, mint a tél!
A gúnyos holdnak, mely nekem
halált s hasonlót emleget,
így szólok: "uram, láttam én
már karón varját eleget!
Görnyedtem én még máskor is,
némultan, hó és jég alatt De
törzsem, ágam akkor is,
a hó alatt is zöld maradt.
Kibírtam én már sok telet,
Míg jöttek jégtörő szelek,
S gallyaimon, mint húrokon,
Új fuvalmak zenéltek!
így múlnak, újulnak évek...
Én az időkkel bátran szembenézek!"
|
|
|
0 komment
, kategória: TÉL |
|
|
|
|
|
2020-01-15 15:33:21, szerda
|
|
|
Titoktartás az okosság pecsétje....
Titoktartás az okosság pecsétje. A titok nélküli szív nyitott levél. Ahol mélység van, a titkok is mélyen nyugszanak, mert nagy üregek és öblök vannak, ahol a súlyos dolgok alámerülhetnek.
A hallgatás nagy önuralmat követel, s az igazi diadal azé,
aki ezen a téren legyőzi magát. Ahány embernek feltárjuk szívünket, annyinak válunk adófizetőjévé.
A belső mértéktartásban van a szellemi egészség.
A titoktartás veszedelme a mások puhatolódzása, a vallomás kicsikarását célzó ellentmondás, az incselkedés; az óvatos ilyenkor még jobban begombolkozik. Amit tenni fogunk, ne mondjuk el, s amit elmondunk, ne tegyük.
Legyen okos véleményünk magunkról és dolgainkról, főként az élet küszöbén. Mindenkinek nagy véleménye van magáról, a legnagyobb a legkisebbeknek. Mindenki szerencséjéről álmodozik és csodának tartja magát.
A remény ész nélkül ígérget, a tapasztalat utóbb semmit sem tart meg. A hiú elképzelések gyötrelme az igazi valóság szerezte kiábrándulás.
Az okosság vegye elejét az ilyen botlásoknak, s még ha a legjobbat várhatja is, készüljön el mindig a legrosszabbra, akkor egykedvűen fogadja majd, ami jön. Az ügyes lövő magasabbra céloz ugyan, hogy biztosan találjon:
de nem annyira, hogy lövése dőrén süljön el.
Nincs egyetemesebb orvosság minden balgaság
ellen a belátásnál. Ismerje mindenki hatókörét és helyzetét,
akkor hozzáigazíthatja elgondolását a valósághoz.
Baltasar Gracián
|
|
|
0 komment
, kategória: IDÉZETEK,Mondák |
|
|
|
|
|
2020-01-15 10:53:58, szerda
|
|
|
Tél van
Reggel a postára menet,
Láttam, hogy fekete minden,
A lecsapódó harmat, oda fagyott az útra,
Régi telek jártak agyamban,
Mikor még fehér volt minden,
Vastag hó födte a földet,
Szánkóztunk nagyokat, sokszor a táskánkon,
Elázott füzetek száradtak a cserépkályhákon,
Ruhánk átfagyva magától megállott,
Aztán a melegben tócsába állott,
Szegény anyu csak a fejét rázta,
,,Hogy mész így holnap iskolába,"
Mikor a hó fúvás miatt nem jártak a buszok,
Mikor a bátyám barátai ástak ki a hóból,
A hókotró után ment a busz, de út mögötte már nem volt,
Hógolyó csatákat vívtunk kinn, milyen jó volt,
Most fekete minden, csak dér ragyog,
Sunyin ráfagyva az útra, mi tőle csúszós,
A nap is álmosan néz le az égről,
Nincs min ragyognia az ég kékjéből,
A szél a kopasz ágak közt muzsikál,
Az avar már nedves, vele nem játszik már,
Csak köd gomolyog utat törve magának,
S beteríti a várost sűrű fátylával,
Én szomorúan ballagok haza,
Nem szerettem az ilyen időt soha,
Nyomasztó és bús, fel kell ébredni,
Nagyokat nevetve, vidámnak lenni.
Harpauer Márta 2020.01.13.
|
|
|
0 komment
, kategória: TÉL |
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 16
|
|
|
|
2020. Január
| | |
|
|
ma: |
0 db bejegyzés |
e hónap: |
341 db bejegyzés |
e év: |
4200 db bejegyzés |
Összes: |
69029 db bejegyzés |
|
|
|
|
- Ma: 1486
- e Hét: 6784
- e Hónap: 32663
- e Év: 222298
|
|
|