Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Soóky Melinda versei
  2020-04-23 21:00:55, csütörtök
 
 







SOÓKY MELINDA VERSEI







ARANYFÜST
. . . . . . . . . . . . .




Ringó őszbe alél a csend,
és égre szökik a gondolat,
a hűvös szél hangot temet,
egy régi dallam megmarad.

A nap utolsó, bágyadt sugara
vörösen csordul végig a fákon,
simogat az elmúlt nyár illata,
mint szivárványt vajúdó álom.

Nyirkos hideg markolja az estét,
az éjszaka ablakomra köszön,
sóhajom csillagok ködébe vész,
aranyfüstté vált bennem az öröm.







BOLYONGÁS
. . . . . . . . . . . . . . . .




Végtelen, sötét erdőben bolyongok,
az éj felfalta az utolsó csillagot.
Hegyi tó tükrében aranyló folt
arcmását nézi a sápadó Hold.

Lábamra bús indák tapadnak,
éjfélt üt egy eltévedt harang.
Valómba égett a forró igazság,
koszorút fonok, elviszem hozzád.

Dombok ölén hajtom le fejemet,
fáradó pillám álmosan megremeg.
A remény utolsó fénye markomban,
didergő testemet így éri a hajnal.







CSAK EGY KAVICS...


Elhajított kavicsként létezem,
árván vergődöm lomha vizeken.
Fényesre csiszolt vagy kopott?
Párkák súgják: majd megtudod.
Karcsú harang csendül valahol,
tengerem idő-fövenyre sodor.
Felettem ólmos hajnalok árnya,
hitet fércelek a remény szavába.
Nehéz mozaik-ablakok perceim,
színek suhannak jövőm sejtjein.
Ellopja-e nekem valaki a Napot?
Nélküle örökre kavics maradok.







CSILLAG VAGYOK


Földre ájult csillag vagyok,
Fényem a lelkeden ragyog.
Örökké világít majd neked,
Kioltani többé nem lehet.
A kozmosz kicsiny darabja,
Az öröklét édes pillanata.
Csillagszívem neked hoztam,
A szíveddel együtt dobban.
Ne félj többé az éj hangjától,
Veled vagyok, lehetsz bárhol.
A bú felhője messzire suhant,
Álmodjunk ketten egy új hajnalt.
Lelkedben ezernyi dal van,
Tárd ki hogy én is halljam.
Enyém az égbolt féltett titka,
Onnan jöttem, nem térek vissza.







ELHAGYTÁL


Kedves, örökre elmentél,
sárguló idő mossa lábnyomod,
nem hoz vigaszt a hűvös éj,
életem nélküled vánszorog.

Tudom, csak én szerettelek,
remegő nyárfaként ölelt karom,
nem kaptam meg szerelmedet,
elhagytál ködfátylas hajnalon.

Valami rozsdaként mar itt belül,
elpattant egy gyöngy a semmibe,
ajkamon bíbor vágy hegedül,
miért kellett így lennie?

Hiába kérdezem tőled,
csak nézel hidegen, némán,
kezemben szikkadt tőzeg,
a sorsom ennyi, tép már.

Nincsen több fénye a Napnak,
és szürke köntöst visel az ég,
bennem egy dallam elhallgat,
csak a remény simogat még...







ENNYI CSUPÁN


Csak egy akkord a zongorán,
Amire szívünk oly régóta vár.
Csak egy szélbe suttogott szó,
Amit kimondani annyira jó.
Csak egy félmosoly az ajkadon,
Miközben a lelkedet hallgatom.
Csak egy simogató szempár,
Ha nem lenne, megálmodnám.
Csak egy könnyű kéz a válladon
És megszűnik minden fájdalom.
Csak egy elvarázsolt pillanat,
Ami örökre a miénk marad.







AZ ÉLET DALA


Csillagok kócos hajába fontam
lelkem egy apró darabját,
éreztem, hogy ott a lombban
értem nyílnak az orgonák.

Kezemre hajlott a szivárvány,
megsimogattam, ezüst lett,
hűvös esőcsepp illata várt rám,
az ég mosolygott odafent.

Új nap virradt, ellobbant az éj,
rőt hajnalban szikrázott a csend,
tudtam, szürke szavaimtól fél,
egy kósza dallamot mégis elcsent.

Nyugtalan lelkek, földi lények,
halljátok meg most énekem,
karomba veszem a Mindenséget,
és már szoborrá vált a félelem.







GOLGOTA

Jézus elképzelt monológja


Vessetek rám követ, ha bűnös vagyok,
a betlehemi csillag nekem ragyog.
Vérpatakok gyűlnek a Golgotán,
barna szemekből folyik mindahány.
Kiátkozott papok, gyászos eretnekek!
Értetek cipelem nehéz keresztemet.
Mennyei Atyám úgyis megért majd,
ő hallja már csak az utolsó dalt.
Sajnállak titeket, esendő lelkek,
szeretettel töltöm az utolsó percet.
Istenem fénye néma vigaszt nyújt,
jövőmet élem, és elfakul a múlt.
Elhagyom burkom, kopott egészen,
mondjon egy imát mindenki értem.
Nem lelem helyem e földi világban,
temessetek el, a próbát kiálltam.







GYERMEK

Az unokaöcsémről, aki hét hónapos


Arany mosolyát ringatnám,
átölel kis kezével talán.
Mesélek neki szép mesét,
hiába, hisz nem érti még.

Álmodja ő mindazt a jót,
amit a pillangó álmodott.
Szűz-fehér gyermeki léte
angyalokat fest az égre.

Szemében úgy elmerülnék,
mint őstenger, olyan kék.
Színes golyó neki az élet,
játszik vele, éppen "ébred".

Néha felragyog ártatlan arca,
nem tudja, de készül a harcra.
Kér, gügyögve csodálkozik,
szüleiben ott az erő és a hit.

Biztonságban, anyja ölében,
szeretetágyban, míg a Nap fölkel.
Szerelemből mesés ajándék,
apró csoda született nemrég.







HAJNAL


Kúszik a hajnal az éj selyemkárpitján,
Koszorú ragyog a kelő Nap homlokán.
Egy eltévedt csillag még szórja a fényét,
Lelkemben csend van, minden oly békés.
Harmatcsepp üldögél a rózsa kelyhén,
Puha szirmán hárfázik a kósza szél.
Fűszálak húrjai lágyan ringatóznak,
Gesztenyefák lombja szelíden bólogat.
A sötétség függönyét elhúzza a reggel,
Egy új nap dallama ébred szívemben.







HA NEM JÖSSZ EL...


Ha nem jössz el,
elszürkül a csillagok fénye
és fájón felsír majd a Nap.

Ha nem jössz el,
lelkem didergő szentélye
könnyben fürdeti arcomat.

Ha nem jössz el,
rám hajolnak bús holnapok
és az időt markomba szorítom.

Ha nem jössz el,
megkopik, mi egykor csillogott,
gyöngyszavak ölelnek titkon.

Ha nem jössz el,
vasszöget üt szívembe a bánat,
csókod emléke még mosolyog.

Ha nem jössz el,
az éjszakába suttogom imámat,
kristály múltam rabja maradok.







A HOLNAPHOZ


Az idő forrongó méhébe bújva
álmodom azt a percet újra.
Könnyezve kérdem a holnapot:
elítél majd avagy feloldoz?

Emlékindák kúsznak testemen,
a pillanat mosolyát keresem.
Csillag nélkül annyira félnék,
őrzöm még a gondolat fényét.

Becézgetem poros múltamat,
cserepei a földre hullanak.
Aranyfonállal hímzett szavak
csilláma mindig lelkemben marad.







A HOLNAPRA VÁRVA


Hosszúra nyúlnak az alkonyi árnyak,
fekete szőttest terít rám az este.
A sápadt Hold fénye őrzi a tájat,
hunyorgó csillagok arcát keresve.

Szobám falain libbenő gyertyafény,
a múltat párnám fodraiba gyűröm.
Ősálmokról suttog odakint a szél,
szemem sarkában könnypatak szűköl.

A csend morzsái az ölembe hullanak,
hangtalanul pereg az idő homokja,
délibábként ragyog egyetlen pillanat,
Létem koldusaként várok a holnapra.










HOSSZÚ TÉL


Hócsipkék ülnek szunnyadó fákon,
arcukon rebbenő, szikrázó álom.
Olykor egy roskadó ág reccsenése
szakít réseket a csend szövetébe.
eltévedt madár szeli át az eget,
kajánul követik szürke fellegek.
A Nap még csókot szór a dombra,
régen megkopott aranyló mosolya.
Jeges markából deret hint a szél,
jégvirágot ültet és a föld kemény.
Végtelen fehér mezők alszanak
hosszú éjek nehéz burka alatt.
Erdők hátán tél szelleme kacag,
Reszkető lélekkel várjuk a tavaszt.







IMA EGY BARÁTOMÉRT


Egy kis zugban a szívem alatt
Lényed emléke velem maradt.
Szóra nyílik szomjas ajkam,
Imát suttogok érted halkan.

A fohász fénylő lelkedért szól
Hogy álmodat megleld valahol.
Hogy a boldogság aranyecsetje
Csillogást fessen a szívedbe.

Könny harmatja lepi el arcod,
De tudom, hogy megvívtad harcod.
Túl a szürke, omló falakon
Az élet vár és vígan zakatol.

Hívogat ezernyi színes kaland,
Lelked szabad, fehér galamb.
Űzd messzire az éjszakát,
Egy új Nap ontja fényét rád.







KÉTSÉGEK


Csoszogó léptű nappalok alatt
kétségek lehelnek köréd falat.
Fakó szemmel semmibe révedsz,
és távolba csobbannak a fények.

Parttalan víz kacag dióhéj testeden,
bús válladon léted sirálya énekel,
arcodban konganak üres hajnalok,
remények bíbora övezi homlokod.

A csillagok ölére hajtod le fejed,
holnapok ágyában keresel helyet.
A jövőd íze csurran tenyeredbe,
míg kék hajával betakar az este.







KI VAGYOK?


Az időt magam mögött húzom,
Merre indulok, nem tudom.
A csend fátyla átszövi lelkem,
Ajkam néma, szólni nem mer.
Jönnek kristályfényű pillanatok,
Arcuk színes jégvirággá fagyott.
Szívem meleg burkán áthatolnak,
Testük egyszer talán felolvadhat.
Hajamnál fogva cibál a tér,
Belőlem él most, enni kér.
Egy márványba kövült gondolat
Agyam rejtekén megmaradt.
Talán ez nem is én vagyok,
Lehet, hogy álmodom a világot.
Hogy ki vagyok? Nagy talány,
Tudatlan testem börtönébe zár.







LÁTOMÁS


Isten előtt pőre lélekkel állok,
megbántam minden vétkemet,
vezekelnem kell, varjú károg,
az angyalok, hidd el, értenek.

Régi bűnök fekete árnyai
lebegnek Napból nőtt szőttesén,
mézes kacaj hívogat játszani,
itt állunk: az Úr meg én.

Szivárvány-ködből apám arca
felsejlik, mint tűnő látomás,
pillangót látok, csodás, tarka,
magába húzó színvarázs.

Elúszik, már nincs többé bánat,
ledobtam daróc-testemet,
messze szálltak felettem a vágyak,
szendergő énem megremeg.

Szabaddá váltam, eggyé az éggel,
a végtelen öröm dala vagyok,
koporsómba épp szöget ver
ott lent, aki még nem halott...







LÁNG


Valahol messze lobban egy láng.
Nem káprázat, jól tudom.
Fényének csillagát teríti ránk,
simító melege arcodon.

Kezedet fogom, és elindulunk,
utat az andalgó Hold mutat,
minden a hangtalan semmibe hullt,
már csak az apró tűz marad.

Keressük halódó hegyormokon,
nyírerdők szűzies, lágy ölén,
félek, hogy eltűnt, és már korom,
a fagy deres páncélt von körém.

Csak melegedni szeretnénk,
de lábunk kövekben botlik el,
a távolban halványul a fény,
szemünkbe a szél homokot seper.


. .










LOMBHULLÁS


Hűvös a hajnal, a nyár elköszönt,
Barna köpenyben eljött az ősz.
Akár egy festő, már nekilátott,
Sárgára és rozsdára festi a világot.
Süppedő avar közt zizeg a szél,
Fáradtan hullik a sápadt levél.
Téli álomra készül a vén Föld,
Csillogó, arany ruhába öltözött.
A Nap elhagyta fénykoszorúját,
Unottan szórja bágyadt sugarát.
Egy felfénylő, színes pillanatra
Szívünk még a nyarat hívogatja.







MINDENSÉG


Jó volna élni a csillagok felett,
Isten kezéből mannát gyűjteni,
izzó percek az égig repítenek,
e Földhöz nem köt már semmi.

Fejem holdsarlóra hajtanám,
letörölném holt idők karcait,
hárfahangú angyalok hajnalán
elfeledném hervadó szavaid.

Kendőzetlenül Napomba néznék,
vállamon csorogna meleg sugara,
ledobnám testem fázós köpenyét,
és a Kozmosz szerelmet vallana.

***

A köldökzsinórt elvágtam rég,
szabadság forró szelével utazom,
télbe zuhant emlék a földi lét,
mindenség folyik át létburkomon.







A NYÁR ÍZE


Olvad a számban a nyár íze,
suttogássá csitult vad heve.
Lopott csókok emlékké fakulnak,
brokátköntösében ébred a Nap.
Arcod tükrében énem kerestem,
kristálypillanat fénylik szemedben.
Lábunk alatt alvó homokszemek,
pilláim mögött a holnap pereg.
Álmos-szelíden dúdolja a tenger,
Most a szerelemruhádat vedd fel.







ÖLELJ ÁT


Szemed szememmel lásson,
Ölelj át, mert nagyon fázom.
Hadd érezzem szíved melegét,
Ölelj szorosan, még nem elég.
Ajkamon gyöngyöznek a szavak,
Újjáéled minden pillanat.
Csak a tiszta érzés marad
És a fájdalom nyüszítve szalad.
Lelkemet a szívedbe lopom,
Csókoddal szomjamat oltom.
Pár perc és ébred egy új nap,
Tekintetünk egymásba olvad.
A vágyak opálos hídja alatt
Lényedbe burkolom magamat.
A színeket köszönöm neked,
Tovább álmodom életemet.







ŐRZÖM AZ ÁLMOD...


A Hold szelíden mosolyog rád,
csipkét rajzol lehunyt pilládra,
fénye betáncol az ablakon át,
az arcodon csillanó földi mása.

Fehéren lebbenő, karcsú álom
végigsimította a homlokodat,
pilleként suhanva a valóságon,
letörölte róla az apró ráncokat.

Lélegzésed lassú, lágy ütemére
édesbús keringőt jár a szívem,
belesimulok bőröd melegébe,
és csak nézlek félve, csendesen.







PORSZEMEK


Apró porszemek vagyunk,
A suttogó szél elragad,
Testünk fagyott földre hull
Hunyorgó csillagok alatt.

Akár milliónyi hangya
Gyűjtögetve telelünk,
Amíg a sors úgy akarja,
Hordjuk fáradt keresztünk.

Tapossuk az idő medrét,
Az ösvény csupa rejtelem,
Életünk fátyolos értelmét
Zihálva kutatjuk szüntelen.

Közönnyel és feledéssel
Egóink csatákat vívnak,
Szívünk vad ütemre ver,
De a lelkünk nem sírhat.

Mint tér és idő holtjátéka
Lebegünk a szürke létben,
Talán Isten visszatér ma
És befogad minket az Éden







SEMMIT VAGY MINDENT


Te értem élsz, és én érted,
vágyunk örökre egymásba éget.
Lelked tiszta kútjából iszom,
féltőn átölelsz hűvös hajnalon.

Tengerkék szemedben látom a világot,
álmodni hívsz, ha karod kitárod.
Forró tenyeredben tavasz ízét érzem,
a percbe olvadunk, csókoddal becézel.

Bódult órák bíbor homokja pereg,
tegnap mákonyos éjben szerettelek.
Csillagon fénylő vallomás a miénk,
kedvesem, ugye eljössz ma még?







SZERESS MÉG...


Hozzád bújik álmom csillaga,
nyílik az ezüstvirágú éjszaka,
szeress még...

Szíved karcsú ecsetjével festett,
halott szavak új életre kelnek,
beszélj még..

Karod koszorúját fonod körém,
vágyaidnak bíborszín szőnyegén,
ölelj még...

Ajkad ívén simogató mosolygás,
ezredévek óta szomjazom rád,
csókolj még..

Lehullt a csend hófehér fátyla,
suttogásom rőt hajnalba zárva:
szeress még...







SZÍNES VILÁG


Álmodtam egy színes világot,
Ahol örökké ragyog a Nap,
És nyílnak a tarka virágok
Azúrkék, selymes ég alatt.
Ahol csillog minden pillanat,
Aranyecsettel fest a remény,
Létünk varázsa megmarad
Szívünk féltett rejtekén.
Ahol a béke csendje ihlet,
Lelkünk szirmait kibontja,
A gondolat hatalma éled,
Miénk lesz az idő titka.
Ahol kacagó, piros hajnalból
Lobban fény a szívünkbe,
Nem félünk a holnaptól,
Mert velünk marad örökre.







TEGNAP


Örökre semmivé lobbant a láng,
alélt testemen kígyózó gyökerek,
fülembe ősi dob hangja pereg,
szívem zugában elszakadt egy pánt.

Fényedbe emeltél egyetlen percre,
mint a mezőn szilaj lovak vágtatása,
úgy viharzott át rajtam dalaid varázsa,
öleltelek féltőn, holdsarlót keresve.

Rabláncra verve hallgat már a szó,
ajkad forró, néma páncéljába bújva,
kezem az időtlen földet markolja,
szivárványom Te voltál, az utolsó.

Bebocsájtást kér a száműzött lélek,
bolyongva sötét árnyak erdejében,
vérré alvadt, kihűlt szenvedéllyel,
szelek sóhajába fulladt érintésed.



. . . . .




TŰZVIRÁG




Mint gyémántfényű csillogást,
Őrizzük szívünkben a varázst.
Lelked a csillagokban ragyog,
Csak érted élek, érted halok.
Hangod sodorja az őszi szél,
Érzések bársony leple elkísér.
Kezed ha lágyan simogat,
Érzem a forró napsugarat.
Szerelmem fátyla beburkol,
Csókod tűzvirág ajkamon.
Az ég haragjától reszketve,
A Holdat loptam a szemedbe.
Lényed magjába olvadok,
Meleg takaród én vagyok.
A vágyat az égre hímezem,
Szivárvány ível szívemen.







VÁRLAK


Várlak az est hűs boltíve alatt,
amikor felébred ezernyi csillag.
Puha brokáttal takar az éjszaka,
lázas csókod nem feledem soha.

Várlak rőtarany hajnalok ölében,
lélekmagom felszított tüzével,
íriszemben suhannak a fények,
fehér ingbe öltöztetnek téged.

Várlak, mint virág a harmatot,
mikor az első napsugár mosolyog,
szitáló homokszemek kezemben,
az idő karcsú madara tovaröppen.

Várlak, ha szél susog a dombon,
csendem vállán könnyeimet ontom.
Ölelésed nélkül fázom, didergek,
szemedben ígéret csilláma reszket.







VÁRLAK


Szemedben születő csillagok,
mosolyod holdját őrzöm még,
Nemrég még ölelt két karod,
hangod dallama fájó emlék.

Selymét a szívembe fontam,
faggatom az őszi éjszakát,
kereslek ébredő hajnalokban,
sírom a szerelem himnuszát.

A nappal magánya hajol rám,
és gyöngyház virágú remény,
mintha a kacajod hallanám,
vágyakat suttog kint a szél.










VIHAR


Könnyű szellő születik,
Borzolja a fák lombját,
Csókolja a rózsák kelyheit,
Megrezzenti a víz fodrát.

Színes, csillogó porszemek
Táncolnak a föld felett,
Kavarognak szüntelen,
Miközben hűs eső pereg.

Hirtelen viharrá dagad,
Fűszálak ringó tengere
Hullámzik a dombok alatt,
Dörren az ég felette.

Szürke felhőpamacsok
Úsznak szemben a széllel,
Fátylukkal űzik a napot,
A fényt tépik széjjel.

Őrjítő, vad ritmusra
Földrengető táncot jár
A tér minden atomja
És a vihar végére vár.













 
 
0 komment , kategória:  Soóky Melinda  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2020.01 2020. Február 2020.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
242526272829 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 21 db bejegyzés
e év: 276 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 204
  • e Hét: 8441
  • e Hónap: 35064
  • e Év: 172436
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.