|
2008-07-13 20:34:14, vasárnap
|
| |
| |
Link
Végül beletörődsz az álmatlanságba megadóan, és inkább leírod hogy sírni néha igazán gyönyörű. Hogy fájni néha igazán gyönyörű. És szeretni is gyönyörű, mindig az, még azokon az estéken is, amikor épp nem érzed hogy viszontszeretnek.
Ismerlek. Érezlek. Már akkor tudom min mész keresztül amikor neked még fogalmad sincs róla. Te még csak a nyomást érzed, én már látom a követ ami nyom. Néha azt kívánom bárcsak te is így átlátnál. Aztán belátom, hogy jobb ez így.
Azért egy pillanatig mégis majdnem hagytalak menni. Vagyis, hagytalak is, de majdnem otthagytalak az erdő szélén egyedül. Hogy ne legyen választásod. Hogy ne a tiéd legyen az a választás. Egy pillanatig látni akartam ahogy magadra maradsz a félelmeddel. Azt hittem, beteges örömöt okozna. Aztán rájöttem, hogy csak beteges fájdalmat. Mindkettőnknek. És rájöttem, hogy nem tudlak és nem akarlak bántani. Inkább majd félek én. Nekem úgyis jobban megy.
Így hát még mindig itt vagyok. Gondolom azért, mert jó nekem ez így. Mondjuk, hogy magam miatt. Mondjuk, hogy az egészhez nincs is semmi közöd. Jó, ez talán erős csúsztatás, de mégis...
Nagyon mást érzek most. Nem többet, nem kevesebbet, csak mást. Mintha visszavettem volna az irányítást. Mint amikor nem elveszítünk valamit, hanem elajándékozzuk. És ez nagyon más. Nem olyan kiszolgáltatott. Bárcsak te is tudnád...
Azt hittem elkezdődött rég, de igazából csak most kezdődik tiszta lappal minden. Mert elfogytak a titkok. Mert most már mindenről és bármiről beszélünk. Mert ami mögöttünk van, most már tényleg mögöttünk van. És még mindig bele tudok nézni a szemébe, vagyis úgy nézhetek a szemébe ahogy eddig talán soha.
Az igazság felszabadít. A szeretet kötelez.
Az igazság nem fáj. A szeretet nem múlik.
Hát mi a blodogság, ha nem ez???
(Ronika) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: v- Ronika- Végül |
|
|
|
|
|
Offline
