|
 1/3 oldal 
|
Bejegyzések száma: 25
|
|
|
|
|
|
2020-12-12 14:41:24, szombat
|
| |
| |
MAROSSY KRISZTA: BECSONTOSODOTT A SZÍVEM, MEGFAGYOTT A LELKEM, AZ AGYAM PEDIG LETILTOTT - WMN-NAPLÓK
2020. DECEMBER 10.
Valamikor szeptember végén felmerült az egyik értekezleten, hogy írjak arról, mit élek át, mit érzek, miután a lányom egy másik országba költözött, félig kiürült a szobája, a dobozokban vele együtt elköltöztek azok a tárgyak is, amik a legjobban kapcsolhatók hozzá, és az ágyneműjéből is kiszívtam már az illatát. Akkor csak annyit tudtam mondani, hogy képtelen vagyok írni róla, mert nincsenek letisztult érzéseim. Kavargott minden. Pont annyira zavaros voltam belül, mint ez az egész év, és nem tudtam elválasztani a dolgokat. Most, hogy pár napja hazajött karácsonyozni, már sokkal jobban érzem, milyen folyamatok zajlottak, mi változott, és mi nem fog soha.
Marossy Kriszta írása.
Az elmúlt egy hónapban, alig észlelhetően, majd egyre erősebben szorongani kezdtem. A rosszkedv és a még annál is rosszabb váltogatta egymást - ritkán vidám és életteli pillanatokkal. Azzal magyaráztam, hogy ultraérzékeny ember lévén mostanra merültem ki az elmúlt tíz hónaptól, meg mások is rosszul vannak, sok szomorú és fájó dolog történt mostanában velem. Meg különben is, tényleg sok barátom kapta el a vírust, közülük az egyik még mindig az életéért küzd a kórházban.
Ez is lehetséges magyarázat lehetne, mégis az a teljes igazság, hogy a kiköltözésétől kezdve, lassan becsontosodott a szívem, megfagyott a lelkem, az agyam pedig letiltott.
Letiltotta, hogy megéljem a maga valóságában azt a hiányt, amit a távolléte okozott, letiltotta az ezzel járó fájdalmakat, én pedig nem vettem észre, hogy szinte nem is dolgozom érzelmileg az egész helyzeten.
Eleinte persze sokat és nagyokat beszéltünk, és láttam, éreztem, hogy boldog, jól van, neki éppen kinyílt valami, amíg nekem bezárult. Talán az ő öröme volt az egyedüli, ami igazán boldoggá tudott tenni, na meg a váratlan időpontokban érkező kedves üzenetei. A többit nem engedtem be. Féltettem ugyan a vírus miatt, vigasztaltam, amikor éppen valami miatt el volt keseredve, vagy amikor betegen (nem Covid) hívott, és nevettem, amikor viccelődött a maga egyedülálló és lehengerlő módján. Mégis, leginkább magam előtt úgy tettem, mint aki nem vesz igazán tudomást a veszteségéről.
Akár meg is lehet vetni ezért, de néha annak örültem, hogy nem szabályozza az életemet, és el tudok vonulni a szobájába, ha csendre van szükségem... Aztán már ennek sem.
A fejlődő szociális életével párhuzamosan, egyre ritkult a kommunikáció, fordított életet élünk. Eddig sem aludtam jól, de már jó ideje kora hajnalban felriadok, és a Messengeren látom, hogy ő nagyjából akkor ment aludni, amikor én felébredtem. Az egyetemista kollégiumi, kontra szülői félkarantén bioritmus természetes kettéválása is megtörtént. Idővel már csak képeket, üzeneteket küldött, egyre kevesebbet hívott úgy, hogy láthattam volna. Elfogadtam, természetesnek vettem, miközben a bennem ordító hangot letekertem, és csendben vártam, hogy mehessek érte a reptérre.
Aztán egyszer csak megérkezett végre. Kijött, és ott álltunk egymással szemben a maszkokban. Esküszöm, nem tudom, mennyi ideig, talán csak egy fél másodpercig, de így utólag sokkal többnek tűnik. Belenéztem abba a gyönyörű, okos szemébe, és lepergett az eddigi közel húsz éve előttem. Néztem, és azt éreztem, hogy olyan az egész, mintha csak tegnap ment volna el.
Amikor viszont megöleltük egymást, és végre éreztem a bőrének és hajának az illatát, akkor elkezdett felrepedni a burok, amibe csomagoltam magam az elmúlt három hónapban.
Ölelgettem, puszilgattam, nevettünk, újra értettünk minden pici gesztust. Közben megkért, hogy egy barátját is vigyük haza, mert érte nem jöttek a szülei. Az autóban ugyan tovább folytatódott a beszélgetés - pár örömkitöréssel tarkítva -, de még mindig nem érkezett meg igazán. Miután elváltunk kedves útitársunktól, és elkanyarodtunk anyukámhoz, aki szigorúan az utcán, de legalább látni akarta élete egyik értelmét. Aztán észrevettük, hogy ott áll az utcán, magára vett mindent, amit vegyvédelmi szerkóként be tudott dobni: nagy sárga esőkabát, kesztyű, három maszk, minden volt rajta, csak hogy láthassa az unokáját. Gyorsan lefertőtlenítettem az egész gyereket, ráhúztam három maszkot és képtelen voltam megakadályozni, hogy a szelektív kukák mellett állva megöleljék egymást. Akkor repedt fel egy újabb réteg a szívemen, mert a távolból néztem őket, és csak folytak a könnyeim. Akkor kezdtem felfogni a saját örömömet, és a magam előtt is eltitkolt hiányt is. De megembereltem magam, kettéválasztottam ezt a szimbiotikus kettőst, és végre hazavittem a gyereket az apjához meg az imádott kutyájához, aki olyan rossz passzban van, hogy nem mertük kockáztatni az utaztatását. Olyan rosszban, hogy rohamot kap, ha elmegy a közeléből az ő imádott vezére, a férjem.
Az apja - velem ellentétben - egy pillanatig nem gondolkozott, rég nem látott gyermeki örömmel az arcán ölelte, puszilta a lányát, míg az addig szétcsúszó lábú, rohamokkal küzdő eb magánkívüli boldogságban rohangált körülöttük, odahordva neki mindent, ami számára fontos. Nagyjából négy métert tudtak megtenni, lerogytak a földre, és onnantól kezdve sem a kutya, sem az apa nem engedte el őt legalább fél órán keresztül.
Leültem velük szemben, és szinte hallottam, ahogy szétrobban a páncél a szívem és a lelkem körül. Zokogtam. Hosszú idő után végre a boldogságtól.
Marossy Kriszta
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Család |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2020-11-28 21:02:13, szombat
|
| |
| |
Tóth Ágnes:(Szösszeneteim)
Anyu mesél
Tavasztól őszig anyunál vagyok falun .Korán maradtam egyedül. Ő volt az egyetlen támaszom.
Az unokája is már felnőtt.
Mikor már elég egy kardigán a tavaszi napozáshoz, kiteszem a kerti székeket, asztalt és "mama" hintaszékét. Már csak segítséggel tud bele ülni és kiszállni. Van mikor órákig hallgatunk vagy olvasunk. Néha meg elalszik a székben fél órát. Látom most is rajta, hogy messze járnak gondolatai. Olykor szeme sarkában megcsillan egy könnycsepp. Régebben letörölte mert erősnek akart látszani. De elmúltak számára és lassan számomra is azok az évek. Megtettünk a dolgunkat most élvezzük a csendes nyugodt pihenést. A társ hiánya mind kettőnk életét végig kísérte.
Édesapám is korán halt meg. Őt a szilikózis vitte el. Jó lelkű szelíd volt apám. Szerette családját és imádta anyut. Pici törékeny ember volt és nagy szíve. Szeretett énekelni de volt mikor többet ivott a kelleténél. Ilyenkor csendben bevonult a szobába és lefeküdt. Ha éppen nyár volt, másnap kiment a kertbe leszakított egy szál virágot, anyut hátulról átölelte és kezébe adta. Szégyellte magát. Bányász volt , lányom meg öt éves mikor elment. Imádták egymást. Sokáig kereste.
Felnőtt korára titkos jó baráttá varázsolta át az emlékét.
Kellemes májusi nap van. Anyut nézem. Alszik. Egymáshoz öregedtünk. Majd egyszer csak mesélni kezd.
...édesanyámnak volt egy nagy szerelme. Későn találkoztak. Már mindkettőjüknél volt család. sokáig úgy nézett ki, hogy szétmennek. Apám nagyon toleráns ember volt és rajongott anyuért. Sok átvirrasztott éj volt mögöttük mire anyu el merte mondani titkát. Emlékszem ahogy a fotelbe ült. Csendesen folytak a könnyei. Apám ott guggolt előtte és fogta a kezét. Felajánlotta, hogy kilép az életéből de anyu nem engedte. Valami mégis megtört bennük. de egymás mellett maradtak. Milyen fájdalom lehetett mind kettőjüknek! Megbékéltek látszólagosan sorsukkal. Hideg téli éjszaka volt mikor apám meghalt.... vajon mi lehet vele?...vajon él e még?
Furcsán nézek rá. Nem értem. A nagyiról mesélt és most mintha az ő története lenne! Szeme távolba néz. Érzem, valami nem stimmel a történettel. Nem szólok. Mindenki hordoz magában fájó titkokat. Sokan elviszik magukkal a sírba. Azért bízom benne, hogy egyszer mégis csak elmeséli.
Múlnak a napok, hetek. Lassan vége a nyárnak. Készülődünk vissza a városba. Fűtési szezont mindig nálam tölti. Szép vénasszonyok nyara van. De ez már emberes hónap. Kint ülünk a teraszon. Beszélgetünk. Egy kocsi áll meg a kapunk előtt. Egy korom béli és egy idősebb férfi száll ki az autóból. Kimegyek a kapuhoz. Anyut keresik. Közben bemutatkoznak. Pintér Zsolt és apukája Tamás. Zavartan állok majd végül is beengedem őket. Látom, anyu egyedül áll fel a székből, elindul felénk. Ragyog az arca. a boldogságtól. Megállnak egymással szemben, majd megszólal Tamás.
-Ha csak egy nap még az életem, nélküled már nem akarom!
Zsolt egy nyugodt elégedett mosollyal lerendezi a dogot. Meglepetten nézhetek rá, mire megkérdezi tőlem.
-Hát nem mesélte el az anyukája?
Elmosolyodom. -De igen. - Hisz minden tavasz új reményekkel indul. - jegyzem meg magamba.
Büszke vagyok szüleimre. Anyámra mert sohasem hagyta el a hite. Amit álmodott azt megkapta. Lehet, lesz még pár boldog évük.
Apámra, aki annyira szerette anyut, hogy saját boldogságát háttérbe tudta szorítani és elengedni anyut mert érezte, hogy többé már nem hozzá tartozik.
Nézem őket. Szemük ragyog talán épp úgy mikor régen egymásra találtak. Ez a boldogság már az övék marad.
Read more: http://toth-agnes.hupont.hu/88/szosszeneteim-32#ixzz6f7aW5WPS
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Család |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2020-11-23 23:31:46, hétfő
|
| |
| |
Takács Marika
Visszatérés
"Elveszítjük... a halál beállt",
még hallottam: "a szíve leállt"
aztán megszűnt minden fájdalom,
békesség szállt meg és nyugalom.
Felemelkedtem, oly végtelen,
fentről néztem, mi lesz most velem
láttam még, ahogy lenn küzdenek.
De minek? Ott a fény, átkelek.
Könnyű vagyok, fényben lebegek,
csodás állapot, amit érzek,
várnak már rám elment rokonok,
apám, nagyszüleim: itt vagyok!
Lepereg előttem a múltam,
minden, ahogy anyához bújtam,
átszáguldok évtizedeken,
s kérdem: "Mindig jól cselekedtem?"
Mindegy már hány év, hány perc telt el,
nem érzékeled új "testeddel",
az idő már nem számít neked,
de tudod, mi történik veled.
Szeretet és béke ölel át,
s ahogy a hajó bont vitorlát,
úgy repülsz felfelé a fénybe,
beolvadni a mindenségbe.
De aztán, hogy megszólal egy hang,
úgy cseng és bong, mint az estharang
"Térj vissza, a földön dolgod van,
éld hát életed átgondoltan!"
S most a zuhanás... visszatértem,
bár megtenni ezt nagyon féltem.
De az élet újrakezdhető,
és ajándéknak tekinthető.
Egy halálközeli élményt átélt ember elmondása alapján...
Sajnos ez kevés embernek adatik meg! |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Család |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2020-11-17 20:29:14, kedd
|
| |
| |
Józsefné Simon megosztott egy bejegyzést.
Bölcs gondolatok Mindenkinek !
"Eljön majd az a pillanat, amikor ráébredsz, minden tökéletes. Ott vagy, ahol lenned kell, úgy ahogyan szeretnéd. Amikor rádöbbensz, mindent megkaptál, emlékeket, hitet, szíveket, és holnapot. Amikor elkezded szeretni a saját szürke vagy színes létedet, mert tudod, a Tiéd. Amikor a tükörből nem a ráncok, és a gyötrődés néz vissza Rád, hanem az élet harcosa, akivé Te lettél.
Egyszer eljön majd a pillanat, amikor boldog leszel, amikor megérted nem bizonyítanod, hanem élned kell."
(Todorovits Rea)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Család |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2020-11-14 18:03:55, szombat
|
| |
| |
Változóban a világ és vele együtt te is. Nap nap után. Amit tegnap még természetesnek vettél, holnap már lehet a semmibe vész. Semmi sem örök. Elmúlás és újjászületés kéz a kézben. Embereket, helyeket hagyva magad után mész előre utadon, olykor erőtől duzzadva, máskor éppen csak bicegve. Megtapasztalni, megízlelni, átérezni, a végén pedig, ha itt az idő elengedni. Ragaszkodni, de csak annyira, amennyire kell, amennyire szükséges. Egy pillanattal sem tovább, hisz nem is lehet. Minden mi körülvesz, mi igazán számít illékony és törékeny, megragadni nem igazán lehet. Csak az érzések, az emlékek, mik hozzád nőnek. Ez minden, amit utad során magaddal vihetsz.
Ott Réka
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Család |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2020-09-28 22:20:22, hétfő
|
| |
| |
kép: Arisztotelés
SZEMELLENZŐ NÉLKÜL
Pozsa Ágnes
A boldogságról
*
,,Senki sem egészen az, aminek gondolja magát, hanem még valami más is. Ez a még valami más viszi ismeretlen határok felé." Konrád György
*
Te mit gondolsz a boldogságról, kedves Olvasó?
1. Hülyeség / Nem érdekel
2. Ezt nem nekem találták ki
3. A boldogság csak úgy megtörténik, nem tehetünk érte semmit
4. Én szeretnék boldog lenni, de nem tudom, hogyan.
5. Kösz, én jól vagyok, ne fárassz ezzel a kérdéssel
6. Szerintem a boldogsághoz pénz/egészség/fiatalság/szépség (lehetőleg ez együtt) kell.
7. A boldogság az olyan, mint a.... (kommentekben folytathatod)
Arisztotelész szerint a boldogság a legfőbb jó. Nos, ennek a kijelentésnek a megértése elég sok fejtörést okozott a számomra. Már hogyan is lenne a boldogság a legfőbb jó? Arisztotelész valami olyasmit is mondott, hogy a boldogság azért a legfőbb jó, mert önmagában elég jó. De mit jelent az, hogy valami önmagában elég jó?
A magam részéről elkezdtem vitatkozni Arisztotelésszel.
És mi van a gazdagsággal, az egészséggel, a szépséggel, a jósággal? Az talán nem fontos a boldogsághoz? Aztán eszembe jutottak azok a "gazdag" emberek, akiket ismerek. Be kell lássam, a gazdagság tényleg nem elég önmagában a boldogsághoz. Nagyon sok olyan gazdag ember van, aki ugyanúgy szenved a magánytól, a céltalanságtól, a meg nem értettségtől, mint akinek nincs pénze. A gazdagság is csak akkor ér valamit, ha a boldogság nem abból fakad, hogy annyi pénzem van, amennyit csak akarok, hanem ha képes vagyok újra és újra kihozni magamból a legtöbbet. Lehet valaki akármilyen sikeres, akármilyen gazdag, ha kialszik belőle a láng, akkor hiába a pénz. A pénz önmagában nem elég a boldogsághoz.
Ugyanakkor ott vannak azok a kevésbé jómódú emberek, akiknek folyton van valami fontos elfoglaltságuk, amit nem azért tesznek meg, mert muszáj, hanem mert örömet jelent a számukra. Egyszer találkoztam egy 84 éves bácsival, aki elmesélte, hogy ő még mindig maga gondozza a gyümölcsösét. Nem azért, mert szüksége van a gyümölcsösből származó bevételre, hanem mert ha ez nem lenne, talán már nem is élne. Akkor értettem meg, hogy ezek az önként vállalt kihívásaink tartanak életben. Valami, amiért felelősséget vállalunk, mert egyszer eldöntöttük, hogy nekünk ezzel dolgunk van. Lehet, hogy ez a fajta boldogság nem olyan látványos, mint a madárcsicsergős érzés, de ez egészen biztosan jobban köt bennünket az élethez, mint bármi más.
Szóval, be kell lássam, a boldogság tényleg olyasvalami, ami önmagában elég jó. Mindegy, van-e pénzed vagy sincs, ha boldog vagy, akkor minden megoldhatónak tűnik. Ha boldog vagy, akkor békét kötsz a világgal. Ha boldog vagy, akkor azt szeretnéd, hogy másoknak is jusson a boldogságból.
Neked milyen önként vállalt kihívás jelentené azt a tüzet, amit teljes szívvel tudnál csinálni? Mit teszel azért, hogy ez a tűz egyszer lángra lobbanjon?
Vitatkozz, érvelj, ne maradj csendben.
Forr.: facebook
* |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Család |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2020-09-15 00:00:14, kedd
|
| |
| |
Sokszor, ha rosszul aludtam és felébredtem, közelebb húzódtam, és veled aludtam vissza. Te mit se tudtál róla. Csak sóhajtottál vagy arrébb fordultál az ágyban, én pedig úgy helyezkedtem, hogy a kezem, a lábam, mindegy, csak valamim hozzád érjen. Nem szerettem távol lenni otthonról. Ha tehettem, minden vidéki vagy külföldi utat elkerültem. Nem tudtam pihentetően, feltöltődve aludni nélküled. A soron következő naphoz te kellettél. Ha úgy tetszik, éjszaka vettem magamhoz az adagomat, belőled.
Légrádi Gergely
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Család |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2020-09-14 23:46:39, hétfő
|
| |
| |
Tudom én, milyen az, magányosnak lenni, egyedül lenni minden problémával, egyedül lenni az éjszaka közepén, ha felriad az ember, aztán meg nem tud visszaaludni, mondjuk, persze, van az úgy, hogy nem rossz az egyedüllét, nem kell alkalmazkodni, elviselni a másik hóbortjait, de ha őszinték akarunk lenni, illetve, bocsásson meg, szóval, ha őszinte akarok lenni, akkor mégiscsak jobb együtt lenni valakivel. Minden macera ellenére.
Légrádi Gergely
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Család |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2020-09-07 21:04:01, hétfő
|
| |
| |
Mindennek meg kell halnia. Ez az igazság. Az ember szereti azt hinni, hogy mindig van remény, hogy legyőzhető a halál. Egyedülállóan emberi elképzelés, hogy a dolgok jobbra fordulnak, ami talán abból a páratlan felismerésből fakad, hogy nem fordulnak jobbra. Nem lehet biztosan tudni. De gyanítom, az ember az egyetlen olyan állat, ami tudja, hogy a halála elkerülhetetlen. Más állatok a jelenben élnek. Az emberek nem tudnak a jelenben élni, ezért feltalálták a reményt.
A befejezésen gondolkozom c. film
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Család |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2020-09-07 20:59:35, hétfő
|
| |
| |
- Van két érzelgős szó ebben az életben, amit mindenképpen ki kell mondani időnként. (...) A köszönöm és a bocsánat. (...)
- Ha nem mondom, mégis mit tehetnek velem? (...)
- Akkor egy nap majd sírva fogod mondani őket.
Mo Xiang Tong Xiu
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Család |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/3 oldal
|
Bejegyzések száma: 25
|
|
|
|
2020. Június
| | |
|
|
| ma: |
1 db bejegyzés |
| e hónap: |
98 db bejegyzés |
| e év: |
1398 db bejegyzés |
| Összes: |
8997 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 117
- e Hét: 4749
- e Hónap: 7843
- e Év: 75608
|
|
|
Offline
