Belépés
kalmanpiroska.blog.xfree.hu
Minden kegyelem. Kovács Kálmán
1968.04.24
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/8 oldal   Bejegyzések száma: 75 
Összegzés
  2018-08-10 16:24:54, péntek
 
  Összegzés

Szeretem nézni, mikor falusi gyerekek azt játsszák, hogy zsírral bekennek egy kismalacot, aztán próbálják elkapni. Ez engem a játékra emlékeztet, ami ugyanígy egyszerre sikamlós és mókás. Nehéz elemezni, mert egyszerre tevékenység is és hozzáállás is. Futhat úgy egymás mellett két futó, hogy az egyik játszik, a másik robotol. Két előadó teljesen más irányba tudja vinni ugyanazt a hallgatóságot. Az egyik úgy forgatja unalmas és egyhangú mondókáját, mint egy bunkósbotot, és kupán is vágja vele a megdermedt közönséget, hogy az annak rendje és módja szerint mély álomba merüljön. A másik arra használja éles elméjét és színes fantáziáját, hogy a publikummal mint egy táncpartnerrel végigkeringőzzenek az adott témán - egy óra ilyen esetben szinte egy percnek tűnik.
A játékosság életmód. Azt jelenti, hogy nem veszünk mindent halálos komolyan, és nem teszünk úgy, mintha minden rajtunk múlna. A legjobb játékosoknak a kedélyes viccelődés, komolytalankodás soha nem jelent menekülést vagy elutasítást. A legjobb játékosok tudják, hogy kicsodák: Isten gyermekei. A megváltottak bűntudat és lelkiismeret-furdalás nélkül játszhatnak, hiszen tudják, hogy létezésüket nem kell jócselekedeteikkel igazolniuk. Mi tudjuk, hogy a mi mennyei Atyánk gondoskodik rólunk, ezért játszhatunk legalább alkalmanként úgy, mint az Ő kicsinyei.

Kérdések

1. Milyen gyakran játszol? Ha nem játszol eleget, az külső (pl. időbeosztás) vagy belső (pl. játékos szív hiánya) akadályoknak köszönhető-e? Hogyan tudnád a játékot felfrissíteni és beépíteni az életedbe?
2. Mit szeretsz jobban: játszani vagy nézni azt, ahogy mások játszanak? Magyarázd meg és értékeld a válaszodat!
3. Miért érzi sok férfi, hogy győznie kell, amikor játszik? Mit mondanál egy ilyennek?
4. Miért játszunk? Számodra mi a játék: figyelemelterelés, kemény munkáért járó jutalom, Isten természetének a visszatükröződése vagy Isten egyik ajándéka? Hatással van-e a játékról alkotott felfogásod arra, ahogyan játszol?

Dan Doriani

 
 
0 komment , kategória:  A férfi, akit Isten formál  
Öt javaslat
  2018-08-10 11:47:35, péntek
 
  Öt javaslat

Menj ki játszani! A harmincas, negyvenes, ötvenes éveikben járó férfiak már nem úgy játszanak, ahogyan egykor tették. Ropognak a csontok, sajognak az ízületek, szorítanak a kötelezettségek. Későn és kimerülten érünk haza. Leroskadunk egy karosszékbe, egyik kezünkben egy újság, másik kezünkben a távirányító; nézzük a hírműsorokat és a sportközvetítéseket, a reklámok alatt pedig olvassuk az újságot. Testvér, ne engedj a kísértésnek! Évekkel ezelőtt tettem egy fogadalmat: ha választanom kell, hogy játsszam vagy mások játékát nézzem, mindig az aktív részvételt fogom választani. Amíg fel tudok állni, és ki tudok menni játszani, nem fogok sportot nézni a TV-ben. Nem akarsz csatlakozni hozzám?
Légy vidám! Még ha ragaszkodunk is a sportokhoz, nem tudunk mindig ugyanolyan hőfokon lelkesedni értük. Persze ezt nem illik felvállalni; még a legkiválóbb sportolók sem elég lezserek ehhez. A golf és a tenisz csillagai is az álszerénység mögé bújnak, mikor ezt mondják: "Igen, hát egy kicsit tudok golfozni/teniszezni". Vagy maximum elhangzik a szájukból ez az eléggé ellentmondásos mondat: "Én komoly játékos vagyok". De ki a "komoly játékos"? Aki tízezer forintos órákat vesz? Vagy aki órákon át tud sportközvetítéseket nézni? Vagy akinek a vakáció megtervezésekor alapszempont, hogy kedvenc sportjával ne veszítse el a kapcsolatot egy percre sem?
Ahogy idősödünk, úgy válik játékunk egyre ünnepélyesebbé. Amikor a gyerekeink nagyobbacskák voltak már, kedvenc játékukká az "éttermesdi" lépett elő. Az általuk gyártott színes étlap igen-igen díszes volt, ám nagyon kevés ételt tartalmazott:

Sült krumpli - két dollár
Rántott hús - három dollár
Leves - két és fél dollár

A pincérnő (aki én voltam) mindig német vagy skót akcentussal beszélt. Kezdetben udvariasan bánt a vendégekkel (akiknek olyan neveik voltak, mint Gortha Flinderpotts és Sicily Syzygy), de aztán basáskodni kezdett: "Mivel szolgálhatok, aranyoskáim? Választottak már? Jó lenne kicsit sietni. Nem álldogálhatok itt naphosszat, amíg kitalálják, hogy brokkolit vagy karfiolt akarnak! Ez a kétféle köret van, a kettő közül tessék választani! Megvan? Óriási!" Idővel azonban egyre autentikusabbá vált az egész. Az árak közelítettek a valósághoz, a menü is egyre inkább tükrözte a valódi éttermek kínálatát. Mára 11 éves lányom és a barátnője kialakítottak maguknak egy játék-tervezőirodát meg egy katalógus-központot, ahonnan postai úton lehet rendelni; a rajzok és az árak annyira pontosak és élethűek, hogy elképzelem, mikor a két lány egymásra néz, és felteszi a kérdést: "Miért csak játékból csináljuk ezt? Miért nem indítunk be egy közös vállalkozást?" Nincs egyébre szükségük, mint egy picikét naiv, ámde vállalkozó kedvű tőkésre.
A lányom most készül kilépni abból a fantáziavilágból, amelyet a legtöbb férfi már rég maga mögött tud. Mi nem játszunk már boltosost; mi a saját boltunkat vezetjük. Ahogy egyre idősebbek leszünk, játékunk egyre inkább hasonlít a munkához. Hajtjuk magunkat, mert különböző célok lebegnek a szemünk előtt: fogyókúra vagy készségfejlesztés stb. Ha viszont igazából játszunk, újra belépünk abba a világba, ahol következmények nélkül lehet hibázni. Nem kell semmit elérnünk vagy bizonyítanunk. Munka közben - akár tetszik, akár nem - eleget kell tennünk kötelezettségeinknek, és el kell végeznünk a ránk bízott feladatokat. Azok ellenben, akik játszanak, szabadok. Számukra a kemény edzések nem önmagukra kényszerített erőfeszítések. Ha megizzadnak, az attól van, mert túlságosan is kedvükre van a játék ahhoz, hogy ne adjanak bele apait-anyait.
Érezd jól magad! A játék azt jelenti, hogy a gyaloglásból szökdécselés, az álldogálásból ugrabugrálás lesz. Az, aki játszik, a cipőjét nem a helyére rakja, hanem megpróbálja az erkély korlátján át a nyitott ajtón keresztül behajítani a hálószobába, és örömujjongásba tör ki, ha sikerül az akció.
Ha szomorúak vagyunk, nehéz énekelni vagy játszani. A zsidók a babiloni fogság idején nem tudtak a Sionról énekelni (Zsolt 137,1-4). Amikor azonban visszatértek az ígéret földjére, ezt olvassuk róluk: "Akkor megtelt a szánk nevetéssel, és örömkiáltás volt nyelvünkön" (Zsolt 126,2). Az Úr ad éneket a szívünkbe és a szánkba. Ő bőségesen megad mindent a mi boldogulásunkra (1Tim 6,17-19).
Augusztinusz és Aquinói Tamás úgy gondolták, hogy a keresztyéneknek soha semmit nem szabad a puszta élvezet céljából tenni (se enni, se csókolózni, se zenélni), mivel az élvezet testi vágyakat gerjeszt. Tévedtek. Salamon az Énekek énekében a romantikus szerelmet élteti. A Prédikátor könyve egyenesen azt írja, hogy az is Isten ajándéka, ha örömmel fogyasztjuk el az ételünket és az italunkat (Préd 2,24; 3,12-13). Pál azt mondja, hogy minden jó, "ha hálaadással élnek vele, mert megszentelődik az Istennek igéje és a könyörgés által." (1Tim 4,4-5). "Ha pedig Isten valakinek gazdagságot és kincseket is adott, és megengedte neki, hogy azt élvezze, kivegye belőle a részét, és örüljön fáradozása eredményének: ez Isten ajándéka" (Préd 5,18).
A keresztyéneket nem az élvezet élteti (Péld 21,17; 1Tim 5,6), noha az élvezet önmagában még nem gonosz. Mózes azt parancsolta Izráelnek, hogy a tized egy részét adják a szegényeknek és a papoknak, de a másik részt szánják egy lakomára az Isten templomában: "Vásárolj a pénzen bármit, amit kívánsz, marhát vagy juhot, bort vagy szeszes italt, bármit, amit csak megkívánsz, és egyél ott Istenednek, az Úrnak színe előtt, és örvendezz házad népével együtt!" (26. v. az 5Móz 14,22-29-ből; vö. Zsolt 104,15). A dolgok nagyon is rossz irányba haladnak, ha a tizenévesek már nem a játék kedvéért jelentkeznek az iskolai sportcsapatba, hanem hogy a felvételi lapjukra beírhassanak valamilyen sportmúltat is.
Testestül-lelkestül merülj bele a játékba! A kártyajátékok vagy táblás társasjátékok többnyire az észjárást élesítik; ideális esetben a játék egyaránt megmozgatja az ember testét és agyát. Ez talán a zene vagy a "Most mutasd meg! " esetében nyilvánul meg a legjobban. Annak a sok millió embernek azonban, akiknek a munkahelyen a maximális fizikai erőkifejtés a billentyűk ütés-veréséig terjed, a játék gyakran a saját testükkel való áldott újraegyesülést jelenti. Milyen kár, hogy különösen a kor előrehaladtával a saját testünk egyre idegenebbé válik. Egész váratlan helyeken nyilallik bele; mozgásunk darabossá válik, mi pedig leroskadunk. A testünk a jól ismert feladatokat egyszerre csak bojkottálja, a sokéves képességeket egyszerűen elfelejti. Játék közben aktív szolgálatba vonjuk a testünket, s ha eleget játszunk, ébredezni kezdenek mélyen szunnyadó készségeink. Legjobb esetben tehát a játék az egész emberre igényt tart kopaszodó feje búbjától a zsibbadó lába ujjáig. Akik játszanak, maguk mögött hagyják a megszokott légteret, és egy másik világba lépnek át.
Ha nem tudsz játszani, őrizd meg legalább játékos kedvedet! Vannak férfiak, akik igen korán (52 évesen) visszavonulnak, hogy ezentúl csak a golfnak éljenek, a többiekre az áll, hogy "minél idősebbek leszünk, annál kevesebbet játszunk". Pedig ahogy az élet egyre bonyolultabbá válik, ahogy a felelősség a terhekkel együtt megnövekszik, még inkább szükségünk van a játékra. A játékos lelkület megőrzése máris fél gyógyulás. Hadd illusztráljam ezt néhány példával:

* Ha a gyermeked szobájából kiszűrődő zajok inkább emlékeztetnek egy szögesdróton csikorgó láncfűrész hangjaira, mint zenére, ne kezdj el ordítozni, hogy: "Azonnal kapcsold ki ezt az undorító zörejt!!!" Ehelyett sétálj be a gyerek szobájába, kacsints rá cinkos mosollyal, és kérd meg kedélyesen: "Nem hangosítanád föl a magnót? Ezen a héten ez a kedvenc számom."
* A profi sportolók teljesen kihajtják magukat az összecsapások alkalmával, naponta kockára téve ezzel egészségüket, hírnevüket és bevételüket. A rizikó ellenére vannak közöttük olyanok is, akik belevétetnek a szerződésükbe egy "a játék szeretete" kezdetű záradékot, miszerint a szóban forgó játékot bármikor, bárhol, bármilyen eredménnyel játszhatják szerződésszegés veszélye nélkül.
* Az igehirdetők komoly felelőssége rámutatni az emberiség bűneire és gyengeségeire. Ezt megtehetik úgy is, hogy a szószék magasából dörgedelmes igehirdetésekben ítélik el azokat, de úgy is, hogy lelépnek a piedesztálról, és saját botlásaikat nevetve pellengérezik ki. Mindkét mód elsegíthet a bűnbánathoz.
* A játékosság azt jelenti, hogy felelősséggel vállalom föl a vidám mókázást. Lehet valaki munka közben is egyszerre játékos és eredményes - sőt talán így még eredményesebb is.

Néhány nappal ezelőtt egy baráti társasággal egy meglehetősen unalmas baseballmérkőzés eseményeit követtük a helyszínen. Amikor a csoport néhány hölgytagja elment körülnézni a büfébe, megkértek bennünket, hogy őrizzük a helyüket. Mikor már jó sok idő eltelt, és még mindig nem értek vissza, lassacskán megfeledkeztünk a meccsről, és elkezdtük találgatni, vajon miért maradnak el ilyen sokáig.
"Lehet, hogy hot-dog helyett egy nagy szelet marhasültet rendeltek, az azért jóval több időbe telik, míg elkészül."
"Lehet, hogy sör helyett bort akartak, amiért ki kellett valakinek ugrania a sarki boltba."
"Lehet, hogy valami olyat szerettek volna, amit aligha lehet egy büfében megkapni - egy bocsánatkérést."
Nos, ilyen és ehhez hasonló tréfás megjegyzésekkel szórakoztattuk egymást. (folyt. köv.)

Dan Doriani
 
 
0 komment , kategória:  A férfi, akit Isten formál  
A játék régen
  2018-08-04 08:59:00, szombat
 
  A játék régen

Ha visszagondolok arra, amit eddig írtam, tartok tőle, hogy némelyek a keresztyén hedonizmus reklámozásával vádolnak majd. Az egyházat a kezdetektől fogva az örömökkel, élvezetekkel szembeni fenntartás jellemzi. Ezzel magyarázható, hogy a játéknak nincs sok értéke. Ágoston arra a felismerésre jutott, hogy amikor az ember boldog, fájdalommentes élet után vágyakozik, az öröm könnyen az életcéljává válhat. Ez pedig szerinte oda vezet, hogy az ember elfordul Istentől, akiben az igazi öröm megtalálható. Az olyan jó dolgok, mint például az evés, az ivás, a zene, a művészet és a szerelem is veszélyforrásokká válnak, mert az élvezetek iránt érzett szeretetünk átengedi nekik a lelkünk fölötti uralmat, nem törődve azzal, hogy ez falánksághoz, részegeskedéshez vagy paráznasághoz vezethet. Ágoston számára a keresztyén hit elfogadása a hedonista élvhajhászatból történő megtérést jelentette. Ő még az "ártatlan" kíváncsiskodással járó mentális örömöt is megkérdőjelezte, hiszen az is egyfajta éhség, amikor valamit az információ kedvéért akarunk megtudni. Ha minden öröm veszélyes, mivel elvezet Istentől és a saját vágyaink kielégítése a végcéljuk, akkor a játék is veszélyes. Ágoston szerint már az gyanús, ha a játék egyszerűen csak szórakoztató tevékenység.
Sok középkori teológus osztotta Ágoston véleményét, mások azonban támogatták a különböző fesztiválokat, ünnepeket. Kálvin meglehetősen aszkéta életet élt, viszont nagyon szeretett tekézni még vasárnap is. A puritánok arról voltak híresek, hogy mélyen megvetették a sportokat, a táncot és a többi hasonló kedvtelést; igen szigorúan értelmezték a nyugalom napját, ám a hét egy napján sem vetették meg a finom falatokat és a jó söröket. A szolid zenét és visszafogott testgyakorlást áldásnak tekintették, és a hét hat napján szívesen éltek is velük.
Ma szemmel láthatólag mindenki szereti jól érezni magát. Mégis, annak ellenére, hogy sok prédikátor hirdeti: "Isten nem akar mást, csak hogy boldog légy," nagyon sok keresztyén Ágoston kései leszármazottjának vallja magát. Ezért az örömöt a kemény munka jutalmaként kezdtük el kezelni. Vagy pedig arra használjuk a játékot, hogy mielőtt belevetjük magunkat a soron következő határidős munkákba, kicsit felfrissüljünk. Sportolásunkat azzal indokoljuk, hogy fittek szeretnénk maradni, vagy oldani akarjuk a bennünk lévő feszültséget, vagy kapcsolatokra vágyunk, vagy csak emberek között akarunk lenni. Egyáltalán kell, hogy mindig valamiféle cél lebegjen előttünk? Miért ne vallhatnánk be: "én nagyon szeretek játszani"? (folyt. köv.)

Dan Doriani
 
 
0 komment , kategória:  A férfi, akit Isten formál  
A felszabadult játék
  2018-08-03 08:02:31, péntek
 
  A felszabadult játék

Nincs olyan ember, aki ne élvezné a játékot, de igazából a hívőknek kellene a legfelszabadultabban játszaniuk, és erre három indokuk is van. Először: mert a Teremtő Isten játékossággal szőtte tele az Ő világát. Másodszor: mert a Megváltó Isten megszabadít minket azoktól a terhektől, amelyek az önfeledt játékot akadályozzák. Harmadszor: a Gondviselő Isten engedi, hogy játsszunk. Mivel Isten kiárasztja a kegyelmét jókra és gonoszokra egyaránt, mindenki tud játszani, mégis a hívőknek kellene a játékban az élen járniuk.
Isten teremtett világában mindenütt játékosságba ütközünk. Függetlenül attól, hogy Isten játszik-e vagy sem, a teremtés Isten játékosságát hirdeti. Az önfeledten lubickoló vidrák, a pajkos kiskutyák, a színpompás szalamandrák és tigrishalak mind-mind Isten végtelen gazdagságát és szellemességét tükrözik. A megannyi szín, hang, a különböző szagok és illatok Isten játékosságáról beszélnek. A 104. zsoltár 26. verse szerint Isten azért alkotta a cethalat, hogy játszadozzon vele. A mezei vadak a hegyek mellett játszanak (Jób 40,20).
Hat napi munka után Isten megpihent egy napra, és ezzel irányt szabott a pihenésnek és szórakozásnak. Azzal, hogy határok közé terelte a munkát, egyben ítéletet mondott a pénzszerzési és pénzköltési kényszer fölött. Ezért engedhetjük meg magunknak, hogy aludjunk, játsszunk, templomba menjünk és megelégedjünk azzal, amink van.
Az evangéliumok nem tudósítanak arról, hogy Jézus játszott-e gyermekkorában. Az azonban világosan kiderül, hogy a pihenést ugyanolyan komolyan veszi, mint Atyja, és nem híve a vég nélküli munkának (Mk 6,30-32). Sőt, elég nagy számú "partin" vett részt ahhoz, hogy "falánk és részeges embernek" nevezzék (Mt 11,19; Lk 7,34). Még tanításaiban is fellelhetők a játékosság nyomai. A Máté 23,24-ben azt mondja a farizeusokról, hogy miközben minden igyekezetükkel próbálják tisztán tartani az élelmiszereket, "kiszűrik a szúnyogot, a tevét pedig lenyelik." A kép szellemes, ráadásul Jézus még a hangokkal is ellabdázgat. Az eredeti szövegben a következő szavak szerepelnek: "kiszűritek a gamlát [szúnyogot], de lenyelitek a kamlát [tevét]." Sajnos, a fordítás nem mindig adja vissza a Biblia eredeti szövegének a humorát.
Isten kegyelme felszabadít a játékra. A teremtés becsületes játékra buzdít, a hit megadja a szabadságot hozzá. Margaret Mead megállapítása szerint "a hagyományos amerikai kultúrában... egyre jobban terjed az a hiedelem, hogy minden szabadidőt [és játékot] kemény munkával és jócselekedetekkel kell kiérdemelni." Továbbá, amikor élvezzük a kikapcsolódás és a játék örömét, "ezt csakis a jövőbeni munkánk és jócselekedeteink fényében tehetjük meg." A kegyelem azonban megszabadít attól a kényszergondolattól, hogy mindent ki kell érdemelnünk.
A megváltott ember tisztában van azzal, hogy képtelen kiérdemelni a jogot a pihenéshez. Az evangélium üzenete szerint valójában semmit nem tudunk igazán kiérdemelni. De ha bízunk Istenben, Ő megadja nekünk a pihenést. A Vele való szövetség által pedig fontosságot, jelentőséget nyerünk. Minderre sem a jelen, sem a jövőbeni jócselekedeteinktől nem válhatunk méltóvá. Minden a kegyelem ajándéka. Ezért mi nem azért játszunk, hogy "igazoljuk a létezésünket". Amikor játszunk, Isten örömét érezzük.
Amikor ezt a fejezetet készítettem elő, egy halom könyvet elolvastam a játékról. Néhány elmélet annyira szomorú és humormentes volt, hogy eltűnődtem, vajon a szerzők játszottak-e valaha. A pszichológusok hosszasan taglalták a gyerekeknél alkalmazható játékterápiákat; a teológusok arról filozofálgattak, hogy vajon a játék csempész-e egy kis fényt az ember életébe; a filozófusok marxista szósszal öntötték nyakon a témát.
A játék a tömegek ópiuma - mondják a marxisták. Az embereket manipulálni akaró vezetők felkarolják a kiváló sportolókat, és támogatják a versengést, csak hogy a proletariátussal feledtessék az elnyomást. Olyan látványosságokat kínálnak a tömegeknek, ahol tombol az erőszak - lásd gladiátor-viadal vagy profi amerikai foci (A profi amerikai foci az angol eredetű rögbi tengerentúli változata, igen szabados felfogással a labdáért való küzdelemről. Bár a játékosokat komoly felszerelések védik, egy-egy mérkőzésen sokan sérülnek meg a szabadon engedett durvaságok miatt - a lektor megj.) -, és ahol az emberek úgy adhatják ki magukból a felgyülemlett agressziót, hogy dühüket a játékvezetőkön és az ellenfél csapatkapitányain töltik ki, holott tulajdonképpen nem is rájuk mérgesek. A játék az elfojtott vágyak kiélésének az egyik formája, mondják Freud követői. Az embertől idegen erkölcsi eszmerendszerrel (mint amilyen a keresztyénség is szerintük) az emberiség sötét késztetéseit ideig-óráig lehet csak féken tartani. Igenis szükségünk van néha egy vad játékra, vagy akár egy olyan tivornyára, mint a Mardi Gras. (A berlini Love parade-hez vagy a Budapest parádéhoz hasonló, meglehetősen szabados, hedonisztikus fesztivál New Orleans-ban - a ford. megj.). Az embereknek meg kell ízlelniük a szabadságot ahhoz, hogy aztán visszatérve a mindennapok szürkeségébe, még hatékonyabban tudják végezni a munkájukat. A játék figyelemelterelés, mondják az egzisztencialisták. Elfordítja a tekintetünket az élet értelmetlenségéről és hiábavalóságáról.
A kritikusok tévednek, amikor a játék lényegét így csűrik-csavarják és rossz színben tüntetik föl. Valami igazságuk mégis van. A játék valóban képes elterelni az elveszettek figyelmét létezésük látszólagos értelmetlenségéről. Az embereknek a játék tényleg bájital, amely feledteti velük a hétköznapok nyomorúságát és rabságát. A játék valóban lehet a figyelemelterelés egyik formája, amely mindenesetre egészségesebb az alkoholnál vagy a kábítószernél.
A keresztyén ember számára azonban a játék ünnep és nem figyelemelvonás. Természetesen a mi életünk is tűnhet néha nyomorúságosnak és értelmetlennek. Mi azonban nem tagadjuk a nyomorúságot. Az evangéliumban szembesülünk bűnünkkel és tehetetlenségünkkel, és örvendezünk, hogy Isten ezeket mind legyőzte helyettünk. Mi nem azért játszhatunk, mert mi már mindent elvégeztünk; azért játszhatunk, mert Isten már mindent elvégzett.
Ha ez így van, akkor az Úr napja nemcsak az istentisztelet és a pihenés napja, hanem jó alkalom a játékra is. Ellene vagyok a vasárnapi versenyeknek, mérkőzéseknek és bajnokságoknak, mert azok teljesen figyelmen kívül hagyják a gyülekezeti istentiszteletet és a munka elengedhetetlen részét, a pihenést is. Viszont nagy híve vagyok a kötetlen játéknak. Amikor barátok vagy családtagok vidáman frízbiznek a szabadban, senkinek nem jut eszébe fizikai erejét, vakmerő bátorságát fitogtatni; egyszerűen csak kikapcsolódnak, és együtt örülnek az életnek. Amikor vasárnap játszunk, akkor tulajdonképpen a hét első napján tesszük ezt. A legtöbb ember úgy gondolja, hogy öt napon át dolgozunk, aztán a hétvégén pihenünk és játszunk. A hívők azonban nagyon jól tudják, hogy mi először - a hét elején és nem a végén - játszunk, és csak aztán dolgozunk. Nem a jócselekedeteinkkel érdemeljük ki a játékot. A játék, csakúgy, mint a pihenés, Isten ajándéka.
Ezen túlmenően a játék, a pihenéshez hasonlóan, a menny felé irányíthatja a szívünket. A játék örömei előrevetítik azt az "örökkévaló gyönyörűséget", ami Isten jobbján van (Zsolt 16,11). Az, hogy játék közben megszűnik az idő, és nem kell sietni sehova, az örökkévalóságba nyújt bepillantást. Amikor érzékeljük, hogy valamihez nincs adottságunk, felébred bennünk a vágy a tökéletesség után. Ha észrevesszük képességeink romlását, érezzük csontjainkban a fájdalmat, elkezdünk áhítozni az új teremtésre.
Isten kegyelme szabadságot ad a játékban, de mint a keresztyén élet minden területén, úgy a játékban is marad hely a törvénynek, de csak a kegyelem után. A kegyelem engedi a játékot, törvény nélkül a játék mégis ellehetetlenül. A legfőbb törvény a felebarát szeretete, a többi játékos tiszteletben tartása. Mivel a játékban társaink vannak, gyakorolnunk kell az önmegtartóztatást, nem játszhatunk pusztán a saját kielégülésünkért. Például egy harsány vízi csatában tilos minden alattomos támadás és durva dulakodás. A leggyorsabb játékosnak engednie kell, hogy a leglomhább is lenyomhassa őt a víz alá.
Minden játék szabályok által irányított magatartás. A sportban kellenek a megkötések, és meg kell határozni a dolgok menetét. Még a képzeletbeli játékoknak is van törvénye. Mindenkinek arra kell törekednie, hogy minél élethűbben utánozza a valóságot. Főzőcskézés közben egy gyereknek például minden joga megvan ahhoz, hogy ezt mondja: "Nem, nem, ezt nem így kell csinálni."
Isten gondviselése teszi lehetővé a játékot. A játék a bővölködés gyümölcse. Amikor valaki éhezik, vagy nincs hol laknia, aligha képes játszani. Annak, hogy időnként szabadon játszhatunk, ugyanaz az oka, mint annak, hogy hetente megpihenhetünk: hisszük, hogy Isten mindenről gondoskodik még akkor is, ha mi nem tudjuk garanciát vállalni életünk minden apró részletére. Akkor vagyunk szabadok a játékra, amikor biztosak vagyunk abban, hogy a legalapvetőbb szükségeinket valaki kielégíti.
Talán ez az, amiért a játék különösen is a gyermekkor jellemző tevékenysége. A gyerekek pontosan azért tudnak olyan szabadon játszani, mert közben valaki dolgozik értük, enni ad nekik, öltözteti, szereti őket és lakást biztosít számukra. Azok a gyerekek, akiket szeretet vesz körül, jobban értik a játék lényegét, mint a felnőttek, mert a szülők naponként feléjük érkező ajándékáradata megtanította nekik, hogy mások ajándékaiból élnek, nem pedig a saját verejtékükből. Szüleik szeretete a gondviselő kegyelmet nyújtja feléjük. Tudják, hogy valaki értük dolgozik még akkor is, ha ők nem teszik ugyanezt. Ezért tudnak olyan nyugodtan játszani.
Egy haláleset, egy elhúzódó betegség, depresszió vagy hosszabb munkanélküliség után az embernek újra fel kell fedeznie a játékot. Jézus világosan meg- mondta, hogy lesznek gondjaink, azt azonban nem mondta, hogy fájdalmunkra nem jön enyhülés. A mi Atyánk jó ajándékokat ad az Ő gyermekeinek. Mindenkinek, akik hosszú szenvedésen ment át, ki kell törnie annak a makaccsá vált meggyőződésnek a fogságából, hogy őket valamitől megfosztották. Az Istenbe vetett hitünk alapján cselekszünk, amikor újra elkezdünk játszani. (folyt. köv.)

Dan Doriani
 
 
0 komment , kategória:  A férfi, akit Isten formál  
Torzulások
  2018-08-01 09:55:53, szerda
 
  Torzulások

Természetesen a játék is elromlott, és ezért megváltásra szorul. Vannak felnőttek, akik nem játszanak eleget. Túlságosan távol érzik maguktól a saját testüket ahhoz, hogy megpróbáljanak valamit sportolni. Olyan keményen dolgoznak és annyit aggodalmaskodnak, hogy a spontaneitás teljesen kiveszett az életükből. Bűntudatot éreznek, ha pihennek, ezért még a szabadidejükben is megállás nélkül dolgoznak. Sokakat az állandó társadalmi kötelezettségek visznek egyre távolabb a játéktól. Mások azzal pazarolják el szabadidejüket, hogy végiglapozzák a különböző szenny- és bulvárlapokat, és ide-oda kapcsolgatnak a laposabbnál laposabb TV-műsorok között.
Vannak, akik minden idejüket játékkal akarják tölteni. Egyetemisták buknak meg azért, mert teljesen hatalmukba kerítik őket a különböző videójátékok. Felnőttek veszítik el az állásukat, mert még a munkahelyükön is számítógépes játékokat játszanak.
Akadnak férfiak, akik túl keményen játszanak. Amikor játszanak, mindig nekik kell győzniük, csak hogy bizonyítsanak; minden vereség gyenge, labilis énjükre mér újabb csapást. Amikor veszítenek, megharagszanak és magukba fordulnak. A győzelem érdekében még a csalástól sem riadnak vissza.
Vannak, akik helytelen indíttatásból játszanak. Sokak számára a játék menekülés a munka, az otthoni dolgok, az élet értelmetlensége elől - a hétvégéért élnek. Miközben nem mindennapi golferedményeikben és rendkívüli sziklamászó tehetségükben próbálják megtalálni önazonosságukat, a játék bálvánnyá válik.
Sokan másokon keresztül játszanak. Például amikor a szülők arról szövögetnek szép álmokat, hogy majd a gyerekeik futják be azt a fényes sportkarriert, ami őket valahogyan elkerülte. Ilyenkor olyan erővel kényszerítik csemetéiket a kemény sportra, hogy attól teljesen elillan a gyermekkor öröme, vagy a gyerekek lesérülnek.
Sokan a helyi csapat által játszanak. Úgy élik meg sztárjaik minden megmozdulását, mintha ők maguk lennének ott a pályán. Miközben ezek a fanatikus rajongók szenvedélyesen nyugtázzák egy-egy sportegyéniség teljesítményét, teljesen vakká válnak és elfeledkeznek arról, hogy ők semmit sem értek el még az életben. Egyre többet akarnak megtudni kedvenceikről, ám önmagukról egyre kevesebbet tudnak.
Sokan búskomoran, zordon ábrázattal járkálnak napokig, ha a helyi csapat egyik játékosa elszúrt egy passzt a legkritikusabb pillanatban, lelkük pedig teljesen zavarodott és (időlegesen) meghal, csak mert egy kamasz a közeli egyetemről - aki szenved attól, hogy túlteng benne a növekedési hormon - kihagy egy kosarat a meccs utolsó másodperceiben. Valakinek végre fel kellene ráznia ezeket a szánalmas arcokat. Meg kellene mondani nekik az igazságot: "Azok a játékosok nem is ismernek téged, de még ha ismernének is, nem barátkoznának veled. Nem is idevalósiak. Csak azért élnek itt, mert valaki pénzt ajánlott nekik, hogy itt játsszanak. Ne aggódj már annyit ezeknek az idegeneknek a gyorsaságáért és az izomfejlődésükért! Térj magadhoz! Állj fel, söpörd le a morzsákat a nagy sörhasadról, menj ki a szabad levegőre, és vigyél egy kis vidámságot az életedbe!"
A nézőközönség előtt zajló sportoknak is megvannak a védelmezői. Azt hangoztatják, hogy a csapatok segítik a közösségek kialakulását, és a zárkózott embereket képessé teszik arra, hogy örömükben kiabáljanak, fájdalmukban pedig sírjanak. Valójában azonban sokkal jobb, ha egy közösség emberi kapcsolatokra épül, és nem a képernyőn látott alakok köré. És bizony sokkal jobb, ha érzelmeinket nem csak a futball-szezon idején heti egy alkalommal mutatjuk ki, hanem akár naponta is. Ha a nézés és a játszás között dönthetünk, válasszuk inkább a játszást.
A játék számos ostobaságot is rejthet magában, de nemcsak buta, hanem egyenesen erkölcstelen játékokról is beszélhetünk. A játék máris rossz vágányra siklik, ha "a testet" kicsapongásra és vad tivornyára csábítja (Gal 5,19-21). A játék, ha káromkodás és obszcén beszéd kíséri, sérti Istent (Ef 4,29). Az effajta gúnyos viccelődés mindenkit lealacsonyít, beszélőt, hallgatót és a viccek célpontját egyaránt. A játék párosulhat hedonista élvhajhászással: "Együnk, igyunk, vigadozzunk...holnap úgyis meghalunk" (Lk 12,19; 1Kor 15,32).
A prédikátor arra tanít bennünket, hogy végül semmiféle boldogságot nem nyújt, ha csupán a mulatozás, a bor, a nők és a dalolás örömeiért élünk. "Nem tagadtam meg magamtól semmit, amit megkívánt a szemem. Nem vontam meg szívemtől semmi örömöt. ... De amikor szemügyre vettem minden művemet, amit kezemmel alkottam, és fáradozásomat, ahogyan fáradozva dolgoztam, kitűnt, hogy mindaz hiábavalóság és hasztalan erőlködés" (Préd 2,11-12). Ámósz szerint az, aki habzsolja az élvezeteket, hamar rátör az unalom, amitől egyre újabb és újabb szórakozási lehetőségek után kutat. Ámósz napjaiban a jómódú izraeliták "kifinomult és aprólékosan kiművelt hiábavalóságokba" vetették magukat, miközben elnyúlva heverésztek a pamlagokon, ostoba dalocskákat dúdolgattak és egymás után ürítették a borral teli serlegeket (Ám 6,4-6).
Sajnos, a játék romlottsága túl gyakran mutatkozik meg a sportokban is. A felfokozott versenyszellem hajmeresztő visszásságokhoz vezet, és lángoló indulatokat gerjeszt. A mindenáron való győzni akarás még a csalástól sem rettenti vissza a sportolókat. Amatőr teniszezőknél például mindkét fél a saját térfeléért felelős, és ők mondják be, hogy az ellenfél labdája a vonalon belül ért-e földet, vagy kívül. A tisztesség megkövetelné, hogy a játékosok mindig a valóságnak megfelelőt mondják.
Csakhogy a győzelemért lihegés túlságosan is a hatalmába kerítheti a játékosokat - amint azt a Chesterfield Athletic Club-nál játszó barátom esete is fényesen példázza.
"Egyszer egy nagyon szoros páros meccset játszottam egy alacsony rangsorolású, kieséshez közel álló páros ellen. Az első két szett után döntetlen volt az állás. A mindent eldöntő harmadik szettben partneremmel rendkívül jó teljesítményt nyújtottunk. Az egyik ellenfélnek köszönhetően azonban végig igen szoros maradt a küzdelem, mert nagyon sok jó szervánkra "out"-ot kiáltott. Végül már a saját partnere ordította, hogy ne csaljon már. 5-3-ra vezettünk, amikor is a hantázó játékoson volt a szerva sora. Partnerem egy jó leütéssel előnyt szerzett nekünk. Következő adogatását, mely egyben meccslabda is volt, én fogadtam. Nagyon erős labda volt, derékmagasságban, tenyeresre érkezett, de egy kicsit ki kellett nyúlnom érte. Nagyot lendítettem az ütőmmel, egy picit el is késtem, így a labda nem egészen oda ment, ahova szerettem volna. A szerváló számára elérhetetlen távolságban, a vonalhoz egészen közel ért földet. Lélegzetvisszafojtva figyeltük a lehulló labdát, aztán megkönnyebbült sóhajjal nyugtáztuk, hogy 20-25 centivel a vonalon belülre esett. Ezzel megnyertük a meccset és a hálóhoz indultunk, hogy a szokásnak megfelelően kezet fogjunk egymással. A csaló hosszan kivárt, végül bemondta: "out"! Ezt a hazugságot már képtelen voltam lenyelni, és kirobbant
belőlem az indulat: "Micsoda?! Az a labda legalább 30 centivel volt a vonalon belül, és ezt te is nagyon jól tudod!" Kitörésem teljesen megdöbbentette, és bűntudattal a hangjában így válaszolt: "Jó, talán volt 10 centivel, de semmiképpen nem 30-cal". Vagyis mintha ezt mondta volna: "Csaltam, de nem olyan sokat".
De hát miért csalna bárki is egy játék során? A legtöbb férfi mégis emlékszik olyan esetekre, mikor csalt, mert egyszerűen azt érezte, nyernie kell. Milyen szomorú, hogy többet jelent nekünk a győzelem, mint maga a játék!
A játékot tehát eltorzítjuk. Ezek a torzulások azonban nem tartoznak a játék lényegéhez. A játékhoz való hozzáállásunkat a játékkal való visszaélésekre alapozni olyan, mint egy emberségességről szóló könyvet a börtönökben tett látogatások alapján megírni. Minden, amit Isten teremt, jó, de ki van téve a rontásnak. A játék is megromlott, de nem annyira, hogy ne lehetne megváltani. (folyt. köv.)

Dan Doriani
 
 
0 komment , kategória:  A férfi, akit Isten formál  
A játék ellentmondásai
  2018-07-27 11:26:38, péntek
 
  A játék ellentmondásai

A játék bonyolulttá is válhat. Régebben alacsony srácok is kosarazhattak és langaléta, sovány fickók is focizhattak órákon át, megszakítás nélkül, mert mindig voltak a közelben ténfergő, játékra vágyó gyerekek, akik alig várták, hogy beállhassanak. A gyerekek ma már jóval ritkábban tudnak spontán játékokban részt venni, hiszen a gyermeksportokat is a felnőttek által szponzorált szövetségek uralják. Azzal már a gyerekek is tisztában vannak, hogy egy spontán összeállt labdajátéknál az a legfontosabb, hogy a két csapat között kiegyenlített legyen a küzdelem. Sem a sztárok, sem a csetlő-botló kezdők nem élvezik az olyan összecsapást, ahol a csapatösszeállítás alapján előre lehet tudni, ki fog győzni. Mindezzel együtt és mindennek ellenére a felnőttek mégis megválogatják, hogy ki kivel játsszon. Így kerülhetnek egymással szembe teljesen különböző kaliberű csapatok, akik 18:1-es baseball- illetve 10:0-ás focieredményeket produkálhatnak. A felnőttek által szervezett sportoknak az egyik eredménye tehát az, hogy az öröm és a játék egyre csak halódik. A játékot bírók és ligák koordinálják, és egyben alakítják is. A szülők sem mindig szeretik a szervezett sportokat, hiszen amíg a gyerekeiket hozni-vinni kell, rengeteg idejük elmegy a közlekedésre. És ez csak egy a játék mögött megbúvó paradoxonok közül. Nézzük hát a többit.
A kezdeti kiugró teljesítmény még sok vidámsággal, jókedvvel párosul, de ez az idő előrehaladtával egyre kevésbe jellemző. Ha valaki kiugró eredményt ér el valamiben, megcsapja a győzelem édes illata, átéli, milyen érzés valami nagyot alkotni és hirtelen a figyelem középpontjába kerülni. Ha viszont továbbra is jók az eredményei, akkor belép egy jó egyesületbe. A jó csapatok edzői megkövetelik, hogy a játékosok kora hajnalban és késő este, metsző hidegben és fullasztó kánikulában egyaránt keményen eddzenek, tökéletesítsék technikájukat és növeljék állóképességüket. Rendkívül szoros versenyeken kell a csatákat megvívni, ahol az idegek pattanásig feszülnek. Diákoknál a presztízs és az ösztöndíj a csali, felnőtteknél pedig a profi sport-karrier. Mindig több azonban a sportoló, mint a betöltésre váró megüresedés.
A játék pihentető, de a túl sok pihenés elveszi a jókedvet. Ha egy mérkőzésen annyira gyenge az ellenfél, hogy még jól védekezni is képtelen, a pontszerzés vagy a győzelem nem szerez különösebb örömet. Ha túl görcsösen akarunk győzni, vagy ha egyáltalán nem teszünk semmit a végső eredményért, egyaránt veszítünk a játék öröméből.
A játék kiszabadít minket a szabályok világából, ahhoz viszont, hogy jól játsszunk, szükségünk van szabályokra. A játék bizonyos nyitottsággal és szabadsággal jár, mégis amikor bújócskázunk vagy szembekötősdit játszunk, egyetlen apró kikukucskálással tönkretesszük az egész játékot. Egy szabálygyűjteményből soha nem tudhatjuk meg, hogyan kell az egyes sportágakat aktívan űzni, szabályok nélkül a versenyzés mégis lehetetlenné válik. Ha a tornateremben az egyik csoport önfeledten mókázik, a másik csoport viszont kosárlabda-meccset akar, addig nem fog semmi sem történni, amíg valaki a komolyabb csapatból el nem kiáltja magát: "Hagyjátok már abba ezt a hülyéskedést! Szeretnénk kosarazni egyet." Pedig akik lötyögtek, azok is játszottak, csak éppen nem kosárlabdát.
A játék a munka ellentéte, mégis jelenthet komoly üzletet. Gyerekek között az a fiú vagy lány a hangadó, aki megmondja, hogy mit játsszanak. Felnőtteknél, ha egy kosaras évi 2 millió dollárt keres, de egyetlen sérülés könnyen a karrierje végét jelentheti, akkor ennek a sportolónak a labda játékszer vagy munkaeszköz?
Bizonyos értelemben az, hogy valaki a játékról olvasson, írjon és elmélkedjen, kicsit bizarr elképzelésnek tűnik. Kell nekünk egyáltalán elemeznünk a játék fogalmát? A játékról filozofálni nem valami lélekemelő dolog. Ki akar egy halom könyv fölött kornyadozva a játékról szóló értekezéseket olvasni, amikor odakint hétágra süt a nap? Ha játék-teológiát kreálunk, vajon nem erősítjük-e az olvasók egyik felében az önigazultságot, a másikban pedig a bűntudatot? A felnőttek számára a játék örömének a felét éppen az adja, ha abbahagyjuk az analizálgatást, és azt tesszük, ami csak úgy jön magától. Van olyan ember egyáltalán, akinek meg kell mondani, hogyan játsszon? Vajon nem sajátítottuk el a játék lényegét egyszer s mindenkorra, amikor gyerekek voltunk? Lehet, hogy mindent el tudnánk mondani ezzel a kilenc szóval: "Menj, játssz egy kicsit. Az jót fog tenni." Bárcsak ilyen egyszerű lenne az egész. Sajnos azonban a bűn és a bűneset a játékot is megrontotta. (folyt. köv.)

Dan Doriani
 
 
0 komment , kategória:  A férfi, akit Isten formál  
A játék tisztasága
  2018-07-25 10:42:26, szerda
 
  A játék tisztasága

A játékhoz nincs fogható. Vannak a sporttal, a versennyel és a testgyakorlással közös vonásai. Sokban hasonlít a pihenéshez és a kikapcsolódáshoz is, még sincs semmi, ami pontosan olyan lenne, mint a játék.
A játék gyakran sportos jellegű, ennek ellenére nem minden sport játék, és nem minden játék sport. A sport nem mindig könnyed tevékenység. A fizikai megerőltetés (gondoljunk a maratoni futásra) és az üzleti szellem (gondoljunk a híres sportolók fizetéséről folyó bértárgyalásokra) nemegyszer teljesen elhomályosítják a sport élvezetét. Játék közben fölszabadultan kellene nevetnünk, ám versenyzés közben az arcunk szinte kőmerevvé és teljesen kifejezéstelenné válik az erős koncentrálástól.
A játék általában testmozgással jár, ennek ellenére lehet játszani testmozgás nélkül is, és lehet játék nélkül is testmozgást végezni. Sem a táblás társasjátékok, sem a barkochba nem igényelnek testmozgást. Ezzel szemben például a futás, a súlyemelés, az aerobic, a küzdősportok vagy épp a callanetics mind testmozgással járnak. A játékhoz hasonlóan ezeket is önként végezzük, de velük kapcsolatban mégis azt mondjuk, hogy "kidolgoztuk" és nem "kijátszottuk" magunkat. Ritkán szoktunk elviccelődni például súlyemelés közben (hacsak nem csinálunk bohóctréfát azzal, hogy úgy emelünk fel valami könnyű kis súlyt, mintha az nagyon is nehéz lenne...). A testmozgást ritkán végezzük önmagáért. Rendszerint valamilyen cél lebeg a szemünk előtt: például az, hogy tartsuk a kondinkat, vagy felépüljünk egy sérülésből.
A játék pihentet, ennek ellenére nem minden pihenés játék. Ha egy patak partján üldögélünk, vagy egy kiadósat sétálunk, beszélhetünk pihenésről, de játékról semmiképpen sem. A játékban részt kell venni. A játékhoz általában szükség van egy partnerre is (vagy legalább egy számítógépprogramra), akivel (amivel) játszhatunk.
A játék vidám szórakozás, ennek ellenére nem minden vidám szórakozás játék. A mulatságos filmek, az izgalmas sportversenyek, a vidámparkok játékai, a szellemes tévéműsorok mind-mind nagyon szórakoztatóak, de a nézők nem válnak játékosokká. A játék aktív részvételt igényel.
A munkának is vannak játékos pillanatai, ennek ellenére a munka nem játék. A munka néhány jellemzője erősen emlékeztet a játékra. Sok esetben például a tevékenység, amit végzünk, örömet okoz, testmozgással jár, és teljesen belefeledkezünk. A munka mégsem játék. Persze néha munka közben is lehet játszani egy kicsit, mert ilyenkor lelkünk felszabadul a ránehezedő terhek alól; ám ha túl sokat játszunk, nem végzünk semmivel. Csak részben helyes az a felfogás, hogy munka közben játsszunk és játék közben dolgozzunk.
Szinte ugyanez áll a játék és a versenyzés, a szabadidő és a sportjátékok kapcsolatára is. A játék a testedzés, a szabadidő, a sportversenyek és a sportjátékok egyik szűkebb alkategóriája. Utóbbiakat csak akkor nevezhetjük játéknak, ha az általuk nyújtott élvezet miatt veszünk részt bennük. A játékba ugyanis magáért a játékért megyünk bele. (folyt. köv.)

Dan Doriani
 
 
0 komment , kategória:  A férfi, akit Isten formál  
A játék definíciója
  2018-07-24 18:30:57, kedd
 
  A játék definíciója

"A játék önként és teljes odaadással végzett tevékenység, amelybe annak élvezetes jellege miatt merül el valaki", tekintet nélkül a játék kimenetelére. Az "önként" szó arra utal, hogy a játékra senkit nem lehet kényszeríteni. Annak a kijelentésnek, hogy "nem akarok játszani", bizonyos megfellebbezhetetlen és megmásíthatatlan csengése van.
Az "élvezet" azt foglalja magában, hogy a játék egyfajta hozzáállás. Két gyerek gereblyézheti ugyanazokat a lehullott faleveleket, ám ha az egyik a homlokát ráncolva, mogorván húzkodja a gereblyét, és minél előbb le akarja rázni az ügyet, akkor az a gyerek munkát végez. Ha a másik vidáman mosolyogva jó nagy kupacot húz össze, hogy aztán hatalmas lendülettel fejest ugorhasson a falevelekbe, akkor az a gyerek játszik. Amikor játszunk, nyugodtan hibázhatunk. Hiszen csak játékról van szó. A játék magával ragad minket, de nem azért, mert valami múlik rajta, hanem mert szórakoztat.
A "teljes odaadással" azt jelzi, hogy a játékban az egész ember vesz részt (test, értelem, érzelem). A játék hiányt pótol azoknak a felnőtteknek az életében, akik egész álló nap lélekölő fizikai munkát vagy olyan szellemi munkát végeznek, ahol a testükre nincs is szükség. A játék, azáltal, hogy mind a testet, mind az értelmet igénybe veszi, felüdíti és megerősíti a lelket.
A "tekintet nélkül" kifejezés azt húzza alá, hogy ugyan a játék nyilvánvaló haszonnal jár, mi mégsem ezért játszunk. Amikor otthon pingpongozunk, vagy a strandon röpizünk, nem szoktunk ilyesmit latolgatni: "vajon a befektetett idő és energia arányban van-e a játékkal járó előnyökkel". A játéknak semmi köze az óraművek és a tekervényes számítások megszokott világához. Játék közben megszűnik az idő. Néha mintha szélsebesen rohanna; néha mintha megállt volna. Munka közben gyakran van értelme sietni, játék közben soha - a sietség mindent tönkretehet. A játéknak önmagában van az értéke, önmagát igazolja és a jutalom is önmaga. Haszna pedig igenis van. Arra késztet minket, hogy felfedezzük a körülöttünk levő világot és új emberekkel létesítsünk kapcsolatokat. A játék a munka és a rutinjaink kegyetlen zsarnoksága alól kínál egy kis fellélegzést. Egy-egy csúcsteljesítmény után szinte a tökéletességbe, az örökkévalóságba nyerhetünk bepillantást, de egy harmatgyenge eredmény ugyanúgy a tökéletesség utáni vágyakozásunkat növeli, csak éppen más módon. De mi mégsem ezért játszunk. (folyt. köv.)

Dan Doriani

 
 
0 komment , kategória:  A férfi, akit Isten formál  
A férfi és a játék
  2018-07-23 10:59:12, hétfő
 
  IV. Rész

Az Isten szerinti férfi magánélete

A férfi és a játék

A Tűzszekerek c. díjnyertes film az 1924-es olimpiai játékok két futójáról szól. Harold Abrahams elszánt futó. Már jóval azelőtt, hogy általános gyakorlattá vált volna, Abrahams az edzőjével kielemezte, ízekre szedte, majd rekonstruálta saját futási stílusát, hogy akár csak néhány milliméternyi előnyre tehessen szert, mert ez a 100 m-es rövidtávfutás első helyezését jelenthette.
Amikor a filmben barátnője - aki érzékeli, hogy Abrahams nem leli örömét a sportban -, megkérdezi tőle, miért is fut egyáltalán, a következőt válaszolja: "Olyan ez, mint valami szenvedélybetegség. Valóságos kényszer, de fegyver is a kezemben." Mint angol zsidó, Anglia színeiben futott, de nem a futás iránti szeretet fűtötte, hanem a vágy, hogy bizonyítson és egyben csapást mérjen az antiszemitizmusra. Számára az olimpia nem könnyed szórakozás, hanem gyötrelmes agónia, szinte halálig tartó küzdelem volt. A filmben néhány órával az olimpiai döntő előtt a következőket mondja edzőjének és bizalmasának: "Tíz magányos másodpercem van arra, hogy létezésemet igazoljam." A valóságban, közvetlenül a verseny előtt azt mondta, úgy érzi magát, "mint egy halálraítélt, aki a kivégzőhelyre indul." Abrahams világcsúccsal nyerte meg a versenyt, és ezzel rögtön megszerezte a hőn áhított társadalmi elismertséget is. Nem sokkal később, egy sérülés következtében abbahagyta a futást - ami végül is betöltötte küldetését az életében.
A másik futó, Eric Liddell, futás közben mosolygott és nevetett, és a legádázabb küzdelmek közepette is átadta magát a futás örömének. Liddell és a testvére, Jenny skót keresztyének, akik az életüket a missziói munkára szánták. A filmben Jenny attól félti Ericet, hogy futás iránti szeretete elhalványítja benne a misszió iránti elkötelezettségét. Egy szeles napon sétálni mennek, és Eric esküvel is megerősíti, hogy egyszer majd valóban elmegy Kínába misszionáriusnak. Ám - nővére mélységes megdöbbenésére - kijelenti, hogy sokat kell még addig futnia. Így érvel: "Jenny, meg kell hogy értsél. Hiszem, hogy Istennek terve van velem, és Kínába akar küldeni. De Ő az, aki gyorsaságot is adott nekem. Amikor futok, az Ő örömét érzem. Minden győzelemmel Őt dicsőítem." Liddell is elsőként ér célba a 400 m-es rövidtávfutáson, majd ígéretéhez híven elmegy Kínába. Ott aztán tovább folytatja a futást, puszta élvezetből.
Abrahams és Liddell története jól érzékelteti a sport, a testmozgás, a versenyzés és a játék örömeit és rejtelmeit. A játéknak az lenne a célja, hogy örömet és felüdülést nyújtson a résztvevőknek. A legjobb esetben ezért az élvezetért játszunk. Olyankor Isten jókedvét leli a mi jókedvünkben; azonosul a mi "helyénvaló élvezeteinkkel". Mégis, túl sokunk számára vált a sport és a játék örömtelen időtöltéssé. A versenyzés a legjobbat és a legrosszabbat egyaránt kihozza belőlünk. Miközben minden erőnkkel próbálunk bizonyítani, és egyre jobbak lenni, a ránk nehezedő nyomásnak köszönhetően egyre inkább úgy érezzük magunkat, mintha munkát végeznénk.
A játék nemcsak sport és versenyzés. Kezdődhet egy vízipisztolyból leadott ártatlan kis spricceléssel, és végződhet a kerti locsolókkal vívott vízsugár-háborúban, ahol senki nem marad szárazon. Jelentheti azt is, amikor egy kisgyerek papás-mamást játszik, és azt is, amikor egy család labdafogó "cicát" a medencében. De játék a szembekötősdi, a "kinn a bárány, benn a farkas", a fogócska és az ugrálókötelezés, sőt még a lelkes apukák által kiötlött mindenféle mókás butáskodás is.
Néhány évtizede immár a nyugati jóléti társadalmakban minden eddiginél több lehetőség nyílik a szabadidős elfoglaltságok előtt. Mégis azt látjuk, hogy kikapcsolódni nem is olyan egyszerű. Úgy érezzük, több szabadidőnknek kellene lennie, mégis úgy tűnik, mintha kevesebb volna. Amikor aztán végre egy kis szabadidőhöz jutunk, nem tudjuk eldönteni, mit is kezdjünk vele. Kétféle modell létezik. A görögök szerint a szabadidőben önmagunkat kell fejlesztenünk, jobbítanunk léleknemesítő zenével, irodalommal, testgyakorlással és elmélkedéssel. A római modell szerint az emberek passzív szemlélői valamilyen "látványosságnak". Ha római módon gondolkodunk, igazat kell adnunk a kritikusoknak, akik szerint a tömegszórakoztatás célja az emberek érzéstelenítése az üres mindennapok gyötrő fájdalmaival szemben.
A görög felfogás olyan időtöltésekhez vezethet, amelyek feltűnően emlékeztetnek a munkavégzésre. A római viszont olyanokhoz, amelyek tűnhetnek akár időpocsékolásnak is. És ahogy egykoron a rómaiak gladiátorviadalokká és egyéb lealjasító tevékenységekké torzították a kikapcsolódást, úgy alacsonyítjuk le magunkat mi is üres, semmitmondó TV-műsorok és filmek bámulásával, a pornóműfajról nem is beszélve.
Csakhogy míg a Colosseumban összegyűlt tömeg tapsolva ujjongott mások harci sérülései láttán, addig mi önmagunknak okozunk sérüléseket az alkohol, a kábítószer és a szex nyújtotta "feltöltődés" közben.
Az embereket jobban foglalkoztatja a sport, a versenyzés, a pihenés, a kikapcsolódás, a labdajátékok és a testedzés, mint valaha, én most mégis csupán a játékra magára, mint emberi cselekvésre szeretnék koncentrálni. A játék szerves része a sportnak, a versenyzésnek és az imént felsoroltaknak, de szűkebb és tisztább fogalom ezeknél. (folyt. köv.)

Dan Doriani
 
 
0 komment , kategória:  A férfi, akit Isten formál  
Négy tanács
  2018-07-05 17:13:08, csütörtök
 
  Négy tanács

Használd úgy a pénzedet, ahogyan azt Isten rendeli! Pál a Timóteushoz írott első levelében a pénz helyes felhasználásának három módját ismerteti. Az első az alapvető szükségletek kielégítése: étkezés, ruházkodás és lakás. "De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele" (6,8). A második Isten jó teremtésének az élvezete. "Reménykedjenek ... Istenben, aki megélhetésünkre mindent bőségesen megad nekünk" (6,17). A harmadik a bőkezű adakozás. "...Akik e világban gazdagok, ... adakozzanak szívesen, javaikat osszák meg másokkal" (6,17-18).
Isten szerinti állásban helyezkedjünk el! Van néhány bibliai törvény, amely segít a pályaválasztásban. Először: ahhoz, hogy szükségleteinket kielégíthessük, dolgoznunk kell (2Thessz 3,6-10). Másodszor: munkánk legyen építő, hasznos és törvényes. Egyetlen keresztyén sem élhet rablásból szerencsejátékból vagy pornóüzletből. Harmadszor: mindenkivel jót kell cselekednünk, valami értékeset felajánlva nekik.
De még a törvényeknél is nagyobb szükségünk van a munkánkhoz Isten szerinti célokra. Ajánljuk munkánkat Istennek azzal is, hogy a teremtésben nekünk kijelölt helyen az Ő nevében uralkodunk a tőle kapott képességeinkkel. Eljön a nap, mikor meg kell állnunk az Úr előtt, hogy számot adjunk. Ki az, aki ezt akarná mondani: "Uram, arra használtam kereskedői képességeimet, hogy kandallóutánzatokkal üzleteltem - fa helyett csak villanylámpa égett bennük"? Ugye senki? Törekedjünk hát arra, hogy a legtöbbet hozzuk ki mindabból, amivel Isten megajándékozott bennünket. Emellett azonban semmiképpen ne hajtsuk túl magunkat, és maradjon idő a családunkra, a barátainkra, a gyülekezetünkre és Isten szerint való szórakozásra is. Nem szabad heti 70 órát dolgoznunk csak azért, hogy különcségeket szolgáljunk ki.
Nézzük a vagyont Isten szemével! "Az Isten minden teremtménye jó", és hálaadással kell élni velük (1Tim 4,4). A keresztyének mégsem válhatnak a pénz rabjaivá (1Kor 7,31-35). A Biblia egyetlen helyen sem beszél elmarasztalóan a gazdagokról. Ábrahám, József, Dávid, Salamon, Jósafát, Jósiás, Jób és arimátiai József mind gazdag, egyben Istentől megáldott emberek voltak. Arra azonban gyakran figyelmeztet a Szentírás, hogy a meggazdagodás ne váljon életcélunkká. "Minden rossznak gyökere a pénz szerelme" (1Tim 6,10). Azok az emberek, akik azért élnek, hogy meggazdagodjanak, a világot szeretik és nem Istent. Kísértésekbe, csapdákba, kelepcékbe esnek. Ha a képességeink, igyekezetünk gyümölcseként, véletlenszerűen jelentkezik a gazdagság, áldjuk Istent. Munkánkat azonban semmiképpen ne úgy válasszuk, mert meg akarunk gazdagodni (Jak 4,1-4; 1Tim 6,6-10). A gazdagság jó szolga, de rossz úr. Az elégedettség több haszonnal jár, függetlenül attól, hogy sokunk van vagy kevesünk.
Imádkozzunk adakozó szívért! A feleségemmel azt tanultuk a teológián, hogy az Isten szerinti gazdagsághoz jó anyagi háttér kell. Januárban még nem volt munkánk. Miután kifizettük a tandíjat és a lakbért, pénztárcánk üressége vetekedett a minket körülvevő téli táj pusztaságával. Soványka megtakarított pénzecskénkkel öt hétig húztuk csupán, mert egyikünk sem talált munkát. A helyzet ijesztővé is válhatott volna, ha Isten nem küld egy adakozó szívű házaspárt. Még a főiskoláról ismertük őket, így amikor megérkeztünk, meghívtak minket vacsorára. Mikor kiderült, hogy nincs semmi bevételünk, pár nap múlva ismét meghívtak vacsorázni. Ezután két-három naponként újra meg újra jött a meghívás. A mi ebédmeghívásunkat nevetve utasították vissza: "Most még ne; majd meghívtok, ha Debbie-nek lesz munkája." Ha tárgyilagosak vagyunk, azt kell mondanunk, hogy nem sokat adtak. 7-8 vacsora 5 hétre elosztva még nem dönt romokba egy családot. Éjszakánként azonban, mikor az ágyban fekve a jövőnket latolgattuk, barátaink jószívűsége olybá tűnt számunkra,
mint manna, mint Isten üzenete a mennyből. Mikor az egyikünk azon töprengett, hogy éhezni fogunk-e, a másik máris kész volt a válasszal: "Nem. Isten gondoskodni fog rólunk, hiszen máris utunkba küldte Márkot és Adélt." Az önként adott apró ajándékok nagy dolgokat tudnak elvégezni.
A nagy ajándékoknak is stratégiai fontosságuk van. Az adakozás lelki ajándék (Róm 12,8). Az adakozó emberek már értik, hogy a különféle százalékok, mint a tized, akadályozhatják az igazi adakozást. Ha ugyanis az ember azért fizet tizedet, hogy betartson egy jogi előírást, eljuthat ahhoz a gondolathoz, hogy "megadtam, amit kell, most már letudtam a dolgot". Jézus az adakozás példáját is elénk adta, mert Ő mindent odaadott, nemcsak a 10 százalékot. Az adakozó emberek szeretnek adni. Megízlelik Krisztus országának tündöklő ragyogását, világot átformáló erejét. Látják, amint Jézus megkötözi a Sátánt. Gyönyörködnek abban, hogy olyan területeken támogathatják Jézus munkáját, ahol pénzzel változásokat lehet elérni.

Összegzés

Modern korunk le nem veszi a szemét a pénzről, az Isten szíve szerint való férfiú ezzel szemben Istenre és az Ő királyságára függeszti a tekintetét. Tisztában van vele, hogy nem szolgálhatja Istent is és a Mammont is. Megérti, hogy mindene, ami van, kölcsönbe van nála. A tizeden túllépve Jézus példáját próbálja követni az adakozásban is. Mivel jó helyen van a szíve, az Isten szerinti férfi szabad az adakozásra. Az adakozás lelki ajándék, és mivel szeretjük Istent, hátat fordítunk a kapzsiságnak, a birtoklási vágynak, hogy bőkezűen adakozhassunk. Ha először szívünkben és elménkben leszünk Isten szerint gazdagok, elérkezik az idő, amikor anyagi javainkkal is tudunk adakozó módon bánni.

Kérdések

1. Miért vagyunk hajlamosak azt gondolni, hogy az élet a megfelelő anyagiak megszerzéséből áll?
2. Mi volt a példázatbeli gazdag alapproblémája? Hogyan jelentkezik ez napjainkban? Milyen formákat öltenek a "nagyobb csűrök" korunkban? Mi módon tudunk pénzt felhalmozni saját gyönyörűségünkre? Hol csíphetjük nyakon az "Egyél, igyál, vigadjál" hitvallást?
3. Miért gondolja olyan sok ember, hogy képes egyszerre szolgálni Istennek és a Mammonnak? Mit mondanál annak, aki szemmel láthatóan mindkét urat megpróbálja szolgálni?
4. Hogyan tudnád konkrét tettekkel is megmutatni azt a meggyőződésedet, miszerint a pénzedet is és az adottságaidat is kölcsönbe kaptad Istentől? (folyt. köv.)

Dan Doriani
 
 
0 komment , kategória:  A férfi, akit Isten formál  
     1/8 oldal   Bejegyzések száma: 75 
2020.05 2020. Június 2020.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 481 db bejegyzés
e év: 3633 db bejegyzés
Összes: 35815 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1236
  • e Hét: 4138
  • e Hónap: 65807
  • e Év: 184899
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.