|
2012-10-11 16:40:54, csütörtök
|
| |
| |
Bognár Barnabás
Zajtalan rezeg
Zajtalan rezeg a levegő,
párája pattan, eloson,
oly hontalan szegény,
a semmiben lebegő -
nézd, nézd, nem akarom,
hogy ne fájjon szívem helyén
a kő.
Minden idő az arcomra ül,
mely félelem nélkül telik el,
minden más csak tolongva
gyűlik a szíven belül -
ezért sírni fogok, s félni kell,
ha vétlen fényed otthonomra
derül.
Hallgat a tompa döbbenet,
nem kérdezek, s nem felel,
hisz csak őrizni jöttem én
láthatatlan közeled -
úgy úsznék az égre fel
- mint fák közé a fény -
veled.
Kísérlek karöltve, szótlanul -
az álmokat te is szereted,
hadd gazdagodjak, én szegény,
hagyj egy kicsit józanul
- a kúrálhatatlan részeget -,
hadd legyek fent, s az erény
alul.
Minden rossz és kevés, ami van:
nézek feléd szikrázó szemmel -
végül kezdek valamit életemmel,
csak ne lennék ily önmagam -
fejemet két kézzel emelem fel,
s harminckét foggal harapom el
szavam.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Bognár Barnabás |
|
|
|
|
|
Offline
