|
2020-06-01 17:20:38, hétfő
|
| |
| |
Simkó János:
Spulni
A jó olvasó nem az írót keresi a műben, hanem saját magát. S a műnek, ha valóban mű, annyi jelentése van, ahány olvasója. Ezért kimeríthetetlen Tőzsér Árpád
Apai nagyapám szabómester volt és a világ legnagyobb történetmesélője. A világ persze a zuglói Novibazár - később Rózsavölgyi - tér volt, közelebbről a Nagypapa műhelye, ahol két varrógép, duzzadó vasalópárnák, férfi ujjvégen is nyitott gyűszűket tartó kerek, mindig nyitott fémdoboz, tűpárnák befűzött fércelő- és varrótűkkel, és minden fiókok legizgalmasabbja, egy hatalmas gombos doboz ezerféle és ezerszínű gombokkal jelentették egy gyerek csodálatát kiváltó tárgyakat. Nem hagyhatom ki a felsorolásból a fa cérnaorsókat, amelyek, ha lepörgött róluk a cérna, átkerültek az én tulajdonomba. Nagypapa csak spulninak hívta ezeket a nagyszerű gurigákat, amelyek a vasalódeszkán indultak útjukra, hogy aztán a műhely sarkában lévő sezlon alatt landoljanak.
A legjobb azonban ebben az elvarázsolt kastélyban mégis csak az volt, hogy nagypapa nem királykisasszonyos meséket mondott, hanem a saját életének epizódjait bízta rám. A térdére ültetett és miközben hajtotta a Singer varrógépet, csodálatos történeket mesélt el. Néha a kezem útban volt, doboltam a varrógép fényes-barna asztallapján, de akkor finoman félretolta a kezem, és máris járt tovább ütemesen le-föl a varrótű és folytatódott a történet is. Emlékszem, hogy ezek nem egyszerűen mesedélutánok voltak, hanem igazi beszélgetések a világ nagy dolgairól komoly férfiak között.
Tele voltam kíváncsisággal és érthetően kérdésekkel is, és nagypapa minden kérdésre válaszolt. És soha nem csak igennel, vagy nemmel, hanem példával, tréfával, meglepő vagy éppen furcsa magyarázattal.
Nagypapa délelőtt 10 órakor tízóraizott, a borotvaéles fércelőkés szalonnázó késsé alakult és leheletfinom szalonnacsíkokat rakott a komótosan megformált kenyér-katonákra. Evés közben is kérdeztem, és miközben nagyapa elmagyarázta, hogy ,,magyar ember ha eszik, nem beszél, kivéve, ha nagyon fontos dolgot akar mondani", így aztán folytatódott a kérdez-felelek játék, mert mi lehetne fontosabb Gefron kutya történeténél, aki megvédte a kakasunkat a ravasz rókától. Erre a legnyilvánvalóbb bizonyíték az volt, hogy minden reggel kukorékolt a kakas. Következetes férfi logikával könnyű belátni, hogy a kukorékolásra nem kerülhetett volna sor, ha Gefron nem védi meg.
Közhely, de hát vannak fontos közhelyek: a gyerekkor a leghosszabb a világon. A szüleinknek, nagyszüleinknek mindig gyerekek maradunk, akit féltenek, akiért aggódnak, és akkor is Csurinak hívják, ha elmúlt 60 éves. Alighanem ezért maradhattam így hetven fölött is gyerek, aki a történeteken és a fa-spulnikon kívül kapott egy fontos tudást. Az unokádnak mindig válaszolni kell! Nem lehetsz fáradt, nem fogyhat el a türelmed, nem söpörheted le az asztalról a kérdést, hogy ez most nem fontos, nem terelheted másra a szót: a kérdésre válaszolni kell! Ez az örök barátság titka unoka és nagyszülő között.
Közben azt is megtanultam Kosztolányitól, hogy ha nem teljes tudásoddal és tiszta szívből válaszolsz, akkor úgy járhatunk, ahogy a költő megírta:
Mily gyorsan távolodsz a nagy időben
tőlem, fiam.
Már idegesen kelsz föl az ebédtől,
eltűnsz, szaladsz.
újságot olvasol, amikor beszélek,
kurtán felelsz.
Barátaiddal vagy. Üres a szobád.
Üres a lelkem.
Akinek üres a lelke, az már nem kérdez. Aki nem kérdez, az már nem kíváncsi a világra. Aki nem kíváncsi a világra, az már nem gyerek. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
