Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Szemlér Ferenc versei
  2020-02-25 21:00:25, kedd
 
 







SZEMLÉR FERENC VERSEI


Szemlér Ferenc, (Székelyudvarhely, 1906. április 3. - Bukarest, 1978. január 9.) romániai magyar költő, író, műfordító, kritikus, atyja id. Szemlér Ferenc költő, író, magyar nyelvész. Jogi tanulmányokat végzett, ügyvéd és újságíró Brassóban. 1945 után Bukarestben telepedett meg, vezető szerepe volt a romániai magyar irodalomban, egy ideig az írószövetség titkára. Állami Díjas. Alig van irodalmi műfaj, amelyben ne szólalt volna meg: versek, regények, színművek, memoár, esszék egész sora maradt utána, amelyek megrostálása, kritikai értékelése még várat magára. Rendkívüli termékenysége nem mindig minőséghordozó. Válo­gatásunkat az alkotásának érett szakaszában lévő költő hatvanas években született verseiből végeztük.

Természetes közegének érezte a kisebbségi sorsot, s műveiben is ennek az érzésnek ad hangot. A háborúban a dél-erdélyi magyar értelmiség félelmeinek adott hangot, s őszinte hittel üdvözölte a kommunista fordulatot. Ez a politikai irány sematikussá tette költészetét. Az 1960-as évektől ifjúságának emlékeit idézte föl, a táj szépségét festette kulturális élményeiről beszélt, elégikusan adott számot az öregedés fájdalmáról.



Szemlér Ferenc: Válogatott versek

Link











APÁM ÉS ÉN


Apámnak már ilyen korban
urak köszöntgettek sorban.
Híre hízott évről-évre
s püspök hítta meg ebédre.

Gyermekei gyarapodtak,
ősz hajai szaporodtak
s ellenei is becsülték
tisztes gondban öregültét.

S jutott legnagyobb fiának
csak a szégyen, csak a bánat!
Se a földön, se az égen
nincsen immár tisztességem.

Fegyveresek lesnek engem,
lakom örök idegenben
s a ruhámat vonná
oszló tetememről a poroszló.

Aki rám néz, el is fordul,
vagy csak gúnnyal elvigyordul
s inkább köpne szemtől-szembe,
minthogy előre köszönne.







BALERINA




Ím, itt e nő
magastetejű zöld kalapban!
Előkelő!
És fiatal!
És ellenállhatatlan!
Az oldalára bal
felől nagy táska lóg.
A derekára jobb
oldalt lecsüng egy kurta bog -
avagy cilícium gyanánt
keskeny kötelet övezett? ...
Tűsarkai nyomán
likasodik a kövezet,
amely felett
gótikusan megnyúlt alakja
mégis aszkétaként lebeg,
s meg sem remeg
az utca-por alatta.
Oly könnyed s légies
- mintegy röppenne föl -,
mamája tartja egyfelől,
a férje másfelől.
Oly szűzi és oly égi ez
a nő, hogy aki ránéz,
csupán imádná, -
a bámész
imádata
soha
nem forrósulna vággyá.







EGYMÁST VÁLTVA


Fát hasogatok minden este,
hogy reggel alhass, pihenhess te.
Tűzhelynél telik minden ested,
hogy reggel ehessek s vihessek.
Vigyázzuk egymás álmát ébren.
Érted én, s virrasztasz te értem!
Élünk egymást segítve, váltva -
készen életre és halálra.







ELLENEM S VELEM


A múltból mind megjönnek ők,
kik társaim voltak előbb,
kik éltek ellenem s velem,
kiknek neve történelem.
Ki gonoszul gáncsot vetett.
Ki talpra emelt engemet.
Ki gyűlölt, mocskolt és tiport.
Ki lemosta rólam a port.
Ki ifjan ágyából kivert.
Ki öregül is még ölelt.
Kit értem öntött el heve.
Ki lúdbőrzött, míg vert, bele!
Aki imádott, ki utált,
éltet kívánt rám, vagy halált.
Körülvesznek a kedvesek,
körül az ellenségesek.
Választanék is: mi a jobb?
Élni-lenni mi biztatott?
Idáig mitől értem én
túl éltem felén, túl delén?
Aminek földem és egem,
minek magam köszönhetem?
De minden szerte- s összefut.
Hol búzát látok, hol ocsút,
hol ez a jó, hol az a rossz,
hol simogat, hol ostoroz,
egyként gyógyít, egyként sebez
gyilkos ma az, óvóm ma ez...
Barátom, avagy ellenem,
mind rosszat és jót tett velem,
akár a sors, míg valakit
szétzúz és újjáalakít.







ENGEMET HÍVNAK VARGA KATALINNAK

Kiss Andrásnak ismeretlenül


Hol is születtem én?... S mikor?... Homályos
a holtak emlékezete... Olykor erőltetem
nem-létező agyam elporlott tekervényeit,
de oly nehezen ködlik föl az eszme,
vagy kép, hogy szinte fáj... S mi volt a nyelv,
melyen egykor beszéltem?... Íme, lassan
ez dereng föl elsőnek ama szürke semmiből.
Vajon miért?... Igen, igen: én egykor úgy beszéltem
magyarul mint szülötte nyelvemen*, anyám
soká így oktatott s a játszótársak is
ezen a nyelven szerettek vagy gyűlöltek engem...
Ö, most már azt is tudni vélem: merre és
milyen vidékeken, hiszen nemes Kőhalom széki
halmágyi születésűnek vallom magam. De mégis
mi lehetett nevem?... Jaj, már ez is eszembe
ötlik: engemet hívnak Varga Katalinnak,
vagy úgy hívattam, amíg éltem!... Minek is
éltem vajon?... Erre bizony aligha lelnék
feleletet köd alatt sejlő egyszáz s hetvenöt
nehéz évek múltán a porban és a feledés
valódinál is fojtogatóbb porában. Ámde mégis
éltem és cselekedtem. Kenderrel szoktam vala
kereskedni születésem helyéről, Halmágyról
némely brassai kötélverő mesteremberekkel,
s mivel azok közt egyesek a nékiek
hitelbe adott kenderem árát eltartóztatták volt,
panasszal mentem egyenesen Bécsbe, hiszen
Szebenben a német nyelvet is tanoltam
s az írást is gyakorolhattam. De vajon
románul hol okultam később annyira,
hogy még haló poromban is tudok ilyen jól?...
Bár csak jutna eszembe még egyszer!... Persze hát:
Kepernyésen túl, Abrudbánya mögött valami falvak
nyomorú jobbágyai közé keveredtem ... istenem,
hogyan is hívták ama vidéket? ... valami búsnak,
mert oly keserűlten szenvedtek mind az ott lakók
a bányák, vármegyék, a fiskus urai, meg az adószedők,
nyomorgatásai miatt... tán búcsúkon kellett volna könyörgeni
nyomorgatásaik miatt... És ők nem engedtek búcsút
vennem tőlük, és én se tudtam a szánalom miatt s maradtam
ottan hosszú hét évekig, mivel sírván kérleltek egyre,
David Pavel siránkozott és, uramisten hogy is hítták?...
Criznic Toader!... s még mások is: hadd mondjam el
panaszaik a Felsőbbségnek panasszal csupán,
soha nem lázadásként ama gornyikok s collectorok
ellen... Igen: úgy hítták ama helyt, hogy Bucsum!...
Mentem is akkor hosszú hét esztendők napjain
Ferenczi Dávid abrudbányai és Vida Bálint
nagyenyedi ügyvéd urakhoz írásba tétel végett,
s mentem tovább törvénybíró urakhoz, ismét
föl Bécsbe a császár s kisebb fenségek elé, leginkább
gyalogszerrel, többnyire éhen, mert fülemben
ott jajongtak az éhes gyermekek és asszonyok,
románul, amennyit az érdekelt községek közti
mulatásom idején tanoltam. Visszajövén közéjük,
mondtam nekik a templomok és bírói lakok előtt,
házakban, udvarokban, csűrökben és mezőkön, amit ott
felsőbb urak szóltak, hogy igazuk nekik van,
nem bányatiszteknek, falubíráknak, erdőkerülőknek és
adószedőknek és egyéb apró ravaszkodóknak,
csak a törvénynek, földönjáróknak, a szegénynek -
tisztelettel a Felsőbbség iránt!... De furcsa
így rög-alakban emlékezni, hogy maga a nagypap,
Saguna fogatott el engem, és úgy vitettem
börtönbe, mint gonosztevő és lázadó s a bucsumi
nép lázítója... én a szegény halmágyi született,
de igazságos asszony, amaz ortodox hitű
lakosok védelmezője, holott saját vallásom
evangélikus luterána vala, én magam pedig
mindössze negyvennégy esztendős... Jaj, a holtnak
oly nehéz mindezt értelemmel fölidézni, meg sem
kísérlem immár De a talaj mélyéből mégis
megszólítottam volt egy arrajáró vándort -
Kepernyés, Abrudbánya, Zalatna és Bucsum
ösvényeit tapodta az én régi fogadott otthonom
vidékein, melyekre holt agyam oly nehezen
emlékezik, tán nem is emlékszik, csak ködgomoly
alakjában lebeg a nemlétező sejtek mélyein
mint gondolat - mondom, megszólítottam valakit,
kérdezze meg titokban, vajon gondolnak-e rám
a most élők?... De ő csupán fejét ingatta, s nehezen
jutott eszébe, hogy mint utcanevet látott valahol,
és szobrom is ott állong holmi útfelek
fái alatt, ha nem is zajgó város főterén,
és költők emlékeznek rám s képrajzolók
és régi perek kutatóiként tudósok, mégis-mégis
kevesen, amint a régen eltávozottakkal szokás...
Milyen méltó s vigasztaló szerencse, hogy
homályos már emlékező erőm, sehol-sincs
agyam régtől elporlott tekervényeiben immár
nem ködlik föl az eszme vagy a kép
és bennük többé semmi, semmi, semmi sem sajog.







ESTI FOHÁSZ


Este van, alkonyat
Csend borul a tájra,
Néma éj a fáradt
embert
Pihenőre várja...
Istenem, jó Atyám,
Könyörögve kérünk:
Védj a rossztól, légy
velünk,
Míg pihenni térünk.
Ámen







AZ EXPRESSZ


Ismét hallom az expressz hideg huhogását.
Lent a fagyott
völgy mélyén tompán görög ez az érdes
hajnali jel.
Némult negyedek, fojtott felek, egész esteli órák
óta hallom, ahogy
szólogat és hív. Sürgeti-sürgeti mindazokat,
akiknek mennie kell.

Már kapom is batyumat, s vasútnál sietősen
jegyért állok be a sorba.
Már készülök is fellépni a lépcsőn tele kézzel
és súlyos barna csomaggal.
És már valamely idegen akarat s a sajátom is
mintha előre sodorna.
S ajkam tele néma szavakkal, s számban hamvába
hal a konok dal.

És mégis egyre maradnék e tágas, ez édes,
e gonddal-bajjal tele völgyben,
hol a télre egyre tavasz jő és hol a nyárra majd
bizonyára ősz jön.
De semmi se hervad. Mint a fenyő ragyog életem is
csupa zölden,
S tű-levele szuronyos seregével még az időt is
hátha legyőzöm.







GYÖNYÖRŰM


milyen gyönyörű voltál
mint a hajnali zsoltár
mint egy tavaszi oltár
mint nyár eleji zöld-ár

mint felragyogó ékkő
mint levegőég kéklő
mint hóharmatos hétfő
mint titokzatos kútfő

mint vihatatlan hídfő
mint vérrel vésett versfő
s mintha belülről forrna


ömlik a Vezúv-forma

múlttá fordul a forma
foszlik az idő korma
mindenről ami volt már
egykor hajnali oltár
régen tavaszi zsoltár
régen tavaszi zsoltár

most is csak annak látlak
soha nem múló másnak
aki gyönyörűm voltál
aki gyönyörűm voltál







HANYATT A MEZŐN


Lassan belátta: így vagy úgy,
de meg kell halnia,
idegen arccal nézte már
hazája s otthona.
Tudta: ki helyet nem talál,
egy útja van csak, a halál.

Már-már örült, hogy menni kell
s gyorsan számot vetett,
mit hagy itt szépet, nagyszerűt,
bánni érdemeset -
és maga is csodálkozott,
hogy szíve rendesen dobog.

Mint ki tehertől szabadul,
körülnézett s felállt.
Nem látta többé szörnyűnek
az elképzelt halált.
Oly könnyű lesz átlépnie
a semmiből a semmibe.

Nyugodtan dőlt hanyatt el a
gyomos, füves mezőn,
egy fecske röpke köreit
nézte révedezőn.
S bár önmaga nem tudta még:
érezte,hogy a fecske szép.







HOGYHA GONDOT VISELNÉL RÁM


Viselj rám egy kicsit gondot!
Ne ügyeld azt, amit mondok,
de ha elszakad az ingem,
foltozgasd meg, szeress engem!
Párosítsd meg a harisnyám,
tartsd a szobám mindig tisztán,
reggelimet készítsd tejjel
s kínálj magad mellett hellyel.
Mindennapra főzz ebédet,
csak azt, amit a szegények,
de amit adsz, kedvvel adjad,
mintha adnád tenmagadnak.
Ha anyámra emlékezném,
mint az árnyék simulj mellém,
s amit ő is adna mostan,
te is add, de százszorosan!
Hogyha volnék nyughatatlan,
takarjon be puha paplan,
vesd meg ágyam, s észrevétlen
simogass meg a sötétben.


Hogyha volnék tele sebbel,
kenni testem ne feledd el,
hogyha volnék mint a poklos,
légy hasonló orvosokhoz,
hogyha volnék kitaszítva,
rejtekedbe fogadj vissza,
hogyha volnék immár halva,
büszkén fektess ravatalra!...
Jutalmad tán semmi lészen,
csak én leszek, de egészen,
fejtől lábig, szívtől szájig,
minden birtokoddá válik.
Elfeledném az anyámat
s már csak téged akarnálak
ébren, alva... szólva, némán...
hogyha gondot viselnél rám.







KARÁCSONYRA


Foszlik a fény, fogy a hő,
közeledik az idő,
meg kell már születned!

Gyűlnek is a pásztorok,
igazodik száz torok
édes énekednek.

Nem tudjuk, hogy merre fog
jót jelentő csillagod
rőt egünkre kelni.

De a jászol barma vár
s három keleti király
készül útrakelni.

Az alázott s a szegény
sorsa sűrű éjjelén
jöttöd után reszket.

Nem lehet, hogy annyi test
s lélek vágyát félrevesd
és hogy ne szüless meg!

Vérben, vasban nevedet
rebegik a nemzetek,
suttogják a népek.

Vedd le róluk a sötét
égető vasvesszejét,
ahogy megígérted!

Kezük még tán fegyveres,
de a szemük jelt keres,
jelt, ami segítsen.

Ó, ne hadd csalódniok,
szállj közéjük szép titok,
gyermekarcú Isten!

S mentsd meg, akit szeretünk,
gyermekünk és kedvesünk,
barátunk és vérünk

- S ha majd Krisztus született
áldd meg ősi szeretet,
minden ellenségünk!










KENYÉR VOLNÉK...


Kenyér volnék, hogy megehess,
és vízzé válok, ha ihatnál.
Aranyos körte, véreres
barack leszek az asztalodnál.
Ha ettél ma, kezdd újra másnap,
vigyázz, engem ne kínálj másnak,
te éhes vagy, az jóllakott már.

Megtapogatlak, mint a fény,
s pirosra gyújtom gyönge hátad,
a pórusok bölcs rendszerén
keresztül csontodig bejárlak.
S míg tested hőmben megfürösztöm,
felém fordít az ősi ösztön,
s kitelsz, te drága szép növény.

Körülveszlek, mint levegő,
megsimogatlak megölellek.
Átsiklom orrod remegő
cimpáin, mint a langy lehellet.
Tüdőd lombos, leveles fáját
én lengetem, s véred dagályát
velem táplálja tiszta melled.

És elnyugtatlak, mint a föld,
terülj rám és pihenj meg végül.
Köréd növesztem gyenge-zöld
bokraim bátor menedékül.
S megnyílok egyszer, befogadlak,
örök békémnek átadlak,
ha majdan rossz sorsod megölt.










KÖNYÖRGÉS SZELÍDSÉGÉRT


Én Istenem! Pótold erőben,
Ami hiányzik még belőlem.
Taníts igédhez igazodni,
bölcsességedben bizakodni.

Nehéz utam néhol egyengesd,
Kenyeret adj - kicsit, de rendest!
Szemem, szájam óvjad a szennytől
szívemet védd meg az eszemtől.

Ne sújts szörnyű rettenetekkel,
korbácsodat későbbre tedd el,
Ha majd a szárnyaim kinőttek
és nem reszketek már előtted.

Költőd most még kicsi! Csak ember!...
Tele ezer ijedelemmel.
Ne légy bírája!... légy csak apja,
Ki rossz fiát simogatja.


Szemlér Ferenc: Könyörgés szelídségért

Link








LÁNGOLÓ NAPOK


Lángoló napok tüze éget,
éhes vagyok, ínyem kiszárad -
valamikor ittalak téged
s valál ínyemnek ízes étek...
hol vagy, merre vagy, nem talállak!

Bezártál testem börtönébe.
A lélek tombol és üvöltöz,
halált kíván, ha az a béke
s ha nem csitulhat szörnyű éhe,
mi köze a pokoli földhöz?

Trónon pihensz magas egedben,
angyalszárnyak legyintik orcád
s én, ki öledben melegedtem,
immár nem látlak... feneketlen
száraz sötét a hő magosség.

Két szín alatt kivettelek már,
elpusztulok itt, szomjan, étlen!
Ó, csak ha egyszer jóllakatnál,
jobban minden nehéz lakatnál
fognál világod börtönében.

Ízed érzi porlepte nyelvem,
fogam képzelt húsod harapja -
Miért kellett ezt érdemelnem,
Miért büntet égi szerelmem
rettenetes, forró haragja.







MAGÁNYOS ELMÉLKEDÉS


Szólítalak és nem jelentkezel,
pedig itt bujkálsz valahol közel.
A szekrényajtót meglököm, mögötte
egy árny fut el, vagy tán te vetkezel?
Ugyan szólj már!... egyedül lenni félek,
tudod te is!... "Mért hallgatsz beste lélek?I...
Bujj már elő, vagy itt hagylak örökre!

A fürdőben ma befagyott a csap.
Fűtöttem és izgultam az alatt,
hogy megjössz s rám szólsz, merthogy nem vigyáztam.
De huszonnégy fok volt fagypont alatt
s az aljas víz, látván, hogy elutaztál,
megmerevült. Így 'fagyott be a vastál
s minden ablak így lett jeges a házban.

Ez jelképI ...Tudd meg: te vagy a meleg,
ha elhagysz, én is úgy megdermedek,
mint a ravasz víz a vas mosdótálban.
Hiába gyujtsz engesztelő tüzet,
a mozdulatlan jégálarc keményen
cáfolj a régi, omlótestű lényem
s te nem találsz rám immár a halálban.

S én félek ettől... Mint varázsigét,
nevedet mondom a hidegbe szét,
Ez a varázslat visszahoz, boszorkányl...
Űlj vonatra, vagy seprüre!...a hét
fekete táltos röpítsen idáig,
hol a lábam s a lelkem egybe fázik,
mert kint visong a lepcses-szájú orkán.







MÁMOR


Mintha éjek mélyéről jönne, kopog
vas-sarkával a néma, kihalt
körút kövein. Torka-ajka konok
makacssággal próbál valami dalt.

Kezdi a végén, folytatja most az elején,
itt-ott felébe közepébe vág.
Eszelősen, dühösen-forma serény
nekiszökésre ösztönzi mindegyre magát.

Tán retteg, ha egy percre, csak egy percre megáll,
torkára szakad a hang, megakad.
Körülötte hallgat a pihenő városi táj,
a földszintes ég, a húsz-emelet falak.

Nem hallják milicisták, házak alvói közül egy se,
zsongva csak lámpák higanygőz-holdja figyel.
Ő kezdi, és kezdi, hogy soha el ne felejtse,
amiről azt hiszi, hogy mindig tudnia kell.







MEGNYUGVÁS


Mi van még hátra? öt, tíz év?
Talán még annyi sem...
Keresztemet: az életet
Ameddig kell, viszem...
Hervadt virágok: tűnt remények
Borítják megtett utamat,
De értük bánat, csüggedés
Szívemben nem maradt...
Tudtam örülni szelíd örömöknek,
Bár ritkán hulltak csak le rám
S a lelkem sohse ütközött meg
Bús könnyeim dús zátorán.
Az Isten adta mindakettőt:
Az örömet, a bánatot.
Ő tudja: abból kevesebbet,
Emebből többet mért adott.
Ő tudja: két kis csemetémet
Korán mért kellett sírba tennem
S az élőket miért szabad még
Remélve, félve átölelnem?...
Míg más fölött a gondtalanság
Víg évei csak egyre szállnak,
Ő tudja: mért van annyi gondja
A feleségnek, jó anyának?
Családot áldó hű szívének
Mért nem adódik földi bére
S miért hull sokszor néma könnye
A szűkre szelt falat kenyérre?...
Ő tudja csak. Én nem tudom.
Megyek a rámszabott úton.
Nem kérdezem: meddig, hova;
Hol és mikor
Nyílik meg sírom sátora?...
De mert bízom, de mert hiszek,
Nem szégyenülök meg soha...







MINDEN HALHATATLAN


Életemben most látom legelőször
mint ég a száraz venyige a tág
váradi éjben, hold alatt, a fák
kis négyszögébe zárt kertben. Az őszről

máig esők, havak, csak térdig érő
sarak festették elém képeik.
Mintegy fáj, hogy ily későn lépek itt
a gyökeresen más világba - érő

gyümölcsök lankáira, a vastag
sorú szőlőkbe bölcsszavú, nyugodt
barátokkal! ... Még jó, hogy így tudok
örvendeni az új tapasztalatnak:

e gyors, hatalmas lángokkal ziháló
tűznek, melybe szalonnazsír csepeg! ...
az érlelődő teltség lengeteg
érzésének, mely ritka szemű háló

gyanánt fog össze bennünket s a halkan
lihegő tájat! ... Tisztán hallani
egy-egy kacajt, szót, moccanást, ami
azt sugdossa, hogy minden halhatatlan...







MINDEN VAGYOK


Minden vagyok és mindennek
az ellenkezője is,
az égi derű vagy ború
a béke vagy a háború,
az igaz és bizonnyal a hamis.
Vagyok a jó és mellette a rossz,
a vigyázó s aki oroz,
a vegyület vagyok és az elem.
Az energia vagyok s az anyag,
a bátorság s a félelem,
szorgos vagyok s hanyag.
Vagyok a kedves s az utálatos,
a gyűlölet vagyok s a szeretet,
kire rálépnek és aki tapos,
ki torkig telt s ki nem kap eleget.
Vagyok a sötét és vagyok a fény,
az elavult s a friss.
Én te vagyok és én vagyok csak én...
minden vagyok és mindennek
az ellenkezője is.







NYÁR MÚLTÁN


Látod?... a zöldes fényü lomb lehull már homlokomról
és ajkamból kihervadnak a vérvivö erek.
Szikár vagyok mint őszi fa, mely fürge télre gondol
és borzong, mert már meztelen, magányos és rideg.
Tudom, te láttál másnak is... mikor neked rügyeztem
és lángoló virágaim gyujtotta nyári nap -
szeretsz-e így is, amikor vázát mutatja testem
s félős hidegtől koccanók a meztelen fogak?
Lám, most derül ki, mennyit érsz s neked én mennyit érek
és hogy jövőnk mit rejteget: bukást-e vagy csodát?...
A mult nyár leplét ölti fel mord télen át a lélek,
a bölcs növény levetkezik, úgy védi önmagát.







NYUGTALAN MADARAK


Reggel nyugtalan madarak
nyüzsögnek ablakom alatt.

Ébredj! Ugorj fel! Nyisd ki! - peng
csőrük a hűvös üvegen.

Felhős az ég, havas a táj:
morzsát keress, magot dobálj!

Szívedet tárd, törd, szórd nekünk! -
kopogják egyre odakünt.







OSZLADOZNAK A FELHŐK


Oszladoznak a felhők. Gyűlnek.
Pillogtat a kerek vidék
fölött hol mélább, hol derültebb
szemével az estéli ég.

Már-már mindegy. Alig is látszik.
Emlékszel?... más volt még minap.
Halált lehelt a borulás itt,
s fehér feltámadást a nap.

Fagy volt a fagy. Hőség a hőség.
Öröm az öröm. Könny a könny.
Most lagymatag a füst-ködös lég.
Csupa egyformaság. Közöny.

Sugaras a nap s sugaratlan.
Édes a légkör s keserű.
A derű: néma ború gyakran.
S a ború még némább derű.







SEGÍTS REMÉNY!


Csak az akarat nem elég,
hogy búmat kiöntsem eléd...
Valami más is kellene,
nyugalom!...béke!.. lágy zenel...
Hogy szólhatna a szerelem,
ha üvölt a történelem?!...

Hónapok óta dadogok,
mint szélütött, mint félhalott.
Miként a megijedt gyerek,
kísértetekre figyelek...
Ha indul szájamból a dal,
koromba, könnybe, vérbe hal.

Fennen kezdtem az ifjúság
táguló tüdejű dalát.
Rólad beszéltem, gyönyörű,
szép-homlokú, meleg-ölü!
De farkasok, nem emberek
hallgattak!... "Nos, hát mit tegyek?

Mint Szaharában szomjazó,
mint skorbutos sark-utazó,
várom a mentőt, a kezet,
aki hazámba elvezet,
ki testemért, vagy lelkemért
a sátánnal is harcra kélt.

A halál félelmes kezét
számról feszítsd egy percre szét,
hadd nyíljék újra mondani,
ami szép, ami emberi,
mit csak egyszer s én láthatok,
mi elvész, hogyha hallgatok.

Valaha ezt is tudtam én!... -
Segíts rajtam, kegyes remény,
egy percre bár, de visszaadd
fiatal fényes hangomat,
az ember hangját, mely a bolt
lelkek csöndjén is túl sikolt!







SZORONGÁS


Odaadnám akármi pénzem,
vagyonom, ha volna, egészen,
ha csak egy percre is levenné
kezét torkomról a halál
s ne válnék minden félelemmé
ami egyszer útamba áll

Kuvikot látok a madárban,
fagyott patakot lanyha nyárban,
kihűlök asszonyom ölében,
megáll a szó az ajkamon.-
Várom: mikor lép már elébem
a Szörny és mikor fojt agyon!

Intések, jelek, jelenések
kendergőzétől vagyok részeg,
bódultan kapkodok utánad,
de csak képzellek, nem vagyitt.
Iszonyodom. A test kifárad.
Lelkem növesztí árnyait.

Mosolyogj rám, napom! világom!
varázsigéket szólj a szádon!
vonj ki e sűrű borzalomból
mielőtt még megdermedek!
Bujtass el, ments meg önmagamtól,
ringasd el félős gyermekedI










TÉL ÉS NYÁR


Szerettem a telet,
mint a gyermek szeret,
kabát nélkül, fázás nélkül
tűrtem a hideget.

Mezőket havasan,
fákat havason,
sídeszkákkal ifjú vállam
fárasztottam agyon.

Most, ha bukik a nap,
fáradtan hajlanak
felém az este karjai,
s a fogyó sugarat

úgy visszatartanám,
mint ahogy hajdanán
tartottam volna a havat
a földön és a fán.







TÉLI TÁJON

Valaki megy a téli tájon.
Fölötte hó, alatta jég.
Hogy óvakodjék, hogy megálljon,
mindegyre rákiáltanék.

Folyók, mocsarak jege vékony.
Szakadékot takar a hó.
Bármerre tart, a föld csalékony,
örvény a víz és buktató.

Akármit szólok, rám se hallgat.
A füle süket. Szeme vak.
Nem hall vészjelt, csak diadalmat
Célt lát, nem öldöklő havat.

Átlép-e léket, ér-e partot:
ködös szemem nem látja még.
Ő megy. Mind bátrabb, mind kitartóbb.
Fölötte hó. Alatta jég.











 
 
0 komment , kategória:  Szemlér Ferenc  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2020.07 2020. Augusztus 2020.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 16 db bejegyzés
e év: 276 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1707
  • e Hét: 8051
  • e Hónap: 34674
  • e Év: 172046
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.