|
 1/22 oldal 
|
Bejegyzések száma: 210
|
|
|
|
|
|
2021-05-23 15:20:52, vasárnap
|
| |
| |
Ők voltak a ducik, a dagadékok vagy a zsírpacnik. így hívták az osztály 4-6 hetente váltakozó pácienseit.
Nem mondták a szemükbe, ez csak így szállt a kórház folyosóin, a kórtermekben
Évekkel ezelőtt hozták létre a kórház ezen osztályát a kórosan elhízott tizennyolc év alattiak részére. A legfiatalabb beteg 9, a legidősebb 14 éves volt. Jöttek évről-évre, hónapról- hónapra. Kinek mit írt fel a háziorvos, általában 4, a súlyosabb eseteknek 6 hetes diéta, fogyókúra.
Sok pénzt nyelt el a kórháztól az osztály fenntartása, mert nemhogy csökkent, inkább nőtt a látogatók száma. Túl sok gyerek volt visszatérő beteg. Hiába értek el a pár hét alatt eredményt, az ugyanúgy, vagy hatványozottan tért vissza súlyfelesleg formájában a gyerekekre.
A kórház vezetői összedugták a fejüket. Nincs értelme így ennek az egésznek, nincs számottevő eredmény. Nem segít a felírt diéta, nem segít a megkövetelt mozgás, nincs ellenőrizve, nincs számon kérve és valamiért nem tudják tartósan megtartani az eredményt.
A főnővér vetette fel, hogy kellene egy pszichológus, mert ezeknél a betegeknél nem 10- 15 kiló feleslegről beszélünk, hanem több tízkilónyi, akár egy gyermekméretnyi súlytöbbletről. Ennek nemcsak a sok felesleges rágcsálnivaló, a cukrozott üdítők, vagy a mozgáshiány lehet az oka. Itt mélyebbre kellene ásni.
Megbeszélték, engedélyt kértek, s adtak a pszichológiai segítségnek egy év lehetőséget, hátha mozdít valamit a leadott kilók irányába. Tavasszal adták fel a hirdetést, hogy pszichológust keresnek az osztályra. Jelentkeztek néhányan, de kevés fizetést ígértek, s a régen pályán lévők nem érezték ebben a feladatban a kihívást. Már éppen feladták a reményt, amikor ősz derekán besétált az osztályra egy szakállas fiatalember, aki éppen most lépett ki az iskolapadból és érdekelte a lehetőség.
A kórház vezetője kétkedve méricskélte végig a frissen végzettet. Ennek a fiatalembernek olyan volt a hangja, mint egy versmondónak, olyan szabályosan volt nyírva a szakálla, mint egy színésznek és öltönyt viselt. Nem ilyennek képzelték el a pszichológusukat. de mivel nem volt más jelentkező, felvették.
Az első munkanapon bekísérték a szobába, ahol rendelhetett.
A szakállast kirázta a hideg.
A főnővér zavartan elmosolyogta magát:
- Ne haragudjon, kedves János! Itt nem mindig működik a fűtés, lehet lesz olyan, hogy fázni fog.
János vállat rándított, s visszamosolygott a nővérre.
A kórház közölte a betegekkel és a szüleikkel, hogy új kórházi gyakorlat lesz. A gyerekek a napi foglalkozásokon túl hetente két alkalommal kötelesek megjelenni a pszichológusnál is.
És jöttek Jánoshoz.
A pszichológus megdöbbent a betegein. Nem volt száz kiló alatt egyik sem. Hatalmasra nőtt, eltorzult testű gyerekek, akiket nem bírt megnyitni. Mert harcoltak a páciensek a súlyukkal, s harcoltak a tinédzser kor éppen bezáruló világával.
Hiába tanulta, hiába olvasott sokat róla, beszélgetett, csevegett a gyerekekkel, de nem lépett velük semerre.
A megakadt beszélgetések mellett pedig nagyon sokszor fáztak, nem is figyeltek rá, mert csak dideregtek a kanapén ülve.
A kórház nem tudta megfinanszírozni a fűtés megjavítását, ő bütykölgette, s így néha egészen meleg lett a szobában.
Mindenesetre bevitte az egyik gyerekkori takaróját, ha valamelyik gyereket rázná a hideg, majd ezzel betakaródzik.
Még az édesanyjától kapta ezt a piros takarót, s mivel jó nagy volt, jó meleg volt, behozta.
Aznap Zsoltikával kezdődött a reggel. Zsoltika a 12 éves 120 kilós kiskamasz. Zsoltika, aki soha egy szót sem szólt sem hozzá, sem máshoz. Mindent megcsinált, amit kértek tőle a nővérek, az orvosok, de a köszönésen kívül nem szólalt meg. Jánoshoz is bejött, köszönt, leült a kanapéra és végigülte csendben az egy órát, ami rá volt szánva. Zsoltika volt a legnehezebb eset.
János elolvasott róla mindent. Évek óta visszajár, középosztálybeli szülők egyetlen gyermeke. Teljesen átlagos család, akik a fiúknak mindent meg akarnak adni. Zsoltika nagyon jó tanuló, de az osztályban sem barátkozik senkivel, ha megnő, építész szeretne lenni.
Leült a szobában, kezét maga mellé ejtette és leste a plafont, a szoba sarkait.
János tehetetlenül nézett végig ezen a hatalmas gyermektesten. Mit kezdjen ezzel a fiúcskával? Tőle várják a megoldást és nem ért még el eredményt egyiknél sem. Hetente behívta a kórházigazgató, beszéljen, mi újság a gyerkőcökkel, de ő igazán semmit nem tudott még mondani róluk.
Csak beszélget velük, kivéve Zsoltikát, ő hallgat.
A gyerek megrázkódott, János fentebb vette a fűtést, éppen működött a konvektor, s odatette a gyerek mellé a piros takarót.
- Terítsd magadra nyugodtan!
Zsoltika ránézett a takaróra.
- Az anyukámtól kaptam- folytatta János.- Képzeld, ez egy igazmondó takaró!
A fiú óvatosan megérintette. A pszichológus észrevett valamit a gyerek szemében. Valami szomorúságféle, valami érzelem? Folytatta.
- Ha valami butaságot csináltam, vagy volt valami óriási titkom, amit nem akartam elmondani, akkor magamra tettem ezt a takarót és ennek olyan varázsereje volt, hogy megvédett. Amit a takaró alatt mondtunk el, az védettséget kapott a leszidástól.
A fiú megfogta a takarót, s halkan szólt:
- Valami titkot?
János igyekezett megőrizni önuralmát.
- Azt bizony! És képzeld, megvédett a büntetéstől is! Pedig hidd el, sok csínytevésről, sok rossz osztályzatról vallottam én a takaró védelmében, de az anyukám azt mondta, ha a takaró a kezemben van és elmondom a butaságokat, nem lesz büntetés!
A gyerek óvatosan magára húzta, betakarta vele a lábait, a hasát, felhúzta egészen a köldökéig, s rátette a két kezét, hogy ne csússzon le róla, beleszagolt a takaróba.
- Jó az illata.
- Anyukám mosta ki- mosolygott János, mert ezt tényleg az anyukájától hozta el, valóban ő mosta ki.
- Az anyukája?- nézett a fiú a felnőttre.
Olyan szomorúan nézett Jánosra, hogy ez egy kicsit megdöbbentette őt, egy kicsit megijesztette. Mi történt most? Mi indult el a gyerekben?
Nem mert megszólalni, mert látta, hogy a gyerek rakja össze a szavait, végigsimítja az igazmondó takarót, valami történik. Hosszúnak tűnt az idő, amikor megszólalt a gyerek.
- Az anyukájától kapott titoktartó takaró.
Elmosolyodott a gyerek, látszott, hogy a takaró alatt matat a zsebében, és egyszer csak elővesz egy radírt, mutatja János felé.
- Nekem ez maradt anyukám után.
Meglepődött a szakállas. De hiszen ez a gyerek családban él! Hogy maradhatott ez az anyukája után? Talán összecserélték a gyerek aktáit. Az nagyon nagy hiba lenne!
- Ne haragudj Zsoltika, de ezt nem értem!- zavarában megvakarta fekete szakállát.- Anyukád után? Neked van anyukád. Vagy nem jól tudom?
A gyerek idegesen beleharapott a szája szélébe. A pszichológus már attól félt, vérezni fog. De ez a hatalmas testű kisfiú csak harapdálta saját száját, s látszott, hogy elindulnak, legördülnek a könnycseppek az arcán.
- Tudod, amit a takaró alatt mondasz el, az titok.
Szőke haja és sötétzöld szeme volt a gyereknek.
- Ígéri? Megígéri János bácsi?
- Megígérem.
Ismét a földet nézte a fiú, nézett bele az emlékeibe; látszott, hogy gondolkodik, hogyan mondja el, mit mondjon el a piros takaró védelme alatt. Halkan indultak meg belőle a szavak.
- Nem anya és apa az igazi szüleim. Magukhoz vettek, mikor négyéves voltam. Az igazi apukámat nem ismertem, de anyukámat igen. Anyukám és én együtt éltünk.
Gurultak le az arcán a nagy könnycseppek.
- Arra emlékszem, hogy beteg lettem és ment velem és anyukámmal a mentő a kórházba. Anyukám fogta a kezem és rászólt a mentősbácsi, hogy ne puszilgassa az arcomat, de ő mégis puszilgatta és fogta a kezem és nyugtatott, hogy nem lesz semmi baj, kicsim. Úgy hívott, hogy kicsim.
János látta, milyen mélyeket lélegzik a fiú, látta, hogy ez még nem az igazi történet, ez még csak a kezdet.
- Úgy emlékszem, hogy sokat hánytam. Hánytam nappal és éjszaka és azt mondták, hogy ki fogok száradni, ezért kell a kórház. Emlékszem a fényekre a folyosón és anyukám arcára meg a kezére, mert ott is csak fogta a kezem. Azonnal infúziót adtak és nem engedték, hogy ottmaradjon velem. Anyukám mindenkivel beszélt, láttam, ahogy jár egyik nővértől a másikig, meg az orvossal is beszélt, de nem engedték. Még bejött hozzám, megpuszilt és azt mondta, minden rendben lesz, reggel visszajön. Amint felébredek, ott lesz.
Megrázkódott a gyerek teste, mintha egy valahonnan mélyről jövő zokogást fojtott volna el. Már nem rágta a szája szélét. Igyekezett mélyeket lélegezni, összeszedni magát, mielőtt tovább mesélt volna.
- De nem volt ott. Emlékszem rá, hogy még fel is ültem, hogy körbenézzek, nem bújt- e el valahol, de nem. Anyukám nem volt sehol.
Megállt a történet. Megállította a sírás, nemcsak könnycseppek gurultak le az arcán, hanem felszakadt az előbb elnyomott zokogás, s utat tört a mély fájdalomnak. Anyukám nem volt ott. Rázkódott a gyerek a zokogástól. János zsebkendőt adott neki. Hagyta sírni.
Zsolti csak markolta a zsebkendőt, eltűnt vaskos ujjai között. Percek teltek el, míg valamelyest megnyugodott. János nem akart megszólalni, félt, hogy megakad a történet.
Megigazította kerek pocakján a piros takarót, s ismét mesélt.
- Nem tudott értem jönni senki. Nincs rokonunk. A kórházban azt mondták nekem a nővérek, hogy nem hiszik el, hogy nekem nincs senkim. Nekem csak anyukám volt.
A fiú csendben maradt. Nézte a takarót, nézte hosszasan.
- És nem tudom mikor, valakik értem jöttek. Mikor nagyobb lettem, akkor mondta el apa és anya, hogy azok a gyámügyesek voltak. Értem jöttek és elvittek. Én még kicsi voltam és azt hittem, hogy anyukámhoz megyünk. De nem oda mentünk. Hanem egy otthonba, ahol sok gyerek élt, nagyon sok. És én csak sírtam és sírtam, mert azt gondoltam, anyukám nagyon megharagudott rám, mert nem jön értem. És arra emlékszem, hogy állandóan sírtam és nem bírtam enni.
Megtörölte pulóvere ujjával az orrát. János ismét adott neki zsebkendőt. Elvette, s csak szorította a másik mellett.
- Már nagy voltam, amikor elmondták, hogy anyukámat elütötte egy autó. Anyukám azonnal meghalt, nem sokkal azután, hogy engem otthagyott a kórházban. Akkor nem mondtak semmit, csak azt, hogy nem jöhet értem.
János azon gondolkodott, hogy ő mit tett volna, mit mondott volna egy négyéves gyereknek, akinek senkije nem maradt. Nem tudja, mit mondott volna, de ezt biztosan nem, hogy nem jöhet érte. Ebben egészen biztos volt.
- Nem voltam ott régen. Nem ettem, nem ittam semmit, csak sírtam és vártam anyukámat. A nevelők csak szidtak, meg fenyegetőztek, hogy fejezzem már be az óbégatást, mert kitesznek innen. De én nem fejeztem be. És akkor jött az a nagyfiú.
Ismét csönd lett a szobában. Zsoltika újra rágta a szája szélét, s elkezdett mocorogni a takaró alatt, mintha legszívesebben felállna és elmenne. Ökölbe szorította a kezét, s ütögetni kezdte a száját.
János azt érezte, szólni kell, mert a gyerek nem fogja folytatni, el fog menni. Mit kérdezzen?
- Mennyire volt nagy az a fiú?
A gyerek kizökkent az emlékből, s visszatért a szobába.
- Nem tudom. Amikor elkapta velem a nevelő, nagyon megverte. És én akkor akkorának láttam azt a fiút, mint a nevelőt, olyan magasnak.
- Miért verte meg?
Zsolti a szája elé tette az öklét, mintha gyömöszölné vissza a szavakat, de azok nem hallgattak rá.
- Ököllel verte, és amikor leesett a földre, még bele is rúgott. Az a fiú pedig ordított, hogy bocsánat és többet nem tesz ilyet.
János igyekezett nyugodtan ülni, igyekezett nem mutatni semmit abból, amit elkezdett sejteni.
- Mit tett az a fiú veled?
A zöld szemek most először a történet mesélése alatt a pszichológusra néztek.
- Hazudott nekem. Azt hazudta, ha vele megyek egy helyre, akkor ott fog várni anyukám. És elmentünk arra a helyre és anyukám nem volt ott. Kérdeztem: Hol van anyukám? Erre ő azt felelte, hogy olyan kis csinos vagyok. Én meg csak kérdeztem: Hol van anyukám? Ő pedig lehúzta a nadrágját és azt mondta, ha megsimogatom őt odalent, akkor idejön anyukám, mert ő csak azután hívja ide, ha én megsimogatom őt. És én megsimogattam. Lihegett az a fiú, én pedig megkérdeztem: Hol van már anyukám? És tudom, hogy akkor már sírtam, mert megsimogattam és nincs sehol. Nem volt sehol. Akkor azt mondta, hogy meg is kell, hogy pusziljam, és akkor már biztosan itt lesz az anyukám.
Lehajtotta a fejét a gyerek, akár ha ólomnehezék lógna a nyakán.
- Mi történt ezután?- kérdezte János.
- Belépett a nevelő.
János jellegzetes mozdulatával megsimította szakállát. Erre nem számított, ilyen történetre nem. Számított chipsre, csokira, tévé előtt való lustálkodásra, de erre nem.
- Ezt eddig nem mondtad el senkinek?
- Nem.
- Találkoztál ezután azzal a fiúval?
- Soha többé nem láttam. Anya és apa azt mondják talán két hónapig lehettem állami gondozásban, akkor kerültem hozzájuk.
- Szereted őket?
- Nagyon.
- Hiányzik anyukád?
- Anyukám mindig velem van- a szívére tette a kezét.- Itt bent.
- Tudod miért eszel annyit?
Zsolti ránézett.
- Mert nem akarok csinos lenni. Nem akarok.
- Értem- bólogatott János.
Kopogtattak az ajtón. Résnyire kinyílt, s bekukucskált rajta a következő gyerek.
- Mindjárt jöhetsz!- intett neki a pszichológus. Bezárult az ajtó.- Itt van a szobatársad. Sajnos mára lejárt az időnk.
- Rendben, megyek- pattant fel az ágyról, de erősen fogta a takarót, le ne essen a földre.
- Holnapután innen folytatjuk, jó?- fogta meg a vállát a gyereknek.
-Jó.
János egész éjjel nem aludt. Igaza volt annak a főnővérnek, itt sokkal súlyosabb problémák vannak, itt felnőtteket is megroppantó, összetörő emlékek vannak a felszín alatt. És talán nemcsak Zsoltikánál.
Sokáig gondolkodott, egy-két dolgot le is jegyzetelt, felkészült a holnaputáni találkozásra, ami már remélhetőleg a gyógyulás kezdete lesz.
A következő alkalmakkor nem volt gond Zsoltikával, beszélt, mesélt, megnyílt.
János kitalálta, hogyan segít neki feldolgozni azt a gyermekkori traumát. Az édesanyja elvesztését. És azt a fiút.
Segít neki, hogyan koncentráljon a jelenre, hogyan tervezze a jövőt.
A legutolsó alkalommal egy hatalmas doboz fogadta a fiút a pszichológus szobájában.
- Hát ez meg mi?- nevetett Zsoltika.- Vár?
- Az!- nevetett vele János.- Te már csak felismered! Te leszel építész!
Megállt a doboz előtt a gyerek, s kérdően nézett a szakállasra.
- Csináljak vele valamit?
- Bontsd ki!
Zsoltika nekilátott. Kinyitotta a dobozt, s mosolyogva ránézett Jánosra.
- Egy másik doboz?
- Mondtam, bontsd ki!
És a fiú csak bontotta, emelte ki egyik dobozt a másik után, míg az utolsóban talált egy kis műanyagházat.
- Ez mi?- emelte az orra elé.
- No, mi ez?- állt mellé János.
- Egy ház.
- Nem- szólt komolyan a pszichológus.- Ez te vagy. A sok doboz pedig, amivel körülvetted magad az évek során. Mert ami itt van rajtad- s a fiú pocakjára mutatott- az nem te vagy, az csak a védelmi bástyád.
Zsoltika lehuppant a díványra. A pszichológus folytatta.
- Gondold el, hogy már felnőttél és építesz egy gyönyörű házat, de körbeveszed rengeteg, rengeteg fallal. Senki nem fogja látni, hogy milyen csodálatos az épület, amit te, az építészmérnök megépített. Senki.
A szakállas elhallgatott. A fiú figyelt.
- Átbeszéltünk mindent. Ugye, Zsolti?
- Át.
- Azt a fiút. A nevelőszüleidet, akiket nagyon szeretsz és akik viszontszeretnek.
- És anyukámat- fejezte be a gondolatot a gyerek.
- Anyukádat.
A szakállas kinyitotta az íróasztala fiókját.
- Ezt neked adom- s átnyújtott neki egy radírt.- Ha elrontod a tervrajzodat ne az anyukádtól kapott ajándékot koptasd.
- Köszönöm.
- Azt szeretném kérni tőled, hogy gondolj át mindent, amit ezeken a foglalkozásokon megbeszéltünk. Szeretném, ha a te várad, a te házad, ha te is látszanál! Mutasd meg a világnak, ki is vagy valójában! Megteszed ezt magadért?
- Meg. És megtehetem anyukámért is?
- Érte is.
Felálltak, kezet fogtak, de még mielőtt kilépett volna az ajtón a gyerek, visszafordult.
- Ezt megtarthatom?- még a kezében volt a műanyag házikó.
- Csak ígérd meg, hogy te szebbeket fogsz építeni!- összenevettek. Megölelték egymást.
Soha többet nem jött a fiú.
Jöttek helyette mások más történetekkel, más traumákkal, magukkal hurcolt súlyokkal.
A statisztika folyamatosan javulni kezdett. Jöttek kollégák kérdezni Jánost, hogy mégis mit csinál, miféle csodát művel ezekkel a gyerekekkel. Ő pedig szívesen mesélt és ment előadásokat tartani az ország minden szegletébe arról, miként tárható fel, hogyan gyógyítható a gyermeklélek. Negyven éven át vitte hírét a gyógyulásnak, s bárhová is utazott, vitte magával a piros takarót. A piros takarót, aminek a sok mosástól egyre halványabbá vált a színe.
Éppen egy ilyen utazást zárt le, éppen megérkezett az irodájába, felakasztotta kabátját a helyére, mikor kopogtak az ajtaján.
Kinyitotta.
- Jó napot János bácsi!
Egy ötven év körüli férfi állt az ajtóban.
- Jó napot!- válaszolt a pszichológus, bár látszott rajta, fogalma sincs ki áll előtte.
- Nem emlékszik rám, ugye?- kacagott fel a férfi.
S Jánosnak erről a nevetésről bevillant egy arc. s ahhoz az archoz ez a sötétzöld szem.
- Zsoltika?- simította végig mára már hófehér szakállát.
A férfi belépett, átölelte Jánost, s a kezébe nyomta a hajdani műanyag házikót.
- A radírt nem tudom visszaadni, elhasználtam!
Becsukódott az ajtó, odabent pedig kitárult egy emberi élet.
Egy emberi élet, amely lebontogatta maga körül a falakat, nem cipelte tovább magán azt a hatalmas súlyt. Megnősült, lett négy csodálatos gyermeke, akik kaptak egy piros takarót azért, ha valamit meg kellene gyónniuk. És az egyik nagyváros főépítésze lett
Most eljött megköszönni mindezt, s meghívja János bácsit egy ünnepségre, ahol Zsoltika díjat fog kapni az eddigi munkájáért.
A pszichológus hezitál. Ez nem az ő érdeme, ezt csak magának köszönheti a gyerek.
De a komoly férfi nem tűr ellentmondást.
- Nagyon várom!- búcsúzik az ajtóban. Majd ismét felnevet.- És mindenképpen hozza el a piros takarót!
János egy hét múlva meghatódottan állt Zsolt mellett a színpadon.
Zsolt mellett, aki ravasz módon becsapta őt.
Mert a díjat János kapta.
Az ünnepséget titokban szervezte a kórház, a kollégák és az a rengeteg gyerek, akiket útjára segített.
És legfőbb támogatóként ott állt az az első fiú, az a sötétzöld szemű, aki megadta az irányát a pszichológus munkájának... és a piros takarónak.
Forrás: Illés Adrien |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tanulságos történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2020-01-27 18:38:58, hétfő
|
| |
| |
Egy fiatal férfi találkozik egy idős emberrel.
- Emlékszik még rám?
- Nem.
- Tanítványa voltam.
- Hogy van? Mivel foglalkozik?
- Én is tanár lettem.
- Úgy ítéli meg, hogy jó a munkájában?
- Az igazság az, hogy igen. Ön inspirált és szerettem volna önre hasonlítani.
Kíváncsi az idős úr, tudni szeretné, hogy mire emlékszik, amivel annyira inspirálta őt, hogy ő maga is tanár akart lenni. A fiatalember elmondja neki a következő történetet:
- Egy nap az egyik osztálytársam - aki a barátom is volt - bejött a terembe és megmutatott egy gyönyörű, új órát, amit a zsebében tartott. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, és elloptam tőle. Hamarosan rájött, hogy az óra eltűnt a zsebéből, és azonnal tájékoztatta a tanárt, aki azon az órán tanított minket. Ön volt az a tanár.
Az osztályhoz fordult és így szólt:
- Az egyik osztálytársatok óráját ellopták most, az óra alatt. Bárki is lopta el, kérem, azonnal adja vissza.
Annyira szégyelltem a megaláztatást az osztálytársaim előtt, nem mertem felfedni magam. Ezután ön becsukta az ajtót, és azt mondta, hogy álljon fel mindenki, és hogy ön végig fogja nézni mindannyiunk zsebét. De szabott egy feltételt is. Mindannyiunknak csukva kellett tartani a szemünket, hogy ne láthassuk a tettest. Így is történt. Amikor odaért hozzám, a zsebemben megtalálta az órát, és elvette. Utána folytatta a keresést a többiek zsebében is, és amikor végzett, azt mondta:
- Most kinyithatjátok a szemeteket. Előkerült az óra!
Soha nem említette a nevem az osztály előtt, és soha nem említette az esetet még négyszemközt sem. Arra számítottam, hogy majd kinéz engem innen és elítél, de nem így lett. Azon a napon örökre megmentette a méltóságomat. Az a nap volt egész életem legszégyenteljesebb napja, és ön a maga módján egy nagyon emlékezetes leckét adott nekem. Most már emlékszik az esetre, tanár úr?
- Igen, hallgatva Önt, minden eszembe jutott. De van valami, amire nem emlékszem, és ez maga, mert az én szemem is csukva volt, amikor kerestem!!!
(Forrás: Kostas Termentzoglou fb oldal, magyar: Sztancsik Ildikó fb oldal) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tanulságos történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-12-07 09:27:13, péntek
|
| |
| |
Pár évvel ezelőtt a párommal beköltöztünk az otthonunkba. Természetesen voltak szimpatikus és finoman szólva kevésbe szimpatikus szomszédok. Volt egy nagyon kedves idős hölgy (olyan igazi nagymama típus) akit azonnal a szívünkbe zártunk és a hölgytől jobban csak a hasonlóan kedves kutyusát szerettük meg.
Karácsony előtti időszakban egyik nap haza érve a ház előtti padon sírdogálva találtam az én kedves szomszédomat. Elpanaszolta, hogy vett pár fenyőágat ("mert tudja kedves, fára nem telik...") és a pénztárcáját betéve egy szatyorba sétáltak haza a kutyussal. Két férfi oda ugrott, kitépték a kezéből a szatyrot, Ő elesett rablók meg elszaladtak.
" Nem volt benne nagy összeg csak 5 ezer forint, de ez lett volna nekem és a kutyusnak a karácsonyi ünnepekre félretett összes pénzünk."
Próbáltam vigasztalni, felajánlottam, hogy segítek is amiben tudok, de kedvesen és határozottan visszautasította. Gondoltam majd csak meglepem valamivel..... Persze otthon elsírtam magamat a páromnak, hogy a mi szeretett szomszédunkkal mi történt és, hogy lehetnek ilyenek az emberek, napokig nem tudtam napirendre térni a dolog felet. Azt eldöntöttem, hogy sütés, főzésnél plusz egy fővel és egy kutyussal számolok.
Napokkal később, de még nem volt ünnep, mosolyogva fogadott az én kedves nagyi szomszédom.
"Képzelje csak el mi történt:még aznap mikor kiraboltak ,este valaki csöngetett. Kinyitom nincs ott senki, de ott volt egy fenyőfa, egy nagy zsák kutya eledel és egy levélke azzal az összeggel amit elvittek tőlem. A kártyán meg annyi, hogy "Boldog Karácsonyt a néninek meg a kutyusnak is", nézze csak aranyom itt a kártya, hát nem csodálatos?"
Megnéztem a kártyát és lesütött szemekkel sűrűn pislogva csak annyit mondtam,hogy nagyon örülök a végkifejletnek. Még beszélgettünk kicsi Ő nagyon örült én boldog voltam és nagyra nőtt szívvel-lélekkel vártam az ünnepet.
A kártyán a párom kézírása volt. Mert ahogy Ő mondja "a szeretet csendben jár."
/Ismeretlen szerző/
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tanulságos történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-12-06 09:52:47, csütörtök
|
| |
| |
Néhány évvel ezelőtt hallottam egy középiskolai tanárnőről, aki a táblára felírta mindenki nevét, majd megkérte a diákokat, hogy másolják le a listát. Az óra hátralévő részében az volt a feladat, hogy mindenki neve mellé írják oda, hogy mi az, amit a legjobban szeretnek vagy csodálnak benne. Az óra végén a tanárnő beszedte az írásokat.
Hetekkel később mindenkinek a kezébe nyomott egy lapot. Mindegyik lapon egy diák neve szerepelt, alatta pedig az a huszonhat jó dolog, amit az osztálytársai írtak róla. Annyira sok szépet és jót fedeztek fel egymásban, hogy csak mosolyogtak, és szóhoz sem tudtak jutni az örömtől.
Három évvel később a tanárnőt felhívta az egyik volt diákjának, Robertnek az édesanyja. Robert nem volt jó magaviseletű gyerek, mégis egyike volt a tanárnő legkedvesebb diákjainak. Az anya rettenetes hírt közölt: Robert elesett az öbölháborúban. A tanárnő elment a temetésre, ahol Robert barátai és volt középiskolai osztálytársai is beszédet mondtak. A szertartás végén Robert anyja odalépett a tanárnőhöz, elővett egy viharvert papírlapot, amelyet a tulajdonosa láthatólag sokszor szétnyitott, majd újra összehajtott. Elmondta, hogy ez volt az egyike azoknak a tárgyaknak, amit Robert zsebében a halála után találtak. Az a lista volt, amelyet a tanárnő olyan nagy alapossággal állított össze.
A papírlap láttán a tanárnő szemét elfutotta a könny. Ekkor egy másik volt diák, egy lány, aki ott állt a közelben, elővette a saját gondosan összehajtogatott lapját, és elmondta, hogy mindig magánál tartja. Egy harmadik diák bevallotta, hogy az ő listája bekeretezve függ a konyhában, egy következő pedig azt, hogy a felsorolást az esküvői fogadalmába is beépítette. Ez a tanárnő annak idején arra kérte a gyerekeket, hogy vegyék észre a jót egymásban, és álmában sem gondolta volna, hogy ezzel valósággal átalakítja a belső világukat.
Jack Kornfield: A bölcs szív |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tanulságos történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-08-12 09:50:59, vasárnap
|
| |
| |
"Egyszer sokáig és csillapíthatatlanul nagyon fájt a vállam.
Gyógytorna, masszírozás, csodakrémek és kenőcsök.
Semmi.
Ám a sors, amit hajlamosak vagyunk véletlennek nevezni, összehozott egy kínai mozgástudóssal, aki hosszan nézegetett engem, tapogatta, forgatni próbálta a karomat, a nyakamat hajlítgatta, majd azt mondta:
- Nem lehetséges-e, hogy nagyon sok ölelés benne maradt a váll- és karizmaiban?
Többet kellene ölelnie.
Először a párnáját, a kutyáját, aztán a rokonait, a barátait, a szerelmeit....
Ettől elmúlhat a fájdalom.
Próbálja meg.
Egyelőre ne tegyünk mást.
- S ha ehhez nincs bennem elég szeretet?
- Nem azt mondtam, hogy gyűlölködve vagy közönyösen öleljen.
Amit mondtam, azt jelenti, hogy merjen ölelni.
Érzem, hogy feszítik a nem vállalt érzelmek, amelyeket nem mer kifejezni.
Az ölelés majd fellobbantja magában a szeretetet.
Így hat a lélekre.
Mint ahogy az elfojtott érzelmek a testre hatnak, és fájdalmat okoznak."
Popper Péter |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tanulságos történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-08-12 09:44:09, vasárnap
|
| |
| |
Van hogy az elme akar valamit, de a szív nem engedi. Makacsul kitart az érzések mellett, akármennyire is tűnik józan ésszel felfogva ez, teljes őrültségnek. Előbb, vagy utóbb az elme is belátja, nem hagyhatja hátra a szívet, figyelembe kell vennie, különben szenvedés lesz a jussa.
Mindig, amikor döntünk, a szívünk és az elménk között osztunk igazságot. Azonban nem lehet teljes mértékben kizárni sem az egyiket, sem a másikat. Ha az elmének adunk igazat, a szívünk fájni fog, vágyódása csak még erősebb lesz, és gyötrő kínban lesz részünk. Ha azonban a szívnek adunk igazat, és az elménket a kispadra ültetjük, az elme felemészti magát rágódásában.
Az egyetlen megoldás, ha elménket ráhangoljuk a szív hullámaira. Ez azonban nem egyszerű feladat, hiszen teljesen másképpen működnek. A szívben lakik a lélek, ami végtelen: az egész világot magába foglalja. Így maguk az érzések is végtelenek, nem is kezdődnek és nem is érnek véget sehol; Az elme azonban a tudásnak és a gondolatoknak ad otthont. Ezek mind végesek: kiterjedésük van, behatárolhatóak, és pontosan megfogalmazhatóak.
A feladat, hogy megtanuljunk érezni. Na de mit is jelent ez? Hogyan érthetjük meg a végtelent, véges tudásunkkal?
A figyelem a kulcs. Ha egyszerre vagyunk képesek figyelni a szívünkre és az elménkre, megérezhetjük, hogy egy-egy gondolat milyen érzésekkel párosul. Ezt a tudást elraktározva, időről időre megkérdőjelezve, megismerhetjük a szívünket. Ez a tapasztalás útja. Tehát, bármit is teszünk, mondunk, vagy gondolunk, érezhetjük annak a minőségét, és ebből tanulhatunk. Minél inkább kiismerjük szívünket, úgy válik egyre igazabbá az életünk. Hiszen ha az elme és a szív harmóniában vannak, akkor mind a kettő egyszerre érvényesülhet, ugyanúgy igaz lehet. És nem kell többé döntenünk közöttük.
Ne akard tudni, csak érezd. Ha érzed, úgyis tudni fogod!
Írta: Vadas Bálint |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tanulságos történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-07-19 20:00:25, csütörtök
|
| |
| |
Tisztelt igazgató úr
Nevem Cinka Hanna. Negyvenéves vagyok, négy gyermek annya az ötödik most van útba. Azal a kérésel fordulok magáho vegyen visza az üzembe. Tudom hogy csak nyoc osztájom van másnak tizenketö mégis az uccára teccet hányni őket is. Igen ám, de nekik nincs gyerekük osztán az uruk is keres valamit viszont én óján egyedül vagyok mint a kis ujam. Se emberem se szüleim csak a purdék akik mindig eni akarnak. Én adnék szívesen hogyne adnék, drága igazgató úr, ruhát is meg mindent csak hát hónan ha nekem sincs?
Ezér nem járnak iskolába se inkáb guberálunk, kukázunk. Ha az igazgató úr viszavene minden héten kimosnám a szenyesét vagy felásnám a hobiját mer munka nélkül csak a gazdagok élhetnek. Nagyon kérem segítsen különben kiülök a gyár elé és ott kuldulom ösze kenyerünket a családnak. Válaszát türelmetlenül várja régi dógozojuk Cinka Hanna.
***
okt. 10.
Kedves Cinka Asszony!
Átérezzük a bánatát, sajnos nem segíthetünk magácskán. Gyárunk kapacitása, mint valószínűleg Ön előtt is ismeretes, az utóbbi időben erősen megcsappant, az sem kizárt, hogy nemsokára bennünket is szanálnak, és akkor mi is ugyanolyan munkanélkülivé válunk, mint maga, kedves asszonyom.
Tanácsoljuk, keresse fel a városi munkaügyi hivatalt, s amennyiben munkához jut, becsülje meg magát, tartson ki minimum tizennyolc hónapig, hogy ha netalán újból állás nélkül maradna, munkanélküli-segélyt kérhessen.
Születendő gyermekéhez sok sikert, boldogságot kíván az igazgatóság és dolgozóink nevében
Szegény Árpád, a szövőgyár személyzeti oszt. Főnöke
***
1990. okt 11
Igen tisztelt polgármester úr
Nevem Cinka Hanna. Negyvenéves vagyok, négy gyermek annya az ötödik most van útba. Azal a kérései fordulok magáho utaltason ki a polgármester úr a családomnak valami járadékot, mer a családi pótlékból mik nem tudunk megélni. Legaláb munkanélküli segéjt adjanak. az is töb a seminél. így csak guberálunk pedig érek én is anyit mint Vacakné a szomszédból aki szintén munkanélküli mégis óton jár vásárolni a piacra. Igaz hogy csak egyszerű cigány vagyok meg szakmám sincs azér nekem is jogom van az élethe. Jó, tudom én azt, hogy az állam támogatja a romákat ám mit érünk vele ha más van a törvénybe és más a szivébe. Ha a polgármester úr megért engemet még megtódja a járadékot egy lakásal. Mahónap öten leszünk, túl sokan aho a likho amiből hiányzik a gáz fürdőszoba és egyebek. Ójan hejen szeretnénk lakni aho nincs bűdösség, a szomszédok tisztelnek és szégyenkezés nélkül fogadhatom a postást vagy a rajkók tanitónénijét. A magyarok azt monggyák semmi bajuk velünk éjjünk ügy mint ők akko ők se nézzik le a romákat. Hát jó de ehhe munka kel rendes lakás és megértés mer híjába mozsdunk meg és akármijen cifrán beszélünk attól még mindig romák maradunk.
Válaszát várja Cinka Hanna. Ha nem hallgat meg má most megmondom hogy a köztársasági elnökhöz fordulok.
***
1990. okt. 30.
Tisztelt Cinka Asszony!
Örülünk, hogy változtatni óhajt eddigi életmódján, pusztán azt furcsálljuk, miért éppen most jutott eszébe ilyesmi. Ettől függetlenül megígérjük, tőlünk telhetően támogatjuk a kérelmét. De miután nem Ön az egyetlen, aki a segítségünket igényli, és egyesek még Önnel is hátrányosabb körülmények között élnek, dolgoznak, kérjük, várjon türelemmel, amíg érdemben foglalkozhatunk Magával.
Üdvözli
Hidegházy Antal, a városi polgármesteri hivatal vb-titkára
***
1991. Ápr 1.
Drága Elnök Úr!
Nevem Cinka Hanna. Negyvenéves vagyok, négy vagyis már öt purdé annya. Azal a kérésell fordulok magáho tegyen igasságot egy csóró bibasz dogába. Én má sokszor láttam az Elnök Urat a tévébe és isten bizony irtó teccik nekem - legjobban a bajussza Csak az a baj hogy túl kurta ha nem haragszik amér kimondom az őszintét. Egy bajusz akko szép ha jo hoszu legaláb is nálunk szegény romákná. Ennél nagyobb baj, hogy két éve élek munka, segéj és férj nélkül. A gyerekek éheznek, a házban nincs víz, villany, fűttés. Én még csak kibírom valahogy de hogy várjam el ugyanezt a purdéktó? Mindenki azt kérdi mér nem csórok nekik eztazt időnkén? Ez óján bűn amér az isten is behunyná a szemeit - Én mégis dógoznék ehejett. Nem szégyen a, kérem alázatai akármijen munka csak megfizessék. De hát senkinek még a devlának se kelek én má ugy látom. Mindenki csak bolondit, hivatalból ki hivatalból be küldenek, oszt nesze semmi fogd meg jol. Utósó reményem magába van, ha maga sem segít kihez fordujjak?
Cinka Hanna
***
1991. máj 1
Elnök Úr!
Ügy nézem maga sem különb a deákné vásznánál. Nem baj éjjen boldogul. Én nem is zavarom se most se máskor ezután.
Cinka Hanna
***
Éjfél. Cinka Hanna nyitott szemmel feküdt hortyogó gyerekei körében. A hold nyájasan kukkantott a füstös szükséglakásba.
- Oá, oá! - sírt fel a bölcsőben a legkisebb Cinka-bébi, az ötödik.
- Sss, tente, baba, tente!
- Oá, oá!
A nő gépiesen nyúlt löttyedt melle után, aztán legyintett, és odabaktatott a kredenchez.
- Nem jó, he, pedig ez is csak tej, kis prücsök. Ha nem húzod meg, együtt zörgetünk be Szent Péterhez ma éjjel.
Egyik fia kitakarózott, azt betakarta, majd elővett egy antennadrótot, ráhurkolta a lámpára, és elszántan lépett egy billegő sámlira.
- Viszlát, csipiszek, majd mindnyájan találkozunk egyszer odafönt.
Tekintetével még egyszer utoljára végigszaladt a lakáson, az alvó gyerekeken, és egy pillanatra megpihent szülei falra akasztott arcképén. Vajon mit szólnának, ha meglátnák, mire készül ő idelenn? Biztosan nagyon megszidnák. De hát mit csináljon? Aki születik, meghal, és olykor jobb előbb, mint később, a purdékról meg gondoskodjék a kormányuk.
Hirtelen elsápadt. Eszébe jutott a gyár, a polgármester, felvillantak előtte a kukák és a tisztviselők gúnyos arcai. Ezek közül hányan gondoskodtak őróluk, ki adott nekik tanács helyett kalácsot? Egyik sem, ezért jöjjön csak vele az egész családja. Elvégre az övé, ő szülte valamennyi gyermekét. Ez új gondolat volt a számára, fejbe is kólintotta alaposan. Mindenre felkészült, és bele is nyugodott jól tudván, hogy ez az egyetlen kiút a bajból, nyomorból. De hogy a gyerekeit is megölje... Mindegy, akárhogy is van, nem rossz gondolat - hajtogatta magában. Hiszen a pap is azt mondta tegnap a templomban, a halál nem büntetés, hanem megváltás, az egyedüli út a mennyországba, ahol nincsenek sem szegények, sem gazdagok.
Leugrott a székről, és előkereste a kisbaltát. Jó éles volt, éppen aznap fente borotvaélesre. Kezdte a bölcsővel, majd jobbat talált ki: miért ne fojtsa meg álmában a kicsiket? Az nem olyan kegyetlen és fájdalmas. Gyors mozdulat, kis roppanás, és volt purdé, nincs purdé. Hanna csöndesen mosolygott, gyorsan odakapott a kicsi nyakához, és valóban volt baba, nincs baba.
- Ez má a mennyből figyel bennünket. Jöhet a következő.
Semmi lelkifurdalást sem érzett, sőt, kifejezetten elégedett volt. Egyébként ez sem érdekes! Aminek meg kellett történnie, megtörtént, mert így volt megírva. Még csak meg se rendült, amikor ugyanilyen módon végzett a másodikkal, harmadikkal, egész a legidősebb lányáig. A nagylánya kitakarózva terült el a szutykos matracon. Hálóingje felcsúszott, csípője finom, épphogy kerekedett, akár a mellkasán dudorodó mellecskék. Hosszan nézte, gyönyörködött a sötét szempillákban, a szeméremdombon ütköző pihékben. Valamikor ő is hajszálra ilyen volt, ilyen üde, kecses, mint egy tündérrózsa. Aztán mi lett belőle? Ráncos, büdös öregasszony, akinek az egész világ hátat fordított. Megcsókolta a lányt, és nekiesett a torkának.
- Mm-a-ma! - fuldoklott a tinédzser. - Ss-egítséég!
Keményen védekezett, s mivel ő volt a legnagyobb, őt már nemigen lehetett csak úgy fél kézzel elintézni.
- Lalaaa! - hívta segítségül egyik testvérét. - Mama megint megkergült.
- Elment. Hugyos, Lala, Bobo. Mindegyiket felküldtem - mutatott a nő a magasba.
- Hugyos, Lala, Bobo! - sikította a lány el magát.
A gyerekek meg sem moccantak. Valamennyi, beleértve a babát is eltorzult arccal, mozdulatlanul nyúlt el a fekhelyén.
- Nem igaz! Ez nem lehet! - fogta fel a lány rémülten, mi is történt valójában. - Nem tudom elhinni, hiszen te szereted... szeretted a rajkókat.
- Ezért mentek el, és ezért mész te is utánuk - kapta fel a cigányasszony a kisbaltát.
- Könyörülj rajtam, és megfogadom, ezentúl minden megteszek, amit csak parancsolsz. Ha akarod, kimegyek a sarokra, és mindenkivel lefekszem, kéregetek, vagy csórok is a kedvedért - borult anyja lábaihoz a tizenkét-tizenhárom éves kamaszlány.
- Dinka, hiszen pont ezt nem akarom. Na, mondj el egy imát utoljára!
- Én Istenem, jó Istenem, lecsukódik már a szemem, de a tied nyitva Atyám, amíg alszom vigyázz reám.
- Más? A Miatyánkot nem ismered?
- Miatyánk, ki vagy a mennyekben...
- Most mér álltál meg? Folytasd, hogy az anyád is felkészüljön.
- Nem tudom. Elfelejtettem.
- Akkor viszontlátásra! - emelte rá a baltáját Cinka asszony.
Hanem a lány gyorsabb volt az anyjánál, elkapta a kezét, és birokra kelt vele. Egy darabig állva, utána a földön tépték, marták egymást. Végül győzött az erősebb, azaz Cinka Hanna, és a lány lelke egyetlen jajszó nélkül szállt a másvilágra. Az anya meggyújtott öt gyertyát, és a gyerekek fejéhez rakta.
- Miatyánk, ki vagy a mennyekben...
Tovább ő sem tudta, ezért csak ült, ült órákon át mozdulatlanul, szemben az öt halottal. Így köszöntött rá a reggel. Nyolc óra körül felállt, és elkezdett fel-alá sétálni. Úgy érezte, sürgős dolga van, valami nagyon-nagyon fontosat kell még tennie. No, de mit? Hát erre bizony sehogy sem bírt emlékezni.
Délfelé bezörgettek az ajtaján. A postás hozott egy ajánlott levelet.
- Itt írja alá, itt lent, a jobb sarokban! - nézett körül egykedvűen a fiatal, jóképű levélkihordó; micsoda lepusztult nyomortanya, és ez a rendetlenség, levegő...! - Jézus Mária, betörtek ide, vagy mi történt? - fedezte fel a hullákat az ágyakon.
- Pszt, halkabban! Nem látja, hogy alszanak? - sietett a nő a babához, megringatta a bölcsőt, és elkezdett dúdolni:
Tente, baba, tente,
a szemedet hunyd be,
aludj, ringó-bingó,
pici rózsabimbó.
Alszik az ibolya,
csicsija, bubuja.
A levélkihordó kezéből kiesett a golyóstoll.
- Elolvasná, mit írnak abban a levélben?
- Ho... hogyne, de...
- Akkor, legyen szíves, olvassa!
A levélben a következő önkormányzati határozatot közölték:
1992 ápr. elsején kelt levelére válaszolva tudatjuk, hogy családi és vagyoni helyzetét elemezve a városi önkormányzat Önt rendkívüli segélyben részesíti, továbbá felajánl az Ön számára egy kétszobás önkormányzati bérlakást. Ezzel párhuzamosan elfoglalhatja régi munkahelyét is az üzemben, amennyiben ezután is ott óhajt dolgozni.
Igaz István, a Családvédelmi Osztály vezetője
Írta: Petrozsényi Nagy PálLink |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tanulságos történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-06-23 14:34:26, szombat
|
| |
| |
TANULSÁGOS TÖRTÉNETEK
Hol leszel, mikor Jézus jön?
Fiatal hívőt rávettek a barátai, hogy menjen el velük szórakozni. Azonban alig foglalta el a helyét azonnal felállt.
- Mit csinálsz? - kérdezték.
- Felállok - felelte ő.
- Hová mégy? - kérdezték újra.
- Megyek ki - mondta.
- Hiszen csak most jöttél be - mondták csodálkozva.
-Tudom - szólt most már határozottan - én mégis most megyek ki innen. Tudjátok, én hiszek a bibliában. Az én bibliám azt mondja nekem, hogy az én Uram bármikor megjöhet, nem szeretném, hogy engem az ő ellenségeinek a tüzénél találjon.
Tied lehet a házam!
Egy hívő orvos igyekezett inasa érdeklődését lelke üdvösségének az érdekében felkelteni. Egy este elmagyarázta neki, hogyan fog maga az Úr leszállni az égből. Így fejezte be a beszélgetést:
- János, ha az Úr jön, tied lehet a házam.
A fiú meglepődött. Még nagyobb lett az ámulata, amikor az orvos így folytatta:
- Azután a bútorom és a pénzem is a tiéd lehet majd.
- Kö - szö - nöm - hebegte a meglepődött fiú.
Ágyában végiggondolta a dolgot. Eltűnődött, s így töprengett: Ha a doktor elmegy a mennybe, mit csinálok én itt az ő házával, kocsijával, pénzével és a többi holmijával, és hol leszek én? Felköltötte gazdáját és kijelentette, hogy ő Krisztushoz akar tartozni. Ő is a Krisztust várók táborához csatlakozott.
Egy nemesember hagyatéka
Egy bizonyos hegyi faluban évszázadokkal ezelőtt egy nemesember azon gondolkodott, hogy milyen örökséget hagyjon a falu lakóinak. Végül eldöntötte, hogy templomot épít hagyatékként. A templomépítés tervét titokban tartotta egészen a befejezésig. Amikor az emberek összegyűltek, csodálkoztak a templom szépségén és tökéletességén. Sok dicsérő megjegyzés után egy jó megfigyelő megkérdezte: "De hol vannak a lámpák? Miként világítják meg a templomot?" Anélkül, hogy válaszolt volna, a nemes rámutatott a falon lévő lámpatartókra, aztán minden egyes családnak adott egy lámpát, hogy vigyék magukkal az istentiszteletre és függesszék fel a falra: " Valahányszor itt vagytok, az a hely, ahol ültök, világos lesz" - felelte a nemesember." Amikor pedig nem lesztek itt, az a hely sötét lesz. Amikor távol maradtok a templomtól, Isten házának bizonyos része sötéten marad."
Vajon a mi lámpásunk meg van gyújtva? Azon a helyen világítunk ahová Isten helyezett minket? Ha a megfelelő helyen világít életünk akkor igazi a mi Krisztus várásunk.
Milyenek vagyunk mi?
Advent idején álljunk meg egy kicsit, és tartsunk önvizsgálatot, milyen is valójában az életünk. Ha találunk benne olyan negatív jellemzőket, mint amilyeneket a következő felsorolásban látunk, akkor addig ne nyugodjunk míg Isten segítségével meg nem szabadulunk tőlük.
Egyes gyülekezeti tagok olyan makacsok, mint az öszvér, a lelki munka végzésekor, de olyan ravaszok, mint a róka, amikor saját üzleti ügyeikkel foglalkoznak.
Olyan szorgalmasok, mint a méh, amikor a legújabb pletykát szedik össze és terjesztik tovább, de olyan csöndesek, mint az egér, Krisztus evangéliumának terjesztésében.
Sokan olyan vakok, mint a denevér, és nem látják meg mások hiányait, de sasszeműek, amikor az emberek hibáit figyelik.
Olyan mohók, mint a hódok, amikor délutáni partira kell menni, de olyan lusták, mint a kutya, ha imaösszejövetelt hirdetnek a gyülekezetben.
Egyesek oroszlánként ordítanak, amikor valami nem tetszik nekik, de bárány szelídek, amikor szükségük van a lelkipásztorra.
Olyan zajosak, mint a kékszajkó, ha tanácsot adnak a gyülekezetben, de olyan félénkek, mint a kiscica, amikor az elveszettekkel kellene beszélni, és olyan lassúak, mint a csiga, a hiányzók vagy betegek fölkeresésekor. Sokan éjszakai baglyok szombat éjszakánként, de "poloskák" vasárnap reggelenként, és hétköznap esténként olyan ritkán láthatók, mint a tyúk fogai.
Azonnali ima
Ha a vízpumpát gyakran használjuk, a víz az első nyomásra kiárad, mert magas a vízszint. De ha a pumpát sokáig nem használjuk, a vízszint lesüllyed, és hosszabb ideig kell pumpálni, mire vizet kapunk. Így vagyunk az imádsággal is. Ha készek vagyunk minden helyzetben imádkozni, akkor azonnal vágyakozunk imába foglalni kéréseinket és hálánkat. De ha elhanyagoljuk az imát, nehéz ismét imádkoznunk, mert a víz szintje lesüllyedt a kútban.
Jaj annak a keresztyénnek aki az imádságot hanyagolva, csak szavaival hangoztatja, hogy várja az Urat. Az ilyen ember várakozása teljesen értelmetlen és hamis.
A keresztyénség útja
A keresztyén útja nem középút a szélsőségek között, hanem keskeny út a szakadékok között. Nem arról van szó, hogy a keresztyénséget kipróbálták, és hiányosnak találták. Az a helyzet, hogy nehéznek találták, és ezért sohasem próbálták ki igazán. - Mahatma Gandi mondta: "Bárcsak Krisztushoz hasonló lehetnék anélkül, hogy keresztyénné legyek!"
Ki a keresztyén?
A keresztyén értelme által Krisztus gondolkodik, hangja által Krisztus beszél, szíve által Krisztus szeret és keze által Krisztus segít.
A keresztyénség és más vallások
A különbség a keresztyénség és az összes más vallási rendszer között főként a következőben fejezhető ki: az összes egyéb vallásban az emberek keresik Istent, míg a keresztyénségben a hangsúly azon van, hogy Isten keresi az embereket az Úr Jézus Krisztus által.
A valódi és álkeresztyén
Mi a különbség a névleges keresztyén és az igazi keresztyén között? Ha az álkeresztyént kiteszik a gyülekezetből, akkor úgy cselekszik, mint az a malac, amely megpróbálja kifordítani a malacólat a helyéből. Az igazi keresztyén viszont a bárányhoz hasonlóan vágyakozik vissza az akolba, hogy ismét bent legyen a többi bárány között.
Hogyan él a keresztyén?
A keresztyén kedvesebben néz - úgy, mint Jézus. A keresztyén nagyobb szívvel ad - úgy, mint Isten. Tisztább nyelven beszél - úgy, mint Krisztus. Készségesebben szolgál - úgy, mint Jézus. Nagyobb hittel jár - úgy, mint az Úr. Agapé szeretettel szeret - úgy, mint a Mennyei Atya. Lelki módon gondolkodik - úgy, mint Krisztus. Együttérzéssel észreveszi mások szükségleteit - úgy, mint Jézus. Szeretettel gyógyítja mások sebeit - úgy, mint a Mester. A keresztyén csak akkor képes mindezekre, ha Jézus uralkodik az életében.
A keresztyén és a veszély
Valaki nagyon különös zajra ébredt egy reggel. Amikor odament az ablakhoz, látta, hogy az ablaküvegen belül volt egy lepke, amit kívülről egy veréb próbált elkapni az üvegen át. A lepke nem látta az üveglapot, és minden pillanatban attól tartott, hogy megfogja a veréb, de a veréb sem látta az üveget. A veréb minden pillanatban azt hitte, hogy megfogja a lepkét, pedig egész idő alatt biztonságban volt a lepke, mert az üveg távol tartotta a verébtől. Az a keresztyén, aki Krisztusban él, Isten védelmét élvezi minden veszélyben.
Krisztus testének tagja
Egy idős asszony elfogadta Krisztust Megváltójának, és olyan nagy örömet talált ebben, hogy állandóan dicsőítette Istent, és elmondta másoknak is az örömét. Egy napon az egyik barátja így szólt hozzá: "Úgy látszik, túlságosan bizonyos vagy az üdvösségedben. Én nem lennék annyira biztos, mert tegyük fel, az Úr megengedné, hogy kicsússz a kezéből." Az idős asszony ezt felelte: "Nem teheti, mert én vagyok az egyik ujja."
Az összetört hegedű
Egy hegedűművész hangversenyt adott. A terem zsúfolásig megtelt. A művész felvette hegedűjét és olyan remekül játszott, hogy az egészen elragadta a hallgatóságot. Egyszerre csak mindenki nagy meglepetésére földhöz vágta és darabokra törte a hangszert. Ez egy olcsó értéktelen hangszer volt, - mondta a művész. Azt szerettem volna önöknek bemutatni, hogy nem annyira a hangszer a fontos, hanem az aki a hangszeren játszik.
Egyszerre
Egy asszony hűségesen járt az Istentiszteleti alkalmakra. Férje majdnem minden este részegen jött haza, s feleségét durva szavakkal, néha tettlegesen is bántalmazta. A feleség egyre jobban megértette Isten szavát. Úgy szerette volna magát teljesen átadni Istennek, de férjére és otthonára gondolva, még habozott. A gyülekezet tagjai szeretettel erősítették, hogy ne halogassa, ragadja meg a kegyelmet, míg végre így kiáltott:"Történjék bármi, én szabad akarok lenni, kegyelmet akarok nyerni!" S az Úr kezébe tette életét. Egy órával később otthon várta férjét. Amint az belép, az asszony csodálkozva látja, férje kedvesen szelíden mosolyog. Közelebb jön hozzá, megfogja kezét s közli vele, hogy mától kezdve keresztyén életet akar élni. A férj is ott volt az evangélizáción, de a tömegben nem látták egymást s csak otthon tudták meg, hogy mindketten kegyelmet nyertek.
Most vagy soha
Egy fiatal azt álmodta, hogy egy keskeny folyó partján haladt. A folyó túlsó oldalán gyönyörű vidéket és fényes alakokat látott, akik integettek neki, hogy menjen át. De a fiatal a folyó innenső oldalát is szépnek találta és elhatározta, hogy egy darabig még itt marad, szétnéz és élvezi az életet. "Majd átugrom én még később is ezen a kis patakon" - gondolta magában és tovább ment. De nemsokára látta, hogy a folyó egyre szélesebb lesz. Már - már aggódni kezdett miatta, de ismét megnyugtatta magát, hogy majd lel olyan helyet, ahol szűkebb lesz a folyó medre s ismét folytatta útját. A folyó pedig mindig szélesebb és szélesebb lett, s mindig nagyobb lett a távolság közte és a szép ország között. Ekkor nagy, erős hangon azt kiáltotta valaki:"Ugorj át azonnal." Ekkor felébredt s megértette, hogy most vagy soha. Ha most meg nem tér, elveszett. Ennek a megértése nyomán azonnal átadta életét Jézus Krisztusnak.
Változtasd meg a nevedet!
Nagy Sándor hadseregében volt egy katona akit szintén Nagy Sándornak hívtak. Míg a vezér híressé lett hősiességéről, addig a katona nagyon gyáva volt. A fővezér egyszer nagy felháborodással így szólt hozzá: "Vagy változtasd meg a nevedet, vagy pedig az életedet".
A világ
Moodyhoz, a híres evangélistához beállított egyszer egy ember ezzel a kérdéssel: "Mivel én megtértem, ugye most szakítanom kell a világgal?" Moody így válaszolt: "Nem kell szakítania, hanem tegyen vallomást Jézusról mindenütt és akkor majd a világ fog igen gyorsan szakítani önnel".
Napfény a szívben
Egy fiatal leány nagyon elégedetlen volt otthonával. Mindig körülményeire panaszkodott és emiatt állandóan bosszús és rosszkedvű volt. Egy napon találkozott barátnőjével, aki csodálkozva látta, hogy folyton rosszkedvű barátnője vidám, derűs arccal integet feléje. Mikor közelébe ért, megkérdezte tőle:"Talán megváltoztak nálatok a körülmények, hogy ilyen vidám vagy?" "Nem - válaszolta a leány, - én változtam meg".
Amint vagyok
Az 1800 - as évek első felében egy kis városban táncmulatság volt készülőben. Egy fiatal leány, Elliot Sarolta, boldogan ment szabónőjéhez, hogy megrendelje báli ruháját. Útközben találkozott lelkipásztorával, aki megkérdezte tőle, hogy hová megy s igen komolyan figyelmeztette a fiatal leányt, hogy ne menjen el a táncmulatságra. De a leány hallani sem akart erről, sőt sértődötten azt felelte, hogy törődjön a tiszteletes úr a maga dolgával. A bálban táncolt egész reggelig, az udvarlók körülrajongták., mégsem tudott igazán örülni. Mindig eszébe jutott lelkipásztora intése. Három napig gyötörte a lelkiismeretét. Végül nem bírta tovább, terhével a lelkipásztorához menekült és azt mondta: "Három nap óta én vagyok a legboldogtalanabb leány a világon. Mit tegyek, hogy Isten gyermeke lehessek?" - "Add át magad gyermekem, úgy amint vagy, Isten Bárányának". - Úgy amint vagyok? - kérdezte ijedten a leány, - hát tudja azt a tiszteletes úr, hogy én vagyok a világ legnagyobb bűnöse;" - "Éppen ezt kell hinned - felelte a lelkész. - Jöjj csak úgy amint vagy". A fiatal leány követte a tanácsot, nyomorúságában segítségül hívta az Urat, s az Úr csodálatos békességgel töltötte meg a szívét. Asztalhoz ült és még aznap megírta ezt az éneket:
"Amint vagyok sok bűn alatt,De mert hallom hívó szavad,
S mert értem áldozád Magad, Bárány Jézus jövök."
Gondolatok a bűnről
- A bűn az Isten akaratával való ellenkezésből ered, vagyis az isteni törvénynek gondolatban, kívánságban, szóban vagy tettben való megszegése.
- A bűn magához szorítja a bukott ember természetét, ahogy az óriáskígyó átfonja áldozatát.
- Ha a bűnt kituszkoljuk a főkapun, betolakodik a hátsó ajtón, vagy bemászik az ablakon, vagy leereszkedik a kéményen.
- A bűnt el kell törölni a Megváltó vérével, nem pedig betakarni a vallásosság köpenyével. A bűn és köztünk felállítandó fal nem lehet soha túl széles, vagy túl magas.
Évekkel ezelőtt nagy vulkánkitörés következett be Washington államban, a St. Helen hegyen. Már azelőtt is az emberek állandó veszélyben voltak a hegy körül, mert figyelmen kívül hagyták az útlezárásokat. Ezért a vulkánkitöréskor számosan meghaltak és megsebesültek. Még ha a fizikai veszély a küszöbön áll is, az emberek nem engedelmeskednek az előírásoknak. A bűn és az engedetlenség mindig életveszéllyel és pusztulással jár.
A feljegyzés szerint az egyik híres prédikátor templomában volt egy óra, ami hírhedt volt pontatlanságáról. Néha sietett, máskor késett, és nem tudták megjavítani. Végül, amikor már széles körben elterjedt a híre, a prédikátor feliratot tett az órára: "Ne a mutatókat hibáztasd, a baj mélyebben van." Ugyanez érvényes az emberekre is: a baj mélyebben van, mint ami a felszínen látszik.
Új lakóház külső munkálatait vállalta el egy szakember. A szerződésnek megfelelően igyekezett a legjobban elvégezni a munkát. Sikeresen be is fejezte. Egy másik mester az emeleti fürdőszobában végzett valamilyen munkát. Egy este nyitva felejtette a csapot. A víz megtöltötte a kádat, elárasztotta a helyiséget és áthatolva a falon, tönkretette a ház földszinti külső vakolatának egy jó részét. Senki sem ismerte el a hibát, így a mesternek újra kellett csinálnia a külső munkát. Amikor a munkát befejezte, valaki megjegyezte:
- Ez kellemetlen volt, de ezzel az ügy mégiscsak lezárult.
Erre a megjegyzésre a mester - aki keresztyén volt - így felelt:
- Nem, a dolog csak el van halasztva az utolsó ítéletig.
Két jó barát egy gyönyörű épület mellett ment el, melyet pompás kert vett körül. "Vajon mennyit érhet ez a villa?" - kérdezte az egyik. - "Nem tudom mennyit kérnek érte - mondta a másik. - Azt azonban tudom, hogy az első tulajdonosnak mennyibe került". - "Mennyibe?" kérdezte az előbbi. "A lelkébe" - volt a felelet.
A fiú összeveszett édesapjával, és a földre lökte. Ezután hajánál fogva elkezdte húzni ki a szobából. A küszöbnél az apa felkiáltott: "Csak eddig fiam és ne tovább, eddig a küszöbig húztam én is a hajánál fogva az apámat." A bűneink következménye előbb vagy utóbb utolér bennünket.
Egy arab mese beszél egy tevéről, amelyik egy sátorhoz érve, bedugta az orrát s mivel semmi ellenállásra sem talált, első lábával is belépett, s lassan egészen bement. Most már rászólt az arab, hogy ez a sátor két lakónak igen szűk.
"Úgy, - mondta a teve - jó lesz tehát, ha azon igyekszel, hogy elhagyd a sátrat."
Így fészkeli be magát a bűn is szívünkbe, míg egészen úrrá lesz felette.
A személyes evangélizálás rendszere
Valaki azt mondta, hogy az első évszázadban az evangéliumot nagyon találékony módszerrel adták tovább. Személyes evangélizáló módszernek nevezték és igazán eredményes volt. Eredményesebb, mint a mi mai telefonos, televíziós és egyéb módszerünk. A samáriai asszony Jézussal való találkozása után elvitte az evangéliumot a városba, és sokan hittek Jézusban az asszony beszédéért.
Az élet órája
"Az élet óráját csak egyszer húzzák föl, és senki nem tudja, hogy az óramutatók mikor állnak meg, késő este, vagy kora reggel. A vagyon elvesztése nagyon elszomorító, de az egészség elvesztése még inkább elkeserít, míg az ember lelkének elvesztése olyan kár, amit többé nem lehet helyreállítani." Miközben ezeket a sorokat elolvastuk, 39-en haltak meg. Óránként 5500 embernek kell találkoznia Teremtőjével. Mit cselekszünk azért, hogy elvigyük nekik az evangéliumot, és ne jussanak a pokolba?
Elvesztett bizonyságtétel
Valakinek volt egy énekes kanárimadara, és úgy gondolta, hogy tavasztól kezdve nem tartja a házban a madarat. Elhatározta, hogy a nyári időre felfüggeszti a madár kalitkáját egy nagy fa alatt az udvaron. A fán számos veréb lakott, és mielőtt a madár gazdája rájött volna, hogy mi történik, a kanárimadár elvesztette énekeit. Rossz társaságban volt egész nyáron, és a régi szép énekek soha többé nem tértek vissza, csak a csiripelés folytatódott egyhangú monotonsággal. Vannak hitvalló keresztyének, akik valamikor csodálatosan tettek bizonyságot Krisztusban rejtett életükről, de elvesztették bizonyságtételüket, mert rossz barátokat választottak.
Egyszerű bizonyságtétel
Egy püspök egy idős bíró betegágyánál ült, és fennkölt témákat hozott elő, amikor a haldokló férfi udvariasan így szólt: "Bocsásson meg, de tudja, hogy én a valósággal nézek szembe. Lenne szíves úgy beszélni velem, mint ahogy egy utcagyerekkel beszélne?" A püspök csöndesen így szólt: "Ön bűnös, mint én is. Jézus meghalt a mi bűneinkért. Bízzék benne, mint egy kisgyermek!" A bíró ezt válaszolta: "Köszönöm, püspök úr. Ezt elfogadom. Ez békét ad nekem."
Az ige és az imádság együtt munkálkodása
Egy kis ige egy kis imádsággal: halála a lelki életnek. Sok ige egy kis imádsággal: a beteges élet jele. Sok imádság egy kis igével: több éltető erőt ad, de állhatatosság nélküli. Sok ige és sok imádság mindennap: az egészséges és győzelmes élethez vezet.
Három keresztyén típus
Egy lelkipásztor megállapította, hogy háromfajta keresztyén létezik: az ásítozók, a sántulást okozók, és a halálos csapást adók csoportja. A világosság és sötétség lelki harcában nekünk a kereszt katonáinak kell lennünk. Egyes hívők ásítozva vállalják a feladatot Isten országáért, és sohasem viszik előbbre Krisztus ügyét. Más keresztyének alkalmanként előállnak, de csak lesántítják a lelki ellenséget, és sohasem mérnek rá halálos csapást. A harmadik csoportba a végzetes csapást osztogatók tartoznak, akik komolyan veszik a lelki harcot, és odaszentelik magukat Krisztus ügyének. Kevesen vannak ugyan, de megfordíthatják a harc kimenetelét, mint Gedeon vagy Dávid tette. Ha valaki ma az ásítozók vagy a lesántítók csoportjához tartozik, átállhat azok közé, akik halálosan komolyan veszik a sátánnal való harcot, és Jézus nevében közreműködnek a végső győzelemben.
A keresztyénség szükségszerű
Egy fiatal hitetlen ügyvéd elhatározta, hogy olyan településre költözik, ahol nincsenek templomok, vasárnapi iskolák, sem Bibliák. Végre talált egy ilyen helyet és letelepedett. Még el sem múlt egy év, amikor egykori osztálytársát, egy fiatal lelkipásztort arra kérlelte, hogy menjen oda, vigyen sok Bibliát, prédikáljon és kezdjen vasárnapi iskolát, "Mert meggyőződtem róla, hogy keresztyének, vasárnapok, egyházak és Bibliák nélkül nagyon hasonlít a környék a pokolhoz, ahol nem lehet élni."
Agresszív keresztyénség
A keresztyénség nem arra való, hogy megmaradjon a templom vagy imaház négy fala között. Küldetése az, hogy bejusson a városba, és megtisztítsa erkölcsi leprájától, és megszabadítsa az embereket az erkölcsi és fizikai betegségektől, amelyek szennyezik és pusztítják mind a lelkünket, mind a testünket, hogy a pokolba jussanak. Csak akkor végezheti el ezt a munkát, ha mindenkinek a szívébe kerül. Ezt személyesen, békességgel és jóakarattal kell végezni. Azok a prédikátorok és keresztyének, akik nem adják tovább az evangéliumot az elveszetteknek, szégyenére vannak a keresztyénségnek.
Miért énekel a fülemüle?
Egyszer Debrecenben sétálgatva - mindig megszoktam állni a hatalmas könyves kirakatok előtt, de nagyon kevés pénzem van arra, hogy új könyveket vegyek, de egyszer - megláttam egy kis könyvecskét, tenyérnyi volt. Ez volt a címe: Miért énekel a fülemüle?
Na mondom, ilyen szamár kérdést? Miért szalad a nyúl? Miért énekel a fülemüle? Miért van hosszú füle a szamárnak? Ilyen kérdések. De megveszem, csak 15 forint.
Nagyon jó, hogy megvettem. Aki megírta, az madártani tudós volt, és meglepte, hogy a fülemüle apukák - mert csak a hímek énekelnek -, amikor a kicsik kijönnek a tojásból, éjjel-nappal énekelnek. És ez ennek az okos tudósnak nem hagyott nyugtot. Miért énekel a fülemüle apuka éjjel - nappal? Miért nem elég csak nappal?
Kivett három fiókát a hímek közül. Bevitte a lakásába és táplálta őket. Három hét múlva visszarakta őket. Eljött a kirepülés ideje, majd ivarérettek lettek, és ez a három, amelyiknek hiányzott az apukás három hét, olyan rikácsoló hangot adott, hogy a nőstények elmenekültek tőlük. Ilyen helyzetben nincs házasság, nincs fészek, nincs nemzedék, nincs folytatás. Mert az a kis buta állat, és milyen kicsi feje van, és még belül van egy pici agy és az tudja, - nekem hat hetem van, hogy beleénekeljem a szükséges dallamot a fiókák fejébe, hogy legyen folytatás, hogy biztosítsuk a jövőt.
A ti kezetekben legalább 18 évig ott voltak, meg ott vannak a gyerekek. Mit tudtatok beleénekelni a szívükbe? Bele tudtátok énekelni az egyetlen dallamot: "Jézus te égi szép, tündöklő fényű név", "Szeretlek Uram én erősségem!"
Sok szülő kesereg és mondja: itt hagyott a gyerek, elment, és miket csinált? Hát nem énekelte bele a szülő a dallamot. Az a kicsi madár tanú lesz nagyon sok keresztyén szülő ellen, mert tudja: hat hete van. Szünet nélkül énekel, végkimerülésig. Aztán elengedheti a fiókáit. Lesz házasságkötés, lesz új fészek. Jönnek a kis tojások, jön az új nemzedék, van folytatás. De sok szülő ezt nem tudja, 18 év az nem hat hét. 18 év, 16 év, és úgy mennek el, hogy nincsenek felkészítve. Igen! Szomorú!
Nem vagyok rajongó!
Evangélizáló bizonyságtevő beszéde során így kiáltott fel: - Ti engem rajongónak hívtok. Amikor először jártam ezen a vidéken, a hegyen sétálva láttam, hogy három embert maga alá temetett a homok. Segítségért kiáltottam, mégpedig olyan hangosan, hogy a csaknem egy kilométerre fekvő városban is meghallották. A segítség megjött, és két embert sikerült megmenteni. Akkor senki sem mondta, hogy rajongó vagyok. Most, amikor szegény bűnösökre rázúdul a végveszély, hogy a kárhozat örök mélységébe temesse őket, s én pedig teli torokkal kiáltok feléjük, hogy meneküljenek, ti engem rajongónak neveztek. Én nem rajongásból teszem ezt.
Hangos szóval kérlek, idejében menekülj! Fuss az evangéliumi reménység sziklájához!
Mit mondasz majd Jézusnak?
Egy tizenkét éves fiúcska hite és ragaszkodása megragadta apjának bűnt és világot kedvelő kemény szívét. Így beszélt a gyermek: - Apukám te azt hiszed, hogy a sátán jobb lesz hozzád, mint Jézus. Szívesebben szolgálsz neki, mint Jézusnak? Mit mondasz Jézusnak, ha elé kell majd állnod? Felelet nélkül hagyta az apa ezeket a kérdéseket s továbbment, de kisfiának ez az egyszerű, de világos teológiája meghatotta.
A döntő bizonyíték
Egy ember ismerőseinek fát adott el, de bizalmukkal visszaélve a hasábokat a megkívánt méretnél néhány centiméterrel rövidebbre szabta. Ezért őt a falu népe hitvány embernek tartotta. Egy napon az a hír terjedt el róla, hogy megtért. Mindenki kétkedéssel fogadta a hírt. A fűszeres boltban csevegő társaság egyöntetű véleménye szerint is messze volt az az ember a megtérés lehetőségétől. A társaság egy tagja közben kiosont, de nemsokára rohanva jött vissza s lelkendezve kiáltotta: - Igaz a hír az az ember valóban megtért! Látva a kételkedő és kíváncsi arcokat, nyomatékos hangon mondta: - Elmentem s lemértem a legutóbb vágott hasábokat. Minden darab jó méret. Ez meggyőzte a jelenlevőket.
Két csodálatos születés
Mi a hasonlóság a szűztől való születés és az újjászületés között? Mind a kettő felülről való. Mind a kettő Isten kegyelme által történik. Mind a kettő adatik, nem lehet kiérdemelni. Mind a kettőt az akarat alárendelése előzi meg. Mind a kettő Istenben való hit által történik. Mind a kettő Isten igéjén alapszik. Mind a kettő természetfölötti.
Áldott türelmesség
A kvéker jól megművelt kertjébe veszekedős szomszédjának a tehene gyakran betört. Egy reggel a tehenet gazdája telkére visszahajtva így szólt át: - Barátom, tehenét most újra visszahajtottam a kertemből, de ha még egyszer itt találom, akkor meglátja majd, mit teszek. Mérges hangon kiáltott vissza az összetűzésre kész szomszéd: - Halljam, mit tesz majd? - Megint csak visszahajtom - felelt szelíden a béketűrő kvéker.
Néhány kalász Spurgeon igehirdetéseiből a Lélekkel kapcsolatosan.
Isten országában nincsen olyan szabály, mely szerint, hogy a Lélek teljességét elnyerjük, reggel nyolckor sóvárogni, délben énekelni és négy órakor sóhajtozni kell. Isten Lelke a szabadság Lelke, mely a maga akarata szerint jön és távozik és saját belátása szerint működik.
Az ember egyetlen maradandó kincse a halhatatlan lelke, melyet ha elveszít, mindent elveszít. - Megnyerő cselekedet által több lelket lehet megnyerni, mint megnyerő szavak által.
Az, akinek az arcán a mennyország boldogsága fénylik, több lelket tud megnyerni Isten országa számára, mint az, akinek ábrázata a halál komolyságát tükrözi vissza .
Aki úgy él, ahogy tanít
Egy misszionárius hindu nők csoportja előtt beszélt, és meglepődve látta, hogy egyikük felkel és távozik. Hamarosan visszatért azonban, és még figyelmesebben hallgatott, mint azelőtt.
- Miért távoztál beszédem közepén? - kérdezte a misszionárius.
- Annyira érdekeltek azok a csodák, amikről beszéltél, hogy elmentem, és megkérdeztem a szolgádtól, hogy úgy is élsz-e, ahogy tanítasz. Azt mondta, hogy igen, ezért visszatértem, hogy még többet halljak Jézusról - felelte az asszony.
Aki Isten szomszédságában lakik
Egy angol utazó próbált Jeruzsálemben valakit találni, aki beszélt angolul és arabul is. Hallott egy amerikai misszionáriusról, aki a közelben lakott. Az utazó megállított egy arab fiút, aki ugyan keveset tudott angolul, de megkérdezhette tőle, hogy odavezetné-e a misszionárius házához. A kisfiú arca felragyogott és ezt kérdezte:
- Ahhoz a nénihez vezesselek, aki Isten szomszédságában lakik?
Ha egy tanulatlan utcagyerek felismerte azt, hogy ki jár Istennel, miért nem élünk úgy, hogy a világ meglássa mibennünk is Jézust?
Győzött a Galileai
Julianus, aki római császár volt Kr. u. 360 - től 363 - ig, rendeletbe foglalta, hogy a keresztyénséget törvényen kívül kell helyezni, és igyekezett azt elpusztítani. Egy idős keresztyén mellett elhaladva egy napon Julianus így szólt:
- Hol van most a ti Krisztusotok?
Az idős ember ezt válaszolta:
- Készíti a koporsót a római birodalomnak.
Végül a haldokló Julianus felkiáltott:
- Ó, Galileai, győztél!
Prédikálás útközben
Az Assisi Ferenc élete című könyvben szó van arról, hogy Assisi Ferenc egyszer meghívott egy fiatal szerzetest, hogy menjenek a városba és prédikáljanak. Nagy megtiszteltetésnek tekintve a meghívást, a szerzetes készségesen csatlakozott Ferenchez. Egész nap járták az utcákat, mellékutakat, sikátorokat és a külvárosokat. Sok száz emberrel találkoztak. A nap végeztével hazaindultak. Ferenc egyetlen egyszer sem prédikált a tömegnek, és nem beszélt senkinek az evangéliumról. Fiatal társa nagy kiábrándultsággal mondta:
-Azt gondoltam, hogy prédikálni megyünk a városba.
Ferenc ezt válaszolta:
- Fiam, prédikáltunk. Prédikáltunk, amikor mentünk. Sokan láttak bennünket, és magatartásunkat élesen megfigyelték. Semmi haszna sincs annak, ha elmegyünk valahova prédikálni, amíg nem prédikálunk mindenütt, ahova megyünk.
Túlságosan elfoglalt emberek
Aki túlságosan elfoglalt ahhoz, hogy imádkozzék, talán sokkal elfoglaltabb annál, mint ahogy Isten valaha is tervezte az életére vonatkozóan. Teremtő Istenünk úgy tervezte az életünket, hogy abban megfelelő helye legyen az imádkozásnak is napról napra, egy egész életen át.
Miért imádkozzunk?
Ne imádkozzunk könnyű életért, hanem azért, hogy legyünk erősebbek! Ne imádkozzunk olyan feladatokért, amelyekkel egyenlő az erőnk, hanem imádkozzunk olyan erőért, amely megfelel feladatainknak! Aztán munkánk elvégzése nem csoda, hanem mi válunk csodává. Mindennap csodálkozunk az élet gazdagságán, amelyet Isten kegyelméből nyerünk.
Az imádkozás a foglalkozása
William Careyt valamikor dorgálták azért, mert szerintük túl sok időt fordított az imádkozásra, és elhanyagolta foglalkozását ( cipőfoltozó mester volt ). Azt válaszolta, hogy a könyörgés, a hálaadás és a közbenjárás sokkal fontosabb az életében, mint az, hogy kincseket gyűjtsön a földön. " Az imádkozás az én valódi foglalkozásom!" - mondta. " A cipőfoltozás mellékes; csak abban segít, hogy kifizessem a költségeket."
53 órán át tartó imaközösség
Öt embert elzárt egy földomlás egy bányában Kentacky, Salemben. Semmi ennivalójuk nem volt. Teljes sötétség szakadt rájuk. Az egyikük megmenekülhetett volna, ha nem rohant volna vissza, hogy a többieket figyelmeztesse. Amikor a külvilágtól elzárt emberek felfedezték, hogy nem menekülhetnek meg, kezdtek imádkozni és énekelni. Imádságuk és dicséretük ötvenhárom órán át tartott. Aztán megmentették őket. Később a férfiak így tettek bizonyságot élményükről:" Péntek reggeltől vasárnap reggelig voltunk ott. Szünet nélkül imádkoztunk! Amikor a mentőalakulat elért minket, még mindig imádkoztunk!" A napvilágra került férfiak bányászsisakjaira ezek a szavak voltak bevésve: " Ha holtak leszünk, mire ránk találtok, tudjátok meg, hogy mindnyájan üdvözültünk!"
Meg nem hallgatott imák
Gyakran áldás nekünk az, ha Isten nem hallgatja meg imádságainkat. Néha ugyanis helytelen az indítékunk, máskor nem tudjuk igazán, mire van szükségünk, vagy ha ismernénk a körülmények részleteit, akkor sajnálnánk, hogy Istent zaklattuk valamilyen kérésünkkel. Kövessük az Úr Jézus példáját, aki így fejezte be imádságát a Gecsemáné kertben: Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a Te akaratod! (Mt 26:42)
Kedves testvéreim, kedves barátaim! Vajon ha a mi imaéletünk kerülne nagyító alá, milyen következtetéseket lehetne levonni belőle? A kegyelmi idő még tart, éljünk azzal a nagyszerű lehetőséggel amit az imádkozáson keresztül nyerhetünk.
"Ébredés!"
Az elmúlt években talán ezt a szót mondták ki a legtöbbet hívő körökben. A hívők sokasága kiált ébredés után. Akik valaha is részesei voltak ébredésnek, ma is nagy örömmel és hálával emlékeznek rá, és az ott nyert áldásokat egy életen át hordozzák magukban. Akik még soha nem éltek át ébredést, azok vágyva várják, hogy ez a csoda az ő életükben is megtörténjék. Az ébredés mindig Istentől jön, de nekünk embereknek meg kell fizetni az árát. A következő történetek mind ebbe az irányba terelik a figyelmünket. Azt is megláthatjuk, hogy az egyik legfontosabb kulcs az ébredéshez az imádság.
Imádkozunk, de ...
- Mi ébredésért imádkozunk - mondta egy őszinte lelkületű istenfélő asszony - de talán nem várjuk gyermeki hittel.
Mások is imádkoznak, de vajon ki várja komolyan az ébredést? Aki kételkedik.... ne gondolja... hogy bármit is kaphat az Úrtól, viszont: nagy hatása van az igaz ember buzgó könyörgésének.
Fontos ma feltennünk a kérdést, hogy mi egyáltalán elkezdtünk-e már hittel imádkozni az ébredésért, vagy csak beszélünk ennek szükségességéről. És ha elkezdtük már az imádkozást, akkor igaz, őszinte hittel tesszük-e?
Te mire építesz?
Egy híres igehirdető egyszer az imádságról beszélt. Többek között ezeket mondta:
- Ha a pénzben látjuk nehézségeink megoldását, a pénztől elvárható eredményekhez jutunk. Ha a szervezettségre alapozunk, megkapjuk azt, amit a szervezettség nyújthat. Ha a képzettségben bízunk, a képzettség is megadja, ami tőle elvárható. Ha az ékesszólásra építünk, az is megadja a tőle telhetőt. Nem akarom lekicsinyíteni ezeknek a tényezőknek a jelentőségét, mert mindegyik jó a maga nemében és a maga helyén, de ha az imára alapozunk, akkor azt kapjuk meg, amit Isten adhat!
Az, hogy az ébredés még mindig várat magára, nagyrészt annak köszönhető, hogy az emberek az odaszánt imaéletet kihagyva, más módszerekkel akarták elérni az ébredést. Sok mindent megtapasztaltunk már, de az ébredést csak akkor fogjuk átélni, ha az Isten szerinti úton közeledünk felé. Ez az út pedig az odaszánt, magunkat és másokat is meggazdagító imaélet.
Milyen az imaéleted?
Némely ember imaélete olyan, mint a rángatós kút: csak különféle nyomorúságok, betegségek rángatják meg alkalmilag. Másoké olyan, mint az artézi kút: ezek követik az Úr intéseit, hogy mindig imádkozni kell, és meg nem restülni. De van ennél magasabb fokozat is: a szökőkút, amikor a szív úgy megtelik hálával és dicsérettel, hogy mindig ujjongva szökik elő belőle az imádság.
Tudunk-e olyan lelkesen imádkozni az ébredésért, mint ahogyan a szökőkút lövelli az ég felé a vizet?
A mester kezében
Egy kanna megkevert festék használatra készen állt a padlón. A festék beszélni kezdett:
- Most kifestem szépen a lakást és gyönyörű lesz.
Erre az asztalon heverő ecset is megszólalt:
- Tulajdonképpen a lakást én festem ki, nélkülem mit sem csinálhatsz.
A létra sem maradt csendben:
- Ugyan, mire mentek nélkülem - jegyezte meg önhitten.
A szobába lépő festő hallva a társalgást, magában ezt gondolta:
- Úgy látom jobban teszem, ha egy szabadnapot csinálok magamnak. Majd meglátjuk mi történik.
Kiderült, hogy a festék, az ecset és a létra semmire sem mehet a festő nélkül. Vele azonban az egész lakást széppé tehetik.
Ma a legnagyobb probléma az egyházakban és gyülekezetekben, hogy - festékként, ecsetként és létraként, - a Mester nélkül végzik munkájukat. Amíg ezen a területen nem történik változás, addig az ébredés csupán elérhetetlen álom marad. Ha azonban készek vagyunk a mester kezében eszközökké lenni, akkor elkezdődik az Istentől jövő csoda
Új élet
Isten megtérésre hívó szavát hallgatta egy ember egy nagy evangelizációs alkalmon. Másnap már korán reggel elment munkaadójához, megkeresve őt, átadott neki egy aranyórát mondván, hogy nyolc évvel ezelőtt lopta el tőle, azóta viselte, de most visszaadja és bocsánatot kér tőle.
- Miért adja éppen most vissza?- kérdezte a tulajdonos.
- Tegnap este megismertem az Üdvözítőt, azért első dolgom, hogy visszaadjam, amit Öntől elloptam. Ha beszélhettem volna tegnap este Önnel, már akkor visszahoztam volna.
Krisztus vére megtisztít a bűntől
Egy lelkipásztor bibliája végén három lap volt: egy fekete, egy piros és egy fehér. Amikor akár hívei, akár az érdeklődők tanácsot kértek tőle lelki dolgokban, ezt mondta:
- Íme, ilyen fekete volt a lelkünk - mutatott a fekete színre -, s Jézus vére, mely ilyen piros - itt a piros színre mutatott -, ilyen fehérre mosta életünket - s az érdeklődő felé tárta a fehér lapot.
"Úgy fényljék a ti világosságotok..."
Csodálatos, hogy az ásványok között a legkeményebb a gyémánt, s egyszersmind a legértékesebb és legcsillogóbb is.
Van-e bennünk ilyen szilárdság, ilyen erő és ilyen állhatatos kemény jellem és ragaszkodás Jézus iránt? Tudjuk-e így ragyogtatni életünkkel a Jézustól nyert fényt, értéket és lelki kincseket? Ha igen, akkor mint igazak, fogunk fényleni az Ő országában, és már itt visszatükrözhetjük az Ő Isteni képét, az Ő megváltó szeretetének soha el nem halványuló dicsőségét.
A Szentlélek vezetésének engedve töltsük be küldetésünket, és így a karácsonyi ünneplésünk nem külsőségekből, hanem belső igaz boldogságtól lesz áthatott.
Tudom, hogy elfogadtad Jézust
Egy karácsony esti összejövetel végén jól öltözött férfi emelkedett fel a helyéről, s ezt mondta:
- Én elfogadom Krisztust Üdvözítőmül!
Másnap este karján egy vézna kisfiúval lépett a terembe. A gyermeket az emelvényre téve a prédikátorhoz lépett és súgva mondta:
- Ez az én kis Józsikám. Az orvosok szerint nem élhet sokáig, meg kell halnia.
A prédikátor ránézett a gyerekre. Látta, hogy arca túl fehér, karjai vékonyak. Ezután az apa csenevész gyermekéhez lépve büszkén mondta:
- Ez Józsika. Õ vezetett engem Krisztushoz.
A prédikátor kissé meghökkent, mert azt hitte, hogy az embert ő vezette az Úrhoz.
- Józsika így szólt hozzám:"Apu, én nem mehetek a templomba, de anyu elmegy veled, én pedig az egész idő alatt imádkozom." Esténként ahogy hajlékunkba benyitottam, a gyerek kis mankójával az ajtóig jött. Én karjaimba vettem. Ilyenkor minden este megkérdezte: Apu, elfogadtad ma este Jézust? Tegnap este azonban amikor karjaimba vetette magát, nem tette fel a kérdést. Ehelyett arcocskáját a vállamba temetve könnyes örömmel mondta: "Apu, tudom, hogy te ma este elfogadtad Jézust!" Testvérem, én azért tértem meg, mert ez a gyermek imádkozott értem.
A kis Adorján álma
Rendkívüli álma volt a kis Adorjánnak. Látta a menny gyönyörű kapuit és falait. A kapukon kívül állt a föld összegyűjtött népe. Õ maga is ott volt a nagy seregben. Ott volt édesapja, édesanyja és ott volt két testvére, Edit és Ernő. A menny kapujához közel, kezében egy nagy könyvvel angyal állt és szólította azok nevét, akik bemehetnek. Akinek a neve elhangzott, az otthagyta a tömeget és belépett a gyönyörű városba. Egyszer csak hallja, hogy édesanyja nevét kiáltják. Oda rohant ő is, megragadta anyja kezét, s kérte:
- Ó, mama, hadd menjek veled én is!
- Nem, édes fiam, te nem mehetsz be a mama nevén- mondta édesanyja. Neked várnod kell, s majd megtudod, hogy neved benn van-e a könyvben.
Néhány perc múlva apja nevét hallotta. Őt is kérte, hogy vigye be magával. Apja azonban fejét rázva felelte:
- Nem, fiacskám, itt csak az mehet be, akinek a neve be van írva az Élet Könyvébe. Várnod kell, s majd kiderül, hogy ott van-e a te neved is.
Adorján tehát várt. Nemsokára testvérének, Editnek a neve hangzott. Edit otthagyta két testvérét, s a nagy sokaságból belépett a dicső mennyei városba. Milyen elhagyatottnak érezte most már magát a kis Adorján. Szemében nagy könnycseppek jelentek meg. Azon töprengett, vajon az angyal kezében levő nagy Könyvben ott van-e az ő neve is? Egyszer csak kiáltja az angyal:
- Barát Adorján!
- Itt vagyok!
Olyan hangon kiáltott, hogy felébredt rá. Nem csak ő ébredt fel, hanem a földszinten alvó édesanyja is fölébredt. Felkiáltott hozzá:
- Mi van veled édes Adorjánom?
- Jelentkeztem, mert a nevemet kiáltották- felelt vissza a fiú.
A mennybe csak az léphet be, akinek a neve be van írva az Élet Könyvébe. Ott van-e a neved?! (Jelenések 21:27)
Három követelmény
Lelki munkára jelentkező fiatalemberhez intézte egy idős, tapasztalt munkás a következő szavakat. Szükséged lesz a Biblia ismeretére, azért tanulnod kell.
- Szükséged lesz a kegyelemre, azért imádkoznod kell. Szükséged lesz egészséges, világos észjárásra, ezért vonulj vissza csendben, és szent megnyugvással hagyatkozz az Úr tévedésmentes útbaigazítására.
Az ima mindennél többet ér
Egy családapa nem látogatta az istentiszteleteket. Felesége és kislánya elfogadta az Urat, de ő kemény maradt. Nem akart meghajolni az Üdvözítő előtt. Egy este hallotta, amint gyermeke lefekvés előtt így imádkozott:
- Jó Atyám, én nem akarom, hogy apukám elvesszen, és csak te mentheted meg őt. Amikor a mennybe megyek, nem akarok tőle örökre elköszönni. Azt akarom, hogy ő is oda jusson.
Mélyen érintette az apa szívét ez az ima. Nagy meglepetést és örömöt jelentett mind az anyának, mind a kisleánynak, hogy a legközelebbi vasárnap este az ember kész volt velük menni az összejövetelre. Minden eszmecserénél és nógatásnál többet ért a gyermek egyszerű hite és imája. Később az ember meghallotta és elfogadta az Evangélium üzenetét. Hithez jutott, s azontúl három eggyé lett szív állt a nagy Király rendelkezésére.
Aki Istent tette első helyre
A svájci harangjátékok hangversenyére meghívót kapott egy fiatal leány. Nagyon vágyott elmenni, de anyja figyelmeztette, hogy a hangverseny időpontja egybeesik az imaóra idejével. Még azt is mondta az anya, hogy Istent nem szabad elhanyagolni. Az imaóra legyen minden földi örömnél előbbre való. A leány rövid szívbéli küzdelem után az imaóra mellett döntött. Az óra végén felállt és bizonyságot tett. Elmondta, hogy mennyire vágyott meghallgatni a harangjátékot, de Istent teljes szívével szereti, s nem tudna elmaradni az imaóráról.
Néhány óra múlva a leány otthonához közel borzalmas szerencsétlenség történt. Két személyvonat egymásnak rohant. Jajgatás, sikoltozás törte át az esti léget. A leány és anyja a helyszínre siettek, hogy valamit tehessenek az áldozatokért. A leány a roncsok közül előtörő szánalmas nyögést hallva egy vergődő nőtől megkérdezte:
- Tehetek önért valamit?
A haldokló nő hirtelen ezt kérdezte:
- Nem ön az a leány, aki ma este hangverseny helyett imaórára ment?
- Igen, én vagyok, de honnan tudja ezt?
- Én is ott voltam - mondta a szerencsétlenül járt nő -, hallottam az ön bizonyságtételét. Az ön bizonyságtételén megindulva ma este szívemet teljes bizalommal Jézusnak adtam. Én most meghalok, de kész vagyok menni az Úrhoz.
Tegyük életünkben mindig első helyre Istent és az Ő ügyét, akkor megtapasztaljuk, hogy Ő használ bennünket az emberek felé.
A Gazdag Fiú
- Miért is nem vagyok gazdag? Úgy szeretném ha nekem is olyan dolgaim lennének, mint amilyenekkel iskolatársaim dicsekedhetnek - így elégedetlenkedett Tibi, amikor az iskolából hazaindult.
- Mond csak kisfiam,- fordult felé apja -, mennyit kérnél a lábaidért?
- A lábaimért?- kérdezte meghökkenve.
- Na igen, mire használod a lábaidat?
- Hát... a lábaimmal szaladgálok, ugrálok, labdázom, sok mindent csinálok.
- Két karodat talán mégis csak odaadnád tízezerért?
- Nem én, apám!
- Na és a hangodat? Elég kellemesen énekelsz, jól tudsz beszélni... Úgy gondolom, nem válnál meg a hangodtól tízezerért.
- Nem, egyáltalán nem.
- Az egészségedtől sem?
- Attól sem.
- Ott van a hallásod és az ízlésed. Úgy gondolom, mind a kettő egyenként legalább ötezret ér.
- Most vegyük hát a két szemedet. Belenyugodnál abba tízezerért, hogy életed hátralevő részét vakságban töltsd el?
- Abba sohasem nyugodnék bele.
- Várj csak Tibi.... ötvenezer nagy összeg. Még annyiért sem adnád oda a két szemedet?
- Egészen biztos vagyok benne, hogy nem adnám!
Ekkor az apa papírt vett elő és számolt: két láb tízezer, karok tíz, hang tíz, hallás öt, ízlés öt, jó egészség tíz, két szem ötven.
- Fiam, te a legszűkebb számítás mellett is többet érsz százezernél. Most tehát szaladgálj, játszadozz, ugrálj, rúgd a labdát, kacagj és hallgasd a játszó társaid kacagását. Nézd a körülötted lévő gyönyörű dolgokat az ötvenezernél többet érő szemeiddel. Jöjj haza délben a szokásos jó étvágyaddal és gondolj arra, hogy valóban milyen gazdag vagy.
Ezt a jó leckét Tibi sohasem felejtette el. Azóta, ha egy testi hibás vagy vak embert lát, mindig arra gondol, hogy milyen sok dologért kell hálásnak lennie. Ez a lecke segítségére volt abban, hogy megelégedett lehessen.
Minden gazdagságra vágyó gyermeknek és felnőttnek, had legyen válasz a következő néhány sor.
Igazi Érték
- Milyen érzés milliomosnak lenni?- kérdezték egyszer Pullman Györgytől.
- Erről még nem gondolkodtam - felelte a híres Pullman kocsik gyártója - és úgyszólván Pullman város birtokosa -, de most, hogy szóba jött, úgy gondolom, nem vagyok boldog és határozottan nem vagyok boldogabb, mint amikor egyetlen dollárral sem rendelkeztem és virradattól sötétedésig dolgoznom kellett. Jó ruhában jártam akkor is és ma is csak egy ruhát hordok. Jó étvággyal ettem naponta háromszor és jóval többet, mint amennyit mostanában a három étkezésnél fogyasztok. Kevesebb volt a gondom, jobban aludtam és hozzátehetem: talán sokkal boldogabb voltam, mint mostanában - nem egyszer - vagyok.
Hol és miben található az igazi érték? Krisztusban és az Õ nagy üdvösségének a megismerésében, valamint abban az igazán maradandó gazdagságban, amelyet Õ minden benne hívőnek megad. A szívet ezen a világon semmi egyéb ki nem elégítheti. "És a világ elmúlik..." (1Jn 2 :17) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tanulságos történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-06-08 09:13:20, péntek
|
| |
| |
Egy asszony elmegy a nőgyógyászhoz, és így szól: - Doktor úr, óriási bajban vagyok
és nagyon nagy szükségem lenne a segítségére. A gyermekem még nincs egy éves, és
megint terhes lettem. Nem akarok ilyen közeli korú gyerekeket. - Rendben, mit
szeretne tőlem?
- Azt szeretném, hogy szakítsa meg a terhességemet, nagyon számítok Önre.
Az orvos gondolkodóba esik, majd így szól: - Azt hiszem, van egy jobb megoldás, ami
az Ön számára is kevésbé veszélyes. A nő elmosolyodott, gondolván, a doki
megértette, mit szeretne.
Az orvos folytatta: - Nézze, hogy ne kelljen egyszerre két kisbabára vigyáznia,
öljük meg azt, amelyik az ölében van most.
Így tudna egy kicsit pihenni, mielőtt a másik megszületik. Ha meg akarjuk ölni az
egyiket, mindegy melyik az. Az Ön testére semmi veszélyt nem jelentene, ha az ölében
lévő babát választaná.
A hölgy elszörnyedt. - Na de, doktor úr! Milyen szörnyű! Megölni egy gyereket, az bűn!
- Szerintem is, - mondta az orvos ; de nekem úgy tűnt, ez Önnek nem probléma,
és azt gondoltam, akkor ez a legjobb megoldás. Az orvos elmosolyodott, érezte,
érthető volt az álláspontja. Sikerült meggyőznie a mamát arról, hogy nincs különbség
aközött, hogy egy már megszületett gyereket ölnek meg, vagy azt, aki még az anyaméhben van.
A bűn ugyanaz! A szeretet azt mondja: Feláldozom magam, hogy a másiknak jobb legyen.
Az abortusz azt mondja: Feláldozom a másikat, hogy nekem jobb legyen.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tanulságos történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-05-07 15:00:51, hétfő
|
| |
| |
A leány életében először minden olyan érdekes volt, de azután minden szertefoszlott, és nem maradt más, mint a nyomorúság. Végül is Chicago alvilágában kötött ki. Zajos mulatságokat csapott barátaival és barátnőivel, szíve mélyén azonban ott volt az elveszett otthon utáni vágy.
Anyja egész éven át várt gyermekére. Szívesen utána ment volna, hogy megkeresse, de hol? A szeretet találékony. Levelet írt. De hová? Leányának címét a bűnügyi rendőség sem tudta már évek óta felfedezni.
Csináltatott magáról egy csomó fényképet, úgy, ahogy volt, a szomorúságtól megöregedve; a képeket papírlapra ragasztotta, és minden egyes papírra felírta:
Gyere haza, Anyád vár!
A képeket azután elvitte azokra a szórakozóhelyekre, ahova a chicagói alvilág járt,
és engedélyt kért, hogy a falra akaszthassa. Vajon ér ez valamit? Elolvassa a lánya? És ha igen, hallgat rá?
Sötét éjszaka volt. Az egyik bárban valami nótát játszott a zenekar. Fiatal nő imbolygott a bárpult felé a bűnbarlangon végig. Lelke üres volt, élete elrontva. Hirtelen megállt, mint akit villám sújtott végig.
A falon egy idős asszony képét látta....
Szívszaggató sikoltás hallatszott: Anyám !
Egy órával később otthon volt.
Csupán négy szó : nem sok !
De ebben a négy szóban benne van annak a levélnek a tartalma is , amit Isten küld Neked.
Gyere haza !
Valaki aki nagyon szeret, vár Rád !
Isten is így vár rád! Ha megfáradtál, eltévedtél akkor ne feledd: Ő mindig vár Reád!
Építsétek egymást |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tanulságos történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/22 oldal
|
Bejegyzések száma: 210
|
|
|
|
2021. április
| | Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas | |
| | 1 | 2 | 3 | 4 | |
| 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | |
| 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | |
| 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | |
| 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | |
| |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
11 db bejegyzés |
| e év: |
169 db bejegyzés |
| Összes: |
8743 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Általános (1237)
- Belső kör (74)
- Család (203)
- Munka (6)
- Haverok (9)
- Iskola (10)
- Hit és vallás- versek,idézete (287)
- novellák, gondolatok, versek (73)
- 1-tál étel (56)
- A természet gyógyszertárából (146)
- Advent (100)
- Advent (9)
- Adventi gondolatok 2015 minden (29)
- Alkohol és likör stb... (13)
- Anyák napjára (18)
- Apró tea sütik (66)
- Barátoknak (29)
- Betegekért ima (27)
- Böjtös ételek (húsmente) (48)
- Bölcsességek (112)
- csibehúsos és más szárnyasok (246)
- Cukrosoknak diétás étrend (25)
- Diétásak (65)
- Dinus és Regi (48)
- Ecetekről (10)
- Egészség,életmód (461)
- Egészségünkről (97)
- EGYASSZONY az én történetem(fe (6)
- EGYSZERŰ ÉTKEK-NAGYSZERŰ ÍZE (22)
- Elgondolkodtató (85)
- Élsz,Barackvirág! (10)
- Érdekes (10)
- Finom husik (80)
- Forever (6)
- Főzés-sütés (65)
- Fűszerkalauz (41)
- Gombócok (10)
- Gyógyászat (169)
- Gyógyító gyyümölcsök,teák,olaj (136)
- gyors édesség (20)
- Gyümölcslevesek (37)
- Hal ételek (31)
- Házi mosószer és egyebek készí (4)
- Hírek a világból (70)
- Horoszkóp (47)
- Humormorzsa (9)
- Húsvét (36)
- Húsvétra töltött husik (20)
- Idézetek,szép mondások (9)
- Ima kilenced (119)
- Ima nyolcad (6)
- Imádságok,áldások. (638)
- Isten patikája. (42)
- Jó éjszakát (29)
- Jó ha tudod (91)
- Jó napot (29)
- Jó reggelt (147)
- Karácsony (55)
- Karácsonyi ételek (50)
- Kelt tészta édes és sós (121)
- Kérdések-válaszok (6)
- Kis Szent Teréz (28)
- Kívánságok (7)
- konyhai tudnivalók (54)
- Könnyű ételek,saláták,stb... (100)
- köretek (37)
- lekvárok-befőzése,szörpök (63)
- Lélekemelő (249)
- Lelkipásztori elmélkedés (220)
- levesek (63)
- mások tollából (74)
- Masszázs és Csakrák (21)
- Mikulás (4)
- Nagymama gyógyító receptje (100)
- okosságok (75)
- Olcsó, finom és házias recepte (72)
- Palacsinták édes - sós (4)
- pünkösd (9)
- Rózsafűzér (40)
- saláták (32)
- Schüssler sók (7)
- sertéshúsos (119)
- Spárgás ételek (9)
- sütemények ,édességek (472)
- Szent Ágnes (1)
- Szent András (2)
- Szent család ünnepe (2)
- Szent Erzsébet (9)
- Szent Ferenc (3)
- Szent Márton (1)
- Szent Mihály Arkangyal (1)
- Szent Mónika (1)
- Szent Pio atya (234)
- Szent Rita (9)
- Szentek (43)
- Szép történetek (48)
- Szeretett könyv (46)
- Szilveszter (3)
- Szószok (16)
- Születésnapi Köszöntők (7)
- tallózásból (15)
- Tanulságos történetek (210)
- Tésztafélék (45)
- Tudnod Kell (25)
- Túrmezei Erzsébet versei (48)
- Új év (3)
- vacsorára reggelire (47)
- Vad ételek (6)
- Versek (262)
- Viccek (37)
|
|
|
| |
- Ma: 671
- e Hét: 1841
- e Hónap: 3736
- e Év: 54527
|
|
|
Offline
